Gyönyörök szigete XX. rész - Kinyilatkoztatás 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XX. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 18.

*********************************************************************

- Beszélgettem Pamelával – tért vissza Kristanna az eredeti témához. – Elmondta, mi történt. Ő, mint már mondtam, nagyon fel van dúlva. Majdnem felrobbant, amikor elmondtam, hogy én már tudtam a kukkoló szobádról. De van egy megérzésem, Jeremy. Adj Pamelának egy kis időt és észhez fog térni. Be fogja látni, hogy semmi rosszat nem tettél a kukkoló szobával. Teljesen elszállt az agya. Olyanokat feltételezett, hogy élő közvetítést adtál rólunk az interneten, meg hasonlók. Hogy talán még pénzzé is tetted a felvételeket. Elmondtam neki, hogy senki sem látta azokat a videókat rajtad és rajtam kívül. – Megcsóválta a fejét. – Pamela szeret téged, Jeremy. Amikor majd megnyugszik és visszanyeri a józan ítélőképességét, szerintem képes leszek nyugodt beszélgetést folytatni vele a kukkoló szobáról. Rendbe fogom tenni ezeket a dolgokat.

Örömtelenül felnevettem és megcsóváltam a fejem.

- Ha Pamela szeret engem, akkor miért ért véget a kapcsolatunk?

- Nem ért véget – válaszolta Kristanna. – Pamela most mérges. Ki van borulva. Időre van szüksége, hogy lehiggadjon.

- Naná hogy vége van – fújtattam, ahogy lassan növekedni kezdett bennem a harag. – Több esélye van egy hógolyónak a Pokol tüzében, mint hogy én valaha is visszakapjam Pamelát. De nem csak őt, hanem Devont is. Vagy Trish-t… Lindsay-t… Amy-t. Mg akár Camille-t is. Biztos vagyok benne, hogy Pamela mostanra már mindent elmondott nekik. Valószínűleg már mind azt tervezik, hogyan csinljanak ki. Mindent tönkre tettem, Kristanna. Mindent.

Az oldalamra roskadtam és a párnába temettem az arcom. Hirtelen nehezemre esett visszatartani a könnyeimet, miközben folytattam:

- Mégis mihez fogok kezdeni, Krissy? Végre… végre találtam valakit, aki úgy tűnt, elfogad úgy, ahogy vagyok. Én pedig mindent tönkretettem. – Egy könnycsepp csordult le az arcomon és a párnára hullott. – Így… így már kezdem azt hinni, hogy… hogy én sosem lehetek boldog az életben. Hátralévő napjaimat egyedül fogom tölteni ezen a szigeten.

Egy pillanatig haboztam, próbálva összeszedni magam, mielőtt folytattam volna:

- Egyedül. Mindig egyedül. Elszigetelve. Itt… itt fogok meghalni. Még utána sem fog senki rám találni. Az egész életem pocsékolás volt… Egyszerűen csak pocsékolás.

Kristanna felsóhajtott és megcsóválta a fejét.

- Igazság szerint megígértettél valamit Pamelával, mielőtt megmutattad neki a kukkoló szobát. – Kristanna elhallgatott egy pillanatra, mielőtt folytatta volna: - A szavát kellett adnia, hogy nem mondja el a többieknek azt, amit mutatsz neki. – Elkerekedő szemekkel hallgattam Kristanna magyarázatát. – Pamela rendkívül fel van dúlva, igen, és nem gondolkodik tisztán. De annyira eszénél van, hogy kikösse, sosem szegi meg az ígéretét. – Felnyögtem, ahogy Krissy folytatta. – Nagyon is el akar mondani a többieknek mindent, de nem fogja megszegni az ígéretét. Ez a te szerencséd, Jeremy.

- De neked beszélt a kukkoló szobáról – emlékeztettem. – Nem tudhatta, hogy már tudsz róla.

- Kierőszakoltam belőle a választ – ismerte be Kristanna. – Láttam, hogy valami baj van, hiszen annyira fel volt dúlva, amikor belé botlottam. Volt egy eléggé erős megérzésem azzal kapcsolatban, hogy miről lehet szó. Beismerte, hogy megmutattad neki a kukkoló szobát, én pedig megmondtam, hogy tudok róla. Bár így rám is mérhetetlenül mérges volt, vagy kétszer-háromszor emlékeztettem, hogy nem mondhatja el a többieknek. Pamela jó és egyenes ember, Jeremy. Nem számít, mennyire mérges rád vagy rám, sosem fogja elmondani a többieknek. Hiszem, hogy nem fogja.

Hirtelen megnyugvás árasztott el. Legalább egy csipetnyi megnyugvás. Legalább Trish, Devon, Lindsay, Amy és Camille egyelőre nem fog tudomást szerezni a titkomról. Vehetek egy mély levegőt és kissé megnyugodhatok ezzel a tudattal. De így is épp elég dolog miatt aggodalmaskodhattam. Bármi esélyem Pamelánál véglegesen elszállt…

- Így is itt fogok meghalni, Kirstanna… Ezen a szigeten… Úgy, ahogy az életem java részét leéltem… Magányosan. Senkit nem fogok soha többé érdekelni. Sosem lesz meg a lehetőségem, hogy valakinek a férje legyek… vagy… az apja. Itt fogok elrohadni a tökéletes semmi közepén – nyögtem fel.  Azt hiszem, már meg is történt.

- Micsoda?

- Elvesztegettem itt az életemet. Egy senki vagyok. Annyi… annyi mindenem van… amit adhatnék… Valakinek. De az… az az igazság, hogy… igazából nincs semmim. Semmi vagyok.

Kristanna félrebillentette a fejét és hosszú pillanatokig csak bámult engem, majd kinyújtotta a kezét és a vállamra tette. Lassan végigsimított rajta és a hátamat masszírozta.

- Te választottad, hogy az itteni magányodba vonulj el, Jeremy. Hányszor kértelek, hogy költözz hozzám, Norvégiába? Hányszor kértelek, hogy legalább látogass meg, megnézni, milyen ott? – erősködött. – Senki sem kényszerített rá, hogy itt maradj a szigeten. Ez a te választásod volt.

- Húsz éve – erősködött. – Már húsz éve, hogy Victoria otthagyott az oltárnál azért a másik nőért, Jeremy. Mikor fogsz végre kiállni magadért és lerázni Victoria emlékét? Nem is láttad vagy beszéltél vele húsz éve. Annak vége. Semmi sem változtathatja meg azt, ami azon a napon történt. Semmi. Ha pedig nem változtathatod meg, miért aggodalmaskodnál miatta?

- Nem érted, milyen megalázó volt az nekem.

- Talán nem – bólintott Kristanna. – De emlékszel, amikor a bátyád és a nővéred meglepett azzal a látogatásukkal tavaly? Én is eljöttem akkor. Emlékszel? Elhozták az összes gyereküket is.

- Igen – válaszoltam. – Azt mondtad Dannak és Dinek, hogy a barátnőm vagy. Az elég… érdekes volt.

- A bátyád és a nővéred próbált meggyőzni, hogy hagyd el a szigetet – emlékeztetett Kristanna. – Próbáltak rávenni, hogy költözz vissza Ohióba. Hogy térj vissza a világba. Hogy élj megint normális emberi életet. Te… nemet mondtál nekik. Emlékszel, miért?

Amikor nem válaszoltam, Kristanna megtette helyettem.

- Azért, mert a látványuk Victoriára emlékeztetett. Bárkinek a látványa, aki ott volt az esküvődön, Victoriára emlékeztetett és a megaláztatásra, amit el kellett szenvedned. Még a saját családod látványa is. Teljesen kizártad őket. Ez egyáltalán nem jó.

Kristanna megrázta a fejét.

- Internetes mogul lettél tizenkilenc éve, amikor a világháló még gyerekcipőben járt. Megcsináltad a szerencsédet, majd eladtál mindent, hogy azzal a sok pénzzel a zsebedben vegyél egy magánszigetet távol mindentől, hogy elbújhass a civilizáció elől. Azóta, ahogy elmondtad, Victoria megismert egy másik férfit és hozzá is ment. Nem kínzott téged vagy nevetett ki amiatt, ami történt köztetek

- Annyi mindened van, amit adhatsz, Jeremy. Nem a pénzről beszélek. Egyáltalán nem. Nézz Pamelára! Annak ellenére, ami történt, még a lábad nyomát is áldja, mert te vagy a legcsodálatosabb ember, akit valaha életében ismert. Ugyanezt mondhatom el Devonról is… Devvy-ről. Teljesen beléd van bolondulva. Csak adj Pamelának egy kis időt! Túl fog lépni a dühén és észhez fog térni. Utána pedig el fogom magyarázni neki, hogy a kukkoló szoba nem több ártalmatlan szórakozásnál a számodra. Meg fogom értetni vele. Bízz bennem+

- Hogy áldhatná Pamela a lábam nyomát, ha nem akar többé már velem lenni?

- Csak adj neki időt! – ismételte Kristanna. – Jeremy, most te sem gondolkodsz logikusan. Pamela okos lány. Nem fogja hagyni, hogy az apró tökéletlenségeid lerombolják azt a képet, amit rólad alkotott, mint egész emberről. Adj neki időt, hogy lenyugodjon! Azt hiszem, majd reggel megpróbálok beszélni vele.

- Nem fog működni, Kristanna. Sosem fog – nyögtem. – Még ha Pamelával ismét össze is jövünk, ami nem fog megtörténni, de ha mégis így lenne, megint tönkre tennék mindent. Mindig ez történik. – Megráztam a fejem. – Egy tömeg katasztrófa voltam egész életemben.

Kristanna összevonta a szemöldökét.

- Pamela jelenti nekem a megtestesült tökélyt – folytattam. – Ha nem lehetek vele, én… sosem lehetek boldog. Úgy hiszem, én is tökéletes vagyok neki. Ha nem tudom elérni, hogy szeressen engem, ki másnál tudnám? Devonnál? Ha végül úgy döntenék, vele akarok komoly kapcsolatot építeni, végül neki is el kell árulnom a kukkoló szoba titkát. Devon gyűlölne miatta, Kristanna. Biztos vagyok benne, hogy gyűlölne.

Megráztam a fejem.

- Ahogy már mondtam… Életem hátralevő részét ezen az istenverte szigeten fogom tölteni és itt is fogok meghalni. Ki lenne az, aki józan ésszel engem szeretne? Talán pont ez a lényeg, Kristanna. Pamela rájött, milyen ember is vagyok én. Talán még ha sosem szerzett volna tudomást a kukkoló szobáról, akkor is rájött volna, milyen ember vagyok. Ez az én végzetem.

- Mert milyen ember vagy?

- Az a fajta, akinek egy rakat pszichiáterre volt szüksége az elmúlt húsz évben. Olyan ember, aki négy hónapot költött kilenc különböző elmegyógyintézetben. Mindezt amiatt, ami Victoriával történt húsz éve. – Az egész testem remegett a negatív érzelmek miatt. – Mégis ki akarna egy olyasvalakivel együtt lenni, mint én? Pamela előbb-utóbb úgyis rájött volna erre. Ahogy Devon is… és mindenki más.

- Pamela és Devvy mindketten szeretnének bármilyen problémád ellenére, amid van, vagy amiről úgy hiszed, hogy van – erősködött Kristanna. – Egek, Jeremy! Kapd össze magad! Gondolkozz logikusan! Ne sajnáltasd már magad!

- Devon? Devon nem akarna semmit se tőlem, ha tudomást szerezne a problémáimról. A saját problémái miatt, a középiskolai drogtúladagolásos dolgok miatt és mert a szülei gyakorlatilag kizárták az életükből, neki olyasvalakire van szüksége, aki támaszt nyújt a számára.

- Devvy-nek olyasvalakire van szüksége, aki szereti őt és törődik vele. Aki úgy kezeli, ahogy ő megérdemli. Szeretettel és tisztelettel. Te megadnád ezt neki, Jeremy. És még többet is. Pameláról pedig pontosan ugyanezt tudnám elmondani. Ő már őrülten szerelmes beléd. Úgy bánsz vele, mint egy királynővel azóta a pillanat óta, hogy először megláttad a reptéren Limában. Szerinted ezt ő nem vette észre? Szerinted nem értékeli?

Ismét megráztam a fejem, nem akarva meghallani azokat a szavakat.

- Engem senki se szeretne, Krissy. Azután, hogy megismert, senki. Én… én teljesen elcseszett vagyok. Egy katasztrófa.

- Én ismerlek téged, Jeremy. És… szeretlek.

- Hogyan?

- Szeretlek téged.

- Hogy micsoda?

- Már négy éve ismerlek, Jeremy. Már négy éve járok ide hozzád. Legalább kétszáz-ötvenezer mérföldet tettem meg levegőben, hogy téged lássalak. Kiöntötted nekem az egész szívedet és lelkedet. Elmondtad minden apró titkodat. Még a legsötétebbeket is. És én mégis szeretlek. És mindig is foglak.

Teljesen ledöbbentem.

- Úgy érted… mint egy barátot, igaz?

- Nem – rázta a fejét.

- Úgy érdekellek, mint… egy partner?

Kristanna felnevetett és megrázta a fejét.

- Nem. Nem egészen. Még annál is sokkal jobban. Sokkalta jobban.

Folytatása következik!