Tízemeletes ház 5. rész - Aluljáróban

Előzmény: Tízemeletes ház 1. rész
Közvetlen előzmény: Tízemeletes ház 4. rész

Írta: Marokfegyver

***********************************************************

– Összegabalyodtak – ízlelgettem a kifejezést. Elképzeltem a két vendéget az én, szétnyitott ágyamban… összegabalyodva. Inkább csak Elessiát képzeltem oda, és persze magamat.

Elégedett voltam a teljesítményemmel: megtudtam ezt a dolgot az olasz vendégekről, közben beférkőztem Fruzsi bizalmába, hiszen úgy sejti, hogy azért nem beszéltem az összegabalyodásról, mert tudok titkot tartani. Ami igaz ugyan, de ezt mégis elmeséltem volna a haveroknak, még frissben, aznap reggel, és bepróbálkoztam volna Elessiánál, ha már így ráharapott a szexre.

– Szerinted is dugtak? – álmélkodtam még mindig, de aztán kapcsoltam, hogy nem illik ennyire csodálkozni: – Úgy értem, hogy minden éjjel?

– Naná! Meg reggel, délben, délután… Amikor csak becsukódott mögöttük az ajtó.

Hányszor láttam a csajszi széttett lába között a bugyiját! – villantak be a képek. – Ültünk egymással szemben, és mintha elfelejtette volna, hogy nem nadrágban van.

Addig üsd a vasat, amíg vissza nem üt! – vallom, úgyhogy kihasználva a bizalmas beszélgetést, megkockáztattam egy kérdést:

– Szerinted én is bejöhettem volna a csajnak?

– Honnan tudhatnám? Nem érdeklődtél nála?

– Nem nagyon szólt hozzám… – válaszoltam tettetett szomorúsággal, hiszen az a nyár már elszállt, és egészen másra voltam kíváncsi: – Ez a csajszi… Hajni, akivel együtt laktok… barátkozós? – kérdeztem óvatosan.

Nem vált be a trükk: a nővérem ráérzett a lényegre, s felkacagott:

– Nem én fogom eldönteni, hogy szimpi leszel-e neki…

– Remélem, eddig csupa jót hallott rólam!

– Semmit. Mért meséltem volna rólad bármit is?

Fruzsi ezzel felállt az ágyamról, és befejezetnek tekintve a beszélgetést, kiment a szobából.

Miközben az ablakon át számolgattam a szemközti épület emeleteit, a nővérem bekiáltott:

– Van itt két kulcs felakasztva, egyik a lépcsőház, másik a lakás…

Becsapódott mögötte az ajtó, és ottmaradtam egyedül.

Olyan végtelen szabadságmámor tört rám, mintha nem is a négy fal között állnék, hanem legalábbis a pusztaságban, ahol a látóhatár legszélén látszik csak valami, az is délibáb. Egyetlen dolgot hiányoltam életem pillanatnyi szeletkéjéből: A haverok nem látnak. Mert mit ér mindez, ha nincsenek irigyek?

De mire is irigykednének? – kérdeztem magamtól, hiszen még nem történt semmi olyasmi. Megkaparintottam azt a két kulcsot, majd én is magam mögött hagytam a lakást. – De most hová?

Elindultam cél nélkül, bízva a szimatomban és az ösztöneimben, amiket mindeddig még nem sikerült próbára tennem.

Ez az! Ezt máris betudtam a vadászösztön működésének: Anélkül, hogy nézegettem volna a számokat, éppen annál a lépcsőháznál torpantam meg, ahová megérkezésemkor bezavart a zivatar. Csilla? – Eszembe jutott a neve. – Hol lehet most? – Legalább ugyanennyire izgatott az, is, hogy hová ment fel a srácokkal, és mit csináltak? – De nem volt időm várakozni, mert várt rám a főváros összes többi csaja.

Úgy rohantam a buszhoz, mintha a karrierem függne attól, hogy 5 perccel hamarabb vagy később érek a belvárosba. Leghátul rázattam magam, és igyekeztem útközben mindent megfigyelni, ha gyalog akarok visszajönni. Egyáltalán nem volt bonyolult az útvonal, és a körúton sürgősen le is szálltam: buszozni otthon is lehet.

Ez az! Sétálgatni és megnézni minden nőt. Kicsit csábított a zsúfolt villamos – összesimulni gyanútlan lányokkal –, de tudtam, hogy amint felszállok, egyből visszakívánkoznék a gyalogosok közé. Még így sem volt egyértelmű, hogy a páros vagy a páratlan oldal nyújtja a gazdagabb kínálatot. Mindig mintha éppen a másikon lennének többen, s ez annyira zavart, hogy erőt vettem magamon: Nem pislogtam át többé a túloldalra, csak azokat néztem meg – megfelelő alapossággal –, akik velem szemben jöttek, vagy hátulról elkerültek. Lassítottam is a lépteimen, mert sietve sem láttam többet, mint bandukolva.

Néha rápillantottam a kirakatokra, még ennél is ritkábban felnéztem az utcatáblára: Ilyen körút, olyan körút… Rá kellett döbbennem, hogy ez a taktika nem fog csajozást eredményezni, hiszen senki sem akart leszólítani. Fordítva kellene! Tesztként megkérdeztem néhány – gondosan kiválasztott – járókelőtől, hogy merre találom a Nyugatit. Később, a változatosság kedvéért a Keleti felől is érdeklődtem, de ez egy cseppnyi előrelépést sem jelentett a csajozásban.

Akkor következett be a váratlanfordulat, amikor az aluljáróban engem szólítottak le, többen is egymásután:

– Érdekel egy zsír-új telefon?

– Két belépő a mai… koncertre?

– Albérletet keresel?

Ez a legutóbbi ragadta meg a fantáziámat. Nemcsak a kérdező miatt, és a naponta ezerszer feltett kérdésből kiérződő fásultság sem nyerte volna el a tetszésemet, de tudat alatt megláttam benne a lehetőséget. A lány abban a pillanatban elmosolyodott, amint észrevette rajtam az érdeklődés első szikráját:

– Közel van, tágas, olcsó… – sorolta kapásból.

– Nálad?

– Én a szomszédban lakom, és nem is tartozom a lakás bútorzatához – nevetett.

Igyekeztem valami szakszerűt kérdezni:

– Mennyi a rezsi?

– Amennyit használsz.

– Mikor lehet megnézni?

– Most.

Belementem a mókába, és attól tartottam magamban, hogy ő is csak játszik, s nem feltételezi egy majdnem 17 éves srácról, hogy albérletet keres… Mindegy. Veszítenivalót nem láttam a dologban, legfeljebb azt mondom majd, hogy gondolkodnom kell rajta, de legelső próbálkozásnak mégsem rossz a csajozás terén, még akkor sem, ha nem is én kezdeményeztem.

Lekanyarodtunk a jólismert körútról, mellékutcákon, kopott házak között cikáztunk. Nem akartam további kérdéseket feltenni a lakásról, mert hamarabb kiderülne, mint ahogy odaérnénk, hogy nincsenek ilyen szándékaim, az intenzív csajozós szöveg meg szintén gyanús lehet.

Elhaladtunk egy park mellett – és az egyik sarkát levágva –, ahol szinte minden pad foglalt volt, s mindegyiken a csaj ismerősei ültek; odaköszöntek egymásnak. Egy lány hosszúkat lépve, átgázolva a kiégett füvön, odasietett hozzánk:

– Szeretnél még egy lányt? – állta el az utamat, és kezét a derekamra tette.

– Hagyjál már! – válaszolt helyettem emez a csajszi, az albérletes. – Megnézzük a lakást…

A vadonatúj ismerős nem tágított:

– Megnézzük hármasban? – hunyorgott rám, és szorosan a melleihez húzott.

Emez megragadta a karomat, és szinte kimenekített a helyzetből. Egy közeli kapualjhoz húzott, és büszkén mutatott fel a vedlett épületre:

– Ez lenne az, parkra néző kilátással. Gyere! – Előttem lépkedett felfelé.

Folytatása következik!