Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XIX. rész 3. fejezet
Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 18.
*********************************************************************
Fájdalom.
Kín, bánat, szomorúság, szívfájdalom,
kétségbeesés.
Ahogy feküdtem az ágyon azon a balzsamos
szombat estén, összecsaptak a hullámok a fejem felett, én pedig csak az
oldalamra gördültem és hagytam, hogy ezek a borzalmas érzések gomolyogjanak
felettem. Jó két órával azután, hogy Pamela kiviharzott a lakrészemből tudomást
szerezve a kukkoló szobám létezéséről, a szavak, amikkel itt hagyott, még
mindig hangosan visszhangoztak a fejemben. Nem csak hogy megfenyegetett, hogy
soha többé ne merjek hozzá szólni, de minden mocskosnak és derogálónak is
elmondott, aminek csak lehet, amiért kilestem őt és a többi hölgyet már egészen
a szigetre való majd három héttel ezelőtti megérkezésük óta. A titkom
kitudódott és lassan nyílvános ténnyé is válhat.
De a legrosszabb az egészben az volt,
hogy Pamela ahhoz is ragaszkodott, hogy haza küldjem őt. Haza, Marylandbe.
Méghozzá a lehető legelső alkalommal. Azt mondta, megy összepakolni a holmiját
és reméli, hogy huszonnégy órán belül már a repülőn ülhet vissza az Egyesült
Államokba.
- Gyűlöllek! Gyűlöllek! Gyűlöllek! – Ezek
voltak az utolsó szavai, miközben kiviharzott az ajtón, majd végig a folyosón.
Teljesen úgy éreztem, hogy Pamelával
valami olyan különleges van közöttünk, ami nem csak hogy egy életen át, de az
örökkévalóságig is tarthat. Végül viszont mindez sosem fog megvalósulni. Minden
remény, hogy Pamelával valaha is boldog kapcsolatban fogunk élni, tova szállt.
Ráadásul nem hibáztathattam senkit sem magamon kívül.
Az elmúlt két órában az ágyamban
hánykolódtam. A gyomrom is összeszorult, mivel ennek az időnek a java részét
sírással töltöttem. Úgy bőgtem, mint egy vígasztalhatatlan kisgyerek.
Összegömbölyödtem és abban reménykedtem, hogy a sírás periódusa már véget ért,
de alig telt el tíz perc, mire az egész újrakezdődött.
Minden romokban hevert.
Pamela tűnt annak a nőnek, akit egész
életemben kerestem. Hihetetlenül nőies volt, egy igazi hölgy, aki ráadásul
szellemes is. Ugyanakkor pedig barátságos, melegszívű és törődő is. Lenyűgöző
testi adottságai és címlaplányszerű arca teljesen magával ragadott. De
egyértelműen nem ez volt az egyetlen ok, amiért lenyűgözőnek találtam. Az,
ahogy Pamela rám nézett, már csak a hab volt egy amúgy is ínycsiklandozó
tortán.
Úgy tűnt, legalábbis számomra, hogy úgy
illünk egymáshoz Pamelával, mint a zsák a foltjához. Mint a steak a
sültkrumplihoz. Úgy tűnt, köztünk minden abszolúte tökéletes és csak egyre
magasabb szintre emelkedik minden egyes nappal- De amikor a legnagyobb titok,
amit valaha is visszatartottam Pamela elől, a kukkoló szoba léte, kidugta
mocskos fejét a takaró alól, minden megváltozott.
Pamela benyomása rólam most egy beteges,
mocskos perverzet mutatott, aki arra izgul, hogy ismeretlen nők után kukkoljon
a rejtett kameráival. Igazság szerint nem is tudtam volna vitatkozni ezzel a
nézőponttal. Nem volt mentségem. Mégis hogy tagadhattam volna le azt, amit
csináltam az elmúlt hetekben? Hogyan állíthattam volna, hogy az nem beteges és
mocskos volt?
Ráadásul Pamela most már kevesebbre is tartott
engem, mint a névtelen, arctalan kuncsaftjai százait vagy ezreit, akikkel
kénytelen volt jópofizni a baltimore-i sztriptízbárban eltöltött tizenegy éve
alatt. Tudván, milyen kevésre tartja ezeket az embereket, akikkel a munkája
összehozta, még fájdalmasabb volt, hogy engem náluk is milliószor kevesebbre
becsült.
De az a verbális hurrikán, amit rám
zúdított, könnyedén lehetett akár csak a kezdet is. Nem lepett volna meg
egyáltalán, ha az összes többi vendég is, akiket Kristannával ide hívtunk,
Trish-től kezdve Devonon, Lindsay-n és Amy-n át Camille-ig, mostanra már mind
tudnának a kukkoló szobáról. Könnyedén el tudtam képzelni Pamelát, amint elmond
nekik minden apró mocskos részletet. Ki hibáztathatta volna, ha emellett dönt?
Lett volna bármi oka is rá, hogy ne így tegyen?
Rengeteg dolog, amit az imént elmondtam
Pameláról, ugyanannyira illhetett Devonra is. Elkövethetnék bármi hibát, ha más
irányba indulok és Devonnal kezdek kapcsolatot? Nem valószínű, hogy
hibázhatnék, mivel a számomra mind Pamela, mind Devon tökéletesek voltak. Csak
különböző módokon.
Azonban minden esélyem Devon irányába
valószínűleg épp annyira tönkrement mostanra. Biztosra vettem, hogy Pamela
elmondta neki is, ahogy mindenki másnak is, mit műveltem a kukkoló szobában.
Minden romokban hevert.
És mi a helyzet Trish-sel? Trish-sel remekül
kijöttünk az elmúlt időben. Hosszú és mélyreható beszélgetést folytattunk és
remek úton haladtunk egy igazi, mély barátság felé. De valószínűleg Trish se
bocsátaná meg, hogy kihallgattam a legintimebb pillanatait és beszélgetéseit a
többiekkel. Mégis hogy reagálna, ha tudná, hogy szívesen rántottam ki a
farkamat, miközben figyeltem, ahogy ő Mr. Happy-vel maszturbál? Azt hiszem,
azzal teszem a legjobbat magamnak, ha azt feltételezem, hogy undorítaná.
Na és Lindsay? Amy? Camille? Szinte
láttam magam előtt, ahogy összegyűlnek és borzalmas bosszút forralnak ellenem.
Nem mintha nem érdemelném meg.
Mint minden más esetben az életemben,
ebben is elbuktam.
Megtaláltam a tökéletes nőt, Pamelát, aki
boldogan kötötte volna össze velem az életét. Megtaláltam a tökéletes nőt,
Devont, akit épp annyira érdekeltem én magam is, mint ő engem. De, akárcsak
minden mást is az életemben, ezt is elrontottam. Elbuktam. Az ölembe hullott
egy idillinek tetsző, paradicsomi szituáció, amiben minden álmom valóra válik,
és én tökéletesen tönkretettem. Sajnálatos módon ez, úgy tűnt, visszatérő elem
földi pályafutásom eddigi harminckilenc évében.
Életem hátralevő részét egyedól kell majd
töltenem, teljes kínban. Végeredményben talán ez is volt a végzetem. Az, hogy
számkivetett legyek. Hogy a társadalom peremén túl éljek, sosem ismerve meg a
boldogságot…
***
Még mindig a lakrészemben hevertem,
belesüppedve kétségbeejtő helyzetem generálta érzéseim kavalkádjába. Hirtelen
felültem, amikor megéreztem valakinek a jelenlétét mögöttem az ágyon. Gyorsan
megfordultam, hogy megnézzem, ki szentelte nekem ezt a váratlan látogatást
ebben a meglepő pillanatban. Kristanna volt az, aki az egyik kedvenc állatát
tartotta a karjaiban, akit a szigeten tartott, Bow Wow Meow-t, a macskát.
- Helló, Jeremy! – üdvözölt. A hangja
csendes volt és melankólikus.
Próbáltam kitörölni a szememből felgyűlt
könnyeim maradékát. Bár nem voltam az a fajta férfi, aki könnyen elsírja magát,
még annyira se szerettem volna, hogy valaki, különösen egy nő, ilyen gyenge
pillanatomban lásson. A másik oldalról viszont, természetesen, Kristanna nem
egyszer látott már sírni a múltban. Úgyhogy ez nem jelentett számára semmi
újat. Mégis, sosem éreztem jól magam, ha ilyen állapotban látott.
- Mit csinálsz itt? – kérdeztem tőle lehangoltan.
Kristanna a vállamra tette Bow Wow
Meow-t.
- Hoztam neked egy kis társaságot, hogy felvidítson.
– Amikor egyértelművé vált, hogy humorizáló kísérlete nem járt sikerrel,
elvégre nem voltam épp vicces kedvemben, Kristanna felkapta a szőrös kis fickót
és letette a padlóra. Bow Wow Meow besietett kedvenc sarkába, miközben
Kristanna mereven rám nézett. – Hallottam, hogy mi történt, Jeremy.
Valami nem volt rendjén. Bár még nem
tudtam kitapintani, hogy mi, de valami nagyon is nem volt rendjén. Valami… más
volt.
- Ó…! Mit hallottál?
Kristanna vett egy mély levegőt.
- Épp az imént beszéltem Pamelával. Az
igazat megvallva… inkább csak ő üvöltözött velem. Nagyon fel van dúlva. Épp
annyira dühös rám is, mint rád, mert én tudtam a kukkoló szobáról. Még azzal is
megvádolt, hogy összejátszottam veled. – Egy könnycsepp gördült le az arcán.
Kinyújtotta a kezét és megérintette a karomat. – Te jól vagy, Jeremy?
Ekkor kristálytisztán bevillant, mi zavart
eddig.
- A hangod… Mi történt a hangoddal? –
kérdeztem zavartan.
Kristanna egy pillanatra leszegte a
fejét, majd ismét felpillantott rám és összevonta a szemöldökét.
- Már nagyon régen el akartam mondani
neked, Jeremy, hogy tökéletesen beszélek angolul. A hazámban már nagyon kicsi
korunktól kezdve intenzíven tanulunk angolul.
Annyira ledöbbentem, hogy szóhoz sem
jutottam…
- Mindig azt az akcentust használom,
amikor találkozok valaki újjal, aki nem beszéli az anyanyelvemet – folytatta. –
Így érem el, hogy felfigyeljenek rám, azt hiszem. Négy éve találkoztunk, te
pedig imádtad az akcentusomat. Mindig azt mondtad, milyen viccesen hangzik. Így
hát megtartottam. Közben viszont közeli barátok lettünk, és mint olyasvalaki,
aki sokat jelent nekem, szerettem volna, ha tudod az igazságot. Csak… sosem
volt még alkalmam elmondani neked mostanáig. Elvégre annyira élvezted a
helyzetet!
Egy pillanatra elhallgatott, mielőtt
folytatta volna:
- A mostani tűnt a tökéletes alaklomnak,
hogy megosszam veled ezt a kis titkomat. Nem azért jöttem most, hogy
megnevettesselek. Azért vagyok itt, hogy a barátod legyek.
Még mindig ledöbbenve csak bámultam
Kristannára. Az akcentusa mindig is különlegessé tette számomra. És most
kiderül, hogy hamis volt? Az egész végig hamis volt?
- Remélem, nem vagy dühös rám –
sóhajtott. – Tényleg csak azért tartottam ilyen sokáig, mert annyira élvezted!
Remélem, nem hiszed, hogy valami manipulatív szándékom lett volna. Sosem kértem
tőled semmit. Nem akartam semmit kicsalni belőled. Nem akartam semmi pluszt
elérni csak azzal, hogy megjátszom magam. Most viszont… szeretnék tiszta vizet
önteni a pohárba. Csak azért csináltam eddig, hogy megnevettesselek…
- Nem vagyok dühös – biztosítottam. –
Csak meglepett.
Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése