Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XII. rész 5. fejezet
Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 30.
*********************************************************************
Két napnyi folyamatos felhőszakadás és
időnkénti villámlás és mennydörgés után az idő végre kezdett kitisztulni.
Amikor reggel felkeltem, örömmel láttam a kék eget a sziget felett. Mérget
mertem volna rá venni, hogy reggeli után néhány (ha nem mindegyik)
hölgyvendégem kihasználja majd a szép idő nyújtotta előnyöket, hogy a nap java
részét a napsütésben töltse.
A kukkoló szobámban ücsörögve mosolyogva
figyeltem, ahogy a várakozásaimnak megfelelően valóban mindenki odakinn
süttette magát.
Lindsay Pamela, Trish és Amy társaságában
múlatta az időt a hegyi tavacskánál, miközben Kristanna kirándulni vitte Devont
és Camille-t a sziget déli végében magasodó sziklaszirtekhez, ahonnan mámorító
kilátás nyílt a tengerre. Én pedig csak ültem ott és bő negyvenöt percig
csodáltam mindkét csoportot. Csend ült a helyiségre. Nem hallgattam bele egyik
csapat beszélgetésébe sem. Egyelőre legalábbis. Inkább lenémítottam mindent és
elvesztem a gondolataimban.
Döntések, döntések, döntések…
Kertelés nélkül bevallom, hogy amikor a
hölgyek megérkeztek a szigetre, lassan már két hete, úgy pattogtam közöttük,
mint egy pingpong-labda. Egyazon nap alatt először Trish volt a kedvencem, majd
Pamela, aztán Devon, hogy utána átpártoljak Lindsay-hez, mielőtt leragadtam
volna Amy-nél estére. Folyamatosan az esküvői harangok és a közös gyerekeink
sírása zengett a fülemben mindig az aktuális hölggyel.
A következő nap pontosan ugyanilyen volt,
bár talán egy kicsit kevésbé hektikus. Pamelával indítottam, hogy aztán Devont
tartsam álmaim nőjének. Trish viszont, bármennyire nyilvánvalóak voltak is az
érzései Lindsay iránt, mindig ott ólálkodott a háttérben jolly jokerként. Ha
pedig már Lindsay… egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ne vonzódjak hozzá
úgy, mint fém a mágneshez.
Egyre jobban elvesztem közöttük. Már
odáig jutottunk, hogy az egyik pillanatban Devonban gyönyörködtem, hogy aztán a
következőben Pameláról álmodozzak, amint menyasszonyi ruhában áll mellettem,
hogy aztán ismét visszatérjek Devonhoz… vagy Trish-het… vagy Lindsay-hez…
esetleg Amy-hez. Néha talán még Camille felé is tettem némi kitérőt.
Ahogy visszatekintettem arra az első pár
napra, egyre indokoltabbnak láttam a halogatásomat és a bizonytalanságomat. Nos…
ha indokoltnak nem is éppen, de megérthetőnek mindenképp.
Tizenhét évig magányosan egy Isten háta
mögötti szigeten nem szoktam hozzá mások társaságához. Ismeretlen érzés volt,
hogy minden reggel arra keljek fel, hogy aztán hat szívfájdítóan gyönyörű nővel
tölthessem az óráimat. (Vagy héttel, ha Kristannát is számításba vesszük.) Ami
pedig még jobb, mindegyik hölgy (kivéve Camille-t), úgy tűnt, ugyanúgy
érdeklődik irántam. Persze nem feltétlenül azonos mértékben.
Leginkább egy cukorkaboltba keveredett
gyerekhez tudtam hasonlítani magamat. Minden új volt, különleges, friss és
nagyszerű… Már kezdtem azt érezni, hogy lassan belefulladok az érzelmeim
viharába. De látva a körülményeket, hibáztathatott volna bárki is ezért?
Egy idő után azonban rájöttem, jobb lenne
egy lépést tenni hátra és nem az első mosoly után elkönyvelni egyik nőt sem életem
párjának. Ez nem vezetett sehova és még kevésbé vitt közelebb ahhoz a célomhoz,
ami miatt végeredményben mindenkit ide hívtam. Nem lett volna fair hamis
reményeket táplálni bennük.
Úgyhogy megtettem azt az idézőjeles hátra
lépést és a következő másfél hétben igyekeztem sokkal szabályozottabb mederbe
terelni. Voltak persze mámorító pillanataim, de semmi extrém. Jól éreztem
magam. Nagyon jól. Emellett pedig úgy éreztem, egyre közeledik a pillanat,
amikor meghozom a végső döntésemet és belevágok egy élethosszig tartó kapcsolat
kísérletébe.
De hogy tudnék mégis választani?
Camille-t nem számítva bármelyik lánnyal könnyedén el tudtam képzelni a
jövőmet.
Ahogy ott ültem a kukkoló szobámban, tekintetem
hegyi tavacskát fürkésző monitorokra szegeződött. Pamela, Trish, Lindsay és Amy
mind a napnál is világosabban remekül érezték magukat, ahogy testük elmerül a
friss vízben. Aznap először nyúltam a kapcsolókhoz, hogy belehallgassak a
beszélgetésükbe.
- El sem hiszem, hogy te is Ohióból
jöttél! – mondta Amy Lindsay-nek, miközben csak falatnyi bikinivel takart
testüket a vízbe merítették. – Főleg, hogy Jeremy is ohiói. Ráadásul mindhárman
a cincinnati-körzetből származunk.
Miközben Lindsay bólintott, Pamela hozzá
tette: - Ohio tényleg olyan szürke és unalmas, mint mondják? Szerintem az
emberek többet gondolnak Cincinnatire, mint Ohióra, mint egészre.
- Eléggé unalmas hely – ismerte be Amy,
mielőtt ismét Lindsay felé fordult volna. – De persze sokkal izgalmasabb lett
volna, ha korábban megismerlek téged, már otthon. – A kis szőkeség azonnal
elpirult ezen szavak hallatán. – Mi ketten darabokra szedhettük volna egész
Cincinnatit. Ráadásul képzeld el, milyen lett volna, ha Jeremy is velünk van!
- Tényleg esélyes, hogy ti hárman sokkal
hamarabb összekerülhettetek volna – vigyorgott Pamela. – Talán egy jó kis
édeshármasban.
Trish hátulról Lindsay-hez simult és a
fülébe morgott: - Ne beszéljünk ilyenekről! Én csak magamnak akarom Lindsay-t –
csókolta meg a lány arcát. – Ha ez a kis gyönyörűség bárkivel is
összeházasodik, az csak én lehetek.
Pamela halkan kuncogott.
- Nincs törvény Kanadában az azonos
neműek házassága ellen?
- Nem tudom. Ki kell majd derítenem. De
úgy tudom, Ohióban nem megengedett.
- Engem személy szerint nem érdekelne,
hogy házasok vagyunk-e vagy sem – vont vállat Amy. – Egészen addig, amíg minden
estét Lindsay lábai között tölthetek az ágyban.
Az említett fülig pirult, Pamela
legnagyobb örömére.
- És mi a helyzet velem, Amy? Az én
lábaim között nem szeretnél minden este az ágyban lenni?
- Az már megtörtént – nevetett a vörös
hajú nő. – Szobatársak vagyunk, emlékszel? Majd’ minden este kinyaltalak, mióta
itt vagyunk, nemde?
A sztiptíztáncos felsóhajtott és
megcsóválta a fejét.
- De.
- És ne felejtsd el azt a sok dildót sem,
amit már kipróbáltunk!
Lindsay egy kicsit fészkelődött a vízben,
mielőtt megszólalt volna: - Talán valamikor rajtam is kipróbálhatnád azokat a
dildókat, Amy. Mit szólsz hozzá?
Az idősebb ohiói nő szemei felcsillantak.
- Imádom az ötletet. Talán majd ma este…
vagy holnap. Ezer örömmel megmutatom neked, milyen az, amikor az egyik
játékszerem dolgozik benned.
Pamela elmosolyodott.
- Használd a huszonnégy-centist!
Lindsay-nek biztos nagyon tetszene.
- Huszonnégy centis? – kerekedtek el
Trish szemei. – Jól meg kellene feszítenem minden izmomat, ha azt fel akarnám
neki nyomni.
- Ez a lényeg – kacsintott Amy.
Ó, Amy, Amy! Amy Kathleen Smith! Hát te
sose változol? Mindig ezt a képet mutatta magáról, különösen a többiek előtt.
Én azonban tudtam, hogy a lelke mélyén sokkal inkább egy bújós kiscica, aki
csak arra vár, hogy előtörhessen.
Talán tévedtem, de nem voltam egyedül
ezzel az elképzeléssel. Kristanna is úgy látta, hogy Amy valójában nagyon is
egy gondoskodó társra vágyik, aki vigyáz rá. Ha pedig megtalálná, az segítene
kordában tartani az agresszióját.
Bár én nem voltam az a domináns fajta,
biztosra vettem, hogy megtalálnánk valahogy a módját, hogy megadjam neki, amire
vágyik. Emellett pedig láttam valamit Amy-ben. Nem számít, mennyit ugratta
Lindsay-t, vagy mennyi mocskos dolgot beszélt róla a háta mögött, volt valami a
felszín alatt, ami megfogott benne. Az alatt a kemény, hideg páncél alatt egy
pihe-puha kiscica rejtőzött. Az a kiscica pedig semmi másra nem vágyott, csak
szeretetre és törődésre.
Amy sokat ugatott, de sohasem harapott.
Ehelyett valószínűleg legszívesebben az ember lábához bújt volna. Bármit is
mutatott kifelé, egy ujjal sem bántaná Lindsay-t. Erősen kétlem, hogy képes
lenne rá. Nagyon is szerette sokkolni az embereket, de ezzel csak a figyelmet
akarta felhívni magára. Csak arra vágyott, hogy legyen valaki, aki szereti őt és
gondoskodik róla.
A többséggel ellentétben én láttam már
Amy másik oldalát is. Időről időre a személyisége különböző aspektusait láttam
a felszínre törni. Nem mindig volt kemény és agresszív. Az igazat megvallva,
amikor kettesben voltunk, sokkal inkább lágy és… kedves volt. De amikor a
többiek is jelen voltak, felforrt közöttük a levegő.
A valódi kérdés az volt, hogy képes
lennék-e egy életre magam mellé kötni Amy-t. Hogy képes lenne-e lehorgonyozni
és megnyugodni a hátralevő évekre. Szerintem igen. Addig még sok víznek kell
lefolynia az Ohión, de nagyon is el tudtam képzelni.
Na és Lindsay?
Ő egy egészen más eset volt. Ő mindig is
a szende kis tinilány volt, aki éppen csak leérettségizett. A magam részéről
kicsit azt láttam benne, amit elmulasztottam az ő korában.
Amikor én felnőttem, a pomponlányok az
iskolámban sosem vettek engem észre. Áááá…, igen. Bonnie. Ő volt a vezetőjük.
Sokszor elgondolkoztam, hogy Bonnie egyáltalán tudja-e, hogy a világon vagyok.
Ezen a szigeten azonban a pomponlányok vezetője nem csak hogy tudott a
létezésemről, de ezer örömmel adott nekem egy kis külön bejáratú műsort is,
alig várva, hogy utána bekaphassa a farkamat.
Nagyon szívesen elvittem volna Lindsay-t
a bálra. Bár itt a szigeten nem volt bálunk, de talán kitalálhatnék valamit,
amivel helyettesíthetjük. Nagyon szerettem volna elmenni vele moziba és elbújni
a hátsó sarokban. Szerettem volna elvinni a plázába sétálni pár órát, megfogni
a kezét és megkérdezni, hogy bánná-e az anyukája, ha átmennék vacsorára.
Szerettem volna felhívni az éjszaka közepén és elmondani, milyen sokat jelent
nekem. Szerettem volna apró kis butaságokat írogatni neki óra alatt, amíg a
tanár nem figyelt.
Teljesen olyan érzés töltött el a
jelenlétében, mintha megint gimnazista lennék. Azonban ott volt mellette a
kemény és rideg valóság is. Rég nem voltam már gimnazista. Ezek a dolgok
számomra már nagyon régen elmúltak. Már huszonegy év telt el azóta, hogy annyi
idős voltam, mint most Lindsay… Könnyedén lehettem volna akár az apja is…
Eredetileg Kristanna mutatott rá, de most
már kezdtem én is látni. Lindsay túl fiatal volt hozzám. Ami pedig még
fontosabb, én túl öreg hozzá. Én le tudtam volna élni az életem egy ennyivel
fiatalabb párral. A probléma az volt, hogy ő meg tudta volna-e tenni ugyanezt
egy ennyivel idősebbel. Nem lett volna fair rá nézve.
Ó, nagyon is jól szórakoztunk! És
folytathattuk továbbra is gondtalanul, amíg itt voltunk a szigeten. De teljes
komolysággal nézve a dolgokat, racionálisan, nem tudtam elképzelni a közös
jövőnket. Szomorú, de ez volt a helyzet.
Amikor annyi idős lesz majd, mint most
én, én már betöltöm a hatvanat. Én se tudnám most elképzelni magam egy hatvanéves
nővel. Akkor hogy várhatnám el ugyanennek a fordítottját Lindsay-től?
Talán másképp állnék a dolgokhoz, ha
Lindsay olyan érzelmeket mutatna irántam… De nem mutatott. Legalábbis még nem.
De nem is számíthattam rá, hogy fog. Igen, Lindsay kedvelt engem. Jó érzés volt
arra gondolni, hogy belém zúgott. Amikor együtt voltunk, éreztem valami
vibrálást közöttünk. De ez nem jelentette azt, hogy egy életre lekötelezné
magát mellettem. Ennyi idősen ez egyszerűen őrültség lenne a részéről.
Imádtam ezt a lányt és mindig meglesz a
helye a szívemben, de muszáj lesz kihúznom őt a listámról. Hacsak nem történik
valami drasztikus és kiszámíthatatlan, muszáj lesz.
Aztán ott volt még Trish esete. Ő volt a
napfény az éjszakában, olyan személyiséggel, ami a legsötétebb helyzeteket is
be tudta ragyogni. Neki volt a legnagyobb szíve, ami embernek csak lehet.
Emellett annyira hihetetlenül energikus és élettel teli volt! Mindig megvolt a
célja, amiért éljen. Semmi sem állíthatta meg.
A probléma csak az volt, hogy ezt a célt
nem én jelentettem. Trish fülig szerelmes volt Lindsay-be. Ha a lány a közelben
volt, a kanadai hölgyeményt semmi más nem érdekelte. És ez alól sajnos én sem
voltam kivétel.
Ő volt a titkos aduászom. Ha csak
feleannyi érdeklődést mutatott volna irántam, mint Pamela, vagy Devon,
kiskutyaként követtem volna bárhova. Akkor a legszerencsésebb férfinak
tartottam volna magam a világon. Sajnos viszont Trish semmi többet nem látott
bennem, csak barátot, vagy olyasvalakit, aki segített neki meghódítani
Lindsay-t.
Ha az érzései változnának, én könnyedén
feladnék érte bármit és sose néznék vissza. Szerettem volna megadni neki
mindent amire csak vágyott… de sajnos a körülmények ugye nem nekem kedveztek.
És nem úgy tűnt, hogy valaha is fognak.
Viszont amilyen csodálatos ember volt,
Trish egyszer biztosan nagyon boldoggá fog tenni valakit, bárki legyen is az.
Talán pont Lindsay?
Így hát egyre szűkült a kör. A hátraévő
napokat, talán heteket, annak a két nőnek kellett szentelnem, akik ténylegesen
érdeklődést mutattak irántam. És persze én sem voltam közömbös irántuk.
Egyértelműen Pamela volt rám az összes
hölgy közül a legnagyobb hatással. Mégis hogy lehetséges, hogy egy ilyen
sziporkázó elme tizenegy évig sztriptíztáncosként éljen? Vajon hány ember
csodálhatta már meg fedetlen bájait az évek alatt? Ezer? Tízezer? Százezer?
Talán még egymilió is? Inkább az utóbbi felé hajlanék. Tizenegy év nagy idő.
Én viszont nem a sztriptíztáncost láttam
Pamelában. Hogy miért? Ő sokkal több volt számomra ennél. Nem érdekelt, hogy
mivel keresi a kenyerét. Ez a karrier segített neki azzá válni, aki ma. És ez
volt az a személy, akit én annyira szerettem.
Szerettem összehasonlítani Pamelát
Amy-vel, mivel mindketten valami olyat kerestek, ami értelmet ad az életüknek.
Valaki olyasvalakire vágytak, aki leceszi őket a lábukról és megadja nekik azt
a boldogságot, amit megérdemelnek. Én ezer örömmel megtettem volna ezt.
Különösen Pamela kedvéért.
A legegyszerűbb és legtalálóbb, amivel
leírhattam Devont, az az volt, hogy ő egy jó ember. Jó és tiszta. Az a fajta nő
volt, akivel boldogan alapítana családot az ember. Az a fajta nő, akit az ember
anyja büszkén nevezne a menyének. A szó szoros értelmében nem voltak hibái.
Egyszerűen varázslatos volt.
Ő volt a ragyogó napfény, ami
elgyengítette a térdeimet. Őszinte volt és nyílt. Nem volt benne semmi
számítás. Még a hangja is olyan balzsamos volt, hogy egyszerűen beleborzongtam.
Ráadásképp pedig már az első estén
kimutatta az érdeklődését irántam a szigeten. Egyértelműen ő is vágyott egy
kapcsolatra közöttünk, és nem félt attól, hogy ezt a tudtomra adja.
Az élet annyival egyszerűbbnek tűnt,
amikor Devonnal voltam! Egyszerűnek és könnyűnek. Kristanna azt mondta, hogy
Isten minket kettőnket egymásnak teremtett Devonnal. Az volt a sorsunk, hogy
találkozzunk. Talán igaza volt. Elvégre ritkán tévedett.
Ezek alapján állítottam fel a listámat.
Nem csak azt vettem figyelembe, hogy szerintem ki illett hozzám a legjobban, de
azt is, hogy vajon én passzolok-e hozzá. Nem vehettem azonban figyelembe minden
szempontot, szóval a jövőben még minden változhatott.
Ez alapján a következő lista állt össze a
fejemben:
1. Devon
2. Pamela
(Aztán egy nagy ugrással…)
3. Amy
4. Trish
5. Lindsay
6. Camille (csak hogy őt is megemlítsem)
Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése