Valentin-nap

            Valentin-nap volt. Utálom a Valentin-napot. Na nem magát az alkalmat. Természetesen, valódi nőként, imádom, ha foglalkoznak velem. Kényeztetnek, kedveskednek nekem, egyszerű romantikázással, vagy éppen valami extrém dologgal igyekeznek elcsavarni a fejemet. De sajnos ez az „ünnep” már rég nem erről szól. Egy csokor virág, egy doboz drága csoki, vagy egy olyan vacsora, egy drága étteremben, amelyben ugyan nem lehet részem minden nap, de azért mégis, bármikor megeshet, ha épp valami különlegesre vágyom. És mindezek mellett a lassan már elcsépelten suttogott „szeretlek”. Ez az, ami engem valahogy már nem hoz lázba.

            Pont emiatt kelek már évek óta rossz szájízzel február 14-én. A szívem mélyén mindig arra vágyom, hogy végre valami olyasmival lepjen meg az, akinek fontos vagyok, amire utána egész évben boldogan gondolok vissza. De a felszínen mégis azt várom, hogy majd csak egy csokor vörös rózsa fogad otthon, amikor haza érek a melóból egy szív alakú kísérőcédulával, amire csak annyit volt képes ráírni: „Szeretlek”.

            Ennél már csak az lett volna rosszabb, ha azt írja rá, „Későn jövök, addig legyél el ezzel.” Bár, ami az akkori barátomat illeti, ez sokkal jobban fedte volna az igazságot. Abban nem kételkedtem, hogy szeret, bár néha már azon gondolkodtam, hogy nem-e csak a megszokás tart már össze minket. Nem csak azért tart-e még mindig, hogy a barátainak eldicsekedhessen vele, hogy ezt a bomba nőt szúrja.

            János fotós volt. Egy modellügynökségnél dolgozott és minden nap csinos, bikinis lányok vették körül. Sőt. Mivel gyakran kérték fel neves férfimagazinok is, hogy készítsen nekik néhány sorozatot, gyakran tekinthetett be az említett lányok széttárt lábai közé is.

            Lett volna okom rá, hogy féltékeny legyek, de amikor ennek a leghalványabb jelét is mutattam, mindig csak magához ölelt, megcsókolt és olyan meggyőzően bizonygatta, hogy neki csak én kellek, és hogy senkiért sem hagyna el engem, hogy egyszerűen képtelenség volt nem hinni neki.

            Azt mondta, hogy ő nem egy éppen csak a gyerekkorból kinőtt, vékony kis szőke cicababával akar játszadozni. Ezt vehettem volna sértésnek is. Vagy azért, mert engem is annak tart, vagy pont azért, mert nem. Előbbi esetben kikérhettem volna magamnak, hogy nem vagyok már gyerekes csitri, utóbbiban pedig megsértődhettem volna, hogy már öregnek tart. De persze egyik sem volt igaz.

            Huszonhárom évesen persze bőven öregebb voltam már a többnyire tizenkilenc-huszonegy éves lánykáknál, akikkel együtt dolgoztak, de még így sem jutott volna sohasem eszébe senkinek, hogy öregnek nevezzen. Ami pedig a vékony kis szőke cicababát illeti, azzal, hogy a vállamnál kicsit lejjebb érő, hullámos barna hajam van és mindig is egészségesen karcsú voltam, a legtöbb férfi számára pozitív ellenpólust képeztem a szöszi csontkollekciókhoz képest.

            Bár Jani fotóalanyai sem panaszkodhattak. Sokuk női szemmel nézve is kifejezetten gyönyörű volt. Különösen az egyik lány, aki történetesen épp vékony volt és szőke, de mindezek mellett is lélegzetelállító. De erről most ennyit!

            Visszatérve, Jani már-már annyi időt töltött a munkájával, annyit téblábolt az alulöltözve csicsergő és nevetgélő lányok között, hogy lassan úgy érezhettem, hogy inkább velük él együtt és nem velem. Ezek után pedig a Valentin-napi egy szem csokor, ami otthon fogadott a „Szeretlek” feliratú üdvözlőkártya kíséretében, sovány vigasz volt.

            Már legbelül is alig reménykedtem, hogy valaha is más lesz. Aznap pedig különösen rosszul alakultak a dolgok, ezért amikor arra gondoltam, hogy hazaérve megint a csokor fogad a tükör előtt az üres lakásban, csak mégzsémbesebb lettem.

            Ezt persze a kollégáim is észrevették. Bár az okát valószínűleg nem tudták és az egészet az unalmas és vontatott napnak tudták be, igyekeztek minél jobban elkerülni.

            Kellemes meglepetés volt, amikor végül az álmatag délelőtt után dögunalmas ígérkező délután közepén felhívott. Máskor sosem tett ilyet. Általában arra hivatkozott, hogy túl elfoglalt, és csak akkor kereste ki a nevemet a mobilja névjegyzékéből, amikor épp beült a kocsiba, hogy elinduljon hazafelé.

            Viszont ez a hívás sem adott túl sokat. Ő is unott, kissé ingerlékeny hangon szólt bele a telefonba. Rövid úton közölte velem, hogy ma korán végez és eljön értem a munkahelyemre. Utána pedig, mivel nekem sem volt sok energiám, se kedvem, hogy szóval tartsam, letette a telefont.

            Miután nagy sokára véget az elhúzódó nap, csak az vígasztalt, hogy ezúttal ez a hálátlan „ünnep” péntekre esett, tehát előttem az egész hétvége, hogy kiheverjem az egész lényemben úrrá lett nyomottságot.

            Igaz, ebben Jani nem látszott túl sokat segíteni. Amikor behuppantam mellé az anyósülésre, csak egy mogorva mordulással köszönt, mielőtt elindultunk volna.

            Egy ideig próbáltam kiszedni belőle, hogy milyen napja volt, de aztán gyorsan beleuntam az egyszavas válaszokba, és feladtam. Elkönyveltem magamban, hogy ez a Valentin-nap is úgy zárul, mint az összes többi. Semmi meglepetés, semmi váratlan, semmi… nem mindennapi.

            Talán még a szokásos csokor rózsa is elmarad, bár azt bántam a legkevésbé. Sőt, a magam, aznap különösen durcás módján, még örültem is neki.

            Aztán tűnt csak fel, hogy nem a megszokott úton haladunk. Egyre jobban kigubóztam fáradt mélabúmból és az idő előre haladtával csak bizonyosabb lettem benne, hogy pontosan a lakásunkkal ellentétes irányba haladunk.

            Megpróbáltam kiszedni Janiból, hogy mégis hova lesz a furika, de ő megint csak a kissé ingerült morgással válaszolt.

            Végül feladtam és hagytam, had vigyen, ahova akar. Elvégre nekem már majdnem mindegy volt. Eddigi életem rosszabbnál rosszabb Valentin-napjait már semmi sem überelhette.

            Úgy egy órán keresztül haladtunk néma csendben, míg végül lefordulva az autóútról, néhány mérsékelten jól kiépített mellékúton végighaladva, egy impozáns kastélyszálló felé vette az irányt.

            Csodálkozva néztem rá, ő pedig már nem tudta tovább rejtegetni az arcára egyre jobban kiülő mosolyt. Az egész a terv része volt. Előre megfontolt szándékkal tőrbe csalt, én pedig az utolsó pillanatig nem sejtettem semmit.

            De ezt akkor már a legkevésbé sem bántam. Pár perc múlva már mindketten vidáman nevettünk, amikor egymásba karolva beléptünk a szálloda ajtaján. Nem győztük kivesézni, hogy a másik milyen elképesztően mogorva képet vágott, ami most már, utólag, olyan mulatságosnak tűnt, hogy még a mondatot sem tudtuk végig mondani a ránk törő röhögéstől.

            A szálloda nagyon barátságos volt. A zimankós februári idő után kellemesen langymeleg volt odabent, az előtér pedig otthonos melegséggel tárult ki előttünk. A gyanúm egyre jobban beigazolódott, hogy Jani ezt az egészet már jó előre eltervezte, amikor a recepciós szemében láttam megcsillanni a felismerés szikráját, ahogy rák nézett és udvariasan közölte, hogy az „előre lefoglalt” szoba már készen áll.

            Teljesen elhűltem, amikor beléptünk az ajtón és elém tárult a szoba… mit szoba? lakosztály. Minden tele rózsaszirmokkal, a pezsgő behűtve pihent az asztalon, valahonnan, a jól elrejtett hangszórókból pedig lágy, romantikus zene szólt. Egyszerűen nem tudtam betelni a látvánnyal.

            Jani bocsánatot kért egy percre és elvonult a fürdőbe. Azzal viccelődött, hogy megigazítja a sminkjét és bepúderezi az orrát, én pedig csak kacagtam rajta. Sehol sem volt már az alig pár perccel ezelőtti haragom.

            A lakosztály hangulata teljesen magával ragadott és észre sem vettem, hogy telik az idő, mikor végül Jani visszatért a fürdőszobából.

            Ahogy felé fordultam, egy pillanatra elállt a lélegzetem és a szívem hatalmasat dobbant. Az a férfi állt ott előttem, akibe annak idején, évekkel ezelőtt beleszerettem. Többnyire kopott farmerben, pólóban és sportcipőben járt, a haját pedig az istennek sem akarta megfésülni, akárhogy könyörögtem neki. Most viszont ugyanúgy állt előttem, mint akkor, jesszusom, milyen régen is volt már, azon a fogadáson, ahol először találkoztunk.

            Rikítóan fehér ing, visszafogott, sötét árnyalatú nyakkendő, drága öltöny, fényesre suvickolt cipő és tökéletesen lenyalt haj. Csak most vettem észre, hogy még a borostáját is leborotválta, pedig bármikor szóvá tettem neki, csak morgott rá. (Pedig, ahogy visszaidéztem emlékeimbe, már a kocsiban is sima volt az arca.)

            Nem sokkal később kopogtatott a szobapincér és meghozta nekünk a gyertyafényes vacsorát. Ha eddig nem jutottam szóhoz, ettől már teljesen elaléltam. Csak fél füllel hallottam, ahogy Jani megkérte a jól öltözött férfit, hogy az este folyamán már ne zavarjanak.

            A vacsi eszméletlen jó hangulatban telt. Eleinte még tudtunk viselkedni és csak a felemlegetett régi történeteinken röhögcséltünk, aztán azonban egyre jobban elszaladt velünk a ló.

            A desszertet már egymás szájába lapátoltuk a kis villával, mondanom sem kell, alaposan összekenve vele a másik arcát. Amikor pedig a szalvétával igyekeztem letörölni magamról a tejszínhabot és arra kértem Janit, hogy hozzon nekem egy vizes rongyot, ő közölte, hogy neki jobb ötlete van.

            Kérdőn néztem rá, de ő csak mosolygott, majd közelebb hajolt hozzám és elkezdte lenyalni az arcomról a desszert maradékát.

            Hangosan kacagtam, míg végül a szája be nem tapasztotta az enyémet és a nyelve már nem az arcomat tisztította meg a tejszínhabtól, hanem az én nyelvemmel járt táncot mélyen a számban.

            A testünk egymásnak feszült és lassan a kezeink is felfedezőútra indultak egymás testén. Bár odakint még a téli hideg uralkodott, éreztem, hogy a vékony ing rátapad Jani izzadt felsőtestére. Az ő keze is besiklott a pólóm alá és gyengéden végigsimította a hátamat, hogy utána lejjebb csusszanjon és megmarkolja a fenekemet.

            Felnevettem a csók ölelésében és lesegítettem róla a zakóját. Ő egy pillanatra elengedett, hogy a nyakkendőjétől is megszabaduljon. Mindig is utálta. Ezek után még jobban belopta magát a szívembe azzal, hogy a kedvemért mégis felvette. Most viszont nem bántam a hiányát, mert így kigombolhattam az inge első néhány gombját és végigsimítottam enyhén szőrös mellkasát, miközben ajkaink ismét egymásra tapadtak.

            A pólómat már szinte letépte rólam, én pedig torkom szakadtából kacagtam, ahogy az ölébe kapott és a melleim közé fúrt arccal átcipelt a hatalmas franciaágyhoz és miután lefektetett, fölém hajolt és olyan gyengéden végigcsókolta a testemet, ahogy még soha.

            Sosem a türelméről volt híres, most viszont úgy játszadozott velem, mint macska az egérrel. Semmit sem elsietve. Én pedig élveztem. Lehunytam a szemem és halkan zihálva nyújtóztam végig az ágyon, miközben lehúzta rólam a nadrágomat és a bugyimon keresztül izgatta a nyelvével jócskán csak átnedvesedett puncimat.

            Azt hittem, ott helyben elélvezek. Még sosem juttatott fel egy férfi sem a csúcsra, pusztán csak a nyelvével. Pláne nem úgy, hogy közben le sem vette a bugyimat. Janiról pedig a legkevésbé sem képzeltem volna, hogy ő lesz az első.

            Már teljesen átadtam magam az élvezetnek, amikor hirtelen kopogás hangja hasított át a lágyan duruzsoló zenén.

            Riadtan ültem fel az ágyban. Ki a fene lehet az? Jani megmondta a szobapincérnek, hogy senki ne zavarjon minket.

            Ő azonban nem tűnt meglepettnek. Sőt. Mosolygós arcán látszott, hogy már számított az eddig általam teljes mértékben váratlannak hitt vendégre.

            Lehelt egy csókot a számra, halkan a fülembe suttogta, hogy „Mindjárt jövök”, aztán úgy, ahogy volt, félig kigombolt, összegyűrt ingben, összekócolt hajjal kiment, hogy ajtót nyisson.

            Egy félfal eltakarta előlem a bejáratot, így nem láttam belépni az alkalmatlankodó idegent. Jani viszont boldogan nevetve fogadta és úgy invitálta be, mintha a kezdetektől fogva ez lett volna a terve.

            Mi a fene folyik itt? – gondoltam, miközben magam köré tekertem egy törülközőt. Amikor viszont felálltam, hirtelen megcsapta fülemet egy lágyan csilingelő női hang. Egy pillanatra ledermedtem. A fejemben uralkodó homályban most már lassan derengeni kezdett a megoldás, de nem akartam elhinni.

            Bizonytalankodva léptem ki a félfal mögül és rá kellett döbbennem, hogy de bizony, pontosan az öltött testet ennek a drága féleszű majomnak a fejében, amire én is gondoltam.

            Már említettem, hogy Jani fotósként dolgozik. Azt is mondtam, hogy lenne okom rá, hogy féltékeny legyek a sok szép lány miatt, akik körülveszik őt, és néha féltékeny is vagyok. Ő viszont mindig azzal fegyverez le, hogy nem egy szöszi kis cicababára vágyik, akinek a fenekéről még éppen csak lekopott a tojáshéj. És sok srác bókolt már nekem azzal, hogy pozitív ellenpéldája vagyok a sok anorexiás modellnek.

            Utána pedig ott hagytam abba, hogy én viszont más véleményen vagyok. Jani fotóalanyai között ugyanis több kifejezetten csinos lány is van. Különösen egy.

            Jani sokszor húzott már azzal, hogy vegyünk be magunk mellé egy lányt harmadiknak. Én eleinte élből elutasítottam volna a dolgot. Nem mintha bősz homofób lennék, de azt mondtam neki, amit bármelyik másik srácnak, aki korábban felhozta ezt a témát. Még egy lánnyal sem találkoztam, akivel hajlandó lennék találkozni.

            És ezen a véleményen voltam továbbra is, egészen addig, amíg nem találkoztam ezzel a lánnyal. Mert igen, ő állt ott az ajtóban. Az a modell lány, aki a Janit legtöbbet foglalkoztató férfimagazin hasábjain olyan gyakran szerepelt. (Persze szinte mindig Jani által lencsevégre kapva.)

            Jani gyakran megmutatja nekem a munkáit. (Megjegyzem, többnyire azért, mert én veszem rá.) Miután pedig először megláttam ennek a lánynak a fényképeit, ragaszkodtam hozzá, hogy személyesen is találkozhassak vele. Utána pedig, vicceskedve megjegyeztem Janinak, hogy, na, ő az a lány, akivel hajlandó lennék ágyba bújni.

            Akkor persze mindketten csak röhögtünk rajta. Én poénnak szántam és ő is annak vette. Bár a dolog nem volt komolytalan. A lány eszméletlenül szép volt. Annyira, hogy most, ahogy megpillantottam ott az ajtóban, annak ellenére is, hogy a meglepetéstől köpni-nyelni nem tudtam, remegett a térdem az izgalomtól.

            Nagyon fiatalnak tűnt. Bár minden közös ismerősünk, akinél szóba került, nevetve jegyezte meg, hogy rengeteg nála évekkel fiatalabb modellről készülnek erotikus képeket. Legálisan, tették hozzá mindig, rövid hatásszünet után. Azt persze sosem árulták el, hogy pontosan mennyi idős, de én semmiképp nem néztem volna húsz évesnél többnek. Az arca alapján pedig még tizenhétnél sem.

            Ahogy rám villantotta kislányos mosolyát, a szívem akkorát dobbant, hogy majdnem kiugrott a mellkasomból.

            Hosszú tejfel szőke haját lófarokba fogta hátra, ám az még így is lelógott a háta közepéig. Szemhéját kékre festette, ami eszméletlenül vadítóan hatott fehér bőre mellett.

            Valamivel alacsonyabb volt nálam, feszes pólójában és alig falatnyi miniszoknyájában viszont észvesztően karcsúnak látszott (többek között azért, mert az is volt, de határozottan nem anorexiás és nem túl vékony), hosszú lábai pedig vadítóan csillogtak a gyertyafényben, amit még tovább fokozott tűsarkú szandáljának hatása.

            Filozofikus hajlamú barátaim sokszor megjegyezték, hogy a magas sarkú azért jön be annyira a férfiaknak, mert viselésekor a nőnek megfeszülnek a vádlijában az idegek, hogy egyensúlyban tartsa magát, amitől a lába vékony, gazellaszerűnek hat, ami beindítja a férfiban a vadászt.

            Ezen mindig csak röhögtem és máig sem veszem komolyan, de ha mégis igaz lenne, akkor rám is pontosan ezt a hatást gyakorolta annak a lánynak a tűsarkú szandálba bújtatott lába. Annyira megigézett, hogy le sem tudtam róla venni a szemem.

– Drágám! – szólalt meg végül Jani, amire én ösztönösen felemeltem a fejemet. – Gondolom, emlékszel még Esztire.

Köpni-nyelni nem tudtam. Gonosz megjegyzés volt, hiszen Jani pontosan tudta, mennyire tetszett nekem ez a lány. Habár persze azt nem állítanám, hogy éjszakánként az ő arcát képzeltem magam elé, miközben maszturbáltam és vidáman leéltem volna az életemet, teljes boldogságban, úgy is, ha soha még csak a nevét sem tudom meg, vagy egyszer sem mosolyog rám.

            Most viszont szabályosan sóbálvánnyá váltam. A térdem remegett, a szemem kidülledt, ahogy rá bámultam, a szám pedig kiszáradt.

– Szia! – mosolygott rám Eszti.

Az a mosoly. Azt hittem, azonnal elolvadok tőle.

            Próbáltam megszólalni, de nem jött ki hang a torkomon. Azonban erre szükség sem volt. A szőke csoda, ahogy csak magamban emlegettem, amikor eszembe jutott, légiesen odalendült hozzám, ajkait az enyémhez tapasztotta és nyelvével benedvesítette kiszáradt torkomat.

            Olyan gyengéden ölelt át, hogy a teste melege teljesen átjárta a tagjaimat, és ha nem lettem volna annyira zavarban, azonnal elélvezek tőle. Különösen Jani nyelvmunkája után.

            Mint később mindketten elmondták nekem, Janinak nem kellett sokat győzködnie a vadítóan gyönyörű lányt, hogy szálljon be az édes hármasba. És, ami a legjobban meglepett, ezt nem az amúgy általa is jó pasinak tartott Jani miatt tette, hanem miattam. Csakis miattam.

            Vicceskedve megjegyezte, hogy a pasik úgy körülrajongják, hogy ha akar, minden éjszaka másikkal bújik ágyba. Akár vonzóbbakkal is, mint Jani. (Ő persze ezen csak mosolygott, mint a vadalma.) Vékony, cicababákból is dögivel van a bemutatókon, olyan gyönyörű, vonzó és természetes lánnyal viszont (ezek az ő szavai) még sosem kerülhetett közelebbi kapcsolatba.

            Mindezt gyöngyöző kacaj kíséretében közölte. Máig nem tudom, hogy csak viccelt-e, vagy a színtiszta igazat mondta, de akkor nem is érdekelt. Jani csillogó tekintetétől kísérve bizonytalanul én is átöleltem és visszacsókoltam őt.

            Pár pillanat múlva már vadul faltuk egymás ajkait, miközben Jani a hátamhoz simult, a nyakamat csókolgatta és harapdálta, kezeivel pedig a fenekemet markolta.

            Aztán Eszti elengedte az ajkaimat, végigcsókolta a nyakamat, a melleim közét, meztelen hasfalamat, aztán pedig letolta a bugyimat a térdemig és a lábaim közé fúrta az arcát.

            Ahogy a nyelve behatolt pihésre nyírt szőrzettel borított nagyajkaim közé, egy pillanat alatt eljutottam a csúcsra.

            A lábaim megroggyantak és csak Jani gyors reakciójának volt köszönhető, hogy nem estem össze. Ő, érzékelve a rajtam végighullámzó gyönyört, a hónom alá nyúlt és megtartott, amikor a lábaim felmondták a szolgálatot.

            Pár pillanat múlva visszafektetett az ágyra, Eszti pedig ismét a lábaim közé fúrta az arcát és olyan vadul kezdett el nyalni, hogy testemet csak úgy rázta a gyönyör.

            Jani leült mellém az ágyra és mosolyogva figyelte az arcomat. Én egy pillanatra össze tudtam szedni az erőmet, megragadtam a tarkóját, a szemébe nézve halkan elsuttogtam egy köszönömöt, aztán magamhoz húztam az arcát, és vadul megcsókoltam. Abban a pillanatban csak ennyi hálára telt, de később ezerszeresen kárpótoltam őt.

            Eszti még mindig a lábaim közét kényeztette, miközben Jani lecsatolta rólam a melltartómat és a szájába vette a mellbimbómat. Én hátravetettem a fejemet és lehunyt szemmel nyöszörögve élveztem az eseményeket.

            Olyannyira magával ragadott a gyönyör, hogy pár pillanat múlva másodszor is elélveztem.

            Ez után Eszti úgy döntött, hogy nem kínoz tovább amazonhoz méltó nyelvmunkájával, inkább felegyenesedett és figyelte, ahogy Jani szívogatja a mellemet. Utána gondolt egyet, benyúlt Jani hasa alá és kigombolta a nadrágját.

            Ő már bizonyosan számított erre, mivel kiengedte szájából a mellbimbómat és ő is fölegyenesedett. Én pedig egy pillanaton belül szintén vettem a lapot, és amikor Jani szerszáma előbuggyant letolt bokszeréből, azonnal a számba vettem azt. Szívtam, nyalogattam és ki-be mozgattam a számban a kőkeményre merevedő rudat, élvezve, hogy az élvezetnek majd ugyanazon hangjait csalhatom elő a szerelmem torkából, amit ő csalt elő belőlem az imént.

            Eszti közben gyengéden végigsimította a hátamat, majd éreztem, hogy arcát ezúttal a farpofáim közé fúrja és apró kezeivel szétfeszítve azokat, forró nyelvével az ánuszomat izgatja.

            A hideglelés futott végig a gerincemen a fenekemtől az agyamig. De még talán a számba vett férfiasságán keresztül Janiba is átsugárzott, mert abban a pillanatban, amikor az ingerület elérte az agyamat, ő hangosan felnyögött és sűrű nedvet spriccelt a számba.

            A csúcsponton túljutva, elgyengülő lábakkal rogyott le a szoba szélén álló egyik székre és legnemesebb testrészét dörzsölgetve figyelt bennünket.

            Eszti azonnal kihasználta az alkalmat. A hátamra fordított, még egyszer belenyalt lüktető szeméremajkaim közébe, majd végigcsókolta a hasfalamat, a melleimet és végül nyelvét ismét a számba dugta.

            Testünk egymásnak feszült és együtt vonaglottunk perceken keresztül. Utána már nem bírtam tovább. Elszakítottam ajkaimat az övétől és úgy téptem le róla a ruháját, mint a csomagolást egy ropogós sült csirkéről, amit egyben akarok felfalni.

            Néhány pillanatig csak bámultam gyönyörű melleit, aztán igéző szemébe néztem és ezúttal él dugtam le a nyelvemet az ő torkán, miközben kezeimmel a melleit gyömöszöltem.

            Végigsimította apró kezeivel a hátamat, majd ujjaival ismét behatolt a farpofáim közé. Gerincemen megint végigfutott a hideglelés, de ezúttal már élveztem. Egyik kezemet lecsúsztattam, végigsimítva modellhez méltóan feszes hasfalát, majd benyúltam a szoknyája alá.

            Meglepődve tapasztaltam, hogy nincs rajta bugyi. Először most villant át az agyamon, hogy nem fagyott meg ilyen lenge öltözékben, a februári zimankóban, amíg elért idáig. De ahogy ujját ismét mélyen belökte a fenekembe és egész testemen a bizsergés futott végig, már nem foglalkoztam ezzel. Megsimogattam nedves punciját, majd mutatóujjamat egy határozott mozdulattal belöktem lüktető szeméremajkai közé.

            Hangosan felnyögött és alig kellett egyszer-kétszer kihúznom, majd újra belöknöm az ujjam nedves barlangjába, hogy annak fala rászoruljon és érezzem, ahogy testén végigfut a gyönyör. Hát ilyen, amikor az ember eljuttat egy lányt a csúcsra.

            Eszti kezei elernyedtek a testén végigfutó gyönyörtől és lehulltak a fenekemről. Janinak nem is kellett több. A látványtól már belé is visszatért az erő, most pedig határozottan mögém lépett és a fenekembe vezette méretes szerszámát.

            A szoba visszhangzott a sikolyomtól és még a könnyem is kicsordult a gyönyörtől. Eszti gyengéden simogatta az arcomat, majd lecsúsztatta a kezeit a derekamhoz és ágyékomat a sajátjához húzta.

            Puncijaink egymásnak feszültek és szeméremajkaink együtt kezdtek lüktetni, amitől annyira beindultam, hogy ismét elélveztem. Immáron harmadszor.

            Aléltan fordultam le Esztiről és lihegve bámultam a plafont. Alig tudtam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik. Először az ágy szélén ülve, türelmesen mosolygó Janira néztem, aki ragyogó szemekkel figyelte az arcomat, aztán a másik irányba fordulva, Eszti mosolygó arcába bámultam.

            Kinyújtottam a kezemet és megsimogattam az arcát. Hát nem álom. Tényleg itt van. Valóság. Élő, lélegző lény, aki azért van itt, hogy örömet okozzon nekem. Végigsimítottam hosszú nyakát, vékony vállait és szívfájdítóan gyönyörű melleit, amikről már nem is emlékeztem, hogy mikor került le a melltartó. Utána gyengéden megsimogattam hosszú, fényes lábait is, amelyek hívogatóan kandikáltak ki fodros szoknyája széle alól.

            Bőrének érintése olyan puha és selymes volt, hogy ismét éreztem, hogy elönti lábaim közét a hév. Úgy tűnt, ezt Eszti is észrevette, mivel az ő keze is útnak indult. Áthaladt a combomon, aztán behatolt a lábaim közé.

            Lehunytam a szemem és halkan nyögtem, ahogy ujjai ki-be mozogtak a puncimban, ismét egyre közelebb lökve a csúcshoz. De amikor már épp hogy súroltam volna a gyönyör kapuját, abbahagyta.

            Kinyitottam a szemem és könyörgőn néztem csillogó égszínkék szemeibe, de ő csak mosolygott, majd lopva Janira nézett.

            Azonnal megértettem, mit akar. Én is a drága, drága férfi felé fordultam, akinek köszönhetem, hogy ebben a gyönyörben részem lehet. Ismét megragadtam a tarkóját és magamhoz húztam, hogy megcsókoljam. Miközben testünk egymásnak feszült, én lenyúltam és combomhoz simuló szerszámát bevezettem lüktető puncimba.

            Hangosan felsikoltottam, miközben ő ismét a nyakamat kezdte csókolgatni és harapdálni.

            Eszti fürkész tekintetének kíséretében feszültünk egymásnak, ágyékunk pedig tökéletes összhangban mozgott. Szinte még élveztem is, hogy néz. Hogy látja, amikor mindketten felnyögünk, ahogy testünket egyszerre árasztja el a gyönyör. Janiét másodszor, az enyémet negyedszer, miközben spermája a testembe hatol.

            Lihegve rebbentünk szét és hevertünk el az ágyon. Minden izmom sikított a fájdalomtól, de én nem foglalkoztam vele. Elvégre az éjszaka még hosszú volt.

            Hajnalig szeretkeztünk. Jani egyre kevésbé bírta, így egyre hosszabb időre hagyott minket kettesben, hogy a székben ülve dörzsölje hímtagját, miközben nézi, ahogy a mi testünk Esztivel egymásnak feszül.

            Nem bírtam már tovább és a fodros miniszoknyát is letéptem a szőke csoda testéről, a hátára lökve, hogy időközben kibomlott, így már derékig érő szőke haja pávafarkszerűen szétterüljön, és az arcomba mosolyogjon szívfájdítóan gyönyörű mosolyával, amit én csak azzal az igen csak esetlennek tűnő gesztussal tudtam viszonozni, hogy arcomat a lábai közé fúrtam és addig hajszoltam a nyelvemmel, amíg újra és újra el nem jutott a csúcsig.

            Jani néha visszatért és akkor együtt kényeztettek, amíg ő ismét belém nem lövellte a nedvét. Hol a vaginámba, hol a számba, hol pedig a fenekembe, az ágy szélénél állva miközben én előtte térdeltem és vadul faltam Eszti ajkait.

            Amikor a felkelő Nap sugarai behatoltak a szobába és körberajzolták a gyertyák leégése után sötétbe burkolódzó testünket, úgy éreztem, egy pillanatig sem tudok tovább ébren maradni. Aludni akartam. Megtehettem, mert Jani egész hétvégére kivette a szobát. Eszti pedig addig maradt, ameddig mi akartuk. Így hát nyugodtan alhattam, de amikor oldalra néztem, a fejét a vállamra fektetve szendergő lányra, úgy éreztem, egy pillanatot sem vesztegethetek el a vele töltött időből.

            Amikor a hétvége véget ért, ennek ellenére mindenfajta szívfájdalom nélkül vettem búcsút Esztitől és, bár utána már csak a magazinok lapjain láttam viszont és csak szökő évente egyszer zsebelhettem be tőle egy angyali mosolyt, amikor összefutottunk a fotóstúdióban, vagy a magazin szerkesztőségében, amikor Janit mentem meglátogatni, ezt egy cseppet sem bántam. És életem végéig hálás leszek annak a férfinak, aki ezt lehetővé tette, és akivel még ez után is rengeteg gyönyörű Valentin-napban lehetett részem, minden évben új és új meglepetésekkel.