2019. március 31., vasárnap

Gyönyörök szigete XXII. rész - Kvartetett 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XXII. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 22.

*********************************************************************

Aznap, 2013. június 24-én, hivatalosan is kezdetét vette a harmadik hét, amit a hölgyek a világnak ezen az Isten háta mögötti paradicsomi sarkában töltöttek. Három hét telt el és még három hét volt hátra. Mondanom se kell, eddig meglehetősen eseménydús időt töltöttem velük együtt.
Voltak összezördülések, de ezt végeredményben természetesnek találtam. Hogy zárhatnál össze hét gyönyörű nőt egy erősen korlátozott térbe kellően hosszú időre anélkül, hogy számítanál a kisebb vitákra és fellángoló ellentétekre? Persze, még egyszer, mindez tökéletesen természetes volt. Akkor azonban két problémával kellett szembenéznem, amik mindennek voltak nevezhetők, csak kicsinek nem. Hatalmas és meglehetősen komoly ügyek voltak, magukban hordozva annak a lehetőségét, hogy végül gigantikussá is nőjenek.
Először is, Amy még mindig dühös volt mindenkire, Camille-t leszámítva, amiért otthagyták a születésnapi partiját. Trish pedig ráadásul tiszteletét sem tette. Amy szemmel láthatóan dühös volt mindenkire, amiért faképnél hagyta őt, de az elsőszámú célpontja mégis én voltam. Azóta, hogy előző reggel összefutottam vele a konyhában, amikor elmondta, mi nyomja a lelkét, egyenesen megtagadta, hogy akárcsak egy szór is szóljon hozzám. Sőt, odáig ment, hogy teljesen figyelmen kívül hagyta még a jelenlétemet is azóta. Többször is próbáltam szóba elegyedni vele, különböző ürügyekkel, de ő egyszerűen csak átnézett rajtam.
Mindenki otthagyta Amy-t a partiján, ami miatt meglehetősen dühös volt ránk (tegyük hozzá, teljes joggal), akin azonban a leginkább kitöltötte a dühét, az én voltam. Elérte annak a határát, hogy akár még egyenesen gyűlöljön is. Nehéz ezt beismernem, de még igazán hibáztatni sem tudtam érte.
Azóta az ominózus este óta a vörös kis fúria ideje java részét Camille-lel töltötte. Azzal a személlyel, aki egyedüliként nem sétált ki a bulijáról. A szomorú pedig az egészben az volt, hogy sokan a többiek közül fel se fogták, miért dühös egyáltalán Amy. Úgy gondolták, csak rossz napjai vannak és inkább ráhagyták, amitől barátnőnk csak még zárkózottabb lett.
A másik ügy, ami lefoglalt, pedig Lindsay újonnan felfedezett oldala volt, ami összekötötte őt Amy-vel. Az a vallásos szűzlány, aki három hete a szigetre lépett, immáron intenzív dominisztikus szexuális életet élt a nála tizenkét évvel idősebb nővel, aki élvezte, hogy kikötözheti őt és azt tehet vele, amit csak akar. Bár a magam részéről semmi kivetnivalót nem láttam a BDSM-játékokban, úgy láttam, Lindsay és Amy talán kissé túl messzire mennek. Ugyanakkor úgy gondoltam, helyesebb, ha megtarom a távolságot tőlük. Mi jogom lett volna közbelépni, ha a kapcsolatuk kölcsönös megegyezésen alapul?
Egy idő után azonban kénytelen voltam ezt a döntésemet felülbírálni. Annyi minden történt, hogy kétségbe kellett vonnom, Lindsay valóban fel tudja-e mérni, mibe keveredett bele. Kristanna is arról győzködött, hogy meg kell védenem Lindsay-t Amy-től, de leginkább önmagától. És igaza volt.
Azonban még mindig ott toporogtam, ahol napokkal korábban. Mégis hogyan avatkozhatnék közbe? Nem tudtam, hogy mondhatnám el Lindsay-nek, hogy az, amit annyira élvez, alapvetően rossz dolog és csak árt vele magának. Mégis ki vagyok én, hogy ezt mondjam neki?
Ha bármi jó is származott abból, ami Amy születésnapi partiján történt, az az volt, hogy azon emberek egyike, akikre dühös lett, Lindsay volt. Persze rám még mindig jobban orrolt, de Lindsay is vastagon rajta volt a listáján. Ő volt az első, aki kisétált, Amy pedig ezt nem felejtette el. Nem is beszélt Lindsay-vel sem azóta.
Ez pedig természetesen azt is jelentette, hogy azóta egymás bugyijába se kerülhettek. Amy személyiségéből kiindulva, valószínűleg még napok fognak eltelni, mire egyáltalán ismét szóba lesz hajlandó állni a lánnyal. És akkor még nem is beszéltünk arról, mikor fog ismét lefeküdni vele. Úgyhogy nekem adatott egy kis lélegzetvételnyi idő, hogy tervet kovácsoljak az ügy megoldására.
A habozásom nem volt alaptalan. Tartottam tőle, hogy végül még Lindsay-t is magamra haragítom. Ráadásul, őszintén, fogalmam sem volt, mit mondhatnék. Ez volt a legnagyobb gond.

***

- El se hiszem, hogy ennyi időbe telt ráébrednem, hogy te és én egymáshoz tartozunk – mondtam Kristannának aznap este, ahogy az ágyunkban ejtőztünk. Igen, az ágyunkban. Kristanna addigra már hivatalosan is a szobatársam lett, reményeink szerint pedig Devon és Pamela is csatlakozni fog hamarosan a brancsunkhoz.
Ahogy a hátamon heverésztem, a plafont bámultam, miközben Kristanna, aki kényelmesen elvackolta magát mellettem, bal kezével gyengéden simogatta a mellkasomat.
- Veled akarom tölteni életem hátralevő részét, Krissy.
A norvég lány elmosolyodott.
- Tudod, Jeremy… te vagy nekem a tökéletes férfi. Devvy pedig a tökéletes nő. Életem nagy álma volt, hogy egyszer ti lehessetek a férjem ÉS a feleségem. – Halkan kuncogni kezdett. – Őrültségnek hangzik, tudom, de erre vágyok. – Megveregette a vállamat, majd hozzátette: - Nézz csak magadra! Melyik férfi nem kapna két kézzel a lehetőség után, hogy két felesége lehessen? Ha pedig a dolgok jól összejönnek Pamelával, akár még három is.
- Nem érdemlek én meg három olyan gyönyörű és csodálatos feleséget, mint te, Devon és Pamela – vigyorogtam. – Még egy ilyet sem.
Kristanna megcsókolta az arcomat.
- De igen… megérdemled. – Hirtelen összepréselte az ajkait. – Jeremy! Éhes vagyok. Hoznál nekem valamit?
- Mondjuk egy szendvicset a konyhából?
Kristanna arcán hirtelen pajkos mosoly terült szét.
- Én muffot akarok.
- Muffot? – nevettem fel. – Egy nőt akarsz?
- Nagyon szeretnék néhány muffot magamnak ma estére – nézett rám könyörgő szemekkel, olyan arcot vágva, mint a pitiző kiskutya a rajzfilmekben. – Devvy-wevvy viszont nyali-fali-Lindsay-vel van, anál-Amy pedig karika-egyenes-Camille-lel osztozik a szobáján. Ráadásul a csini-csini-Pamela pedig csókolnivaló Trishy-vel van. Felsorolva az összes elérhető érzéki muffot, mit tehetne az ember lánya?[1]
Katerina Rose alias Kristanna
- Mit szólnál helyette egy kis strudelhez?
Kristanna hangosan felnevetett nem leplezett célzásomra a farkamat illetően.
- Vicces fiú vagy, Jeremy. Nagyon vicces.
- Mindenkire van beceneved magadon kívül – jegyeztem meg. – Mit szólnál a kanos-Kristannához? – nevettem fel én is. – Nem is tudom, mivel próbálkozzak. A Kristannával, vagy a Krissy-vel.
- Nem izgat, hogy hívnak az emberek. Kristannának, Krissy-nek, Krisnek… akár még Kristának vagy Kristy-nek is. Nekem minden variáció megfelel.
- Szerintem a Kristanna gyönyörű név – mutattam rá. – Csak úgy végiggördül az ember nyelvén. Kris…tanna.
- Peaches – vigyorgott. – Korábban Peaches-nek hívtál. Az is tetszik.
- Mert édes vagy, mint a barack.[2] Passzol a név.
- Akkor én meg köptetőnek foglak hívni mostantól.
- Köptetőnek? – vontam fel a szemöldököm.
- Én édes vagyok, mint a barack, te meg savanyú, mint a köptető.
A fejemet csóváltam, miközben Kristanna nevetett a saját viccén.
- Biztos, hogy valami több vagy ennél, asszony.
Kristanna ismét megvonta a vállát és pajkosan rám mosolygott.
- Lehetek akkor farok-szopó-Kristanna.
- Hmmm….
Ismét felkacagott a reakciómtól.
- Nézd csak, hova fajult a beszélgetés! Ki is tehetnénk a tizennyolcas karikát
- Az olyan rossz dolog?
- Nem… - válaszolta. – Néha semmi baj nincs azzal, ha az embernek mocskos a fantáziája.
Viszonoztam a mosolyát, majd átöleltem őt.
- Te egyszerűen utánozhatatlan vagy.
- Igen – csivitelte az északi istennő, ajkait az enyémekhez nyomva. – Mmmm!
Elmosolyodtam.
- Ez a mai, kedvesem, egy igazi Kris…tannás és Jeremy-s este. Csak te meg én. Adok neked valami különlegeset ma este. Ma csak a tiéd vagyok.
Hamarosan az ajkaim ismét az övéihez préselődtek egy újabb csók keretében.
Kristanna felnyögött a vágytól, miközben én masszírozni kezdtem a melleit mindkét kezemmel felsője anyagán keresztül. Barátnőm kezei bebarangolták a hátamat, körmei pedig a bőrömbe mélyedtek, miközben viszonozta csókomat.
Ahogy a dolgok kezdtek felforrósodni közöttünk, fölé gördültem és számat az övéhez préseltem, belevíve minden vehemenciámat a csókba.
Az én szőke kis vadmacskám körém fonta karjait, én pedig félrebillentettem a fejemet, hogy szánk jobban illeszkedjen egymáshoz. Nyelvem bebarangolta szájüregét, érzéki nyögéseket csalva elő a torkából.
Élvezetteli sóhaj tört ki belőle, amikor megszakítottam csókunkat, azonban épp csak elég ideig, hogy ajkaimat nyakára tapasszam. Kristanna hangosan dorombolt elégedettségében, miközben beletúrt a hajamba. Hátra döntötte a fejét, utat nyitva nekem hatékonyabb kényeztetéséhez és csodás nyaka ízlelgetéséhez.
- Imádlak – morogtam finom bőre csókolgatása közben, áttérve vállaira és kulcscsontjára.
Kristanna újabb nyögéseket hallatott, miközben én felhúztam pizsamafelsőjét, feltárva fedetlen melleit. Szám lefelé mozdult, hogy végül megállapodjon egyik duzzadó mellbimbóját. Bár azt már előre tudtam, hogy Kristanna nem bajlódott melltartó felvételével, de aztán elégedetten konstatáltam, hogy a bugyijához is pontosan ugyanígy viszonyult.
Hangosan nyöszörgött, miközben én domborulatait gyúrogattam, közben nyelvemmel bimbóját izgatva. Végül aztán még lejjebb indultam, csókjaimmal behintve hasfalát.
- Arrafelé tartasz, amerre gondolom? – zihálta az én drága kincsem. – Az üsthöz a szivárvány lábánál? A lenti vidékekhez?
- Nagyon frappánsan fogalmazol, kedvesem – válaszoltam, mielőtt gyengéden széttoltam volna combjait, feltárva azok nedves közét, hogy végig nyalinthassak szeméremajkain. Kristanna teste megfeszült válaszként, ujjait pedig fejbőrömbe mélyesztette.
- Tökéletes idelenn – morogtam, ismét benyalva barlangjába. – Mmmm… igazi muff.
Alighogy nyelvem hegyével megpöcköltem csiklóját, Kristanna teste ismét megfeszült és hangos sikoly hagyta el a torkát, amit erőteljes nyögések követtek. Élvezete hangjai zeneként hatottak füleim számára.
Kristanna vonaglott alattam, miközben én csípőjénél fogva igyekeztem őt helyben tartani. Lábai hamarosan a fejem köré szorultak, ő pedig élvezettelien nyöszörgött a szenvedélytől.
- Tetszik, édesem? – mosolyogtam fel rá.
- Mmmm! – dorombolta válaszként, mire én felnevettem.
- Ezt igennek veszem.
- Jól is teszed.
Egy pillanattal később még két ujjamat betársítottam a nyelvem mellé. Ebben a pillanatban váltak Kristanna nyögései egyre inkább folyamatossá. Mintha zene töltötte volna meg a fülemet.
Barátnőm ujjai a hajamba túrtak és erős combjai hamarosan a fejem köré szorultak, ahogy izmai felett átvette az uralmat a szenvedély. Lábát a hátamhoz simította és kissé megemelkedett, miközben törzse ívbe rándult az ágyon.
Amikor már egy harmadik ujjamat is belé vezettem, teljesen elveszítette az irányítást.
Sikolyai és kiáltásai betöltötték érzékeimet, miközben nedvei az arcomba csaptak. Természetesen fellefetyeltem mindet, amitől mámorító érzés kerített hatalmába. De mégis mire számíthattam volna Kristannától?


Folytatása következik!


[1] Kristanna szójátékot csinál a lányok neveiből, amit nem igazán tudtam lefordítani. A „lickable-Lindsay”, a „pretty-pretty-Pamela” és a „kissy-Trishy” nem igazán jön ki magyarul. A „straight-as-a-circle Camille”-t pedig a magyar nyelv egész egyszerűen másképp fejezi ki. De ha valakinek van találóbb ötlete, amivel átültethető a nyelvjáték, örömmel veszem, ha közli.
[2] A „peach” angolul barackot jelent. „Peaches” a többesszáma.

2019. március 29., péntek

Kohta, a szamuráj I. kötet VIII. rész 3. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj VIII. rész 2. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. szeptember 27.


Folytatása következik!

Kohta, a szamuráj I. kötet VIII. rész 2. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj VIII. rész 1. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. szeptember 25.


Folytatása következik!

Kohta, a szamuráj I. kötet VIII. rész 1. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj VII. rész 20. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. szeptember 23.


Folytatása következik!

2019. március 27., szerda

Gyönyörök szigete XXII. rész - Kvartetett 1. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XXI. rész 4. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 22.

*********************************************************************


- Kezdjük a könnyű dolgokkal! – mondta Camille Trish-nek, miközben a kinti medence mellett ejtőztek. – Mióta tudod, hogy leszbikus vagy?

A kanadai lány, akárcsak mexikói társnője, kétrészes bikinit viselt. A két nő látványa, ahogy kikémleltem őket a kukkoló szobából, nyálcsorgatást ösztönző volt. Trish bikinije világoskék volt fehér pöttyökkel telehintve, míg Camillt különböző színű virágminták borították. Mindketten, nyers szexiségükben, tökéletes szépségek voltak és igazi bombázó dívák. Ezt senki sem vitathatja el.

- Én nem vagyok leszbikus – válaszolta Trish fintorogva.

A másik nő elégedettnek tűnt.
- Oké, oké… akkor nem vagy leszbikus. Akkor mióta tudod azt, hogy érdekelnek a nők? Ezt meg tudod mondani? És hány nővel voltál már eddig életedben? Persze csak a sziget előtt.
Trish összenyomta az ajkait és kissé fészkelődött a napozóágyán.
- Elég húsbavágóan tudsz fogalmazni, Camille. Nem szoktam hozzá, hogy emberek ilyen kérdéseket tegyenek fel nekem. Nem is tudom igazán, hogy amúgy miért érdekelnek téged ezek ennyire.
A csodás latin szépség megvonta a vállát.
- Sosem juthatsz sehova ezen a világon, ha nem kérdezel. Én mindig is hittem az egyenességben másokkal szemben. Így nincs semmi félreértés.
- Jogos – válaszolta Trish kurtán. – Mielőtt a szigetre jöttem volna, két nővel voltam. Volt egy vad egyéjszakás kalandom még évekkel ezelőtt egy közeli barátommal, még az egyetemen. Victoriának hívták.
- Victoria? – nyögtem fel a kukkoló szobában, majd hevesen megráztam a fejemet. A volt menyasszonyomat is így hívták, aki faképnél hagyott az oltárnál egy másik nőért húsz évvel korábban. Victoria. Ez volt számomra a legrosszabb név.
- Victoriával egy kicsit túl sokat ittunk, a következő nap pedig már meg is bánta, ami történt köztünk az éjszaka – mesélte Trish. – Én könnyedén lesöpörtem ezt magamról, bár nem lett volna ellenemre ismét lefeküdni vele. Viszont ami köztünk történt, az őt teljesen kiakasztotta. Mondhatjuk úgy is, ez tette tönkre a barátságunkat. Pár héttel később már olyan volt, mintha teljesen idegenek lennénk. Undorral töltötte el, hogy valaha is lefeküdt egy másik nővel. Nekem viszont eléggé tetszett. Azt hiszem… azt hiszem, akár még belé is tudtam volna szeretni.
- Két nőről beszéltél – emlékeztette Camille. – Mesélj a másikról is!
- Melina – bólintott barátnője. – Három éve találkoztam vele és, bármilyen okból kifolyólag is, erős és kölcsönös vonzalom alakult ki bennünk már az első pillanatokban. Bár a kalandom Victoriával évekkel korábban történt, amikor összejöttem Melinával, csak akkor döbbentem rá, hogy tényleg érdekelnek a nők. – Vett egy mély levegőt és elmosolyodott. – Csodás kapcsolatunk volt, ami két és fél évig tartott. Nagyon szerettük egymást.
- És most már miért nem vagytok együtt?
Trish összevonta a szemöldökét, majd megrázta a fejét.
- Én vele szerettem volna tölteni életem hátralevő részét, viszont végül a dolgok egyszerűen csak nem működtek már többé. – Ismét megrázta a fejét. – Az igazat megvallva, elég csúnyán váltunk el. Elég sokat veszekedtünk és vitatkoztunk, ami végül a szakításhoz vezetett. Elég szomorú dolog volt.
- A szüleid és a testvéreid ismerték Melinát?
- Ó igen, ismerték őt – válaszolta Trish. – A családom mindig is támogatott engem mindenben, függetlenül attól, merre vitt az utam. Talán nem értették meg, miért vonzódok a nőkhöz, de nekik csak az számított, hogy boldog voltam Melinával. Egyértelműen az voltam, úgyhogy ők is azok voltak. Anya és Apa, valamint a két testvérem, nagyon jól bántak Melinával. Melissa, a kishúgom, fel is nézett rá. Az igazság szerint az egész családom leszbikusnak hitt. Nem volt rossz, hiszen sosem néztek le miatta. Tényleg csodásak voltak… örültek nekünk.
- De végül is nem vagy leszbikus, nem? Érdekelnek a férfiak is.
- Mindig is vonzódtam a férfiakhoz – erősítette meg Trish. – Nagyon is. Sosem lennék leszbikus. Túlságosan is hiányoznának a pasik. Ha Melinával, vagy akár Lindsay-vel maradtam volna, és nem kerültem volna össze egy férfival sem soha többé életemben, akkor is legfeljebb biszexuálisnak tartanám magam.
- Már mondtam neked a múlt éjjel, de sosem árt az ismétlés – jegyezte meg Camille. – Én annyira közel kerültem hozzá, hogy leszbikus legyek, mint senki más a világon… aki nem lett végül tényleg az. – Felemelte a karját, majd végig simított az állán. – Bőven kijutott nekem már a pasikból. – Megrázta a fejét, majd megborzongott, ahogy hideg futott végig a gerince mentén. – Kétszer még jegyben is jártam, de mindkettő delikvens rohadt félrekufircolónak bizonyult még az esküvő előtt.
- Volt egy pasim Melina előtt – mondta Trish. – Chrisnek hívták. Számtalanszor rajtakaptam, hogy megcsal, amíg aztán véget nem vetettem a kapcsolatunknak. Sokáig próbált rávenni, hogy gondoljam meg magam, de nem tettem. Folyton azt ismételte, hogy én vagyok neki az igazi. Viszont tudtam, hogy ha visszafogadom, ismét meg fog csalni. Egyszerűen csak túl akartam lenni ezen.
- Férfiak! – morogta Camille, elhúzva a száját. – Ha te lettél volna az igazi Chrisnek, nem csalt volna meg sosem.
- Pontosan – bólintott Trish. – De sosem tudnék nem vonzódni a pasikhoz, bármi is történjen. – Beleivott az eperlevébe, majd elmosolyodott. – Jeremy például nagyon rendes fickó.
Camille megvonta a vállát.
- Talán…
- Ezt hogy érted, hm?
- A pasikban nem lehet megbízni – válaszolta Camille. – Minden egyes alkalommal, amikor biztonságban kezdem érezni magam és jó gondolataim támadnak Jeremy-ről, ő tesz valamit, ami miatt kétségbe vonom az ítéletemet. – A kukkoló szobám rejtekében összevontam a szemöldököm Camille szavai hallatán. – Nem tudom elhinni, hogy csak úgy kisétált Amy születésnapi partijáról tegnapelőtt és nem jött vissza! Ez annyira faragatlanság! – Bűntudatom volt és halkan felsóhajtottam. – Ismertem már számtalan férfit, akik nagyon rendesnek tűntek eleinte. Utána viszont igazi tahóknak bizonyultak.
- Már az elejétől kezdve sem kedvelted Jeremy-t igazán – mutatott rá Trish. – Mindenki más itt belé van zúgva, vagy legalábbis rendkívül rendesnek és jófejnek tartja őt. Én egy igazán jó barátként tekintek rá. Volt néhány hosszú és igazán bensőséges beszélgetésünk. Igazi úriemberként bánt velem. Nekem semmi gondom sincs vele.
- És amikor elment Amy partijáról?
Trish megvonta a vállát.
- Ismerve Jeremy-t, biztos vagyok benne, hogy nyomós indoka volt rá. Személy szerint én sosem mondanék ítéletet felette, amíg nem hallom az ő sztoriját is. De nem is az én dolgom, úgyhogy nem is akarok rákérdezni. Viszont így is hiszem, hogy megvolt a maga oka. Ráadásul… én eleve el se mentem a partira.
- Te rosszul voltál. Az más – jelentette ki Camille.
- Aha – vonta össze a szemöldökét a másik nő. – Rosszul voltam…
- Amy azt mondta, Jeremy állítása szerint veszekedtek Pamelával – jegyezte meg a mexikói nő. – Emiatt nem jött vissza a partira. Rákérdeztem erre Pamelánál, de ő sem mondott el részleteket. Csak annyit mondott, hogy most már minden rendben van közöttük, és hogy most már Kristanna és Devon is része a kapcsolatuknak.
- Szerintem ez fantasztikus – mosolygott Trish. – Ők négyen csodásan festenek együtt. Nagyon remélem, hogy jól sülnek majd el a dolgok köztük.
- Ha engem kérdezel, sosem bízhatsz meg igazán a férfiakban – mondta a kaliforniai lány. – A személyes tapasztalataim ezt mutatják. Sosem tudnám elképzelni, hogy beleszeressek egy férfiba. A nőket sokkal megbízhatóbbnak tartom… és szexibbnek.
- És mit tervezel tenni a következő három hétben? – kérdezte Trish. – Addig még itt leszünk a szigeten Jeremy-vel, mielőtt haza mennénk. Meg fogsz tenni mindent, ami tőled telik, hogy elkerüld őt?
- Eddig meglehetősen jó munkát végeztem ezzel kapcsolatban – jegyezte meg társnője. – Egyszer szexeltem vele, a nagy orgiánk alatt két hete. De az nem igazán számít, mivel Amy szabályosan könyörgött, hogy menjek én is. Amellett pedig, te is emlékszel, mit mondott nekünk Jeremy az első napokban, nem?
- Mit?
- Azt tehetünk, amit csak akarunk ebben a hat hétben – emlékeztette Camille. – Azt is mondta, hogy nem kötelező szexelnünk, ha nem akarunk. – Bólintott, majd folytatta: - Én nagyon is szeretnék szexelni a többi lánnyal, de azt hiszem, Jeremy-ről ez többé már nem mondható el. Mint már mondtam, akárhányszor kezdenék pozitívan gondolkodni róla, tesz valamit, amivel bezárja előttem az ajtót. Tipikus férfi.
- Ez eléggé szűklátókörű dolog tőled, Camille.
- Te hányszor feküdtél le Jeremy-vel?
- Kétszer – válaszolta Trish. – Az orgiakor, természetesen, és volt egy édeshármasunk Lindsay-vel együtt, amikor ő elveszítette a szüzességét. De az elmúlt két hétben egyszer sem szexeltem vele.
- Nem vonzódsz hozzá úgy?
Trish megvonta a vállát.
- Nagyon szeretem őt. Ahogy már mondtam neked korábban is, barátként tekintek rá. Remélem, ő is így gondolkodik rólam. Ha a dolgok mások lennének, talán még tényleg vonzódnék is hozzá. De, tudod… ő már a három kedvenc lányával van. Ezt pedig tiszteletben tartom.
- Mit értesz a különböző dolgok alatt?
- Ha nem szerettem volna bele Lindsay-be, Kristanna, Devon és Pamela pedig nem került volna annyira közel Jeremy-hez. Ha nem koncentrálódna a figyelme konkrét valakire, nagyon szívesen tennék egy próbát egy kapcsolattal vele. – Bólintott a szavai nyomatékosításaképpen. – Igen. Így van. De Jeremy összejött Kristannával, Devonnal és Pamelával. Én pedig tiszteletben tartom ezt. Örülök négyőjüknek és hogy működik köztük a dolog. Nem látok semmi okot rá, hogy ne így legyen. Úgyhogy nem engedem meg magamnak, hogy többként tekintsek Jeremy-re, mint barátra. Egy jó barátra, igen, de csak barátra, semmi többre. Sosem zavarnék bele a kapcsolatukba. Sosem bántanám meg Pamelát, Devont vagy Kristannát ezzel. Mindannyian megérdemlik, hogy boldogok legyenek.
- Nem is fogsz szexelni többet Jeremy-vel?
- Fogalmam sincs, hogy fog ez elsülni – válaszolta Trish. – Csak Devonra, Kristannára és Pamelára fog koncentrálni, ahogy a kapcsolatuk erősödik? Vagy velünk, többiekkel is eljátszadozik? Akárhogy is, nekem megfelel. Szívesen szexelnék vele megint, azt hiszem. Élveztem mindkét alkalmat. Persze egyszer se voltunk csak kettesben, de azt is szívesen kipróbálnám. De ha Pamela, Kristanna és Devon nem akarják, hogy ez megtörténjen, nekem úgy is jó. Meg tudom érteni. Egyszerűen csak nem akarok problémát okozni.
- Erősen kétlem, hogy Jeremy velem valaha is ismét „el fog játszadozni” – horkantott Camille, elhúzva az orrát. – Nem tudom elképzelni, hogy valaha is ismét összekerüljek vele. Azok után, ami Amy partiján történt, nem. Az én olvasatomban legalábbis, ezek után elásta magát. Egy tuskó.
- Biztos vagyok benne, hogy jó oka volt rá – erősködött Trish. – Elvégre Jeremy volt az, aki egyáltalán megszervezte a partit. Mégis miért hagyná ott? Kell hogy legyen oka annak, hogy összevesztek Pamelával. Talán annyira nagyon összekaptak. De szerintem más oka is volt.
- Csak egyetlen oka volt – jelentette ki Camille. – Hogy férfi.
Türelmemet vesztve lekapcsoltam az odakinti mikrofont. Nem akartam többet hallani Camille-től.
Nem mondanám, hogy igazán sajnálom, azonban tökéletes rejtély volt számomra, hogy egy olyan gyönyörű és vonzó nő, mint Camille, hogy fordulhat el tökéletesen a férfiaktól. Úgy értem, olyan tökéletes teste volt, amiről bárki csak álmodna. Könnyedén szerepelhetne bármelyik magazin címlapján. Egy ilyen nőről elképzelésem se lehetett, hogy élhetett át olyan tapasztalatokat, ami után gyakorlatilag meggyűlölte a férfiakat.
Ő maga mondta el, hogy kétszer járt jegyben, de mindkét vőlegénye megcsalt az esküvő előtt. Azonban ez is tökéletes rejtély volt előttem. Hogy tudna bárki is megcsalni egy olyan gyönyörű nőt, mint Camille? Lehet akárcsak egy nő is egész Kaliforniában, aki miatt ez megérné? Mégis mit gondoltak azok a fickók?
Adriana Lima alias Camille
Akár mi is legyen az indok, úgy tűnt, ez mély nyomot hagyott Camille-ben a nememmel szemben. Azok után, hogy engem is faképnél hagyott a menyasszonyom, meg tudtam érteni, hogy ez neki is rengeteg fájdalmat okozott. De a másik oldalról nem tudtam megérteni, hogy Camille gyakorlatilag szitokszónak használja a „férfi”-megjelölést amiatt, amit az a két agyatlan művelt vele. Milliárdnyi férfi él ezen a földön, akik közül sokan jóravalók és hűségesek. Vajon Camille egyikükkel se találkozott? Vajon engedte-e egyáltalán valaha is, hogy találkozzon egy ilyennel?
Úgy döntöttem, a következő pár napra, ha kell, a következő pár hétre, az lesz a személyes projektem, hogy összebarátkozzak Camille-lel. Nem volt semmi hátsó szándékom vele kapcsolatban. Nem akartam elcsábítani őt, vagy hazudni neki. Egyszerűen csak szerettem volna összebarátkozni vele. Be akartam bizonyítani neki, hogy vannak jó férfiak ezen a világon. Be akartam bizonyítani neki, hogy én is ilyen vagyok.
Nem volt helyes dolog a részéről leírni egy egész nemet csak amiatt, amit két srác tett vele. Vagy talán többről volt szó, mint két srác? Talán minden egyes férfi bántotta őt valamilyen módon, akivel valaha is találkozott? De még ez se lett volna elég ok arra, hogy feladja, vagy minden hímnemű egyedet egy negatív címke alá gyűjtsön. Vannak még nagyszerű férfiak ezen a világon és én is annak tartom magam.
Ráadásul hány és hány férfi lehet odakinn a világban, aki az egész életét feltenné arra, hogy boldoggá tegyen egy olyan nőt, mint Camille? Férfiak, akik sosem csalnák meg őt és sosem bántanák semmilyen okból kifolyólag. Férfiak, akik minden erejüket beleadnák, csak hogy mosolyt csaljanak az arcára. Személy szerint úgy gondoltam, Camille-nek tovább kellene keresnie ilyen férfiak után. De ha nem engedi, hogy megtörténjen, nem is fog megtörténni.
Természetesen eszembe se jutott, hogy én lennék az a férfi, aki ezt eléri Camille-nél. Nekem már ott volt Kristanna, Devon és Pamela, és ez nekem bőven elég volt. De ennek ellenére is vissza akartam adni Camille hitét a férfiakban. Működhet ez? Talán. Talán nem. De hittem benne, hogy megér egy próbát. Miért is ne? Amúgy pedig, ellenkező esetben csak tovább szidalmazna a hátam mögött. Ez pedig olyasmi volt, amit nem akartam szó nélkül hagyni.


Folytatása következik!

2019. március 22., péntek

Kohta, a szamuráj I. kötet VII. rész 20. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj VII. rész 19. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. szeptember 20.


Folytatása következik!

Kohta, a szamuráj I. kötet VII. rész 19. lap

Előzmény: Kohta, a szamuráj I. rész 1. lap
Közvetlen előzmény: Kohta, a szamuráj VII. rész 18. lap

Írta: GroUser2907
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. szeptember 18.


Folytatása következik!

2019. március 17., vasárnap

Ultra Woman és Mega Girl 3. fejezet

Amikor két képregénykarakter életre kel... a maga módján.

Írta: Ann Douglas
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2017. szeptember 18.

********************************************************************


- Azt hittem, már nem is érsz ide – mondta Jo, amikor Jackie végül kilépett a taxijából a reptéri terminál előtt.

- Kicsit elvesztettem az időérzékemet – mentegetőzött az idősebb nő, miközben kifizette a taxist, alapos jattot csúsztatva az összeg mellé. Elvégre a pasas rekordidő alatt kihozta őt a repülőtérre. Azonban, az órájára pillantva, még így is látta, hogy legalább fél órát késett. – Rohannunk kell, ha még el akarjuk érni ezt a járatot – markolta meg a bőröndjeit.

- Semmi szükség a rohanásra. Még rengeteg időnk van – kapta fel Jo a saját táskáját. – A 9:30-as járattal megyünk.

- Azt mondtad, 9:00-kor indulunk – csodálkozott Jackie.

- Ha elmondtam volna, hogy 9:30-kor indul a gép, még mindig az irodában lennél – mosolygott a lány. – Túl jól ismerlek már.

- És én vajon mennyire ismerlek téged? – gondolta Jackie, miközben követte a barátját a terminál felé. – Egyértelműen nem annyira, mint eddig hittem.

Jackie lehunyta a szemét a rövid, Washingtonba vezető úton. Jo nem tűnt zavartatni magát miatta, neki pedig így volt még egy kis esélye átgondolni a kapcsolatukban beállt hirtelen változást.

Az, hogy talán Jo leszbikus… vagy legalábbis biszexuális, javította ki magát, a lány Bill Thomas-szal való románcára gondolva, nem zavarta őt különösebben. Semmi gondja nem volt a meleg emberekkel. Bár neki magának még sosem volt kapcsolata egy másik nővel, volt egy jó barátja, aki pár éve bevallotta, hogy a saját neméhez vonzódik.

Susan Wonggal másodéves gimnazista koruk óta barátok voltak. Debbie Mazowieckivel együtt ők voltak a három muskétás női változata. Amikor Susan bevallotta, hogy leszbikus, messze nem lepte meg annyira, mint az, hogy Debbie-vel számtalan afférjuk volt az évek során. Az a tény, hogy ez nem tűnt fel neki, letaglózta Jackie-t. Nem a kapcsolat ténye zavarta, hanem az, hogy neki nem tűnt fel egy ennyire szoros kötődés a két legjobb barátja között. Ezek után már értette, hogy Debbie azirányú döntése, hogy az egyetem után a nyugati partra költözik, miért érintette annyira mélyen Susant.

Megjegyezte magában, hogy az első adandó alkalommal fel kellene hívnia Susant. Már hónapok óta nem beszéltek egymással. A legutóbbi épp akkor történt, amikor a másik nő összeköltözött az új szeretőjével. Kár, hogy most rögtön nem tud beszélni vele, gondolta. Elkellene a tanácsa.

Nem, döntötte el. Az, hogy Jo esetleg a nőkhöz vonzódik, egyáltalán nem zavarta. Ezzel a ténnyel könnyedén megbirkózna. Azt volt nehéz elfogadni, hogy ha mindez igaz, akkor talán szerelmes lenne belé? Ha pedig igen, akkor ő mégis hogy érez viszont, Jo iránt?

Egy gyors taxiút után Washington belvárosa felé, Jo egy újabb meglepetéssel rukkolt elő Jackie számára. Korábban felhívta a rendezvény szervezőit és elmondta nekik, hogy a Creative küld két színésznőt, hogy személyesítsék meg Ultra Womant és Mega Girlt a hétvégén. A szervezők magukon kívül voltak az örömtől a hír hallatán. Miután két „sztárvendégük” az utolsó pillanatban lemondta a szereplést, azonnal be is ütemezték a két „színésznő” megjelenését a szombat délutáni műsorba.

Jackie eleinte kissé bugyután érezte magát, felöltve az Ultra Woman-jelmezt másnap reggel. Jo viszont teljesen be volt zsongva. Alig várta, hogy kimehessen és elvegyülhessen a rajongók között, akik már megtöltötték a számtalan kiállítótermet.

- Nos – gondolta Jackie, miközben felvette az Ultra Woman-maszkot és hátrafogta a haját – legalább senki sem fog felismerni ebben a hacukában.

- Ideje az akciónak, Ultra Woman – lökte hátra Jo a köpenyét, heroikus pózba vágva magát.

- Vezess, Mega Girl! – nevetett Jackie, megígérve magának, hogy a legjobbat hozza ki ebből az egészből.

Meglendítve saját köpenyét, követte a vörös-fehér ruhába öltözött bűnüldözőt kifelé az ajtón.

Nem tartott sokáig Jackie számára, hogy teljesen feloldódjon. Régen volt már, hogy hasonló con-on járt és bármit is látott volna belőle a rajongók rohamán túl. Annyian voltak beöltözve, hogy ők meglepően kevés pillantást és még kevesebb megjegyzést kaptak. Azok többsége is kimerült a „jó jelmez”-típusú megjegyzésekben. Azon kapta magát, hogy annyira jól érzi magát, hogy a Jo miatti aggodalmai már teljesen tova is szálltak.

Amikor Ultra Woman és Mega Girl feltűntek a saját bemutatójukon, a szervezők teljesen leizzadtak az egyszerű fotózás gyors kérdezz-felelekké alakulásától. A képregényrajongók vicces társaság tudnak lenni. Ha a „színésznők” nem tudnak válaszolni a karakterükről feltett kérdésekre, a rajongók csak egyre agresszívabbak lesznek. Az egyik szervező emlékezett egy incidensre pár évvel korábbanról, amikor az egyik beöltözött vendég annyira elutasító volt a megszemélyesített karakterével szemben, hogy majdnem lázadást robbantott ki.

Az aggodalmaik azonban örömmé változtak, amikor Ultra Woman és Mega Girl minden próbát könnyedén kiállt, amit eléjük állítottak. Még a homályos utalásokat is, amikkel a keményvonalas rajongók szeretnek előállni. Azok sem jelentettek megpróbáltatást nekik. A rajongók imádták. Mintha tényleg a kedvenc karaktereikkel beszéltek volna.

Fenn a színpadon Jackie és Jo életük legjobb pillanatait élték. Egyfajta játékká vált ez számukra, egymásnak passzolgatva a kérdéseket, azt tesztelve, ki tud jobban válaszolni. Olyan kapcsolat volt ez a rajongókkal, amit túl régóta kellett nélkülözniük.

- Lenne egy kérdésem Mega Girlhöz – lépett egy tinédzser lány a mikrofonhoz, felváltva egy idősebb férfit, aki Fekete Macskáról kérdezett.

Jackie érezte, hogy a lány mennyire zavarban van, így hát bátorítóan rámosolygott.

- Mindenki tudja, hogy Ultra Woman bele van zúgva Murphy őrmesterbe civil személyiségeként, mint Susan Warrington – kezdte a lány, Jo-ra pillantva, majd vett egy mély levegőt. – Amit kérdezni szeretnék az az… hogy Mega Girlnek van valakije? Nagy kár, hogy ő mindig egyedülállónak látszik.

Még több lépés távolságból is hallotta, ahogy Jo hevesen fújtat. Épp annyira oldalra fordult, hogy a szeme sarkából lássa barátja zavart arckifejezését. Csak egy pillanatig tartott, amíg a lány visszanyerte önuralmát.

- Nos, természetesen mindenki vágyik egy társra, akit szerethet – kezdte Jo kissé vontatott hangon. – És biztosíthatlak, hogy ez alól Mega Girl sem kivétel. Történetesen van is valaki, akit szeretek, de az idő nem alkalmas arra, hogy többet mondjak róla.

A tény, hogy Jo első szám első személyben válaszolt a kérdésre, nem kerülte el Jackie figyelmét. Ez a válasz legalább annyira volt Jo-é mint Mega Girlé.

- Megtudjuk valaha is, ki a szerelmed? – kérdezte a lány a mikrofonnál.

- Nos, azt hiszem, nem tehetünk mást, csak tovább olvasunk és várunk – válaszolta Jo mosolyogva. Kifejezése pillanatok alatt váltott át a komolyból a mókamesterébe.

A következő féltucat kérdést könnyedén meg lehetett válaszolni, miután a szervezők, vonakodva bár, de véget vetettek a kérdezz-felelek-szekciónak. Ahogy a páros elhagyta a színpadot, hangos ováció kísérte őket. Hihetetlenül felemelő érzés volt.

Azonnal két biztonsági őr termett mellettük és a lifthez kísérte őket, hogy felmehessenek a szobájukba. Az ajtó épp hogy csak becsukódott, amikor Jackie hirtelen elhatározásra jutott és Johoz fordult.

- Meglepett, amit annak a lánynak válaszoltál – mondta, leemelve a maszkot az arcáról. – Annak, aki Mega Girl titkos szerelméről kérdezett. Nem emlékszem, hogy valaha is beszéltünk volna ilyesmiről.

- Ez olyasmi, amiről már nagyon régóta gondolkodok – válaszolta Jo. – Majdnem, azt hiszem, a kezdetek óta.

- És tudhatok róla, ki ez a titkos szerelem? – lépett Jackie kicsit közelebb.

- Szerintem már tudod is.

- És ha így van?

- Azt hiszem, engem az érdekel, mit kezdesz a tudással.

Jackie egy pillanatig elgondolkodni látszott, majd felemelte a kezét és lehúzta a maszkot Joannáról. A földre ejtette, majd kesztyűbe bujtatott kezeit a lány arcának két oldalára simította.

- Azt hiszem, valami ilyet kellene tennem – mondta, miközben előre hajolt és ajkait Jo-éihoz nyomta.

Beletelt egy másodpercbe, amíg a lány ráébredt, mi is történik, de csak egy másodpercbe. Jackie köré fonta a karjait és minden szenvedélyével viszonozta a csókot, amit belülről érzett. Ahogy mindig is tudta, hogy így lesz, Jackie ajkait puhának és forrónak érezte, hívogatónak és csábítónak. Egy tiltott álom vált valóra. Egy olyan, amit már réges-régen dédelgetett.

- Ó, egek, Jackie! – sóhajtott, ahogy könnycseppek csordultak le az arcán. – Nem is tudod, milyen régóta vágyok rá, hogy ez megtörténjen!

Letörölve némi nedvességet a fiatalabb lány kivörösödött arcáról, Jackie elmosolyodott. Alig egy perccel ezelőttig még el se tudta volna képzelni, hogy megcsókoljon egy másik nőt.

- Jo, én még sosem csináltam ilyet korábban – húzta le vörös kesztyűit, hogy megsimogathassa a lány arcát. – És egy részem továbbra sem hiszi el, hogy ezt teszem.

Ez volt az őszinte igazság. Akkoriban, amikor Susan Wong először kitárulkozott előtte, Jackie egy pillanatra elgondolkozott, milyen lehet szeretkezni egy másik nővel. A dolog nem tartott sokáig, mert nem tudta elképzelni, hogy valaha is szexuális kapcsolatot létesítsen érzelmek nélkül. Azt pedig, hogy beleszeressen egy másik nőbe, nem igazán tudta elképzelni. Egészen mostanáig.

- Remélem, hogy komolyan is gondolod – hagyta abba Jo lassan a szipogást.

- Így gondolom – válaszolta Jackie, végig simítva a lány ajkain hüvelykujjával. – Még sose gondoltam ennyire komolyan egy csókot sem.

- És lesz ebből bármi más is egy csókon kívül?

- Ez még számomra is kérdéses – mosolygott Jackie. – Segítened kell, hogy kiderüljön.

- Jackie, én se csináltam még sosem ilyet egy másik nővel – vallotta be Jo. – Csak azt tudom, hogy Billel nem volt jó… Vele nem voltam teljes.

- Azt hiszem, most már túl késő, hogy kézikönyv után kutakodjunk – nevetett fel Jackie, átkarolva a másik lányt.

- Biztos vagyok benne, hogy mindent ki fogunk találni – kuncogott Jo, viszonozva partnere ölelését és arcát annak mellei közé fúrta.

Jackie megfogta barátnője kezét és bevezette őt a hálószobába. Tipikus hotelszoba volt két franciaággyal és néhány tömeggyártott festménnyel a falon. Nem épp egy meghitt szerelmi fészek, de aztán emlékeztette magát, hogy a társaság számít, nem a helyszín.

Leültette Jot az ágy szélére, majd felemelte a kezeit és elkezdte kigombolni az Ultra Woman-jelmezt. Épp csak végzett a tunikája hat aranygombja közül az elsővel, amikor Jo megállította.

- Kérlek, had én!

Jackie egy pillanatra megmerevedett és a barátja vágyakozással teli szemeibe nézett.

- Hát persze – mosolygott rá.

Jo felállt és megcsókolta partnerét. Rövid, gyors csók volt. Épp csak egy röpke köszönetmondás. Aztán az apró kezek a kapcsok után nyúltak, amik a helyén tartották Ultra Woman köpenyét, és kioldották őket, lassan a szőnyegpadlóra eresztve a fehér anyagot.

- Azt hiszem, azóta szerelmes vagyok beléd, hogy először beléptem az irodádba – mondta Jo, kipattintva a vörös tunika többi gombját is. – Olyan gyakran gondoltam erre a napra, hogy már szinte valószerűtlennek is tűnt. Attól félek, hogy bármelyik pillanatban felébredhetek, hogy kiderüljön, az egész csak egy újabb álom volt.

- Bízz bennem! – mondta Jackie, miközben a tunikája aláhullott. – Ez nem álom.

Válaszként Jo megcsókolta Jackie egyik mellének hegyét fehér melltartóján keresztül. Az érzés forrósággal öntötte el az idősebb nő mellkasát.

- Olyan gyönyörű melleid vannak! – mondta Jo, figyelve, ahogy a bimbók megmerevednek a vékony anyag alatt. – Bárcsak nekem is ilyenjeim lehetnének!

- Most épp a tieid is lehetnek – nevetett fel Jackie, ahogy érezte, hogy a lány apró kezei a fehér anyag alá kúsznak és rásimulnak forró bőrére. – Ó, igen! – nyögte, ahogy megérezte Jo ujjait a mellbimbójánál.

Szabad kezével Jo kioldotta a melltartó csatját. Engedte, hogy az anyag aláhulljon a padlóra, hogy aztán megmarkolhassa partnere feltáruló kebleit.

Jackie szeretett strandolni, de sosem volt elég bátorsága, hogy félmeztelenül napozzon. Ennek eredményeként fürdőruhája vonalai tisztán kirajzolódtak a bőrén. Mellei hegyén hetykén álltak bimbói melyeket Jo hatalmas lelkesedéssel vett a szájába.

A lány boldogan simította nyelvét partnere bőréhez, kiélvezve a valóra vált álom minden egyes pillanatát.

- Mmm! – dorombolta Jackie, miközben a lány figyelme a másik melle felé fordult.

A kezeit és a száját egyszerre használva Joanna töretlenül elárasztotta Jackie-t élvezetével. Éhesen szívta magába a másik mellbimbóit.

Ez az orális balett Jackie számára óráknak tűnő ideig folyt tovább, a valóságban viszont alig lehetett tizenöt perc. Végül Jo engedte, hogy vágyai tárgya kicsusszanjon szájából, majd ajkait Jackie-éihez nyomta.

A vágya a karjaiban lévő nő iránt kezdett minden határt átlépni, csókjai pedig megteltek tűzzel. Nyelve átcsusszant Jackie szájába, rátalálva a vágynak az övéhez hasonlóan lobogó tüzére odabenn.

Jackie megragadta a Mega Girl-kosztüm vörös blúzának szegélyét és átrántotta a ruhadarabot társnője fején, hogy aztán a padlóra hajítsa, a köpeny mellé. Pár pillanatig még a saját kosztümjétől való megszabadulással is elbajlódott.

Jo melltartója a hátán volt összekapcsolva, de épp csak egy pillanat volt szétnyitni. Ellentétben Jackie telt félgömbjeivel, a lány mellei inkább csúcsosak voltak. Bimbója udvara úgy domborodott ki halmából, mint a hófödte hegycsúcs. Jackie egyszer látott egy hasonló mellekkel rendelkező lányt még a középiskolában és emlékezett, hogy a többiek „pufikként” utaltak kebleire. De bármit is mondtak, Jackie épp olyan vonzónak találta őket, mint most Jo-éit.

Az már egyre világosabbá vált, hogy, ellentétben Jackie-vel, Jo egyáltalán nem volt szégyenlős, ha a vágyai kiéléséről volt szó.

A lepedőakrobatika során alkalmazott technikáiként gyakran kényeztette férfi szeretői mellbimbóit is, akár a nyelvével is. Mostanra pedig rájött, hogy sokkal élvezetesebb mindezt egy másik nővel csinálni.

- Ó, Jackie! – nyögött fel, ahogy a másik nő nyelve a bimbóival kezdett játszani. A barna lány tarkójára simította kezét, beletúrva üstökébe. – Annyira vágyom rád!

- Ahogy én is vágyom rád – válaszolta Jackie és szenvedélyesen megcsókolta partnerét, néhány pillanatig fel se figyelve rá, mennyire komolyan gondolta ezeket a szavakat.

Mindketten szorosan ölelték a másikat, csókolózva és egymáshoz dörgölve melleiket. Mohó kezeik bebarangolták egymás meztelen testét.

- Azt hiszem, el kell mondanom, hogy megtaláltam a rajzaidat – mondta Jackie, egy pillanatig megpihenve, hogy levegőhöz jusson. – Véletlen volt. Fejfájás ellen kerestem valamit.

Jo ledermedt egy pillanatra. Rémült kifejezés suhant át az arcán.

- Mit gondolsz róluk? – kérdezte feszült hangon.

- Nos, azt hiszem, hálás lehetek miattunk – csókolta meg Jackie társnője feje búbját. – Hiszen ha nem találtam volna meg őket, most nem lennénk itt és nem csinálnánk, amit épp csinálunk.

Az aggodalom Jo arcán hamar elégedettséggé változott.

- Már csak egy kérdésem maradt – folytatta Jackie, félresöpörve egy kósza tincset Jo arcából. – Kibe vagy igazából szerelmes? Belém? Vagy Ultra Womanbe?

- Te vagy Ultra Woman – válaszolta Jo egy lágy csók kíséretében. – Nélküled még mindig csak egy megkopott firka lenne egy régi jegyzetfüzetemben. Azt hiszem, az volt a legbiztonságosabb, hogy belé öljem minden szexuális vonzalmamat. A legbiztonságosabb módszer arra, hogy a fantázia és a valóság elválasztásával minden egyes nap eléd tudjak állni a való világban.

- És most…? – kérdezte Jackie.

- És most csak azt akarom, hogy szorosan magadhoz ölelj – lehelte Jo. – Arra vágyok, hogy elfogadd a szerelmemet. Ma, holnap és mindörökké.

Nem maradt több kimondani való szó, ebben mindkét nő biztos volt. A világ nem létezett többé eközött a négy fal között. Csak a kettejük hevesen dobogó szíve.

Jackie kioldotta a Mega Girl-szoknyát a helyén tartó csatot és engedte, hogy a ruhadarab a padlóra csússzon. Jo felemelte a lábát és félrerúgta azt. Hamarosan a bugyija és a csizmái is követték a szövetdarabot.

Jackie kezei által vezetve felmászott az ágyra. A magasabb nő közvetlenül mögé helyezkedett, fölé hajolt és megcsókolta Jo köldökét. Aztán lefelé indult, hamar elérve a partnere combjai között pejhedző szőke pihékkel borított területet. Egy kicsit fészkelődött, hogy megfelelően elhelyezkedhessen Jo széttárt lábai között.

Orrát megtöltötte partnere aromája, ahogy a lábak közébe csókolt. Sosem hitte volna, hogy valaha is ennyire fel fogja izgatni egy másik nő illata. Kidugta a nyelvét és végigfuttatta azt Jo vágatán, életében első ízben megízlelve egy másik nő zamatát. Egy pillanatra lehunyta a szemeit, teljesen átadva magát az élménynek. Kissé kába volt. Később visszagondolva úgy ítélte, könnyebben ment, mint amikor egy férfit kényeztetett először orálisan.

- Ó igen, Jackie! – nyögte Jo, ahogy a teste megremegett az élvezettől. – Mindig is úgy képzeltem, ilyen csodálatos érzés lesz.

Felbátorodva, Jackie közelebb húzódott Jo csiklójához. Épp ahogy korábban viccelődött, nem volt tapasztalata etéren, de az elképzelései irányt mutattak. Ami a legjobban felizgatta, az az volt, hogy milyen természetesnek érződik ez az egész.

Jackie kinyújtotta a kezét és ujjaival gyengéden szétnyitotta a nedves szeméremajkakat, közéjük hatolva nyelvével. Miközben egyik keze ujjaival a helyükön tartotta Jo ajkait, a másik mutatóujját betolta nyelve mellé társnője vágatába.

Addig hatolt befelé, amíg tudott, majd óvatosan visszahúzta nedvességtől csöpögő ujját. Ezt a mozdulatsort ismételte újra meg újra, egyre gyorsabban és gyorsabban. A szenvedély fokozódásával egyre hevesebben izgatta Jo-t, felváltva az ujjával és a nyelvével. A ritmus pedig csak tovább gyorsult, amikor a szőkeség lenyúlt és combjai közé vonta társnője fejét, magába fogadva annak nyelvét.

- Ó, igen, Jackie! – nyöszörögte.

Felbátorodva partnere reakcióitól, Jackie mélyebbre hatolt Jo testében. Elméje analitikus része azon morfondírozott, vajon miért vonakodott annyi férfi a szájával kényeztetni egy nőt, amikor ő ezt annyira élvezte!

- Ó, egek! Igen! – sikoltotta Jo, ahogy Jackie nyelve dárdaként belé hatolt.

Az idősebb nő gondosan odafigyelt partnere reakcióira és az alapján tapogatta ki a megfelelő pontokat. Mindeközben Jo is igyekezett a kezével a megfelelő pozícióba irányítani őt. Jackie pedig megmarkolta a fenekét és mélyen nedves ágyékához préselte arcát.

Jo egyre hevesebben fészkelődött, ahogy érezte a közelgő szenvedélyt. Jackie is megérezte rajta a változást és próbált még mélyebre hatolni benne nyelvével, növelve benne a kéjt.

Jackie-t meglepetésként érte, amikor Jo teste végül megfeszült és szorosan az ágyékához préselte az ő arcát. A szőkeség minden porcikája izzott, ahogy az elektromos töltés a csúcsára hágott benne és szétáradt testében a gyönyör.

Jackie kinyitotta a száját, hogy kiáltson, de szavait elfojtotta a hirtelen a szájába robbanó nedvesség. Régen volt már, hogy maszturbáláson kívül más szexuális élménye is volt. Ráadásul ez volt az első alkalom, hogy feljuttatott a csúcsra egy másik nőt. Ráadásul az egész fenomenális volt.

- Halottnak kellene lennem – zihálta Jo, kinyitva a szemeit és vakon bámult a plafonra. – Mert képtelen vagyok elképzelni ennél fantasztikusabbat ezen a világon.

- Azt hiszem, ezt bóknak veszem – mászott mellé Jackie és rá mosolygott.

- Most pedig rajtam a sor, hogy ugyanezt megadjam neked – nyögte Jo. Az izgatottságtól elakadt a hangja.

Kezei közé vette Jackie arcát és hosszan és szenvedélyesen megcsókolta őt. Érezte saját gyönyöre ízét, ahogy végig nyalta a másik nő ajkait. Ismerős íz volt. Hozzászokott már saját zamata ízleléséhez az évek során. De micsoda élvezet volt mindezt egy szerető ajkain érezni!

Szavakkal leírhatatlan volt az az orgazmus, amit Jackie nyelve és ajkai kiváltottak belőle. Bill nem szenvedett attól a fóbiától, amitől állítólag rengeteg pasi a nők lábai közé bújás terén, de még ő is épp csak annyi ideig csinálta, hogy a behatolás előtt kellőképp benedvesítse őt. Nem mintha az akkor átélt orgazmusok ne lettek volna frenetikusak. Épp eléggé őszinte volt magához, hogy beismerje, azok voltak. De az, amit épp az imént élt át, minden téren vitte a prímet.

Most már elhivatottan meg akarta adni Jackie-nek ugyanezt.

A hátára lökte a másik nőt az ágyon és végig futtatta tekintetét annak meztelen testén, tetőtől talpig. Ez kell hogy legyen, gondolta, élete leggyönyörűbb látványa.

- Úgy érzem magam, mint egy gyerek, akit egész éjszakára bezártak egy csokigyárba – nevetett Jo. – Minden olyan csodásan néz ki, hogy azt se tudom, hol kezdjem.

- Olyan érzésem van tőled, hogy be kellene kennem az egész testem csokisziruppal – kacagott Jackie is.

- Nos, hívhatom a szobaszervízt – vigyorgott Jo, visszamászva az ágyra. - De van egy jobb ötletem…

Megragadta partnere hosszú lábait és széttolta őket, hogy közéjük helyezkedhessen. Kezei Jackie combjainak selymes bőrén siklottak végig, míg végül el nem érték a nő nedves ágyékát. Bal hüvelykujját társa csiklójára tapasztotta, hogy aztán óvatosan szétnyissa a szeméremajkakat. Az első csók gyengéd volt és felejthetetlen. Ugyanakkor olyan is volt, mint egy ezeréves álom soha véget nem érő beteljesülése.

Joanna visszagondolt az első alkalomra, amikor ráébredt a lányok iránti vonzódására. A középiskola második évében történt, amikor a legtöbb barátnője elkezdett folyamatosan a fiúkról beszélni. A cuki mosolyukról, arról, hogy milyen vonzó némelyikük teste, hogy melyiküknek vannak a legjobb izmai… Egyes késő estig tartó traccspartikon az is előkerült, hogy melyiküknek lehet a legnagyobb farka.

Az egyik ilyen estén történt, hogy Jo rájött, jobban érdeklik barátnői testének egyre gömbölyödő formái és növekvő melleik, amit annyira szívesen méregettek össze, ajkaik puhasága… Minden olyasmi, amit mindig is titokban tartott… Egészen mostanáig.

Bármennyire is vágyott egyes barátnői érintésére, az egyáltalán nem volt fogható azokhoz a szikrákhoz, amiket Jackie váltott ki belőle. Azokhoz a szikrákhoz, amik perzselő tüzet lobbantottak fel benne.

Megszámlálhatatlan álmodozásaiban edzett készségeivel kinyújtotta nyelvét és utat tört magának Jackie csiklójához. Lassan mozgott le-fel, áramütéseket küldve szét a másik nő idegeiben.

Halk nyögések törtek elő Jackie torkából, visszaigazolva Jo ügyességét. A hangok megtöltötték a fiatalabb nő fülét és egyre jobban felpörgették dobogó szíve ritmusát.

- Ó, igen…! Ott…! Csak így… tovább! – dorombolta Jackie, ahogy érezte partnere benne mozgó nyelvét. Imádta, amikor kinyalják. Az erre irányuló tehetséget becsülte a legtöbbre egy szeretőben. Joanna talán nem rendelkezett azzal a tapasztalattal, mint sokan, akiknek volt lehetőségük Jackie bugyijába jutni, de lelkesedésével mindent ellensúlyozott. Itt és most pedig ez épp elég volt.

Jackie hátra dőlt, lehunyta a szemeit és engedte, hogy a hullámok végig söpörjenek rajta. Puncija izgatottságtól lüktetett, ahogy Jo nyelvének munkája egyre jobban benedvesítette őt. A lány mohón az ő combjai közé fúrta arcát, menthetetlenül hajszolva a barna nőt a beteljesülés felé.

Jackie teljesen elveszett az elméjét betöltő lila ködben. Megragadta a lepedőt maga alatt és szorosan markolta, miközben teste egyre hevesebben rángott. Végül már nem bírta tovább. Egyszerre érezte magát kimerültnek és kielégültnek. Minden ellenállás tovatűnt belőle, ahogy átadta magát a sodró árnak.

Jo hosszú pillanatokig csak feküdt ott, pihegve Jackie selymes lábai között. A nő ágyékából áradó forróság egyszerre melengette az arcát és a szívét. Még sosem érezte magát ilyen csodálatosan életében. A boldogság annyira üres szónak tetszett most! De hát továbbra sem volt szüksége szavakra.

A szavak Jackie számára is elveszteni látszottak jelentésüket, amikor lenyúlt és megsimogatta Jo haját. Ha tudott volna olvasni mások gondolataiban, ahogy a Creative kiadványainak egyes karakterei is, azt látta volna, hogy pontosan ugyanaz jár a fejében, mint Joannának. A szeretkezés, amiben részük volt, épp olyan közel állt a tökéletességhez, mint ahogy képzelték. És mélyen legbelül azt is tudta, hogy ennél még sokkal jobb is lehet. Azon merengett, mi lehet Jo véleménye a segédeszközökről.

A hirtelen telefoncsörgés szakította félbe mindkettejük gondolatait. Jo legördült Jackie-ről, hogy az a készülékért nyúlhasson. Az idősebb nő fogadta a hívást és beszélni kezdett.

Jo figyelmen kívül hagyta a beszélgetést és csak gyengéden simogatta közben Jackie hátát, finom csókokat elhelyezve a nő nyakán.

- Mit szólsz ehhez? – szólalt meg Jackie, miután bontotta a vonalat és visszafordult a szeretőjéhez. – Úgy tűnik, akkora sikert arattunk ma délután, hogy azt szeretnék, ha mi lennénk az esti kosztümös parti díszvendégei. Azt mondtam, benne vagyunk. Remélem, nem gond.

- Ó, dehogyis – mosolygott Jo, miközben mutatóujjával végig simított Jackie mellén. – Az volt a második legjobb dolog a mai napomban – vigyorgott csintalanul.

- Nos – mondta Jackie, kezébe fogva Joét és tenyerébe csókolva. – Azt hiszem, ideje megtisztálkodnunk. Öt-harmincra lenn várnak minket. Szeretnék telefonálni párat New Yorkba, szóval miért nem ugrassz be addig te elsőként a zuhany alá?

Jo kissé habozva engedte el őt. Most, hogy leomlottak közöttük a gátak, nem akart egy pillanatra sem elmozdulni a másik nő mellől. De aztán visszatért a realitásérzéke és ráébredt, mennyire bugyután viselkedik. Gyengéden megcsókolta Jackie-t és a fürdőszoba felé indult.

Jackie várt egy kicsit, amíg meg nem hallotta a vízcsobogást, majd felállt az ágyról és a fürdőszobaajtóhoz lépett. Ahogy halkan kinyitotta, megpillantotta Jot a homályos függöny túloldalán. Hazudott, amikor azt mondta, öt-harminckor várják őket odalenn. Az igazság a hét órát fedte. De ez még belefért.

Egy ideig csak állt ott és figyelte Joanna testének vonalait. A látvány újult hevülettel töltötte el a testét.

- Azt hiszem, ez Ultra Womannek való munka – mondta némán magának, ahogy elhúzta a függönyt és ő is belépett a zuhany alá.

… és a kalandok folytatódnak…



Vége

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]