Írta: secretsxywriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.
******************************************************************************************
A hálaadáskori szünet után épp az
ebédlőben ültem egyedül egy asztalnál… mint általában. Az egyetemi focicsapat
foglalta el a mögöttem lévő asztalt pont abban a szünetben. A szopós poén
rögtön szárnyra kapott, amikor leültek. Én pedig csak a tálcám fölé hajoltam és
próbáltam oda sem figyelni rájuk.
Ugyanaz a szarság, csak a napok
telnek.
Azon merengtem, nem tudnának-e
legalább kreatívabbak lenni, amikor meghallottam egy ismerős hangot és a
pulzusom azonnal felgyorsult.
- Tudod mit, Scott Martini? –
mondta Kat. – Ha a haverjaiddal annyi időt töltenétek edzéssel, mint a Jenna
Swallow-ról való pletykálással, talán több meccset is megnyernénk a szezonban.
- Mi is a csapatrekord? – szólalt
meg egy másik lány. – Kettő a hathoz?
- Ja, Kat cica – vigyorgott
Scott. Széklábak csikorgása hallatszott a linóleumon, miközben hozzátette: -
Mégis mi közöd hozzá? Talán a lányokra buksz?
- Húhú! A ciculi a madárkákra
hajt – füttyögött egy másik fiú. – Kat és Swallow.[1]
Azonnal felismertem Tim Jacobs
hangját, az egyik notórius kötözködőét, aki ráadásul a focicsapat tagja is
volt. Egy igazán jóvágású srác, de amellett igazi tajparaszt is.
- Csak ennyire vagy képes? –
nevetett egy harmadik lány. – Ha egy lány megvéd egy másikat, akkor már rögtön
leszbó? És ezt pont egy csapat srác mondja, akik imádják egymás izzadt pucér
seggét csapkodni a törölközőikkel az öltözőben. Irónikus.
Halk sutyorgás kapott szárnyra,
amit kendőzetlen kuncogás kísért.
Kat horkantott.
- Csak féltékenyek, hogy egyiküknek
sem fog egy pillanatnyi figyelmet sem szentelni. Nem is hibáztatom miatta.
Mégis ki akarná egy csapat faszfej társaságát, akik már végig döngették az
egész pompon-csapatot?
Halk nyögések és huhogások
töltötték meg a helyiséget néhány elszórt taps kíséretében, miközben még több
szék csikordult meg a padlón. A csapat tagjai felálltak, hogy otthagyjanak
minket. A focisták elmentek, de én ott maradtam, miközben hallottam Kat
távolodó hangját, amint valami másról cseveg néhány lánnyal.
Ahogy pislogtam, a szememben
felgyűlt könnycseppek legördültek az arcomon.
Egyszer elcsórtam a bátyám néhány
Playboy magazinját, mielőtt még egyetemre ment volna. A képek teljesen magukkal
ragadtak. Ahogy izgatták a fantáziát a textil rejtette formákkal vagy a kreatív
beállításokkal. Azóta érdekelt a női test. Az viszont nem merült fel sosem
igazán, hogy ez mit jelenthet valójában.
Most viszont csak ez
foglalkoztatott. És az, amit Kat barátja mondott… Ha egy lány kiáll egy másik
lány mellett, az még nem jelenti azt, hogy meleg lenne. Mert hát én
egyértelműen az voltam, mivel épp úgy szerettem a lányokat, ahogy a fiúk is.
Egy dolog volt biztos, hogy Scott
és a bandája sosem tudhatták meg az igazságot. Ha a szopós poénokat rossznak
tartottam, el se tudtam képzelni, mit mondanának az osztálytársaim, ha
megtudnák, hogy a lányok hoznak izgalomba. Voltak ötleteim, de úgy döntöttem,
inkább nem kockáztatok és nem várom ki, amíg az apámnak kell beszélnie az
igazgatóval a verbális zaklatásról. Nem tudtam, hogy azután vége lenne-e, vagy
csak még rosszabbá válna, úgyhogy nem maradt más, mint hogy én magam vegyem a
kezembe az ügyet. Ami azt jelentette, hogy megtanulok együtt élni vele.
Nekem nem osztottak túl sok
lapot. Kat döntése, hogy kiáll mellettem nem állította le a sutyorgást, de legalább
elviselhetőbbé tette. Bár arról nem voltam meggyőződve, hogy tudatában volt, én
is ott vagyok az ebédlőben, azonban feltűnt, hogy Kat attól kezdve többet
mosolygott rám a folyosón és a termekben.
Minél többször láttam őt, annál
nehezebb volt gátat szabni az érzéseimnek. Azon kaptam magam, hogy haladó
algebrán még többet álmodozok, Kat tarkóját bámulva, miközben Mr. Timm a
negyedfokú egyenletekről, együtthatókról és polinómokról hadovált. Még az a
szerencse, hogy a jegyeim nem látták kárát.
Amikor eljött a bál, anyukám
rákérdezett, hogy valaki elhívott-e. Hazudtam és azt mondtam, Kat megkért, hogy
csatlakozzak hozzá és a barátaihoz, akik egyedül mennek, közben azonban még azt
sem döntöttem el, elmegyek-e egyáltalán. Az igazat megvallva a meghívás nem közvetlenül
nekem szólt. Csak hallottam őket erről beszélgetni ebédidőben egyik nap. Azt
azonban nem vallhattam be anyukámnak, hogy minden srác utál engem, amiért nem
feküdtem le velük. Úgyhogy a választás abban állt, hogy egyedül megyek vagy
sehogy.
Anyukám ragaszkodott hozzá, hogy
elmenjek a lányokkal. Fontos volt megtapasztalnom a szokásokat. Sosem vallottam
be senkinek, de csak azért mentem bele, hogy láthassam Katet a báli ruhájában.
Nem is csalódtam. Bár a háttérben maradtam, egész idő alatt csak megfigyelve az
eseményeket. Így legalább láthattam, ahogy Scott Martini és Tim Jacobs próbálja
megbolondítani a puncsot, amíg egy tanár el nem hajtotta őket. Bár nem voltam
soha kárörvendő típus nem tudtam megállni, hogy elmosolyodjak és intsek nekik,
amikor arra mentek, ahol én ácsorogtam a tornateremben. Ennek eredményeként a
piszkálódás megduplázódott, de így is megérte.
Valahogy csak túlélem épp ésszel
az iskolaév végéig.
***
Az egyetem egyenesen
megváltásként ért a rövid idő alatt megszokott csúfolódások után. Bár csak egy
évig kellett elviselnem, sokkal többnek tűnt. Örültem, hogy a könyvekbe
temetkezhetek ismét és nem kell aggódnom amiatt, hogy mit mondanak a többiek a
hátam mögött.
Annak is örültem, hogy végre a
magam ura lehetek, bár a húgom hiányzott. Mindig is közel álltunk egymáshoz és
elmondtunk egymásnak mindent. Bár a titkos vonzalmamat sosem árultam el neki.
Annyira senkiben sem bíztam meg. Senki sem értette volna meg.
Örültem, hogy a húgomnak mindkét
nemből voltak barátai… és sokkal vastagabb bőre. Remélhetőleg amikor anyukánk
úgy dönt, őt is állami iskolába íratja, Mert nem fogják szekálni. Kicsit fiús
volt és sokkal jobban hasonlított a bátyánkra. Gyanítottam, hogy előbb-utóbb
képen fog törölni valakit, amiért gúnyolódnak a nevével… ha egyáltalán el
mernek menni odáig.
Bár felkeltettem a srácok
érdeklődését, az is feltűnt, hogy egyáltalán nem érdekelnek. Randiztam párszor,
csak hogy biztos legyek, de ők nem akartak semmi másról beszélni, csak
magukról, a számítógépes játékokról és a sportról. Egyiküknek még azt is
megengedtem, hogy egy jó-éjt-csókot adjon. Nedves volt, lucskos és hagymaszagú
a vacsoránk után. Plusz közben megpróbált letapizni is. Szerencsére sosem
került sor második csókra… vagy második randira. Azután le is mondtam a
pasikról.
A kudarcaim dacára, ami az intim
kapcsolatokat illeti, megtanultam határozott lenni az életem minden egyéb
területén. Végre az apám lánya lettem. Elértem, hogy büszke legyen rám. És bár
nem törekedtem katonai karrierre, mint ő és a bátyám, ezeket a készségeket
bármilyen területen felhasználhattam, amit csak választok magamnak. Csak azt
kívántam, bárcsak évekkel korábban növesztettem volna gerincet. Nem csak azért,
hogy kiállhassak magamért a piszkálódókkal szemben, hanem azért is, hogy
őszintén odaállhassak az elé az ember elé, aki igazán számított.
Onnantól kezdve mindig
olyasvalakit kerestem, aki Katre emlékeztetett. Egyszer kiszúrtam egy lányt a
kampuszon, akire először azt hittem, hogy Kat. Hátulról teljesen ugyanúgy nézett
ki. Ugyanaz a hajszín, még ugyanaz a frizura is. Mondanom sem kell, mennyire
csalódott voltam, amikor rá kellett jönnöm a tévedésemre. Aznap éjjel csak
feküdtem a kollégiumi szobámban és bámultam a plafont, próbálva elkerülni, hogy
a szobatársam meghallja, ahogy sírok, miközben magam elé képzeltem a középiskolai
szerelmemet és azt kívántam, bárcsak magammal hoztam volna az egyetlen iskolai
évkönyvemet, hogy láthassam ismét az arcát… Azokat a szemeket.
Rá kellett kényszerítenem magam a
tovább lépésre, különben Kat örökké kísértett volna. Úgyhogy megkettőztem az
erőfeszítéseimet, hogy átlépjem a korlátaimat és olyan zsúfolt szociális életet
éljek, amilyet csak lehetséges. Vicces, milyen gyorsan repült az idő azután.
***
A harmadik évemet külföldön
töltöttem, többnyire Olaszországban és Franciaországban. Könnyű volt
beilleszkedni mindkét helyen, mivel mindkét nyelvet tökéletesen elsajátítottam
az első két egyetemi évem alatt. Annak a szabadsága, hogy azt tehettem, amit
csak akartam és akkor, amikor csak akartam, leszámítva persze a tanulással
töltött időt, felszabadító érzés volt. Meredith is meglátogatott egyszer egy
hétre hálaadás és karácsony között.
De csak az utolsó egyetemi évem
alatt, amit már otthon töltöttem, ismertem be magamnak is, hogy leszbikus
vagyok. Azoknak a ritka estéknek az egyikén történt kora tavasszal, amikor
elmentem hazulról.
Szeretném azt mondani, hogy saját
elhatározásomból mentem néhány évfolyamtársammal egy melegbárba. Úgy hallották,
ott jókat lehet táncolni. Már nem egyszer fontolgattam, hogy elmegyek, nyilvánvaló
okokból kifolyólag. De mindig is féltem, hogy valaki felismer és akkor a
mostani ismerőseim is meglátják a valódi énemet.
Némi rábeszélésbe került, de
végül betuszkoltak a kocsiba. Amikor megérkeztünk a bárhoz, pillanatok alatt akcióba
lendültek, én pedig ott találtam magam egyedül, szó szerint ötödik kerékként.
Így hát hátra feszítettem a vállaimat, felszegtem az államat és odaléptem a
bárpulthoz. De még egy itallal a kezemben is nehéz volt ellazulnom.
A zene hangos volt, a fények
pedig vakítóan villogtak az egyébként vaksötét térben. Két lány indult meg a
megemelt platformok egyike felé és vadul táncolni kezdett. Legalább megvolt a
kellő ügyességük, hogy egyensúlyban tartsák az egyik kezükben szorongatott
sört. Egyelőre.
Találtam egy szabad helyet az
egyik asztalnál a sarokban, ahonnan legalább a sofőrünket szemmel tarthattam.
Arra gondoltam, a kulcsot elkérhetném. Félig attól féltem, hogy itt hagynak.
Ráadásul nem úgy festett, mint aki alkalmas lenne rá, hogy még volán mögé
üljön.
Már épp azt terveztem, hogy
visszamegyek a bárpulthoz még egy sörért, amikor megjelent egy pincérnő egy tálcával…
rajta azzal, amit épp ittam. Körbe pillantottam, ő viszont rám kacsintott és
elutasítóan intett, amikor előhúztam néhány bankjegyet a bőrkabátom zsebéből.
Elfogadóan bólintottam, majd hátra dőltem a székemben és hosszan belekortyoltam
a hideg italba.
Nem láttam odalépni hozzám a
magas, vékony nőt. Az egyik pillanatban még az évfolyamtársaimat figyeltem, a
következőben pedig már ott ült mellettem valaki az asztalnál. Pislogva
próbáltam feldolgozni a látvány fekete cowboy-kalapjával, sötét kockás ingével,
sötét farmerével és fekete csizmájával. Utóbbiból az egyik a közöttünk lévő
széken pihent.
- Szeretnél táncolni, drágám? –
pöccintette meg a nő a kalapja karimáját szőke üstöke felett, majd fejével a
tánctér felé intett. – Le merném fogadni, hogy tudnál mutatni azoknak a
lányoknak egy-két dolgot.
Oda pillantottam és láttam, hogy
a barátaim most már felszabadultan riszálják magukat. Visszapillantottam
váratlan társaságomra és nyeltem egyet, arcomra erőltetve egy mosolyt.
- Nem, kösz.
- Te tudod, mit vesztesz, drágám –
állt fel a nő és egy csapat lány felé indult, akik szemmel láthatóan csak hamis
személyikkel tudtak bejutni.
Felnevettem. Sose hajtott még rám
egy másik nő. Sosem hittem volna, hogy az első egy női cowboy lesz.
Épp az ajándék üveg felénél
jártam, amikor a pincérnő visszatért. Miután letett egy újabb üveget és
távozott, egy újabb táncfelkérés érkezett a bár egy másik vendégétől. A
negyedik után csendben kiosontam a mosdóba.
Amikor visszatértem, észrevettem,
hogy az asztalomat már elfoglalta a cowgirl és az egyik fiatal lány, akire kivetette
a lasszóját. Egyszerre éreztem megkönnyebbülést és egy kis irigységet. Fontolgattam,
hogy hívok egy taxit, de be kellett vallanom, hogy élveztem ott lenni és még a
zene is jó volt. Egyáltalán nem akartam még elmenni.
Átsétáltam a szomszéd szobába,
ami tulajdonképpen csak egy újabb bárhelyiség volt. Itt több volt a fény és a
zene is halkabban szólt, a beszélgetés hangzavarában azonban így is nehéz volt
bármit is meghallani. Már épp vissza akartam térni a sötétebb tánctérhez,
amikor megpillantottam a másik ajtót a terem távolabbi végében. Elsősorban
pedig a feliratot rajta: „Jazz terem”.
Egy pillanatig se teketóriáztam,
átfurakodtam a tömegen és lenyomtam a kilincset.
Míg az előző helyiségek zsúfoltak
voltak és hangosak, ez a harmadik sokkal nyugtatóbban hatott. Bár ugyanúgy
sötét volt, itt párnázott székek álltak körbe kis asztalokat, aminek apró
fényes lámpák álltak a közepén, kellemes derengést idézve elő. Füst gomolygott
a néhány vendég feje felett a lámpafényben, miközben halk dallamok
hallatszottak a legtávolabbi sarokban felállított színpadon szaxofonozó férfi
felől.
Egy vöröshajú nő fekete flitteres
ruhában állt egy széken, mély, füstös hangon énekelve az elveszett
szerelmekről. Legalábbis nőnek hittem, amíg egy rávetülő fénysugár meg nem
világította az ádámcsutkáját. Bár az egész nem igazán érdekelt, elvégre a hölgy…
vagy férfi hangja egyszerűen mesés volt.
Lehuppantam egy közeli székre és
az asztallapon nyugtattam a kezeimet. Ahogy hallgattam az énekest és a zenészt,
egyre jobban ellazultam. Azon kaptam magam, hogy a zene ritmusára ringatózok. Amikor
egy új dal kezdődött, hátra dőltem és körbe néztem a szobában összegyűlt nőkön…
és férfiakon. Néhányan egymás kezét fogták. Páran egymáshoz hajoltak és
átölelték egymás vállát. Úgy néztek ki, mint akik csak élvezik egymás
társaságát. Még talán többet is csináltak.
Még egyszer, én kívülálló voltam.
Annyi év után, amíg próbáltam beilleszkedni, még mindig rejtőzködtem. Féltem
elfogadni a mélyebb valómat. Most, hogy olyan helyen voltam, ahol megtehettem
volna, még mindig úgy éreztem, nem tartozok ide. Még egy melegbárban sem.
Halkan szipogva felálltam és
elhagytam a szobát, készen arra, hogy hívjak egy taxit. Ekkor azonban
belefutottam az egyik barátomba a bárpultnál. Megragadta a kezemet és a
tánctérre vonszolt, bármennyire is ellenkeztem. Megvetettem a lábam, amikor
felfele indult volna a tánctér következő szintjére vezető lépcsőn. Egy hosszú
pillanatig csak bámultam rá, aztán megfordultam és ismét kifelé indultam.
A bűntudat állított meg, amikor
megláttam egy üres asztalt a sarokban. Eszembe jutott, milyen rosszul éreztem
magam, amikor azt hittem, itt hagytak. Nem tehettem meg velük ugyanezt. Hangosan
sóhajtottam és leroskadtam a székre.
Minél tovább néztem, ahogy hülyét
csinálnak magukból, annál inkább azt kívántam, bárcsak ne lennének itt. Akkor
elengedhetném magam és végre önmagam lehetnék anélkül, hogy félnem kellene a
másnap reggeli szembesítéstől. Aztán amikor megláttam a cowgirlt azzal a
lánnyal jópofizni, akivel korábban is láttam, pocsékul éreztem magam, amiért
nem volt elég vér a pucámban, amikor engem kért fel táncolni. Istenem, micsoda
egy csődtömeg vagyok!
Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése