A bérgyilkos

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara

******************************************************************

– Meg kellene ölnöd nekem valakit – hallatszott a suttogó hang.

– Kit? – dőlt előre Ixchel a székén, belekortyolva forró kávéjába. Szőke haját betűrte a füle mögé. Nem volt meglepve a kéréstől. Sok ilyet kapott már az évek során, mióta elkezdte karrierje építését, mint professzionális bérgyilkos. A hírneve már széltében-hosszában bejárta New Yorkot.

            Már tizennyolc éves kora óta a szakmában volt, amikor rákényszerült, hogy megölje a saját apját, aki lassan a halálba kergette őt és az anyját a folyamatos veréssel és a beléjük tömött drogokkal.

            Olyan jól csinálta, hogy soha senki sem jött rá, hogy ő volt a bűnös. A rendőrség pláne nem. Az anyja nem mondta el soha egy léleknek sem.

            Mintha elveszített volna valamit önmagából, amikor megölte a férfit. Mintha fagyos hideg terjedt volna ki a bensőjében, elzsibbasztva őt. Az óta már számtalan munkája volt. Maga sem tudta, hogy hűtlen férfit ölt meg megcsalt barátnője kérésére szerte az országban. Bármiről volt szó, ő megölt bárkit akárkinek, ha megfizette a megfelelő összeget.

            A vele szemben ülő nő előhúzott egy fényképet a táskájából és átnyújtva Ixchelnek. A bérgyilkos átvette és alaposan megvizsgálta azt. A képen lévő nő egyszerűen gyönyörű volt. Az arca bájos, a szemei pedig magával ragadóak. Egyenesen a kamerába bámult, ajkai pedig lágyan hajlottak vonzó Mona Lisa-mosolyba. Apró kezével tűrte sötét hullámos haját a füle mögé. Ixchelt egyszerűen megbabonázta a látvány és csalódott volt, amiért a nő arcára vetülő árnyékoktól nem tudja meghatározni a szeme színét.

– Hogy hívják? – kérdezte leendő ügyfelétől.

– Julia – válaszolta a nő. – Julia Armando.

Körbe nézett a helyiségben. Sok ember ült körülöttük a kis Chelsea kávézóban, olvasva, beszélgetve és üzletelve. Senki sem szentelt különösebb figyelmet a sarokban üldögélő két nőnek.

            Ixchel csak most nézte meg jobban a vele szemben ülő nőt. A rövid, göndör haj rendkívül agresszív arcot keretezett. Barna szemei árnyékba borultak, ahogy az asztalt bámulta. Széles vállú volt és szemmel láthatóan igen erős. Ixchel a kezében tartotta a fényképet, ahogy ismét hátradőlt a székében.

– Miért nem csinálod te magad? – kérdezte.

A nő meglepettnek tűnt és végre találkozott a tekintetük.

– Én… én nem vagyok gyilkos – válaszolta. Nem bírta állni Ixchel macskaszerű, zöld szemének pillantását.

– Mi a kapcsolatod ezzel a nővel tulajdonképpen?

– A kedvesem… Igazából a volt kedvesem – válaszolta, kényelmetlenül fészkelődve a helyén.

Ixchel felvonta a szemöldökét.

– Miért akarod megöletni őt? – kérdezte.

A nő előre dőlt.

– Mert gonosz – suttogta, undorodva és izgatottan egyszerre. – Folyamatosan vert és kínzott, amíg együtt voltunk. Végül volt elég erőm ahhoz, hogy elhagyjam őt. Nem bírtam már elviselni. Nem vagyok egy erőszakos ember. Az erőszak megrémít. Nem tudok egyedül megfizetni neki.

Lesütötte a tekintetét. Látszólag közel állt a síráshoz.

            Ixchel a kezében lévő fényképre nézett és az emlékezetébe véste célpontja arcának minden egyes apró tulajdonságát. A nő a fényképen túl kedvesnek tűnt ehhez a borzalmas leíráshoz.

            A vele szemben ülő nőre nézett. Nem látszott rajta semmilyen sérülés.

– Mondj el róla még többet! – mondta ridegen. – És tulajdonképpen, téged hogy is hívnak?

– Az én nevem Rhanyel – válaszolta a nő, félelemtől remegő hangon. Az igazság az volt, hogy félt Ixcheltől. A bérgyilkos látszólag nyugodt volt, a szemeiben azonban vad fény villogott. Látszott rajta, hogy a veséjébe lát. Ez a tekintet okozta leginkább a félelmet. Annyira valószínűtlen volt. Annyira… állatias, ahogy Rhanyel minden egyes mozdulatára oda figyelt, még akkor is, amikor a zöld szemek nem néztek egyenesen rá. A pupillái kitágultak, mintha felizgult volna, de túl hidegnek látszott ahhoz, hogy ezt bármi is igazán kiválthassa belőle.

– Beszélj róla! – utasította a bérgyilkos.

Rhanyel lenézett a kezeire, amelyeket összeszorított az asztalon, hogy megakadályozza a remegést.

– Négy évig voltunk együtt – kezdte suttogva. – Egy rémálom volt. Rendszeresen vert és még arzénnal is megpróbált megmérgezni. Ez volt az, ami végül betette a kapus – mondta és könnyek töltötték meg a szemeit. – Meg akarom akadályozni, hogy más nőkkel is ezt tegye.

Ixchel a képre bámult és felvonta az egyik szemöldökét.

– Szemmel láthatóan erős nő vagy. Azt mondod, hogy nem tudtad megállítani? – ingerelte a nőt. A hangja csöpögött a szarkazmustól.

– Nem vagyok egy erőszakos ember – mondta Rhanyel ismét.

– Hol szeret sokat lenni?

Rhanyel a táskája után nyúlt és kihúzott belőle egy vastag köteg, többszáz dolláros számlát, hogy az asztalra hajítsa.

– Ebben a bárban szeret lógni. A Henrietta Hudson’s-ban. Nőket csíp fel és visz fel magához. Akkor is folyamatosan csinálta, amikor még együtt voltunk. Ami azt illeti, te is pont az esete vagy.

Carmen Kass alias Ixchel.

            Ixchel megtalálta Juliát, ahogy Rhanyel mondta, a Hentietta’s-ban. A bárban ült, az italát szopogatva. Még korán volt. Csak fél hét felé járt.

            Egy érzéki kéz fonódott a félig tele pohár köré, a mutató- és a középső ujja között egy parázsló cigarettát tartva, miközben a másik karjával a fejét támasztotta. Szürkéskék szemével az ajtót bámulta, amikor Ixatchel belépett, nyilvánvaló érdeklődéssel vizslatva a nőt.

            Ixatchel a bőrkabátja zsebeibe süllyesztette a kezeit. Véletlenszerűséget mímelve felemelte a fejét, hogy tekintete összetalálkozzon Juliáéval. Ajakai lágy mosolyra húzódtak és elsétált és a zenegép felé.

            Körbepillantott a helyiségben és csodálkozva látta, mennyi ember van ott. A zeneszámok között kutatva a szeme sarkából Juliára nézett és látta, hogy a nő utána fordult és őt bámulja. Elmosolyodott és egy egydollárost lökött a gépbe, hogy benyomja a „Help Me,” gombját Joni Mitchell-től, majd még két másikat is.

            A bárpulthoz sétált és intett a pultosnak, egy gyömbérsört rendelve. Egy üres bárszéken foglalt helyet, kettővel a célpontja mellett.

            Érezte magán a nő tekintetét és gondolatban vállon veregette magát, amiért sikerült felkeltenie az érdeklődését. Úgy rángatta dróton, ahogy csak akarta. Ha az, amit Rhanyel mondott, igaz volt, nem kell mást tennie, csak várni. Beleivott az italába és merengően előre bámult. Hirtelen erős parfümillat csapta meg az orrát, ahogy Julia átült a szomszédos székre és a pultra tette a poharát. Ixchel felé fordította az arcát és egyik könyökét a szék háttámláján nyugtatta, míg a másikkal továbbra is a poharat fogta.

– Hello – kezdte félénken és enyhén elpirult.

Ixchel a szeme sarkából rá sandított, ajakai pedig apró mosolyra húzódtak. Ez a nő élőben méggyönyörűbb. Különösen ilyen közelről.

– Hello – válaszolta és teljesen a célpontja felé fordult.

– Hogy hívnak? – kérdezte Julia.

– Ixchel – válaszolta a bérgyilkos, kisöpörve egy hajtincset a homloka elől egy lágy fejmozdulattal. – És téged?

Juliát szemmel láthatóan megbabonázták Ixchel szemei. Egyszerűen képtelen volt másfele nézni, és… az igazat megvallva, nem is akart. Az irónia mesterfokaként a háttérből a „Help Me” szólt, ahogy egymásra néztek.

– Julia vagyok – mondta ki végül. A hangja remegett.

Ixchel megköszörülte a torkát, majd elfordította a tekintetét, hogy lenyugodjon egy kicsit. Nem hagyhatta, hogy ez az észvesztő szépség megakadályozza a feladata teljesítésében.

– Mi hozott ide téged teljesen egyedül? – kérdezte végül, ismét a másik nőre emelve tekintetét.

Julia beharapta az alsó ajkát, ami annyira vonzóan érzéki volt.

– A remény, hogy felejthetek – válaszolta lassan és beleszívott a cigarettájába.

Ixchel enyhén oldalra billentette a fejét.

– Felejteni? – kérdezte mély hangon.

Julia bólintott és a szemei Ixchel szájára szegeződtek.

– Az exemet – fújta ki a füstöt.

– Mi történt vele? – kérdezte a bérgyilkos, mohón vágyva rá, hogy megismerje a teljes történetet.

– Rendszeresen bántalmazott – válaszolta Julia és a tekintete találkozott Ixchelével. Mélyen egymás szemébe néztek. – Végül elhagytam. Az apám pár hónappal azelőtt halt meg, hogy találkoztam volna vele és ő kihasználta a sebezhetőségemet. Annyira kedves volt eleinte… Sajnálom. Nem akarlak untatni.

Ixchel megrázta a fejét és igyekezett elűzni Julia vonakodását.

– Meséld el! – Ez volt minden, amit mondott. Nem volt egy bőbeszédű típus.

A tekintetük ismét találkozott és Julia folytatta.

– Rhanyel mindig megégetett a cigijével a hátamon – halkította le a hangját és közelebb hajolt Ixchelhez. Látszott rajta, hogy alig bírja visszatartani a könnyeit. – És a karomon is. Azt mondta, ez olyan, mint egy billog. Hogy mindenki tudja, hogy az övé vagyok.

Lassan felhúzta a pulóvere ujját, amitől égésnyomok váltak láthatóvá végig a karján.

– Hogy szöktél meg? – kérdezte Ixchel visszafojtott hangon. Belül azonban ordított. Gyűlölte, ha átverik. A Julia szemében remegő fájdalom túl őszinte volt ahhoz, hogy hazugság legyen. Egy új célpont jelent meg a képben. Rhanyel megfizet azért, hogy hazudott neki.

– Csak két hónapja vagyok New Yorkban. Most költöztem ide – hazudta Ixchel. – Nem tudom, hogy maradok-e, vagy ez is csak egy állomás az életemben.

– Szeretsz itt lenni? – kérdezte Julia komolyan. – Nem szeretném, ha összebarátkoznánk, aztán meg elköltöznél.

Szemei hívogatóan néztek rá, szinte úgy vonzva magukhoz Ixchelt, mint legyet a légypapír. Ez az érzés több volt, mint egyszerű szenvedélyittas lüktetés a lábai között.

            Julia közelebb hajolt. Könyöke hozzápréselődött Ixchel combjához. Az illata betöltötte a másik nő orrát.

– Valamit el kell mondanom neked – mondta lágyan. A szemei nem tudtak elszakadni Julia ajkaitól. – De nem itt.

Julia közelebb hajolt hozzá. Ajkai alig voltak már pár centire Ixcheléitől. Szemei pedig a másik nő szemeiről az ajkaira vándoroltak.

– Oké – suttogta, miközben lassan bólintott. – Gyere fel hozzám!

            Julia lakása nem volt messze a Henrietta’s-tól, a West Side Highway egyik épületében. Együtt sétáltak a csendes utcákon, miközben Julia lágyan Ixchel karjába fonta a sajátját. A bérgyilkos keze a kabátja zsebében pihent. A Juliával ellentétes oldalán érezte a zsebében az oda rejtett pisztoly hűvös érintését. Tudta, hogy ma este nem fogja használni.

            Miután beléptek az ajtón, Julia felajánlotta, hogy hoz valamit inni, Ixchel viszont visszautasította és arra kérte a nőt, hogy üljenek le. Julia engedelmeskedett és csíntalan mosoly ült ki az arcára.

– Felbéreltek, hogy megöljelek – vágott a dolog közepébe Ixchel, bevezetés nélkül.

Julia arcáról egy pillanat alatt lefagyott a mosoly. Ijedtnek és zavartnak tűnt. Értetlenül rázta a fejét.

– Miről beszélsz? – kérdezte, elfúló hangon.

A bérgyilkos megfogta Julia kezét és gyengéden megszorította.

– Bérgyilkos vagyok. Rhanyel, az exed bérelt fel, hogy megöljelek. Most már viszont tudom, hogy hazudott nekem, tudom, hogy te vagy az, akit bántottak. Ő úgy állította be, mintha ő lenne az áldozat.

– Rhanyel… – suttogta Julia zaklatottan. Könnyek csillogtak a szemében és ő nem tett semmit az ellen, hogy lassan végigcsorogjanak az arcán. Ixchel látta, mennyire megviselte a dolog és gyengéden letörölte a könnycseppeket az arcáról.

– Sajnálom – suttogta és közelebb hajolt. – Nem foglak megölni. Ő fog meghalni, amiért hazudott nekem, és mert bántott téged.

A tekintetük ismét találkozott. Julia ajkai remegtek, orra pedig kivörösödött a sírástól. Vonzóbb volt, mint amit Ixchel valaha életében látott.

            Ajkaik lassan és gyengéden forrtak össze. Adrenalin áradt szét a bérgyilkos testéven, amitől órarugóként pattant fel, hogy magához szorítsa Juliát és ismét megcsókolja. A nő nem tiltakozott. Ixchel nyaka köré fonta a karjait és kinyitotta a száját, utat engedve a másik nő nyelvének.

– Vezess az ágyadhoz! – suttogta Ixchel, ajkai pedig Julia nyakára tapadtak, gyengéden harapdálva a bőrét.

Julia egy pillanatig sem hezitált és nem sokkal később már el is terültek az ágyon, vad ölelések és heves csókok forgatagában.

            Ixchel Julia fölé kerekedett és vadul csókolni kezdte a nő száját. Ellentmondást nem tűrően dugta a nyelvét Julia szájába, és csípőjét partneréjéhez szorította, hogy érezze lábai közének lüktetését.

            Julia felnyögött. Vékony hangja úgy felizgatta Ixchelt, mint még senki azelőtt.

            Lassan levetkőztek és Julia szinte észre sem vette a súlyos fegyvert, amit a másik nő óvatosan kivett a zsebéből és az ágy mellé helyezett.

            Immár teljesen meztelenül, Ixchel ismét Juliára mászott, mohón nyomva a combját a nő nedves ágyékához. Julia körmei gyengéden karcolták végig a másik izmos hátát, ajkai pedig vadul falták Ixcheléit, aki teljesen libabőrös lett ennek a lélegzetelállítóan gyönyörű nőnek az érintésétől. Lassan végigsimította Julia hasát és melleit. A nő a tenyeréhez nyomta a testét, kezével pedig megragadta Ixchel tarkóját és magához húzta őt.

            Remegett és kontrollálhatatlanul nyögött, ahogy a fölé hajoló szőke istennő a combjai közé nyomta a kezét, és simogatni kezdte lüktető ágyékát. Ütemesen mozgatta a derekát, és hangosan nyögve vetette hátra a fejét.

            Ixchel az arcára nézett. Az a gyönyörű arc az élvezet fényével telt meg. Lemászott Juliáról és ajkait partnere melleire tapasztotta. Addig izgatta a nyelvével Julia bimbóit, amíg azok kőkeményen nem meredeztek. Gyengéden szétfeszítette a másik combjait, becsúszott közéjük és ajkait a nő szeméremajkaira tapasztotta.

            Julia felsikoltott, ahogy Ixchel nyelve becsusszant a testébe, magába fogadva az ízét és hevesen mozgott ki-be. Julia megmarkolta a másik nő haját és gyengéden vezette őt. A végtelen hevület, ami hatalmába kerítette Ixchel testét, felemelőbb volt, mint bármi más, amit valaha életében érzett.

            Valamikor az éjszaka folyamán Julia előkeresett egy felcsatolható műpéniszt Ixchelnek, arra kérve őt, hogy hatoljon belé. Ez volt azon számtalan pozíciók egyike, amit a hosszú éjszaka folyamán kipróbáltak és ezek után sem akarták abbahagyni.

            Ixchel ismét az ágyra teperte a másik nőt és vadul harapdálta az ajkait, miközben belé mélyesztette az elasztikus műszerszámot. Julia erősen markolta a lepedőt és a párnákat, miközben szemei sarkában a gyönyör könnyei jelentek meg.

            Ixchel feltérdelt és Juliát is felrántotta magához, hogy négykézlábra állítsa. Aztán pedig habozás nélkül belé vezette a felcsatolt szerszámot. Már közel érezte magához az orgazmust és elnézve Julia extatikus arckifejezését, ő sem állt már messze.

            Uralkodva magán, Ixchel visszahúzódott és ismét a hátára fektette Juliát, fölé hajolva, hogy ismét szenvedélyesen megcsókolja, miközben ismét belétolta a szerszámát. Julia felsikoltott és kezeit Ixchel izmos karjaira fonta, belemélyesztve körmeit a húsába. Ixchel egyre gyorsabban mozgott, ahogy érezte a csúcspont közeledését, ahogy az orgazmus viharos erővel csapott le rá. A következő pillanatban pedig Julia is hangosan felsikoltott, jelezve, hogy ő is elérte a gyönyörök csúcsát. Körmei belemélyedtek Ixchel hátába, ahogy magához szorította a nőt.

            Később Ixchel elterült az ágyon, karjaiban tartva az alvó Juliát. A szemei nyitva voltak és az őket körülölelő sötétséget bámulta. Az égésnyomok végig Julia hátán felélesztették benne a dühöt. Csak a bosszúra tudott gondolni. Hogy megfizessen Rhanyelnek. Arra a kínszenvedésekkel teli halálra gondolt, amit kitervelt a nő számára. A végén már Rhanyel könyörögni fog neki, hogy ölje meg.

            Óvatosan lefejtette magától Julia karjait és felkelt az agyból, hogy megkeresse Julia címjegyzékét. A nappaliban találta meg a telefon mellett. Előkereste belőle Rhanyel címét és nagy megelégedettséggel látta, hogy a nő lakása nincs messze Juliáétól.

– Tökéletes – suttogta, emlékezetébe vésve a címet.

Julia nem ébredt fel rá, ahogy visszasurrant a hálószobába, hogy felöltözzön és magához vegye a fegyverét. A lakás csöndes volt, ahogy kilépett az ajtón. Nem zárta be, készülve rá, hogy majd visszajön. Sötét volt odakint. Talán még három óra lehetett napfelkeltéig.

            Az a ház, amiben Rhanyel lakott, ugyanúgy nézett ki, mint Juliáé, viszont egy kicsit távolabb volt a belvárostól. Ahogy közelebb ért, Ixchel felhajtotta a kabátja gallérját és felhúzta a kesztyűjét. Nekifeszült az ajtónak és pillanatokon belül kinyitotta azt. Olyan erővel rúgott bele, amekkorát kevesen néztek volna ki belőle.

            Rhanyel lakása a tizenötödik emeleten volt, a folyosó végén. A düh lángjával a szemében Ixchel a nő ajtaja elé lépett és előhúzott egy kést a kabátja alól. Óvatosan betolta a hegyét a kulcslyukba és rövid időn belül a zár már ki is nyílt.

            Csendesen csukta be az ajtót maga mögött. Egy hang sem hallatszott a sötét lakásból, ő viszont állt még egy ideig és csak fülelt, várva arra, hogy a szemei megszokják a sötétséget. Hangtalan léptekkel indult el a hálószoba felé. Lábujjhegyen követte a falakat, olyan kevés zajt csapva, amennyire csak lehetséges.

            Az egyetlen hálószoba a nappali túloldalán volt. Ki tudta venni Rhanyel testének körvonalait az ágyon és hallotta a halk, egyenletes szuszogást is, ahogy a nő aludt. Pár pillanatig várt még, mielőtt az ágy mellé lépett volna, hogy lenézzen áldozatára.

            Hogy aludhat ez a nő ilyen nyugodtan, abban a tudatban, hogy az, akit korábban szeretett, meg fog halni? A düh egyre hevesebben lángolt benne és hirtelen elhatározástól hajtva felkapcsolta az ágy mellett álló lámpát, hogy aztán megragadja az ágyban fekvő Rhanyel torkát.

            Rhanyel felriadt és fuldokolva kapott a torkához, egy pillanatra azt sem tudva, hol van. Szemei körbefutottak a helyiségen, mielőtt megállapodtak volna a fölé hajoló bérgyilkoson.

– Mi a… – nyögte, majd ismét felnyögött, ahogy Ixchel mégerősebben szorította a torkát.

– Hazudtál nekem – mondta Ixchel kifejezéstelen hangon. Feltérdelt az ágyra és Rhanyel derekához szorította a kését. A nő kezei kontrollálatlanul kapkodtak körülötte, sikertelenül próbálva eltávolítani a vasmarkokat a torkáról. – Most pedig fizetni fogsz. Gyűlölöm, ha palira vesznek.

Azzal mégjobban összeszorította az ujjait, amitől Rhanyel szemei teljesen kidülledtek.

– Könyörögni fogsz a halálért, amikor végzek veled.

Figyelte, ahogy Rhanyel feje vörössé válik, arcizmai pedig megmerevednek. Annyira a látványnak szentelte a figyelmét, hogy amikor észrevette a mozgást az árnyékban, már túl késő volt. Az oldalról jövő ütés olyan erővel találta el a fejét, hogy keresztülesett az ágyon és eszméletlenül csapódott a padlónak.

            Amikor magához tért, a karjai és a lábai egy székhez voltak kötözve, fejét pedig hasogatta a fájdalom. A blúzát eltávolították. Kábultan emelte fel a fejét és felnyögött, ahogy próbálta kitisztítani a látását.

            Hangokat hallott. Ketten voltak. Mindkettő nagyon ismerős.

– Á! Szóval magadhoz tértél – nevetett az egyik, mielőtt a megkötözött bérgyilkos látómezejébe lépett volna.

Julia volt az, aki egy kést szorongatott a kezében.

– Már vártam, hogy magadhoz térj – mondta.

– Mi folyik itt? – kérdezte Ixchel száraz hangon.

Julia leült vele szemben az asztal mellé és megvonta a vállát.

– Semmiség. Csak egy kis bosszú – mosolygott. – Nem is tudod, milyen jó érzés ez. Majdnem olyan jó, mint amikor az anyámmal végeztünk.

– Az anyáddal… – suttogta Ixchel, megpillantva Rhanyelt, ahogy Julia háta mögé lép egy cigarettával az ujjai közt. A másik nő szájába helyezte azt és engedte, hogy az beleszívjon. Aztán leült egy kicsit arrébb egy karosszékbe és keresztbe tette a lábait.

Julia összevonta a szemöldökét, ahogy beszívta a füstöt.

– Igen – mondta. A szemeiből csak úgy sütött a gyűlölet, ahogy Ixchelre nézett. Nehéz volt elhinni, hogy ez ugyanaz a nő, akivel Ixchel olyan szenvedélyesen szeretkezett alig egy órája. – Emlékezned kell rá. Úgy egy éve keresett meg, amikor New Yorkba érkeztél. Nem tudom, honnan szerzett tudomást rólad, de megtalált és felbérelt, hogy öld meg az apámat.

– Bizonyára jó oka volt rá – vágott vissza Ixchel.

Julia szemei összeszűkültek és közelebb hajolt, a késével megvágva Ixchel karját. A bérgyilkos arca meg sem rezdült, de a szemei összeszűkültek. Már évek óta nem mutatott fájdalmat. Már akkor sem, amikor az apja még élt.

– Az anyám egy mocskos ribanc volt! – üvöltötte Julia. Az arca eltorzult a dühtől. – Csak azt kapta, amit megérdemelt, amikor az apám megverte. Elmondta nekem, mit művelt vele az a nő. Egyedül hagyta őt velem és ágyba bújt minden farokkal, aki csak szembe jött vele.

– Hazudhatott is, nem igaz? – mondta Ixchel. Perverz módon élvezte, hogy ingerelheti Juliát. Az igazat megvallva, már nem állt messze attól, hogy dührohamot kapjon és széttörje a széket. Nem kötözték meg túl erősen. Valójában csak kétszer áttekerték a kötelet a csuklóján és a bokáján. És a szék, amin ült, is nagyon gyenge volt. Egyre jobban lazult a szorítás, ahogy forgatta a csuklóit.

            Julia mindebből semmit nem vett észre, ahogy Rhanyel sem. Túlságosan el volt foglalva a cigarettájával. Ez a kettő túlságosan elbizakodott volt.

            Julia előre hajolt és úgy egy ujjnyi mélyen beleszúrta a kés hegyét Ixchel oldalába. Ez alkalommal a bérgyilkos már felmordult, ahogy a düh és a harag elöntötte az elméjét. Érezte, ahogy lüktet a vér az ereiben.

– Az apám sosem hazudott nekem – csikorgatta a fogait Julia a szájához vonva a kést és lenyalta róla a vért.

– Jól van. Ahogy akarod – nézett át Ixchel Julia válla fölött Rhanyelre, aki megbabonázva figyelte a vérző sebet a bérgyilkos oldalán. Sickos – gondolta magában Ixchel. – Elmebeteg.

Igaz, hogy ő is élvezte a gyilkolást, de a vér látványa sosem hozta izgalomba. Őt a vadászat éltette. Az a kellemes bizsergés, ahogy becserkészi az áldozatát. Azt viszont élvezni fogja, amikor ezzel a kettővel végez.

– Most pedig elvágom a torkodat – mondta Julia és Ixchel hallotta, ahogy Rhanyel egyre szaporábban veszi a levegőt.

– Meg kellett volna tenned, amikor még volt rá lehetőséged – válaszolta a bérgyilkos, érezve, hogy a kötél lecsusszan a csuklójáról. – Az apád azt kapta, amit megérdemelt. Biztos vagyok benne. Feldugtam egy tizenkét centis kést a seggébe. Szemet szemért – morogta, most már teret engedve a dühének. – Biztos vagyok benne, hogy láttad, amikor bedugja a farkát az anyád seggébe. Talán még a tiédbe is.

Julia szemei kidülledtek a dühtől és előrelökte a pengét egyenesen Ixchel torka felé. Ez volt az utolsó hiba, amit elkövetett.

            Ixchel kirántotta a kezeit a lazán lógó kötelek közül és megragadta a kést, kitépve azt Julia kezéből, miközben a másik kezével megragadta a nő torkát.

            Rhanyel talpra ugrott, hogy segítsen Juliának, de a következő pillanatban a kés már a torkában remegett és ő hátra zuhant a karosszékbe a lökés erejétől. A sebből spriccelő vér betöltött mindent és a hang, ahogy a nő fuldoklik a saját vérétől, örömmel töltötte el Ixchelt.

            Julia arca megváltozott. Az eddigi pszichotikus vigyor helyét átvette a páni félelem. Ixchel kiszabadította a lábait is és felállt a székből, a térdeire kényszerítve Juliát.

– Tényleg azt hitted, hogy ennyivel meg tudsz állítani? – sziszegte és mégerősebben szorította a nő torkát.

– Kérlek – könyörgött Julia. – Ne!

– Talán meg kellett volna gondolnod, mielőtt megpróbálsz megölni – mondta Ixchel teljes erejéből belevágva az öklét a nő arcába. Julia feje erőtlenül hanyatlott le. – Most pedig nézz rám! – mondta, méregtől csepegő hangon. Aztán, mivel Julia nem volt elég gyors, megrázta az erőtlen testet. – Azt mondtam, nézz rám! – Figyelte Julia szemmel látható szenvedését. – Ez az az arc, amit utolsóként láthatsz, mielőtt meghalsz.

– Ne! Kérlek… – Julia hangja elhalt, ahogy Ixchel eltörte a nyakát.

Elengedte az élettelen testet és Julia egy zsák krumpliként terült el a padlón. A feje természetellenesen oldalra bicsaklott.

            Ixchel egy hosszú pillanatig nézte őt, aztán keresztül ment a nappalin a fürdőszoba felé. A tükörbe nézett. A feje búbján egy nagy véraláfutásos duzzanat volt látható, de jó eséllyel gond nélkül be fog gyógyulni. A seb az oldalán sem volt túl mély, de valószínűleg össze kell majd varrni.

            Ki kell majd takarítania a lakást, hogy eltüntesse az ittléte minden nyomát, de ez nem lesz nehéz munka. Se a rendőrségnek, se a szövetségieknek nincsenek róla adatai. Ha találnak is ujjlenyomatokat, nem tudnak vele mit kezdeni.

            Julia és Rhanyel azt hitte, okosabbak nála. Talán így is volt. De a végén mindig az erősebb marad életben.

*********************************************************************

Megjegyzés: A tervek szerint ez a novlla egy regény előzménye lett volna. A regény azonban nem készült el. Csupán az első három fejezetet írta meg a szerző. Ezt A gyilkos lelke címmel olvashatjátok a blogon. Viszont, figyelem, a regény története ebben a három fejezetben épp csak elkezdődik. Így magasröptű, fordulatos cselekményre ne számítsatok! Akit a befejezetlenség nem zavar, annak amiatt ajánlanám, hogy abból többet megtudhatunk Ixtchel személyiségéről és előéletéről.