A vágyak beteljesülése

                Mindig is tudtam, hogy én más vagyok. Bár igazából nekem ez volt a normális. Sohasem gondoltam bele igazán, hogy miért van ez és nem is éreztem úgy, hogy rossz lenne, de a kezdetek kezdete óta vonzódtam a fiúkhoz.

                Nem vagyok meleg. Szeretem azt mondani, hogy nem aggatok magamra ilyen címkéket. Nem az alapján döntöm el, hogy tetszik-e valaki, vagy sem, hogy vonzódok-e hozzá, vagy sem, hogy az illető éppen mit hord a lába között. Ha akarnám se tudnám ez alapján élni a szexuális életemet.

                Ha nagyon be akarom szorítani magamat az adott kategóriákba, akkor biszexuális vagyok. Az vagyok, már mióta az eszemet tudom. Mióta dolgozni kezdtek bennem azok a bizonyos hormonok. Biszexuális vagyok, de valahogy a férfiak mindig jobban vonzottak.

                Egy izmos felsőtest, egy erős kar, egy meredező hímtag mindig jobban fel tudott izgatni, mint egy karcsú és könnyed női test. Iskolás koromban rendszeresen vásároltam a Playboyt. Talán, titkon legbelül arra gondoltam, hogy majd jobban fognak tetszeni a lányok, ha ilyen újságokat nézegetek.

                Szüleim elől persze dugdostam a kis gyűjteményemet és csak este, lámpaoltás után, a takaró alatt zseblámpával mertem nézegetni őket, vagy az iskolában, a barátaimmal félrehúzódva egy üres tanteremben.

                Nem mondom, csorgattam a nyálamat rendesen a formás mellek, fazonra nyírt puncik és karcsú női testek látványától, de még akkor is néha azon kaptam magamat, hogy nem is az újság egész alakos fotóit bámulom, hanem a barátaimat, ahogy élvezkednek rajta. És ezt így találtam rendjén valónak.

                Viszont a vonzalmaim emellett felértek egy átokkal is. Persze már nem a prűd szocializmusban éltünk, így egyre gyakrabban, úton útfélen lehetett találkozni olyan férfiakkal és fiúkkal, akik nyíltan vállalták, hogy ők bizony egy kiadós szopásra vágynak, nem a puncinyalogatásra. És aztán jött a melegfelvonulás is.

                Azt hihetné az ember, hogy ennek én csak örültem és belevetettem magam a homi gyönyör nyújtotta élvezetekbe. Hát nem.

                Mindig is úgy gondoltam, hogy a férfi legyen férfi és a nő legyen nő. Azok a melegek, akik teljesen csupaszra borotválják magukat, belövik a sérójukat, csini ruhákat vesznek és párducmintás feszülős tangában riszálják magukat ugyanúgy zavartak, sőt, már-már undorral töltöttek el, mint nyíltan homofób ismerőseimet.

                Én nem egy olyan fiút akartam magamnak, aki gyengéden simogat, becézget, óvatosan játszadozik a farkammal mielőtt a szájába venné és akkor is úgy bánik vele, mint egy hímes tojással, hogy aztán engedelmesen alám feküdjön és várja, hogy jól meghágjam.

                Természetesen ilyesmire is vágytam, de nem egy férfitól. Ha azt akartam, hogy valaki gyengéd legyen hozzám és én uralkodhassak felette az ágyban, akkor kerestem magamnak egy csinos lányt. Ha viszont egy férfi került a képbe, azt akartam, hogy az a férfi tényleg legyen férfi. Erős, izmos, jóképű, lehengerlő, férfias. Akár még egy kevés borosta is bejöhetett a képbe, ha jól áll az illetőnek.

                Olyan pasit akartam magamnak, akinek láttán még a legvagányabb lányok is elalélnak, és akinek a megszerzéséért még azok is megtesznek mindent, akiknek egyébként elég csettinteniük egyet, hogy a srácok sorban álljanak és kinyalják a csupasz kis nunijukat és a mellükre élvezzenek.

                De mit is áltatom magam, sóhajtottam fel mindig, hiszen soha a büdös életben nem találok egy olyan pasit, akire illene ez a leírás és ne nézne rám undorodva, még a legjobb esetben is, amikor rájön, hogy mit akarok tőle. Még annak is örülhettem, hogy a barátaim elfogadnak olyannak, amilyen vagyok, még ha esélyem náluk annyi sem lett volna, mint teknősbékának az olimpiai maratonon.

                A melegek mind olyan… melegek. Van róluk az emberekben egy kialakult kép. Azok a borotvált, csini cuccokban járó érzékeny selyemfiúk. Aki meg nem ilyen, az élből lepofoz, ha csak bepróbálkozol nála. Legalábbis akkor még azt hittem, hogy ez így van és a világ így kerek. Azt hittem, hogy csak én vagyok az egyetlen, aki, amellett is, hogy az életemet is odaadnám egy igazi férfiért, aki hajlandó velem lenni, igyekszem megmaradni ugyanolyan férfinak, mint a lehető legheterobb ismerőseim.

                Így hát nem volt más választásom, mint hogy a csajokhoz forduljak. Korán kezdtem a nemi életet. Talán túl korán is, habár manapság, elnézve a médiát, már akkor is lemaradtam.

                Tizennégy évesen csókolóztam először és tizenhat évesen feküdtem le először egy lánnyal. Élveztem, szó se róla. Utána is rengeteg barátnőm volt, szinte sosem voltam szabad, és mindegyikkel élveztem az ágyban töltött perceket, de ez mégsem volt az igazi.

                Gondolom, mindenki ismeri azt az érzést, amikor már nagyon vágyik egy kiadós lepedőakrobatikára, de éppen nincsen senki kéznél, akire úgy istenigazából rá tudna gerjedni. Amikor az ember fiának nincs barátnője (vagy az ember lányának barátja) aki a tenyerén hordozná, minden kívánságát lesné, és akibe fülig bele van zúgva. Gondolom, mindenkinek ismerős az a helyzet, amikor mindez nem áll rendelkezésére, de azért a szükség mégis nagy úr és, kicsit durván fogalmazva, ha ló nincs, jó a szamár is alapon, ágyba bújik egy olyan lánnyal (vagy fiúval), aki tetszik-tetszik, még jó, hogy felizgat, és a végén kerekedik belőle egy helyre kis este, de azért mégiscsak a biológiai szükségletek kielégítésére elég.

                Na így voltam én is a lányokkal. Úgy az ágyban, mint az életben. Élveztem a társaságukat és szerettem velük lógni, randizni, romantikázgatni, szexelni, de azért mégis vágytam arra, hogy valaki olyannal hozzon össze a sors, aki inkább olyan, mint én. Nem egy érzékeny lányra vágytam, aki elolvad egy kiskutyától, vagy egy cuki szoknyácskától, és aki elpityeredik, ha felemelem a hangomat.

                Néha persze ezzel is elégedett voltam, de úgy éreztem, hogy csak egy olyasvalakivel lehetek igazán boldog, aki ugyanolyan erős és határozott, mint én. Aki kiáll a véleménye mellett, amikor én már dühöngök, hogy de akkor sem, és akire számíthatok, hogy megvéd, ha úgy adódik (nem mintha szükségem lenne rá, hiszen nem vagyok sem egy gyáva nyúl, hogy ne merném, se egy gyenge kis girnyó, hogy ne lennék képes megvédeni magamat) és nem bújik el szipogva a hátam mögé.

                Más szóval, egy igazi férfival.

                Amikor betöltöttem a huszonnégyet, már lassan eljutottam oda, hogy beletörődök, sosem találok egy olyan férfit, akire mindez ráillene, és nem hajt el azonnal undorodva, ha bepróbálkozom. De tévedtem.

                Azon a nyáron elhatároztuk a haverokkal, hogy lemegyünk Siófokra egy jót bulizni. Zoli szerzett is belépőt a nyár egyik legnagyobbnak és legjobbnak ígérkező partijára. Legalábbis ő így harangozta be.

                Szóval ültünk és zötykölődtünk a vonaton, ami Pestről levitt minket a Balatonhoz. Hosszú út volt, de reméltük, hogy megéri a megpróbáltatásokat. (Zoli esküdözött, hogy megéri.) És akkor, még éppen csak Érden álltunk meg, amikor felszállt egy kis társaság és én megpillantottam őt.

                Azt hittem, hogy ott helyben lemegyek hídba meg vissza. Az agyam egy pillanat alatt kiürült és elfelejtettem mindent, amiről eddig beszélgettünk. A tenyerem izzadt (bár a hőségtől, ami a bedöglött légkondi miatt uralkodott a vonaton, amúgy is csurgott rólunk a víz) és úgy éreztem, hogy a szívem kiugrik a mellkasomból.

                Ott állt előttem az a férfi, akire tökéletesen ráillett minden kritérium, amit valaha is állítottam annak irányába, akivel együtt szeretnék lenni. Ha szentimentális akarnék lenni, azt mondanám, ott állt előttem álmaim férfija.

                Ránézésre annyi idős volt, mint én (plusz-mínusz egy év), magas, napbarnított bőr, rövid sötétszőke haj, erős arcél, apró szőrű, éppen hogy csak látszó borosta, metsző kék szempár, izmos kar, széles váll, mellizmain feszülő atlétatrikó, a sort alól kilátszó, enyhén szőrös, de nagyon is izmos lábak és olyan férfias kisugárzás, hogy azt hittem, ott helyben eldobom az agyam. Egyszerűen tökéletes volt. Mintha leírtam volna, amit kérek és a jó Isten, a Jézuska, a Mikulás, vagy akit csak akartok, ledobta volna nekem az égből.

                Már az előítéleteim sem érdekeltek, hogy az ilyen pasik úgyis egyből lepofoznak, ha észreveszik, hogy nézek rájuk. Persze azt nem kockáztattam volna meg, hogy megszólítsam, de a remény halvány szikrája már felvillant bennem.

– Na nézd csak! – röhögött fel Zoli mellettem. – A kisfickó beindult.

Tudtam jól, hogy könnyű nadrágomon jócskán látszik a gatyámban növekvő dudor, de ennek ellenére felhergelt a megállapítása.

– Kuss legyen! – vágtam vállba tiszta erőből, ő viszont továbbra is csak röhögött.

Hamar felvettük ismét a beszélgetés fonalát és egy perc múlva már teljesen másról folyt a diskurzus, én viszont nem tudtam elfelejteni azt a semmiből jött tökéletes férfit. Csak ő járt a gondolataimban.

                Végül, nagy sokára, bezötykölődtünk Siófokra és mindenki úgy tódult le a vonatról, mint aki épp most szabadult ki a gázkamrából.

                Én is nyújtóztam egy kiadósat. Ezekben a pillanatokban éreztem úgy, hogy igazán élek, amikor a vonat áporodott, többszörösen be- majd kilélegzett levegője után végre friss levegőt szívhattam. Az agyam teljesen kiürült és csak élveztem a pillanatot, amikor hirtelen odalépett mellém valaki.

– Bocsáss meg!

– Hm? – néztem rá kérdőn, felhúzva az egyik szemöldökömet, a következő pillanatban viszont azt hittem, hogy menten dobog egy hátra szaltót.

Ő állt ott előttem és barátságosan mosolygott rám.

– Igen? – próbáltam nyugalmat erőltetni a hangomra.

– Meg tudnád mutatni, hogy hogyan jutunk el erre a címre? – tartott elém egy Siófok-térképet és egy cetlit, amire macskakaparásszerű írással egy cím volt lejegyezve.

Jutunk? – futott át az agyamon, de aztán rögtön észre is vettem a srác mögött néhány lépéssel várakozó három-négy csinos lányt. Hát persze. Velük szállt fel a vonatra. Csupa klasszikus szépség. Hosszú lábak, csinos arc, igéző szemek, telt, csókos ajkak és hívogató mosoly. Nyílván egy nagy macsóval akadtam össze, akinek még azt is elnézik a lányok, hogy egyszerre négyüket hülyíti. De hát ilyen az én formám.

– Persze – nyögtem ki végül. Bár egy pillanat múlva már átkoztam magam érte, hiszen egyáltalán nem vagyok ismerős Siófokon. Nagy szerencsémre (akkor még nem is tudtam, mekkorára), a cím pont az volt, ahova mi is igyekeztünk. Gondoltam rá, hogy felajánlom, elkísérem őket, de aztán beugrott, hogy még be kell ugranunk köszönni Zoli nagyszüleihez, akik pont az ellenkező irányba laknak. Átkozódtam is rendesen, persze csak magamban. Az arcomra ebből semmi sem ült ki és barátságos mosollyal az arcomon megmutattam neki az utat a térképen.

– Köszi – villantott rám egy mosolyt. – Majd meghálálom.

A szívem erre nagyot dobbant. Persze csak barátságos gesztus volt. Mi is lehetett volna más? Hiszen még azt se tudta, hogy én is arra a bulira tartok, tehát az volt a valószínűbb, hogy soha többé nem látjuk egymást.

                Még hallottam, ahogy a sráccal utazó lányok fojtottan vihognak, miközben elfordultam. Ők akkor már tudhattak valamit, de én még nem.

– Mozgolódik a hancurléc! – nevetett Zoli, amikor utolértem őket, de én nem foglalkoztam vele. Még mindig a srác mosolyának hatása alatt voltam. Nem tehetek róla, de akaratlanul is belemagyaráztam valami többet.

Pisti azonban helyettem is behúzott egyet Zolinak.

– Ez már nem vicces – mordult rá, de a dolog ennyivel le volt rendezve. Részemről persze már azelőtt is, hogy elkezdődött volna, hiszen a fejemben kergetőző gondolatok miatt alig fogtam fel valamit az egészből.

Zoli nagyszülei nagyon kedvesek voltak. Megkínáltak minket sütivel és a nagypapája házi pálinkájával, ami, be kell ismerni, isteni finom volt, de én ennek ellenére is nehezteltem rájuk. Persze, nem az ő hibájuk volt és igazán nagyon szívéjesen fogadtak, de én sokkal szívesebben kedveskedtem volna annak a srácnak legalább azzal, hogy elkísérem őket, még akkor is, ha utána semmivel nem értem volna vele többet, mint ezzel a futólagos útbaigazítással. De legalább a nevét megtudhattam volna.

                Végül több órát maradtunk Zoli nagyszüleinél és már javában tartott a buli, mire odaértünk. Pisti és Marci átkozódtak is miatta, de a haragjuk gyorsan elillant, amint belevetettük magunkat az éjszakába és pár pillanat múlva már csajok egész hada zsongta körül őket.

                Talán engem is körülzsongtak volna, ha egy kicsit jobban igyekszem, de én csak azt a srácot figyeltem. Kerestem őt a tömegben, míg végül megpillantottam, amint épp ellépett a bártól. Egy pillanat múlva felemelte a tekintetét és ő is észrevett.

– Helló! – köszönt rám. Ezek szerint megismert.

Átkozódtam magamban, hogy biztosan észrevette, hogy bámulom, de aztán megnyugtattam magam, hogy ha így lett volna, nyílván nem így reagál.

– Helló! – köszöntem én is. – Látom ide találtatok.

Jesszusom, de hülye duma. Ha ebből nem jön rá, honnan is fúj a szél, akkor semmiből. Ő viszont csak töretlenül vigyorgott és úgy válaszolt, mintha a világ legtermészetesebb dolgával indítottam volna.

– Hát, majdnem eltévedtünk, de aztán végül csak meglett – nevetett, én pedig kényszeredetten nevettem vele együtt.

– Jancsi! – hallatszott egy női hang, ő pedig a tömeg felé kapta a tekintetét, ahol az egyik lány integetett felé, akivel a vonaton is láttam. – Hozod már a sört?

– Persze, persze – válaszolta, majd egy mosoly erejéig visszanézett rám, mintha azt mondaná, „Nők!”.

– A barátnőd? – kérdeztem. Megint egy hülye és ennyi ismeretség után meglehetősen indiszkrét kérdés, de, meglepő módon, ő ezt sem vette zokon.

– Valami olyasmi – mondta, miközben elindult a lány felé. – Ja, és kóstold meg a sörüket! Isteni.

– Oké! – válaszoltam, miközben eltűnt a tömegben.

Meleg helyzet volt. De legalább a nevét megtudtam. Jancsi.

                Belevetettem magam a buliba és igyekeztem elfelejteni őt. Próbáltam felszedni néhány csinosnak tűnő lányt is, de talán megérezték rajtam, hogy csak félgőzzel „dolgozom”, ezért rövid úton lekoptattak.

                Végül már teljesen feladtam a dolgot, mikor ismét megpillantottam őt, alig pár méterre magamtól. Mintegy varázsütésre, mintha csak egyre járt volna az agyunk, ő is felém nézett, ismét elmosolyodott és felém intett a sörös dobozával.

                Éreztem, hogy borzasztó bárgyún vigyorgok és már nem tudtam, hogy hogyan húzhatnám ki magam a kínos helyzetből, amikor hirtelen kialudtak a fények.

                Sikoltozás és kiabálás uralkodott a vaksötétben, de persze senki sem ijedt meg. Régi trükk. Talán a többség már számított is rá. „Szabad a csók!” Ha nem aggódnék amiatt, hogy lepofoznak, még ki is használnám az ilyen alkalmakat, hogy legalább egy-egy boldog pillanatom legyen. Ha meg rájönnének, hogy töke van a menyasszonynak, eltűnhetek a sötétben, még mielőtt utolérhetnének. Utána meg úgysem találnak meg. De én ehhez túlságosan… mondjuk úgy, jó fiú vagyok.

                Úgyhogy csak álltam ott és vártam, hogy ismét kigyúljanak a fények és folytatódjon a buli, amikor éreztem, hogy valaki odalép mellém. Reflexszerűen arra fordítottam a fejem, bár úgysem láthattam semmit és ebben a pillanatban forró ajkak tapadtak a számhoz.

                Első meglepetésemben azt sem tudtam, hogy mit tegyek. Nem csak egy futó szájra puszi volt, amit a legtöbb csaj, akivel eddig dolgom volt, lányos zavarában megengedett volna magának. Hosszú, forró csók volt. Kissé tolakodó, de én nem bántam.

                Követtem az ismeretlen szájának mozgását és élveztem a pillanatot. Ő ezen felbátorodva, megragadta a csuklómat és ezzel egy időben átdugta a nyelvét a számba.

                Egyszerűen isteni csók volt, ám, éppen amikor csak elkezdtem volna élvezni, ismét hangos kiáltások csaptak fel, ő pedig egy pillanat alatt elengedett és eltűnt a sötétben, alig egy szívdobbanásnyival azelőtt, hogy a fények ismét kigyúltak volna.

                Zavarodottan néztem körbe, de nem láttam senkit a közvetlen közelemben. Aki mégis elég közel volt, az annyira természetes módon nem foglalkozott velem, hogy nyilvánvaló volt, hogy talán még a léptezésemet sem veszik észre.

                Ekkor hirtelen rájöttem, hogy valami hiányzik. Az órám. A fenébe! Bárki volt is az, aki a sötétség leple alatt elég bátorságot nyert, hogy odalépjen hozzám, nem csak egy csókot lopott tőlem, hanem az órámat is.

                Dühösen néztem körbe, amikor hirtelen megpillantottam őt, ahogy ott állt a mosdó ajtajánál, felém fordulva, és vigyorogva lóbálta a válla fölött az órámat.

                Hirtelen annyira összezavarodtam, hogy még dühöngeni is elfelejtettem. Ő pedig, nyugtázva, hogy észrevettem, rám kacsintott és eltűnt a mosdóban.

                Mi a fene? – gondoltam egy pillanatra. Nem foglalkoztam semmivel. Az agyam teljesen kiürült és mintha csak dróton rángattak volna, elindultam a mosdó felé.

                A helyiség teljesen üres volt, csak ő várakozott ott az egyik félreeső zuhanyfülkében. Nem néztem utána, hogy mi is ez a hely, de most úgy tűnt, valami tornacsarnokféle lehet. De ez, a jelen pillanatban, a legkevésbé sem érdekelt.

                Odaléptem mellé a zuhanytálcába, miközben ő töretlenül vigyorgott. Már arra készültem, hogy kiveszem a kezéből az órámat, amikor ő váratlanul a melléhez húzta a kezét és legnagyobb megdöbbenésemre kihúzta a nadrágja elejét és beleejtette a karórámat egyenesen a gatyájába. Majd kihívóan rám nézett és felvonta a szemöldökét.

                Esküszöm, mintha csak azt mondta volna, kéjes csillogással a szemében, hogy „Na, mi lesz? Vedd ki!”.

                Én csak álltam ott és néztem értetlenül. A kezem remegett. Nem tudtam, mit tegyek. Szívem szerint benyúltam volna a gatyájába és nem csak az órát markoltam volna meg, de az a kellemetlen érzés továbbra sem hagyott nyugodni. Átkoztam magam, amiért ilyen gyáva vagyok, de még ha az egész életem boldogsága múlt volna rajta, akkor sem mertem volna megtenni.

                Ő valószínűleg észrevette ezt az arcomon és, ha tényleg így volt, és ő is csak puhatolódzott, ebből rájött, hogy mik is a szándékaim, ezért kibújt az álcájából és nyilvánvalóvá tette, hogy is állnak a dolgok.

                Egy kissé előrelépett (már amennyire az apró zuhanytálca és a köztünk lévő távolság azt lehetővé és egyáltalán szükségessé tette) és, legnagyobb meglepetésemre, teketóriázás nélkül megcsókolt.

                Ugyanaz a forró, lágy, de mégis határozott csók égett a számon, mint az imént az elsötétedett tánctéren, hogy aztán ugyanaz a tapogatózó nyelv csusszanjon át a számba.

                Egy pillanatig csak dermedten álltam, aztán átadtam magam az érzésnek és visszacsókoltam őt.

                Hosszú percekig csókolóztunk. Egyszerűen tökéletes volt. Bár borostás bőre szúrt egy kicsit, de ez csak még jobban felizgatott. Eddig szinte minden barátnőm gyengéden csókolt, és még ha kezdeményezett is, arra várt, hogy én vezessek. Ő viszont erős volt és határozott és, bár nem éreztem azt, hogy uralkodni akarna rajtam, hogy úgy akarna kezelni, mint egy utolsó kis selyembuzit, aki arra vár, hogy jól megrakják, mégis ugyanolyan férfiasan csókolt, amilyen egész lényének kisugárzása volt. És éreztem, hogy élvezi, hogy én is ezt teszem.

                Aztán váratlanul elengedte az ajkaimat, de csak az arcát húzta el, azt is alig pár centire és a szemembe nézve ismét elmosolyodott. Nem szólt semmit, de éreztem, hogy ő is akarja.

– De… de hát… Azt mondtad, hogy az a lány a barátnőd – értetlenkedtem.

– Nem – válaszolta határozottan. – Csak azt mondtam, hogy valami olyasmi.

– Ezt… ezt nem értem.

Halkan felkuncogott és egy csókot lehelt a számra.

– Azt hittem, a viselkedésemből már egyértelmű volt.

Mi a fene? Talán ő is ugyanolyan ordenáré módon árulkodónak érezte a saját viselkedését, mint én az enyémet. Na igen. Talán ha nem könyvelem el magamban, hogy egy ilyen férfias jelenség csak hetero lehet, észre is veszem.

                Bizonytalanul elmosolyodtam. Tudtam, hogy hülyén viselkedek, de ez őt egy cseppet sem zavarta. Talán mégsem voltam annyira férfias, mint amennyire gondoltam magam, de a szemén látszott, hogy ő egyáltalán nem néz le. Nem kezel alacsonyabb rendűként, még olyan értelemben sem, mint ahogy egy férfi alacsonyabb rendűként kezel az ágyban egy nőt. (És amennyire, teszem hozzá, a nők többsége el is várja, hogy uralkodjanak rajta.)

                Ekkor hirtelen megragadta a csuklómat és maga felé húzta. Tenyerem izmos hasfalához simult, amihez teljesen hozzátapadt az átizzadt atléta.

– Na, akkor kell az órád, vagy sem.

Egy pillanatig értetlenül néztem rá, aztán én is elmosolyodtam és kezem magától is elindult lefelé.

                Ő töretlenül mosolygott és bíztatóan nézett a szemembe, miközben a kezem behatolt a nadrágja alá. Először a gatyáján át markoltam meg az ágyékát, egyszerre érezve meredező szerszámát és a karóra merev fémjét.

                A szája széle megrezdült, de csillogó szemén látszott, hogy élvezi. Nem is haboztam, benyúltam a gatyájába és megmarkoltam… először az órát.

                Diadalmasan emeltem ki és lengettem meg az orra előtt. Neki egy pillanatra lehervadt az arcáról a mosoly. Tarthattok gonosznak, de élveztem, hogy azok után, hogy ennyire bárgyún és együgyűen viselkedtem, mint egy kislány, élveztem, hogy most én érezhetem magam felsőbbrendűnek.

                De nem kínoztam sokáig. Kinyúltam és letettem az órámat az ablakpárkányra, majd visszanéztem rá.

                Az arcán egy pillanat múlva ismét eluralkodott a mosoly, én pedig, nem várva ki, hogy teljesen visszatérjen az önbizalma, hevesen megcsókoltam, bedugtam a kezemet a nadrágjába és most már meredező szerszámát markoltam meg.

                A szája remegett a csók ölelésében, ahogy a kezem fel-le mozgott a szerszámán. Talán ő is meg van illetődve. Talán ő is csak most csinálja először. De ez csak mégszebbé tette az egészet.

                Nem is haboztam tovább. Érezni akartam. Érezni akartam azt, amiben eddig sosem lehetett részem. Így hát kihúztam a kezem a nadrágjából és egy határozott mozdulattal lerántottam az egészet, le a térdéig.

                A szája széle ismét megremegett, amikor elengedtem az ajkaimmal, de önbizalma egy szemernyit sem tört meg, amikor én rögtön letérdeltem elé és a számba vettem méretes hímtagját.

                Úgy éreztem, ez a mennyország. Engem már milliószor leszoptak. Szerettem is, ha a lányok ezt csinálják. Volt, aki kifejezetten jól is csinálta. De vágytam arra, hogy egyszer én is a számban érezzem azt a vastag, kemény, erektől lüktető rudat. Mindig is erre vágytam, de a valóság felülmúlta a várakozásaimat.

                A kezem remegett, ahogy a combját markoltam, miközben fel-alá mozogtam a dákóján. Éreztem, hogy már az én gatyám is egyre szűkebb, de nem foglalkoztam vele. Az én kis fickóm még várhat. Őt már sokszor kielégítették és nyílván még sokszor ki fogják, de ilyen talán csak egyszer adódik az életben. Ilyen alkalom, hogy a számban tarthatom egy másik srác játékszerét és ő kéjesen felnyög az élvezettől.

                Kissé bátortalanul mozogtam. Még sosem csináltam ilyet, de, még ha Jancsinak több tapasztalata volt is a dologban, mint nekem, egyáltalán nem zavarta a bénázásom. Sőt. Kifejezetten élvezte.

                Ettől én csak mégtöbb önbizalmat kapta és hevesen mozgattam merev szerszámát a számban, nyelvemmel ingerelve a végét.

                Közben a kezem felfele csúszott a combja hátulján, míg végül megmarkoltam fenekének két oldalát. Ő erre megrándult, de egy szívdobbanásnyi idővel később a torkából feltörő nyögés jelezte, hogy örül a dolognak.

                Ugyanígy reagált, amikor szétfeszítettem a farpofáit és mutatóujjam hegyével izgatni kezdtem az ánuszát. Erre ismét megborzongott, de csak mégmélyebbre lökte a számban a szerszámát, bátorítva, hogy még mélyebbre hatoljak.

                Először csak egy ujjal hatoltam be, aztán, amikor éreztem, hogy a járat kellőképpen kitágul, reménykedve abban, amiben még csak reménykedni sem mertem, előkészítve az utat, bevezettem a középső ujjamat is.

                Ő hangosan felkiáltott. Hirtelen megijedtem, hogy valaki meghallja, de a zene túl hangosan dübörgött odabent, ezért hát nem kellett félnünk.

                Én viszont nem folytattam. Kihúztam az ujjaimat a kitágított járatból, majd felnyúltam és miközben felfelé haladva végigcsókoltam izmos hasfalát, majd nem kevésbé erős mellkasát, magam előtt tolva felgyűrtem az atlétáját. Ő gyorsan levetette azt magáról és kidobta a zuhanyzóból, miközben a nadrágját is lerúgta és utána hajította. Végül pedig ott állt előttem, teljesen meztelenül.

                Gyorsan az én ruháimtól is megszabadultunk és egy pillanat múlva már ő térdelt előttem, az én szerszámommal a szájában.

                Azt hittem, nem tudom megállni, hogy beleordítsam a világba a gyönyörömet. Folyamatosan emlékeztetnem kellett magam arra, hogy hol is vagyok, és hogy a legkevésbé sem akarom, hogy a tőlünk alig pár méterre bulizó tömeg felfigyeljen ránk.

                Jancsi azonban olyan tökéletes szájmunkával vette kezelésbe legnemesebb testrészemet, hogy azt hittem, azonnal felrobbanok a gyönyörűségtől. Élveztem, hogy végre egy férfit kényeztethetek az ajkaimmal és a nyelvemmel, arra gondolva, hogy én eddigi barátnőimtől megkaptam már mindent e-téren, amit csak kívánhatok, de tévedtem. Hatalmasat tévedtem.

                Úgy mozgott fel-alá lüktető szerszámomon, mintha azt még az Isten is az ő szájába teremtette volna. én pedig nekidőltem a zuhanyfülke falának, mert ha nem teszem, remegő térdeim felmondják a szolgálatot a rám törő mámortól. Szememet lehunytam és halkan nyögve próbáltam magamban tartani azt, amit legszívesebben az egész világ tudomására hoztam volna.

                Nem tudom, meddig kényeztetett, de amikor hirtelen befejezte, úgy éreztem, mintha a szájával együtt férfiasságom egy darabja is eltávozott volna. Bár még ez sem írhatja le igazán csalódottságomat. De pár pillanat múlva már a legkevésbé sem bántam a dolgot, mert Jancsi csak azért engedte ki gondoskodó ajkai közül a hímtagomat, hogy megforduljon előttem és követelőző szerszámomat most egy másik nyílásába vezesse be, amit az imént már gondosan előkészítettem erre.

                Ő már nem volt képes útját állni a bensőjéből előtörő fájdalommal vegyes kényes gyönyörnek és olyan hangosan kiáltott fel, hogy már azt vártam, mikor nyit ránk valaki.

                De nem jött senki, én pedig enyhén ráhatoltam a hátára és lassan mozgatni kezdtem örömtől lüktető szerszámomat a testében, amit ő kéjes remegéssel és szapora nyögdécseléssel honorált.

                Érzéki szájmunkája és a tudat, hogy végre egy férfiba mélyeszthetem legnemesebb testrészemet, pillanatokon belül feljuttatott a csúcsra és örömteli sóhajtás kíséretében dőltem neki a zuhanyfülke falának és lihegve próbáltam visszanyerni az erőmet.

                Jancsi felemelkedett és láttam arcán a hálás mosolyt, miközben átölelt és ismét megcsókolt. Csókja most még hevesebb és a maga erőteljes módján gyengédebb volt, mint azelőtt, amitől a lábaim között kókadozó kis fickóban azonnal lüktetni kezdett a vér.

                Ő azonban nem hagyta, hogy ismét az én kis barátom jusson szóhoz, hanem megragadta a könyökömet és megfordított, hogy most a hasam feszüljön neki a csempézett falnak.

                Engedelmeskedtem neki és látatlanul is éreztem, hogy ő letérdel mögöttem. Amikor megragadta a fenekemet és szétfeszítette a farpofáimat, remegő borzongás futott végig a gerincemen, amihez kéjes nyögések társultak, amikor megéreztem, nyelvét az ánuszom körül.

                Forró nyelvét hamarosan ujjai is követték. Gyorsan és követelődzően dolgozott, de mégis törődve azzal, hogy ne okozzon túl nagy fájdalmat. Én azonban azt sem bántam volna, mert tudtam, hogy mi következik ezután.

                És nem is kellett csalódnom. Amikor végzett a tágító munkával, ismét felállt, a hátamhoz simult és egy gyors mozdulattal belém lökte szerszámát.

                Beharaptam a számat, hogy ne sikítsak fel gyönyörömben, összeszorított szemeimből pedig az öröm könnyei csorogtak végig az arcomon. Igyekeztem a lehető legjobban lehalkítani nyögéseimet, miközben bennem mozgott, de úgy éreztem, egyre kevésbé fog menni, főleg, amikor munka közben a vállamat és a nyakamat is csókolgatni kezdte.

                Meg se tudtam mozdulni. Csak a falnak támaszkodtam remegő térdekkel és élveztem azt, amiben már azt hittem, sosem lehet részem.

                Aztán éreztem, hogy mozgása lassulni kezd és testembe mélyedő szerszáma egyre hevesebben lüktet. Tudtam mi fog most következni. Bár élveztem volna, ha ő is belém üríti a nedvét, de most valami mást akartam.

                Gyorsan hátranyúltam és kihúztam magamból a lüktető, acélkeménységű rudat. Arcán a megdöbbenés tükröződött, de én nem rejtettem sokáig véka alá céljaimat, és gyorsan letérdeltem elé, hogy a számba vegyem robbanásra kész hímtagját.

                Alig hogy rákulcsoltam ajkaimat a kemény rúdra, a hétlövetű eldurrant és a sűrű nedv betöltötte a számat.

                Jancsi kéjesen felsóhajtott, ahogy a nedvvel együtt az erő is kiáramlott belőle és háttal nekidőlt a zuhanyfülke szemközti falának. Én azonban nem hagytam pihenni. Gyorsan felegyenesedtem és bedugtam a nyelvem a szájába.

                Ragacsos nedve most már mindkettőnk száját kitöltötte és úgy tűnt, ő is élvezi ezt a kis ajándékot.

                Hosszú percekig ölelkeztünk és csókolóztunk még ott, a zuhanyfülkében állva, aztán viszont úgy gondoltuk, hogy már túl sok idő telt el azóta, hogy eltűntünk és nem akartuk, hogy valakinek feltűnjön a hiányunk.

                Gyorsan felöltöztünk és felkészültünk rá, hogy amikor visszamegyünk, lehetőleg semmi ne látszódjon az arcunkon. Bár, a helyzetet elnézve, könnyedén hazudhattuk volna azt, hogy egy (vagy esetleg több) lánnyal húzódtunk félre (egymástól teljesen függetlenül persze) és ezt valószínűleg mindenki csonk nélkül elhitte volna.

                Persze számítottam rá, hogy Zoli hülyéskedik egy sort, ha észreveszi rajtam a dolgot, de a szokásos vállba bokszolás nyílván most is el fogja hallgattatni és tudtam jól, hogy csak heccből jön elő ezzel és igazán sosem gondolja komolyan. Nyílván most sem, amikor pedig, kivételesen, beletrafált a közepébe.

                Így hát végül, amikor hajnalban elhagytuk a helyszínt, megnyugvással könyvelhettem el, hogy kettőnk titka marad az, ami a zuhanyzóban történt.

                Számon még mindig ott égett a búcsúcsók, amit Jancsi adott, mielőtt kiléptünk volna a zuhanyzó ajtaján és a vér az óta is azonnal felforr az ereimben, ha csak arra az éjszakára gondolok.

                Fáradtan szálltunk fel a vonatra, remélve, hogy lesz egy kis időnk aludni, amíg Pest felé zötykölődünk. Én viszont az utolsó pillanatig, amíg csak el nem indult a vonat, Jancsit és a barátnőit kerestem a tömegben.

                Nem láttam őket sehol és végül lemondóan sóhajtva kellett lerogynom az ülésbe, elhelyezkedve, hogy a következő pár órás zötykölődés alatt tudjak valamit aludni. De abban reménykedtem, hogy egyszer még találkozni fogunk újra Jancsival. Elvégre, lesznek még bulik Siófokon. De addig is, egy sokkal fontosabb tapasztalattal gazdagodtam. Most már tudom, hogy reménykedhetek és, még ha nem is látom többé Jancsit, nekem is van esélyem a boldogságra.

                Elmosolyodtam, ahogy erre gondoltam, miközben a Pest felé zakatoló vonat ülésén lassan álomba merültem.