2012. május 25., péntek

Kocsmai szépségek

                Akkor már öt éve dolgoztam egy kis pesti kocsmában. Vidéki lány vagyok és nem is épp a legpénzesebb fajtából, ezért már egyetem alatt is munkát kellett vállalnom, hogy fizethessem az albérletet és tudjak minden nap ennivalót venni.
                A munka kellemes volt. A főnök kedves volt velünk és még a legnagyobb forgalom idején sem voltak túl sokan, így egyszerre ketten-hárman jól bírtuk a kiszolgálást. És még a fizetés is korrekt volt. Sikerült úgy szerveznem az óráimat, hogy minden nap be tudjak állni legalább pár órára, aminek köszönhetően a főnök is elégedett volt velem.
                Ezek után pedig, amikor befejeztem az egyetemet, nem volt kérdés, hogy maradok dolgozni teljes munkaidőben. Persze ez a meló sem volt egy leányálom és bár a fizetéssel egy egyetemista jól elboldogulhatott, egy dolgozó nőnek azért már lehetett volna jobb is. De én nem bántam. Arra elég volt, hogy béreljek egy kis lakást a környéken, és hogy ne kelljen aggódnom amiatt, hogy mit fogok enni a következő hónapban. Amellett pedig a főnök mindig viccelődött is azzal, hogy egy ilyen csinos lány úgyis összeszed egy hónap alatt legalább még egyszer annyi borravalót, mint a bére. Bár nem voltam egészen biztos ennek a kijelentésének az igazában, de végül mégis csak neki lett igaza.
                Na nem azt vontam kétségbe, hogy a főnöknek igaza van (mert neki mindig igaza van), hanem azt, hogy megérdemelném a bókjait. Egyesek talán álszerénynek tartanának emiatt, de sosem tartottam magam egy bombázó alkatnak. Elégedett vagyok a külsőmmel. Viszonylag magas vagyok és karcsú. Vállig érő, kissé hullámos sötétszőke haj, kék szemek, fehér bőr, angyali arc. (A legutolsót nem én mondom. Ez az egyetlen ismertetőjegyem, amit talán mindenki megjegyez magának. Még az egyetemen is mindenki angyalkának becézett és, elhihetitek, nem a viselkedésem miatt.) Elismerem, nem vagyok csúnya és vannak elég sokan, akik megirigyelnék a külsőmet, de én inkább az erős középmezőnybe taksálnám magam.
                Ennek igazát azonban a legtöbb vendég pillantásai jólesően cáfolta meg, pozitív irányba. Persze mindig vannak otromba fickók, akik füttyögetnek, ha meglátnak egy csinos lányt és fogdossák a felszolgáló lányok fenekét, de a kiadós borravaló mellett azért ezt is el lehet viselni.
                Röviden, jól éreztem magam és még viszonylag kényelmes életet is élhettem. A munka rutinja egy-két év után már szinte a vérembe ivódott és, bár sosem untam magam igazán, kellemes egyhangúság uralta a napjaimat.
                Ez azonban egy csapásra megváltozott, amikor ők ketten először beléptek a mi kis kocsmánkba, bár akkor én erre még nem döbbentem rá.
                Az első pillanatokban nem is gondoltam volna, hogy ekkora hatásuk lesz az életemre. Én csak két csinos tinédzser lányt láttam. Mindketten középmagasak, vékonyak és csinosak. Bár ezen kívül sok mindenben nem hasonlítottak külsőre. Az egyik tejfel szőke volt, kék szemű és fehér bőrű. A haját lófarokba fogta, ami azonban így is lelógott a háta közepéig. Vékony szája szinte állandóan mosolyra állt vékony arcán, a szemei pedig csillogtak. A másik lány ezzel szemben kibontva hordta vállig érő sötétbarna haját. Kerek arcát telt ajkak, pisze orr és mogyoróbarna szemek uralták. Az ő arckifejezése komolyabb volt, habár így is igen erős kislányos bájt árasztott magából.
                Egy szóval, két tizenéves csitrit láttam, akik azt tervezték, hogy ma este kirúgnak a hámból. Csak a szokásos. Semmi különös. Legalábbis akkor még így gondoltam.
                Az első alkalommal nem egyedül érkeztek. A kis társaság négy fiúból és nagyjából öt-hat lányból állt. Hangosan nevettek és viccelődtek, miközben a szőke lány odalépett a pulthoz, barna barátnője pedig egy lépéssel lemaradva követte.
– Tíz üveg Heinekent kérnénk és néhány zacskó mogyorót… mondjuk ötöt – mondta mézédes hangon.
– Nem vagytok ti még túl fiatalok a sörhöz? – húztam össze a szemöldökömet, de igyekeztem nem törődöm hangszínt megütni. Elvégre nem akartam elkergetni őket.
– Ne már! – húzta el a száját a barna lány, de komoly arcán mégis bujkált egy kis mosoly. – Elmúltunk már tizennyolc évesek.
Mintegy nyomatékosítva a mondottakat, két hüvelykujját betűzte testhez simuló zöldes barna sortjának zsebébe és, igen, szemmel láthatóan kidüllesztette a mellét, mintha ezzel is idősebbnek akarna látszani, pedig így csak mégkislányosabbnak látszott.
– Jól van! – válaszoltam rögtön. Nem mintha teljes mértékben meg lettem volna győzve, de hát nem akartam semmi jónak elrontója lenni. Még ha tényleg kiskorúak is, ha erőszakoskodok, hogy mutassák meg a diákigazolványukat, akkor sértődötten elkullognak és átmennek a szomszéd bárba, ahol kérdés nélkül kiszolgálják őket. Ha már inni akarnak, akkor inkább itt hagyják a pénzüket. – Azonnal viszem.
Vidáman elmosolyodtak. Szemmel láthatóan már el is felejtették, hogy megkérdőjeleztem állítólagos nagykorúságukat. Vagy már akkor sem érdekelte őket. Megköszönték, majd összetoltak két asztalt és a kis társaság leült köré, hogy ismét felcsendüljön a hangos kacarászás.
                Pár perc múlva kivittem nekik a tíz üveg sört és az öt zacskó mogyorót. A fiúk rögtön rávetették magukat és hamarosan már azon versenyeztek, hogy ki tud többet meginni egy húzásra. Igen. Tipikus kamasz fiúk.
                A két lány barátságosan rám mosolygott, amikor kipakoltam eléjük mindent a tálcáról, megköszönték és a kezembe nyomták a pénzt, mondván, hogy a visszajárót tartsam meg. Én kötelességtudóan visszamosolyogtam és ott hagytam őket. Csak a pultnál számoltam meg a pénzt. No fene! Legalább másfélszer annyi volt, mint a rendelés ára. Jól eleresztett kis csitrik lehetnek ezek.
                De igazán nem érdekelt a dolog. Nyílván ők tudják. Én csak jó járok vele. Azzal betömtem a pénzt a kasszába és már mentem is, mert a srácok újabb adag sörért kiabáltak, hogy folytathassák a versenyt.
                Bár a végére jó alaposan leitták magukat és mindegyikük legalább egyszer megfordult a vécében (és egyértelműen nem a szebbik felüket helyezték a kagylóra), gond nélkül véget ért az este. A lányok kitámogatták a lerészegedett srácokat az ajtón, a szőke és a barna pedig, akik az első kört fizették, még küldtek felém egy mosolyt, mielőtt távoztak volna.
                Nem volt ebben semmi különös. Egy szokványos napnak tűnt akkor még. És az is lett volna, de másnap este a két lány ismét megjelent a mi kis kocsmánk ajtajában, ezúttal már egyedül. Csak ők ketten. Megint odaléptek a pulthoz, ez úttal is a szőke lány elől, mögötte a barátnője egy lépéssel hátrébb.
– Helló! – mosolygott rám. – Szeretnénk kérni két üveg Heinekent és egy zacskó mogyorót.
– A srácokat most otthon hagytátok? – kérdeztem viccelődve, miközben előhorgásztam a két sörösüveget a pult alatti mini hűtőből. Nem volt benne a munkaköri leírásomban, hogy jópofizzak a vendégekkel, de azért néha jól esett többről is beszélni, mint hogy ki mit kér, és hogy az mennyibe kerül. Néhanapján pedig összeakadhattam olyan emberekkel is, akik egy kis unszolás után nagyon érdekes dolgokat meséltek és miután kiadós fogyasztás közben kiöntötték a szívüket, elégedetten távoztak, hogy legközelebb is hozzánk jöjjenek vissza és ajánlják a mi kocsmánkat az ismerőseiknek is, ahol az emberek gondjaira is odafigyelnek, nem csak eléjük vágják a pultra a piát és tartják a markukat az áráért.
– Nem viselték túl jól a tegnap estét – nevetett a szőke lány csilingelő hangon.
– Azok után, amit a klotyóban hagytak, el is hiszem – húztam el a számat, mímelve az undort, mire mindketten harsányan elnevették magukat, miközben átvették a sört és a mogyorót és kifizették az árát, mellé ismét kiadós borravalóval. Ha ezek sokat fognak ide járni, alaposan meg is gazdagodhatok rajtuk.
                Ez alkalommal nem töltöttek nálunk túl sok időt. Lassan elkortyolták az egy-egy üveget, miközben vidáman trécseltek, aztán kifele menet visszahozták az üres üvegeket a pulthoz.
– Köszi! – villantott rám egy mosolyt a barna hajú lány. – Nagyon jól esett.
Bár nekem aztán marha kevés közöm van a sör minőségéhez, jól esett a dicséret és barátságosan visszamosolyogtam rá.
– Szívesen, máskor is – válaszoltam. Elcsépelt szófordulat volt, ami naponta legalább húszszor elhagyta a számat, de most, kivételesen, komolyan gondoltam.
A két lány magas hangon felnevetett és csillogó szemekkel elköszöntek.
– Ugye tudod, hogy ezek ketten flörtölnek veled – lépett oda mellém Zita, miközben az üvegeket öblítettem ki.
Zitával már a kezdetek kezdete óta együtt dolgoztunk a kocsmában. Brigivel mi hárman voltunk gyakorlatilag a teljes személyzet a főnök mellett, mióta csak én ott voltam. Pultosok, felszolgálók és takarítók egy személyben. Bár mindig más párosításban voltunk beosztva, de Zitával jobban szerettem dolgozni és nagy örömömre, vele több műszakot is húztunk le együtt.
                Zita leszbikus volt és rögtön miután odakerültem, rám mozdult. Én rövid úton tudattam vele, hogy a fiúkhoz vonzódom és bár nagyon kedves és csinos lány, de nem viszonzom az érzéseit. Ő ezt nem vette zokon és az óta is jó barátnők vagyunk. És ismerve őt, az ilyen téren meg lehetett bízni a megfigyeléseiben. Nagyon ritkán tévedett. Én azonban most mégis csak nevetni tudtam rajta.
– Ne hülyéskedj már! – kacagtam és majdnem kiejtettem a kezemből a vizes üveget.
– Pedig szerintem nyilvánvaló – vont vállat Zita.
– Ugyan már! Hiszen még szinte csak gyerekek. Olyan kis… érted!
Zita csak bólintott.
– Biztos vagyok benne, hogy sokkal szívesebben tennék a szépet azoknak a srácoknak, akikkel tegnap voltak itt, mint nekem – fejeztem be, miközben eltettem a tiszta üvegeket.
– Te tudod – hagyta rám Zita.
– Különben is – tettem még hozzá. – Az se biztos, hogy látjuk még őket.
– Ó! Mérget mernék venni rá – kacagott a barátnőm. – Nem adok három napot annak, hogy ismét belépnek azon az ajtón – bökött a bejárat felé.
És, mint szinte mindig, most is igaza lett. Bár másnap a színüket sem láttuk, de két nap múlva, nagyjából ugyanabban az időben ismét megjelentek. Megint csak ők ketten.
– Sziasztok! – köszöntem rájuk. Ezúttal nem a pult mögött álltam, amikor érkeztek, úgyhogy kimentem hozzájuk az asztalhoz. – A szokásosat hozhatom?
Mindketten eltakarták a szájukat és halkan kuncogtak. Tényleg. Talán Zitának igaza lehet. Tökéletesen úgy viselkedtek, mint a tini lányok szoktak, amikor egy helyes fiú bókol nekik. Nem vagyok még annyira öreg, hogy erre ne emlékezzek. Imponált nekik, hogy emlékszem rájuk és arra is, hogy mit kértek.
– Igen, az jó lesz – bökte ki végül a barna hajú lány. Ő hamarabb visszanyerte a komolyságát, mint szőke barátnője, aki még mindig kuncogott.
– Rendben – mosolyogtam és már fordultam is el. Lehet, hogy csak képzelődtem, de tisztán éreztem, ahogy a pillantásuk végigfut a hátamon, a szoknyám alól kilátszó lábaimon és végül megállapodik a fenekemen. Aztán egy gyors gondolattól vezérelve visszafordultam.
Akkor már persze direkt másfele néztek és csak most fordultak ismét felém, hogy a szemembe nézzenek, de biztos voltam benne, hogy nem tévedtem.
– És ha már ennyire gyakran jártok ide – szólaltam meg végül –, azt hiszem, illendő lenne bemutatkoznunk… Én Kinga vagyok – tettem hozzá, még mielőtt tolakodásnak és faggatózásnak tűntek volna a szavaim.
A szőke lány ismét eltakarta a száját és kuncogni kezdett, a barna hajú lány arca azonban komoly maradt, bár csillogó szemén látszott, imponál neki, hogy érdeklődést mutatok irántuk.
                Tudtam. Azokban a szemekben látszott. Ki tudtam olvasni belőle, hogy bizonyosan nem tévedtem és az előző percben azok a mogyoróbarna szemek még meredten szegeződtek a fenekemre.
– Én Rita vagyok – mutatkozott be végül a barna hajú lány. – Ez a humorzsák pedig itt Eszti – lökte oldalba a barátnőjét, aki továbbra sem tudta abbahagyni a kuncogást.
– Biztos tréfarépát evett ebédre – jegyeztem meg.
Régi vicc volt, de ők mégis úgy nevettek rajta, mintha életükben most hallanák először. Egyértelműen azért, mert én mondtam.
– Akkor hozom a két sört és a mogyorót – mondtam és elindultam a pult felé. Ismét éreztem a pillantásukat, ahogy végig mér és megállapodik a fenekemen.
– Nem kéne így játszadoznod velük – lépett mellém Zita, miközben a hűtőben turkáltam. – Nagyot fognak koppanni.
– Az nem olyan biztos – mosolyogtam hamiskásan. Becsuktam a hűtőt és a két üveggel a kezemben felegyenesedtem.
– Nem kell csak azért széttenned a lábadat, hogy több borravalót kapj. – Zita hangja komoly volt, de a szemein látszott, hogy csak tréfál. Én is úgy válaszoltam neki, mintha véresen komolyan beszélnék.
– Lehet – vontam meg a vállam. – De lehet, hogy én is szeretném.
Rita és Eszti aznap sem maradtak túl sokáig. Miután megitták a sört, megint odahozták az üvegeket a pulthoz. Most már egyértelmű volt. Ezzel is csak kedveskednek. Nem akarják, hogy nekem kelljen rohangálni utánuk. Biztos erre figyelt fel Zita elsőre is. Vagy ez volt az utolsó jel, ami meggyőzte.
– Köszi! – mosolygott rám Eszi. – Régen volt már ilyen jó esténk.
Élvezték a kukkolást, gondoltam, de inkább nem mondtam ki, bár biztos voltam benne, ők is tudják, hogy észrevettem őket.
– Örülök neki – mondtam. – Remélem, hamarosan megint látlak titeket.
– Azt mi is reméljük – válaszolta Rita egy kacér kacsintás kíséretében és csilingelő nevetés közepette kimentek az ajtón.
Másnap Zita délelőttös volt. Aznap neki kellett azoknak a lelkét ápolnia, akiknek kellett egy feles pálinka, hogy kibírják a napi robotot. Nem mondom, ők sem voltak rossz vendégek, de mindenképp lehangolóbbak, mint az este kikapcsolódni érkező fiatalok.
                Szóval Zita délelőttös volt, úgyhogy Brigivel voltam együtt este. Őt is bírom, de vele sosem beszélgettünk el olyan jól, mint Zitával.
                Ilyenkor, amikor mi ketten voltunk este, mindig én álltam a pult mögött és ő rohangált. Ő nem szeretett a vendégekkel beszélgetni és ezt könnyebben elkerülhette úgy, ha folyton mozgásban volt, mintha csak áll a pult mögött. Akkor nem utasíthat vissza egy kissé erőszakosabb vendéget, aki leül a pult mellé és beszélgetni akar. De én nem bántam. Az ilyen alkalmakat is élveztem.
                Aznap is így volt, amikor Rita és Eszti megint beléptek a mi kis kocsmánkba. Ezúttal feltűnően kiöltöztek. Rita mindhárom alkalommal, amikor eddig találkoztunk, a zöldes barna sortját viselte, ami látni engedte hosszú lábát egészen zokni nélkül hordott sportcipőjéig, barna felsője pedig betekintést engedett formás mellei közé. Most viszont rövid, csillogó díszítésekkel kirakott szélű fekete ruhát viselt, ami viszont szintén nem ért lejjebb, mint rövid farmerja és mellé szintén fekete magas sarkút vett. Arcár enyhén kifestette. Ettől néhány évvel idősebbnek látszott, de még mindig, jó érzékkel, nem vitte túlzásba. Eszti pedig állandó zöld-fehér csíkos felsője és zöld szoknyája helyett mélyen kivágott kék ruhát viselt.
                Brigi gyorsan lecsapott rájuk, mielőtt még odaléphettek volna a pulthoz és hellyel kínálta őket az egyik asztalnál. A két lányon látszott, hogy sokkal jobban örülnének, ha én szolgálnám ki őket, de nem ellenkeztek. Viszont még miközben leadták Briginek a rendelést a két Heinekenre és a mogyoróra, aközben is rendületlenül engem bámultak a pult mögött.
                Igyekeztem nem tudomást venni róluk, de biztos voltam benne, tudják, hogy észrevettem őket.
                Ezúttal tovább maradtak. Nem elégedtek meg az egy-egy üveg Heinekennel. Miután elfogyott, Rita egyedül indult a pult felé, szemmel láthatóan azért, hogy még kérjen valamit. Már készültem, hogy felvegyem a rendelést, de Brigi megelőzött.
– Kértek még valamit? – kérdezte.
– Igen – válaszolta Rita, hosszan elnyújtva a szót és közben a szeme sarkából rám sandított, majd gyorsan elhadarta a többit. – Még egyszer ugyanezt!
– Rendben! – vágta rá Brigi és gyorsan előszedte a két üveg sört és a mogyorót.
Rita a kezébe nyomta az árát és egy kelletlen félmosoly kíséretében visszaindult Esztihez.
– Milyen egy sóher kis cafkák – bosszankodott Brigi. – Még borravalót sem adtak.
Én csak mosolyogtam magamban. Akkor már ez is csak nekem szólt. Az első alkalomtól kezdve. Bár lehet, hogy csak haragszanak Brigire, amiért nem engedi, hogy én szolgáljam ki őket.
                Ez a jelenet még legalább kétszer lejátszódott. Utoljára már nem is próbálkoztam, tudtam, Brigi úgyis megelőz. Utána viszont Brigi kiszaladt egy percre a mosdóra, amikor láttam, hogy a két lánynak ismét elfogyott az itala és vidáman integetnek felém, örülve, hogy végre hármasban maradtunk és én szolgálhatom ki őket.
– Nem ittatok már túl sokat? – kérdeztem barátságosan, amikor odaléptem hozzájuk. Igyekeztem nem szemrehányó lenni és minden tekintetben olyannak mutatkozni, mintha csak a lelkiismeretem megnyugtatása végett kérdezném meg, mielőtt szó nélkül kiadnám nekik az újabb két üveget.
– Most nem igazán van kedvünk hazamenni – válaszolta Rita kissé bizonytalan hangon. Az alkohol már jócskán hatott.
Bár annyira még józan volt, hogy füllentsen. Egyértelmű, hogy csak azért maradtak ennyi ideig, hogy csak azért is beszéljenek velem, még ha csak egy félmondat erejéig is.
– És mit terveztek ez után? – kérdeztem érdeklődve.
– Nem tudjuk – válaszolta Eszti. Ő kissé józanabbnak tűnt. – Tudsz egy jó szórakozóhelyet a közelben?
Rögtön éreztem, hogy ez egy meghívás. Bizonytalan voltam. Gond nélkül mondhattam volna nekik egy címét és elfordulhattam volna, de én haboztam.
                Élveztem a kis flörtünket és meglepetten tapasztaltam, hogy már én is vágyok rá, hogy több legyen ebből. Beharaptam az alsó ajkam szélét, miközben gondolkodtam, aztán zavartan rávágtam.
– Fél óra múlva végzek. Ha addig el tudjátok viselni Brigit, várjatok meg!
Az arcuk felderült és vidáman bólogattak.
                A következő fél óra kínos lassúsággal vánszorgott. Brigi visszatért és a két lánynak muszáj volt vennie még egy-egy üveg sört, ha itt akartak maradni.
                Nem láttam még senkit ilyen lassan inni. Minden egyes mozdulatot megfontoltak. Már azt is el tudtam képzelni róluk, hogy centiliterre pontosan beosztották az italt. Kiszámolták, mikor és mennyit kell inniuk, hogy Brigi ne pattanjon oda várva a rendelést, finoman utalva arra, hogy ha nem fogyasztanak, távozzanak, de azért mégse legyen feltűnő, hogy húzzák az időt. Mesterien csinálták.
                Brigi végül az elmaradt borravaló miatt morogva, de önként magára vállalta a zárást, én pedig végre elszabadulhattam. Régen voltam már ennyire izgatott. Magam sem értettem, de már vártam arra, hogy szabadon lehessek Ritával és Esztivel és ne csak a kocsmában vigyoroghassak rájuk, mint egy hatökör.
                Gyorsan ledobtam a munkaruhámat képző kötényt és úgy, ahogy voltam, az alatta lévő ruhámban, kisiettem a bejárat elé, ahol a két lány már mosolyogva fogadott.
                Elvittem őket egy közeli szórakozóhelyre. Füstös kis hely volt, tele rosszarcú alakokkal, de hirtelen nem jutott más eszembe. Rita és Eszti viszont már ettől is a plafonon voltak örömükben és amikor végre beengedtek minket (mindhármunktól elkérték az igazolványukat, és most végre kiderült, nem hazudtak, tényleg elmúltak tizennyolc évesek) ők ketten rögtön belekezdtek az önfeledt táncba.
                Én viszont zavarban voltam. Egyrészről a miatt, mert éreztem, ahogy belépünk, minden tekintet ránk tapad. Minden fickó alaposan végigmérte a három fiatal lánykát. Sosem láttak még minket itt. Engem legalábbis nem láthattak. És az arckifejezésükből ítélve, tetszett nekik a látvány. Másrészről amiatt voltam zavarban, mert magam sem tudtam igazán, mit is keresek itt.
                Itt akartam lenni. Ritával és Esztivel akartam lenni, kötetlenül, szabadon. De mégis zavarban voltam. A szívem hevesen dobogott, ahogy rájuk néztem, amikor pedig rám mosolyogtak, majd kiugrott a mellkasomból. A tenyerem izzadt, a torkom kiszáradt.
                Lerogytam a pult mellé és gyorsan rendeltem egy italt. Észre sem vettem, de rövid időn belül már három üres pohár hevert előttem a pulton. A fejem már kellőképpen nehéz lett, az agyam pedig eltompult. Már nem zavart annyira, hogy a helyiségben tartózkodó összes férfi minket bámul. A zavarom is elmúlt, legalábbis alábbhagyott.
                Csak néztem ezt a két lányt, akik olyan vadul és izgatóan ropták a helyiség közepén, hogy már azon csodálkoztam, némelyik vadállat kinézetű illető hogy nem vetette már rájuk magát. Nem csak egyszerűen táncoltak. Vonaglottak és egymáshoz dörgölték magukat.
                Végül Rita figyelt fel arra, hogy mióta megérkeztünk, én csak ücsörgök a pultnál. Abbahagyta a táncot és odalépett elém, felém nyújtva a kezét.
– Gyere! – mosolygott rám és én nem tétováztam. Magam is meg voltam lepve a bátorságomtól, de azonnal megragadtam a kezét és engedtem, hogy felrántson a székről.
A testünk egymásnak feszült és éreztem, hogy ereimben lüktetni kezd a vér. Miközben táncoltunk ő egy alkalmat sem szalasztott el, hogy a bőrömhöz érjen. Hozzám dörgölődzött, végigsimította a karomat, átkarolta a derekamat, aztán… amikor a szám véget ért… és mi ott álltunk egymással szemben egy mozdulat közepén… arcunk alig egy arasznyira egymástól, ő hirtelen előre hajolt és megcsókolt.
                A helyiségen orkánszerű üdvrivalgás futott végig. A részeges alakok élvezték a műsort, én viszont egyáltalán nem foglalkoztam velük. Élveztem Rita édes ajkait és a tarkóját markolva csókoltam vissza. Kezei vad táncot jártak a hátamon és végül a fenekemen állapodtak meg, amit Esztivel oly sokat bámultak. Éreztem, ahogy ujjai belemélyednek a ruhán keresztül a húsba.
– Nem ez a legmegfelelőbb hely – szakítottam el végül a számat az övétől.
– Akkor hová? – kérdezte gyorsan és láttam, hogy a szemében lángol a szenvedély.
Hátranéztem a vállam felett. Eszti ott állt, tőlünk alig egy lépésnyire és ő is felajzottan várt a válaszra. Csak egy pillanatig haboztam.
– A lakásom – mondtam ki. – Itt van, alig egy saroknyira.
– Menjünk! – válaszolta Eszti, Rita pedig bólintott.
A rosszarcú részeges fickók méltatlankodva hőbörögtek, amikor elhagytuk a helyet, de szerencsére nem próbáltak meg utánunk jönni.
                Amikor beléptünk a társas házba, azonnal bevetettük magunkat a liftbe. Én rátenyereltem a hatos számú gombra és miközben az ajtó nyikorogva bezárult és a lift vánszorogva elindult felfelé, a falnak löktem Ritát és vadul falni kezdtem az ajkait. Felemelte bal lábát és combját az enyémhez dörgölte, miközben nyelve gyorsan átsiklott a számba.
                A vérem már szinte felforrt és szét akarta feszíteni ereimet, ahogy ez a barna hajú lány ismét megmarkolta a fenekemet.
                És ekkor forró ajkakat éreztem a nyakamhoz préselődni. Eszti is beszállt a játékba. Lófarokba fogott haja a vállamra omlott, miközben apró csókokat lehelt a nyakamra. Felnyögtem és egy pillanatra elengedtem Rita ajkait, aki ezt kihasználta és csatlakozott barátnőjéhez, a másik oldalon kezdve csókolgatni a nyakamat, áttérve a vállamra is.
                Ekkor a liftajtó kinyílt. Még sosem futottam ilyen gyorsan a lakásom felé és majd beletörtem a kulcsot a zárba, ahogy igyekeztem kinyitni az ajtót. Végül, amikor bejutottunk, majdnem bezárni is elfelejtettem.
                Rita és Eszti gyorsan feltalálta magát és már az ágyon fekve vártak, amikor oda értem. Gyorsan közéjük vetettem magam és most Eszti mézédes ajkaiban vesztem el, nyelvemmel végigzongorázva a fogain.
                Rita éhesen rángatta le rólam a ruhám és minden egyes porcikámat végigcsókolta az arcélemtől a lábam fejéig. A hátamon feküdtem, fejemet oldalra fordítva, nyakamat nyújtogatva csókoltam Esztit, miközben Rita a melleimet gyömöszkélte apró kezeivel és a mellbimbóimat szívogatta.
                Aztán végigcsókolta hasfalamat és lehúzta teljesen átázott bugyimat, hogy a lábaim közé fúrhassa a fejét. Felnyögtem, ahogy forró nyelve behatolt lüktető szeméremajkaim közé és lehunyt szemmel nyögdécselve élveztem a helyzetet, miközben Eszti is kissé lejjebb kúszott és átvéve barátnője előző helyét, a melleimre tapadt, markolászva, harapdálva, csókolgatva, szívogatva őket.
                Annyira élveztem kényeztető munkájukat, hogy néhány percen belül örömteli sikoly kíséretében adtam tudtukra, munkájuk meghozta gyümölcsét.
                Rita felmászott hozzám és ajkait az enyémekre tapasztotta. Teste az enyémhez simult, én pedig gyorsan áthúztam a fején a ruháját, hogy most már én is érezhessem bőre érintését.
                Kioldottam a melltartóját és ő homorítva feküdt rajtam, miközben én elvesztem formás mellei között.
                Eszti mellettünk ült az ágyon térdéig letolt bugyival, ujjai pedig elvesztek feszes combjai között. Halkan nyögdécselt, míg végül Rita nem bírta nézni, hogy barátnője egyedül szerezzen örömet magának és miközben továbbra is élvezte ajkaim munkáját a mellén, magához rántotta Esztit és nyelvét átdugta barátnője szájába.
                Vadul csókolóztak, miközben a szőke leányzó keze továbbra is megállás nélkül járt a saját lábai között. Látszott, hogy nem most csinálják ezt először. A hátára fordítottam Ritát és most én fúrtam a fejemet az ő lábai közé, hogy visszaadjam neki az előbb kapott gyönyöröket.
                Sosem nyaltam még ki lányt, de nem hátrálok meg a kihívások elől és Rita felfokozott állapotát elnézve, nem is nagyon tudtam volna hibázni. Amikor pedig elkezdtem nyalni, az ő teste csak mégjobban vonaglott a gyönyörtől, ami, úgy tűnt, átáramlott Esztire is, aki méghevesebben kezdte ujjazni magát. Rita végül ezt a szerepet is átvállalta tőle és miközben Eszti mindkét kezével barátnője hajába túrt, a barna lány keze eltűnt a szőke démon lábai között.
                A kitörés csak pár pillanatig váratott magára és mindkettőjük teste összerázkódott a gyönyörtől.
                Ritával együtt rángattuk le Eszti maradék ruháját is és végigfektettük a szőke lányt az ágyon. Miközben Rita azt a művészetet gyakorolta, amihez, úgy látszik, mesterien értett, nyelvével és ujjaival egyszerre izgatta barátnője szeméremajkait, én ingáztam a meseszép lány forró ajkai és formás apró mellei között.
                Éreztem, ahogy teste egyre hevesebben lüktet, míg végül egy sikoly kíséretében el nem jutott a csúcsra.
                Fáradtan hevertünk el egymás mellett. Szusszantunk néhány percet, de kezeink ez alatt sem álltak meg. Egyik kezem Rita, másik pedig Eszti lábai között tűnt el, miközben ők a melleimet és a hasamat simogatták, ajkaik pedig forró csókokat leheltek a nyakamra.
                Hamarosan ismét egymás karjaiban fetrengtünk és abba sem hagytuk a lepedőakrobatikát egészen hajnalig, megszámlálhatatlanul sok orgazmust okozva egymásnak.
                Bár másnap csak délután kellett bemennem dolgozni, ehhez is alig bírtam felkelni. Zita meg is jegyzete, hogy nagyon fáradtnak és nyúzottnak tűnök. Csak azt nem érette, hogy emellett miért mosolygok annyira.
                Muszáj voltam elmondani neki, csak arra kértem meg, Briginek ne mondja el, miért is nem kapott előző este egy fillér borravalót sem.
                Zita napokig duzzogott. Dühös volt, hogy ő hetekig udvarolt nekem annak idején és csak egy szelíd, de határozott kikosarazást kapott, ez a két kis cafka pedig fogja magát és pusztán a kislányos bájával négy nap alatt elcsavarja a fejemet.
                De megbocsátott. Nem tudott rám sokáig haragudni. Főleg miután bemutattam őt Ritának és Esztinek, akik, miután engem már a nap huszonnégy órájában csodálhattak, ha épp tudtunk időt szakítani egymásra, megállapították, hogy Zita is gyönyörű. Ezek után a folytatásról nem is lehetnek senkinek kétségei. De ez már egy másik történet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]