Fotózás

K. E. ötlete alapján

            A fotós elmerengve ült számítógépe előtt. Lassan kattintgatott, lapozgatta a képeit. Egyik keze hüvelyk és mutatóujjával körbesimította vékony körszakállát, majd gondterhelten felsóhajtott és beletúrt rövid, őszülő hajába. Már évtizedek óta űzte ezt a mesterséget, de már az idejét sem tudta, mikor volt ilyen nehéz dolga utoljára.

            A számítógép képernyőjén minden egyes kattintásra egy újabb csinos lány fotója jelent meg. Mind fiatal, üde, mosolygós. De valami mégis hiányzott. A férfi nem tudta volna pontosan megfogalmazni, hogy mi, de volt már annyi tapasztalata, hogy érezte. Minden egyes kép után fintorogva húzott ki egy-egy nevet a gép előtt az asztalán heverő listából, majd egy gombnyomással áttért a következő lányra.

            Régen foglalkozott már ilyesmivel. Bár nagyon hiányzott neki, néha már kezdte bánni, hogy úgy döntött, ismét belevág. A fényképezőgép mögött töltött több tucatnyi év alatt számtalan esküvőn, évfordulón, ballagáson, konferencián és egyéb rendezvényen fotózott már. Az igazi szenvedélye viszont az volt, ha csinos fiatal lányokkal dolgozhatott, akik fesztelenül pózolnak előtte, mosolyogva mutatva meg magukból minél többet. Röviden, élt-halt az aktfotózásért. Ezért hát, mivel már évek teltek el az utolsó alkalom óta, amikor utoljára meztelen lányok fordultak meg a kis fotóstúdiójában, úgy döntött, most ismét belevág, és feladott egy hirdetést az egyik népszerű magazinban.

            Néha azt kívánta már, bárcsak ne tette volna. Nem mintha jelentkező nem lett volna. Jöttek a lányok bőven. Sőt, mit jöttek? Özönlöttek, mint az árvíz. Egymásnak adták a kis stúdió kilincsét. A fotós áldotta az eszét, hogy, a régi jól bevált módszerekhez való ragaszkodása ellenére, nem régiben az analóg technikáról átváltott a digitálisra. Ha nem tette volna, most térdig gázolna a filmekben, hogy aztán szépen, lassan egyesével dobálja ki az összeset a kukába.

            Mindegyik fotó jól sikerült, ezt nem tagadhatta le senki. Egy olyan versenyen, ahol csak a fotós technikáját, a beállítást, a képminőséget nézik, jó eséllyel még akár első helyet is nyerhetett volna. A lányok minden képen szépen tartották magukat, csábosan mosolyogva az objektívbe. Az egész viszont csak a felszín volt. Mögötte semmi tartalom. Mindig elámult azon, hogy ezek a mai lányok mennyire szeretik mutogatni magukat. A többségnek elég lett volna csettintenie ahhoz, hogy szó nélkül ledobja a bugyiját. A tekintetük azonban üres volt.

            Egyszerű magamutogatás az egész, gondolta sajnálkozva a fotós. Tömény exhibicionizmus. Ahogy nézte a most éppen a képernyőn feszítő vörös hajú lány képét, legszívesebben elsírta volna magát. A vörös lányok mindig is a tüzességükről, kirobbanó energiájukról, virgoncságukról voltak híresek. A férfi még emlékezett rá, a régi szép időkben milyen gyorsan és könnyedén készített jobbnál jobb sorozatokat egy-egy belevaló kis vöröskével. Ez a lány viszont… Akár egy játékbaba. A mosolyában semmi természetesség, a szemei üresek, és egész testtartása olyan mű, hogy az már szinte fájt.

            A fotós hangosan felsóhajtott, kihúzott egy újabb nevet a listáról és tovább lépett a képek között. A szája gúnyos fintorba rándult, amikor meglátta a következő képen vigyorgó hosszú szőke hajú lányt. Hozzá nagy reményeket fűzött. A kis csitri olyan lelkes volt, hogy az ember könnyedén el tudta volna képzelni róla, hogy meg sem áll a Playboy címlapjáig. Még a nála több mint kétszer idősebb fotóst is örömmel leszopta volna, ha az nem fotózza le anélkül is szívesen. A férfi először azt gondolta, ezzel a lánnyal megütötte a főnyereményt. Utána viszont ismét keservesen csalódnia kellett. Amilyen virgonc, üde és ambiciózus volt a szőkeség, olyan természetellenesen vágta magát pózba a kamera előtt. Bármivel is próbálkozott a fotós, bárhogy instruálta, a képek szinte már szívfájdítóan műre sikeredtek. Végül azért felírta a lány telefonszámát, és bíztató szavakkal kísérte ki, most viszont gondolkodás nélkül húzta át az amúgy is csak félvállról a listára firkantott nevet és telefonszámot. Valószínűleg már akkor tudta, hogy ez lesz a feljegyzés sorsa, amikor leírta.

            Így lapozgatta a képeket órákon keresztül, ami közben egyre csak sokasodtak az áthúzott nevek és telefonszámok a listáján. Időről időre közben visszatért két lányhoz, akiknek szívesen elgyönyörködött a képeiben. Talán ők voltak egyedül azok, akik tényleg fesztelenül, szinte már profin mozogtak a kamera előtt. A férfi nem akarta elhinni nekik, hogy ez az első fotózásuk. Ha rajtuk, kettőjükön kívül mindenki másnak a képei mennek is a virtuális szemetesbe, már csak miattuk is megérte az egész.

            A fotós egy pillanatra elgondolkodott, és ismét végigsimított vékony körszakállán. Eredetileg úgy tervezte, hogy egy egész kis kollekciót készít. Összegyűjti a legkülönbözőbb lányokat. Egy szőkét, egy barnát, egy vöröset, egy feketét, egy sötétebb bőrűt, egy alabástrom fehéret, egy kék, egy zöld, egy barnaszeműt… Ezek valamilyen kombinációját négy-öt lányban, és velük készít néhány ütős sorozatot. Viszont akárhány képet pörgetett át, végül mindig ennél a két lánynál lukadt ki. Ennél a két barna szépségnél, akik olyan fesztelenül mosolyogtak a kamerába. A hajszínben sajnos nincs nagy különbség, viszont ettől eltekintve mintha ég és föld lett volna a különbség a két lány között. Az egyik üde és ártatlan, a másikban pedig a képen keresztül is érezhető módon bujkált valami megfoghatatlan vadság. Valami zabolátlan őserő. A férfi elgondolkodott, milyen hatást keltene, ha erről a két lányról összehozna egy sorozatot. Tűz és víz a kettő, de talán éppen ezért egészítenék ki egymást tökéletesen.

            Döntött. Néhány mozdulattal bezárt minden egyéb ablakot a számítógépén, csak a két barna lány fényképét hagyta megnyitva, hogy mindkettőt egyszerre lássa, miközben előkeresi az adataikat a listájáról. Amikor megtalálta, gyorsan a kezébe vette a telefont, és tárcsázott.

– Igen? – szólt bele a lány a telefonba, miután bemutatkozott.

– Hello, kedvesem! Itt Emil! – A fotós szája öntudatlanul is széles mosolyra húzódott, miközben beszélt. Mélyen belül már sejtette, hogy ez egy nagyon jó fotózás lesz.

***

            Másnap Emil már az ablaknál állva várta modelljeit. Korán reggel felkelt és előkészítette a terepet. Gondosan felállította a díszletet, az árnyékolókat, a lámpákat. Felszerelésének legapróbb darabjait sem felejtette el katonás rendben oda készíteni, alig karnyújtásnyi távolságra, hogy minden kéznél legyen, és egy pillanatra se kelljen félbeszakítaniuk a kellemesnek ígérkező közös munkát. Végül pedig, amikor már mindennel végzett, nem tudott mást csinálni, csak az ablak előtt ácsorogva bámulta a kihalt utcát, míg végül egyik fotóalanya be nem fordult a sarkon.

            Nehezére esett nyugalmat erőltetni magára, és nem úgy rohanni az ajtóhoz, amikor megszólalt a csengő, mint egy szerelmes kamasz. A gyönyörű női testek mindig is lenyűgözték, és nagyon várta már ezt a fotózást. Mindennek ellenére azonban túl nagy ár lett volna néhány kellemes órácskáért feláldoznia a méltóságát. Ezért hát, amikor megszólalt a csengő, lehunyt szemmel elszámolt magában háromig, és csak utána indult el az ajtó felé, szép lassú, komótos léptekkel.

– Jó napot! – mosolygott rá vendége kedvesen, amikor ajtót nyitott neki. A babaarcú, életvidám lány volt az. Neve kezdőbetűje alapján nevezzük Larisszának!

– Hasonlókat! – húzódott önkéntelenül is mosolyra Emil szája. Egyszerűen nem tudott betelni ennek a lánynak a szépségével. Huszonkét év körüli lehetett, hosszúkás, sima arca és szikrázó szemei alapján azonban még ebből is letagadhatott volna jó öt évet. Szája örökké mosolyra húzódott. Ezt a férfi már a castingon is észrevette. Ez a kedves kis teremtés még akkor is töretlenül mosolygott, amikor mindenki más elszörnyedve fogta a fejét egy-egy tehetségtelen riválisuk szerencsétlenkedése láttán. Mások talán kárörvendésnek értelmezték volna ezt a gesztust, Emil azonban ismerte már annyira az embereket, hogy észrevegye, ebben a lányban egy szikrányi önzés sincs.

– Nagyon örülök, hogy visszahívott, uram – mondta csilingelő hangon Larissza, amikor Emil félreállt az ajtóból, hogy beengedje. A fotós mindeközben le sem tudta venni tekintetét a lány csodálatos testéről. Nagyjából 170 centi lehetett. Karcsú alak, a pántos felső alatt jól kivehető formás mellek, rövid szoknyája alól pedig teljes egészében kilátszottak hosszú combjai. Magas sarkú szandálja hangosan kopogott a padlón. Emil fejében felidéződött az, amit olvasott valahol még évekkel ezelőtt, tudni illik, hogy a nők, azért, hogy a magas sarkú cipőben járni tudjanak, jobban megfeszítik a vádlijukat. Így lábuk hosszabbnak és vékonyabbnak tűnik, ami felébreszt a férfiakban valami ősi vadászösztönt. A fotós nem tudta, mennyi lehet ebből az igazság, az viszont biztos, hogy Larissza egész lényéből valami őzikeszerű hatás sugárzott, amit csak tetézett, amikor fenékig érő barna haját körbe lendítve visszafordult és rávillantotta mogyoróbarna szemeit a férfira. A fotós biztos volt benne, hogy nincs férfi a föld színén, aki ne vinné szívesen ágyba ezt a lányt-

– Számomra az öröm – kapott észbe Emil, és igyekezett nem illetlenül bámulni a lányt. – És tegezz nyugodtan! Nem vagyok még olyan öreg.

Maga is érezte ennek a mondatnak az elkeseredett voltát, hiszen kora alapján bőven a lány apja, ha nem a nagyapja lehetett volna. Larissza azonban csak, mindenféle rosszakarat nélkül, csilingelően felkacagott.

– Rendben! Akkor köszönöm, hogy visszahívtál.

– Nem tesz semmit. Én örülök, hogy visszajöttél.

– Ha már a castingra eljöttem, nem lenne okom megfutamodni – kuncogott Larissza.

– Ha nem sértődsz meg – kezdte bizonytalanul Emil –, nem épp annak a fajta lánynak tűnsz, aki boldogan ledobná a ruháit, hogy meztelenül pózoljon egy magamfajta vénség előtt.

Nem akart kertelni. Elvégre mindketten tudták, miért vannak itt. A mellébeszélés és a dolgok szóvirágokkal való megszépítése nem javított volna semmin.

– Sokkal inkább amolyan anyuci kedvence jó kislánynak néznél, ugye? – kacagott önfeledten a lány.

– Nos, igen. Valahogy úgy.

– Meg lennél lepve – válaszolta Larissza titokzatosan. Szemeiben valami csintalan fény csillogott. Emil szívesen megtudott volna róla többet is, de nem akart túlságosan tolakodónak tűnni. Még akkor sem, ha elképzelni sem tudta erről a lányról, hogy megsértődne érte.

Viszont nem is volt alkalma több kérdést feltenni, mert ebben a pillanatban hangos zúgás csapta meg a fülüket. A fotós értetlenül lépett ki az ajtón és pillantott az utca felé. Azért ebben a kis lakásban alakította ki a stúdióját, mert a városnak ebben a szegletében, a szűk utcácskák labirintusában szinte senki sem jár, aki nem itt lakik, vagy ide jön vendégségbe. Még autók is csak ritkán fordulnak meg ezeken az utakon, nem hogy motorok. Emil pedig már messziről felismerte a motor hangját. A meglepetése pedig csak tovább nőtt, amikor a vasparipa épp az ő stúdiója előtt állt meg, sofőre pedig, leállítva a masinát, lassan leszállt róla. Ez azonban még mind semmi volt ahhoz a meglepetéshez képest, ami akkor érte, amikor a titokzatos látogató leemelte a fejéről matt fekete bukósisakját, és egy ismerős, fiatal lány mosolygott rá.

            Olga, nevezzük így Emil másik modelljét, szintén neve kezdőbetűje alapján, már első pillantásra sem tűnt mindennapi jelenségnek. A férfi nagyon sok mindent el tudott képzelni róla, azt azonban álmában sem gondolta volna, hogy modellje egy hatalmas fekete motoron, egy Harley Davidsonon, ha a sokat látott fotós nem tévedett, érkezik az aktfotózásra. A ránézésre huszonöt év körüli lány szapora léptekkel sietett oda az ajtóban várakozó fotóshoz, miközben eligazította a sisak által összeborzolt, bár a férfi számára továbbra is csapzottnak tűnő, tépett haját. Az arcán neki is széles mosoly uralkodott, míg azonban Larissza arckifejezése nyílt vidámságot és kislányos bájt árasztott magából, Olga mosolya sokkal inkább egy cápa vigyorára emlékeztette Emilt. Bár még csak másodjára találkozott a lánnyal, úgy vélte, ismeri annyira, hogy tudja, nem kell tőle tartania, annak ellenére, hogy utóbb érkezett modellje maffiózónak is beillő arckifejezéssel nézett rá. Bár ehhez a képhez nem illett, igaz, sokkal bizalomgerjesztőbb sem volt, fekete bőrkabátja és szakadt farmere, ami robosztus bakanccsal párosult.

– ’napot! – köszönt rá Olga az őt méregető fotósra, elharapva a mondat elejét. – Ha lehetek őszinte, nagyon meglepett, hogy visszahívott.

A hangjában is volt valami titokzatos, de a hatása, arckifejezése változásával párosulva, már kissé megnyugtatta Emilt.

– Nem tesz semmit – mosolygott rá barátságosan a férfi. – A kis hölggyel itt már megbeszéltük, hogy nyugodtan tegeződhetünk, ha neked sincs ellenedre.

Olga egy gyors pillantással végigmérte a házból kikukkantó Larisszát. Emil nem tudta eldönteni, hogy a pillantás leginkább a prédáját méregető ragadozóra, a riválisa gyengéit kipuhatolni igyekvő harcosra, vagy egy bizalmatlan, esetleg érdeklődő lányra emlékezteti. Utóbb érkezett modellje viszont nem hagyta sokáig kétségek között.

– Oké – válaszolta gyorsan, majd odalépett a másik lány elé. – Hello! Olga vagyok – nyújtotta felé a kezét.

– Larissza – szorította meg a másik modell a jobbját, mosolya pedig egy pillanatra átragadt Olgára is.

– Nos, hölgyeim – csukta be Emil az ajtót maguk mögött –, megkínálhatlak titeket valamivel? Tudok adni üdítőt, vizet, és van néhány doboz sör is behűtve.

– Szívesen innék egy hideg sört, de azt valószínűleg a jogosítványom bánná – villantotta ismét a férfira titokzatos mosolyát Olga. – Ez ásványvíz megteszi.

– Én is azt kérek – tette hozzá gyorsan Larissza. Társnője vetett rá egy gyors pillantást, mire az csak egy lehengerlő, kislányos mosollyal válaszolt.

Emil csak most döbbent rá, mennyire különbözik ez a két lány egymástól. Még jobban, mint ahogy a fényképeken látszott. Tűz és víz. Ehhez kétség sem férhet. De akár még az anyaghoz és antianyaghoz is lehetett volna hasonlítani őket, melyek, ha találkoznak, ott kő kövön nem marad.

Emil mindkettőjüknek adott egy-egy üveg ásványvizet, és ő is kinyitott egyet, miközben folytatták a beszélgetést. A két lány meglepően jól megértette egymást, annak ellenére, hogy, mint kiderült, gyakorlatilag mindenben a szöges ellentétei egymásnak. A végén még a férfi azon megállapításának lesz igaza, hogy annyira különböznek egymástól, hogy tökéletesen kiegészítik a másikat. Elvégre az ellentétek vonzzák egymást. A fotós akkor még nem is tudta, ez mennyire igaz a jelenlegi helyzetre.

Amikor már kellőképpen oldódott a légkör, úgy döntött, megmutatja a lányoknak, hol öltözhetnek át.

– De jól néz ki! – sikkantott fel Larissza, kiemelve egy szexi fűzős topot a fotós által modelljeinek előkészített ruhák közül. A sötét színű ruhadarabhoz egy falatnyi fekete bugyi is tartozott.

Emil mosolyogva figyelte, ahogy a lány belefeledkezik a nagy halom ruhába.

– Szerintem nagyon jól néznél ki benne – jegyezte meg Olga.

– Tényleg? – csillant fel a másik lány szeme, ahogy ránézett, Olga azonban ismét csak a titokzatos mosolyát öltötte magára. – Szabad? – fordult most Larissza Emil felé, gyermeki ártatlansággal szorongatva a ruhadarabot.

– Persze – nevetett a férfi. – Hiszen azért van. Én is biztos vagyok benne, hogy csodás képek készülhetnének rólad ebben.

Larissza örömében nyomott egy puszit a férfi arcára, majd elsietett az erre a célra felállított paraván mögé, hogy átöltözzön. A férfi egyedül maradt Olgával, és hirtelen azt vette észre, hogy a lány jelentőségteljesen bámulja őt. Nem tudta eldönteni, hogy valóban valamiféle féltékenységet érez-e modellje arckifejezése mögött, vagy a tekintet annak szól, ami Larissza ajkainak hatására nyilvánvalóan megindult a fotós nadrágjában.

– Neked is biztos van itt valami – próbálta elterelni a lány figyelmét Emil, és céltalanul beletúrt a ruha halomba.

– Kétlem – emelt fel undorodva Olga egy rózsaszín csipkés melltartót.

– Nem kell olyat felvenned, amit nem akarsz – mosolygott rá Emil, magában hozzátéve: ha nem akarsz, leginkább semmit sem kell felvenned. Egyelőre azonban ezt még nem akarta hangosan is kimondani.

– Szerintem ez a ruha is remekül áll neked, amiben most vagy – dugta ki a fejét Larissza a paraván mögül. Egyik meztelen válla is kilógott, jelezve, hogy a lány már megszabadult eddigi ruháitól. A tudattól, hogy ez a gyönyörű lány a paraván mögött valószínűleg már teljesen meztelen, Emilnek nagyot dobbant a szíve. – Különösen az a bőrkabát – tette még hozzá kuncogva Larissza, miközben visszatért az öltözködéshez.

Olga elhúzta a száját, mintha mérges lenne, a fotós azonban egy apró mosolyt vélt felfedezni a grimasz mögött.

– Tudod mit? – támadt egy ötlete. – Mi lenne, ha ezt vennéd fel?

Turkált egy keveset a ruhák között, míg végül meg nem találta, amit keresett. Egy fekete bugyit és egy műbőrből készült felsőt, ami valahol félúton járhatott egy kabát, egy kosztümkabát és valamiféle perverz fehérnemű között. Olga tekintete azonnal a ruhadarabra tapadt. Bár igyekezett kifejezéstelen arcot vágni, szemei csillogása elárulta, nagyon is tetszik neki az ötlet.

– Szerintem is jól állna – törte meg a már-már kényelmetlenül hosszúra húzódott csendet Larissza, kilépve a paraván mögül.

Mindketten felé fordultak, Emilnek pedig egy pillanat alatt leesett az álla. A sötét színű fűzős top a fekete bugyival inkább illett volna valami domina felszerelésébe, mint egy ilyen kedves lányhoz, Larissza mégis észvesztően nézett ki benne. A férfinak nehezére esett elszakítani tőle a tekintetét, hogy ismét Olgára nézzen, aki az alsó ajkát beharapva állt egyhelyben, szemezve a ruhadarabbal, amit Emil még mindig a kezében tartott.

– Legalább próbáld fel! – nyújtotta felé a férfi. – Addig mi Larisszával csinálunk néhány sorozatot.

Olga most már nem tiltakozott. Szó nélkül elvette a ruhát, és eltűnt a paraván mögött.

            Szavakra már nem is volt szükség. Larissza engedelmesen szaladt a díszletek közé, hogy ugyanazzal a természetességgel pózoljon a kamerának, mint pár napja a castingon is. Majd kicsattant az életenergiától, ami szerencsés módon a képeken is átviláglott. A lány olyan erotikus mozdulatokkal lépkedett ide-oda a lámpák fényében, és simogatta magát, hogy Emilnek a hatására hirtelen olyan szűk lett az alsónadrágja, mint már régen nem. Nem hiába, öreg ember nem vén ember. Neki is vannak igényei. A felszabaduló energiáit viszont most a fotózással vezette le, aminek eredményeképpen pillanatok alatt ellőtt egy teljes sorozatot.

            Csak amikor megtelt a kamerájának memóriakártyája, akkor vette észre, hogy Larissza már rég nem rá figyel, hanem mereven bámul a háta mögé. Emil és arra fordult, és a látványtól egy pillanatra kihagyott a szívverése.

– Miattam egy pillanatra se hagyjátok abba! – mosolygott Olga a paravánnak támaszkodva. Felsője kivágása egészen a köldökéig leért, látni engedve mellei meztelen közét. Bár szinte semmivel nem mutatott többet, mint egy nagy dekoltázsú felső, mégis ez a látvány, azzal együtt, hogy a lány a ruhadarab alatt nem viselt melltartót, teljesen felizgatta Emilt. Erre pedig még rá is tett egy lapáttal a lány hosszú lábainak látványa.

– Épp… Épp végeztünk – hebegte, miközben remegő kezekkel kicserélte a memóriakártyát a fényképezőgépben.

Larissza fürge léptekkel kiszaladt a díszletek közül. A férfi készülődés közben látta a szeme sarkából, ahogy megcsodálja Olga szerelését. Nem tudott oda koncentrálni, de érezte, hogy a háta mögött valami más, valami több is történik. Viszont mire végzett a beállításokkal, és oda tudott fordulni, Larissza már fel is kapott egy falatnyi bikinit a ruha halomból és eltűnt a paraván mögött.

            A férfi udvariasan rámosolygott Olgára, aki viszonozta a gesztusát, és ő is szó nélkül besétált a díszletek közé.

            Ha Larissza fotózása nem indította volna már be a férfi fantáziáját, Olga kecses, de mégis komoly és erőteljes mozdulatai már semmiképp nem hagyták volna hidegen. Az alsónadrágjában már olyan forróság uralkodott, mint a legmelegebb éjszakákon. Nem tehetett róla, de gondolatai egyre jobban elkalandoztak, befurakodva a lány szexi ruhája alá.

            Larissza hamarosan visszatért falatnyi bikinijében, Olga pedig már sokkal merészebben válogatott a fotós által előkészített ruhadarabok közül. Sokat viszont már nem kellett válogatnia. Az idő előre haladtával fordított arányban változott ugyanis a ruhák mennyisége. A hangulat a tetőfokára hágott. Emil már teljesen elvesztette az időérzékét. Nem is emlékezett rá, hogy lőtt el egy-egy tüzes sorozatot. És mire észbe kapott, Olga már egy olyan apró fehérneműben pózolt előtte, amit erkölcsös nő sosem venne fel, a következő mozdulattal pedig lezuttyant a díszlet részét képező kanapéra, és már le is oldotta magáról a ruha amúgy sem sokat takaró melltartóját.

            Emil nem tudta, hogy csak a képzelete játszik-e vele, vagy a lány valóban egy kacér pillantást vet a fotós mellett, szintén gyakorlatilag semmit sem takaró fehérneműben várakozó Larisszára. A lány azonban nyilvánvalóan megértette az utalást, és azonnal odaszaladt társnőjéhez.

– Ez az! – sóhajtotta Emil. Egyébként is tervezett egy közös sorozatot, de azt álmában sem gondolta volna, hogy ilyen jól fognak haladni a dolgok.

Olga egy gyors mozdulattal lerántotta Larisszáról a melltartóját, majd, mintha csak most döbbentek volna rá Emil jelenlétére, mindketten, kissé csodálkozó tekintettel felé fordultak. Ettől a képtől, ahogy Olga a kanapén ülve átkarolja a bugyiján kívül teljesen meztelen Larissza derekát, és csípője mögül kikukucskálva néz a kamerába, miközben hosszú hajú társnője a saját válla fölött néz át, Emilnek már majdnem eldurrant a szerszáma.

            A hangulat most már tűzforró volt. Emil szinte automatikusan nyomogatta a fényképezőgép gombjait, exponálva, állítva vakut, és fényképezve. A képek egytől egyik tökéletesek lettek. Csak hosszú percek múltán döbbent rá, hogy folyamatosan beszél. Instruálta a lányokat, mutogatva nekik, mit csináljanak. Azok pedig boldogan engedelmeskedtek. Néha a férfinak mégis oda kellett lépnie, hogy gyengéden a helyére igazítsa az egyik lány kezét a másik testén, vagy a megfelelő szögbe állítsa egymáshoz képest a két lány csípőjét, esetleg esztétikusan szétterítse Larissza csillogó hosszú haját Olga mellein. A forró női testek érintése minden egyes alkalommal szinte elektromos ütésként érte. Nem tudta megállni, hogy ne időzzön a szükségesnél néha egy-két másodperccel tovább is a puha bőrön, vagy simítsa végig azt keze elemelése közben.

            A két lány teste még így, ruhátlanul is egymás szöges ellentéte volt. Bár Olga is karcsú és nőies volt, mégis sugárzott magából valami robosztus erőt. Emil nem tudta megmondani, mi teszi ezt, hiszen a lány teste épp olyan könnyednek és légiesnek tűnt, mint Larisszáé. Pusztán az anatómiai sajátosságokat szemlélve, semmi olyan nem tűnt fel, amitől a rövidebb hajú lány erősebb lehetne. Még a mellei is kisebbek voltak, bár így is formásak, tenyérbe valóak. Míg Larissza keblei igazi lökhárítókként meredtek előre, csúcsukon hegyes mellbimbói körül öt centis átmérőjű udvarral, addig Olga kisebb, de még mindig nőies mellein csak apró, fiús bimbócskák csücsültek. Emilt azonban csak még jobban beindította, ahogy ezek az apró mellek előtűnnek Larissza hajzuhataga alól.

– Ez az lányok! – nyögte. – Igen! Igen!

Miközben a gépét kattogtatta, teljesen belefeledkezve a látványba, egyszer csak, nem tudta volna megmondani mikor, hirtelen elszakadt a cérna, és elszabadult a pokol. Emil csak akkor vette észre, hogy az események már átcsaptak valami többe, amikor a két lány szája összeért és vadul csókolózni kezdtek.

A kép csak illusztráció.

– Lányok… – hebegte elfúló hangon, de közben egy pillanatra sem állt volna meg a fényképezéssel.

Körözött a két lány körül, akár az áldozatát leső cápa, és folyamatosan kattintgatott. Próbálta közben instruálni a lányokat, maga sem tudva, azért, hogy még teljesebb legyen az élmény, vagy azért, hogy gátat szabjon az ösztönöknek, és folytathassa a munkát, amit talán már ő sem akart igazán folytatni.

            Ezen azonban nem volt ideje elgondolkodni, mert ebben a pillanatban Larissza elengedte Olga száját, és a férfi felé nyúlva kivette a kezéből a fényképezőgépet.

– Ne játszd az agyad, öreg! – somolygott. – Látjuk ám, hogy be vagy indulva.

– Ja! – kacagott fel Olga. – Már a kezdetek óta csak úgy feszül a gatyád. Mint egy sátor.

Emil nem tudott válaszolni. De ha tudott volna, akkor sem lett volna rá lehetősége. Larissza ugyanis ebben a pillanatban rávetette magát, amitől a férfi elvesztette az egyensúlyát, és leroskadt a mögötte álló kanapéra. Miközben a hosszú hajú szépség szinte falta az ajkait, Olga a fotós elé térdelt, lerángatta róla a nadrágját és az alsóját, majd a szájába vette az előugró férfiasságot.

            Emil hangosan felnyögött. Régen volt már fiatal, és teste nem bírta már annyira a megpróbáltatásokat. Hímvesszejének azonban, úgy tűnt, erről elfelejtettek szólni, így hát, miközben szíve majd kiugrott a helyéről, a kis fickó odalent úgy állt, mint a sátorcövek, jó sok munkát adva Olgának.

            Miközben a rövidebb hajú lány serényen bólogatott a lüktető hímtagon, Larissza elfektette fotósukat a kanapén, és megszabadulva bugyijától, a férfi arca fölé guggolt. Emilnek nem is kellett több bátorítás. Ahogy a lány nedvességtől csöpögő ágyéka az arca elé került, azonnal kinyújtotta a nyelvét, és belenyalt a fölötte kitáruló kehelybe. Larissza felnyögött, és vonagló testtel élvezte a kényeztetést. Közben apró kezeivel beletúrt Olga hajába, és lassan irányította a másik lány munkáját odalent. Társnője néha felemelkedett, és miközben szája helyét keze vette át Emil hímtagján, megcsókolta Larisszát, aki hangosan sóhajtozva élvezte a farok ízét barátnője száján. Egy idő után viszont, úgy tűnt, ez sem elég neki. Emil pedig többet nem tehetett, mert már így is, kitartó nyelvmunkájának köszönhetően, a lány teste hamarosan megfeszült, és hangosan sikoltva az alatta fekvő férfi arcába fröcskölte nedveit. Amint azonban magához tért, lemászott a fotós fölül, és most ő vette kezelésbe a férfi még mindig meredező farkát. Emil nyelve azonban nem pihenhetett, mert ekkor a teljesen átnedvesedett bugyijától megszabadult Olga térdelt fölé. A férfi azonban nem panaszkodott. Önként és dalolva ismét munkához látott, míg most Larissza vette a szájába a farkát, miközben hosszú haja szétterült a fotós combjain.

            Nem hiába, a kornak megvannak a maga hátrányai. A férfi olyan kemény volt, mint a beton, viszont magját képtelen volt kiüríteni, hiába csöpögött felette két nedves punci felváltva, miközben a másik tulajdonosa mindig a robbanásra váró szerszámát kényeztette, hol a kezével, hol a szájával. Eközben pedig mindkét lány számolatlanul élvezett el.

            Még az sem volt elég, amikor, már ki tudja hanyadik helycsere után, Larissza egy hirtelen ötlettől vezérelve elengedte kőkemény rúdját, és fölé helyezkedve lassan ráereszkedett. Emil azt hitte, ott helyben szívrohamot kap, és olyan mélyen nyalt bele Olga barlangjába, hogy az ismét beterítette az alatta fekvő férfi arcát a nedveivel.

– Te aztán sokáig bírod – lihegte Larissza néhány perc után.

– Mit is mondhatnék? – zihálta Emil két nyalás között. – Kitartó vagyok.

Ez, hosszú nyelvmunkáját tekintetbe véve, igaz is volt, habár Larissza problémájának nem ez volt az oka.

– Én viszont nem bírom! – sikoltotta a lány, és barlangja ebben a pillanatban ráfeszült Emil hímtagjára, miközben ismét felsikoltott a gyönyörtől.

Amikor végül felemelkedett az ágaskodó szerszámról, azon még mindig csak az előnedvek, és az ő járatából kifolyt ragacsos váladékok csillogtak.

– Nem járja, hogy te itt szárazon maradj! – méltatlankodott Olga. – Egyet értesz? – pillantott a barátnőjére.

Larissza nem szólt semmit, csak bólintott.

            Emilnek gondolkozni sem maradt ideje, mert ebben a pillanatban a két lány rávetette magát az ágyékára, és olyan orgiát rendeztek ott, hogy a férfi egész teste elzsibbadt. Már csak két dolgot érzett. Feszülő farkát és mellkasában dörömbölő szívét. Végül pedig, amikor Larissza ismét a szájába vette a farkát, átszakadt a gát, és szökőkútként tört elő falloszából a fehér nedv.

            A két lány is elfáradt már a megfeszített munkában. Ezért csak elhevertek a férfi két oldalán, lenyalogatva róla és egymásról hármójuk nedveit, majd hosszan és szenvedélyesen csókolóztak, hol egymással, hol a kifáradt fotóssal.

            Végül a két lány egymás karjaiban szenderegve feküdt el a kanapén, Emil pedig, amikor már érzett rá egy kis erőt, felkelt, hogy előkerítse valahova elkevert kameráját, és még készítsen pár képet a meztelenül pihegő szépségekről.

            Már esteledett, amikor elég erőt éreztek magukban ahhoz, hogy felkeljenek. Együtt zuhanyoztak le, a hangok alapján semmi kétséget nem hagyva Emilben arról, hogy a tisztálkodásnak sok haszna nem lesz. Aztán, amikor visszaöltöztek utcai ruhájukba, mindketten nyelves csókkal búcsúztak az alaposan lehasznált fotóstól.

– Majd visszajövünk a bérünkért valamikor – mondta titokzatosan Olga, magára húzva bőrkabátját. Emil azonban a szeme csillogásából sejtette, hogy a legkevésbé sem pénzre vágynak.

– Igen – csókolta meg mégegyszer a férfit Larissza. – Majd akkor találkozunk.

Lehelt egy gyors csókot Olga szájára is, mintegy meghálálva neki az ötletet, majd búcsút intettek, és kézen fogva elsétáltak.

            Emil még látta, ahogy Olga felül a motorjára, és a csomagtartóból elővéve egy tartalék sisakot, maga mögé ülteti Larisszát is, és elszáguldanak.

            Ismét egyedül rogyott le a számítógépe elé. Az elmúlt nap mintha csak egy pajzán álom lett volna. Nem akarta elhinni, hogy a két lány tényleg járt itt. Csak bámulta a két képet, amiket még a castingon készített róluk, és amik még mindig ott villogtak a képernyőjén.

            Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve sorban berakta a fényképezőgépe memóriakártyáit a számítógép leolvasójába, és felmásolta a fényképeket a merevlemezre. Elégedetten szemlélte az elé táruló jobbnál jobb képeket, amelyek bizonyították, hogy Larissza és Olga tényleg itt jártak.

            Végük az egyik képnél állapodott meg, amin a két lány egymás karjaiban fekszik, Olga Larissza ágyékát simogatja, miközben a hosszú hajú lány az ő száját nyalogatja.

            A fotós elmosolyodott a látványtól, és tudta, ma éjjel szépeket fog álmodni.