Erik ajándéka

– Helló!

A csilingelő női hang váratlanul ért, amikor megpillantottam tulajdonosát az ajtóm előtt. Értetlenül néztem a vidám szőkeség mellett álló Erikre, aki viszont csak hihetetlenül kék szemeit meresztette rám és úgy vigyorgott, mint az úri tök.

– Hoztam egy vendéget is. Ugye nem baj? – Igyekezett fapofát vágni, de látszott rajta, hogy alig bírja visszatartani a röhögését.

– Nem – nyögtem ki végül, félreállva az útból. Váratlan vendégem szélvészként robogott be és úgy nézett körbe álmélkodva az előszobámban, mintha sosem látott volna még ilyet. Én nem szóltam egy szót sem, csak Erikre bámultam.

Csak őt vártam. Úgy volt, hogy együtt töltjük az estét. Sörözünk, filmet nézünk, jókat röhögünk, aztán meg… majd kialakul. Az arcán viszont látszott, hogy ő valami egészen mást tervezett. Mielőtt azonban ezt szóvá tehettem volna, a szőke lány felém fordult és levakarhatatlan mosolya kíséretében nyújtotta felém a kezét. Egy nevet mormolt, de nagy meghökkenésemben nem értettem. Azonban nem akartam magam hülyének, vagy legalábbis tök süketnek beállítani, ezért nem tettem szóvá. Megszorítottam a kezét és én is magamra erőltettem egy mosolyt.

– Szép neved van – dicsértem azt, amit, bár mondott, nem hallottam. – Engem szólíts nyugodtan csak B-nek!

– B? – csodálkozott a lány. Arcáról egy pillanatra eltűnt a mosoly és szemöldöke kérdőn a homlokára szaladt. Azonban arckifejezése megváltozása következtében sem tűnt el vidámsága. Az továbbra is ott csillogott a szemében.

– Igen – bólintottam. – Nem szeretem különösebben a nevemet, ezért csak így, a kezdőbetűjével használom… De, az igazat megvallva, amúgy sem szeretem a neveket. Nem fejeznek ki semmit a személyiségünkből. Ennyi alapján lehetnél akármi.

– Szóval csak B – terült szét ismét az arcán a mosoly.

– Ja. De szólíthatsz akár 89-es fogolynak is, ha az jobban tetszik.

– Miért pont 89-es? – szaladt fel ismét a szemöldöke a homlokára, de most a vigyor már nem tűnt el a képéről.

– Nem érdekes, legyintettem.

– Ugyan már, kislány! – kacagott Erik. – Ne legyél már ennyire komoly! Hiszen szórakozni jöttünk, vagy nem?

– Csak a nevemet kérdezte – akadékoskodtam, de sejtettem, hogy úgy olvas bennem, mint egy nyitott könyvben és pontosan tudja, hogy ez már csak kötözködés a részemről. Ismertük egymást ehhez már eléggé.

– Nem rossz név – jegyezte meg a szőkeség. – Az biztos, hogy egyedi… Bár nem annyira, mint a 89-es fogoly. De én más néven hallottalak emlegetni az egyetemen…

– Neveznek sokféleképpen – szakítottam félbe, mielőtt folytatta volna. Nem tudtam, épp melyikre gondol, de akadt pár, amit nem hallottam szívesen. Sőt. Mit nem szívesen! Nem egyet gyűlöltem is.

– Nyugi van, kislány! – karolta át a nyakamat Erik és egy barackot nyomott a fejemre. – Buli van.

Önfeledt nevetés töltötte meg a lakást erre a mozdulatára, én pedig nem tudtam miatta haragudni.

– Már kíváncsian várom – válaszolta újdonsült ismerősöm. – De előtte… kimehetnék a mosdóba?

– Persze – vágtam rá azonnal. – Menj be ott és jobbra az első ajtó! – mutattam, ő pedig cserébe megajándékozott egy mosollyal.

Figyeltem, amíg el nem tűnt az ajtó miatt, majd kérdőn Erik felé fordultam. Ahogy én kiolvastam az indokolatlannak tűnő vidámságot a tekintetéből, ő is egyértelműen látta a kimondatlan kérdést az enyémben. „Ez meg mi?”

– Nem tetszik? – kérdezte vidáman.

– Mi kellene, hogy tetsszen rajta?

– Kislány! – A szája már fülig ért. – Láttam ám, hogy rajta felejtetted a szemed.

Túl jól ismert. Ezt azonban most nem szívesen tettem volna szóvá neki, úgyhogy csak fújtam egyet és elfordítottam a fejem, arra nézve, ahol a lány az előbb eltűnt az ajtó mögött.

            Régóta ismertük egymást. Mióta csak az eszemet tudom. Így hát, bár soha nem rejtettem véka alá, hogy nem csak egy izmos felsőtest, egy sármos arc és egy dagadó farok izgat fel, még ha más nem is, ő pontosan kellett, hogy tudjon minden dolgomról.

– Gyerünk már! Tessék mosolyogni! – lépett mögém és játékosan átkarolt, arcát a nyakamhoz nyomva, kezei pedig azonnal elindultak a melleim felé.

Erre már én is harsányan felnevettem és, bár egy pillanatig élveztem, ahogy nagy keze megmarkolta a cicimet a pólómon keresztül, kihámoztam magam az öleléséből.

            Igen. Nagyon régen ismertük egymást. Annyira régen, hogy gyakorlatilag már el sem tudnám képzelni az életem nélküle. Sülve-főve együtt voltunk és mindent megosztottunk egymással. Az élvezeteket is. Ő volt a legjobb barátom, bár nem mondhatnám, hogy egyébként magányos lettem volna. Általában magának való lánynak tartanak. Ugyanakkor sosem mondhattam el igazán, hogy kinéznének, vagy egész lényemben elutasítanának. Már nagyon régen rám ragadt például a Sötét Angyal becenév. Ez volt az egyik, amit nem kedveltem, bár nem rühelltem annyira, mint pár másikat. Többféle jelentése is volt ennek a névnek, de most nem sorolnám fel mindet. Annyira nem is érdekes. Nyilván persze minden anyuka angyalkának tartja a saját lányát, így senkinek sem lehet meglepetés, hogy az enyém is sokszor nevezett így. Néha még most is. Az arcom pedig, a sima bőrrel, pisze orral és nagy barna szemekkel ma is kissé kislányos képet sugall, ezért hát rajtam ragadt. Fekete hajam és többnyire sötét színű ruháim miatt viszont nehéz lenne összekerülni a fehér ruhás, szőke, kékszemű pufi kis puttókkal, ezért lettem sötét angyal. A másik jelentése ennél már jóval mélyebb és amiatt néha szégyelltem is, amiért úgy nézek egy-egy lányra, ahogy most erre a szőkeségre, amikor visszatért a mosdóból.

            Be kellett vallanom, tényleg szép volt. Rövid szoknyája és szűk felsője jól kiemelte karcsú alakját. Úgy nézett ki, mint egy topmodell. Ettől eltekintve – bár persze magamat nem nevezném topmodellnek, több okból sem – szinte a tökéletes ellentétem volt. Feszes alabástromfehér bőre csak úgy fénylett, ahogy felkacagott, kék szemei pedig szikráztak, miközben hátra vetette kisé váll alatt érő hullámos szőke haját. Kitűnően szórakozott. Csak azt tudnám, min.

– Na, mit csinálunk? – mondta ki végül azt a kérdést, ami már Eriknek is ott volt a nyelve hegyén, ahogy csillogó kék szemeit rám meresztette, de ő azt várta, hogy magamtól mondjam ki.

– Hát… – A ritka pillanatok egyike volt ez, amikor elbizonytalanodtam. Persze ezt nem mondhattam ki neki és nem is akartam, de nem számítottam rá. Egy tipikus péntek este elé néztünk. Nem volt kedvem bulizni menni, így hát úgy volt tervbe véve, hogy Erik felugrik hozzám, iszogatunk, beszélgetünk, kipletykáljuk a pasikat és a csajokat az egyetemen és az ismerősök között és megnézünk néhány pornófilmet. Csak úgy heccből, bár akár a végén más is alakulhat, de… Az nem érdekes, na. Ha jön magától, hát jön, a mi kapcsolatunkban pedig úgy voltunk vele, hogy bármi jöjjön, mi benne vagyunk, de minek is bármit erőltetni? Mondhatnám, Carpe diem. De most mit kezdjek ezzel a lánnyal? Ha előtte rázendítünk a szokásos sztorijainkra, még a végén kirohan a világból is, és elhíreszteli mindenkinek, hogy milyen disznó dolgokat művelünk… Bár az utóbbi a legkevésbé sem izgatott. Így is meg volt egyeseknek a maguk véleménye rólam. Még egy ilyen dolog már nem oszt nem szoroz. Viszont mégis… a fenébe is, gyűlöltem bevallani, de Erik nagyon jól kisakkozta a dolgot. Váratlanul ért a lány érkezése és nem vagyok benne biztos, hogy egyébként, ha hétköznapibb körülmények között találkozunk, ugyanígy állok hozzá, de most már nem akartam, hogy elmenjen.

– Hát… – kezdtem újra. – Van sör a hűtőben.

Magam sem tudtam, hogyan akarom folytatni, de neki elég volt ennyi is.

– Remek – csillant fel a szeme és már mozdult is, de aztán visszapillantott rám. Elvégre mégiscsak én vagyok a házigazda.

– Menj csak! – intettem a fejemmel a konyha felé, amit, úgy látszott, a mosdóba menet már felfedezett, hol van. – És hozz egy nyitót is a szekrényből, ha már ott jársz!

Nem vette zokon a kérést. Teljes természetességgel szaladt be a konyhába, mintha csak otthon lenne. Erik, mintha csak olvasna a gondolataimban, rögtön szóvá is tette.

– Örülnél neki, ha tényleg otthon érezné itt magát, mi?

– Fogd be! – fújtam és lehuppantam a kanapéra. A kezembe vettem az egyik sörös üveget és, nem várva ki, hogy a szöszke visszatérjen a nyitóval, inkább óvatosan a dohányzóasztal széléhez ütöttem a kupakot, hogy az lepattanjon az üveg szájáról.

– Mint egy vérprofi! – viccelődött Erik.

– Hisz ismersz – kortyoltam egyet. – És apámat is ismered. Mellette még a kis barátnőd is megtanulná.

– Mit? – lépett be az emlegetett szamár a szobába, arcán ugyanazzal a vigyorral, egy cseppet sem véve zokon kissé lesajnáló megjegyzésemet.

– Semmit – szabadkoztam. – Nem érdekes.

Erik elkérte a sörnyitót és lepattintotta saját üvegéről a kupakot, majd megismételte ugyanezt a kanapé karfájára letelepedő szőkéjével is és felém emelte azt.

– Akkor egészségedre, kislány!

– Miért szólítod mindig így? – figyelt fel a szöszke. – És tényleg, ti honnan ismeritek egymást? Eddig nem is tudtam, hogy ennyire jóban vagytok. Pedig egy szakra járunk.

– Max. egy karra – ingattam a fejem egy kiadós korty után. – Én nem járok egy szakra ezzel a léhűtővel.

Erik csak kacagott, nem véve fel a csipkelődő sértést.

– A két kérdésre amúgy ugyanaz a válasz – folytattam. – Már gyakorlatilag azóta ismerjük egymást, hogy egyáltalán megismerünk bárkit is, az anyánkon kívül. Ez a tökfilkó négy éves lehetett akkoriban, én meg három, és amikor meglátott mindig azt mondogatta az anyjának, „milyen szép az a kislány”.

– Én máshogy emlékszem – tettetett sértettséget Erik.

– Na ne szédíts már! – mordultam rá, harsány kacagást csalva elő nőnemű vendégemből. – Ne mond, hogy emlékszel négy éves korodra.

– Miért, te nem? – Olyan komolyan nézett rám, hogy azt hittem, kipukkadok az elfojtott röhögéstől.

– Nekem az egyetlen emlékem akkorról, hogy folyton azt kérdezgettem a szüleimtől, hogy mikor van a születésnapom.

– Biztos sok ajándékot akartál – jegyezte meg szőke vendégem.

– Meglehet. Mindenesetre ilyen részletes emlékeim csak évekkel későbbről vannak. Ez a tökfilkó sem hiszem, hogy emlékszik rá.

– El lehet téged felejteni? – kacagott Erik.

– Miért? Te mire emlékszel? – nézett rá a lány.

Erik beleivott a sörébe, majd megrázta a fejét, mielőtt válaszolt volna.

– Legjobb emlékezetem szerint csak azt kérdezgettem, „ki ez a kislány?”

– Persze – kacagtam. – Az ártatlan kis Erikke! Már akkor is olyan nagy nőcsábász voltál, mint most.

– Azt mondtad, nem emlékszel arra az időre.

– Nem is. De nagymamád borzasztó pletykás.

– Neki egy szavát se hidd el! – kacagott Erik.

– Kivételesen erre biztos vagyok benne, hogy jól emlékszik. Ahogy ismerlek, már akkor is legszívesebben benyúltál volna a bugyimba, hogy…

Nem fejeztem be a mondatot. Tudtam jól, mi lenne a vége egy ilyen beszélgetésnek és nem akartam, hogy ez a szép lány ilyesminek legyen fültanúja. Inkább csak beleittam a sörömbe, hogy ezzel leplezzem zavaromat. Ő pedig, mintha csak engem utánozna, szintén a szájához emelte az üveget. Nocsak! Nem néztem volna ki belőle, hogy így önti magába.

– Végül is mindegy – tért vissza a hangom. – A lényeg az, hogy miután már képes volt odajönni hozzám, utána is úgy szólított, hogy „te kislány” és az óta is rajtam ragadt.

– Szép kis történet – mosolygott rám a szőke szépség. Csak én akartam így látni, vagy tényleg bujkált valami virgonc fény a szemében.

– Az is – nevetett Erik. – Akkor igyunk a szép történetekre és a szép emlékekre!

Azzal felemelte az üvegét, a tőle karnyújtásnyira ülő barátnője pedig vidáman koccintott vele.

– Baszd meg, Haynau! – tettem hozzá.

– Hogy? – nézett rám értetlenül a szőkeség.

– Semmi, semmi! – ráztam a fejem. – Szakmai ártalom. Az apám nagy piás és azok a dilisek az egyetemen is rászoktattak. Ne is figyelj rám!

– Nem! Ez érdekel – fordult felém és a térdére könyökölve figyelt.

– Na jó – húztam el a szám. – Azt biztos hallottad, hogy magyar ember nem koccint sörrel.

– Ühüm. Arad miatt. – bólogatott.

– Ja – bólintottam. – De azok a dilisek kitalálták, hogy ezt egy ügyes módszerrel ki lehet váltani. Így… Tartsd csak a söröd!

Odanyúltam, hogy irányítsam a csuklóját. Meglepően puha és selymes volt a bőre. Alig tudtam odafigyelni, ahogy a két sörösüveg nyakát összekoccintottam az egyik oldalról, majd a másikról és utána enyhén az asztalhoz ütöttem mindkettőt.

– …és azt mondod, baszd meg, Haynau! – Csak most döbbentem rá, hogy közben végig magyaráztam a mozdulatokat.

Sokan már félúton megunták volna ezt az okfejtést, de ő még mindig érdeklődve nézett rám.

– Ez tetszik – nevetett ismét, felkapva az üvegét az asztalról. – Akkor erre is igyunk!... Baszd meg, Haynau?

Most rajtam volt a nevetés sora és felé intettem a saját üvegemmel, hogy aztán kiigyam belelő a maradék italt.

– Mmmm! – ráztam meg a fejem. Túl gyorsan akartam kimondani. Még tele szájjal. – És ti? – kérdeztem meg végül. – Honnan ismeritek egymást?

– Hát… Együtt járunk előadásokra. – Már azt is felüdülés volt látni, hogy Erik zavarba jön. Talán nem tudta, mennyit mondhat el a lány előtt. Bár ő is részese volt, nyilván, de talán zavarban lenne, ha előtte veséznénk ki a dolgot. De, biztos voltam benne, ha csak kettesben lennénk, Erik tuti elmesélné töviről-hegyire az egészet.

– Elég furcsa fogalmaid vannak neked az együtt előadásra járásról – kacagott a lány, olyan hevesen, hogy szinte már az orrán folyt ki az előző korty sör. – Ez a… hogy is nevezted? Tökfilkó?... Szóval addig fűzött, míg végül az egyik előadáson elérte, hogy én toljam be a kezét a bugyimba, hogy megujjazzon.

– Ott, az előadáson? – csodálkoztam. – És nem lett belőle baj? Nem vették észre?

– A többiek dehogynem.

– És tetszett is nekik – csillogott Erik szeme. – A Sánta meg azt se vette volna észre, ha az asztalán csináljuk, az orra előtt. Csak a papírjait lássa tőlünk!

– A Sánta előadásán ujjaztad meg? Úgy már mindent értek.

Az egyik öreg professzort neveztük Sántának, érthető okokból. Viszont talán ennél is jellemzőbb tulajdonsága volt, hogy az előadása abból állt, hogy leült az asztalához, elővette a papírjait, és monoton hangon felolvasta a szöveget. Ebből állt az előadás. A többség már tíz perc után elaludt, vagy… azt csinálta, amit Erikék is. Sánta meg olyan öreg volt már, hogy valóban reális, hogy még akkor sem veszi észre, hogy az egyik hallgatója nem a kitűnő gondolatmenetet élvezi annyira, ha az az első sorban ül.

Azonban nekem most nem is az öreg professzor képe lebegett a szemem előtt, hanem ez a szőke szépség, ahogy ott ül az előadóban, a bugyijában Erik kezével, és igyekszik minél jobban visszatartani a nyögéseit. Alig tudtam türtőztetni magam a gondolatra és éreztem, hogy valami megmozdul odabent. Vagy inkább odalent. A bugyimban.

– Ja! – kacagott Erik. – Talán legközelebb is megismételjük.

Azzal a kanapé karfáján ülő lány után nyúlt és a derekát átkarolva magához rántotta őt. A szőkeség felkacagott és, ahogy én is az imént az előszobában, amikor ez a nagy gyerek a melleimet markolászta, elhessegette a kezét, hogy aztán áthuppanjon az én ölembe.

            Ahogy a szoknya által nem fedett meztelen lábai hozzásimultak az én farmerbe bújtatottjaimhoz, olyan volt, mintha villamos ütés ért volna. Pláne, amikor felsőteste az enyémnek dőlt. Ahogy rázta a nevetés, mellei újból és újból nekem nyomódtak. Most már biztosan éreztem a gerjedelmet odabent és a puncim is követelődzően lüktetni kezdett. És… talán csak képzelődtem, de úgy éreztem, mintha a szoknyája alatt a farmeromhoz is nedves bugyi érne. Talán Erik meséje izgatta fel? Vagy az ujjazás emléke? De közben végig engem bámult. Nem is érdekelt a válasz. Kezeim automatikusan mozdultak. Reflexszerűen igyekeztem megtartani őt, ahogy az ölembe huppant, nehogy a nagy lendülettől átessen a másik oldalra. Utána viszont már, amikor a karjaim karcsú testére simultak, a világ minden kincséért sem engedtem volna el. Nem volt visszaút.

            Éreztem teste forróságát a bőrömön. Mindig vidám szemei szinte kacagtak, ahogy rám néztek. Már nem gondoltam arra, hogyan kerültünk ide. Csak arra gondolom, hogy akarom őt. Ennek megfelelően pedig kezeim, mintha csak önálló életet élnének, lassan befurakodtak szoros felsője alá. Végig a szemébe néztem, miközben tenyerem meztelen hasfalára simult. Bámultam azokat a szikrázó kék pupillákat és az angyali arcot, amin egyre szélesebb lett a mosoly, ahogy kezem felfele haladt a hasán, míg végül elértem melleit és megmarkoltam a gömbölyded halmokat. Ha eddigre már nem lettem volna magamon kívül a vágytól, most már biztosan eldurran az agyam. Csak alig érzékeltem látóterem perifériáján, ahogy a tőlünk alig kétlépésnyire ülő Erik boldogan mozizva hátradől a fotelben és kigombolja a nadrágját, hogy elővegye jócskán dagadozó szerszámát.

            Máskor valószínűleg játékosan megdorgáltam volna, amiért így élvezkedik a látványon, belül ujjongva, hogy két lány a szeme láttára esik egymásnak. Most viszont a legkevésbé sem érdekelt, hogy mit csinál. Sőt. Valahol még izgatott is a tudat, hogy ő ott ül, és a farkát markolja engem bámulva. Azonban az a kevéske gondolatom is, ami ez irányba orientálódott, egy pillanat alatt tovaszállt, amikor, megjutalmazandó cicijei simogatását, az ölemben ülő szőke szépség előre hajolt és gyengéden megcsókolt.

            Földöntúli érzés volt. Olyan, amit szinte nem is lehet leírni. Ha azt mondanám, mintha virágszirmok simogatnák az ajkaimat, igazat mondanék, de mégis oly távol állnék a valóság teljességétől, mint Makó Jeruzsálemtől.

            Egy ismerősöm, talán merném barátomnak nevezni, mesélte, hogy ismer olyat, aki kábé minden második nap más nőbe szerelmes. Állandóan körbelengi a szerelem rózsaszín köde, csak épp annak tárgya váltakozik viharos gyorsasággal. Az emögött rejtőző igazságot most értettem meg igazán, ahogy testemet betöltötte a gyönyör, már attól az egyetlen lágy csóktól is. Emlékeimben még ott csengett a történet a Sánta óráján elkövetett ujjazásról, és tudtam, hogy jövő héten ez talán újra megtörténik. De nem érdekelt. Nem is bántam. Most, ebben a pillanatban, ő jelentette nekem a világot és, bár tudtam, hogy ennek záros határidőn belül vége lesz, nem érdekelt. Most akartam kiélvezni.

            Hevesen visszacsókoltam és megmarkoltam a mellét. Másik kezem, mely ez alatt a hátán kalandozott, most rohamos gyorsasággal lecsusszant, át a szoknyája alá és befurakodott saját combom és a feneke közé, hogy rámarkoljon a tangából kilógó farpofákra. Elmosolyodott a csók ölelésében és a nyakamat átkarolva mégjobban a számhoz préselte ajkait.

            Nem láttam, de valahogy mégis érzékeltem az éterben, ahogy Erik újat és újat ránt a farkán, figyelve, ahogy a vad csókolózás közepette lehámozom a lányról azt a kevéske ruhát is. Látni akartam azokat a melleket, amiket eddig gyömöszöltem, és amikor elém tárult a barack formájú domborulatok látványa, nem tudtam megállni, azonnal közéjük kellett fúrnom az arcomat. Szőke partnerem hátradöntötte a fejét, és halkan nyögdécselve élvezte, ahogy ajkaim, amelyek az imént még az ő ajkait csókolták, most ráfonódnak mellbimbóira és gyengéden simogatják azokat. Fülemet betöltötték nyögései, kezeim pedig, immár mindkét kezem, a fenekét markolta, miközben arcom eltűnt puha mellei között.

            Most már tisztán éreztem, hogy combomnak feszülő bugyija teljesen átnedvesedett és ez annyira felajzott, hogy nem bírtam türtőztetni magam. Végigfektettem a kanapén és fölé hajoltam, hogy megcsókoljam. A röpke, de mégis egy örökkévalóságnak tűnő csók után lassan lefelé indultam. Apró puszikat leheltem immáron meztelen felsőtestére. Nyakára, puha bőre alól kidomborodó keresztcsontjára, melleire, még egyszer megszopogatva meredező bimbóit, majd a hasfalára, hogy végül, lehúzva rövid szoknyáját és lucskossá vált bugyiját, utat nyissak magamnak. Amikor a nyelvem hozzáért a puncijához, fülemelt betöltötték hangos nyögései. Nem foglalkoztam mással, csak mélyen belemártottam a nyelvemet kitárulkozó kelyhébe és úgy nyaltam, mintha csak ez jelentené az életet. Nyaltam, egészen addig, míg a teste végül megfeszült, hogy, még összeszorított szájjal is jól halhatóan felsikoltson, ahogy a gyönyör átviharzik rajta. Elégedetten tekintettem fel rá combjai közül, ő pedig gyengéden megsimogatta arcomat hálája jeleként.

            Ekkor figyeltem csak fel ismét a mellettünk ülő Erikre, akinek szikrázó kék szemei továbbra is ránk szegeződtek, kigombolt farmerja alól előmeredő farka pedig az előnedvtől csillogva simult a kezébe.

– Mozizunk? Mozizunk? – kérdeztem dorgálóan, ő viszont töretlenül csak mosolygott.

Támadt egy ötletem és gyorsan újsütetű barátnőmhöz fordultam, hogy megosszam vele.

– Szeretnéd visszaadni azt az ujjazást ennek a fajankónak?

Nem mondott semmit, de szemei szikrázásánál nem is kellett egyértelműbb válasz. Ahogy a gyönyör görcsei elmúltak, újult erővel pattant fel a kanapéról, hogy együtt lépjünk oda Erikhez. A szőke szépség mozizó barátunk lábai közé térdelt és egy másik kék szempár pillantásától kísérve átvette a kezéből keményen markolt farkát, hogy az Erik ujjai formálta járatból, most egy sokkal kényelmesebb járatba helyezze.

– Rám nézz! – ragadtam meg az üstökét és magam felé fordítottam arcát, el a cumizó szőkeség látványától. Akartam még valamit mondani. Valami csípős megjegyzést tenni szemtelen kukkolására, de azok az acélkék szemek elnémítottak. Nem is bántam. Jó volt így is. Ezért nem maradt más hátra, mint hogy némán előrehajoljak és megcsókoljam.

Erik ott ült a fotelben. Szétterpesztett lábai között szőke barátnőnk térdelt, csukott szemmel mozgatva ki-be a srác farkát a szájában. Egyik keze az ő hajába túrt, másikkal pedig az én derekamat ölelte át, hogy magához húzzon, mintha ettől méghevesebben csókolnám. Keze hamarosan kissé lejjebb vándorolt a derekamról és megmarkolta a fenekemet.

– Nono! – kacagtam fel. – Ennyire követelődző a fiatalúr?

– Mit is mondhatnék? – szólalt meg krákogó hangon. – Teljesen felizgattál.

Azzal simogatóvá vált keze ismét megmarkolta fenekemet a nadrágon keresztül.

– Akarod a valagamat? – kérdeztem somolyogva.

– Szerinted?

– Azt nem kapod meg – lomboztam le –, de biztos forrásból úgy tudom, hogy más területen igen ügyes a kezed.

Egy pillanatra úgy tűnt, nem érti, mire akarok kilukadni, de amikor megfogtam a csuklóját, hogy odavezessem a kezét a másik kezemmel kigombolt nadrágom nyílásához, minden megvilágosodott előtte.

            Ahogy a kutató ujjak behatoltak a bugyimba és megérintették lüktető puncimat, lábaim egy pillanat alatt kocsonyává változtak. Ha nem támaszkodtam volna Erik széles vállaira, azonnal összerogytam volna, ahogy ujjai hegy gyengéden karistolta örömbarlangom bejáratát. Ha nem az volt az első alkalom, Sánta előadásán, meg tudtam érteni a szőke leányzót, hogy végül már, a körülményekkel nem törődve, ő maga ragadta meg Erik kezét, hogy a bugyijába tolja.

            Amikor a simogató ujjak végre felfedezőútra indultak abba a barlangba, aminek eddig csak a bejáratát járták körbe, úgy éreztem, már nem állok messze attól, hogy én is megjárjam az élvezetek csúcsait. Ezt azonban Erik is átérezte és nem hagyott ilyen könnyen szabadulni. Bár, hála szőke barátnőnk hatékony cumizásának, ő sem állhatott már messze a csúcstól.

            Már minden ellenálló-képességemet elvesztettem és engedelmesen követtem Eriket a kanapé felé. Már nem emlékszem, a ruha mikor került le rólam. A következő pillanatban viszont már meztelenül feküdtem a kanapén. Erik fölém hajolt és gyengéden megcsókolt. Egyik kezem rákulcsolódott lüktető farkára, a másikkal pedig azt a szőke üstököt markoltam, ami az imént még Erik combjai között mozgott, most viszont már az enyéim közé furakodott be.

            Tisztán hallottam saját nyögéseimet, szívem pedig egy ütemre vert a kezemben tartott farok lüktetésével. Márpedig az ütem egyre csak gyorsult. Végül már nem bírtam tovább. Ezt pedig ők is érzékelték, mert a szőke lány átengedte helyét Eriknek, aki most fölém telepedett és farkát lassan bevezette a szeméremajkaim közé. Szőke barátnőnk a fotelbe telepedett és saját punciját simogatva figyelte, ahogy Erik belém hatol és a következő pillanatban, mintha csak ez lett volna a végszó, járatom rászorult a lüktető farokra, ami ettől azonnal kiengedte azt, ami benne volt. Egyszerre jutottunk fel az öröm legmagasabb csúcsaira.

            Egyszer valaki úgy fogalmazta meg, hogy amikor egy férfi kispricceli a nedvét, az olyan, mintha kihúzták volna a dugót a kádból. Vele együtt gyakorlatilag minden ereje is elszáll. Na ez volt a helyzet Erikkel is, aki, miután belém eresztette nedvét, erőtlenül hengeredett le rólam, lankadó hímtaggal terpeszkedve el a kanapén. Én viszont még nem akartam lankadni hagyni, ő pedig bizonyára nagyon is hálás volt érte, hogy most a lábai közé térdeltem és én vettem a szájába lankadó férfiasságát.

            Ahogy ajkaim ráfűződtek a szerszámára, az lassan új életre kelt. Először csak lassan húzogattam ki-be a számban a lankadt testrészt, majd, párhuzamosan azzal, ahogy ismét merevedett, egyre gyorsabban és gyorsabban. Közben hallottam, ahogy, tőlem alig egy karnyújtásnyira, szőke barátnőnk hangosan felnyög. Valószínűleg a látvány gyorsabb ujjmozgásra ösztökélte és ismét közel hajszolta magát a csúcshoz. Amikor Erik farka már ismét meredten állt, kivettem a számból és cinkosan felpillantottam engem bámuló kék szemeibe.

– Hallod ezt? – utaltam barátnőnk ziháló hangjára.

Erik csak bólintott.

– Idehoztad, felizgattad, most gondoskodj is róla!

Beletelt pár pillanatba, amíg Erik megértette, mire is akarok kilukadni, de aztán mosolyogva vállalta a feladatot. Farkánál fogva vezettem oda az alig egy lépésre lévő fotelhoz, mint egy kutyát, hogy aztán figyeljem, ahogy a lány fölé magasodik, és farkát lassan bevezeti annak szeméremajkai közé.

            Csak néztem a két egymásnak feszülő testet, ahogy Erik lassan, majd egyre gyorsabban és gyorsabban löki belé a farkát. A lány már nem állt messze a csúcstól, Eriknek pedig másodjára már nem kellett sok, úgyhogy most már belé is beléengedte a nedvét, amikor a szőke szépség puncija rászorult.

            A hosszú és kellemesen fárasztó élvezetek után együtt hevertünk el a szűk kanapén. A vékony szőke lány gyakorlatilag teljes egészében Eriken feküdt, fejét a srác mellkasán nyugtatva és engem nézett.

– Na, élvezted a kis meglepetésemet? – szólalt meg hosszú hallgatás után Erik.

– Meglepetésedet?... Úgy éreted… Ti előre megterveztétek ezt az egészet?

– Persze – kacagott fel a szőke lány. – Erik folyton rólad mesél. És azt is említette, hogy a lányokat sem veted meg. Sőt, én kifejezetten az eseted vagyok.

– Te pedig belementél ebbe a játékba?

– És nem is bántam meg – szikráztak a szemei boldogan.

– Na várj csak, te kujon – kacagtam fel, játékosan belebokszolva Erik vállába. – Még a barátnődnek is rólam mesélsz és az első dolgod, hogy felhozd ide?

– Nem a barátnőm – jelentette ki Erik.

– Igen – helyeselt a lány. – Csak barátok vagyunk.

– Ó igen – mosolyodtam el. – A régi elved. Hogy két ember között nem lehet igazi barátság szex nélkül.

– Ami igaz is, nemde? – vágta rá nagy komolyan, amire már nem tudtam mit reagálni, csak harsányan felnevettem.

– Na gyertek! – tápászkodtam fel. – Van még sör a hűtőben elég. Előkészítettem estére pár pornófilmet. Esetleg… ha nem bánod – néztem a szőke lányra –, megnézhetnénk.

– Jól hangzik – mosolyodott el ő. – És aztán?

– Aztán? – gondolkodtam el. – Aztán előttünk az egész éjszaka.

Rákacsintottam, az ő arcán pedig, Erikéhez hasonlóan, boldog mosoly terült szét, pontosan megértve, mit is akarok mondani ezzel.