Telihold

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

*************************************************************

            Az eső minden áldott nap és este zuhogott, amikor Jasmine St. Claire a kihalt autópályán hajtott végig. Az egyetlen öröme az volt, hogy az égszakadás abbamaradt, mire hazaért. Utált ilyen későn éjszaka vezetni, de muszáj volt, mert a munkáját el kellett végeznie hétfőig. Így pedig, hogy este tízig bennmaradt, szabad lehetett a hétvégéje.

            Az út az igazat megvallva nem is volt olyan rossz. Csak azon a fránya mocsáron ne kellett volna keresztülhajtania. De hát ez Louisiana. Mindenfelé csak mocsarak vannak.

– Ha már egyszer nem jár erre senki, mehetek egy kicsit gyorsabban is – motyogta magában, miközben lassan tövig nyomta Range Rovere gázpedálját.

A környéken az egyetlen fényforrás az ő fényszórója volt, ahogy száguldott keresztül a sötétségen. Kreolszín ujjait végigfuttatta hosszú haján, ahogy hallgatta a hangszórókból áradó Mike Phillips CD zenéjét.

– Annyira várom már, hogy ez az ügy végre véget érjen! – sóhajtott. – Tényleg szükségem lenne már egy kis szabira. Egy út Cancunba nem is hangzana rosszul.

Lelki szemei előtt feltűnt a homokos part képe. A háta mögül felvillanó villódzó kék fény azonban mindent szertefoszlatott.

– A büdös picsába! – köpte, miközben lehúzódott az út szélére.

Daiane Sodré alias Jasmine St. Claire.

A rendőrnő kiszállt a kocsijából, és lesimította az uniformisát, miközben a Range Rover vezető oldali ajtajához sétált. Előhorgászta a jegyzetfüzetét, és várta, hogy a sofőr letekerje az ablakot.

– Valami gond van, felügyelő? – nézett rá Jasmine.

– Hölgyem! Tisztában van vele, hogy húsz mérföld/órával túl lépte a sebességhatárt? – kérdezte a másik erős cajun* akcentussal.

Jasmine kényszeredetten felsóhajtott. Fáradt volt, és már csak arra vágyott, hogy végre haza érjen.

– Nem. Nem tudtam.

– A jogosítványát és a forgalmi engedélyét kérem.

– Miért? Senki nem volt az úton. Sötét van. Féltem, oké? – hadarta Jasmine egyre izgatottabb hangon.

– Szálljon ki a járműből, hölgyem! – lépett el a járőr az ajtótól.

– A fenébe is! El sem hiszem – motyogta Jasmine, miközben kikászálódott a kocsiból. – Nem érti, hogy csak féltem?

A rendőr lenézett a nála alacsonyabb nőre.

– Talán ez az igazság. De a törvény az törvény.

Jasmine fortyogó dühvel nézett fel rá.

– Gondolom egy ilyen amazon egy akkora mordállyal nem ijed meg egy sötét, elhagyatott úton. Talán nekem is szereznem kell egyet.

– Egy mit, hölgyem? Egy amazont, vagy egy fegyvert?

Jasmine felnézett rá, és könnyek töltötték meg a szemét. Már másfél év telt el azóta, hogy a feleségét megölték, és most ismét feltörtek benne az emlékek.

– Csak írja meg azt a rohadt bírságot, és felejtsük el egymást!

A járőr írni kezdett a jegyzettömbjébe, Jasmine pedig próbált úrrá lenni a könnyein. Ezt a csatát azonban nem nyerhette meg. Végül a zokogástól már az egész teste rázkódott. A rendőrnő abbahagyta az írást, és erős karjaival átölelte a zokogó nőt. Mindent megtett, amit csak tudott, de Jasmine egyre hevesebben sírt.

– Annyira hiányzik – szólalt meg végül.

– Semmi gond. Lépjen túl rajta.

Jasmine egyre szorosabban ölelte őt, és érezte, ahogy az erős karok szilárdan tartják őt. Már olyan régen volt, hogy ilyen közel került egy másik nőhöz. Ahogy a testük egymáshoz simult, szunnyadó érzései ismét felszínre törtek. Felnézett a nő arcába, aki a karjaiban tartotta őt, a következő pillanatban azonban egy könnyű csók érte a száját. A rendőrnő ajkai puhák voltak, Jasmine pedig nem tudott ellenállni a feltörő érzéseknek.

A csók egyre hevesebbé vált, Jasmine pedig érezte, ahogy a másik nő nyelve áttolakszik a szájába, ő pedig nem tiltakozott. A rendőr kivette Jasmine kezéből a kulcsait, és kinyitotta a kocsi hátsó ajtaját. Aztán felkapta a nála kisebb nőt, és beültette a hátsó ülésre. Kioldotta a fegyverövét, miközben Jasmine is vetkőzni kezdett. Aztán a kreolbőrű nő hátra dőlt, hogy helyet csináljon a másiknak, aki most fölé kerekedett, és ismét megcsókolta. Apró csókokkal hintette végig Jasmine nyakát, miközben kigombolta selyem blúzát.

            Jasmine megmarkolta az erős vállakat, majd végigsimított a széles háton. Érezte, ahogy az izmok megfeszülnek a ruha alatt. Felsóhajtott, ahogy a másik nő beszívta az egyik mellbimbóját, kezével pedig a másikkal játszott.

– Ó, igen! – nyögött fel. Érezte, ahogy a rendőrnő szabad keze lecsúszik a combjai közé. Hallotta a felizgult járőr nyögéseit, miközben megragadta átnedvesedett bugyiját.

A rendőrnő elengedte melleit, majd végigcsókolta feszes hasfalát. Beszívta Jasmine illatát, ami csak még jobban felizgatta. Felhajtotta a miniszoknyát, és teljesen lerángatta a bugyiját, hogy a nyelvét dugja a helyére.

– Annyira nedves – suttogta két nyelvcsapás között.

Jasmine a másik nő arcába nyomta az ágyékát, ahogy érezte, hogy az éhes ajkak körülölelik a csiklóját.

– Kérlek! Több kell! – zihálta.

A rendőrnő belétolta két ujját, és lágyan mozgatni kezdte benne, miközben a csiklóját szívogatta. Jasmine érezte, ahogy a járőr kalapja leperdül a fejéről, és a földre zuhan. Kezei megmozdultak, és beletúrtak a hullámos hajba.

            A teste fékezhetetlenül rázkódott az őt dugó ujjak hatására. Érezte, ahogy az orgazmus megtölti bensőjét. Azóta az éjszaka óta nem érezte egy nő érintését, ami után a felesége meghalt. Most pedig elemi erővel tört rá a gyönyör.

– Igen… Igen… IGEN!!! – sikoltott fel, ahogy felért a csúcsra. A járőrnő Jasmine hasára fektette a fejét. Ujjaira rászorult a fellegekben járó nő járata. Aztán végigcsókolta Jasmine testét, egy pillanatra elidőzve a nő nyakán. Aztán végre elérte az ajkait, és lágyan megcsókolta őt.

– Je taime, mon petite fille’.**

Jasmine szemei kinyíltak a suttogó szavakra. A felesége is ezt mondta neki aznap reggel, amikor munkába indult, és soha többé nem tért vissza. Körbe nézett, de addig már egyedül volt a magasból levilágító telihold fényében.

***

            Másnap reggel Jasmine zavaros álomból ébredt. A hátralévő úton hazáig végig potyogtak a könnyei, majd végül álomba sírta magát.

– Ó, Desiree! Annyira hiányzol! – suttogta a semminek.

Megfordult az ágyban, hogy az éjjeliszekrényén álló képre pillantson, amin halott felesége feszített az uniformisában. Az álom, amiben látta a feleségét az úton, ahol meggyilkolták, túl sok volt.

– Ez nem lehetett csak egy álom – suttogta, és lerúgta magáról a takarót. A szemei elkerekedtek, ahogy megpillantotta a szívásnyomot a nyakán a tükörben. Felsóhajtott, és örömkönnyek töltötték meg a szemét.

– Nem álom volt. Eljöttél hozzám, Desiree. Eljöttél hozzám.

* A cajunok francia származású amerikaiak, akik Acadiából, a mai Kanada délkeleti partvidékéről származnak. Ma jelentős számban élnek Louisianában, és nagy hatást gyakorolnak az állam kultúrájára.

** Szabad fordításban: Imádlak, kislány! (francia)

A gyilkosnak két arca van III. rész

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van II. rész

Írta: Tonya S. Coley
Fordította: Sinara

**************************************************************************

10. fejezet

            Johnnie társai nem sokkal a Laurával való beszélgetés után meg is érkeztek, hogy a meleg üdvözlések után bemenjenek az étkezőbe, ahol mindannyian helyet foglalhattak.

– Köszönöm, hogy ilyen gyorsan tudtatok jönni srácok. Tényleg fontos ügyről van szó – kezdte Johnnie. – Nem mehetek börtönbe. Nem hagyhatom egyedül Almát. Különösen most nem.

A többiek értetlenül néztek egymásra, majd Johnnie-ra.

– Először is. Nem öltem meg azt az anyaszomorító Ballantine-t – folytatta a nő, ellentmondást nem tűrően. – Másodszor, a feleségemnek és nekem hamarosan gyerekünk lesz. – Körbe nézett a szobában, felmérve a barátai reakcióját. Sokk és meglepetés öltött testet az arcokon, ami lassan mosolyba fordult át.

– Hányadik hónapban jársz, Alma? – nézett a nőre Glenda. – Mikor tudtad meg?

– Már két hónapja – hajtotta le a fejét Alma, kissé szomorkásan. – Aznap tudtam meg, amikor Phillip meghalt. – Odalépett Johnnie-hoz, aki az ölébe vonta őt.

– Isten útjai kifürkészhetetlenek – mondta Laura. – Mi csak bizakodhatunk.

Johnnie elmosolyodott, és megsimogatta Alma hasát.

– Igen. Minden úgy történt, ahogy kellett. – Alma megfogta a kezét, és a hasára szorította.

– Hagylak titeket dolgozni – mondta, és felállt. Előre hajolt, és váltott egy szemérmes csókot Johnnie-val.

– Veled tartok – ajánlkozott Ceecee, és mindketten kisétáltak a szobából.

– Oké! Akkor vágjunk bele! – csapta össze a tenyerét Johnnie. – Laura! Elhoztad a borítékot?

– Itt van – mondta a nő, és előhúzta az említett tárgyat a táskájából, hogy átadja Johnnie-nak.

– Köszönöm. – Egy pillanatra elhallgatott, majd vett egy mély levegőt, és folytatta. – Már emlékszem, mi történt köztem és Ballantine között aznap éjjel, amikor meggyilkolták. Elmentem az irodájába, és elcsattant néhány pofon. De amikor ott hagytam, még élt.

– De hogy tudnánk ezt bizonyítani, Johnnie? – kérdezte Tracy.

– Bizonyítékom van rá, hogy Ballanine nem volt az, akinek be akarta állítani magát – lengette meg a borítékot Johnnie. – Úgy volt, hogy leleplezem. – Azzal kinyitotta a borítékot, és kivette belőle a fényképeket. – Te tudod, milyen földi poklot jelentett számunkra a munkája – nézett Tracy-re, aki bólintott. – Azt hangoztatta, hogy betegek vagyunk és perverzek… Viszont valójában ő volt a beteg és perverz – vetette a fotókat az asztalra.

Glenda felvette az egyik képet és elszörnyedve emelte a szája elé a kezét.

– Istenem! Hiszen ez még gyerek.

Mike is felkapott néhány képet, hogy aztán kiejtse őket az ujjai közül.

– Honnan szerezted ezeket, Johnnie?

– Tori unokatestvérétől. Nyomozó New Yorkban.

– És ő honnan szerezte ezeket? – faggatózott tovább Tracy.

– Úgy néz ki, a hely tulaja abból akart magának előnyt kovácsolni, hogy kileste a vendégeit. Ő csinálta a képeket, talán hogy később zsarolásra használja fel… Házkutatás volt nála, és a zsaruk megtalálták a képeket. Bobby egyik barátja odaadta neki őket, és így kerültek hozzám.

– Nos, akkor akár el is viheted őket a rendőrségre, hogy tisztázd magad – mondta Tori.

– Ez nem hiszem, hogy jó ötlet, Tori – vetette közbe Glenda. – Kell ennél jobb indíték egy anyának, hogy megöljön egy pedofilt?

– Erre nem is gondoltam. A büdös picsába! – köpte Johnnie.

– Van másunk is – mondta Mike. – Ez ma reggel jött. Ballantine-nak kapcsolatai voltak a szervezett bűnözéssel.

– Igaz – bólintott Laura. – Az Alexander Ballantine Barátai központja New Yorkban van, az elnöke pedig nem más, mint Michael Gardena.

Johnnie elkerekedett szemekkel nézett rá.

– Azzal az alakkal vannak tele a hírek. – Végignézett a többieken, és észrevette, hogy Glenda nagyon koncentrál valamire. – Mi az, Glen?

– Talán semmi… De az a Peters pasas úgy nyalta Ballantine seggét, hogy talán…

– Folytasd! – bíztatta Johnnie.

– Ha Ballantine lepaktált a maffiával, honnan tudhatjuk, hogy Peters nem volt benne? Hiszen sülve-főve együtt voltak.

Johnnie odalépett hozzá, megragadta a vállát, és rámosolygott.

– Ezért imádlak annyira, kölyök. Mindig kitalálsz valamit. – Gyorsan Mike felé fordult, de mielőtt bármit is mondhatott volna, a férfi felállt, és rögtön rávágta, hogy azonnal ráveti magát az ügyre.

– Mindannyiunknak van mit csinálni – mondta Tracy. – Azt hiszem, jobb azonnal neki is látni.

***

Emanuela de Paula alias Johnetta Green.

             Alma a hátán feküdt, miközben Johnnie suttogva hajtotta a fejét a hasára. A mexikói nő ujja köré csavarta felesége haját, miközben annak keze a hasát simogatta.

– Hé! Te ott benn – búgta Johnnie. – Itt a mama beszél. Alig várom már, hogy láthassalak. Nagyon jól fogjuk érezni magunkat együtt… Annyira szeretlek.

Alma nem tudta visszatartani feltörő nevetését.

– Mi olyan vicces? – nézett fel Johnnie.

– Ahogy beszélgetsz a hasammal – kacagta a másik, de aztán elkomorodott. – Ugyanezt csináltad Phillippel is.

Johnnie mellé csúszott, és átkarolta a feleségét.

– Tudom, kicsim… Most szomorú vagy?

– Nem – nézett a szemébe Alma. – Semmi baj. Csak hiányzik.

Johnnie megcsókolta a homlokát.

– Nekem is hiányzik. – Egy pillanatra elhallgatott, és végigfuttatta a kezét Alma hátán. – Ez most egy nagyon nehéz időszak mindkettőnknek. Talán jobb lenne, ha elmennél újra az orvoshoz, és megint megvizsgáltatnád magad.

– Tudom. De előbb veled akartam megbeszélni – suttogta Alma.

– Egyet értettünk, hogy legyen meglepetés. Emlékszel? Tudom, hogy megrémiszt az, ami most történik, de hidd el, nagyon örülök ennek a babának! – simogatta meg a nő hasát Johnnie.

Alma elmosolyodott, majd megcsókolta őt. Lassan és érzelmesen indult, de hamarosan az ösztönök átvették az irányítást. Almának most szüksége volt rá, hogy érezze Johnnie szerelmét, és tudta, a másik nő is ezt akarja. A keze kettejük közé csusszant, és megmarkolta Alma mellét, ujjai között morzsolgatva a mellbimbókat a mexikói nő pólója alatt.

            Alma felnyögött és a hátára lökte Johnnie-t, hogy aztán rámásszon. Levette a pólóját, és a padlóra hajította.

– Gyere, Querida! – nyögte fátyolos hangon.

Johnnie a felesége csípőjére tette a kezeit, majd felcsúsztatta a nő hasára, lassan haladva a mellei felé. Alma az övéhez dörzsölte az ágyékát, és a lélegzete is elakadt a nyögések közben. Engedve a gyengéd erőszaknak, előre hajolt, és engedte, hogy Johnnie a szájába vegye a melleit.

– Igen, kicsim! – nyögte. – Csak így tovább!

Johnnie mordult egyet, és tovább szopogatta a merev bimbókat. Először az egyiket, majd a másikat. Bokszerén keresztül érezte, ahogy Alma ágyékát elönti a nedvesség.

– Vedd le! – követelte Alma.

Johnnie felemelte az ágyékát Almával együtt, és letolta az alsóját. Végül már a lábával rúgta le azt a padlóra. Amikor végzett, Alma ismét hozzá simult.

– Teljesen benedvesedtél, kicsim – suttogta Johnnie, érezve a meztelen ágyékára áttapadó nedvességet.

– Csakis miattad, szerelmem – hadarta Alma két csók között.

Johnnie a felesége combjai közé tolta a kezét, mutató és középső ujjával ingerelve a nő szeméremajkait. Alma egyre szaporábban vette a levegőt, mire Johnnie lassan betolta a két ujjat a lüktető nyílásba, és hüvelykujjával izgatta Alma csiklóját.

– Si, mi amor – lihegte Alma reszelős hangon, és hátra nyúlva ő is a másik nő lábai közé tolta a kezét. – Te is teljesen benedvesedtél.

Johnnie lélegzete elakadt az érintésétől. Alma felemelkedett róla, és az arca fölé guggolt, hogy miközben Johnnie oda fúrja a nyelvét, ahol az előbb még az ujjai voltak, ő a felesége combjai közé hajoljon. Éhes ajkaik egyszerre értek a másik lüktető nyílásához. Egyre hevesebben mozogtak, és Alma már érezte, hogy hamarosan rájuk tör az orgazmus. Ekkor azonban lehengeredett Johnnie-ról.

– Mi az?... Mi a baj? – lihegte Johnnie.

Alma nem mondott semmit, csak felkelt az ágyból, és odament a szekrényhez, ahol „Kicsi J”-t tartották.

– Vedd fel! – mondta, parancsoló hangon. – Azt akarom, hogy öntudatlanra bassz.

Johnnie-t meglepte, ahogy Alma kimondta ezeket a szavakat. „Szóval, kicsikém, azt akarod, hogy megbasszalak?” – mosolyodott el önelégülten. – „Hát akkor megbaszlak, drágám”.

– Biztos, hogy ezt akarod? – hezitált, miközben felcsatolta a műfalloszt.

– Querida. Az orvos azt mondta, a kilencedik hónapig úgy élvezhetjük a szexet, ahogy csak akarjuk.

– De kicsim! Tudod, milyen vagyok, ha beindulok.

– Tudom – csúszott mellé Alma. – Majd szólok, ha már fáj.

– Oké – mondta Johnnie, és a szerszám makkját Alma bejáratához illesztette.

Johnnie haja a hátához tapadt, és patakokban folyt az izzadtság a testén. Hevesen lökte a műfalloszt Alma testébe, miközben a melleit szívogatta. A másik nő a nevét sikoltozta, újra és újra, mintha csak transzba esett volna. Johnnie megfogta a felesége lábait, és a vállára tette őket. Előre dőlt, és megtámasztotta a térdeit, hogy minél keményebben lökhesse a szerszámot a felesége testébe.

– Alma! Így akartad, kicsim? – kérdezte két nyögés között. A felcsatolható szerszám belső részén lévő függelék már az ő punciját is teljesen felizgatta.

– Si! – zihálta Alma, és ujjait az ágy támlájára fonta.

Johnnie érezte, hogy a másik nő már közel jár az orgazmushoz, úgyhogy visszahúzódott, és az arcát tolta Alma combjai közé. A nyelvét használta, hogy feljuttassa a feleségét a csúcsra, míg végül Alma örömsikolya be nem töltötte a hálószobát, és talán az egész lakást is. Levette a szerszámot, és magához ölelte Almát, miközben hevesen vonaglottak az ágyon. Hamarosan ő is elment, karjai közé zárva Alma remegő testét. Egymás karjai között feküdtek, miközben lassan elmerültek Morfeusz birodalmában.

***

            Johnnie-t villámlás hangja rázta fel álmából. Lassan nyitotta ki a szemét, és hallgatta az eső kopogását. Lenézett, és látta, ahogy Alma átfordul a másik oldalára. Óvatosan felkelt az ágyból, próbálva nem felébreszteni a másik nőt, és az ablakhoz lépett. Ahogy résnyire kinyitotta a spalettát, látta az ég alján megjelenő halvány derengést. Az eső hangja nyugtatólag hatott rá. „Mi lesz, ha elítélnek? Mit tehetnék? Nem hagyhatom itt Almát, hogy egyedül nevelje fel a gyermekünket. Erről majd beszélnünk kell” – töprengett.

– Johnnie! Mi a baj? – kérdezte Alma álmos hangon, és felé fordult. – Nem tudsz aludni?

Johnnie oda nézett, hogy megcsodálja gyönyörű feleségét. Mindig lenyűgözte ez a mennyei szépség. A nő kócos haja, gyönyörű barna szemei, ahogy a határtalan szeretet csillog bennük, puha barna bőre, halvány kontrasztot képezve a fehér lepedővel. Visszasétált hozzá, és leült az ágy szélére, hogy az ölébe vegye a nő fejét.

– Alma! – suttogta, miközben gyengéden simogatta a nő fejét. – Szeretném, ha megígérnél nekem valamit.

– Bármit, szerelmem.

– Ha elítélnének, ne várj rám! Azt szeretném, ha tovább élnéd az életed, kicsim.

Alma felült, és megrökönyödve nézett rá.

– Hogy mondhatsz ilyet? – fakadt ki. – A feleséged vagyok. Vagy ez már nem is számít? Betegségben és egészségben, mindenféle bajban. Nem emlékszel?

– Nem így értettem, Alma – próbálta megnyugtatni Johnnie. – Emlékszem az eskünkre, és veled együtt akarok megöregedni.

– Akkor miért hiszed, hogy én nem? – ordította Alma, felugorva az ágyból.

– Nyugodj meg, Alma! Kicsim! Kérlek. Hallgass meg! – könyörgött Johnnie, és tomboló felesége elé állt. – Ha elítélnek, akkor mindennek vége. Ezért halálbüntetés jár, drágám.

Alma, még mindig reszketve a dühtől, elhallgatott, és a szemébe nézett.

– Johnnie! Nem te ölted meg Ballantine-t. Az igazság pedig ki fog derülni. – Könnycseppek folytak végig az arcán. De ezek nem a harag, hanem a félelem könnyei voltak.

Johnnie gyengéden átölelte őt.

– Én nem vagyok ebben annyira biztos, kicsim. Én tudom, hogy működik ez a rendszer. Néha ártatlan embereket is lecsuknak – sóhajtott fel. – Egy fekete nő vagyok, akit egy fehér férfi meggyilkolásával vádolnak… Ezt az ügyész is fel fogja hozni.

– Miért? – kérdezte Alma remegő hangon.

Johnnie elhúzódott, és lesütötte a tekintetét. Nem volt büszke arra, ahogy kihasználta a nőket, mielőtt Almával találkozott volna.

– Tudod, milyen voltam, mielőtt találkoztunk.

– Igen – válaszolta Alma kérdő tekintettel. – Tudom, Querida.

– Úgy tizenkét éve – kezdett bele Johnnie – áthelyeztek Goldsboróból. Akkor jöttem Wilmingtonba, megesküdve, hogy ezután minden másképp lesz. Akkor találkoztam ezzel a fiatal ügyésszel. Madelyn Marshall-lal. És ezzel az egész, egy csapásra semmivé lett. Néhány hónapnyi randizás után összeköltöztünk-

Alma ledöbbent. Johnnie sosem beszélt róla, hogy korábban együtt élt egy másik nővel.

– Tele volt ambíciókkal – folytatta Johnnie. – Mindent a kapcsolatunk elé helyezett. Nem tudtam elviselni, úgyhogy elköltöztem… Azt hittem, örökké együtt leszünk.

Alma üres tekintettel bámult rá. Nem az fájt neki, hogy Johnnie egy másik nővel élt együtt, hanem az, hogy ezt most kell megtudnia. „Hogy titkolhatott el előlem valami ilyen fontosat?” – fordult el.

– Alma! Kérlek! Beszéljük meg! – lépett utána Johnnie, és megragadta a karját.

– Már a jövőtöket is megterveztétek? Családot akartatok? – nézett rá Alma vádlón.

– Sosem jutottunk el addig. Sosem szerettem őt annyira, mint téged. Ezt neki is elmondtam, amikor tegnap bejött hozzám.

– Vele beszélted meg a kapcsolatunkat? – csattant fel Alma. Már nem tudott uralkodni magán, és mielőtt észbe kapott volna, lekevert egy hatalmas pofont Johnnie-nak.

Johnnie hátra tántorodott. Ennyi együtt töltött év alatt egyikük sem emelt volna kezet soha a másikra, legyenek akármilyen dühösek.

– Alma! Megőrültél? – dörzsölte az arcán. – Mondtam már. Sosem szerettem őt annyira, mint téged.

– Miért beszéltél vele egyáltalán? Hiszen le akar csukatni? – üvöltötte a mexikói nő, és a könnyeivel küzdve verte Johnnie mellkasát.

Johnnie látta a határtalan félelmet a szemében, és tudta, normális körülmények között Alma soha nem reagálna így. Megragadta őt, és szorosan tartotta, amíg Alma hisztérikusan üvöltött. „Phillip halála és hogy lecsuktak, már túl sok volt neki. Most pedig terhes. Mit tehetnék?”

– Minden rendben, kicsim. Itt vagyok veled – suttogta. Majd megszakadt a szíve.

Amikor Alma végre erőt tudott venni a zokogásán, elhaló hangon szólalt meg: – Sajnálom, szerelmem. Nem akartalak bántani. Én soha…

– Tudom, kicsim – szakította félbe Johnnie. – Mindkettőnket elragadtak az érzelmek… Ha azon az éjszakán itthon maradtam volna, most nem kéne emiatt aggódnunk.

Alma könnyes szemmel nézett fel rá.

– Ne hibáztasd magad! Részeg voltál. Csak rossz helyen voltál, rossz időben… Át fogjuk ezt vészelni. Együtt.

– Szeretlek – csókolta meg Johnnie a felesége arcát.

– Én is szeretlek – suttogta Alma. – Gyere! Feküdjünk vissza!

– Rendben!

11. fejezet

            Alma ébredt fel korábban. Elmosolyodott, ahogy figyelte az alvó Johnnie-t, ahogy a hasán fekszik, és kibontott haja befedi a vállait és az arcát. Alma gyengéden kisöpörte a fekete tincseket az arcából, és egy apró csókot lehelt a felesége arcára. Ezzel általában felébresztette, de most Johnnie túlságosan is ki volt merülve. Alma nyújtózott egyet, és ő is érezte a fáradtságot elgémberedett tagjaiban. Az, hogy terhesen vágott bele egy maratoni hosszúságú szexbe, teljesen lehasználta. Lassan átcsoszogott a fürdőszobába, hogy vegyen egy zuhanyt. Amikor végzett, felvett egy sortot és Johnnie egyik régi akadémiai pólóját, majd a konyha felé vette az irányt, hogy reggelit készítsen.

            Erős kolumbiai kávé illata fogadta, ahogy átment a nappalin, és belépett a konyhába. Ceecee-t pillantotta meg félig elmerülve a hűtőben, amint a reggeli alapanyagai után kutat.

– Jó reggelt, Alma! – mosolygott rá a nő éneklő hangon, amikor észrevette. – Hogy vagy ma reggel?

Alma leült az asztalhoz, és álmosan felsóhajtott.

– Ilyen jól, he? – kacagott Ceecee. – Azt hiszem, igencsak stimuláló hatású éjszakátok volt – kacsintott a barátnőjére, és visszahajolt a hűtőbe, hogy kivegyen egy narancslevet Almának. – Tudod, amit műveltetek Johnnie-val az éjjel, az Torit is teljesen beindította. Mi sem töltöttünk sok időt alvással, de ezek után sem hiszem, hogy ennek a két mamlasznak valaha is elég lenne.

Alma elpirult.

– Nos… igazából én kezdeményeztem.

– Tényleg? – kacagott fel Ceecee. – Ne is mond! Én is teljesen be voltam indulva, amikor terhes voltam a fiúkkal… Jól gondolom, hogy Johnnie-t nem zavarja, hogy terhes vagy?

– Igen. Nagyon örül neki – szaladt fülig Alma szája. – Tegnap este a hasamra tette a fejét és a babával beszélgetett. Látnod kellett volna.

– Látod? A semmiért aggódtál annyit – mondta Ceecee, és átnyújtotta Almának a narancslevet. – Mitől féltél ennyire?

Alma belekortyolt az üdítőbe, aztán letette a poharat az asztalra és a barátnőjére nézett.

– Nem tudom. Azt gondoltam, dühös lesz… Phillippel annyira közel álltak egymáshoz. Néha egy kissé féltékeny is voltam a köztük lévő kötelékre. Azt hittem, túl korainak fogja gondolni.

– Alma! Tudom, hogy Johnnie sosem akarná, hogy elvetesd a gyereket, nem igaz?

– Igaz. Johnnie sosem kérne tőlem ilyesmit. De nem viselném el, ha neheztelne rám emiatt.

Ceecee a kezébe fogta Almáét.

– Johnnie szeret téged, Alma. Nem is képes rá, hogy mást érezzen irántad, mint a lehető legtisztább szerelmet. Szívem mélyéből hiszem, hogy soha nem volna képes haragudni rád.

– Hülyén érzem magam, amiért azt hittem, hátat fordítana nekem – pirult el Alma.

– Én örülök, hogy minden rendeződött. Biztos vagyok benne, hogy nagyon boldogok lesztek.

Beszélgetésüket a telefon csörgése szakította félbe.

– Halló? – vette fel Alma.

– Üdv! Beszélhetnék Johnnie-val? – kérdezte egy női hang. Alma nem tudta beazonosítani, de nagyon ismerősnek tűnt.

– Kivel beszélek? – ráncolta össze a szemöldökét.

– Madelyn Marshall vagyok. Ő ott van? – Maddie hangja türelmetlenül csengett.

„Mi a fenét képzel, hogy itthon hívja?” – dühöngött Alma, de végül csak ennyit mondott: – Még alszik. Mit akarsz tőle?

Maddie elvigyorodott. „Á! A kis chica féltékeny.”

– Te bizonyára Alma vagy, igaz?

– Igen. Én vagyok… Megismétlem. Mit akarsz tőle? – mondta dühösen.

– Csak aggódtam miatta. Szeretném tudni, hogy van.

Alma cinikusan elvigyorodott. Tudta, mire megy ki a játék.

– Még alszik. Nem aludtunk sokat az éjjel.

„Erre mit lépsz, te ribanc?” – tette hozzá gondolatban.

Maddie igyekezett még tovább húzni, de Alma nem vette fel az elé dobott kesztyűt.

– Igen. Nagyon is jól tudom, milyen szenvedélyes tud lenni Johnnie. Mindig teljesen lehasznált, amikor szeretkeztünk.

Alma felnevetett az erőtlen kísérlet hallatán.

– Azt hiszem, ez azt jelenti, több vagyok nálad. Igazából neki esik nehezére, hogy lépést tartson velem.

Maddie felfortyant, amiért a terve, hogy féltékennyé tegye Almát, fordítva sült el. Igazából most már ő volt féltékeny.

– Beszélt neked rólunk? – kérdezte dühtől remegő hangon.

– Igen. Bizonyára. Bár én nem tartom számon az ilyesmit. Most pedig, tégy nekünk egy szívességet, és hagyj minket békén! Nem vagy sem az ügyvédje, sem a felesége. Hagyd őt békén! – Már készült letenni, de, egy hirtelen ötlettől vezérelve, még hozzátette: – Legyen kellemes napod!

Ceecee mosolyogva a barátnőjére kacsintott, amikor észrevette az ajtófélfának támaszkodó Johnnie-t. A nőt teljesen lenyűgözte, hogyan kezelte Alma a helyzetet. Tudta, milyen manipulatív tud lenni Maddie, de azt nem hitte volna, hogy Alma tudja ezt kezelni, és megőrizni a hidegvérét.

– Azt hiszem, jobb ha nem kérdezem meg, ki volt az – ölelte át Almát, és megcsókolta a homlokát. – Jól csináltad, kicsim.

– Tudnia kell, hányadán állunk. Nincs szükségünk tőle semmiféle segítségre – bújt a feleségéhez Alma.

Johnnie gyengéden szájon csókolta őt, majd a fülét és a nyakát csókolta végig. Alma halkan felnyögött.

            Ekkor Tori lépett be a konyhába álmosan, és üdvözletet intett a barátainak.

– A fenébe is, ti ketten! Tartsatok már egy kis szünetet, legyetek szívesek! Nem volt elég a múlt éjjel?

– Nem hallottam, hogy tiltakoztál volna – vigyorgott rá Ceecee. – Az igazat megvallva, még szurkoltál is nekik. Ilyen, amikor előbújik a sötétebb éned.

– Nos – pirult el Tori. – Nem tehetek róla. Az ágy nyikorgása, a sikolyok és a nyögések teljesen beindítanak.

Johnnie és Alma felnevettek, ahogy Ceecee oda lépett a feleségéhez és adott egy csókot az arcára.

– Semmi baj, kicsim. Mi is alaposan megmozgattuk az ágyat.

Tori elmosolyodott, majd felfújta az arcát. „Én is vagyok olyan jó, mint te, Johnnie” – gondolta.

Johnnie észrevette a kifejezést az arcát, ezért gyengéden vállon bokszolta.

***

– Az a nyomorult ringyó! – dühöngött Maddie, lecsapva a telefont. – Ki a fenének képzeli magát, hogy így beszél velem? Nos, ha így akar játszani, akkor én is felveszem a kesztyűt.

Hívta a titkárnőjét, és megkérte, hogy hozza be a Green-aktát. Egy pillanat múlva Mrs. Franklin vissza is tért a dossziéval.

– Itt van, Miss Marshall – mondta, miközben letette azt Maddie elé. – Van még valami?

Maddie kinyitotta a dossziét.

– Igen. Volna. Szeretném, ha felhívná Jonas Peterst a polgármesteri hivatalban, és megbeszélne vele egy találkozót. És hívja ide Fred Wilsont is!

***

– Hivattál, Maddie? – lépett be Fred Wilson az irodába.

– Igen – válaszolta a nő. – Mit szólnál, ha megkérnélek, dolgozz velem a Green-ügyön?

Fred meglepődött a felkérésen. Jó ügyvéd volt, de sosem hitte volna, hogy a politika malmai között őrlődve valaha is kaphat egy ilyen fontos feladatot.

– Megtiszteltetés lenne.

– Remek – mondta a nő. – Ülj le! Elmondok mindent, amit tudnod kell.

Ahogy átvették az ügyet, és végigbeszélték a stratégiájukat, egyszer csak megszólalt Maddie telefonjának belső vonala.

– Igen? – vette fel a nő.

– Mr. Peters délután háromra itt lesz – mondta a titkárnő.

– Csodás – válaszolta Maddie. – Johnetta Green megfizet azért, amit velem tett – nézett Fredre. „Szenvedni fog, amiért elutasított. Mindketten szenvedni fognak.”

­***

– Hello, Bob! – lépett be Johnnie a férfi irodájába, és a kezét nyújtotta felé.

– Jó reggelt, Johnnie! – mosolyodott el az ügyvéd, megrázva a felajánlott jobbot. – Hogy van?

– Lehetnék jobban is – sóhajtott fel a nő.

– Tudom, Johnnie – mondta a férfi együttérzően. – Remélhetőleg tisztázni tudjuk a helyzetét.

Mielőtt Johnnie leült volna, átnyújtotta a Tori unokatestvérétől kapott iratokat.

– Ez az, amit fel tudtam volna használni, hogy tönkretegyem Ballantine-t. Azonban nem hiszem, hogy felhasználhatnánk.

A férfi bele nézett a borítékba, és kiemelt néhány papírt. Beleolvasott, aztán néhány fotó után nyúlt. Azonnal undorodó grimasz ült ki az arcára, és visszadugta a képeket a borítékba, majd az egészet az asztalra dobta.

– Ez egy igazi fartúró fattyú volt… Most nem használhatjuk fel, de talán később annak is eljöhet az ideje.

– Értem, Bob – bólintott Johnnie. – Most azonban nagyobb problémánk is van.

– Mi volna az? – dőlt hátra a férfi a székében.

– Az ügyész rám vadászik. Küldetésének tekinti, hogy rács mögé dugjon.

Bob szólásra nyitotta a száját, de Johnnie egy kézmozdulattal megállította.

– Nem csak azért, mert ez a munkája – folytatta. – De azért is, mert dühös rám.

– Nem értem, Johnnie.

A nő elmesélt neki mindent a kapcsolatukról és a szóváltásról, ami akkor zajlott le köztük Maddie-vel, amikor még őrizetben volt.

Bob azonnal a telefon után nyúlt.

– Ezt nem hagyhatjuk annyiban, igaz? – nézett a nőre, miközben tárcsázott, és hátradőlt a székében, hallgatva a tárcsahangot.

– Itt Bob Wooten – szólt bele végül a telefonba. – Van Benthuysen kormányzóval szeretnék beszélni, kérem… Igen, tartom. – Johnnie-ra emelte a tekintetét. – Ez el fog tartani pár percig… Andy? Hello! Itt Bob.

Johnnie meglepetten nézett rá. Ötlete sem volt, honnan ismerheti a férfi Andrew van Benthuysen kormányzót. Néma csendben hallgatta a beszélgetést.

– Igen. Megejtjük azt a pecázást még egyszer a szezon vége előtt – nevetett Bob. – Andy! Lenne itt egy kis probléma az ügyészséggel kapcsolatban. Hallottál már a Ballantine-gyilkosságról?... Igen. Szerencsétlen egy ügy. Én védem a gyanúsítottat, és azt mondja, elég hosszú múltjuk van az ügyésszel. – Elhallgatott, és a tollát forgatta az ujjai között. – Oké! Köszönöm, Andy. Csókolom Audrát és a gyerekeket. Szervusz! – Azzal letette a telefont, az asztalára könyökölt, és elvigyorodott.

– Nos? – vonta fel a szemöldökét Johnnie.

– Van Benthuysen kormányzó egy különleges ügyészt rendel ki az ügyhöz. Nem lesz több gondunk Miss Marshall-lal.

A Johnnie arcára kiülő vigyor a Napnál is világosabban árulkodott öröméről.

– Köszönöm. El sem tudom képzelni, hova fajult volna ez az egész, ha Maddie viszi az ügyet.

– Nos, amiatt legalább már nem kell aggódnunk, hogy személyesen viszi az ügyet.

Johnnie felállt, hogy távozzon, és a kezét nyújtotta.

– Jobb, ha haza megyek. Tori és Ceecee ma délután indulnak.

– Majd hívom és tájékoztatom, hogy ki veszi kézbe az ügyet, amint megtudom – szorította meg a kezét a férfi.

***

– Köszönet mindkettőtöknek, azért, amit értünk tettetek – ölelte át Johnnie Ceecee-t.

– Örülünk, hogy segíthettünk – válaszolta a nő kedvesen, majd Alma felé fordult, hogy tőle is elbúcsúzzon. Könny csillogott mindkettőjük szemében.

Tori és Johnnie egymás mellett állva szemlélte a meghatott pillanatot. Mindketten a szemüket forgatták feleségeik túláradó érzelmei láttán.

– Gondolod, hogy még ma elengedik egymást, Johnnie? – suttogta Tori.

– Fogalmam sincs – csóválta a fejét a másik nő.

Ceecee és Alma örömkönnyeket hullatva kacagtak fel, és mosolyogva néztek rájuk. Tori és Johnnie is velük nevettek, és Johnnie hátba veregette a barátját.

– Hívlak, amint kitűzték a tárgyalás időpontját – mondta Johnnie, Tori pedig elmosolyodott.

– Jó! Elintézek mindent az irodában, úgyhogy Ceecee-vel majd itt lehetünk veletek, amíg ez véget ér.

– Igazán nagyra értékeljük. Mindketten – ölelte át Johnnie Alma derekát.

Tori kinyitotta a kocsi ajtaját, és miközben Ceecee beült, ő is bezuttyant a kormány mögé.

– Hívjatok, ha bármire szükségetek van! – hajolt ki az ablakon.

– Ti is hívjatok, ha hazaértetek! – mosolygott Alma. – Vezess óvatosan, Tori!

– Oké! – mondták egyszerre, miközben az autó lassan legurult az útra.

Kayann Sunarth alias Victoria Krisp.

***

            Johnnie a tévét kapcsolgatta a nappaliban, amíg Alma vacsorát készített. Végül a Cartoon Network-ön állapodott meg, amikor meglátta, hogy a Pindur Pandúrok megy rajta. Könny marta a szemét.

***

– Mama! Ezek lányok! Ezek nem tudnak harcolni – fintorgott Phillip.

Johnnie vidáman felkacagott.

– Kisfiam! Ők is ugyanolyan jól tudnak harcolni, ahogy az összes többi szuperhős.

– De mama! Ezek lányok – nézett rá komolyan a kisfiú.

– Tudod mit mondok? Nézz csak meg egy részt, és ha azután sem tetszik, nem nézzük többet. Mit szólsz? – kérdeztem, reménykedve, hogy a fia meggondolja magát.

Phillip teátrálisan felsóhajtott, ahogy a gyerekek teszik, ha nincsenek meggyőzve valamiről.

– Okés, mama! – mászott fel végül Johnnie ölébe, és együtt nézték a műsort.

Amikor véget ért, Phillip felnézett az anyja szemébe.

– Mama! Ez nagyon jó volt. Ezek a lányok tényleg tudnak harcolni – mondta izgatott hangon.

– Én megmondtam – mosolygott Johnnie a fiára. – A lányok is meg tudnak csinálni mindent, amit a fiúk.

– Igen – mosolygott Phillip, mire Johnnie felnevetett, és összeborzolta a haját.

***

            Alma hangja rántotta vissza a jelenbe, ahogy asztalhoz hívja őt. Letörölte a könnyeit, és kiment a konyhába. A felesége azonnal tudta, hogy sírt. Egy pillanat alatt elfelejtett mindent, és oda lépett Johnnie-hoz, hogy átölelje. A másik nő közelebb húzta őt magához, és csak álltak ott, engedve, hogy a könnycseppek végigfolyjanak az arcukon.

12. fejezet

            Michael Gardena kibámult a Central Park nyugati végében lévő tetőlakása ablakán. Alacsony, középkorú férfi volt. A legkevésbé sem volt vonzó jelenség, de a helyzete a családban biztosított számra mindent, amire csak vágyott. Gardena folyamatosan átkozódott, amiért nem sikerült kivonnia Johnnie-t a forgalomból, amíg az börtönben ült.

– Hogy a kénköves pokolban lehet még életben? – mormogta magában. – Az a tehetetlen idióta még arra is képtelen, hogy egy ilyen egyszerű munkára találjon valakit.

Dühöngését a prostituált szakította félbe, akit az előző este bérelt. A húszas évei elején járó ázsiai lány közelebb húzódott hozzá, és megérintette az arcát.

– A szolgálatodra lehetek még valamiben, uram?

A férfi elhúzódott tőle, mintha csak undorral töltené el partnere jelenléte.

– Semmit. Most pedig tűnj innen!

A lány ránézett és megrázta a fejét.

– Ez így nem lesz jó. Biztos vagy benne, hogy nem akarsz még egy menetet?

– Azt mondtam, takarodj! – csattant fel a férfi dühösen. – Mégis, mit képzelsz magadról? Azt hiszed, dugsz olyan jól, hogy megtartsalak, te rohadt szuka?

– Baszd meg, seggfej! – sziszegte a lány, miközben magára rángatta a ruháit. Még be sem fejezte, miközben elindult a nappali felé.

– Itt a pénzed – morogta a férfi. – Bár nem hiszem, hogy megérdemled. Ezer dollár kész pazarlás egy ilyen lagymatag baszásért. – Azzal a lány arcába vágta a bankjegyköteget, ami aztán halkan zuhant a padlóra.

A lány felvette a pénzt a földről.

– Ha majd egy kicsit nagyobb lesz a farkad, hívj fel! Nem könnyű orgazmust színlelni, ha csak egy ilyen kis kukac mozog benned.

– Takarodj, ribanc! – lökte el a férfi. A lány majdnem elesett, de végül sikerült megőriznie az egyensúlyát. Gardena már épp arra készült, hogy megüsse, amiért megsértette a férfiasságát, a telefon azonban félbeszakította. Lángoló tekintettel nézett a lányra, miközben felvette a kagylót.

– Halló!

– Mr. Gardena! Itt Jonas Peters – hallatszott a hang a vonal túlvégéről.

– Mi a kénköves pokolért hív itthon, Peters?

– Én csak – válaszolta idegesen Jonas – szerettem volna közölni magával, hogy vizsgálat alá vontak.

– És miért kéne, hogy ez érdekeljen engem? Nem az én problémám.

– Green nem nyugszik – válaszolta Jonas könyörgő hangon. – Olyan információkhoz jutott, ami gondot okozhat.

– Nézze, Peters! Ez engem nem érdekel. Az egyetlen ügy, ami engem Ballantine-hoz köt, az a kampányfinanszírozás. Ezt a szart maga keverte Ballantine-nal… Ne hívjon többet! Ha megpróbál belekeverni ebbe az egészbe, azt fogja kívánni, bárcsak meg se született volna.

***

            Alma a számítógépén dolgozott, amikor Johnnie kosztümbe öltözve lépett be a szobába. A mexikói nő levette az olvasószemüvegét, és kíváncsian végigmérte a feleségét.

– Vissza mégy dolgozni?

Johnnie lehajolt, és megcsókolta.

– Igen, kicsim. Még rengeteg dolgom van, hogy tisztázhassam a nevemet.

Alma felállt, és átölelte.

– Szeretlek, Querida… Légy óvatos!

Johnnie a felesége derekára tette a kezét.

– Úgy lesz, kicsim. Ne aggódj miattam! Minden rendben lesz. – Azzal letérdelt Alma elé és a hasához kezdett beszélni. – Csak tedd, amit tenned kell! – mondta az odabent növekvő gyereknek, és megcsókolta a helyet, ahol a babát sejtette. – Szeretlek, te apróság.

– Mi az? Semmi fiús becenév? – mosolygott Alma csálén.

Johnnie felemelkedett, és szenvedélyesen megcsókolta.

– Mennem kell, drágám – húzódott el. – Ha ebbe belekezdünk, sosem tudok elindulni. Neked is lenne dolgod, nem?

– De – sóhajtott Alma. – Azt hiszem, jobb, ha hozzákezdek.

„Amilyen jó nyomozó vagy, olyan tuskó tudsz néha lenni” – gondolta, majd ismét azon merengett, milyen üres így a ház, Phillip nélkül. Nem akart egyedül maradni. Johnnie hirtelen észrevette a jeleket az arckifejezésén, hogy miért akarja a felesége itthon tartani.

– Ó, kicsim! Annyira sajnálom. Nem is gondoltam, hogy…

– Ne! – szakította félbe Alma. – Rendben leszek. Csak menj!

Johnnie gondolkodott egy percig, mélyen Alma szemébe nézett, míg végül támadt egy ötlete.

– Tölts le mindent a gépről, amire szükséged van! Gyere be velem az irodába! Van elég helyünk, ahol el tudsz lenni. Nem akarom, hogy itthon maradj egyedül.

– Szerelmem! Minden rendben lesz – próbálta Alma visszatartani a könnyeit. – Menj csak dolgozni!

Johnnie megfogta az arcát, és megcsókolta.

– Alma? – suttogta. – Nem fogadok el nemleges választ. Ha akarod, én elintézem a számítógépet. Csak öltözz át!

Alma elmosolyodott, és szó nélkül engedelmeskedett. Amikor visszatért, Johnnie már mindent összecsomagolt, és berakta az autóba.

­­***

            Gardena elindult otthonról, hogy találkozzon a főnökével, Salvatore Romanóval. Romano volt az ország egyik leghatalmasabb családjának feje, úgyhogy a férfi nem akarta megvárakoztatni. Pontosan délben érkezett meg a Négy Évszak vendéglőbe. Tudta, hogy bánik a másik azokkal, akik nem pontosak.

– Szép napot, Don Romano! – üdvözölte ideges hangon. Mindig páni félelem fogta el ennek a férfinak a közelében. És jó oka is volt rá. Romano a saját unokaöccsét is félholtra verette, amiért elszúrt egy családi bizniszt. Ha a saját vérével is így bánik, Gardena nem akarta tudni, mit csinálna olyasvalakivel, aki még csak nem is családtag.

„Aki nem a család tagja, szinte bizonyosan meghal” – gondolta.

– Ülj le, Michael! – mondta Romano.

Gardena végigmérte a másik arcát, düh jelei után kutatva, de nem látott semmit.

– Van valami probléma, Don?

Romano belekortyolt a borába.

– Azt hallottam, van egy kis problémád az észak-karolinai befektetésekkel… Ballantine-t megölték, és most Peterst is vizsgálat alá helyezték. Miért nem tájékoztattál erről?

– Úgy gondoltam, tudom kezelni az ügyet, uram. Eszembe sem jutott, hogy tiszteletlen legyek önnel… Ez az egész egy egyszerű kis semmiség.

– Semmiség? Ne légy ostoba, Michael! – csikorgatta a fogait Romano, de tekintettel arra, hol is vannak, türtőztette magát. – Mesélj nekem erről a Green nevű nőről!

Gardena tudta, jobban jár, ha engedelmeskedik.

– Uram! Az a nő egy mocskos, undorító leszbikus. A rendőrségnél volt, de már visszavonult. Nem jelent ránk nézve semmilyen fenyegetést.

– Egy rohadt idióta vagy, akárcsak az a perverz Ballantine – sziszegte Romano. Gardena ledöbbent, hogy a másik tud Ballantine ügyeiről. – Ó, igen. Tudok a mi kis barátunk mocskos ügyeiről – mondta a férfi, mintha csak olvasna beszélgetőpartnere gondolataiban. – Jobban oda kellett volna figyelned rá. Ha híre megy, hogy a családunk közreműködött egy ilyen mocskos ügyben, elvesztjük a hitelünket.

– Don! – hadarta Michael. – Biztosíthatom, hogy…

Romano felemelte a kezét, hogy elhallgattassa.

– Miért érdekelt egy ilyen embert egy Greenhez hasonló nő.

– Ön is tud eleget arról a nőről, uram. Ha nem bánja kérdésem, kíváncsi lennék, ön mit gondol – hárította a kérdést Gardena.

– Amikor értesültem róla, mit művel Ballantine, ki akartam deríteni mindent erről az ügyről. Ha lenne egy csipetnyi eszed, te is ezt tetted volna – dőlt előre a don. – Ballantine tönkretette Green családját. De erről neked is tudnod kéne.

Gardena izzadni kezdett. A főnöke túl sokat tudott.

– Legközelebb alaposabb leszek, uram.

– Elbuktál, Michael. Ennek a családnak nagy múltú tekintélye volt Észak-Karolinában, amit te most tönkretettél. Te csak egy ostoba kis pondró vagy, Michael. Tudok róla, hogy el akartad tüntetni Greent, amikor börtönben ült. Ezeket a sorozatos baklövéseket már nem tudom tolerálni – köpte Romano. Ebben a pillanatban egy árnyék vetült az asztalra. – Vincenzo! Vidd haza Michaelt! Azt hiszem, már nem éhes.

Gardena felpillantott a verőlegényre. Azonnal könyörögni kezdett az életéért, de Romano nem szólt egy szót sem. Még csak oda sem nézett, miközben két testőre elrángatta a másikat az asztaltól.

­***

– Querida! Ez tényleg nem szükséges – tiltakozott Alma, miközben Johnnie lepakolta a holmiját az üres íróasztalhoz.

A másik nő felé fordult, és megérintette az arcát.

– Kicsim! Nincs semmi baj. Mindenkivel jól kijössz, és ők is kedvelnek téged. – Elhallgatott, és magához vonta Almát. – Azon kívül pedig, ha kimerülök, és szükségem van egy kis… feltöltődésre, elég csak ide csörögnöm, és te már át is tudsz jönni – kacsintott.

– Á! Értem már! Azért van ez az egész, hogy kiszolgáljalak, ha már túl kanos vagy – mímelt megrökönyödést Alma, Johnnie viszont csak kacagott.

– Nem, kicsim. Nem ezt akartam mondani – markolt Alma fenekébe. – De élveztem, amikor legutóbb az irodában csináltuk. Egyszerűen fergeteges volt.

– Azért vagyok itt, hogy dolgozzak, nem pedig szexrabszolgának. Jobb, ha kivered ezt a fejedből, Valentina – váltott komoly hangnemre Alma. – Most pedig tünés! Rengeteg dolgom van, ahogy neked is.

– Azt hittem, jó buli lesz, ha itt fogsz dolgozni – duzzogott Johnnie, Alma pedig nem tudta megállni, hogy a látványra fel ne nevessen. – Legalább egy csókot kaphatnék, hogy kibírjam, amíg haza érünk? – meresztett boci szemeket Almára.

– Jól van, jól van! Csak hagyd abba a könyörgést! – csókolta meg Alma.

Glenda épp ekkor lépett be, és alig tudta visszatartani a nevetését.

– Ti ketten! Ezt gyorsan hagyjátok abba! Ez egy iroda, nem pedig a hálószobátok.

Alma felnevetett, míg Johnnie a szemét forgatta.

– Én próbáltam megértetni vele, de túl makacs.

– Nem kell bemutatnod Johnnie-t – kuncogott Glenda. – Mind tudjuk, milyen, ha akar valamit.

– Ne beszéljetek úgy rólam, mintha nem is lennék itt! – morgott Johnnie, mire Alma békítőleg adott egy csókot az orra hegyére.

– Ha el tudsz szakadni egy pillanatra Almától, Mike vár az irodádban néhány infóval Petersről – mondta Glenda.

Johnnie még egyszer utoljára megcsókolta Almát.

– Később látlak, kicsim. Ha kellek, csak hívj! Oké?

– Ne aggódj! – mosolygott Alma. – Foglak.

***

– Miss Marshall! – szólalt meg Mrs. Franklin a vonal túlvégén. – Mr. Abbott szeretné látni önt. Beengedhetem?

Maddie kiérezte a hangjából a dühöt.

– Igen. Küldje be! – Azzal felállt a székéből és végigsimított a ruháján.

Abbott belépett az irodába.

– Szép napot, Miss Marshall! Jeffery Abbott vagyok a főügyész irodájától. Úgy hallottam, szeretne beszélni velem.

Abbott a negyvenes évei közepén járó magas és izmos férfi volt.

– Igen – nyújtotta a kezét Maddie. – Irodánk a rendelkezésére áll.

– Köszönöm – rázta meg a kezét a férfi. – A Ballantine-ügy aktáira lenne szükségem.

– Szüksége lesz egy irodára. Biztosíthatunk egyet.

– Nem szükséges. Van saját bérelt irodahelyiségünk… Megkaphatnám azokat az aktákat? Szeretném magammal vinni őket.

– Már elő is készítettem. Itt vannak – bökött a nő az asztala felé. – Szeretnék felajánlkozni segítségnek. Már ismerem az ügyet.

– Nem szükséges – válaszolta a férfi türelmetlenül. – Ha átadja az aktákat, én már elboldogulok vele.

Maddie próbált uralkodni magán. „Úgy lekezel, mintha csak egy nyomorult ügyvédbojtár lennék.”

– Persze, Mr. Abbott – mondta ki végül, duzzogva emelve fel az aktákat az asztaláról. – Ha mégis szüksége lenne segítségre…

– Nem lesz – szakította félbe Abbott, és elvette az aktákat. – Legyen szép napja!

Azzal megfordult, és távozott.

            Maddie dühösen ült le a székébe. „Szóval visszautasítottál azért a pondró Almáért, aztán meg a karrierem legjobb lehetőségétől is megfosztottál. Johnnie, te egy igazi ribanc vagy. De ezért még megfizetsz. Így, vagy úgy, de megfizetsz.” Azzal felvette a kabátját és kiviharzott az irodából.

Bar Refaeli alias Maddie Marshall.

 ***

– Ballantine és Peters megcsapolták a városi alapokat, a saját zsebüket tömve. Ballantine-nak nagy vagyona volt itthon és külföldön is. És jelentős életbiztosítása – sorolta Mike. – Peters ennyire nem volt kapzsi.

Johnnie szóhoz sem jutott.

– Szóval mindent, amivel az a mocsodék vádolt, ő követett el? – hápogta. – És mi van a városon kívüli támogatókkal?

– Gardena szervezete játszotta a fő szerepet. De nézd meg ezt! Gardena a Romano családnak dolgozik – dőlt hátra a székében Mike idegesen. – Johnnie! Ez kezd egyre komolyabb lenni. Biztos vagy benne, hogy folytatni akarod?

– Az sem érdekel, ha Romano maga is sáros az ügyben – köpte Johnnie. – Ballantine egy igazi seggdugasz volt. Csak azt kapta, amit megérdemelt. Ez az egész a fiam életébe került, és akár az enyémbe is. A feleségem terhes. Látni akarom, ahogy ez a gyerek felnő. Nem nyugszom, amíg nem bizonyítom be az ártatlanságomat, Mike.

– Én sem, Johnnie. Tisztázni fogjuk ezt az egészet.

***

– Oda nem mehet be, Miss Marshall – tiltakozott Laura.

Maddie ellépett mellette, és belökte az iroda ajtaját. Johnnie megrökönyödve nézett rá, Mike pedig úgy érezte, jobb, ha csendben eloldalog. Maddie bevágta az ajtót mögötte.

Johnnie felállt és megkerülte az asztalát.

– Mi a franc bajod van? Mit keresel itt?

– Mintha nem tudnád, Johnnie – sziszegte Maddie. – Kitúrtál ebből az ügyből. Hogy tehetted?

– Hogy tehettem? – gúnyolódott Johnnie. – Én csak fair játékot akarok. Nem pedig a te dühöngésedet, amiért visszautasítottalak.

– Egy arrogáns kurva vagy – ordította Maddie. – Azt hiszed, ezt az egészet kettőnk miatt csinálom? Csak a munkámat végzem, Johnnie.

– Ja. És igazán jó munkát végzel – gúnyolódott tovább a másik nő. – Te egy bosszúszomjas dög vagy. Én még emlékszem, miket mondtál nekem. – Érezte, hogy az egész kezd kicsúszni az irányítása alól. Nem tudta, meddig tud még uralkodni magán. – Maddie! Inkább menj el! Most a legkevésbé erre a szarságra van szükségem.

– Meg fogsz hallgatni engem – sziszegte Maddie parancsoló hangon. – Szeretlek. Ez az igazság. Újra akarom építeni az életünket. Együtt. De ez személyes ügy, és én képes vagyok elkülöníteni a munkámtól.

– Baromság! – csattant fel Johnnie. – Ahogy viselkedtél, amikor megmondtam, nem hagyom el Almát, az megmutatta, milyen objektív is tudsz lenni.

– Te nyomorult ribanc! – tombolt Maddie, és pofon vágta a másik nőt. Johnnie ellentámadásba lendült, és a padlóra lökte a szőke nőt. Maddie elkerekedett szemekkel nézett rá. Johnnie azelőtt sosem ütötte meg őt. A szemei könnyel teltek meg.

Johnnie lepillantott rá, és hirtelen rádöbbent, mit is tett.

– Maddie! Annyira sajnálom – suttogta, miközben felsegítette a nőt a padlóról.

Maddie még mindig sokkos állapotban volt, és könnycseppek folytak le az arcán.

– Hogy tehetted, Johnnie?

– Nem kellett volna ide jönnöd, Maddie – mondta Johnnie. – Most pedig kérlek, menj el!

– Tényleg nem érzel semmit irántam, ugye? – kérdezte a másik nő, könnyező szemekkel.

– Már megmondtam, hogy Almát szeretem – válaszolta Johnnie bűnbánó hangon, amiért megütötte őt.

Ebben a pillanatban Alma robbant be az ajtón, Laurával a nyomában.

– Mi folyik itt?

– Épp távozni készültem – fordult felé Maddie. – Nekem már nincs itt semmim.

Alma felfigyelt a vörös foltra az arcán. Johnnie felé fordult, és az ő arcán is felfedezte a vörösséget. „Ó, nem!”

Maddie a szája elé emelte a kezét, és megköszörülte a torkát.

– Tudod mit, Johnnie? Örömmel fogom végignézni, ahogy szétrúgják a seggedet – vigyorgott örömtelenül.

– Te rohadt kurva! – üvöltötte Johnnie, olyan vehemenciával, hogy Maddie önkéntelenül is tett egy lépést hátra.

Alma odalépett hozzá. Tudta, hogy csak így állíthatja le a dühöngését. Johnnie mellkasára tette az egyik kezét.

– Tűnj el az irodámból, és maradj távol az életemtől! – üvöltötte Johnnie.

Maddie elfordult, és elsietett Laura mellett, aki becsukta az ajtót, érezve, hogy Johnnie-nak és Almának most egy kis egyedüllétre van szükségük. Tudta, csak Alma nyugtathatja most le Johnnie-t.

            Alma átkarolta a felesége haragtól remegő testét. Érezte a benne tomboló dühöt. „Kérlek, Querida! Nyugodj meg!”

Johnnie kezdett magához térni, és átölelte a feleségét. Alma nyugtató szavakat suttogott neki, és remélte, visszahozhatja Johnnie-t arról a sötét helyről, ahova hajszolta magát.

***

            Maddie alig látta az utat a könny fátyolán át, miközben hazafelé vezetett. Felhívta a titkárnőjét a mobilján, és elmondta neki, hogy kivesz egy nap szabadságot, hogy pihenjen.

– Én segíthettem volna neked, Johnnie. Most viszont meg kell halnod. Ha én nem kaphatlak meg, akkor Alma sem.

Folytatása következik!

Noemí IV. rész

Előzmény: Noemí I. rész
Közvetlen előzmény: Noemí III. rész

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara

********************************************************

14. fejezet

      Noemí az irodája ablaka előtt állt, magában mosolyogva az alant elterülő utcát bámulta. Amikor megérkezett az irodájába, egy meglepetés meeting fogadta. Az alkalmazottai vették körül, és figyelmesen adagolva hoztak a tudomására minden apró információt a kihagyott napok eseményeiről. Hatékony vezető volt, aki mindent a kezében tartott, az alkalmazottai pedig elveszettnek érezték magukat, ha nem volt ott. Az egész meeting nem tartott tovább tíz percnél.
      Nem fordult meg, amikor az ajtó felől hallatszó kopogtatás visszarántotta a jelenbe, csak átkiáltott a válla felett.
– Szabad.
Camilla Cortez, a cég pénzügyi igazgatója lépett be zavartan. Egy dossziét tartott már-már kínosan jól ápolt kezei között. Barna szemeivel óvatosan vizsgálta Noemí hátát. Évek óta először látta azokat a feszes hátizmokat elernyedni.
– Miss Leone! Szükségem lenne az aláírására – mondta, alig érezhető spanyol akcentussal. Noemí felé fordult, és intett, hogy üljön le.
– Köszönöm – mondta Camilla, és leült, majd átnyújtotta a dossziét. – Csak egy kis papírmunka a queensi ingatlanról az új iroda számára – tájékoztatta Noemít, miközben az átlapozta az iratokat. – Mikor szeretne elmenni megnézni?
Noemí felpillantott rá, mintha meglepetésként érné egyáltalán az ötlet is, hogy ki kelljen mennie megnézni az ingatlant. Ez örömmel töltötte el Camillát, mert azt jelentette, Noemí megbízik a döntéseiben. Meglepetten figyelte Noemí arckifejezését, ahogy az óvatosan elmosolyodott. Régen látta már őt mosolyogni. A kékesfehér szemekben valami új fény csillogott, amitől a pillantása kedvessé és vonzóvá vált. Noemí megborzongott, és visszapillantott a papírokba.
– És most? – kérdezte, miután aláfirkantotta a papírokat.
– Ezzel minden rendben – válaszolta Camilla zavartan. – Utána esetleg elmehetnénk ebédelni – ajánlotta fel, csak utólag döbbenve rá, mit is mondott.
Noemí elmosolyodott, és elgondolkodva elmosolyodott. Hirtelen felállt a székéből, és letette a dossziét.
– Az várhat – mondta, és megkerülte az asztalt. – Most menjünk, nézzük meg az irodát!

***

Ariadne Artiles Cardeñosa alias Camilla Cortez.

A Queensbe vezető út Noemí kocsijában eleinte rövid, de kellemes beszélgetéssel, majd kényelmes hallgatással telt. Amikor megérkeztek a helyszínre, Noemí elégedetten bólintott, körbejárva a teret, megszemlélve minden apró részletet.
– Tetszik – mondta, és megfordult, hogy Camillára mosolyogjon. – Jó szemed van, Camilla.
– Köszönöm, Miss Leone – pirult el Camilla.
Noemí a zsebébe mélyesztette a kezét, és még egyszer körbenézett. Aztán Camillára pillantott, és elmosolyodott.
– Akkor? Jöhet az az ebéd?
– Persze – bólintott Camilla, a meglepetéstől levegőhöz sem jutva.
Elhagyták az irodahelyiséget, és beszélgetve mentek le a közeli pizzériába. Odabent egymással szemben ültek le, és mosolyogva beszélgettek, csak egy pillanatra szakítva meg a társalgást a rendeléssel. Camilla kissé tartott Noemítől, és korábban nem is bánta, hogy a nő csak ritkán vetett rá akárcsak egy pillantást is, vagy mormogott el egy gyors hellót, amikor összefutottak.
Noemí egy kész rejtély volt a számára, de sok családtagja dolgozott ott, ezért néhány kérdés végül mindig megválaszolásra került. Sokan meglepődtek, amikor Noemí kirívóan fiatalon átvette a céget, és hogy Thomas akarta, hogy így legyen. Azonban hamarosan mindenki számára feltűnt meglepő intelligenciája, akik együtt dolgoztak vele. Sosem mulasztott el egy napot sem munkával tölteni, hiába volt a nagyfőnök lánya, és sosem húzott hasznot a pozíciójából. Ez könnyűvé tette az átmenet elviselését a cégnél.
      A baleset után mindenki küldött neki kártyákat és virágokat, és meglátogatta a kórházban, hogy együttérzéséről biztosítsa a szüleit és a fivérét. Aztán amikor visszatért, nem sokkal az apja nyugdíjba vonulása előtt, sokan rögtön észrevették a változást. Az a csillogó fény, ami mindig ragyogott a szemében, tovatűnt, és a helyét sötét árnyak vették át. Camilla tudott a nő szerelmének haláláról, és hogy Noemí mennyire szerette azt a nőt.
      Noemí kérdése térítette magához, amikor a családjáról érdeklődött.
– Ugye nem zavar ez a sok kérdés? – kérdezte mély hangon, amíg a rendelésükre vártak.
Camilla halkan felnevetett, és kényelmesen elhelyezkedett a székében.
– Nem, nem. Semmi gond – mondta, és egy pillanatnyi tétovázás után Noemí szemébe nézett. A lélegzete is elállt a gyönyörű kékesfehér ragyogástól.
– Mindig azon gondolkodtam, milyen lehet Noemí Leone az irodán kívül.
– Azért, mert mindig olyan hűvös vagyok mindenkivel? – mosolygott Noemí, Camilla pedig elpirult. Bólintott, mire Noemí elfordította a tekintetét, és az asztalt bámulta. – Sok minden történt velem, ami ilyenné tett. De most elhatároztam, hogy tovább lépek, és a legjobbat hozom ki magamból – nevetett halkan. – Tudom, milyen hirtelen ez az egész. Nekem is az, de úgy hiszem, most nyílt csak fel a szemem. – Egy pillanatra elhallgatott, és ismét Camilla szemébe nézett. – Van valakid, Camilla? – kérdezte hirtelen.
      Camilla szóhoz sem jutott. A pincér érkezése adott neki egy kis időt, hogy összeszedje magát. Mire a férfi lassan lerakott mindent az asztalra, sikerült helyre raknia a gondolatait és megfontoltan megrázta a fejét.
– Miss Leone! Én…
– Tegezz nyugodtan! – mosolyodott el a másik nő. – És szólíts csak Noemínek!
– Noemí – ízlelgette a nevet Camilla. – Nagyon szép név. Miről adták neked a szüleid ezt a nevet? – Camilla jól tudta, hogy a Leone család eredetileg olasz, és meglepte a spanyolos hangzású név.
Noemí mosolya még szélesebb lett.
– Nem ők választották – nevetett halkan Camilla meglepett pillantásán. – Igazából a dadám, René szerette volna. Már az előtt is a szüleimnél volt, hogy megszülettem volna. Az anyját hívták Noemínek, és ő gondoskodott anyámról René előtt. Anyám nagyon kedvelte őt, ahogy Renét is.
Camilla elmosolyodott, és hozzálátott az ételhez. Megfigyelte, Noemí milyen lassan eszik. Kellemes csendben ettek. Amikor a tekintetük találkozott, Camilla érezte, ahogy megremeg a teste a vonzalom hevétől. Úgy érezte, Noemí szeméből is ezt árad, ezért összegyűjtötte a bátorságát, és megszólalt.
– El kell mondanom valamit, Noemí.
A másik nő felvonta a szemöldökét, ahogy kérdőn rá nézett.
– Azóta vonzódom hozzád, hogy öt éve a céghez kerültem – mondta elhaló hangon, és lesütötte a tekintetét. Visszautasításra várt. De amikor az nem érkezett meg, ismét felpillantott.
Noemí hátradőlve ült a székében, és kifürkészhetetlen tekintettel bámulta őt. A mosolya bíztatóan hatott Camillára.
– Oké! – bólintott végül.
Camilla nem tudta hova tenni a dolgot, és tovább folytatta.
– Ez problémát jelent?
– Kellene? – nézett rá Noemí meglepetten, ami megnyugtatta a másik nőt. Noemí átnyúlt az asztal felett, és az ő kezére tette a sajátját, gyengéden megsimogatta Camilla kézfejét, majd visszahúzódott.
Camilla hátán kellemes borzongás futott végig Noemí ujjainak érintésétől. Szemeit Noemíéibe fúrta.
– Én… Csak azért, mert együtt dolgozunk – magyarázkodott.
Noemí halkan felnevetett, és eltolta a tányérját.
– Nem hiszem, hogy lenne ebből probléma. Egy alkalmi vacsora, vagy egy film, esetleg mindkettő, nem árthat meg a munkakapcsolatunknak. Nem tudom, te hogy vagy vele, de én szét tudom választani a munkát a magánélettől.
– Én is – mosolygott Camilla.
Noemí kényelmesen hátradőlt a székében. Figyelte Camillát, ahogy az lassan eszik, és elmosolyodott, amikor a nő elpirult. Camilla vonzó koraharmincas nő volt. Már régen felkeltette Noemí érdeklődését. Magas volt, habár nem olyan magas, mint Noemí. A teste karcsú volt és vonzó, homokszőke haját kontyba fogta. Sötétkék nadrágja és bézs színű selyem felsője csak még jobban kiemelte vékony vállait és telt melleit. Hosszú nyakának izmai dolgoztak, ahogy megrágta az ételt, Noemí pedig azon gondolkodott, milyen jó lenne végigcsókolni. Camilla látszólag a gondolataiba mélyedt, majd hirtelen felpillantott Neomíre.
– És neked? Van valakid? – pirult el.
Noemí vágyakozva elmosolyodott.
– Egyedül vagyok – mondta fátyolos hangon. Már korábban is felizgatta a nő jelenléte, de ahogy Camilla elpirult, már az egész teste tüzelt.
Camillának még a lélegzete is elakadt, ahogy Noemí szemeibe nézett. Hirtelen nem tudott mit mondani.
      Noemí észrevette a feladott labdát, és úgy döntött, lecsapja.
– Szeretnél visszamenni az irodába? – kérdezte, elnyújtva a kérdést, biztosra menve, hogy Camilla megértse a rejtett üzenetet. Megtört a jég, miután együtt töltötték az éjszakát Melanie-val, és már nem űzhette vissza mögé a kiszabaduló vágyat.
– Nem – válaszolta Camilla, és szemei csillogása elárulta, megértette az üzenetet. – Nem igazán.
Noemí arckifejezése nem változott.
– Egyedül élsz, Camilla? – csapott le a lehetőségre.
– Igen.


***

      Camilla még sosem tapasztalt ilyet. Sosem volt még része ilyen heves szeretkezésben, ami kontrasztban ennek a nőnek az önuralmával, csak még izgatóbb volt.
      Noemí fölé tornyosult. Meztelen testén csillogott az izzadtság, ahogy vonaglott Camillán. Csókjai szinte perzselték Camilla ajkait, nyelve táncot járt a szájában. Kezei beletúrtak Camilla hajába, kibontva a kontyát. Nyögései tele voltak szenvedéllyel.
      Camilla teste akaratlanul is válaszolt rá, és nedvesség töltötte be az ágyékát. Amikor Noemí benyúlt a combjai közé, már teljesen kész volt a behatolásra. Széttárta a lábait, és felsikoltott, amikor Noemí bedugta az ujját a szeméremajkai közé. Körmei belemélyedtek Noemí hátába, arcát pedig a nő vállához préselte, ahogy a teste megfeszült, és az orgazmus hullámai söpörtek rajta végig.
      A teste elernyedt, ahogy az orgazmus nyomása tovaszállt, de sikolyát még sokáig visszhangozták a hálószoba falai. Noemí megcsókolta a melleit, és előröl kezdte az egészet. Camilla ismét elfeledkezett mindenről, csak élvezte Noemí érintését a combjai között.

15. fejezet

Jade Slee alias Terri Bledsoe.

      Terri leült az ágya szélére, és festeni kezdett. Amikor az órájára pillantott, látta, hogy már majdnem kilenc óra van, és a vacsora, amit Noemínek készített, lassan kihűl. Ő már evett, most pedig arra várt, hogy a nő hazaérjen. Eltöltötte az aggodalom, hogy Noemí talán megint leitta magát valahol. Noemít festette le alvás közben, különös figyelmet fordítva hosszú szempillára, sima homloka előtt összeborzolódott hajára, és karcsú testének ívére. Az ágy támlájának támasztotta a fejét, és azon gondolkodott, miért nem képes kiverni a fejéből Noemít, legalább annyi időre, hogy valami mást fessen.
      Felkapta a fejét, amikor meghallotta a kulcs csörgését a zárban. Felkelt az ágyról, és átsétált a nappaliba. Noemí rámosolygott, amikor becsukta az ajtót. Odalépett Terrihez és gyengéden megcsókolta a homlokát. A lány felmosolygott rá, de a figyelmét nem kerülte el a nő gyűrött ruhája, és az ismeretlen parfüm illata, ami áradt belőle. Sebtében begombolt inge gallérján egy rúzsfolt virított. Nedves hajából áradt a samponillat.
– Csináltam neked vacsorát – mondta halkan.
Noemí a dohányzóasztalra dobta a kulcsait, majd a lány felé fordult, hogy rámosolyogjon.
– Nagyszerű. Éhen halok – lepte meg Territ, de mielőtt a lány bármit is mondhatott volna, azonnal a konyha felé vette az irányt. Kiszolgálta volna magát, de Terri erősködött, hogy üljön le, és ő folytatta helyette a munkát.
Letett egy tányért Noemí elé, és ő is helyet foglalt. Noemí azonnal rávetette magát az ételre, és elégedetten morgott. Terri még jobban meglepődött a látványtól, ahogy a nő tömi magába a sült krumplit és a marhahúst.
– Hogy vagy? – kérdezte végül, és felállt, hogy kitöltse Noemínek az esti brandy-adagját.
– Remekül – csámcsogta Noemí. Gyorsan befejezte a vacsoráját, és elmosogatott. Aztán Terri felé fordult, és hálásan rámosolygott. – Köszönöm. Mennyei volt. És sajnálom, hogy ilyen későn értem haza.
Terri bólintott, és kilépett a konyhából. Noemí tudomást sem vett az asztalon pihenő pohárról, inkább azonnal utána ment, és egy gyengéd mozdulattal a lány vállára tette a kezét, hogy megállítsa. Terri megfordult, hogy a szemébe nézzen. Arckifejezése kifürkészhetetlen volt.
– Dühös vagy rám, amiért lekéstem a vacsorát? – kérdezte Noemí.
Terri megrázta a fejét, és ismét elmosolyodott.
– Szeretném, ha felhívnál, hogyha késel, Noemí. Hogy tudjam, főzzek-e neked, vagy sem – magyarázta, Noemí pedig bólintott.
– Rendben. Sajnálom. Tényleg – mosolygott a lányra lehengerlően. A szeme sarkában valami furcsa fény csillogott. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve körbe nézett a nappaliban. – Szereznem kéne neked egy tévét. Akkor nem kellene magadban ücsörögnöd egész nap.
– Nem szükséges – rázta a fejét Terri, és felnevetett. – Nem akarok egész nap csak a kanapén ülni, és egy villogó dobozt bámulni. – Felnyúlt, és megsimogatta Noemí arcát, majd megfordult, hogy elsétáljon.
– Terri! – állította meg Noemí, mire a lány visszafordult, és kérdőn nézett rá. – Beszélhetnénk?
Terri felsóhajtott, és odament a kanapéhoz, hogy leüljön. Várakozó pillantást vetett Noemíre.
– Barátok vagyunk, ugye? – ült le mellé a nő. Terri csak bólintott, és összevonta a szemöldökét. – Kérlek, légy hozzám őszinte!... Szerinted ez rossz? Úgy értem, még mindig szeretem Ameliát, és bűnösnek érzem magam amiért… érted – pillantott Terrire.
A lány elmosolyodott, és nem tudta megállni, hogy ismét megsimogassa Noemí arcát. Élvezte a bőre érintését.
– Nem akarok érzéketlennek tűnni, Noemí, de Amelia meghalt – mondta halkan. Noemí elfordította a tekintetét, és nehézkesen szívta be a levegőt. Terri lesütötte a szemét, és ő is vett egy mély levegőt, próbálva gátat szabni a hangja remegésének. – Amelia nem akarná, hogy ennyit szenvedj miatta. Biztos vagyok benne. Amit eddig meséltek róla a többiek, különösen te, azt mutatja, nagyszerű ember volt, és egyáltalán nem önző. – Noemí bólintott, de nem nézett a lányra. – Csak tedd, amit jónak érzel! – mosolyodott el. Ebben a pillanatban a tekintetük ismét találkozott. – Szóval ki az a nő? – bokszolt gyengéden a vállába Terri.
Noemí elmosolyodott, és megszorította a lány kezét.
– A neve Camilla Cortez. Ő a pénzügyi igazgató a cégnél. Nagyon kedves és vonzó. – Egy pillanatra elmerengve gondolt Camillára, majd megborzongott, ahogy visszatért a jelenbe. – Nem tudom, mi mást mondhatnék róla. Talán be kéne mutassalak neki.
Terri ásított egyet, és kinyújtóztatta a testét.
– Nos, ahogy mondtam, tedd, amit tenned kell – állt fel. – És élvezd! – Átlépett Noemí lábai felett, és a hálószobája felé vette az irányt, egyik kezével a derekát dörzsölve.
– A fenébe is! Sajog a hátam – motyogta.
Noemí továbbra is a kanapén ült, és a sötét ablakot bámulta. Néhány pillanat múlva hallotta, ahogy Terri kijön a fürdőszobából, majd lefekszik. Nem csukta be az ajtót, így Noemí láthatta, ahogy egy pillanattal később kialszik a fény nála. Megvakarta a sebhelyet a combján, aztán felállt, és lekapcsolta a villanyt, mielőtt ő is a fürdőszoba felé vette volna az irányt. A helyiségben még mindig meleg volt Terri zuhanya után, és mindent betöltött a lány eperillata.

***

      Terri késő éjszaka ébredt fel. Álmosan dörzsölte a szemét, hallgatva a halk, ritmikusan ismétlődő zörgő hangot. Ekkor eszmélt csak rá, hogy, az elmúlt napokkal ellentétben, Noemí nem jött át hozzá éjszakára. „Csak nem edz még mindig?” – ült fel az ágyában és az órájára pillantott. – „Hajnali kettőkor?” Lassan felkelt, bebújt a papucsába, és nagyon óvatosan az ajtóhoz lépett.
      Az edzőterem ajtaja résnyire nyitva volt. Közelebb lépett, és visszafojtott lélegzettel nézett be, figyelve, ahogy Noemí fekve a nyomó padon fekszik, és emelgeti a nehéz súlyokat. A háta ívbe feszül, szemei lehunyva, karjai pedig lassan mozogtak fel-le. Izzadtságcseppek folytak le a karjain és az arcán, eláztatva a pólóját és a sortját. Nem vette észre az ajtó előtt álló lányt, amint őt figyeli.
      Terri követte szemeivel, ahogy a nő combjai megfeszülnek és elernyednek a sortja alatt. „Olyan vastagok, mint azoké a női focistáké, akiket láttam azokban a magazinokban.” – gondolta tátott szájjal. – „Olyan gyönyörű.” Nem tudta levenni Noemí karjainak és lábainak feszülő izmairól. Annyira elkalandozott, hogy végül majdnem ugrott egyet, amikor Noemí letette a súlyzót és felült a padon. Amikor a nő felállt, Terri elhúzódott az ajtótól és visszaosont a szobájába.
      Visszabújt az ágyába, és hallgatta, ahogy Noemí kinyitja az edzőterem ajtaját, és átmegy a fürdőszobába. Hallotta a meginduló zuhany hangját. Szemei a sötétbe meredtek, és elképzelte maga előtt a látványt. „Sosem láttam még ilyen erős nőt.” – sóhajtott fel, sokáig töprengve a képen.

***

      Noemí nem tudott elaludni. Végigfeküdt a kanapén, és szorosan lehunyta a szemét. Megrázkódott, ahogy figyelte a szeme előtt táncoló színfoltokat. Halkan felnyögött, és a másik oldalára fordult. Azt remélte, ha alaposan lefárasztja magát az edzéssel, az majd segít, de nem használt semmit. Sötétség vette körül, és nem tehetett róla, de ismét a baleset éjszakája tolult az emlékezetébe. Mintha csak tegnap történt volna. Mintha egy álom lett volna a nyitott szemei előtt.

***

      Hazaindultak. Victoria kocsijának fényszórója kényelmes távolságban világított mögöttük. Egymás kezét fogták, beszélgettek, és hallgatták a lágyan duruzsoló zenét. Amelia elmosolyodott, amikor megérezte a baba mozgását. A hasára húzta Noemí szabad kezét, hogy is érezze. Alig várták már, hogy a kicsi megszülessen. Már előre annyira szerették, hogy arra nincsenek is szavak. Már eltervezték az egész életét egészen addig, amíg egyetemre megy.
      És ekkor… Hirtelen egy éles fény vakította el őket. A másik jármű próbált visszatérni a saját sávjába, de közben elsodorta az ő kocsijukat, ami lerepült az útról az árokba.

***

      Noemí felnyögött, ahogy emlékezetébe idézte a történteket, és minden tagja úgy borzongott meg a félelemtől, mintha most is ott lenne.

***

      Amikor magához tért, nem tudta megmozdítani a jobb karját. Valami kemény és valami émelyítően forró, puha és nedves közé szorult. Amelia felnyögött. Noemí felé fordította az arcát. A hangja akadozott, és mindent beterített a teste ezernyi sebéből szivárgó vér.
– A gyerek… A kisbabánk! – Ezek voltak az utolsó szavai, míg végül a szeme fennakadt, és élettelenül bámult Noemíre. A nő hangosan felüvöltött. Mozdulni sem tudott. Mindenét eltöltötte a fájdalom. Victoria hangját hallotta, ahogy a nevét ordítja, magán kívül a rémülettől. Nem tudta megmozdítani a fejét. Csak bámulta Amelia élettelen arcát és szemeit. Képtelen volt lehunyni a szemeit. Úgy érezte, akkor érte is eljön a halál… Mindent elöntött a vér…. Aztán a szemei végül mégis lecsukódtak, és végtelen hidegség öntötte el, ahogy az öntudatlanságba zuhant.

***

      Noemí egy rándulással ült fel. A homlokáról csorgott az izzadtság. Innia kellett, de tudta, hogy csak egy üveg alkohol maradt a házban, amit Terri elrejtett, hogy féken tartsa a vágyódását. Azt kívánta, bárcsak tudná, hova rejtette a lány azt az üveget. Felállt és átsétált a szobán, a sötétségben nekiütközve a dohányzóasztalnak. Hangosan felnyögött, és végigfuttatta az ujjait a haján. Érezte a mindenét ellepő izzadtságot, ami elnehezítette a ruháját és a haját. A folyosó felé vette az irányt.
– Terri! – suttogta halkan. Nem tudta, a lány szívesen fogadná-e.
Félelem töltötte le a lelkét.
      A falnak támaszkodott, és lassan végigsétált a folyosón, kezével kitapintva az ajtókat. Megállt Terri szobája előtt, és csak bámulta a sötétséget abban az irányban, amerre az ágynak kellett lennie. Nehézkesen lélegzett. A teste remegett, és könny csorgott le az arcán. A haja a homlokához tapadt és verejték folyt le az arcán. A fürdőszoba felé fordult és lassan kinyitotta az ajtót. Felkapcsolta a lámpát és a mosdó elé állt. Megengedte a hideg vizet, és egy tenyérnyit az arcába fröccsentett. Nem volt elég, hogy segítsen. Gyorsan elzárta, és a teste már kontrollálhatatlanul reszketett.
      Megfeszítette a hátát és a tükörbe nézett. Látott valakit maga mögött állni. Noemí felnyögött. Elvesztette az egyensúlyát, és a fenekére esett. Aztán az a valaki mögé telepedett, megérintette az arcát, és valamit suttogott a fülébe. Noemí nem értette a szavait, és nem is ismerte fel a hangot. Aztán a mögötte álló alak arcába nézett.
– Terri! – zihálta. – Segíts! Segíts!
Terri átölelte őt, és halkan suttogva próbálta megnyugtatni.
– Nyugodj meg, Noemí! – sóhajtotta. Noemí érezte a bőrén a lány leheletét, és lassan megnyugodott. Terri mellkasához nyomta az arcát, és átölelte a lányt.
– Miért nem jöttél be hozzám, Noemí? – kérdezte Terri lágyan, és megsimogatta a nő haját. Noemí megrázta a fejét, és az arcába nézett. Nem tudott válaszolni. Terri elhúzódott, és segített neki felállni.
– Gyere! Feküdjünk le!
Terri bekísérte a szobába. Betakarta a talpától a vállaiig, és letörölte az arcáról az izzadtságot. Noemí még mindig remegett, amikor Terri mellé feküdt. A lány felé nyúlt, és közelebb húzta magához. Terri bebújt a takaró alá és átölelte a másik nyakát, szorosan magához szorítva őt.
– Tudod, hogy bármit elmondhatsz nekem. Mond el! Mi a baj? – suttogta.
Noemí megrázta a fejét.
– Nem tudom – suttogta reszketve. A keze lejjebb csúszott Terri hátán, és magához szorította a lányt, hogy kikerekedett hasa az övéhez simuljon. A baba rúgott egyet a nyomásra válaszul, de aztán megnyugodott. Terri keze végigsiklott Noemí hátán, és egy kicsit feljebb húzta a nő felsőjét, hogy hozzá érhessen a puha bőrhöz. A simogatás, úgy tűnt, megnyugtatja Noemít. A remegése lassan csillapodott, majd megszűnt, és a légzése is egyenletessé vált, ahogy álomba merült.
      Terri elhatározta, hogy beszél Noemí szüleivel, hogy végre megtudják, mi történik a lányukkal, aki napközben kiegyensúlyozottnak tűnik, éjszaka viszont ordít a rémálmoktól.

16. fejezet

      Natalie boldogan bontotta ki az ajándékait. Mindannyian a nappaliban ültek. A családja és a barátai vették körül. Lehámozta a csomagolást egy dobozról, és elvigyorodott, ahogy kiemelte belőle a két pár zoknit, amit René saját maga kötött. Az egyik pár piros volt, a másik kék. A szobalányra mosolygott, a szemében pedig élénk fény csillogott.

Samantha Ahrens alias Noemí Leo

– Köszönöm – rúgta le a cipőjét, hogy rögtön fel is húzhassa az ajándékát. Mindenki tudta róla, hogy szeret ősszel és télen zokniban mászkálni a lakásban, ha már mezítláb nem teheti, ahogy nyáron.
A következő ajándékot, amit felkapott, Noemí vette neki. A lányára mosolygott, miközben gyorsan kinyitotta a dobozt, és vigyorogva húzta ki belőle a kedvenc parfümjének üvegét. Hálásan dobott egy csókot Noemínek a szobán keresztül.
      Noemí az ajtóban állva mosolygott rá. Karba fonta a kezét és az ajtófélfának dőlt. Tekintetével Territ kereste, és amikor megtalálta, észrevette, hogy a lány őt figyeli. Noemí kedvesen rámosolygott, és azon merengett, milyen gyönyörű is ez a lány. Csillogó haja keretezte vonzó arcát, a barackszín köntös, amit viselt, pedig csak még jobban kiemelte a terhességtől kikerekedett testét.
Terri, amikor észrevette, hogy bámul rá a nő, elvörösödött. Elfordult, és érezte, ahogy a pír égeti az arcát. Az igazság az volt, hogy már egy jó ideje bámulta Noemít. Egyszerűen nem tudott betelni a nő agresszív szépségével, és annak a higgadt póznak a látványával, ahogy az az ajtófélfának dől. A szemei azzal az intenzív csillogással valósággal megbabonázták, amikor rá nézett. Örült, hogy mosolyogni láthatja őt, és az elmúlt néhány hétre gondolt.
      Noemí lassan abbahagyta az ivást, és egyre több időt töltött otthon munka után. Csak hét órát dolgozott, majd rögtön hazament, hogy érezze az otthon melegségét. Este zenét hallgatott, miközben a kondigépeken edzett. Ezt sosem csinálta korábban. Utána pedig leült Terrivel társasjátékozni és beszélgetni, akármilyen apró-cseprő dolgokról. Sosem nyúlt a hálószobához, ahol Ameliával töltötték az éjszakáikat. Túl nagy fájdalmat okozott volna, ha bármit is megváltoztat.
      Terri az előző napra gondolt, amikor Noemível az egész estét a nappaliban töltötték és beszélgettek.

***

– Tudod… – kezdte Noemí, Terri hasára bámulva. A lány a kanapén feküdt, kigömbölyödő hasával. Noemí csak ült és nézte őt. Lábait keresztbe tette, kezei a térdén. – Emlékszem, amikor Amelia először megemlítette, hogy gyereket szeretne. Ragaszkodott hozzá, hogy valaki olyat találjunk, aki hasonlít rám, de visszautasította, hogy Anthony legyen a donor. Tudta, hogy ő egy… – fintorodott el. – Úgy gondolta, ő a legnagyobb seggfej, akit a Föld valaha a hátán hordott. Sajnálta volna azt a gyereket, akinek ő az apja. Ennek ellenére elviselte őt, és nem zavarta, ha a segítségére kellett sietnem.
Noemí elnevette magát, Terri pedig rámosolygott.
– Mintha tudta volna, mit csinálna Anthony, hm? – nézett Noemí erős combjaira. „Mint egy focista” – gondolta, és tekintete végigfutott a sebhelyen Noemí jobb lábán. – „Annyira szerencsés, hogy nem vesztette el a lábát a balesetben. Vagy a karját” – pillantott az izmos alkarra a rajta végigfutó vágással.
Noemí elmosolyodott, és álmodozva bámult a semmibe.
– Amikor apa bejelentette, hogy nyugdíjba megy, és felajánlotta, hogy én vegyem át a helyét, Amelia magán kívül volt az örömtől. Újult erővel kezdett a donorkeresésbe. Máig nem tudom, végült mikor ment el a klinikára, de egy nap egy gyönyörű, romantikus vacsorával fogadott, és elmondta a jó hírt. Az volt a legboldogabb nap az életemben – mondta elmerengve.
Terri felé nyúlt, és megsimogatta Noemí haját. Gyengéden rámosolygott, majd megfogta a nő kezét és a hasára tette. Figyelte, ahogy a mosoly visszatér a másik arcára, és a szíve hevesebben vert.
– Érzed a babát? – kérdezte halkan.
Noemí bólintott, és a lány hasára szorította a kezét. Terri arcába nézett, és a szíve egy pillanatra kihagyott szépségétől. Érezte, ahogy a baba rúg egyet a keze alatt, ő pedig előre hajolt és megcsókolta Terri hasának azt a pontját. A lány elpirult, ahogy érezte Noemí forró ajkait a bőrén.
– Mire volt ez jó? – kacagott fel zavartan. „Istenem! Sosem szoktam így kacagni” – gondolta.
Noemí megrázkódott, és ugyanezt kérdezte magától.
– Csak mert gyönyörű vagy, és a baba is bizonyára csodaszép lesz – válaszolta, nem találva jobb magyarázatot.
Terri elmosolyodott, és a nő kezére tette a sajátját a hasán.
– Köszönöm – suttogta, és képtelen volt elszakítani a tekintetét Noemíétől.

­***

      Terri megrázkódott, ahogy visszatért a jelenbe, és vett egy mély levegőt. Noemí felé nézett, majd körbepillantott, amikor nem találta őt. Végül az anyja mellett ülve találta meg, amint segít neki kibontani az ajándékait. Mosoly terült szét az arcán, látva, mennyit változott az elmúlt hónapokban, mióta vele van. Közelebb kerültek egymáshoz, és Noemí többször kérte a lány tanácsát Camillával kapcsolatban. Terri mosolya elhalványult, amint a nőre gondolt.
      Valamelyik hétvégén Camilla átjött hozzájuk, hogy Noemível tölthesse az időt. Terri egyből érezte, hogy a nő nem kedveli őt. Bármikor megjelent, Camilla csak őt bámulta. Emiatt Noemí kedvéért igyekezett a szobájában maradni, hogy a két nő együtt lehessen. De az zavarta a legjobban, amikor Noemí elment Camillával, és órákig nem jött vissza. Talán egészen másnap reggelig. Nem is akart gondolni rá, mit csinálhattak.

      A vidám kacagás térítette magához, amit Victoria ajándéka csalt elő. Egy vörös selyem hálóköntös. Terri nem tehetett róla, de most ő is a család részének érezte magát, és önfeledten nevetett a többiekkel együtt.

***

      Néhány nappal később, amikor Noemí hazaért a munkából, és kabátjával a kezében belépett a nappaliba, Terri épp letette a telefont.
– Mi újság? – gombolta ki világoskék blúzát, ami alól elővillant fehér topja.
Terri elmosolyodott. Boldog volt, hogy ilyen korán itthon láthatja a nőt. Ez azt jelentette, hogy együtt tölthetnek egy kis időt.
– Ó… semmi. Csak Travisszel beszéltem – válaszolta, miközben maga alá húzta a lábát a kanapén.
– Ma estére kaptál tőle időpontot, igaz? – ült le mellé Noemí és lerúgta a cipőjét.
Terri a körmeivel kezdett játszani. Kerülte Noemí tekintetét.
– Lemondtam.
– Miért? – vonta össze a szemöldökét a nő.
Terri megvonta a vállát.
– A szüleid is mára kaptak időpontot, Victoria pedig kiment a reptérre, hogy felvegye a szüleit – nézett Noemíre.
– Szóval, kinek kellene elvinnie téged? – simított végig a haján a nő. – Mit gondolt anyám?
– Ő azt javasolta, kérjelek meg téged – csapott le Terri a költői kérdésre, Noemít fürkészve. – De a múltkori után úgy gondoltam, te nem szeretnél velem jönni. Úgyhogy áttettem az időpontot máskorra.
Noemí megfeszítette az álkapcsát, és leszegte a fejét. Belső vívódása kiült az arcára. Nehézkesen vette a levegőt, és az utolsó orvosi vizsgálatra gondolt, amin Ameliával részt vettek a baleset előtt. Amelia magán kívül volt az örömtől, amikor Travis mutatott neki pár képet és videót a kicsiről. Egy pillanatra sem tette le őket. Mindenhova magával hordta a retiküljében. Mire Noemí magához tért a kómából, a családja eltemette a képeket Ameliával és a babával együtt.
      Noemí összeszorította az álkapcsát, majd végül megszólalt:
– Hívd fel, és mond meg neki, hogy az időpont változatlan!
Terri meglepődve Noemí szavaitól szó nélkül nyúlt a telefonért, és tárcsázott. Tudta, jobb, ha nem ellenkezik.

***

– Istenem! – sóhajtott fel Terri, a monitort bámulva. Könnyek csorogtak le az arcán a képtől, amin jól kivehető volt a baba fejének sziluettje. Egy kis kéz préselődött az aprócska szájhoz, és az ajkacskák a parányi hüvelykujjra fonódtak. A hangos szívverés betöltötte a helyiséget.
Travis elvigyorodott, és kissé arrébb mozdította a szkennert. A kicsi egészségesnek tűnt, és az életjelei is megfelelőek voltak.
– Szeretné tudni a nemét? – kérdezte kedvesen. Már bizonyosan tudta, hogy a baba Leone lesz. A jellegzetes Leone-homlok már most jól kivehető volt.
– Nem – rázta a fejét Terri. – Azt szeretném, ha meglepetés lenne.
Travis elmosolyodott, és megértően bólintott.
– Rendben. Akkor addig is az én titkom marad – lépett vissza a monitorhoz.
Terri figyelte, ahogy a baba átfordul a másik oldalára. A képpel párhuzamosan érezte is a mozgást a hasában.
– Szóval, mit gondol? – mondta ki végül. – Minden rendben van a kicsivel?
Travis ismét elvigyorogott, és eltávolította a szkennert.
– A szívverése normális – mondta, miközben letisztította a zselét a lány hasáról. – Nem látok semmilyen deformációt. Szeretné elvinni a videó másolatát?
Terri bólintott.
– Legközelebbre elkészítem – mondta a férfi, és gyöngéden lehúzta a lány felgyűrt felsőjét. Ahogy Terri felállt, az orvos az ajtóhoz lépett, hogy kinyissa neki.
– Noemí! – szólt ki. – Bejöhetsz.
Noemí idegesen lépett be a helyiségbe, és a tekintetével Territ kereste.
– Hogy van a kicsi? – kérdezte idegesen. Terri látta rajta a zavarát, ami mosolyt csalt az arcára.
Travis is elmosolyodott.
– A gyerekkel minden rendben. Ne aggódj! – mondta, és Terrire nézett. – Hogy megy a Lamaze?
– Nagyszerűen – mosolygott a lány.
– Remek – pillantott a férfi a keresztlányára. – Akkor találkozunk legközelebb, Terri. Neked is szép napot, Noemí!
A nő bólintott, és segített Terrinek felkelni az ágyból.
      Travis mosolygott magában, ahogy a két nő elhagyta a helyiséget. Örömmel látta a változást Noemín. Igen. Valódi előrelépést tett.

***

      A napokból hetek lettek. Territ lassan mindenki elfogadta családtagnak. Mindenki, aki ott volt Natalie születésnapján, tudott a lány körülményeiről, és elég megértő volt ahhoz, hogy ne hozza szóba. Egyből megkedvelték Territ, és tudták, hogy a kisbabája is bizonyára egy igazi szépség lesz, aki büszkén viselheti a Leone nevet és anyja szépségét.

***

      A hetekből hónapok lettek, és már lassan a karácsony is elérkezett, Terri pocakja pedig egyre csak nőtt, ami az alacsony és karcsú lányon csak még nagyobbnak látszott. Sötét haja csillogott, bőre pedig fénylett az egészségtől. Mindenki mosolygott, ha meglátta, ez pedig határtalanul boldoggá tette őt. Senki sem tudta, hogy Noemí minden éjjel nála alszik azóta is. Amikor megpróbált egyedül maradni, az idegessége nem hagyta aludni. Még most is, amikor Terri a nagy hasa miatt nem tudta magához ölelni, Noemí mellette aludt.

***

      Két héttel karácsony előtt, pénteken Noemí korán ért haza, és Territ a nappaliban találta, amint rajzol. Sort és a hasán feszülő póló volt rajta. Nedves haját lófarokba fogta hátra. Lábait maga alá húzta a kanapén. Noemí kizipzárazta a kabátját, és mellé ült, hogy lássa, mit rajzol. Elmosolyodott, amikor felismerte az egyik fát a hátsó kertből a képen. Az a tehetség, amivel Terri életet adott a képeknek, egyszerűen lenyűgözte. Különösen mert tudta, hogy Terri nem végzett semmilyen különleges iskolát.

      Terri abbahagyta a rajzolást és zavartan nézett fel rá.
– Hello!
– Hello! – mosolygott rá Noemí. – Ettél már? – nézett rá kérdőn, tudva, ha Terri rajzolni kezd, minden másról elfeledkezik.
– Nem – rázta meg a fejét a lány.
Noemí felsóhajtott, felállt a kanapéról, levette a kabátkát és a vállára vetette.
– Abba kell ezt hagynod, Terri – mondta szigorúan. – Most már nem csak rólad van szó. Nem gondolhatsz többé csak magadra.
– Tudom. Csak mindig elfelejtem.
Noemí halványan elmosolyodott, és a lány vállára tette a kezét, miközben elsétált a kanapé előtt, át a folyosóra.
– Rendelek valamit – gombolta ki a blúzát a fürdőszoba felé menet, hogy lezuhanyozzon.
– Nem szükséges – kiabált utána Terri, és ő is felállt. – Készítek valamit.
Megállt a fürdőszoba nyitott ajtajában, és figyelte, ahogy Noemí leveszi az ingét, ami alól elővillant feszes sportmelltartója. A nő ránézett, és ahogy a tekintetük találkozott, mindketten elmosolyodtak.
– Ne aggódj miatta – mondta a nő gyengéden, miközben lerúgta a cipőjét, és kibontotta az övét.
Terri azon kapta magát, hogy ismét Noemí izmos karját és a hátát bámulja. Nyelt egyet, és kényszerítette magát, hogy elforduljon.

***

      Miután megették a vacsorát, amit Noemí rendelt, Terri a festményeire gondolt. Azon merengett, engedi-e majd valaha Noemí, hogy lefesse őt. És ha igen, hogy fogja kikeverni a nő egyedi hajszínét.
      Noemí hangja rántotta vissza a valóságba.
– Hogy? – rázta meg a fejét.
A nő halkan felkacagott.
– Azt kértem, mesélj a családodról – ismételte meg halkan, mélyen Terri szemébe nézve. A lány zavartnak tűnt, Noemí pedig átnyúlt az asztal felett, hogy megszorítsa a kezét. – Most már sokkal többet tudsz rólunk, mint mi rólad – magyarázta. Tudta, hogy Terrinek nem volt boldog gyerekkora, és meg tudta érteni, miért ragaszkodott a lány annyira Anthony-hoz, azok után is, amit tett vele.
Terri csak zavartan nézte az ételét, és Noemí már épp azon volt, hogy azt mondja, felejtsék el az egészet, amikor a lány beszélni kezdett.
– Anyámat Imogene-nek hívták – kezdte akadozva. Nehezen vette a levegőt. – Nem tudom, hogy találkozott apámmal. Ő sosem akarta elmondani nekem. Csak egy képem volt róla, de azt is hátra hagytam. – Elhallgatott. Eddig megfeszült testéből kiszállt az erő, és megverten bámult maga elé.
– Semmit sem tudsz az anyád családjától? – kérdezte Noemí hitetlenkedve. El se tudta képzelni, hogy ne ismerje a családját. Még úgy is nehéz volt, hogy az elmúlt három évben a többségükkel alig találkozott. – És a fivéreid? Az apád?
– Anyám meghalt, amikor születtem – nézett a lány Noemíre. – Ők pedig úgy bántak velem, mint egy rabszolgával. Ez minden, amit tudok… Apám nem házasodott újra, úgyhogy csak mi voltunk neki. A bátyáim mindig engem hibáztattak anyánk halála miatt, és gyakran megvertek. Apánk pedig nem tett semmit, hogy segítsen. Ő is sokszor megütött – nevetett fel erőtlenül, szemeiben könny csillogott, de visszatartotta a sírást.

– Sajnálom – mondta Noemí halkan, és megszorította a lány kezét.
Terri ökölbe szorította a kezét a nőé alatt.
– Nem. Nem a te hibád volt – nézett rá.
– Az öcsém is ugyanezt tette veled, nem igaz? Attól eltekintve, hogy nem ütött meg.
Terri megrázkódott, ahogy erre gondolt.
– Én nem akartam, hogy így legyen – suttogta, és Noemí szemébe nézett.
A nő látta az igazságot a szemében. Már szinte gyűlölte az öccsét, amiért ezt tette ezzel a lánnyal, akinek az otthonát is el kellett hagynia azért, ahogy ott bántak vele. Anthony csak kihasználta a helyzetét. Tudta, hogy Terri nem mondott el neki mindent, de jobbnak gondolta, ha vár ezzel. Nem akarta sírni látni a lányt.

***

      Noemí már majdnem végzett a karácsonyi bevásárlással. Legtöbbször a karácsony előtti hosszú hetekben, Camilla is vele tartott, hogy ő is elvégezze a saját dolgait.
– Már olyan régóta nem élveztem a karácsonyt – mondta Noemí.
December huszonharmadika volt, és a két nő egyetértett, hogy most már ideje beszerezni az utolsó szükséges holmikat is.
– És hogy van Terri? – kérdezte Camilla. Tudta, hogy a lány már hét hónapos terhes, és Noemí majd minden figyelmét leköti.
– Jól van – válaszolta a nő, miközben beléptek a bevásárló központba, és körbenéztek.
Camilla Noemí kezébe csúsztatta a sajátját, és így sétáltak végig a folyosón.
– Mikor jön meg a gyerek? – próbálta Camilla ismét felvenni a beszélgetést.
Noemí gyengéden megszorította a kezét.
– Az orvos azt mondja, valamikor februárban. El sem tudom hinni. Akkora már a hasa. Azon se lennék meglepődve, ha már csak napok lennének hátra – nevetett fel, és Camillára pillantott. – Kicsit már kezd nyűgös lenni. Ezért nem jött eléd, amikor átjöttél hozzánk. Azt hiszem, türelmesnek kell vele lennem.
Camilla nem tudta levenni róla a tekintetét. Olyan jól nézett ki ez a nő a világosbarna farmerében, fekete teknősnyakú kardigánjában és fekete csizmájában. Rövid barna kabátja csak még jobban kiemelte az alakját. Haját egy fekete kalapba tűrte, amit még mindig beborított a rátelepedett olvasó hó. Átvette a csomagjait a másik kezébe, és Camillára pillantott.
– Azt hiszem, eleget vásároltunk már. Nem gondolod?
Camilla elmosolyodott, és bólintott. Megrázkódott, amikor látta, ahogy Noemí pillantása végigfut a testén. Azért választotta ezt a ruhát, hogy feltüzelje a nőt. Kék farmerja a lábaira feszült, amit a fekete csizma csak még vonzóbbá tett, kötött vörös kardigánja pedig lágyan hullott telt melleire, aminek látványától Noemínek hevesebben kezdett verni a szíve.
Bementek egy ékszerboltba, és látta, hogy Noemí teljesen felvillanyozódik.
– Kinek akarsz ékszert venni?
Noemí tekintete megakadt egy gyöngyökkel kirakott fülbevalón.
– Terrinek – mondta kurtán, és letette a csomagjait, hogy a pulthoz léphessen. Az eladó barátságosan mosolygott rá, miközben Noemí elmondta, mit szeretne. Camilla látta a boldog mosolyt az arcán. Nem tehetett róla, de féltékeny volt a lányra.
Hivatalosan nem voltak együtt, de Camilla remélte, hogy Noemí rájön, hogy ő mennyire szereti őt. Az irodában már mindenki tudott a kis afférjukról, annak ellenére, hogy ők semmit sem mondtak.
      Noemí felé fordult, és egy nyakláncot tartott egy pár fülbevalóval Camilla felé a tenyerében.
– Mit gondolsz? A holnapi karácsonyi partira szánom. Nagyszerűen néznének ki azzal a ruhával, amit anyám vett neki.
Nem vette észre, mennyire elkomorodott Camilla arca. Máris az eladó felé fordult, és előhúzta a bankkártyáját.

***

– Terri! – kiáltotta Noemí, ahogy belépett a házba, a csomagjaival a kezében. Észre sem vette a feltekert fűtést a házban. Alig várta, hogy odaadhassa Terrinek az ajándékait. – Hol vagy? – kiabált, miközben letette a csomagjait, és bement a konyhába.
A nappaliban találta meg a lányt. Nagy pocakján feszült a póló, és a sortját is alig bírta felhúzni. Odament Noemíhez, és összeszűkült szemekkel nézett rá. Valószínűleg most ébredt fel. A haja kócosan omlott a vállaira. Noemí elmosolyodott, és arra gondolt, így talán még szebb is, mint egyébként. Aztán izgatottan nyúlt a csomagja után.
– Nézd, mit hoztam neked a holnapi partira – mondta.
Terri értetlenül szegezte a tenyérnyi bársony dobozra a tekintetét. Még mindig nem ébredt fel teljesen. Rámosolygott Noemíre, és elvette a dobozt.
– Mi ez? – kérdezte fátyolos hangon.
Noemí elvigyorodott, és a kanapéhoz kísérte őt, átkarolva a lány vállát.
– Nézd meg! Azt hiszem, tetszeni fog – mondta kedvesen, és segített a lánynak leülni.
Terri kinyitotta a dobozt, és elkerekedett szemekkel nézte a gyöngyöket. Szóhoz sem jutott. A szája tátva maradt. Noemíre pillantott, majd vissza a dobozra.
– Én…
Noemí a lány szájára tette a mutatóujját, megborzongva annak puha érintésétől.
– Ne! Látom a szemeden, hogy tetszik – mondta, és az ékszerre pillantott. – Amikor megláttam, tudtam, hogy tökéletesen illene hozzád.
Előre hajolt, és gyengéden megcsókolta Terri arcát, majd vett egy mély levegőt, hogy beszívja a lány illat.
– Ez gyönyörű, Noemí! – suttogta Terri, miközben Noemí kiemelte a láncot a dobozából, és óvatosan összekapcsolta Terri tarkóján.
– Nézzük meg a tükörben! – javasolta Noemí, és segített a lánynak felállni, fogva a kezét, miközben kimentek a fürdőszobába. Terri halkan zihált, ahogy a fürdőszoba fehér fényében állva bámulta, mennyire kiemeli a szépségét a nyaklánc és a fülbevaló. Noemí mögötte állt, kezeit a lány vállain nyugtatta, és a Terri arcára kiülő hatást figyelte a tükörben.
– Gyönyörű vagy, Terri – suttogta, a lány fejéhez nyomva a száját.
Terri ajkai megremegtek az érintésétől-
– Köszönöm – suttogta. Érezte, ahogy Noemí teste hozzá préselődik, a kezei szinte égetik a vállait, miközben ujjai lassan felfelé csúsznak a nyakára.
– Imádom – remegett meg, és a tekintete találkozott Noemíével a tükörben.
A szívverése egy pillanatra kihagyott, majd elhúzódott a nőtől, kilépve a fürdőszobából, hogy visszatérjen a nappaliba. A keze remegett, ahogy levette az ékszereket, és visszahelyezte a dobozba. Nem tudta, mit tegyen, hogy gátat szabjon felfokozott érzelmeinek. Már hetek óta küzdött a Noemí iránt táplált érzelmeivel, és lassan úgy érezte, elveszíti a csatát. A terhességét hibáztatta. A tomboló hormonokat, amik elveszik az eszét.
      Az elmúlt néhány hétben, amíg Noemí nem volt otthon, elképzelte, hogy megcsókolja őt. Arra gondolt, milyen érzés lehet megérinteni az ajkait a sajátjaival, és végigfuttatni ujjait a nő izmain. Senkinek nem beszélt erről. Még Victoriának sem, akivel az idők során közeli barátok lettek, és aki majd minden nap meglátogatta őt, hogy csak üljenek és beszélgessenek, tovaűzve a lány unalmát. Ő ment el vele minden másnap a Lamaze-osztályba, mivel Noemí már a gondolatától is leblokkolt.
– Készítek vacsorát – mondta halkan és kiment a konyhába.
– Terri! Minden rendben? – kérdezte Noemí ártatlanul, követve őt.
– Persze – válaszolta a lány röviden. Megkérte a nőt, hogy üljön le, és elé tett egy tányért.
– Tettem valami rosszat? – nézett rá Noemí zavarodottan, és hülyén érezte magát, amikor Terri felnevetett, és csóválta a fejét.

17. fejezet

      Camilla épp Victoriával és Michaelával beszélgetett, amikor Noemí és Terri megérkeztek. Victoria és Michaela szeme felcsillant, amikor megpillantották a terhes lányt, aki egy csodás zöld ruhát viselt, ami tökéletesen illett rá. Camilla fagyosan mérte őt végig, aztán odament Noemíhez, aki megfogta a kezét és gyengéden megcsókolta.

Ariadne Artiles Cardeñosa alias Camilla Cortez.

– Hello – suttogta.
Noemí lépett egyet hátra és végigmérte őt, megnyalva az ajkát a gyönyörűségtől.
– Csodálatosan nézel ki – mosolygott, és ismét megcsókolta a nőt. – Lélegzetelállítóan – suttogta, alig távolodva el egy centinyire Camilla ajkaitól, hogy aztán ismét elhúzódjon, és végigfuttassa tekintetét rajta.
Camilla boldog volt, hogy ilyen hatást váltott ki az öltözéke. Egy mély kivágású ruhát viselt, ami pár centivel a térde fölött ért véget. A legmagasabb sarkú cipőt húzta fel, amit csak talált.
– Már találkoztam a családod nagy részével – újságolta. – Nagyon kedvesek.
– Örülök, hogy kedveled őket – mondta Noemí. Csak ekkor vette észre, hogy Terri eltűnt mellőle. Végigfuttatta tekintetét a helyiségen, míg végül megpillantotta a lányt, amint az unokatestvérével, Louis-szal beszélget, aki bemutatta őt tinédzser gyerekeinek. A férfi nem volt ott a családjával Natalie partiján. Louis tett egy mozdulatot Terri pocakja felé, és mondott valamit, amire a lány elvigyorodott, és büszkén megsimogatta a ruháján terpeszkedő tekintélyes dudort, válaszolva neki.
      Noemí Victoria és Michaela felé fordult, hogy átölelje őket üdvözlésként. Aztán lépett egyet hátra, és végigmérte őket. Michaela egy klasszikus stílusú, de hihetetlenül szűk vörös ruhát viselt, ami tökéletesen harmonizált azonos színű rúzsával. A haját kontyba fogta a feje tetején. Victoria egy sportos kétrészes ruhát vett fel, ami leginkább egy övnélküli szmokingra emlékeztetett. Rövidre vágatta és begöndörítette a haját.
– Mindketten nagyszerűen néztek ki – mosolygott Noemí.
– Ahogy te is – bújt hozzá Camilla, és végigfuttatta ujjait Noemí felsőjén. A V-nyakú ruhadarab tökéletesen kiemelte a nő alakját, akárcsak szűk nadrágja. A haja lágyan omlott a homloka elé, és fényesen ragyogott.
Noemí elmosolyodott, és átkarolta a nő derekát, hogy magához vonja, és nyomjon egy csókot a szájára.
– Meg kell keresnem a szüleimet – mondta, miközben elhúzódott. – Hamarosan visszajövök.
Natalie és Thomas együtt álltak a helyiség közepén, a családjukkal és a barátaikkal körülvéve.
– Hello, Dan bácsi – üdvözölte Noemí Natalie vörös hajú fivérét, akivel a szülei épp beszélgettek. A férfi vidáman átölelte őt. Mindig is ő volt a kedvenc unokahúga, mivel ellentétben a család többi tagjával, még a saját gyerekeivel is, ő azt szerette csinálni, amit Daniel is. Mindig együtt jártak pecázni, és focizni Dan bácsi fiaival és a többi unokabátyjával.
Miután megígérte, hogy amint kitavaszodik, elmennek pecázni, a férfi hagyta, hogy tovább menjen a szüleihez.
      Natalie átkarolta a lányát, és lehúzta magához a fejét, hogy megcsókolhassa a homlokát.
– Szia, anya – mosolygott Noemí, miközben az apja is gyengéden átölelte.
– Hogy vagy, kicsim? – kérdezte az anyja, felmosolyogva magas lányára, és ő is átölelte. – Hol van Terri?
– Nagyszerűen – válaszolta. – Terri is valahol itt van Joseph-fel.
Néhány perc múlva otthagyta őket, hogy megkeresse a lányt, és visszament Camillához, hogy felkérhesse egy táncra. A lágy zene, ami betöltötte a helyiséget, pont megfelelő volt.
      Út közben belefutott René-be, aki épp a személyzet terelgetésével volt elfoglalva. Annyira megörült a nőnek, hogy boldogan átölelte, és körbefordult vele, hogy aztán egy csókot nyomjon az arcára, amikor végre letette. René boldogan felnevetett, és magával vonszolta Noemít a konyhába, hogy adjon neki egy süteményt, majd egy gyengéd simogatással útjára engedje.
      Még mindig a süteményt majszolta, amikor ráakadt Camillára, aki épp René híres tojásfelfújtját kóstolgatta, miközben belemerült a beszélgetésbe Marthával, Noemí unokatestvérével.
      Noemí kacsintott egyet Camillára, majd csendben az unokatestvére mögé lépett, átkarolta, és adott egy csókot a nyakára. Martha vidáman felkacagott. Tudta, hogy csak egy valaki ragadtatná magát ilyesmire.
– Noemí, Noemí – kacagott fel boldogan. Ő volt a legsziporkázóbb személyiség a családban, és a legextravagánsabb is, rövid vörös hajával és orrkarikájával. Messziről lerítt róla, hogy ő is leszbikus. Sokszor múlatta együtt az időt Noemível, Ameliával és a barátaikkal.
Martha tudta, hogy ez az üdvözlés egyet jelent azzal, hogy az unokatestvére végre kilábalt a mély depressziójából. Amikor Noemí végre elengedte, megpördült, és szorosan átölelte őt.
– Hello, Mart! – üdvözölte Noemí, és hátra lépett egyet, hogy jobban megnézze a nőt, amitől kacagnia kellett. Martha mindig is különc volt. Ma este is egy sötétvörös selyemruhát vett fel fekete kommandós csizmával, amiből kilátszott zöld zoknija. Az orrkarikája fényesen csillogott a lámpafényben, összeolvadva számtalan fülbevalójának ragyogásával. A haját pedig rikító zöldre festette.
– Csodásan festesz – kacagott Noemí.
Camilla mosolyogva nézte őket, és belekortyolt az italába, hogy aztán gondolkodva körbe nézzen. Az egész család nagyszerű hangulatban volt, és csodálkozott, hogy senki nem teszi szóvá Martha kirívó külsejét. Camilla biztos volt benne, hogy az ő családja egyből összesúgna a háta mögött, ha így jelenne meg valahol. Aztán észrevette Territ, amint érzelemmentes tekintettel figyeli őt. Amikor kérdőn felvonta a tekintetét, a lány elfordult, és folytatta a beszélgetést Victoriával és Michaelával.

      Camilla egy pillanat múlva el is feledkezett, a lányról, amikor Noemí megragadta őt, és a táncparkettre rántotta.

­­***

– Szereti Noemít – mondta Terri Victoriának, és Camilla felé pillantott, mire tekintete összeakadt a nőével.
– Semmi rossz nincs abban, Terri – vonta fel a szemöldökét Victoria.
Terri bólintott, majd kényszeredetten ivott egy kortyot a narancslevéből.
– Tudom – nézett ismét a táncoló párra, akik teljesen belefeledkeztek a gyors zenébe. Camilla karjai Noemí vállán pihentek, aki pedig átkarolta a másik derekát, és közel húzta őt magához. Halkan beszélgettek, szájukat egymás füléhez közelítve, miközben ajkaik néha forró csókban forrtak össze. Testük tökéletes szinkronban mozdult, ahogy csípőjük egymásnak feszült. Terri lelki szemei előtt megjelent a kép, ahogy szeretkeznek, és egyszerűen nem tudta elviselni a gondolatot.
– Nem akarom, hogy Noemí szeresse őt – bökte ki végül. Nem bírt Victoria és Michaela meglepett szemébe nézni, és érezte, hogy arca elvörösödik.
– Nem? – akadt el Victoria lélegzete, és gyengéden megérintette a lány vállát. – Miért?
– Nem tudom – csóválta a fejét Terri zavartan.
– Szereted őt? – kérdezte Michaela.
Terri ráemelte szürkésbarna szemeit.
– Szeretem őt. Igen – suttogta, majd megrázta a fejét. – Hiszen annyit tett értem.
– Nem – nézett mélyen a szemébe Michaela. – Úgy értem, tényleg szereted őt? Szerelmes vagy belé?
– Nem tudom – sütötte le a szemét Terri. Küzdött az érzéseivel.
Victoria közelebb lépett hozzá, és átölelte. Noemíre pillantott, aki kérdőn nézett a szemébe Camilla válla fölött. Victoria csak a fejét csóválta.

***

      Noemí odalépett hozzájuk, és Terri arcát fürkészte.
– Jól érzed magad? – kérdezte.
A lány viszonozta a mosolyát, de szemmel láthatóan nem akart a nőre nézni.
– Igen – válaszolta. – A családtagjaid nagyszerű emberek. Különösen az unokatestvéred, Martha. Nagyon szórakoztató személyiség.
Noemí átölelte a lány vállát, és közelebb húzódott hozzá.
– Örülök, hogy kedveled őket. Ők is szimpatikusnak találnak – adott egy csókot a lány halántékára, és megszorította a vállát.
Terri felnevetett, hogy elrejtse idegességét, és felnyúlt, hogy megszorítsa a vállára telepedő kezet. Az övéhez simuló test jelenléte csak még jobban feltüzelte heves szívverését.
– Igen, észrevettem – mondta. – Néhányan legszívesebben levágnák Anthony kukacát, mások azt kívánják, bárcsak leszáradna, és így tovább, és így tovább.
Noemí felnevetett, és még jobban magához szorította a lányt, amitől annak még hevesebben kezdett verni a szíve.
– A családunk tagja, és szeretjük őt – mondta Noemí. – De tényleg egy rohadt disznó. Amit veled tett, az felelőtlenség volt. Hogy egyedül hagyott. Pedig itt a legtöbben úgy gondolják, te vagy a legkedvesebb lény, akit a Föld valaha a hátán hordott.
Terri nem tudta megakadályozni, hogy elpiruljon.
– Tényleg? Te is így gondolod?
Noemí maga felé fordította őt, és átölelte a derekát.
– Igen. Annak ellenére, hogy én tudom, milyen basáskodó tudsz lenni – halkította le a hangját, majd halkan felkacagott. Elkalandozva fürkészte a lány arcát, amit most ismét olyannak látott, mint amikor először találkoztak. Végigfuttatta tekintetét Terri szemöldökének tökéletes ívén, apró orrán és rózsaszín ajkain.
Arra gondolt, milyen jó lenne megcsókolni. Jól érezte, magát, ahogy a testük egymáshoz simult, és gyönyörködött a lány szépségében.
– Hiszel a fagyöngyökben? – kérdezte. Terri felpillantott a fölöttük lógó zöld levélcsomóra. Eddig észre sem vette.
– Te ittál? – nézett a nőre meglepetten. Kezei görcsbe rándultak Noemí erős karján. A szíve majd kiugrott a helyéről.
Noemí csak kacagott, és megrázta a fejét.
– Nem válaszoltál a kérdésemre – nézett ismét Terri szemébe, majd az ajkaira.
Terri látta az ideges csillogást a szemében, és ahogy az álkapcsán megfeszülnek az izmok.
– És Camilla? – kérdezte, látva Noemí szemében, mit akar elérni.
Noemí még szorosabban átölelte őt és idegesen felnevetett.
– Igen vagy nem? – kérdezte fátyolos hangon.
Terri lehunyta a szemeit, és kifújta a levegőt.
– Igen – suttogta, mielőtt belegondolt volna.
– Boldog karácsonyt! – hallotta Noemí hangját, és a következő pillanatban…
A szíve kihagyott egy pillanatra, ahogy Noemí forró ajkai az övéihez értek. Amikor a csók véget ért, lépett egyet hátra, és lesütötte a tekintetét. Lassan mosoly jelent meg az arcán, és körbenézett az embereken. Senki sem figyelt fel a csókra. Senki, csak Camilla, aki a helyiség másik végében állt karba font kézzel, és dühösen nézett a szemébe. Terri elfordult, nem szólt egy szót sem, csak elsietett egyedül hagyva Noemít, aki értetlenül bámult utána.

***

      Terri Thomas dolgozószobájában volt, amikor Noemí végre megtalálta őt. A lámpák le voltak kapcsolva, csak a tűzhely lángjai világítottak. A lány a férfi karosszékében ült, a kezei közé temetve az arcát. Noemí a szék mögé lépett, és egy pillanatig csak bámulta őt, emlékezetébe idézve az ajkai érintését. Felsóhajtott, majd gyengéden megérintette Terri combját. Hajnali három volt, és a többség már hazament lefeküdni.
      Terri felemelte a fejét és ásított, Noemí pedig gyengéden megsimogatta a hasát.
– Menjünk haza!
Terri bólintott.
– Mi van Camillával? – nézett a nőre fátyolos tekintette.
– El kellett mennie. Az ő családja is összejövetelt tart – mosolygott rá Noemí, és segített a lánynak felállni. – Köszönjünk el apától és anyától, és aztán menjünk! Michaela és Victoria is elmentek már Michaela családjához, de üdvözletüket küldik. Holnap majd átjönnek hozzánk.
Terri bólintott, és engedte, hogy a nő segítsen neki, miközben lassan elhagyták a dolgozószobát.

Folytatása következik!