Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete VI. rész 1. fejezet
Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 13.
*********************************************************************
A vacsoraidő tekintetében ez a nap sem volt kivétel. Minden hölgy
összegyűlt az étkezőben, pontban hétkor, amikor Louisa felszolgálta a világ
legfenségesebb étkeit. Ínycsiklandó finomságok egész sorát helyezte elénk az
asztalra. Hogy lehetne bárki is elégedetlen, ha a pácolt csirkétől kezdve a
frissen sült pulykamellen, az Angus-marhasztéken, a disznókolbászon, a lasagnán
és számtalan tengeri herkentyűn keresztül a salátákig bármiből választhat? Ha
pedig valakibe még fért ezután desszert, Louisa csodás málnapitével
szolgálhatott.
Miközben mindannyian, én és a hét hölgy, közösen élveztük a
fogásokat, jobban megismerkedtünk egymással. Élénken csevegtünk különböző
témákról. Kristanna, aki láthatóan nagy hatást gyakorolt mindenkire, nem utolsó
sorban az akcentusával és barátságosságával, elmesélt pár történetet azoknak,
akik érdeklődtek a norvégiai élet iránt.
Mesélt arról a 300 holdas[1]
farmról, ahol élt a szüleivel. Állítása szerint ez volt Norvégia egyik
legjobban jövedelmező farmja. Emellett fenntartottak még egy pékséget, egy cukrászdát
és egy állatsimogatót a gyerekeknek.
Hat órás időeltolódás volt Norvégia és a sziget között. Emellett
az időjárás is igencsak különbözött. Azonban mivel Kristanna a 21-23 fokos
otthoni júniust hagyta ott, hogy ide repüljön az itteni télbe, nem kellett túl
nagy hőmérsékleteltéréssel megküzdenie, tekintve az itteni 20-25 fokos teleket.
Menet közben Kristanna meggyőzte Trish-t, hogy kóstolja meg a
nagyra becsült lutefiskjét. A kanadai lány, aki, saját bevallása szerint, a hal
minden formáját szereti, azt mondta, hogy a lutefisknek nagyon furcsa az íze.
Más szavakkal, nem igazán ízlett neki. Ha egy valamit megtanultam azóta, mióta
barátok vagyunk Kristannával, az az volt, hogy az ő hazájában az embereknek
nagyon különös az ízlése, ha ételekről van szó. Bár én, a magam részéről, nem
igazán foglalkoztam a norvég konyhával. Rengeteg tengeri herkentyűt ettek, és
talán ez volt az egyik fő oka annak, hogy Kristanna világéletében
makkegészséges volt és kitűnő alaknak örvendett.
Pamela szóvá tette, hogy nem csak a sziget szépsége nyűgözte le,
de az óceáné is. A kristálykék víz nagyon különbözött attól, amit megszokott
otthon, Marylandben. El se tudta hinni, hogy az óceán ilyen gyönyörű is lehet.
Camille kijelentette, hogy neki van a legunalmasabb munkája a
világon egy San Diego-i ingatlan irodánál. Nem rejtette véka alá, hogy a
lehetőség, hogy hat hétre ellóghasson a munkahelyéről és egy trópusi
paradicsomban ejtőzhessen, kihagyhatatlan volt számára. Azt viszont be kellett
ismernie, hogy a munkája egyetlen előnyeként nagyon jól kijött a
munkatársaival. Sokakkal még közeli barátságokat is kötött. Ezen kívül viszont
nem volt olyan, ami miatt ne menekült volna onnan, ha jó okot talál rá.
Lindsay megosztotta a történetét az ohiói szupermarketről, ahol
dolgozott kiszolgálóként. Azt mondta, hogy a vendégeik, legyenek bármilyen
korúak, mindig megpróbáltak flörtölni vele. Nem is tudom, miért – gondoltam magamban.
Lindsay a magával ragadóan bájos ártatlanság esszenciája volt. Minden,
amilyennek egy tökéletes tizennyolc éves lányt az ember elképzel. Bármely férfi
a serdülőkortól addig, ameddig egyáltalán képes rá, szívesen becsempészett
volna neki ezt vagy azt.
Devonnak nem volt munkája, amiről beszélhessen, tekintve, hogy
felmondott a munkahelyén Pennsylvaniában, mielőtt a szigetre jött.
Tulajdonképpen ugyanazt mondta el most mindenkinek, amit Camille-nek is mesélt
az első itt töltött estéjükön.
Úgy érezte, hogy kihasználják a munkahelyén és a főnöke minden
lehetséges munkát rábízott, tudva, hogy plusz fizetés nélkül is megcsinálja.
Így hát hiába dolgozott ő a legkeményebben a cégnél, a jutalmak és az
előléptetések valahogy mindig mást találtak meg.
Abban a pillanatban Trish egy hajszállal ugyan, de vezetett a
kedvenc hölgyem címéért folytatott versenyben. Pamela, Lindsay, Amy és Devon
azonban szorosan a nyomában loholtak. Erős vonzalmat éreztem a kanadai szépség
iránt azóta, hogy tanúja voltam, milyen gyengéd gondoskodással segítette
Lindsay-t első együttlétünk során. Tarthat bárki reménytelen romantikusnak, de
úgy éreztem, legszívesebben magamhoz ölelném ezt a tüneményt és sosem engedném
el. Emellett pedig ő volt a leglazább nő is, akit valaha ismertem.
Kristanna korábban nagyon figyelmesen kiszúrta, hogy Camille-t nem
említettem meg, amikor a lehetséges kedvenceimről beszéltem. Az igazat
megvallva eléggé rosszul érintett pár dolog, amit mondott azóta, hogy a
szigetre érkezett. Próbálta meggyőzni Devont, hogy tele vagyok mocskos hátsó
szándékokkal ezzel az egész sziget-projekttel kapcsolatban. Camille kíméletlenül
egyenes és szókimondó volt akkor is, amikor azt javasolta Trish-nek, hogy
álljon félre és figyelje, ahogy jó alaposan megdugja Lindsay-t két napja az
erdőben lévő vízgyűjtő tavacskában. A legrosszabb az volt, hogy mindezt Lindsay
is végighallgatta, aki akkor még szűz volt.
Bármennyire is megbocsátó ember voltam, Camille ezzel a logikus
lehetőségek határán kívülre tornázta magát nálam a kegyeimért folytatott
versenyben. Annak érdekében, hogy egyáltalán lőtávolon belülre kerülhessen,
alaposan meg kellene változtatnia a hozzáállását nem csak az én irányomba, de a
többiekébe is.
Nagyon kellemesnek és élvezetesnek találtam a vacsoraidőt ezen a
meleg júniusi estén. Imádtam hallgatni bármit, amit a lányok meséltek. Minden
apró részletet tudni szerettem volna az életükről. Úgy tekintettem az egész
csoportra, még Camille-re is, mint az én saját bejáratú kis angyalkáimra.
- Mesélj egy kicsit a munkádról, Amy! – kérte Trish
vörös hajú barátnőnket. – Nem vagy amolyan pornósztár-, vagy internetes szex
modell-féle, ugye?
- Nem. De lehetnék – nevetett a másik. – Jobbnak hangzik,
mint a mostani munkám. Hivatásos táplálék ellátó vagyok.
A hölgyek többsége értetlenül nézett rá.
- Az micsoda? – szólalt meg végül Trish. – Hivatásos
táplálék ellátó? Nem is hallottam ilyesmiről.
- Ó! – válaszolta Amy komolyan. – Egyesek úgy
hivatkoznak a munkámra, mint élelem szállítmányozási mérnökségre. De tudod mit?
Én a hivatásos táplálék ellátót jobban szeretem. Jobb a csengése.
Trish csak értetlenül pislogott. Úgy tűnt,
teljesen elvesztette a fonalat. Ezzel pedig a többiek sem voltak másképp.
Fogalmuk se volt róla, miről beszél Amy. Nekem viszont igen, de csak némán
somolyogtam magamban. De aztán eszembe jutott, hogy Pamela is tudja, mivel
foglalkozik a szobatársa.
Amy végül kuncogni kezdett és szimplán kimondta:
- Pincérnő vagyok.
Trish egy pillanatig csak tovább pislogott, majd
hangosan felnevetett.
- Ez jó volt! Hivatásos táplálék ellátó… élelem
szállítmányozási mérnök… pincérnő. Ezt te találtad ki?
- Az előbbit igen – bólintott Amy. – Az utóbbit
egy barátomtól vettem. Ő így szereti aposztrofálni magát, én meg átvettem tőle –
kuncogott. – Hogy pontosak legyünk, Hooters-lány vagyok. Pincérnő és csapos.
- Hooters? – kérdezte Lindsay hitetlenkedve. – Az
nem egy amolyan sztriptízbár?
Amy hangosan felnevetett a lány naivitásán.
- Nem. Egyáltalán nem. Te nem jársz el soha
sehova, kislány?
- Van valami gondod azokkal, akik sztriptízbárban
dolgoznak? – vonta fel a szemöldökét Pamela.
Tekintve, hogy ő történetesen tényleg egy ilyen
helyen dolgozott, Lindsay azonnal igyekezett visszavonulót fújni.
- Ó! Én… én… nem úgy értettem. Nem akartam lenéző
lenni – rázta a fejét, miközben elpirult. Trish viszont ott volt, hogy
bátorítóan átölelje és megpuszilja az arcát.
- A Hotters-nek alapvetően nagyon szexuálisan
túlfűtött a légköre – jegyezte meg Camille. – Voltam már ott párszor és nem sokban
különbözik egy sztriptízbártól. Szép nők rövid, feszes topokban és sortokban.
Mindezt pedig azért, hogy elfeledtessék, hogy az ételeik meglehetősen
középszerűek. – Habozott egy pillanatig, majd hozzátette: - Tulajdonképpen
tényleg olyan, mint egy sztriptízbár, csak biztonságosabb.
 |
| Egy kis illusztráció a budapesti Hooters-ből |
- Ó, fogd már be! – horkantott Amy. – Családok járnak
oda. Anyák és apák hozzák el a tee-ball[2]
csapataikat, vagy a tornászlányaikat… Ahol én dolgozok, ott minden nap
hemzsegnek a gyerekek.
- Mit üzennek azzal a szülők a gyerekeiknek, hogy
olyan helyre viszik őket enni, ahol a pincérnők rövid, feszes ruhát viselnek,
annyit mutatva meg magukból, amennyit törvényesen minimálisan lehet?
Amy erre nem tudott erre mit válaszolni. Ehelyett
csak lángoló szemekkel nézett Camille-re.
- Amikor legutóbb voltam a Hooters-ben, pár
hónapja, megpróbáltam bedugni egy bankjegyet a pincérnő bugyijába, amikor
kihozta az italomat. Még azt is hozzátettem, hogy ha bármikor is szeretne
állást a közeli sztriptízbárban, ott még több borravalót adnék neki. Mondtam,
hogy tudom, erre hajt.
Lindsay teljesen ledöbbent ezektől a szavaktól. Ahogy
ott ültem, nehezen tudtam megállni, hogy ne nevessek fel a zavart ábrázatán.
Egyértelmű volt, hogy sosem volt még része ilyen beszélgetésben.
- Egyszer én is voltam egy Hooters-ben –
töprengett Devon. – Ha engem kérdeztek, szerintem is már csak egy lépés
választja el egy sztriptízbártól. – Óvatosan Pamelára pillantott és hozzá
tette: - Nem mintha bármi problémám is lenne a sztriptízbárokkal, vagy azokkal,
akik ott dolgoznak. Csak azt mondom, hogy a Hooters nekem egyáltalán nem tűnik
egy családbarát étteremnek.
Kristanna úgy döntött, hogy ő is leteszi a saját
garasát az aztalra.
- Aká’mi is légyen ez a Hooters hely, ha szép nőkkel
ván tele joó álákkál és hosszú lábakkal, nékem is ott a helyem.
Valószínűleg annak érdekében, hogy oldja a
légkört, tekintve, hogy Amy egyre jobban felhúzta magát a munkáját ért kritikák
miatt, Trish igyekezett témát váltani: - Hé, Lindsay! Nem akarod elmesélni a
többieknek a történetet az apáról és a fiáról, akikkel együtt utaztál ide
Miamiból hétfőn? Azokról, akik megismertek.
- Ó… igen! – csillant fel Lindsay szeme, és a
zavartsága azonnal tova szállt. – Megálltam egy kínai étkezdénél a reptéren
Miamiban ide felé, hogy egyek valamit, amíg az átszállásra várok, és akkor az a
kissrác sikoltozva odarohant hozzám. Az apukájának kellett lecsendesítenie,
hogy igen, tényleg ő az a kedves lány, aki segített múlt héten kiválasztani a
mamának a parfümjét a szupermarketben. Teljesen ledöbbentem. El se tudtam
hinni, hogy pont egy korábbi vásárlómba futottam bele Cincinnatiből ott,
Miamiban. Én is emlékeztem rájuk. Egy jó negyed órát töltöttünk a parfümök
válogatásával. Az apuka elmondta, hogy épp Antiguára repülnek a családdal
nyaralni. Még most se hiszem el, hogy összefutottunk.
- Le merném fogadni, hogy az apuka akart téged –
mondta Amy. – Biztosan ott is szívesen bevitt volna a reptéri mosdóba.
- AMY! – reccsent rá Devon.
Trish is elfintorodott.
- Neked mindig csak a szexen jár az eszed, Amy?
- Többnyire – vont vállat a másik.
Trish a fejét csóválta.
- Amikor én utaztam Torontóból Miamiba, egy férfi
mellett ültem, aki az apját ment meglátogatni, akinél rákot diagnosztizáltak.
Lehangoló volt őt hallgatni, miközben arra gondoltam, hogy mennyit jelent nekem
a saját családom. Különösen a szüleim. Fel is hívtam őket azonnal, amikor
leszálltam a gépről és elmondtam, hogy mennyire hiányoznak.
- Bárcsak én is láthatnám az apukámat megint… -
suttogta Lindsay.
- Megfordult a fejedben, hogy hazudhatott is
neked? – válaszolta Amy. – Talán csak úgy gondolta, így tud hatni rád és
fenntartani a beszélgetést. Talán csak így flörtöl. Szánalmat akar kelteni
benned. Talán azt hitte, így elérhet nálad valamit, amíg várod a
csatlakozásodat.
- Amy! – reccsent rá Trsh!
- Az ember nem talál csak úgy ki történeteket
rákos apákról – jegyezte meg Pamela.
- Nekem szerencsés utam volt Philadelphiából
Miamiba – mondta Devon. – Három szék volt a soromban, de csak én ültem ott
egyedül. Nem kellett senki mellett se ülnöm. Csak kinyújtóztam, pihentem… és
zenét hallgattam. Pont így volt a jó, mert amúgy egyáltalán nem szeretek
repülni.
- Bele se akarok gondolni, mennyit fizethetett
Jeremy az első osztályra szóló jegyemért Los Angelesből Miamiba, de a fickó
mellettem azt mondta, az ő jegye háromezer-hatszáz dollárba fájt, amikor
megvette közvetlenül felszállás előtt – mondta Camille. – Egy ilyen
csillagászati összegért, úgy gondoltam, a csini kis stewardess, Halyley volt a
neve, ha jól emlékszem, mindenkinek adhatott volna külön-külön egy alapos
szopást vagy nyalást. – Felnevetett a saját viccén. – Háromezer-hatszázért
miért ne?
- Há ván olyan gép, áhol ilyet ádnák, én is rájtá
ákárok lénni – kuncogot Kristanna.
- Tökéletes munka lenne Amy-nek – somolygott Pamela.
– Egy stewardess, aki térden állva gondoskodik az utasok kényelméről.
- Azt nevezném én kellemes utazásnak – nevetett Devon.
Ezzel a sok viccelődéssel és sztorizgatással, úgy
éreztem, ez lesz a kedvenc vacsorám, amit addig elköltöttünk. Úgy tűnt,
Kristanna és a jelenléte sokat dobott a hangulaton. Meg volt az a különleges
képessége, hogy mindenki feloldódott a közelében. Emellett pedig boldogan meg is
hallgatott bárkit.
Sajnáltam, hogy az étkezésnek egyszer véget kell
érnie, de az az idő is elérkezett egyszer. Azonban senki sem sietett elhagyni
az asztalt. Így volt tökéletes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése