Érdekes ötlet egy potenciális történethez

Na ez egy nagyon érdekes sztori lenne. :D

Talán egyszer majd megírom... vagy legalábbis valami ilyesmit. :)

[fájdalmas flörtölés]

Anakin, én leszbikus vagyok

Ötletözön - B-Lily-Manó

Úgy néz ki, mégiscsak lesz valami ebből az egyperces dologból. Bár az előző ötletözönös bejegyzés, a fürdő, nem lett épp nagy közönségsiker, de ezt betudom annak, hogy a témája nem épp közönségcsalogató az általános témáim mellett. Viszont egyre inkább kezd ráállni az agyam arra, hogy bármilyen kis ötletből az estek 99%-ában össze tudjak dobni egy egypercest.

Emiatt azonban az ötletözön-"sorozat" profilját egy kissé megváltoztatni kényszerülök. Az eddig közölt ötletek többségét ugyanis kis pofozással egypercessé is lehet fejleszteni. Így is marad itt pár kisebb történet, ami nem állna meg önmagában. Gondolok itt olyanokra, mint a zuhanyos. Ezek mellé viszont egy másfajta ötletözönt indítanék most el.

Az alapkoncepció az lenne, hogy ha eszembe jut egy felhasználható ötlet, azt megpróbálom belegyúrni egy egypercesbe. Ha pedig nem sikerül, vagy a megvalósítás belátható időn kívülre kerül, akkor pedig valamilyen vázlatos formában közlöm ötletözönben.

Ergo, ezen túl ne nagyon várjatok ebben a sorozatban ízlésesen kidolgozott történeteket! Azok jönnek majd ugyanolyan sűrűséggel, mint eddig (bár eddig se voltak sajnos túl sűrűek), viszont ezen túl egypercesekként. Az ötletözönben ezen túl a csupasz ötleteket szeretném majd elétek tárni vázlatos formában. Remélem, azért a puszta ötleteket is élvezni fogjátok, és talán eszetekbe jutnak olyan dolgok, amiket ha megosztotok velem, azzal inspiráltok arra, hogy tényleg összeálljon a történet.

De ha zavar titeket, hogy az ilyen történetkezdeményeket előre közzé teszem, mielőtt elkészülne (ha elkészül) a tulajdonképpeni történet, tegyétek csak szóvá nyugodtan és leállok vele!

Első ilyen közlésem rögtön egy ínyencség lenne. Amikor kitaláltam az egypercesek kategóriáját, ez volt az egyik első ötlet, ami az eszembe villant. Egy több egypercesből álló sorozat, aminek a kifutása még előttem se tisztázott. Máig se.

Egyes bejegyzések alatt beszélgettünk (vagy mondjam úgy, marháskodtunk?) Lily-vel és Evil Manóval arról, hogy őket is beleírhatnám egy történetembe. És láss csodát, meg is fogant az ötlet! Ezt szeretném most ismertetni. Természetesen az ismertetés módjára is elfogadok kritikát, javaslatokat, ötleteket, illetve a történethez is. Na és persze, ha valakit megihletek, az nyugodtan írja meg a történetet! Nem marháskodunk itt szerzői jogokkal meg ilyesmivel ilyen vonatkozásban. Csak azt kérem, a kész művet küldje el nekem.

Szóval az alapkoncepció az lenne, hogy egy szép napon B szomszédságába új lakók költöznek. Na nem Szomszédlányhoz. Ő elvan a családjával, köszöni szépen.

Azzal terveztem indítani, hogy egy nap Szomszédlány látogatást tesz B-nél. Lelki szemeim előtt úgy jelent meg, hogy B ül az asztalánál és épp tanul, amikor barátnője megjön. Itt valami kis közbeszúrást meg lehet ejteni, hogy Szomszédlány már kapott saját kulcsot B lakásához. Igazából részletkérdés és ezt már bármilyen történetnél felhasználhatom. Szóval a lényeg, hogy B idegeskedik a tanulnivalója miatt, Szomszédlány pedig, hogy megnyugtassa, mögé lép, és miközben a vállát masszírozza, mesél neki, beszélgetnek. Elmeséli, hogy az idős néni, aki a szomszédban lakott, aki a Vizsga utánban már szóba került, elhunyt. B-t ez persze nem nagyon rázza meg, mert gyakorlatilag nem is ismerte a szóban forgó szomszédot, de látja, hogy Szomszédlányt elszomorítja, ezért vigasztalja őt. Aztán elvonulnak B hálószobájába és a történet lezárásaként valahogy lehet utalni rá, hogy odabent egy kis huncutkodásra is sor kerül. Mintegy ezzel vigasztalja B barátnőjét.

Ez lett volna az első egypercesen, de sajnos az ihlet nem volt meg hozzá, úgyhogy másképp alakultak a dolgok. De még megírhatom valamikor, ha más nem teszi meg helyettem, aminek viszont ugyanúgy örülnék.

És akkor ennek folytatásaként indulhatna a történet. A néni lakása ugyanis üresen maradt. B akár még filózhat is azon, hogy most mi lesz azzal a lakással. Az hamar kiderül, hogy az örökösöknek nem kell, ezért eladják, vagy kiadják. B talán el is felejtkezik az egészről, amikor egy szép napon az egyetemről haza tartva, ismét költöztetőket lát a háznál. Rövid úton kideríti, hogy az új lakók az elhunyt néni lakásába költöznek be, és nem is akárkik. Amikor felmegy az emeletre, az ajtóban egy szép, tizenhét év körüli, barna hajú és kék szemű lányt talál ücsörögni, amint épp csak úgy henyélésként penget egy gitárt. Összeismerkednek, beszélgetnek. Kiderül, hogy a lányt Lily-nek hívják és egy nála tíz évvel idősebb lány társaságában költözik be a lakásba. A szóban forgó idősebb lány persze a mi Manó barátunk. Kitalálnék neki(k) valami új nevet, de odáig nem jutottam. Lily-ről kiderül, hogy egy klassz, vagány csaj, aki könnyen barátkozik, mindenkivel jól kijön, minden érdekli és legalább olyan perverz a fantáziája, mint B-nek. Manó ezzel szemben barátságos, de ugyanakkor hallgatag és egykedvű. 

Azon sokat merengtem, hogy mi legyen a két lány viszonya. Odáig eljutottam, hogy ez konkrétan nem derül ki, de B sejti hogy nem csak szimplán lakótársak. De nem tudja eldönteni, hogy csak az ő fantáziája túl perverz, vagy tényleg annak a jeleit látja, hogy Lily és Manó az ágyukat is megosztják egymással.

Egyik este Szomszédlány nála tölti az éjszakát és két menet közben elbeszélgetnek az új szomszédokról. B elmondja az elméletét, amin Szomszédlány jót derül, de ő még annyit se tud, mint B, tehát függőben marad a dolog.

A következő napokban viszont, ahogy B oszcillál a lakása és az egyetem között, feltűnik neki, hogy egyre többször látja Szomszédlányt és Lily-t együtt. Hol a folyosón kettejük lakása között, hol a ház előtt a parkban, hol máshol. Akár megeshet az is, hogy Lily Szomszédlány iskolájába iratkozik be. Ennyire nem gondoltam ki. A vége már az lesz, hogy B a két tinédzser leányzóról is elméleteket gyárt. Na nem úgy skizofrén módon, de beindul a perverz fantáziája. Amikor viszont ennek hangot ad Szomszédlánynál, az csak nevet rajta, Lily-nek meg hiába utalgat, ő adja az ártatlant. Manóval is összebarátkozhat, mármint B, de őt egy szófukar, sztoikus karakternek képzelem el, akiből már csak emiatt sem lehet semmit kihúzni, se az ő kapcsolatáról Lily-vel, se Lily-éről Szomszédlánnyal.

Idáig jutottam a gondolatmenetben. Ezen túl már csak az körvonalazódott a fejemben, hogy nem akarom ezt egy olyan egyszerű megoldásba kifuttatni, amit egy nagy orgia kliséje adna a négy lány részvételével. Igazából nem is szeretnék konkrét választ adni. Lily és Szomszédlány flörtölhetnek egymással, de vagy nem bújnak ágyba, vagy csak B nem talál erre semmi bizonyítékot. Manó és Lily kapcsolatáról meg azért kaphatunk információkat, de az összes részlet homályos marad. Én arra gondoltam, hogy egyiküknek sincsenek (már) szülei, viszont Manó Lily nagytestvérének (én nővérre gondoltam, de akár bátty is lehet, részletkérdés) a partnere volt, viszont a nagytesóval történt valami. Hogy ne legyen annyira tragikus a sztori, lehet, csak külföldön kapott melót. Manóval szakítottak, Lily-t meg otthagyta. Persze ezt lehet cizellálni úgy, hogy igazából nem szakítottak, mert Manó várja vissza, és addig ő vigyáz Lily-re (már amennyire egy tizenhét éves lányra vigyázni kell). De hogy eközben belátogat-e a "sógornő" ágyába, azt a homály fedi.

Nos, várom az ötleteket, akármire. Akár a történettel kapcsolatban (Mi lehet Lily és Manó kapcsolata, akár átrajzolva az általam felvázolt amúgy is képlékeny vonalakat? Mennyire került közel egymáshoz Szomszédlány és Lily? Hogy folytatódik a történet? stb.) akár az új ötletözön-profilt illetően.

Ötletözön: A fürdő

Most egy rendhagyó történet-ötlettel jelentkezem. Pontosabban nem is annyira rendhagyó, mivel szoktak ilyen ötleteim születni, de az Ötletözönben eddig még nem került sor ilyesmire. Talán egyesek örülni fognak neki, mások viszont nem annyira (vagy egyáltalán nem), mivel a szóban forgó alkotás egy gay történet. Az igazat megvallva, kis átalakítással lehetett volna bármi más is, viszont valahol mindig is izgatott a gondolat, hogy két férfi kapcsolatáról írjak történeteket. Természetesen ez soha nem fogja háttérbe szorítani a leszbikus történeteimet, de... na, értitek.

Ez most egy gyenge kis próbálkozás. Egy futó gondolat "papírra" vetése, de remélem, azért legalább néhányótoknak elnyeri a tetszését.

Illetve még egy szempontot kiemelnék: Felmerült, hogy egyrészt az én időhiányom miatt, másrészt azért, hogy nektek se kelljen mindig hosszú történeteket olvasni, úgynevezett egyperceseket (is) alkotok. A kérdésem az lenne, hogy az itt következő történetet, természetesen stílusában csiszolgatva (mivel ez csak egy hirtelen felindulásból leírt történet) elfogadjátok-e a műfaj prototípusának?

Annyit előre bocsátok, ha a történetből magából.nem derül ki egyértelműen, egy római fürdőben járunk. A helyszín és az időpont nem lényeges. Az előbbi leginkább Róma városa, de ha másképp gondoljátok jobbnak, ezt is rátok bízom.

Kellemes olvasást!

*********************************************-

            Math a fürdő belső terét kitöltő finom gőzfelhőn keresztül is azonnal kiszúrta a férfit. Bár nagy volt a tömeg, mint az ilyen napokon rendesen, és a forróra hevített vizű medencék kipárolgása még jobban össze is mosta az alakokat, a rabszolgafiú azonnal felismerte a tehetős vendéget. Rabszolgaságban töltött élete tizenhat éve alatt, és különösen az elmúlt hat évben, amit ebben az előkelő római fürdőben töltött a vendégek mindenfajta igényének lesésével, megtanulta, hogy különböztesse meg egymástól a tehetős polgárt, a dúsgazdag arisztokratát és a nincstelen senkit, aki csak úgy betévedt az utcáról az ingyenes közfürdőbe. Első pillantásra látta, ki az, aki csak tisztálkodni akar, ki az, aki a fürdő egész, kulturális centrumnak beillő szolgáltatáshálózatát szeretné igénybe venni, és ki, aki egészen más örömökre vágyik.

            Gazdái arra okították éveken keresztül, nem ritkán heves erőszakot alkalmazva, hogy önként és dalolva lesse és elégítse ki a vendégek igényeit, még akkor is, ha épp senki nem ellenőrzi. Ezen a férfin viszont akkor is megakadt volna a szeme, ha csak egy egyszerű vendég lett volna, aki a fürdőben múlatja az időt. Nehéz is lett volna nem felfigyelni a délceg alakra, aki bár már jócskán benne járhatott a férfikorban, de rövidre vágott fekete hajába még egy ősz szál sem vegyült, arcát pedig kora csak markánsabbá tette. A teste pedig… az az izmos test… Math ilyenkor adott hálát az isteneknek, hogy a rómaiak a fürdőbe lépés első pillanatában megszabadulnak minden ruhájuktól. Odafent Galliában, a szülőhazájában, az emberek a hideg idő miatt csak annyi ideig vetkőznek le, ameddig feltétlenül szükséges. Bár a fiú sosem járt még azon a vidéken, hiszen pár éves korától kezdve Rómában nevelték gazdái, de mindig is gallnak tartotta magát. Igaz, lehet, ez is csak gazdái műve, akárcsak neve, a leggyakoribb gall nevek egyike.

            Ez a férfi viszont, aki most belépett a fürdőbe, tipikus római volt. Római arisztokrata a legjavából. Meztelen testén tetőtől talpig feszültek az izmok, ahogy az egy hadviselt férfihoz illik. Az ilyesfajták presztízskérdésnek tekintették, hogy leszolgáljanak legalább pár évet a hadseregben, ami megedzette őket és elmondhatták, harcoltak a birodalom ellenségeivel. Ennek a férfinak a testén viszont egy vágás, sérülés vagy sebhely sem volt látható. Math valószínűnek tartotta, azzal a fajta nemessel áll szemben, aki tisztként együtt gyakorlatozik és vonulgat az embereivel, a csatákban viszont, ha egyáltalán részt vesz egyben is, a lehető legmesszebb tartja magát az eseményektől.

            Őt viszont ez a legkevésbé sem érdekelte. Ő csak egy jóképű, élete virágában lévő, izmos rómait látott, aki azért érkezett, hogy igénybe vegye a fürdő szolgáltatásait, amit az állam tulajdonában lévő rabszolgák, olyanok, mint Math, voltak hivatva megkönnyíteni.

            A fiú nem is habozott. Teste szinte magától mozdult. Már-már ő is külső szemlélőként figyelte, ahogy meztelen talpai csattognak a nedves kövezeten és a karjára terített törölközővel a jövevény felé közelít.

– Salve! – köszöntötte a hagyományos latin megszólítással a férfit. – Üdvözlet, dominus!

A férfi elmosolyodott az „úr” megszólítás hallatán és az előtte meghajoló rabszolgafiú felé fordul, hogy enyhén biccentsen.

– A nevem Math – folytatta a fiú hebegve. Alig jutott szóhoz egy ilyen félistenküllemű férfi társaságában. Habár a látogatók többségét nem érdekelte az őket kiszolgáló rabszolgák neve, nekik csak „fiú”, vagy egyszerűen „rabszolga” voltak, Math hirtelen szükségét tartotta ezt elmondani. – Miben lehetek szolgálatodra ezen a szép napon.

– Üdvözlet, Math! – szólalt meg a jövevény öblösen zengő hangon, amibe a fiú azonnal beleborzongott. Ez pedig nem kerülte el a jövevény figyelmét sem. Éles szemű római volt, akinek figyelmét a csataterek edzették meg, mind a provinciák sáros mezein, mind a római politikai életben. Ahogy végigmérte a karcsú, de arányos testalkatú, rövidre nyírt hajú ifjút, azonnal észrevette zavarát. És hiába eresztette a Math-ként bemutatkozó rabszolga olyan alacsonyra a törülközőt, hogy eltakarja lábai közét, zavara és testének minden rezdülése elárulta a férfinak, mi rejtőzik az anyag mögött. Ettől pedig arcára elégedett mosoly ült ki.

Eredetileg csak azért érkezett a fürdőbe, hogy egy kellemeset mártózzon, esetleg elbeszélgessen az éppen arra járó barátaival. Hiszen nem is volt jobb közösségi hely Rómában egy fürdőnél. Látva viszont ezt a szemrevaló ifjút, akit már a puszta jelenléte is felizgatott, úgy döntött, enged egy kicsit a másfajta élvezeteknek is. A közszájon forgó mondás úgy tartotta, ha egy római férfi nőt akar, elmegy a bordélyházba. Ha pedig fiút, a fürdőbe.

– Mit szólnál mondjuk egy kellemes masszázshoz, Math? – mosolygott a rabszolgára.

A fiú szóhoz sem jutott. Bár a kérdés nyilvánvalóan csak költői volt, már az is meglepő volt, hogy egy ilyen előkelő vendég egyáltalán tekintettel van óhaja megfogalmazásában egy rabszolgára.

            Érezte, ha most kinyitná a száját, nem tudna egy értelmes szót sem kinyögni, ezért csak némán bólintott és intett a férfinak, hogy kövesse őt. A törölközővel továbbra is takargatta lángban égő ágyékát, ahogy a tágas belső tér peremén sorakozó masszázs-helyiségek felé vezette vendégét, de már most megbizonyosodott ennek hiábavalóságáról, ahogy érezte a vendégnek a hátára tapadó tekintetét.

            Amikor végül beértek az egyik üres helyiségbe és a vendég érdeklődve végigmérte a szűk szoba közepén elhelyezett gyúrópadot, Math ismét meghajtotta magát.

– Engedelmeddel, dominus, azonnal keresek egy masszőrt, aki kiszolgál.

– Arra semmi szükség – állította meg a vendég, még mielőtt Math egyáltalán megmozdulhatott volna.

Elszakította tekintetét a gyúrópadtól, ami igazából eddig sem érdekelte, és szembefordult a fiúval. A rabszolga valamiért ellenállhatatlan késztetést érzett, hogy lejjebb eressze pillantását, és azonnal meg is pillantotta a két izmos comb között mereven ágaskodó hosszú dorongot.

            Megbabonázott tekintete a felizgatott férfiasságra tapadt, és olyannyira elveszítette önuralmát, hogy még a törölközőt is kiejtette a kezéből. Erre azonban már feleszmélt, és pirulva próbálta takargatni magát, úgy, ahogy csak képes volt. A férfi azonban csak mosolygott, és lassú, kimért mozdulatokkal odalépett Math elé, kezét annak mereven lüktető hímvesszőjére fonva.

            Math testében szétáradt a forróság és száján halk nyögés szökött ki, ami csak még szélesebb mosolyt csalt a vendég arcára.

– Én is így gondoltam – mondta a férfi. – Nincs itt szükség masszőrre, igaz, fiú?

Math most már bólintani sem tudott. Tekintete rátalált a férfi szemére. Normális körülmények között hihetetlen sértés lett volna, hogy egy rabszolga vendége szemébe mer nézni, most viszont ez egyiküket sem érdekelte. A férfi elengedte Math legnemesebb testrészét, és hatalmas kezét a fiú vállára helyezte. Csak gyengéden nehezedett rá, de már ez is elég volt, hogy a rabszolga térdre rogyjon.

– Ügyes fiú – mosolygott a férfi és odalépett az ifjú gall elé, hogy vágyakozva lüktető férfiasságát annak szájába vezesse.

Ötletözön: A hárem 2.

Most találtam ezt a képet.
Nem passzol tökéletesen, de illene a háremes ötletemhez, nem?

Ötletözön: Egyperces 2.

Előzményt lásd: Ötletözön: Egyperces

Bocsánat, hogy ilyesmivel rabolom a figyelmeteket, de szeretném, ha ez a dolog összejönne.

Manó! Köszönöm az ötletet. Elgondolkodtam rajta, és jutottam is valamire.

Igazából két megoldási lehetőség formálódott bennem, viszont az előnyök mellett mindkettőnek megvannak a maga hátrányai. Nem tudom, te melyikre gondoltál, de kíváncsi lennék a véleményedre.

Amikor először olvastam az ötletedet arról, hogy "életképekben" oldjam meg a történetek egypercesekbe sűrítését, ez úgy jelent meg a fejemben, hogy jelenetekre bontom a történetet, ezeket a jeleneteket kicsit kibővítem, kipofozom és így egyesével töltöm fel. Ennek előnye, hogy mindenki megkapja vele, amit szeretne. Akinek kevés az ideje egyszerre olvasni, az sok rövidke történetet kap, aki viszont inkább hosszabb történetet olvasna, akár hosszú várakozási idő után is, az kivárhatja, amíg az egész felkerül, és egyben elolvashatja az egészet. Viszont a hátránya is ebből fakad. Ti nem tudom, hogy vagytok vele, de én nem igazán szeretem, ha egy összességében egészet alkotó történet részleteire tagolva kell kivárnom, hogy apránként megjelenjen. Ha meg kivárjuk, amíg elkészül az egész, akkor megint ugyanott tartunk, nem? Illetve nekem se biztos, hogy nagy segítség ez a megoldás, mert általában jobban szeretem egyben megírni a dolgokat. Nem igazán tudom félbeszakítani az írást és x idő után visszaülni folytatni. De valahogy ezt is meg lehet oldani, és, ha jobb nincs egy próbát megér.

A másik megoldás, amire jutottam, egy kicsit más jellegű. Úgy tudnám leírni, hogy alapvetően teremtünk egy "univerzumot". Ez jelen esetben pl. B történeteivel, vagy akár a Szomszédlány-sorozattal is, rendelkezésre áll. Van egy keret, amin belül már ismert alapokra írhatok sok kicsi, önmagában álló, de mégis egymáshoz millió szállal kötődő történetet. Ennek előnye, hogy mindig valami új jön, nem kell attól aggódni, hogy akkor most vissza kell keresni az első részt és onnan kezdeni az olvasást. Nekem is könnyebbség, mert rövid idő alatt össze tudok hozni egy teljes történetet, és ki lehet hagyni elemeket, mert lehet hivatkozni rá, hogy ez már itt meg itt az "univerzumban" meg van. Hátránya viszont, hogy nem tudom, ez a gyakorlatban mennyire lesz követhető. Mennyire valósítható meg úgy, hogy a történetek úgy épüljenek egymásra, hogy közben mégis külön-külön is érthetőek legyenek.

Én, személy szerint leginkább egy öszvérmegoldást preferálnék, ami inkább az utóbbihoz áll közelebb. Hogy ez érthetőbb legyen, szemléltetem egy kicsit a megoldásokat.

Képzeljétek el úgy, hogy az eddig írt történeteim egy-egy tömör réztömbbel egyenlőek. Ezzel szemben az első megoldásban ugyanazt a rezet kis golyókba öntjük, amit egy erős szálra fűzünk fel. Az eredmény egy kis történetekből álló "gyöngysor",

A második megoldást úgy tudnám szemléltetni, hogy fogunk egy hatalmas tálat, és rajta szétszórjuk a golyókat mindenfajta logika nélkül, és vékony vonalakkal összekötjük őket. Vagyis lényegében kötődnek egymáshoz, de nem annyira, hogy szükségesek legyenek egymás megértéséhez.

Na most az én öszvér megoldásom úgy nézne ki, hogy ezek mellett a vékony vonalak mellett egyes golyókat vastagabb vonalak kötnek össze. Ergo kb. az "univerzumon" belül egyes történetek amolyan részsorozatot, együtt egy résztörténetet alkotnak. Ez valamennyire ötvözné a két megoldás előnyeit, viszont aggódok, magamat ismerve, hogy nem tudom mennyire tudom tartani az egységeket. Mondjuk van eleje, közepe, van egy pont, amire azt mondhatjuk, hogy itt akár le is lehet zárni, utána viszont még fűzöm tovább, viszont mindezt úgy, hogy lassan elveszti a "gyöngysor" jellegét, és ad absurdum, szétbomlik több külön szálra. És nem tudom, ez hogy lenne követhető.

No mindegy. Nem részletezem tovább, mert már én is kezdek belezavarodni.

Nektek mi a véleményetek? Tényleg érdekel, hogy ti hogyan látjátok, mert például jelen esetben is Manó segített ide eljutni. Bármi segíthet.

De emellett továbbra is várom az egyéb ötleteket is. Kommentelhettek ide, de az előző, az "Egypercesek" bejegyzéshez is. Sleepwalker, nagyon köszönöm az első bejegyzésnél a kommented, és érdekelne a véleményed a reakciómra. Lily! Jutottál valamire a gondolkodásban?

Várom az ötleteket.

Ötletözön: Gyönyörök ősszel

Még az ősz elején, közvetlenül a Barátnők és a Nyár végén feltöltése után, belevágtam egy nagyobb lélegzetvételű, 6-7 fejezetesre tervezett B-Szomszédlány történetbe, de sajnos belesültem. Mivel az ősz már nem épp aktuális és egyelőre azt se tudom, a karácsonyi történetet hogy fogom megírni (bár igyekszem), ebből már ilyen formában nem lesz semmi. Az ötleteit felhasználhatom még más Szomszédlány-történetekhez, de ez még a jövő zenéje.

Eddig ennyit írtam meg. Ötleteim még voltak (vannak) bele, de jó eséllyel már nem állnak úgy össze egésszé, mint terveztem, de, ha akarjátok, megírhatok még egy párat ha ez tetszett.

Szóval, íme az eddigiek:

– Á! Ez fantasztikus volt! – nyújtózott el Szomszédlány az ágyon. Haja mint sötét glória terült szét a feje körül, csillogó barna szemei pedig úgy meredtek előre, mintha nem is az egyhangúan fehér plafont látná maga előtt, hanem valami olyan mennyei gyönyörűséget, amit a hétköznapok szürkeségébe belesüppedt ember még csak felfogni sem képes.

Betűrtem egy tincsem a fülem mögé és megnyaltam az ajkamat, hogy aztán végigmérjem előttem elterpeszkedő meztelen testét. Ezt a még nem egészen tizenhét évesen is olyan gyönyörű és nőies testet, aminek már a puszta látványától is hőség árasztotta el a lábaim közét. Ahogy ott bámultam azt a karcsú alakot és a formás idomokat, el sem tudtam képzelni gyönyörűbbet ezen a világon.

            Na jó, ez most nagyon patetikusnak és csöpögősnek hangzik, de akkor, az előző pillanatok vad szeretkezésének hevében égve, valóban így éreztem. Még mindig ajkaimon éreztem nedveinek csodás ízét, és ahogy lepillantottam, megduzzadt ajkai lankadatlanul tátogtak felém, mintha csak folytatásért könyörögnének.

            Amikor észrevettem, hogy azok a gyönyörtől csillogó barna szemek már nem a semmibe révednek, hanem engem figyelnek, elkaptam tekintetemet legrejtettebb testzugáról, és ártatlan mosollyal az arcomon felé fordultam.

– Hihetetlen vagy! – kacagott fel, és megragadta a tarkómat, hogy magához vonjon és hevesen megcsókoljon.

Valóban, bár magam sem tudom miért, úgy viselkedtem, mint egy szende kislány, aki, azok után is, hogy épp most hajszoltam bele a nyelvemmel egy felemelő orgazmusba, mintha még azt is szégyellné, hogy megbámulja őt.

            Hiába telt el már majdnem fél év azóta, hogy a családjával beköltözött a szomszédba, még mindig nem tudtam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik velem. Néha már hajlottam arra, hogy azt higgyem, ez az egész csak álom. Hogy csak mocskos fantáziám hiteti el velem, hogy ez a gyönyörű szép lány, alig pár nappal a megismerkedésünk után a konyhámban kötött ki, és ki sem várva, hogy én tegyem meg az első lépést, úgy támadott le, mint egy nőstényoroszlán.

            Viszont az idő múlásával egyre kevésbé lett volna tartható az a képzet, hogy mindez csak álom. Azután a rengeteg csodálatos óra után, amit egymásnak szereztünk az ágyban henteregve, és azután, hogy a két héttel ezelőtti beszélgetésünk után mennyire elmélyült a barátságunk.

            Két hét? Valóban csak két hét telt volna el az óta? Hiszen mintha már ezer éve ismernénk egymást. Szinte már nem is tudtam elképzelni az életemet nélküle. Anélkül, hogy tapintsam puha bőrét, csókoljam selymes ajkait, és nyelvemet forró barlangjába fúrjam.

– Mi az? – rántott ki merengésemből a hangja. – Mit bámulsz ennyire? – nézett fel rám, továbbra is elterülve az ágyon, mint egy mennyből idepottyant angyal.

– Semmi – ráztam meg alig láthatóan a fejemet. – Csak azon gondolkodom, vajon a cigitől van ilyen borzalmas íze a szádnak, vagy alapból is ilyen.

– De hülye vagy! – kacagott fel, miközben lelökött magáról.

Hangosan hahotázva terültem el mellette a széles ágyon, hogy aztán, megfájdult tüdővel elnémulva én is a csupasz plafonra bámuljak.

– Ez már nagyon hiányzott – törte meg a csendet ismét egy hangos sóhajtással Szomszédlány.

– Mi? Hogy emlékeztesselek, hogy túl sokat bagózol?

– Nem, te lökött! – könyökölt az oldalamba. – Különben is! Nem azt mondtad, hogy nem zavar?

– Engem aztán nem – vontam vállat. – Amíg nem az én lakásomban csinálod.

– Nem könnyíted meg a dolgom – tornászta magát az oldalára, hogy felkönyökölve az arcomba nézhessen. – Pedig már így is legszívesebben az egész napomat itt tölteném.

– Úgy beszélsz, mintha nem tegnap lett volna, amikor úgy megujjaztál, hogy utána alig bírtam összezárni a lábamat.

– Az tegnapelőtt volt – válaszolta, színlelt szemrehányással, mintha mérges lenne, amiért nem emlékszem a pontos időpontra.

– Nem tök mindegy? – kacagtam fel. – Esküszöm, ha rajtad múlna, még az utolsó csepp életet is kikefélnéd belőlem.

– Legalább egy kis örömöm hadd legyen az egész napos szívás után! – méltatlankodott.

– Ne mondd, hogy ennyire vacak a suli!

– Pedig de. Hidd el, csak azért tudom elviselni, mert tudom, hogy utána haza jöhetek, és bevethetem melléd magam az ágyba.

– Nocsak! – ült ki egy kaján vigyor az arcomra. – Ha nem ismernélek jobban, azt hinném, szerelmes vagy.

– Na elmész te… – zsörtölődött, miközben elkezdett feltápászkodni az ágyból, de én kacagva megragadtam a karját.

– Gyere csak vissza? – rántottam magamhoz, hogy pár másodpercnyi nagyrészt csak színlelt birkózás után ismét megadja magát a csókomnak.

Kezemet lassan végigfuttattam selymes bőrén. Éreztem, ahogy formás melle besüpped ujjaim alatt, hogy aztán, mintha csak egy egész más világ lenne, áttérjek feszes hasfalára, ami után végre elérkezek ahhoz a forrón tátongó nyíláshoz.

            Hangosan felnyögött, ahogy egyszerre két ujjam hatolt be nyelvmunkámnak köszönhetően alaposan kitágult járatába. Ajkai elernyedtek, barna szemei pedig egy pillanat múlva ismét a semmibe meredtek, ahogy gyors lendülettel indult el ismét a csúcs felé.

– Esküszöm, egyszer kicsinálsz – zihálta, amikor ismét levegőhöz jutott.

– Te akartad – vontam vállat, de arcomról közben egy pillanatra sem tűnt el a mosoly.

– Az a szerencséd, hogy mennem kell. Különben többszörösen kapnád vissza – fújt egyet, miközben kikászálódott az ágyból.

Ezzel mintha egy pillanat alatt szertefoszlott volna az idill. Bár még mindig gyönyörködve bámultam ruganyos testét, ahogy meztelenül körbesétál a szobában, összeszedve az előző este hevületében szétdobált ruháit, de az a burok, ami jótékony felejtésként borult ránk eddig, darabjaira hullott, hogy ismét kitáruljon a szomorú valóság.

            Az elmúlt két hétben ugyanis nem csak a barátságunk mélyült el jobban, hanem ismét elkezdődött az a lélekölő tortúra, amit tanévnek hívnak. A nyár tovaszállt. Bár odakint még mindig kellemes, meleg idő volt, feltartóztathatatlanul begyűrűzött a városba az az érzés, amit az ősz hoz magával. Mintha a nyár soha nem is létezett volna. Mintha csak egy álom lenne, ami után felébredve ismét vissza kell zökkenni a kegyetlen valóságba.

            Hálát adtam az égnek, hogy itt volt ez a csodálatos lány, aki még ezekbe a napokba is csempészett valami kis örömöt. Figyeltem, ahogy meztelen testét lassan eltakarja, először a bugyiját, majd farmernadrágját felhúzva, hogy aztán tovább folytassa a kutakodást a leglehetetlenebb helyekre elrepült melltartója és topja után.

– Megismételhetnénk ezt valamikor – nyújtózkodtam én is, hogy felkészítsem magam a felkelésre.

– Jó lenne – kacagott Szomszédlány. – De a szüleim már így is mérgesek, hogy suli-időben ilyen sok éjszakát töltök házon kívül.

– Tényleg – tápászkodtam ki az ágyból, mire azonnal testemen éreztem fürkész tekintetét. – Hogyhogy megengedik, hogy ilyen sokszor át gyere?

– Miért ne engednék meg, hogy egy barátnőmnél aludjak? – vont vállat.

– Na de ennyiszer?

– Sok barátnőm van – vigyorodott el.

– Na de ennyire?

Erre már nem válaszolt, csak a vállat vonogatva felnevetett. Tény, hogy a szülei helyében én már gyanakodnék, ha a lányom három napból kétszer egy barátnőjénél akarna aludni. De lehet, ez csak azért van, mert én pontosan tudtam, mit is művel ezeken az éjszakákon Szomszédlány alvás címszava alatt. Amellett pedig, ő sokkal jobban ismerte a szüleit, mint én, így hát nyilván tudta, hogy kell meggyőzni őket.

– Majd csak lesz valahogy – mondtam végül.

– Ja – válaszolta, miközben az utolsó simításokat végezte a ruháján, hogy aztán felkapja az iskolatáskáját. – Majd próbálkozunk. – Azzal odalépett hozzám még egy búcsúcsókért. Miközben teste hozzám simult, ajkaink pedig összefonódtam, éreztem, ahogy egyik keze ismét a lábaim közé csusszan.

– Te kis pimasz! – kacagtam fel, mire ő ismét csak elvigyorodott.

– Sok sikert mára! – intett búcsút miközben elhúzódott tőlem, és elindult az ajtó felé.

– Köszi. Szükségem lesz rá.

******************************************************************************

Kíváncsian várom bárki megjegyzését, észrevételét. Ha úgy jobb, akár még névtelenül is. A lényeg, hogy várom a visszajelzéseket. :)

Ha tetszett a történet, lájkolhatjátok a  a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon.

Ötletözön: Egyperces

Ez most egy kicsit rendhagyó bejegyzés lesz. Legalábbis, ami az Ötletözönt illeti.

Most nem egy történetet, történettöredéket, jelentet, konkrét ötletet szeretnék megosztani veletek, hanem egy műfaji elemben kikérni a véleményeteket. Na ez most kicsit nagyképűen hangzott. "Műfaji elem". A lényeg az, hogy egy ismerősöm, aki olvassa a történeteimet (és nem mellesleg ezt a blogot is neki köszönhetem, amiért nagyon hálás vagyok neki), megjegyezte, hogy néha kicsit hosszúak a történeteim. Az embereknek ma már nincs annyi idejük, hogy oldalakat olvassanak el naponta. Ebben pedig sajnos egyet kell értenem vele. Magamon is tapasztalom, hogy néha fel kell adnom egy-két dolgot, mert egyszerűen nincs rá időm.

No ne rémüljetek meg! Nem tervezek felhagyni a történetírással, és az eddigi stílusomon, történetalkotási módomon se tervezek változtatni, bár nem tudom, mikor lesz időm megint írni egy jó történetet.

Viszont több különböző forrásból merítve (amiket most hosszadalmas és kacifántos lenne kifejteni, és annyira nem is szeretném részletezni), körvonalazódott bennem egy műfaji megoldás.

Nevezzük ezt "Egyperces"-nek, ha tetszik!

A lényeg az, hogy rövid történeteket közölnék. Olyanokat, mint amilyenek eddig az Ötletözönbe is bekerültek. Viszont, míg az eddigiek csak töredékek, vagy az agyamban felvillanó képek voltak, ezeket teljes, önmagában kerek történeteknek képzelem el, jelentősen nem nagyobb terjedelemben. (Ergo, max. 2-3 oldal Wordben.)

Ennek több előnye is lenne. Egyrészt nektek is adhatnék gyakrabban saját történetet, mert egy ilyet nem olyan nagy was ist das megírni, ha van rá ötlet, másrészt meg nekem se kellene megvonnom magamtól az írás örömét csak azért, mert aktuálisan nincs időm és ihletem egy átlagos hosszúságú novellára. A problémám viszont az, hogy ezt hogy lehetne megoldani. Mármint, hogy írhatnék ilyen rövid történeteket.

Itt most elsősorban erotikus történetekre gondolok, mert hát, erre szabtam ezt a blogot. Viszont már többször is említettem, hogy nem akarok szimplán pornót írni, ami kizárja azt, hogy pusztán a szexjelenetre leszűkítve, egy rövid bevezetéssel, befejezéssel és egy jól megírt actionnel akarjak előjönni. Az nem én lennék. Másrészt viszont egy kerek egészet szeretnék. Olyan történeteket, amik, még ha olyan érzést is hagynak az emberben, hogy "de jó lenne, ha még folytatódna" (amit adott esetben egy átlagos hosszúságú történetben később meg is tehetek, ha úgy alakul), mégis van elejük, közepük és végük, szólnak valamiről és arról egy koherens képet adnak. Nem kell feltétlenül valami emelkedett tartalom, hiszen az az eddigi történeteimben se mindig van (ha valamelyikben van egyáltalán), de mégis vigyen végig valami tartalmat.

Ugye értitek, mire akarok kilukadni?

Nektek lenne esetleg valami ötletetek, hogy is nézhetne ki egy ilyen történet?

Bármilyen meglátást szívesen fogadok. Még akár egy kósza ötletet is, ha valakiben megfogalmazódik, hátha az ad valami olyan lökést, amitől felgyullad az a bizonyos lámpa a fejemben. És, természetesen, mint eddig is, akár névtelenül is nyugodtan írhattok. Nem az számít, kitől jön, csak az, hogy leírja a megjegyzését.
Ha pedig valami technikai probléma miatt nem tudnátok ide megjegyzést írni, azt megtehetitek a Facebookon is a Sinara történetei nevű oldalon.

Ötletözön: Zuhany

Gondolom, nem okozok meglepetést, ha azt mondom, már-már egyfajta ars poeticámmá vált, hogy nem írok pornót. Úgy gondolom, a lecsupaszított szexleírás sokat nem ér. A valóságban nagyon fontos szerepet játszik a kontextus, az, hogy kik is csinálják azt, amit csinálnak, és hogy jutnak el odáig.

Viszont az erotikus történetek, legalábbis nálam, sokszor épp abból születnek, ami önmagában a legtöményebb pornó lenne. E-köré szövöm azt a történetet, ami az erotikus novellát erotikussá teszi.

Most egy olyan ötletet szeretnék megmutatni nektek, amin ez a plusz még nincs rajta, és talán soha nem is lesz. Persze ezt is igyekeztem némi tartalommal megtölteni, és nem csak a kőkemény akciót tálalni. Azt már döntsétek el ti, ez mennyire sikerült!

Szóval, a helyzet a következő:

Á mozdulatlanul állt a zuhany alatt. Lábait enyhe terpeszre nyitotta, fejét pedig hátra vetette, hogy lehunyt szemmel élvezze, ahogy a rá omló víz végigsimítja meztelen testét. Hosszú nap állt mögötte. Hosszú és fárasztó. Néha már azon gondolkodott, miért is csinálja mindezt. Miért nem hagy fel vele, ha ennyi energiát kivesz belőle? Amikor azonban az ilyen napok végén hazaért, mindent szinte egy csapásra elfelejtett. Lehányta magáról a ruháit, beállt a zuhany alá, és élvezte, ahogy a víz végigcsorog az izmain, mintha ki tudna mosni belőlük minden fáradtságot.

Mindezt a nyugalommal teli örömöt azonban nem csak a kellemes, meleg zuhany okozta, hanem valami egészen más is. Valami, bár a megfogalmazás nem a legjobb, amiért érdemes volt minden napot végiggürizni, hogy utána haza érhessen hozzá.

Öröme pedig csak még nagyobb lett, amikor, éppen hogy csak rá gondolt, már hallotta is a fürdőszobaajtó nyílását, és a könnyű léptek neszét a nedves csempén. Kinyitotta a szemét, arcára pedig széles mosoly ült ki.

– Már vártalak, kedvesem – mondta ki hangosan, és figyelte, ahogy a zuhanyfülke ajtaja elhúzódik, és megjelenik előtte egy angyali mosoly uralta arc.

A tündéri jelenés nem szólt semmit, csak könnyedén belibbent a vízpermet alá, hogy egy gyors mozdulattal visszacsukja a műanyag ajtót, és karcsú testét a férfi izmos tagjaihoz nyomja.

– Hiányoztál – lehelte, és ajkait máris Á-éira nyomta.

– Te is nekem, É – válaszolta a férfi, és kezei megpihentek a nő csípőjén.

Belenézett azokba a hatalmas, ragyogó barna szemekbe, és nem tudta megállni, hogy arcára már-már fájdalmasan széles mosoly üljön ki.

Nem tudta, meddig ácsoroghattak ott, de végül arra kapott észbe, hogy a másik gyengéden megszorítja a karját.

– Na! Engedj már el! – kacagta játékosan É. – Ha még sokáig ácsorgunk itt, sosem fejezzük be mosdást.

Azzal kihámozta magát a férfi öleléséből, és a tusfürdő felé nyúlt. Á azonban megelőzte, és kivette a kezéből a tubust.

– Hagyd csak! – mondta. – Majd én.

É szó nélkül engedett neki, és megfordult, miközben a férfi felpattintotta a tubus tetejét, és egy nyomott egy keveset a zselés anyagból a tenyerére. A nő mögé lépett, és miután összedörzsölte két kezét, megérintette a gömbölyű vállakat, és lassan elkezdte a puha bőrbe dörzsölni a tusfürdőt.

Lassan haladt lefele É hátán. Először a lapockáid dörzsölte be, majd centiről-centire haladt lefelé a gerince mentén. A nő lehunyta a szemét és hátravetette a fejét. Rövid vörösesbarna haja a rájuk szitáló víztől elnehezülve hullott alá. Ahogy pedig a férfi közelebb hajolt, pár tincse a mellkasához tapadt.

A gyöngéd kezek még lejjebb hatoltak. Már sokkal inkább simogatták, mint dörzsölték a nő bőrét, keresztülhaladva a karcsú csípőn, le egészen a formás fenékig. É felnyögött, amikor szerelme gyengéden megmarkolta farpofáit, és közben érezte, ahogy a férfi lassan előre ágaskodó férfiassága végigsimít combja belsején.

Még jobban hátradőlt, hátát az izmos mellkasnak támasztva. Á kezei közben elengedték a fenekét, és ismét felfele indultak. Most azonban nem a hátán haladtak végig, hanem meztelen oldalán. Ujjainak hegye gyengéden simított végig a nő hasának peremén, hogy aztán megérinthessék domborulatai szegélyét is.

É felnyögött, és fejét a mögötte álló férfi vállára hajtotta. Á most már sokkal jobban felbátorodott, nem mintha eddig lett volna bármitől is tartani valója, és kezeit könnyedén rátette a két formás dombocskára, hogy gyengéden gyúrogatni kezdje őket. A duzzadt mellbimbók kellemesen karistolták tenyerét.

Aztán az egyik keze újra lefelé indult. Most már előröl simított végig a feszes hasfalon, hogy aztán behatoljon a nő készségesen széttáruló combjai közé, megérintve ágyékát. É hangosan felnyögött, és megmarkolta párja csuklóját, gyengéden vezetve őt hevesen lüktető szemérméhez.

Másik kezével hátra nyúlt, és a férfi tarkóját ragadta meg. Á-t nem kellett sokáig nógatni. Azonnal előre hajtotta fejét, és belecsókolt a szeretett nő nyakának hajlatába, amitől É teste hevesen remegni kezdett.

A nő lábai között ágaskodó szerszám egyre hevesebben lüktetett, és tulajdonosa érezte, ennek gyengéd üteme a combja belsején még jobban felizgatja É-t, szeméremajkai ugyanis egyre hevesebben tátogtak.

– Akarlak – zihálta a nő fülébe, és gyengéden megharapta a lágyan ívelt fülcimpát.

– A tiéd vagyok – érkezett a halk válasz.

Á-nak nem is kellett több. Még mindig a nő mellén foglalatoskodó keze most a másik után indult lefelé, csatlakozva az utóbbihoz félúton, ismét megtelepedve szerelme fenekén. Most már azonban nem csak masszírozta az érzéki félgömböket. Ujjai óvatosan becsusszantak közéjük, hegyük pedig É ánuszát kezdték izgatni, ami ettől hamarosan hevesen lüktetni kezdett, hangos nyögéseket csalva elő a nő torkából.

A férfi legnemesebb testrésze már készen állt. Hevesen lüktetve feszült szerelme lábai közé, miközben a gondos ujjak előkészítették a terepet. Nem is kellett már sok idő, Á kissé hátra lépett, útba igazította tettre éhes szerszámát, majd egy gyors mozdulattal előre lökte.

É szemei elkerekedtek, torkából pedig hangosan feltört az öröm sikolya.

...

A többit már a képzeletetekre bízom. :D

****************************************************************

Ha tetszett a történet, lájkolhatjátok a  a Facebookon a Sinara történetei nevű oldalon.

Ötletözön: Nyári flört

Tegnap a "kezem" ügyébe akadt egy történet, ami nyáron kezdtem el írni, de hasonló okokból, mint a fantasy történetemet, nem fejeztem be. Most már valószínűleg nem is fogom, tartalmának egy jelentős részét pedig már beledolgoztam a Barátnők és a Nyár végén című történeteimbe.

De ha már ilyesmire adtam a fejem, mint az Ötletözön, akkor, üsse kő, megmutatom nektek, mit sikerült összehoznom a történetből.

Íme:

            A tópartot betöltötte a hangosan dübörgő zene. A Nap lassan már a horizont felé ereszkedett, így a rekkenő hőség alábbhagyott, és teret engedett a strandon az éjszaka szerelmeseinek. Ha egy idegen űrhajó ezekben a napokban pont ezt a környéket választaná arra, hogy megfigyelje a Föld élővilágát, legénysége minden bizonnyal arra a következtetésre jutna, hogy az ember éjszakai faj, mely a nappali órák hősége elmúltával bújik elő rejtekéből, hogy a hangosan kurjongatva igya bódító lőréit és a hajnal első fényéig nyugovóra se térjen.

            És valóban, a világos nyári estén a strandot ellepték az önfeledten vígadó fiatalok, kezükben sörös üvegekkel és dobozokkal, vidáman nevetgélve, és bámulva a lemenő Nap által vörösre festett eget, és a víz felszínén megjelenő aranyhidat.

            Én csak távolról figyeltem őket. Nem mintha nem szeretném a társaságot, bár, igaz, ami igaz, mindig is szívesebben múlattam az időt pár jó barát társaságában ücsörögve valahol, mint az izzadt tömegbe verődött idegenek tombolása közepette. Talán legszebb emlékeim egyike, amikor pár jó baráttal elutaztunk egy hétre Görögországba, és egyik este egy elhagyatott partszakaszon ücsörögve néztük a naplementét, miközben a mobilokból szóló hazai zenét hallgatva ittunk minden piát, ami a kezünk ügyébe került, jót röhögve bármin, ami az eszünkbe jutott. Néha még a vízbe is berohantunk, annak ellenére, hogy a nem kiépített partszakaszon gyakoriak voltak a víz alatti sziklák.

            Persze itt is voltak, akik félrészegen kurjongatva rohantak be a magyar tengerbe, hogy merüljenek egyet, de kívülről nézve, mikor idegenek csinálják, ez inkább taszítónak tűnt nekem, mint szórakoztatónak. Bár lehet, csak azért, mert nem ittam még eleget.

            De, szó se róla, hazudnék, ha azt állítanám, nincsenek meg a maga szépségei ennek a túlzsúfolt esti tóparti fiesztának is. Ezt viszont tökéletesen tudtam élvezni kényelmes őrállásomból, a strand egyik kellemes kis bárjának bárszékéről.

            A víz mellett ökörködőkkel nem foglalkoztam. Ők talán már ahhoz is túl részegek voltak, hogy egy értelmes mondatot ki tudjanak préselni magukból. Persze én is kerülök néha ilyen állapotba, és olyankor már az sem érdekel, ha partnerem annyira a sárga földön fetreng már, hogy inkább majom, mint ember, de jobb, ha együtt segítjük magunkat ilyen állapotba, felhasználva nem kevés alkoholt. Ha csak eszetlenre iszom magam, és összegabalyodok az első emberrel, aki velem szembe jön és egy kicsit is jól néz ki, abban mi a jó? Már persze az állatias kéjt leszámítva, aminek élvezetét viszont a véredben keringő alkohol szinte már lehetetlenné teszi, másnap reggelre pedig úgysem fogsz emlékezni rá. Akkor meg…

            Na de mindegy is. Szívesen ücsörögtem én ott a pult mellett, élveztem a lüktető zenét, és kacsintgattam körbe, hátha találok magamnak társaságot is. Elvégre nyár van. Semmi suli, semmi vizsga, semmi para. Nem kell már azon morgolódni, hogy odakint hét ágra süt a nap, szebbnél szebb lányok hevernek a park füvében, élvezve a meleget, nekem meg a szobában kell rohadnom a tankönyvek felett, hasztalanul üvöltve rá a nyitott ablakon át beszűrődő hangú madarakra, hogy fogják már be azt az istenverte pofájukat. Most már nyár van. Szabadság. Buli, haverok, pia és… csajok. Ez utóbbiból pedig itt bőven akadt, mégpedig nem is a rosszabbik fajtából.

            Tobzódtam az élvezetekben, bár egyelőre csak ami a szemet illeti. A kis vízközeli bárocskában hemzsegtek körülöttem a természet szebbnél-szebb teremtései, alig valamicske ruhával eltakarva. Hosszú, formás lábak, feszes hasfalak, szépen lesült dekoltázsok, helyes arcok és sokat mutató bikinik. Bár, az igazat megvallva, én jobban szeretem az olyan ruhákat, amik kevesebbet mutatnak, viszont annál többet sejtetnek. Sokkal jobb egy alapvetően nyakig érő felső, ami viszont olyan szűk, hogy egy ártatlan hajolásnál is könnyedén belátni alá, mint egy olyan falatnyi kis fürdőruha, ami épp csak a legintimebb testtájakat fedi el. Előbbinél meg van az emberben az a kellemes bizsegés, hogy valami rejtett titkot vizslat meg, annak ellenére is, hogy aki ilyet felvesz, annak nyilván pontosan az a szándéka, hogy az emberek megvizslassák. Ezért is szeretem jobban például, ha egy lány hosszú, de tökéletesen a lábára feszülő nadrágot hord, mintha épp csak egy combközépig érő sortot, vagy egy bikinit. A lábak vonala mindkét esetben ugyanolyan könnyedén kivehetők, és ugyanannyira élvezhető minden egyes négyzetcentiméterük, viszont előbbi esetben meg van az a különös borzongás, hogy olyasmit látsz, ami de jure rejtve van, valójában viszont mégsem.

            Ez viszont jelen pillanatban a legkevésbé sem izgatott. Elvégre nyár volt, forró, napsütéses nyár, ugyanolyan forró, de élettel teli estékkel. Ilyenkor pedig nem csak a ruhák zsugorodnak össze, de a gátlások is. Ősszel és télen az emberek rejtegetik testük vonzóbb tájait, ilyenkor viszont szinte már egy szál semmiben mennek ki a partra, élvezve, hogy a magamfajtának kifolyik a szeme a látványtól. Ahogy végigfut a tekintetem azokon a szépen lekerekített vonalakon, a gömbölyű formákon, a hosszú, sima lábakon… szinte már elalélok.

            De nem csak ennyi volt arrafelé a látványosság. Bármilyen elveket is valljak, egyszerűen nem tudtam megállni, hogy most ne pihentessem meg néha a szemem egy-egy Adoniszon, ahogy jól kidolgozott felsőtestét közszemlére téve, egy szál fürdőnadrágban lép be a bár ajtóként funkcionáló nem létező tó felöli falán. A széles vállak és az egyértelműen konditeremben, testtömeg-növelők segítségével kiépített izomzat, ami viszont így is olyan külsőt kölcsönzött viselőjének, mint egy élsportolóé, vagy egy ókori harcosé, előhozta belőlem az igazi nőt. (Nem mintha nem lennék igazi nő, de hát… értitek.) Bár, az előbb nem fogalmaztam megfelelően. Nem elv nálam, hogy nem bámulom meg a pasikat. Egyszerűen csak ilyen vagyok. A természetem része, hogy azt vallom, a pasi feladata, hogy meghódítsa a nőt. Nevezzetek érte ódivatúnak, aki arra vágyik, hogy uralkodjanak rajta, de akkor is így van. Félreértés ne essék, ha egy helyes csajról van szó, a legtökösebb macsóval is felveszem a versenyt, és lecsapom a kezéről a kiszemelt lányt, ha kell. Viszont ha egy helyes pasival hoz össze a sors, küldöm felé a jeleket rendesen, de azt elvárom, hogy az első lépést ő tegye meg. Ő lépjen oda hozzám, ő szólítson meg, ő hívjon meg egy italra. Egy lánnyal szemben én is gond nélkül megteszem ugyanezt, nem erről van szó. De egy pasi, az más. Így hát, igaz, nem teljesen logikus az összefüggés, de elvárhatónak tartom, hogy ne nekem kelljen kiszemelnem őt, és szinte már széttárnom a lábamat letolt bugyival, hogy néma kommunikációmmal magamhoz csalogassam. Nyitott vagyok arra, hogy egy pasi bármikor leszólítson, én viszont, ha vadászni támad kedvem, csak is a nőket veszem célkeresztbe.

            Ez a taktika viszont most, a fent említett Adoniszok társaságában, nemigen volt tartható. Annyitól azonban még nem hasonultam meg önmagammal, hogy megbámultam pár izmos felsőtestet. Tovább viszont most sem mentem, rájuk hagyva, hogy ha fogták a jeleimet, és ők is akarják, lépjenek. Én viszont visszatértem a csajok stíröléséhez. Ha pedig jó pasikból nem volt hiány, belőlük még kevésbé. Elég volt csak arra a szépségre pillantani, aki tőlem alig néhány lépésnyire ült egy asztalnál.

            Ránézésre tizenhét-tizennyolc éves lehetett. Formás vonalai, bikinifelsője alól kikandikáló telt mellei, karcsú dereka és szép hosszú lábai, melyeket keresztbe téve nyújtott ki az asztal alatt inkább felfelé, míg vékony, makulátlan bőrű, szinte már kislányos arca, mélyen ülő tavacskákra emlékeztető kék szemei pedig inkább lefelé sejtették módosítani ezt a számot. De engem nem zavart. Mindig is szerettem a kislányos bájakkal megáldott, de már kellőképp nőies lányokat. Talán valami perverz anyai ösztönt hoztak elő belőlem, vagy csak alapvetően óvatos természetemnek adtak egy olyan lehetőséget, hogy a nálam fiatalabb lánykák képét az alacsonyabb veszélyfaktorral párosították.

            Azonban ezt a legkevésbé sem volt kedvem akkor kielemezni. Csak a lánykát bámultam, aki szemmel láthatóan egyedül volt, lapos pillantásokat vetve körbe, miközben szívószállal iszogatta a kóláját, és közben tekintete vissza-visszatért az ajtóra. Talán ő is épp úgy áldozatra vár, mint én. Közben azonban, ha rajtam múlik, könnyen lehet a zsákmányra leső vadászból magából préda.

            Már el is kezdtem kidolgozni a tervet, hogyan vetődök oda az asztalához, természetesen merő véletlenségből, elegyedek szóba vele, puhatolom ki személyiségének legrejtettebb titkait, felkészülve arra, mit reagál rá, ha végül lecsapok. Ekkor azonban megtörtént az, amire számíthattam volna ugyan, de lehetséges célpontra leső szemeim mégsem figyeltek fel rá. Nevezetesen, hogy a lány nem bárkit keresett a tekintetével, hanem egy konkrét személyt, aki történetesen egy helyes arcú, húsz év körüli srác volt.

            Ahogy odalépett a lány asztalához, az mosolyogva köszöntötte. Egy ölelés, egy csók, kék szemű szépségem felhörpintette maradék kóláját, és már indultak is kézen fogva a tánctér felé.

            Na ezt fújhatom. Viszont célpont akadt bőven. Nem is kellett sokáig várnom, hiszen épp abban a pillanatban, amikor a kék szemű szőkeség ellibbent a helyes arcú sráccal, belépett az ajtón egy másik szépség. Ő is szőke volt, bár kontyba fogott haja inkább a barna felé hajlott. Szeme színe akár kék is lehetett, de a még most, az esti órákban is hordott pilóta-napszemüvege miatt nem láthattam.

            Az a fajta nő volt, akinek a korát egy jó tíz-tizenöt éves intervallumnál pontosabban nem lehet megállapítani. Kislányos vonások, üde, rugalmas test, de mégis olyan kisugárzás, ami nálam épp annyival idősebbnek is simán betudhatóvá teszi, mint amennyivel fiatalabbnak arcvonásai láttatják.

            Imádom az ilyen nőket. Velük az élet mindig csupa meglepetés. Azonban mögötte azonnal belépett látóterembe az egyik ilyen meglepetés, aminek viszont a legkevésbé sem örültem. De hát, végeredményben számítani lehetett rá. Hiszen egy ilyen szépség ritkán van egyedül. Viszont amikor megláttam a mögötte lépkedő tetovált melákot, aki úgy nézett ki, mintha egy amerikai Harley-s bandából csöppent volna ide, egy pillanatra grimasz ült ki a szám szélére.

            Kedvem lett volna odaszólni a lánynak, hogy „na mi az, szépségem, lehoztad sétálni a házi disznódat?” Azonban inkább nem tettem semmit. Nem keresem a balhét. Bárki bármit is mond, vagy gondol, túl gyáva vagyok én ehhez. Inkább csak csendben vizslattam ezt a titokzatos jelenést, ahogy amorf partnerével leült az egyik asztalhoz.

            Arra számítottam, hogy megint csak egy kellemes pár percet szerzek magamnak, amíg megcsodálhatom ezt a szépséget, utána meg pár kellemetlen órát, amiért feltüzelt vágyaimat nem tudtam kielégíteni. Aztán azonban, fura érzésem támadt. Bár a szőkeség továbbra sem vette le a napszemüvegét, így nem tudhattam biztosan, de határozottan az az érzésem támadt, hogy a sötét lencsék mögül engem bámul.

            Most már leplezetlenül fordítottam felé a tekintetemet, bámulva a feketeséget, ami mögött a szemeit sejtettem, majd lassan elmosolyodtam. Legnagyobb meglepetésemre, és ezzel együtt talán legnagyobb örömömre is, erre az ő arcán is huncut mosoly jelent meg. Nocsak! Talán mégis beleakad a hálómba ez a halacska?

            Sajnos azonban a lány érdeklődésére nem csak én figyeltem fel, hanem a „házi disznó” is. Egy pillanatig eltátott szájjal nézett hol barátnőjére, hol rám, hogy aztán azokban az apró malacszemekben az értetlenség helyét a harag vegye át, és barátnője karját megragadva kicsörtessen az épületből.

            Talán nem én voltam az első, akivel a csajszi így szemezett. Vagy Malacka tudott róla, hogy a személyében megtestesülő szörnyeteg mellett élő szépség a hasonló szépségekre is bukik, és félt hogy az ő Belle-je helyette inkább engem választ. Ezt már valószínűleg soha nem tudom meg, de annyira nem is érdekelt. Csak lassan csóváltam a fejem, és kuncogva visszafordultam a bárpult felé.

– Kellemesen telik az este? – lépett oda hozzám a csapos srác.

Feltekintettem az arcán ülő barátságos, talán már kissé túl barátságos, mosolyra, majd megcsóváltam a fejem.

– Lehetne jobb is, de nem panaszkodom – bámultam egy pillanatig a pultot, majd ismét a srác kék szemeibe pillantottam. – A nyár szépségeiben eddig nem csalódtam.

– Valóban? – húzódott még szélesebbre arcán a mosoly, ha ez egyáltalán lehetséges. – Szóval a horog kivetve, a horgász meg várja, hogy a halacskák harapjanak?

Halkan felhorkantottam, bár ez inkább volt csak megjátszott harag, mint valódi. Kezemmel úgy legyintettem, mintha egy rongyot dobnék beszélgetőpartnerem arcába, majd félig mogorván felmordultam: – Hagyj békén a hülyeségeiddel, Erik! Inkább dobj ide egy sört!

– Neked bármit, kislány – kacagott a legjobb barátom, és máris fordult a hűtő felé, hogy elővegyen egy gondosan behűtött üveget.

Nagyot sóhajtottam és megcsóváltam a fejem, miközben figyeltem, ahogy régi barátom gondosan kitölti nekem a korsó sört. A hosszú évek alatt, mióta ismerjük egymást, sem tudtam megszokni gyakran hihetetlenül flegma viselkedését. Néha örömmel neveztem a legjobb barátomnak, máskor viszont, amikor ez az ingerlő mosoly szétterült az arcán, kék szemeiben pedig megjelent a virgonc csillogás, az idegeimre tudott menni. Felelőtlen, élvhajhász személyiségének megfelelően, szentül meg voltam győződve róla, hogy ezt a munkát is csak azért vállalta el a nyárra, hogy stírölhesse az este bulizni érkező lányokat. Az pedig, hogy még fizetnek is érte, csak a hab a tortán.

– Ne akard nekem bemesélni, hogy nem élvezed a látványt – tette elém a teli korsót, és, mintha csak igazolni akarná előző gondolatomat, tekintetét két vékony bikinis lányra függesztette, akik valamin nagyon kuncogva sétáltak át a helyiségen.

– Egyesekkel ellentétben – morogtam, kizökkentve őt gyönyörködéséből –, nekem nem forog minden gondolatom akörül, amit a lábam között hordok.

– Nekem se, kislány – kacagott fel. – De nem tudok elképzelni olyan embert, akit ez a látvány ne hozna lázba – intett köre, azonban igyekezett ügyelni rá, ne legyen túl feltűnő a mozdulata. – Nézd csak ezt a felhozatalt!

– Tényleg nem rossz – feleltem egykedvűen, szemem sarkából a mosdó felé tartó két lányra sandítva, majd beleittam a sörömbe.

– Ne csináld már, kislány! – húzta el a száját Erik. – Ne mondd, hogy a helyemben te nem akarnád rájuk vetni magukat.

– Lehet, hogy akarnám – vontam vállat. – Csak esélyem nem nagyon lenne.

– Ezt meg hogy érted? – szaladt fel Erik egyik szemöldöke.

– Mondjuk úgy, nem lennék meglepődve, ha két szám között fura zajokat hallanánk a mosdó felől!

Beletelt egy pillanatba, mire Eriknek leesett a cseppet sem burkolt utalásom, amit elégedett füttyentéssel jelzett.

– Szóval mégsem hagy hidegen a dolog, he?

– Ezt miből gondolod? – válaszoltam, továbbra is kedvetlenül. – Csak mert feltűnt, hogy az a két cicababa legszívesebben már itt, a tomboló tömeg közepén letépné egymásról azt a kevés ruhát is, ami rajtuk maradt?

– Vagy, mert te is szívesen letépted volna róluk – kacsintott, mire én csak horkantottam egyet.

– Nincs szerencséd… Nem éri meg a kihívást.

– Valóban? – mosolyodott el cinkosan, én viszont nem feleltem. – De biztos találsz te is bőven megfelelő célpontot.

– Én ebben nem lennék olyan biztos.

Valójában csak cukkolni akartam. Nem tudom igazán megmondani, miért, de felidegesített az a leplezetlen nyálcsorgatás, amivel vendégeit méregette, ezért úgy döntöttem, visszavágok neki. Be kell vallanom töredelmesen, messze nem hagyott hidegen engem sem a körülöttem tobzódó izgató testek látványa, de keresve sem találhattam volna jobb eszközt Erik bosszantására azzal, hogy érdektelenséget színlelek.

– Úgy gondolod? – nézett rám Erik, arcáról pedig továbbra sem akart lehervadni a mosoly. – Nem hoz lázba még ő sem?

Fejével a bejárat felé bökött, én pedig egy pillanatra nem tudtam parancsolni kíváncsiságomnak, és arrafelé fordultam. Ez lett a vesztem.

            A belépő lány szőke volt. Úgy tűnik ez most a szőkék estélye. Szőke haj, kék szemek. Nem túl ritka párosítás, benne azonban mégiscsak volt valami, ami kiemelte a körülötte kavargó tömegből. Nem tudom igazán megmondani, mi volt az, de vállára omló, fényes aranyszín fürtjei, és a lámpák fáklyafényt imitáló derengésében csillogó halványkék szemei mégis valami különös erőt sugároztak magukból.

            Testét királykék egyrészes fürdőruha takarta, ami azonban elöl majdnem egészen a köldökéig ki volt vágva, két oldalát pedig csak vékony madzagok tartották össze. A mellé felhúzott koptatott farmer és magas sarkú szandálja mellett úgy nézett ki, mint egy divatos felső. Csak anyagának csillogása árulta el valódi rendeltetését. Engem viszont sokkal kevésbé a ruha érdekelt, mint amit rejtett. A karcsú testre simuló anyag pedig egyáltalán nem titkolt el sokat.

            De még ennél is jobban megigézett a tekintete. Mondják, a szem a lélek tükre. Ennek igazságáról nem tudok nyilatkozni, de azok a szürkéskék szemek mégis egyszerűen vonzották a tekintetemet.

– Látom, telibe trafáltam – rántott ki kábulatomban Erik önelégült hangja.

– Ne röhögtess! – erőltettem ismét nemtörődöm élt a szavaimba. Nem akartam, hogy azt higgye, ő nyert, pedig alig tudtam elszakadni annak az aranyszőke lánynak csodaszép kék szemeitől.

– Valóban azt akarod elhitetni velem, hogy semmit nem mozdított meg benned az a szépség? – somolygott.

– Lehet, hogy ez meglepetésként fog érni, haver, de leszarom, mit hiszel el, és mit nem – válaszoltam flegmán.

– Akkor, gondolom, nem zavar, ha rárepülök – bökött fejével alig láthatóan az aranyhajú lány felé, aki most kivált a vele érkező élénken kurjongató tömegből, és a pult felé lépdelt.

Igyekeztem érdektelenséget színlelni, de egyre kevésbé ment. Számhoz emeltem a korsómat, hogy eltakarjam ajkaim remegését.

            Nem tudhattam biztosan, hogy álcám leleplezése miatt, vagy lesajnálásból, amiért nem is foglalkozok egy ilyen dögös lánnyal, Erik arcán széles vigyor terült szét, és szó nélkül otthagyott, hogy kiszolgálja vendégét.

– Hello, szépségem! – köszönt mézes-mázos hangon, mire Aranyhaj zavartan elmosolyodott. – Mit adhatok? Esetleg egy jófajta sört, behűtve, csak neked?

Magamban kuncogva megcsóváltam a fejem. Erik aztán nem lacafacázott. Rögtön olyan offenzívát indított, hogy a lány csak kapkodni tudta a fejét. De, mentségére legyen mondva, jól állta a sarat.

– Nem. Köszönöm – válaszolta. – Inkább valami koktélt kérnék.

Egy kis bizonytalanság érződött a hangjában, amire Erik egy pillanatot sem vesztegetett el, hogy lecsapjon.

– Á! Akkor ajánlhatom a ház specialitását? Biztos vagyok benne, hogy nagyon fog ízleni – mondta negédes hangon, miközben már keverte is az italt. Aranyhaj csak kapkodni tudta a fejét.

Kicsit megsajnáltam ezt a lányt. Elképzelése sem volt arról, hogy éppen csak belépett a tóparti bárba, és máris egy játszma kellős közepébe csöppent. Erik pedig úgy rohamozta meg, hogy még azon sem lennék meglepődve, ha kis barátnőnk egy félőrült szoknyavadásznak nézi.

– Tessék – helyezte gondosan a pultra a tetszetős kinézetű italt Erik, és vendégére mosolygott.

– Nagyon köszönöm – viszonozta a gesztust a lány, és már nyúlt volna a pénztárcájáért, azonban túlbuzgó kiszolgálója megelőzte. – Á-á! Még nincs kész. – Azzal kimért mozdulattal egy kis napernyőt ejtett a színes lébe. – Így már… a ház ajándéka – tolta kissé előrébb a poharat a lány felé.

Aranyhaj arcán egy pillanatra megrebbent a mosoly, de, mentségére legyen mondva, jól állta a sarat.

– Jól sejtem, hogy a ház jelen esetben egy személyt takar? – vonta fel kissé egyik szemöldökét.

– Csinos és még okos is – kacagott Erik, leplezetlenül bókolva. – Csak azt ne mondd, hogy egyedül vagy, mert akkor menten eldobom az agyam!

– Hát… – Aranyhaj arcáról most már tényleg lefagyott a mosoly, és alsó ajkát beharapva óvatosan hátra sandított.

Követtem tekintetét, egészen addig a kis társaságig, akik vele együtt érkeztek, és most megszállták a bejárat mellett álló néhány asztalt. Aranyhaj kiegyensúlyozott és magabiztos volt. Akár még azt is el tudnám képzelni róla, hogy a mai nap folyamán egy kortyot nem ivott. Társai viszont ennek szöges ellentétét mutatták. Nyilvánvaló volt, hogy már jó pár helyet végigjártak, mire eljutottak idáig. Ez alatt pedig szinte mind egy szálig alaposan eláztak. Úgy belül, mint nem egyikük kívül is. Valószínűleg jó bulinak tartották félrészegen ruhástul berohanni a tóba, most pedig kis tócsát alkotva maguk alatt terpeszkedtek egy-egy székben.

– Hát…! – Aranyhaj habozott. Nem tudtam eldönteni, vajon azért ilyen bizonytalan, mert nem akarta felvállalni a csontrészeg társaságot a nyomuló pultos előtt. Vagy talán azért, mert a nagytöbbségében lányokból álló csapatot kísérő pár srác nem csak annyira volt részeg, hogy, mint hölgy társaik, dülöngélve, röhögve lejtette volna részeg-táncát a zenére, de annyira, hogy gyakorlatilag már a székből se tudtak felállni? Ez pedig azt vonta volna maga után, hogy Erik nem hogy elriad attól, hogy kiszemeltje társaságban érkezett, hanem növeli a tétet, és ráveti magát a részeg srácok mellett „őrizetlenül” hagyott lányokra. Egyből az összesre.

Látszott Aranyhajon, hogy legszívesebben azt mondta volna, egyedül van, de ha ezt kimondja, még könnyebb prédaként tűnt volna fel Erik szemében. Ezért inkább nem mondott semmit, amit viszont nyomulós barátunk ugyanannak vett.

– Néhány óra múlva végzek – halkította le a hangját, mintha valami hétpecsétes titkot közölne. – Ha van kedved hozzá, csinálhatnánk együtt valamit.

Hangszínéből egyértelmű volt, hogy a „ha van kedved hozzá”-kitétel inkább csak udvariassági formula volt, vagyis, értelmezhető úgy, mintha ott sem lenne. Az pedig, amit a „valami” szó takart, még ennyire sem hagyott semmi kétséget.

– Én… – hebegte Aranyhaj. Már teljesen kiesett a magabiztos lány szerepéből. Látszott rajta, nem egy Erikhez hasonlóan nyomuló srácot lekoptatott már. Most viszont, miután a társasága felvállalásának kérdése kizökkentette, a világító kék szempár kereszttüzében képtelen volt helyrerázódni.

Hangosan felsóhajtottam, és ellöktem magam a székemtől. Nyilvánvaló volt, mire megy ki a játék. Elnézve viszont szegény lányt, nem tehettem mást, mint hogy belesétáljak a csapdába.

*************************************************************************

Nos, vélemény?

Akinek tetszett, lájkolhatja a Facebookon is a Sinara történetei oldalon.

Ötletözön: Fantasy

Talán emlékeztek még, hogy nem régen felvetettem, mit szólnátok hozzá, ha írnék egy fantasy történetet. Fejben kidolgoztam mindent, írtam egy ars poeticát is, hogy értsétek, pontosan mire gondolok fantasy alatt. Viszont, miután alaposan felhergeltem a kedélyeket, sajnos belesültem az írásba.

Nem adom fel, hogy egyszer majd talán megírom a történetet, de az biztosan nem ma lesz. (És nem is holnap.) Főleg amiatt, hogy mostanában egyáltalán írni nem nagyon van időm és energiám.

Viszont, ha már elindítottam ezt az ötletözönt, gondoltam, megmutatom nektek, mit alkottam eddig a témában. Várom a véleményeteket. :)

Szóval, a történet eddig megírt része valahogy így hangzik:

            A nap fátyolos köd mögé bújva ereszkedett a horizont felé. Sápatag fénye homályosan töltötte be a tájat, alig adva némi meleget. A hófödte, csipkézett hegycsúcsokon megcsillanó fénye viszont szinte már természetfeletti ragyogást árasztott mindenfelé. A Nagy Hegység, ahogy a helyiek nevezték, mintha hatalmas lámpaoszlopok láncolataként szelte volna át a vidéket. Meredek, piramis alakú kúpok sorozataként, melyek szorosan egymás mellé préselődve forrtak egybe, csúcsuk pedig úgy ragyogott, mintha az égi fényesség egy-egy szikrája költözött volna le rájuk.

            Az alant elterülő hegyekkel, hátságokkal, fennsíkokkal, völgyekkel és kisebb síkságokkal tagolt vidék elszórt falvainak lakói csodálattal tekintettek fel rá, tisztelettel adózva annak az erőnek, amit képviselt.

            A lankás dombháton átbukó hepe-hupás út közepén ácsorgó férfi is ugyanígy bámulta a már-már gigászinak tetsző vonulatot. Az ő tekintetében viszont nem volt csodálat, vagy szinte már az istenítés határát súroló tisztelet. Ő csak nyugodtan szemlélte a lenyűgöző szépségű tájat. A fellegekbe nyúló ormokat, a gigantikus méretű természeti formákat, melyekre tekintve az ember képes volt elhinni a legendákat, hogy ezeket valóban az istenek maguk formálták a két kezükkel, és az árnyékukban megbújó apró völgyben elterülő apró falut.

            Milyen kicsi az ember, gondolhatja ilyenkor a vándor. Ezek között a sziklamonstrumok között úgy járnak-kelnek a férfiak, nők és gyerekek, mint a parányi hangyák.

            A férfi hátravetette durva köpenyének csuklyáját, végigsimított hátrafogott fekete haján, és lehunyt szemmel beleszagolt a levegőbe. Idefent még ez is frissebb. Távol a világ zajától, egy nevesincs falucska kötelében a Nagy Hegylánc árnyékában.

– Eeeeen! – szakította félbe merengését egy elnyújtott, tompa kiáltás.

A férfi sötétbarna szemei lassan felnyíltak, és hátratekintett a maga mögött hagyott útra. Lassan megfordult, hagyva, hogy szinte már a földet súroló köpenye nekicsapódjon csizmába bújtatott bokájának, és szája szögletében bujkáló szeretetteljes mosollyal figyelte a dombhát oldalában felkapaszkodó társát.

            A lány zihálva roskadt le mellé, amikor utolérte. Hullámos szőkésbarna haja eltakarta arcát, ahogy tenyerével térdei előtt a földön támaszkodva lihegett.

– A fenébe is, En! – villantotta a mellette ácsorgó férfira szikrázóan kék szemeit. – Muszáj neked mindig így előre rohanni? Én meg kajtassak utánad, mint egy vénasszony, cipelve a cókmókodat!

– Te ragaszkodtál hozzá, hogy hozd a zsákot – jegyezte meg a férfi mély hangon. Szája sarkában még mindig ott bujkált a szelíd mosoly.

– Igen. Hogy vedd valami hasznomat is – fújtatott a lány, még mindig a földön térdelve. – De nem vagyok igásló.

– Mondtam már, hogy nem kell bizonyítanod semmit, te buta – kuncogott a férfi, és felsegítette társát a földről, átvéve tőle a tömlőszerű zsákot, amit a lány eddig cipelt. – Akkor is magammal hoználak, ha a zsákkal együtt téged is a hátamon kellene cipelnem.

Azzal a vállára vetette a csomagot, megmarkolva annak szíját, és elfordulva a másiktól, lassan elindult lefelé a domboldalon.

– Undok – fújta fel az arcát a lány, dühös szemekkel a férfi után pillantva, aki azonban már nem hallotta őt. Így hát leporolta bő nadrágja térdét, eltávolítva róla az út porát, megigazította tunikaszerű felsőruházatát, amit félrerántott az egy vállon cipelt zsák szíja, és gyorsan a férfi után kocogott, egyenesen a völgyben elterpeszkedő falu felé.

Közeledett már az este, mire átkelnének a következő alacsonyabb hegyláncon a szomszéd völgybe, alaposan rájuk sötétedne. Errefelé pedig nem tanácsos éjszaka a semmi közepén kujtorogni. Nem mintha ezen a világon bárhol is biztonságos lenne az éjszaka a szabadban. A városban a házak árnyékában megbújó rablógyilkosok, a városokon kívül az útonállók és a rablóbandák vadásznak könnyű prédára. Ahova pedig még ők se merészkednek, ott egy éhes medvét vagy farkas-falkát vonzhat magához az éjszakára rakott tábortűz. Ráadásképpen pedig ezen a vidéken, ahol a falvak, mintha csak égből aláhulló vízcseppek lennének, a legmélyebb térszíneken telepszenek meg, amelyeket sokszor csak kínkeservesen átjárható hegyláncok választanak el egymástól. Ha az embernek szerencséje van, talál egy folyóvölgyet, ami átszeli a láncolatot, de egyébként akár félnapos túrára is vállalkozhat, aki át akarja verekedni magát egyik faluból a másikba.

            A Nagy Hegység csúcsain élő istenek nevetve pillanthatnak le az onnan nézve csupán hepe-hupás, egyenetlen felszínnek ható alacsony hegységi vidékre, figyelve, ahogy a parányi emberek próbálnak átkecmeregni egy-egy hegyháton, ami viszont azoknak nagyon is kínkeserves munka. Így hát En-nek nevezett férfi és fiatal társa úgy döntöttek, ezen az éjszakán a Nagy Hegység ezen csendes szögletében keresnek maguknak szállást.

...

A többi még a jövő zenéje.

Ötletözön: A hárem

Kedves Olvasóim!

Annak érdekében, hogy kielégítsem a bejegyzéseimre irányuló éhségeteket (hú, ez de költői volt XD ), elhatároztam, amikor csak tudok, kiírok legalább valami rövidet, ha már éppen történet nincsen.

Ezt persze előre tervezni nem tudom. Mindig az aktuális hangulatomtól, élményeimtől függ. Viszont pár témát szeretnék elindítani, amibe jó eséllyel sokat fogok írni, ha nem is rendszeresen. Persze csak ha titeket is érdekel. Ez irányban is várom az észrevételeket. :)

Egyik ilyen téma lenne az "Ötletözön". Ide a fejemben felvillanó képeket, ötleteket, jeleneteket írnám le. Elsősorban azokat, amik esélytelenek, hogy történetté nőjenek a fejemben, vagy legalábbis az nem a közeljövőben várható. Viszont megeshet, hogy rövid időn belül mégiscsak bekerül valamelyik történetbe. Egyeseknek tetszhet a felismerés, hogy "jé, ennek az az ötlet volt az alapja", másoknak viszont zavaró lehet, ha már ismert elemekből (is) dolgozom. Ezért, kérlek, tegyétek szóvá, ha zavar a dolog, és igyekszem megoldást találni!

Az első ilyen ötletemnek "A hárem" címet adtam. Nem túl egyedi, de elég sok mindent elárul... Mit szépítsünk, gyakorlatilag mindent.

A kép egyszerű... khm... Dobpergést kérek!

Egy régi, keleties stílusú teremben járunk, valahol egy nagy palota alagsorában. A mennyezetet hatalmas boltívek tartják, a padlót pedig mindenfelé méretes párnák fedik, körülvéve a középen, a bejárati ajtónál szabadon hagyott teret.

A plafonnal majdnem egy magasságban lévő, egy-két méteres ablakokon beszűrődő fény csak enyhe derengést csal a zegzugos helyiségbe, amin a helyenként elhelyezett fáklyák sem sokat változtatnak, viszont pattogó lángjaik folyamatosan mozgó, változó képet adnak a különös hangulatú teremnek.

A párnákon fiatal lányok tucatjai fekszenek. Egyesek még csak alig nőttek ki a gyerekkorból, mások már a harmincat tapossák, de mindegyik fiatalos, karcsú és üde. Meztelen testükön, melyet csak néhol takarnak fátylak, könnyedén játszik a fáklyafény. Egyesek magasak és robosztus, de mégis karcsú felépítésűek, hosszú szőke hajuk a vállukra omlik, kék szemük pedig szikrázik a fénynyalábokban. Másik alacsonyabbak és kissé köpcösebbek, már amennyire ezt az istennőt idéző szépségbe belefér. Napbarnított vállaikra hollófekete haj omlik, és hideg, megfontolt, de éppen ettől magasztos és gyönyörű társaikkal ellentétben az ő szemeikben virgonc üdeség bujkál, izmaik pedig úgy nyújtóznak el, mint egy lusta, de bármikor ugrásra kész vadmacskáé. Megint másoknak sötét, némelyiknek szinte már feketébe hajló a bőre, durva, fekete hajuk hátrafogva, erős arccsontjuk és telt ajkaik markáns képet kölcsönöznek arcuknak.

Legtöbbjüknek szinte nem is takarja semmi csodás testét. Melleik lágyan ringanak, combjaik közének árnyékában pedig lágyan játszik a fáklyák fénye a pihés szőrzeten.

Ekkor hirtelen kinyílik az ajtó. A tenyérnyi szegecsekkel kivert ódon fa tábla lassan nyikorogva tárul fel. Minden tekintet arra fordul, és a belépő alakra szegeződik. Egy szintén meztelen nő lép be a terembe, aki bár ugyanolyan fiatal és karcsú, mégis teljesen más, mint az odabent várakozók. Teste ruganyos. Izmai úgy hullámoznak minden egyes mozdulatánál, mintha elég lenne csak egy apró nesz, és pusztító erővel lennének képesek lesújtani. Teste erős, robosztus, de mégis nőies. Arcát lapockáira omló selymes hollófekete hajzuhatag keretezi, szemei viszont úgy fénylenek ki a lágyan ívelt arcból, mint a prédájára leső sasé. Egész lénye egyszerre sugároz valami férfiakat megszégyenítő, elementáris erőt, és légies, könnyed, semmivel össze nem hasonlítható nőiességet. Egyszerre uralkodó ő, hadvezér, seregeket pusztító hódító, és gyönyörű, érzékeny nő.

Tesz néhány lépést előre, majd enyhe terpeszben megáll a párnák között szabadon hagyott tér közepén. Feszes izmain végigsimít a fáklyák fénye, szemei pedig úgy villognak a sötétben, mint reflektorfény az éjszakában.

Az egyik barna bőrű vadmacska feltápászkodik párnájáról, és könnyed léptekkel odasiet az érkezőhöz. Térdre veti magát előtte, és fejét felszegve a fürkésző arcba néz.

- Köszöntelek, úrnőm - mondja halk hangon, ami viszont még így is az egész teremben visszhangzik. - A hárem üdvözöl.

Azzal fejét előre hajtja, és arcát az izmos combok közé fúrja.

A többit a képzeletetekre bízom. :D

Kíváncsian várom a reakcióitokat. :)