Rea - Egy leszbikus románc története 20. fejezet

Előzmény: Rea - Egy leszbikus románc története 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Rea - Egy leszbikus románc története 19. fejezet

Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara

*****************************************************************

Freyával épp úton voltunk vissza a városba a nem túl boldog testvértalálkozó után. Végül olyan vitába keveredtek, amit Freya inkább nem akart folytatni. Az egyetlen hang, ami betöltötte akkor a kocsit, a Lamborghini tövig nyomott gázzal dübörgő motorja volt. Freya folyamatosan az utat bámulta. Csak néha pillantott rám egy-egy másodpercre.

A vonásai kemények voltak, engem pedig egyre jobban aggasztott, hogy mi járhat a fejében. Nem volt szokása így viselkedni. Beharaptam az alsó ajkam és csak csendben meghúztam magam, amíg a lakásomhoz nem értünk.

Miután leparkolt a bejárat előtt, felajánlottam, hogy jöjjön fel és töltse nálam az éjszakát. Aggódtam, nehogy valami hülyeséget csináljon, miután egyedül hagyom. Még a végén összebalhézna valaki idegennel, vagy, amilyen gyorsan hajt, elütne valakit. De szerencsére elfogadta az ajánlatot.

Miután felmentünk, csak ültünk egy ideig némán a kanapén, míg végül meg mertem szólalni.

- Elmondod, hogy most mi lesz? - kérdeztem halkan.

Egy ideig csak gondolkodott, én viszont nem bírtam tovább.

- Kérlek... Tudni szeretném.

Óvatosan fürkésztem az arckifejezését, de már nem úgy tűnt, mintha dühös lenne, úgyhogy lassan mellé kúsztam és a szemébe néztem. Ő pedig viszonozta a pillantásomat.

- Most már nyugodtan beszélhetünk, hogy ide értünk. Ha út közben hozod szóba, talán még őrültebben száguldozok.

Némán hálát rebegtem, hogy képes voltam kellő ideig befogni a számat.

- Szóval, itt tartunk – sóhajtott. - Az a kis pelenkás néha igazi seggfej tud lenni... Beszéltem neki Kelly-ről és hogy milyen szörnyen érzi magát, hogy az én kishúgom fűvel-fával megcsalja őt. Tudod, mit válaszolt erre?

- Ööö... nem – haboztam.

- Azt mondta, hogy fogjam be és leribancozott. Aztán a fejemhez vágta, hogy én sokkal nagyobb szoknyapecér vagyok nála... De mégis miért beszélnék vele? Csak nem akarom, hogy ő is olyan legyen, mint én voltam egykor. Ez csak időpocskolás. De ő persze egy szavamat se hallotta meg.

Ez volt az első eset, hogy igazán dühösnek láttam őt. Nem fogok hazudni, megrémített.

Hangosan felsóhajtott és elnyúlt a kanapén.

- Most mégis mit csinálhatnék vele? - motyogta.

Gyengéden felemeltem a fejét és az ölembe fektettem, hogy gyengéden simogatni kezdjem az arcát. Megfogta a kezem és gyengéden megszorította. Úgy tűnt, lassan megnyugszik. Felmosolygott rám, majd a tarkómra simította a kezét, magához húzott és megpuszilta a számat.

- Sajnálom, hogy így rád zúdítottam mindent. Megijesztettelek?

- Nos, egy kicsit. Nem sűrűn látlak ilyennek.

Kedvesen rám mosolygott és halkan elsuttogott egy „Sajnálom”-ot.

- Semmi gond, Frey. Inkább aludjunk, jó? Kezd késő lenni.

Megfogtam a kezét és az ágyhoz vezettem őt. Miután átöltöztünk, egymás karjaiba bújtunk és mindenféle semmiségekről beszélgettünk, amíg mindketten álomba nem merültünk.

Reggel kibontakoztam az öleléséből és egy pillanatig csak gyönyörködtem békésen szendergő arcában, mielőtt kivánszorogtam volna a reggeli zuhanyomat elvégezni, majd készítettem reggelit.

Ekkor hallottam meg a csengőt. Odakint pedig egy újabb meglepetés várt. Iris állt az ajtóm előtt, úgy vigyorogva, mintha ő lenne a Télapó legszebb ajándéka, amit csak kaphatok.

- Helló! - mosolygott továbbra is és átnyújtott egy csomag péksüteményt.

- Hali, Iris! Ööö... ne haragudj! Nagyon meglepett, hogy itt látlak.

Félre álltam, hogy beengedtem, ő pedig belépett és körbenézett a lakásban, mielőtt megállt előttem és rám villantotta a világ létező legártatlanabb mosolyát.

- Azt látom. A nővérem itt van? Kerestem a házában, de ott nincs.

- Igen. De még alszik. Épp reggelit készítek. Csinálok neked is.

A hűtőhöz léptem és elővettem némi bacont és tojást.

- Ó, köszi. Hadd segítsek!

- Nem, köszi! Megoldom. Helyezd csak kényelembe magad! Készítek egy kis baconös rántottát. Elmajszolhatjuk hozzá a péksütidet is.

- Mmm... jól hangzik. És sajnálom, hogy ilyen korán zargatlak. Remélem, nem egy romantikus reggelibe pofátlankodtam bele egy forró éjszaka után. Ugye nem emiatt olyan fáradt?

Egy ideig csak hallgattam, emésztve a szavait, miközben az arcom egyre jobban elvörösödött.

- Ööö... nem... Semmi... semmi ilyesmi nem... Mi még soha...

Elcsuklott a hangom és lesütöttem a szemem, ahogy még jobban elpirultam. Miért vagyok ennyire zavarban? Úgysincs semmi köze hozzá.

- Mi? Tényleg? Nem hittem volna, hogy Freya ilyen türelmes.

Némán sütöttem tovább, majd tányérra szedtem a reggelit. Iris is helyet foglalt az asztalnál, közvetlenül mellettem. Némán ettünk, miközben kerültem a szemkontaktust. Zavarba ejtő volt, ahogy kereste a pillantásomat. Annyira leszegtem a fejem, hogy a hajam már észrevétlenül is a tányérba lógott. Hirtelen megéreztem az ujjait, ahogy végigsiklanak a tincseim között. Azonnal felé kaptam a fejem, ő pedig a fülem mögé tűrte a hajam. Az arcom lángban égett, az övén pedig láttam az elégedetten szétterülő mosolyt.

- Nyugi! Csak helyreteszem a hajad. Nem kell így viselkedned, tudod jól. Nem tudnál egy kicsit megnyugodni? Ha az megnyugtat, Freya előtt szóba se hozom a mi kis beszélgetésünket.

- Ööö... oké...

Pár pillanat múlva léptek zaját hallottam a hálószoba felől. Hallottam, ahogy Freya kikászálódik az ágyból, majd fogat mos, hogy aztán kivánszorogjon a konyhába. Amikor meglátta Irist, megmerevedett az ajtóban és csak bámult rá.

- Te mit keresel itt? - szűrte a fogai között.

- Neked is jó reggelt, nővérkém! Látom, repesel az ötömtől, hogy láthatod az egyetlen kishúgodat.

A feszültség tapintható volt közöttük, én pedig igyekeztem a lehető legkissebbre összehúzni magam, mintha ott se lennék.

Freya horkantott egyet.

- Ezt inkább hagyjuk! Mit akarsz?

Iris sóhajtott egyet és felállt, hogy odalépjen Freyához. Pár pillanatig csak egymás szemébe néztek és a feszültség egyre csak nőtt. Hazudnék, ha azt mondanám, nem rémültem halálra és nem rettegtem attól, hogy a végén itt rendeznek iszapbirkózást a konyhám padlóján. De végül, legnagyobb megdöbbenésemre, Iris átölelte Freyát.

- Sajnálom, oké? Elvetettem a sulykot tegnap. Már megbántam, amit mondtam.

- Semmi baj. Én is legalább annyira hibás vagyok. Nem lett volna szabad a te ügyeidbe ütnöm az orromat. De nem tudnék Kelly szemébe nézni, ha nem próbáltam volna meg.

Freya gyengéden összeborzolta a húga haját, majd viszonozta az ölelész.

Tökéletesen átéreztem, min mennek keresztül. Elvégre nekem is van egy kishúgom, szóval tudom, milyen a testvérviszály. Mióta külön élünk, olyan ritkán látom őt, hogy a veszekedés csak időpocsékolás lenne. Ahogy figyeltem Freyát és Irist, nagyon kezdett hiányozni Rain. Bármilyen kis pelenkás is, nagyon szerettem volna, ha most itt van.

A kölcsönös bocsánatkéréseket követően Iris azt kérte, mindannyian foglaljunk helyet, majd beszélni kezdett Kelly-ről és hogy hogyan érez a kapcsolatukat illetően. Kiderült, hogy tényleg kedveli őt és inkább feladná a futó kalandokat, csak hogy Kelly-t boldoggá tegye.

- De nem tudom, képes vagyok-e rá – sóhajtott.

- Miért ne lennél? - vontam fel a szemöldökömet.

- Mi van, ha magányos leszek? Ha valaki, te tudod, milyen egy modell élete. Ritkán lenne ott velem. Utálok egyedül lenni, ő viszont nem lenne ott. Mégis, mit tehetnék?

- Hallottál már valaha azokról az emberekről, akiket „barátoknak” hívnak? Olyanok, akikkel kimozdulhatsz, de nem fekszel le velük – mondta Freya szarkasztikus hangon.

- Pff! Olyanból egy rakatom van. De unom már, hogy folyton be akarnak férkőzni a bugyimba. Hogy tudnék ellenállni? - sóhajtott drámaian.

- A fenébe is, Iris! Jobban túltengenek a hormonjaid, mint hittem. Mégis, hogy érted ezt el? A suliban volt egy csomó srác, akik nyáladzó vadállattá tudtak változni, ha lányokról volt szó, de ez akkor is más... Nem minden lány bi vagy leszbi, tudod? Túlliheged a dolgot – forgatta Freya a szemeit.

- Bármelyik lánnyal barátkozok a suliból, az a végén mind össze akar jönni velem. Bennem lenne a hiba?

- Pontosan hány lányról is beszélünk?

- Nem olyan sokról. Ötről, talán.

- A fenébe is, Iris!

- Elég volt az én szexuális életemből! Valami másról szeretnék beszélni. Anya hívott tegnap este. Jövő héten haza jönnek és nagyon szeretnének beszélni a... tudod miről.

Freyára néztem és egyértelműen le tudtam olvasni az arcáról, hogy ideges. Egy pillanatig csendben maradtam és éreztem, ahogy a szívem egyre hevesebben ver. Most mégis mi lesz? Hogyan tovább?

Folytatása következik!

Mindig rád vártam - Egy biszexuális lány kalandjai 13. fejezet

Előzmény: Mindig rád vártam - Egy biszexuális lány kalandjai 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Mindig rád vártam - Egy biszexuális lány kalandjai 12. fejezet
Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara

**************************************************

Lustán vánszorogtam fel az iskola bejáratához, ahol, valami számomra ismeretlen, de igazából érdektelen okból is, számtalan idióta csődült össze. Csak az érdekelt, hogy eltűnjenek az utamból. Szóval a szokásos kedves és barátságos stílusomban megkértem őket, hogy ugyan, takarodjanak már el, mert semmi erőm most seggbe rúgni őket.

– Megmozdulnátok már? Szeretnék haladni – ásítottam.

– Ó, itt van Rain – szólalt meg valaki, mire mindenki felém fordult és úgy bámultak, mint valami ketrecbe zárt vadállatot. Utálom, amikor ez van. Hirtelen valaki megragadott és arrébb ráncigált. Persze, hogy Ashley.

– Csináltam valamit? – néztem rá.

– Nos, te nem. De... Nos, nézd meg magad!

Ashley elhajtotta a többieket, hogy láthassam, mi történik. Amy és Miranda tépték épp egymás haját, mint két dühös macska. Hehe, macska. Még szexi is. Magamban röhögcséltem, ahogy közelebb húzódtam. Úgy tűnt, felfigyeltek a jelenlétemre, mert ekkor abbahagyták a verekedést. Először Mirandát mértem végig, mert aggódtam azért a csinos arcért. Láttam rajta pár horzsolást, de semmi olyat, ami maradandó nyomot hagyna. Aztán Amy-re néztem. Az ő arca jobb állapotban volt, de a karja vérzett. Megragadtam mindkettőjük karját és a nővérszoba felé indultam velük. Még menet közben odakiáltottam Ashley-nek és mindenki másnak is, aki esetleg jelen lenne az osztályunkból.

– Ha a vén kémiás banya keresne, mondjátok meg, hogy rosszul vagyok! És nagyon értékelném, ha erről senki nem szólna senkinek.

Mirandára és Amy-re néztem, hogy lássam az arckifejezésüket. Mindketten dühösek voltak. Nem hittem volna, hogy ennyire rosszban vannak egymással. Szóval elindultam velük a nővérszoba felé. Kissé kínos volt, mert egyikük se mondott semmit és én sem akartam megszólalni. Amikor végre lenyugodtak, szóltam a sofőrömnek, hogy jöjjön értem. Persze gyanakodott, miért kell ilyen korán értem jönnie. Persze, hogy nem mondtam meg neki a valódi okot, csak azt, hogy sürgős dolgom van, ő pedig rám hagyta.

Először haza mentem és megbizonyosodtam róla, hogy anya nincs otthon. Ezután megkértem mindkettőjüket, hogy jöjjenek velem a szobámba. Vanessa értetlenül nézett rám, de én csak megráztam a fejem és nem szóltam semmit.

– Megtennéd, hogy nem szólsz erről anyának?

Bólintott és visszatért a konyhába. Én pedig a mögöttem kullogó kettőre pillantottam. Látványosan kerülték egymás tekintetét, karba fonva a kezeiket. Hangosan felsóhajtottam és becsuktam az ajtót, rájuk parancsolva, hogy üljenek le. Amy volt annyira gonosz, hogy azonnal az ölemben foglaljon helyet. Én viszont azonnal elhajtottam és a székre ültettem, mire Miranda a szoba másik felében foglalt helyet a kanapén. Amikor mindannyian elhelyezkedtünk, hozzákezdtem:

– Szóval, kezdjük veled! – fordultam Amy felé.

– Mi az? – kérdezte megszeppenve.

– Én is ezt kérdezem. Minek verekedtetek? Először a te történetedet akarom hallani.

Lebiggyesztette az ajkát és úgy nézett rám, mint egy kölyökkutya. Én viszont rezzenéstelen arccal bámultam vissza rá és a válaszát vártam.

– Dühös vagy, Rain? – kérdezte hüppögő hangon.

– Nem. De ha nem kezdesz hozzá sürgősen, az leszek.

– Oké, oké! – tartotta fel védekezően a kezeit és hörcsögszerűen felfújta az arcát. Én viszont csak bámultam és vártam.

– Csak a múltkoriról kérdeztem. Hogy miért volt ott, meg ilyenek.

Amy végigment az ő történetén, majd Mir is a sajátján. Ami kiderült, Amy rájött, hogy nincs semmiféle projektünk, és tudni akarta, miről is van szó valójában. Miranda viszont megmakacsolta magát és közölte vele, hogy nem az ő dolga. Erre Amy bedühödött, mert úgy érezte, Miranda el akarja választani tőlem. Miranda meg a fejéhez vágta, hogy úgysem érdekel engem. Veszekedni kezdtek és hamarosan már ott tartottak, ahol én is megérkeztem.

– Hadd tisztázzam! – néztem végig rajtuk. – Miattam bunyóztatok? – kuncogtam.

Láttam, ahogy elvörösödnek zavarukban. Ez annyira cuki. Miranda tágra nyílt szemekkel nézett rám, én meg csak rámosolyogtam. Amy is felfigyelt erre, és először Mirandára nézett, majd rám. Én egy kérdő pillantással viszonoztam az övét.

– Azt hiszem, értem – szólalt meg hirtelen Amy.

– Mit? – néztem rá.

– Miranda! Te szereted Raint, nem igaz?

Emily DiDonato alias Rain Spencer Dawn

Mirre nézett és felemelte a hangját. Tüzes tekintettel néztek egymásra, miközben a hűtőmhözmentem, hogy hozzak három üdítőt magunknak. Odadobtam az egyiket Mirandának, aki azonnal elkapta, Amy viszont nem figyelt fel a neki szántra, ami így fejbe találta őt. Hallottam, ahogy halkan feljajdul, majd szomorú kiskutya szemekkel nézett rám. Én csak vállat vontam és leültem Miranda mellé.

– Bocsi. Fájt?

– Nagyon – szipogta. – Enyhítenéd kicsit a fájdalmam?

– Mivel? – kortyoltam bele a saját üdítőmbe.

– Mondjuk egy gyógypuszival? – pirult el.

Azonnal kiköptem az üdítőm, ami az arcomra is ragadt. A fenébe is! Erre nem számítottam. Aztán gyorsan lenyugodtam és felsóhajtottam.

– Tényleg megint bunyózni akarsz?

– És te? – kérdezte reménykedve.

– Sok mindent megadnék érte, de most nem akarok balhét – töröltem meg az arcom.

Ekkor hirtelen valaki tarkón vágott. Miranda felé fordultam, aki dühösen nézett rám.

– Mi az?

– Még kérdezed? – morogta.

Egy pillanatra elszégyelltem magam miatta. Nem akartam, hogy Mirandának baja essen.

– Sajnálom – hajtottam le a fejem.

– Elárulná valaki, mi folyik itt? – kerekedtek el Amy szemei.

– Parancsolsz? – nézett rá Miranda fagyosan.

– Hogy tudtad így megszelidíteni? – mutatott rám Amy.

– Megszelidíteni? A fenébe is, nem vagyok valami rohadt állat – csattantam fel.

– Miranda! Ti együtt vagyok Rainnel? – nézett ránk Amy.

Mirandára pillantottam, aki elpirult. Amy megragadta a vállam és úgy rázott, mint egy őrült. Én ellöktem magamtól és megeresztettem felé egy dühös pillantást.

– Miért vagy ilyen kedves vele, amikor engem szarba se veszel?

– Fontos nekem, de nem úgy, ahogy te gondolod – válaszoltam higgadtan.

Vártam pár pillanatig, amíg megnyugszanak. Aztán hozzákezdtem, hogy miért akartam legfőképp idehozni őket.

– Gondoltatok egyáltalán arra, mit reagálna erre Mrs. Lynch?

– Erről el is feledkeztem – rémült meg Miranda.

– És arra mit mondunk, miért lógtunk? – vetette fel Amy.

– Nos, én már kigondoltam valamit. Csak mondjátok azt, hogy az én ötletem volt, hogy hagyjuk ki a mai napot!

– És ez min változtat? – vonta össze Amy a szemöldökét.

– A többit csak bízzátok rám!

Épp ekkor szólalt meg a telefon. Az iskola száma volt az. Vettem egy mély levegőt. Ma elég sokat kell majd hazudnom.

– A falra festett ördög – jelentettem ki, azzal felvettem a telefont.

– Rain Spencer Dawn! – szólalt meg Mrs. Lynch. – Mégis hol jár?

– Jó napot, hölgyem. Esetleg van valami probléma?

– Ne játsza az ártatlant, Miss Dawn! Nem lóghat el az iskolából csak úgy. Jöjjön vissza most azonnal!

– Ööö... oké!

Épp le akartam tenni a telefont, amikor Mrs. Lynch folytatta.

– És hozza magával Miss Van Vale-t és Miss Rogerst is!

– Ki az a Rogers?

– Amy Rogers.

– Úgy lesz, főnök.

Azzal letette. Amyre és Mirandára néztem, majd vissza a telefonra. Magammal rángattam őket vissza a kocsihoz. Menet közben jutott eszembe valami. Megragadtam Amy vállát és zavartan rá néztem.

– Rogers a vezetékneved?

– Aha.

– Ó! Jó tudni.

– De hisz már hat éve egy osztályba járunk.

– Akkor se tudtam, oké?

– Nos, legalább a keresztnevem tudod – biggyesztette le az ajkait.

– Ó, és még valami. Tud bárki is arról, miért verekedtetek?

– Nos, Ashley gondolom – válaszolta Miranda.

– Bárki más?

– Nem hiszem. A többiek csak akkor figyeltek fel ránk, amikor már egymás haját téptük.

– Helyes – sóhajtottam.

Az út hátralevő része csendben telt. Nyugalom volt, szóval szerencsére minden elcsendesedett. Az órámra pillantottam. Még egy óra volt csengetésig. Szóltam nekik, hogy siessünk, hogy mindent elintézhessünk időben. Nem akartam, hogy bárki is meglásson minket együtt visszaérni. Végül rendben elértük az igazgatóit. Mir és Amy kissé rémültnek tűnt. Talán mert őket még sose hivatták be. Mrs. Lynch mindig megismerte a kopogásom, hiába próbálkoztam mindig máshogy.

– Itt vagyunk, felség – fintorogtam, miközben beléptem.

– Rain! A viselkedése megint... Mindegy. Felejtse el! – sóhajtott Mrs. Lynch és hellyel kínált minket.

– Szóval, mi volt ez ma reggel?

– Micsoda? – kérdeztem vissza.

– Hallottam a kis közjátékról az aulában Miss Van Vale és Miss Rogers részéről.

– Sajnálom, de nem tudom, miről beszél – válaszoltam higgadtan.

Egy ideig vitatkoztunk. Természetesen Mrs. Lynch nem vette be a történetemet, de azt legalább elértem, hogy Amy-t és Mirt ne büntesse meg.

– Rendben. Akkor maguk ketten elmehetnek.

– És mi lesz velem? – kérdeztem.

– Magával még beszédem van.

Mir és Amy némán távoztak. Talán attól féltek, engem büntetnek meg helyettük is. De én nem aggódtam emiatt. Tudtam, hogy most másról van szó.

– Gondolkodott az ajánlatomon?

Sokat merengtem, mielőtt döntésre jutottam, és azt hiszem, jól választottam.

– Elfogadom.

– Nagyszerű. Én mindent elintézek. Maga csak foglalkozzon a beszédével!

Folytatása következik!

Rea - Egy leszbikus románc története 19. fejezet

Előzmény: Rea - Egy leszbikus románc története 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Rea - Egy leszbikus románc története 18. fejezet

Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara

*****************************************************************

                Kirángattam a csomagjaimat Claes kocsijából és előhalásztam a kulcsaimat valahonnan a táskám mélyéből. Már lassan úgy mozogtam, mint egy zombi. Talán félig már el is aludtam, mire beértem az épületbe. Odabent Anthony, a biztonsági őr fogadott, aki készséggel segített nekünk cipelni a csomagokat. Boldogan elfogadtam a felajánlkozását, és benyomtam a lift megfelelő gombját. Megköszöntem Anthony-nak a segítséget és a kezébe nyomtam egy kis borravalót, amikor elértük a lakásomat. Belöktem az ajtót, és egy nagy sóhajjal azonnal az ágyamba vetettem magam. Claes mosolyogva figyelt engem, amikor Nesha odarohant hozzám, és hevesen képen nyalt. Felnyögtem és a párnámba temettem az arcomat. Hallottam, ahogy Claes felkacag, és odahívja magához Neshát, hogy elvigye valahova, valószínűleg a konyhába. Pár perc múlva Claes visszajött egy nedves törülközővel és egy palack vízzel. Megtörölte az arcom, a nyakam, a karjaimat és a lábaimat, majd kinyitotta a flakont, és figyelte, ahogy egy húzásra megiszom a tartalmát.

– Biztos kimerült vagy. Minden rendben? Ugye nem vagy beteg?

Befészkeltem magam a meleg takaró alá, majd felnéztem Claesra, hogy megrázzam a fejem. Ő leült az ágy szélére, és aggodalom ült ki az arcra.

– Jól vagyok. Csak… fáradt.

– Túl keményen dolgozol.

– Ez minden, amit most tehetek. Meg kell dolgozni az életért, nemde? Valamiből fizetni kell a számlákat.

– Persze. De figyelj oda magadra is!

– Oké.

– Most jobb, ha megyek. Te meg aludj csak! Majd reggel beugrom érted.

– Miért nem maradsz? Reggel majd kölcsön adok néhány ruhát a holnapi napra.

– Nem. Semmi gond.

– Késő van. Kérlek! Maradj!

Reményteljes pillantást vetettem rá, ami működni látszott. Elmosolyodott, és kiment a fürdőbe, hogy átöltözzön egy bő pólóba és egy sortba, mielőtt mellém heveredett az ágyba. Hozzá bújtam, mire ő felkacagott.

– Nem akarsz átöltözni?

– Nem – válaszoltam. – Túl fáradt vagyok.

– Akkor majd én.

Azzal felállt és segített átöltözni. Talán néha zavaró lehet már az én koromban, ha valaki más vetkőztet. De az én munkámhoz ez hozzátartozott. Nem mintha exhibicionista lennék, de ez egy egészen más helyzet. Hiszen ő a legjobb barátom. Rendszeresen láttuk egymást meztelenül kb. öt éves korunk óta.

                Aztán, amikor végzett, egymás mellé heveredtünk és álomba merültünk.

***

                Másnap reggel kilenckor ébredtem. Kótyagos fejjel vánszorogtam ki a konyhába, hogy igyak valamit. Amikor megfogtam a hűtő ajtaját és félig kinyitottam a szemem, hogy lássak is valamit, megpillantottam egy cédulát az ajtóra ragasztva.

                „Reggeli a mikróban. Mindenképp edd meg! Én elmentem suliba. Majd hívlak. Claes.”

                Fátyolos hangon hangosan felolvastam a szöveget, majd nyeltem egyet, hogy megnedvesítsem kiszáradt torkomat, aztán pedig nekiláttam a reggelinek.

***

–  Ha xy 17, az azt jelenti, hogy az y… 2 – motyogtam a papírlap fölé hajolva.

A matekházimat csináltam, amit a tanárom minden hétköznap elküldött nekem, én pedig visszaküldtem, ha végeztem vele. Persze mindig voltak határidők, de szerettem gyorsan túlesni rajtuk. Épp neki akartam látni a következő feladatnak, amikor megszólalt a csengő. Lustán tápászkodtam fel a székemből, és oda csoszogtam az ajtóhoz, miközben fejben továbbra is a matekon agyaltam. A faliórára pillantottam. Alig múlt fél egy. Akkor ez biztosan Frey lesz. Szélesen elvigyorodtam, az ajtóhoz ugrottam és felrántottam azt. Ott is volt ő… Kellyvel. Sűrűn pislogtam, majd amikor rájöttem, nem káprázik a szemem, rámosolyogtam.

– Hello!

– Hali! Remélem, nem bánod, hogy jöttem – villantott rám egy szikrázó mosolyt.

– Egyáltalán nem. Gyere csak be!

Mindketten beléptek, Kelly pedig körbepillantott, miközben Frey kikéredszkedett a mosdóba egy gyors zuhanyra. Én közben kimentem a konyhába valami innivalóért.

– Mit kérsz inni? – néztem Kelly-re.

– Van söröd? – kérdezte, miközben körbepillantott a lakásban.

– Nincs. Sajnálom – kacagtam. Nyilvánvaló válasz, de azért csak meg kellett kérdeznie. Talán csak viccelődni akart.

– Észrevettem. Akkor legyen egy narancslé!

Vittem neki egy pohárral, és leültünk a nappaliban a kanapéra. Gyorsan leöntötte az egész pohár tartalmát a torkán, majd egy nagy sóhaj kíséretében nyújtózott el. Nem tudtam visszatartani a kuncogásomat. Ő csak mosolyogva pillantott rám.

– Szép lakás.

– Köszi.

– Biztos egy vagyon fenntartani.

– Mit egy vagyon fenntartani? – tűnt fel Freya egy törülközővel a feje köré csavarva.

– A kis barátnőd lakását. Lenyűgöző.

Lehet, furán hangzik, de mindig is lenyűgözött Kelly akcentusa. Ez csak még érdekesebbé tette azt, amit mondott. Frey odalépett hozzánk, és leült mellém a kanapéra, miközben a haját kezdte szárítgatni. Felálltam, és segítettem neki. Kelly csak bámult minket és mosoly ült ki az arcára.

– A kis szerelmes madárkák. Milyen cuki!

– Szeretnél többet látni? – cukkolta Frey.

– Tegyük ki a 18-as karikát?

– Talán – kuncogott Frey.

– Te kis perverz!

– De te még rosszabb vagy.

– Túl jól ismersz.

Nem tudtam megállni, hogy felnevessek a csipkelődésükön. Amikor befejeztem Frey hajának szárítását, visszaültem a helyemre.

– Amúgy, miről is akartál beszélni? – nézett a barátnőm Kelly-re.

– Ja, igen.

Frey bólintott, és várta, hogy Kelly folytassa.

Daria Werbowy alias Kelly Richard

– Öööö… de meg kell ígérned valamit.

– Mi lenne az?

– Ne légy rám dühös!

– Oké. Ezt megígérhetem. Mondjad!

– Én… – vett egy nagy levegőt Kelly, majd egy szuszra eldarálta a mondat hátralevő részét: – a húgoddal randizok.

– Hogy? – zavarodtam össze. De úgy tűnt, Frey nagyon is jól értett minden egyes szót. Először döbbentnek tűnt, majd zavartnak.

– Te? Irisszal randizol?

A szemei kidülledtek, ahogy Kelly-re nézett, miközben az bólintott, próbálva minél kisebbre összezsugorodni. Pár perc némaság után ismét Frey szólalt meg.

– Komolyan beszélsz? – kérdezte nyugodt hangon. – Mégis miért? Minek kell neked az a poronty?

Frusztrált volt a hangja, de nem volt dühös. Nem tudtam pontosan, mit érezhet, de nem haragot. Nem tudom, igazam volt-e, vagy sem, de mintha bosszúságot éreztem volna a hangjában. De miért? Ez nem fért a fejembe. Felvontam a szemöldököm és kérdő tekintettel Freyára néztem, miközben ő a bal kezébe temette az arcát. Aztán végül megint ő törte meg a csendet:

– Hogy történt ez az egész?

Lassan felemelte a fejét és Kelly-re nézett, várva a választ. Kelly fészkelődött ültében és idegesen lesütötte a szemét. Úgy viselkedett, mint aki ellopott egy sütit a szekrényről. Talán más helyzetben még fel is nevettem volna a képtől.

– Ööö…

Felpillantottam, és meglepetten láttam, hogy Kelly ismét Freya szemébe néz. Éreztem, hogy ismét visszatér az önbizalma.

– Nos, azt mondta, ha összetörnéd a szívem, csak hívjam fel.

Erre megszólalt egy csengő a fejemben. Miért hangzik ez olyan ismerősen? Várjunk csak! Ugyanezt mondta nekem is. A fenébe is! Micsoda egy flört-technika! Vajon Freya minden exének ezt mondja? Annyira belemerültem a gondolataimba, hogy fel se tűnt, mi zajlik körülöttem, míg végül Freya egy szava visszarántott a valóságba.

– Te egy vadbarom vagy. – Sosem hittem volna, hogy ezt valaha is hallom a szájából.

– Hogy? Te most baromnak neveztél? – rökönyödött meg Kelly.

– Pontosan. Jól hallottad. De mondd már el, hogy történt!

– Nos, felhívtam. Olyan kedves és aranyos meg minden, szóval amikor randira hívott, rögtön igent mondtam. Olyan hihetetlen. Aztán a dolgok csak úgy követték egymást, és mire észbe kaptam, már együtt jártunk. – Olyan álmodozó kifejezés ült ki Kelly arcára, amitől Freya dühösen felsóhajtott.

– Persze, hogy hihetetlen. Ebben nagyon jó. Elcsavarni a lányok fejét, aztán meg megcsalni őket.

Meglepett, milyen hidegen beszél a húgáról. Olyan rossz lenne? Pedig olyan kedvesnek tűnt, amikor találkoztunk!

– Ne érts félre! – folytatta Frey. – Szeretem a húgomat. Mindent szeretek benne, kivéve ezt a szoknyavadász stílusát.

– Nos, igazából ezért vagyok itt.

Frey összevonta a szemöldökét. Egy ideig elgondolkodott, mielőtt megszólalt volna.

– Megcsal, nem igaz?

– Ó, igen. És nyíltan csinálja.

– Nagyszerű. Most meg kéne, hogy lepődjek, de vajon miért nem megy? – vicsorgott Frey.

– Visszatérve… Szeretnélek megkérni, hogy beszélj vele.

– Beszéljek vele? De miről?

– Nem tudom. Mondd el neki, milyen nagyszerű lány vagyok, és hogy ne üldözzön el, meg hasonló szarságokat!

– Mintha neked anno mondott volna bárki is ilyesmit, hm?

– De ez most más. Én tényleg szeretem őt, Frey! És nem hagyhatod, hogy a húgod folyton ezt csinálja.

– Miért? Te is folyton ezt csinálod.

– Nem! Azzal már leálltam.

– Na jó! Meglátom, mit tehetek, oké? Haza megyek ma délután és beszélek vele.

– Rendben – vigyorgott rá Kelly.

– Rea! Nem lenne kedved velem jönni? – nézett rám Frey szeretetteljesen. Hogy utasíthattam volna vissza?

– Dehogynem.

***

                Aznap délután Freyjel megálltunk a szülei háza, vagy inkább kastélya előtt. Amikor kiszálltunk a kocsiból, Freya lerázott pár az üdvözlésünkre érkező alkalmazottat. Nem volt különösebben kedve társalogni velük. Én pedig csak bólintottam üdvözlésképp. Egy örökkévalóságnak tűnő idő után végül elértük a hálószobát. Freya még ki sem nyitotta az ajtót, amikor női hangokat hallottam meg odabentről, és megállítottam a barátnőmet.

– Talán kopognunk kéne. Szerintem nincs egyedül – suttogtam.

– Reméljük, legalább ruha van rajtuk.

Azzal szélesre tárta Iris szobájának ajtaját, meg sem lepődve, hogy a húgát egy másik lánnyal a karjaiban találta ott. A csinos lány az ölében ült, és papírt és tollat szorongatott a kezében. Freya nyugodtabb volt, mint valaha. Úgy mosolygott, hogy az egyáltalán nem tűnt kényszeredettnek, pedig nyilvánvalóan az volt.

– Üdv, drága húgom! – ironizált. – Remélem, nem zavartam meg semmit.

– Hello, Frey! Rea!

Iris rám nézett, és rám villantotta a legcsábosabb mosolyát. Az ölében ülő lány sem zavartatta magát. Ránézésre úgy velem egykorú lehetett. Selymes szőke haja a melleire omlott, keretezve tipikus „szomszédlányos” arcát. Égszínkék topot és fehér sortot viselt, ami élesen elütött hosszú, napbarnított combjaitól. Rám nézett és elmosolyodott. Miután viszonoztam a mosolyát, Freya felé fordult.

– Természetesen nem zavartál meg semmit. Dennise-szel épp egy angol projekten dolgozunk.

– Nem is tudtam, hogy az angol projektekhez a tapizás és az ölelkezés is hozzátartozik. – Fogalmam sincs, hogy tudott Freya ilyen nyugodt maradni.

– Bocsánat az udvariatlanságért! – állt fel a lány, és odalépett hozzánk kezet fogni. – Dennise vagyok

Halkan kuncogott, amikor megfogta a kezem. Aztán odarohant Irishoz, és súgott valamit a fülébe. Nem értettem teljesen, de a modell, a magazin és az autogram szavakat ki tudtam venni. Iris rám nézett, én pedig, nem tehetek róla, de kényelmetlenül éreztem magam.

– Valami baj van? – erőltettem magamra egy mosolyt.

– Ööö… Úgy tűnik, nekünk meg kell beszélnünk egyet s mást. Rea! Megkérhetlek, hogy maradj itt Dennise-szel, amíg mi Freyával beszélgetünk egy kicsit? – pillantott jelentőségteljesen Iris a nővérére.

Némán bólintottam, miközben a könyvtár felé indultak. Amikor visszafordultam, Dennise már előttem állt, széles mosollyal az arcán. Visszamosolyogtam rá és leültem az egyik karosszékbe, ő pedig követte a példámat. Aztán váratlanul megfogta a kezemet.

– Istenem! Te tényleg Rihannon Lee Dawn vagy? A modell?

– Igen. Ismersz?

– Persze. Te vagy a kedvenc modellem.

Elpirultam és elfordítottam a tekintetem. Szóhoz sem jutottam. Tudom, hogy már hozzá kellett volna szoknom, de mindig jó érzés, ha felismernek.

– Kösz – motyogtam végül.

– Nem tesz semmit… Ez hihetetlen! Annyira imádlak! – mondta izgatottan.

Úgy egy óráig beszélgettünk, mielőtt Freya és Iris visszajöttek. Tapintható volt köztük a feszültség. Kérdőn néztem Freyára, de ő csak némán eltátogta, hogy „később”. Azt hiszem, nem ment túl jól a dolog.

Folytatása következik!

Mindig rád vártam - Egy biszexuális lány kalandjai 12. fejezet

Előzmény: Mindig rád vártam - Egy biszexuális lány kalandjai 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Mindig rád vártam - Egy biszexuális lány kalandjai 11. fejezet
Írta: crazygamelover
Fordította: Sinara

**************************************************

– Rain! – énekelte csengő hangon.

– Rain! – Ezúttal lassan mondta ki, elnyújtva.

– Hé, Rain!

Ez már használt. Ez a csattanós, idegesítő hang. Olyan kellemetlen volt, hogy már az őrületbe kergetett.

– Mi az?

Megfordultam, és vártam, hogy az alacsony lány beszélni kezdjen. Hollófekete haja épp csak a válla alattig ért. Nagy, mogyoróbarna szemei szórakozottan csillogtak. A fenébe is! Boldog, ha ilyen nyomorultul érzem magam miatta? Ez a lány maga az ördög, elbűvölő csomagolásban. Igen, aláírom. Elbűvölő. Nem kedvelem az ilyen mézes-mázos lányokat. Bár Mir is ilyen, de ő kivétel. Ő szerencsére nem olyan idegesítő. De ez a lány… Bár, ha nem lenne ennyire idegesítő, talán még lenne esélye. Heh! Micsoda szégyen erre még gondolni is.

                Mereven nézett rám. Biztos arra várt, hogy valami kedveset mondjak neki, most viszont, hogy így felcsattantam, úgy tűnt, mindjárt elsírja magát, és hozzám vágja, milyen önző vagyok. De tévedtem. Csak lebiggyesztette az ajkát.

– Mi ez az arc? – kérdeztem flegmán.

– Belehalnál, ha egyszer kedves lennél hozzám?

– Miért kellene kedvesnek lennem?

– Mert szeretlek.

– Na és? Ez nem jelenti azt, hogy én viszontszeretlek.

– Annyira önző vagy!

– Ja. Így van. Önző vagyok. Most pedig tűnj el!

Továbbsétáltam és többet nem is törődtem vele. A pokolba is, miért nem tud leszállni rólam? Beszálltam a kocsiba, és szóltam Steve-nek, hogy induljon. Annyira örültem, hogy megszabadulhatok ettől a lánytól, bár már a nevére sem emlékeztem. A fenébe is! Már egy egész szótárat készíthetnék az elfelejtett szavakból. Az a kis ördögfióka ott állt a kocsi mellett, és rám mosolygott. Helyes volt annyi bizonyos, de egyszerűen nem tudtam elviselni a jelenlétét, szóval inkább elfordultam, és lehunytam a szemem.

                Mire észbe kaptam, már otthon is voltunk. Csak aludni akartam. Lerúgtam a cipőmet, és a szobám felé indultam. Vanessa szólt, hogy vár valaki a szobámban, de én nem figyeltem rá. Túl fáradt voltam már. Az ajtómban pedig megint abba a kis ördögfiókába botlottam, ahogy ártatlanul néz rám.

– Mit akarsz?

– Veled maradhatnék, hogy átöleljelek?

– Úgy nézek én ki, mit egy kövér teddy-mackó?

– Nem. De biztos vagyok benne, hogy még puhább vagy.

A kilincsre tettem a kezem és kinyitottam az ajtót.

– Értékelem, de most már hagyj békén!

– Ne légy ilyen! Hiszen csókolóztunk, meg minden…

– Ne is emlékeztess rá!

Beléptem a szobámba, és becsaptam magam mögött az ajtót. Egy lány feküdt toppra vetkőzve az ágyamon. Alatta nem viselt semmit. Elég szexi volt… De mindegy is. Nem érdekes. Dühösnek látszott. Ha egy rajzfilmben lennék, biztos vagyok benne, hogy füst gomolyogna ki a füléből. Az a kisördög meg, mintha nem is vette volna észre őt, csak beszélt és beszélt, mintha nem érne rá ez mind holnapig.

– Kaphatnék még egy csókot? – hajolt felém.

Ez csak még több olaj volt a tűzre. A lány felállt az ágyról és odalépett hozzánk. A kis ördögfióka csak most vette észre, hogy nem vagyunk egyedül a szobában. Nem tűnt meglepettnek.

– Ó! Hello, Miranda.

Kényszeredetten elmosolyodtak, mielőtt Mir megszólalt volna.

– Amy! Sajnálom, de vissza tudnál jönni máskor? Rainnel  már vannak terveink ma éjszakára.

– Terveink? – kérdeztem meglepetten.

– Persze, te buta! Meg kell csinálnunk a matek házit. Ezért vagyok itt. – Meggyőzően beszélt. Soha nem hittem volna, hogy ilyen jól tud hazudni.

– Tényleg! Hogy felejthettem el? – kaptam a fejemhez.

– Rosszul hangzik. Talán majd máskor összefutunk. Hello, Rain! Hali, Miranda!

Csak néztem, ahogy távozik, Mir pedig rezignáltan integet neki és kényszeredetten mosolyog. Amikor a kis ördögfióka végre elment, Mir az ajtóhoz lépett és bezárta. Aztán rám pillantott, és a tekintete egyáltalán nem tűnt vidámnak.

– Mi a fene volt ez?

– Honnan kéne tudnom?

– Remek! Rain Spencer Dawn semmit nem vesz észre, ami neki nem fontok – mondta szarkasztikusan.

– Ez most bók akart lenni? – kacagtam fel.

Ő is elmosolyodott, és közelebb lépett. Olyan közel álltunk egymáshoz, hogy éreztem a lélegzetét az arcomon. A szemembe nézett, és a kezébe vette az arcomat. A szemei szórakozottan csillogtak.

– Aranyos – mondta.

– Nagyon vicces – vágtam vissza.

– Megbirkózol vele?

– Mivel? – Nem tudtam, miről beszél. Semmi bajom nincs.

– Tudsz még ennél is tökkelütöttebb lenni?

– Majd szólok, ha rájöttem – forgattam a szemem.

Hirtelen adott egy csókot a számra. Tettem egy lépést hátra a meglepetéstől, ő pedig csak felnevetett. Csak szórakozik velem. És még élvezi is.

– Azt hittem, ezt már megbeszéltük – vontam össze a szemöldököm.

– Sajnálom. Nem tehetek róla. Annyira aranyosan nézel ki.

– De…

– Hé! Ettől még nem változik semmi. Egy barátomnak nem adhatok egy csókot?

Elhúzta a kezét az arcomról és a csípőmön nyugtatta. Szorosan átölelt és a mellemre hajtott a fejét. Én is átöleltem, és a fejére hajtottam az arcomat. Ezzel mindent elmondott. Mintha nem történt volna semmi. Azelőtt, bármikor haza jöttem, Mirt már a szobámban találtam. Amikor rákérdeztem, mindig csak annyit mondott, hiányoztam neki. Egy idő után már kérdeznem sem kellett.

– Hiányoztam, mi? Téged aztán nem lehet levakarni.

– Fogd be! Nem látod, mennyire haragszom rád?

– Haragszol?

– Igen. Tényleg megcsókoltad őt?

Tusé! Persze, hogy rákérdezett. Hiszen ő Mir. Tudtam, a játéknak vége. Persze már nem járunk együtt, de bárkivel is lennék együtt, ő féltékeny lenne. Ő a féltékenység istennője. Nem viccelek.

– Azt hiszem, igen.

– Hol?

– Hol? Mit értesz ez alatt? A fene se tudja már hol voltunk.

– Az arcán? A száján? Vagy máshol?

– A száján.

Ellökött magától és karba fonta a kezét. Milyen gyerekes! De épp ettől olyan ellenállhatatlan. Ha nem Mirről lenne szó, most biztos kifakadnék, hogy kit érdekel ez az egész. Azt hiszem, túlságosan is szeretem őt.

– Mostanában volt?

– Nem hiszem. Már nem is emlékszem rá, mikor történt.

– Nagyszerű – prüszkölte.

Berántott az ágyamba, és leültünk egymással szemben.

– Charity mesélt a korábbi kis kifakadásodról.

– Á! Szóval nem is azért vagy itt, mert hiányoztam? Erről akarsz beszélni?

– Nem, nem. Egyébként is jönni akartam. Baj?

Megráztam a fejem, és rávigyorogtam.

– Szóval? Miért csináltad?

– Mit? – kérdeztem.

– Féltékennyé akartad tenni? Vagy miért mondtad el neki?

– Ó, kérlek! Érdekel is engem, hogy mi van vele.

– De szeretitek egymást, nem? Hiszen csókolóztatok.

– Igen. De ez nem jelent semmit.

– Hogy mondhatsz ilyet?

– Nézd! Mielőtt randizni kezdtünk volna, már csókolóztam vele egyszer.

– Hogy? Miért nem szóltál?

– Mert nem akartam, jó?

– Remek. És aztán?

– Megbeszéltük, és azt mondta, nem jelent semmit.

– A fenébe is! És másodszor?

– Nem tudom. Mondott valamit arról, hogy hiba volt.

– Akkor kérdezd meg!

– Nem. Mi van, ha csak játszik vele, mint bárki más? Csak mert jól nézek ki, és tudom, hogy kell megoldani egy pár matekfeladatot.

A szívem hevesen dobogott. Mi van, ha tényleg csak játszik vele? Végül is mindenki csak ezt teszi. Randizni egy menő lánnyal, remélve, hogy ezzel a tekintélye növekszik, és mások úgy néznek rá, mint valami rock sztárra. Mindenki ezt csinálja. Csak Mir nem. Ő azért szeret, aki vagyok. Az már csak az én hibám, hogy nem szeretem viszont. Ez nem illúzió, mint bárki más esetében. Rájuk nincs szükségem. Úgyis csak átvernek. Mindenki népszerű akar lenni. De én, én nem akartam ezt.

– És mi van, ha mégsem? – rántott vissza a valóságba.

– Mitől vagy ebben ilyen biztos?

– Nem tudom. De te sose tudod meg, ha nem próbálkozol.

– Rendben, rendben! Megrólbálom. De nem ígérem meg, hogy mostanában.

– Majd ha készen állsz rá, Rain! De ne szalaszd el! Már most olyan népszerű, mint te.

– Mit akarjon ez jelenteni?

– Azt, hogy sokan pályáznak rá. Különösen a legnagyobb szoknyavadászok.

– Csak merjenek hozzáérni!

– Mit teszel? Hiszen nem a tiéd.

Beharaptam az alsó ajkam. Igaza van. Nem az enyém. Nem tehetek semmit, ha mással akar lenni.

– Gyűlölöm, ha igazad van – szűrtem a fogaim között.

Amíg Mir szavain gondolkodtam, valaki kopogtatott.

– Rain! Miranda! Kész a vacsora.

– Néhány perc és ott leszünk! – kiabáltam.

Hangosan felsóhajtottam, és lehámoztam magamról a ruhámat. Nem izgatott, hogy Mir lát meztelenül. Csak kibontottam a hajam és átmentem a fürdőszobába, hogy lezuhanyozzak. Nem csuktam be az ajtót, mielőtt megengedtem volna a hideg vizet.

– Nem fázol? – dőlt Mir a fürdőszoba ajtajának.

– Kell a hideg zuhany. Szétrobban a fejem.

– Segítsek? – kérdezte csábos hangon.

– Megoldom.

– Régen együtt zuhanyoztunk. Emlékszel?

– Régen. Azóta már felnőttünk.

– Engem nem zavar. Láttalak már meztelenül elégszer.

– Mindent a szemnek, de semmit a kéznek!

Felnevetett és levette a topját. Most már ő is meztelen volt. Megrázkódtam a látványtól.

– Mit csinálsz?

– Felveszem a melltartómat. Miért? – nyúlt a melltartója után.

– Nem akarom, hogy anyukád azt gondolja, nem öltözködöm rendesen.

Felsóhajtottam. Nem hiszem, hogy ellen tudtam volna állni, ha tényleg beszáll mellém a zuhany alá.

– Miért? Mit gondoltál? Te perverz.

Hogy? Pont te hívsz perverznek? Na jó! Elismerem, nem vagyok egy kisangyal. De egy vén kujon sem vagyok.

– De te pont ezért szeretsz. Ezért nem tudsz leakadni rólam – vigyorogtam rá.

– Valóban – nevetett.

Elzártam a zuhanyt, és kiléptem a fülkéből, hogy megtörülközzek. Végignéztem a pólóimat és a sortjaimat, hogy megtaláljam a megfelelőt. Lassan szárítottam meg a hajam, és óvatosan begöndörítettem. Amikor végeztem, elindultam az ajtó felé. Mir követett le a konyhába, ahol anya már várt ránk valakivel, akire nem számítottam.

– Apa!... Már itthon vagy? – lepődtem meg.

– Igen, Rain. Itthon vagyok. Nem is örülsz, hogy látsz? Hello, Miranda!

– Persze, hogy örülök – néztem rá, ő pedig felnevetett.

– Hogy van, Mr. Dawn? – kérdezte Mir.

– Jól. Köszönöm kérdésed. Nem úgy, mint valaki, akit ismerek – vigyorgott rám.

– Ez mit akar jelenteni? – vontam össze a szemöldököm.

– Ó, semmit! Csak megszakad a szívem, amiért ez a kislány nem foglalkozik az apjábal.

– Nagyon vicces – húztam el a számat.

– Felhívhattál volna.

– Miért? Te sem hívtál – vágtam vissza,

Anya felsóhajtott

– Jól van, jól van! Ti ketten, folytassátok a gyerekes civódásotokat az asztalnál. Már szeretnék enni.

– Rendben – mondtuk egyszerre.

Miranda nem tudta visszatartani a nevetését. Leültünk és vacsorázni kezdtünk. Arra az ajánlatra gondoltam, amit Mrs. Lynch tett nekem.

– Ó, igen! – néztem a szüleimre, még mindig tele szájjal. – Híreim vannak nektek. Neked is, Mir.

– Rain! Ne beszélj evés közben! – szólt rám anyám.

Amilyen gyorsan csak tudtam, lenyeltem a falatot, és folytattam a mondandómat.

– Szóval, az igazgatónő azt mondta, kihagyhatnék egy osztályt, ha akarom. És adna ajánlást az egyetemre is.

Körbe néztem, hogy lássam a reakciókat. Anya elmosolyodott, de apa hitetlenkedve nézett rám. Miranda kényelmetlenül érezte magát. Nem értem, miért.

– Nos, ez nagyszerű – mondta anya. – Ez egy nagyszerű lehetőség, kicsim.

– Megfenyegetted, vagy mi? – nézett rám apa.

– Hogy?

– Csak viccelek. Hiszen egy igazi bajkeverő vagy. Azon gondolkodom, ha ezt eléri, hamarabb megszabadul tőled.

Nos, végülis igaza van. Talán Mrs. Lynch csak meg akar szabadulni tőlem. De miért kéne, hogy érdekeljen? Ez nekem is jó.

– Nem hiszem. Nem tenne a kedvemre, ha annyira utálna.

– Igaz – értett egyet apám.

– És kinevezett diákelnöknek is.

– Hogyhogy? – nézett rám apám.

– Nem tom’. Talán azt akarja, hogy meggebedjek a munkától, mielőtt megszabadul tőlem.

– Jó ötlet. Rajtad áll.

– Jó van! Szóval jó lesz, ha korábban végzek? – néztem a szüleimre, akik bólintottak.

– Ez könnyű volt – folytattam a vacsorám.

Mirre néztem, aki feltűnően csendes volt.

– Mi van veled? – böktem oldalba.

– Semmi. Tényleg semmi.

– Ha te mondod…

Folytatása következik!

Ui.: A képen Emily DiDonato alias Rain Spencer Dawn.