Újra a tanyán 6. rész - Újra a parton

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Újra a tanyán 1. rész - Visszatérés
Közvetlen előzmény: Újra a tanyán 5. rész - Addig jár a lány a kútra

*****************************************************************

Tücskök ugrándoztak szerteszéjjel, távolabb egy gólya kelepelt. Az ég békés kékje burokba zárta a végtelent, mintha a kupolánál kötelezően vissza kellene fordulniuk a kicsinyes álmoknak és a félénk vágyaknak.

A homoktisztás felett, mint gigantikus malom szitája, remegett a levegő. Emesét várta minden. Süppedős, forró lábnyomát, és azt a csillogós némaságot, amellyel emlékezni szokott valakire, akinek ezen a helyen állt meg a szíve, éppen lubickolás közben, s akit olyan pökhendi módon sodort el a víz, mintha joga lenne elragadni bárkinek is az apját.

Fájt a meleg és égetett a magány. Minden Emesét várta.

*

Ebéd végeztével rutinosan elmosogatta a néhány eszközt, ez korábban is az ő feladata volt. Téblábolt egy keveset, s mikor felhangzott Jani ütemes, négyes-erősségű hortyogása, Emese elhatározta, hogy lesétál a partra. Tudta, hogy az első pillantás – akár üvegcserépen át nézné – egy könnycsepptől eltorzított kép lesz, de abban is biztos volt, hogy másfajta emlékek is előtörnek, a vidámak… Erre vágyott: valamire, ami az övé, és mégsem magányos, és csak azért sem szomorú.

Egy kép ugrott be – vagy egy filmrészlet inkább – tavalyi emlékei közül, akár egy burleszk jelenete, egy felnőtteknek szóló bohózaté:

Az egyik srác lelkesen próbálja elvenni a szüzességét. Ő csak fekszik széttárt lábakkal, felhúzott térdekkel, Ditke instrukciói szerint. Izgatottan és kíváncsian várja, mi következik, Ditke-barátnője pedig egyik kezével a fiú nyomuló botját tartotta vissza, másikkal pedig felülbírálta, hogy elég nedves-e a bejárat. Amaz, a másik srác közben – fejét Emese hasa fölött tartva – gyengéden érdeklődött: „Megnyaljam a pináját?”

Az asszony könyökével ellenőrizte a dézsában napozó vizet, ezen Emese elmosolyodott:

– Hiába készülsz rendkívüli pancsolásra, a szomszéd nem jön kukkolni, más dolga akadt… – Hangosan persze nem mondta ki a gondolatát. Megsimította a mézcseppes törzsű, vén szilvafát, és a szomszédos tanya felől hömpölygő lárma irányába kerülve indult el.

Lakodalmas zene rikoltozott mind hangosabban, hullámokban, ahogy a szellő játszadozott a hangjegyekkel.

Útközben, tisztes távolban hevert a szomszéd bozontos kutyája, egyetlen bágyadt farok-biccentéssel jelezte, hogy takarékos üzemmódra van kapcsolva.

Emese vargabetűvel közelített a tanyához, a földdel takart pince felől óvatoskodott. Minden pillanatban készen arra, hogy – irányt változtatva – határozott léptekkel folytathassa az útját, ha valaki észrevenné a settenkedést.

A hátsó ablak – erről még sosem járt – szélesre tárva, belül senki. De ilyet még nem látott! Nem a megszokott, tanyasi stílus, még csak nem is a modernizált, újgazdagéknak tervezett fajtából való, hanem vörös és fekete drapériák, függönyök, és hatalmas tükörfelületek. Egyszerre több példányban látta az ablakkeretet, és benne a saját, csodálkozó fejét. Középen egy ormótlan, kör alakú franciaágy – felette is tükör –, spotlámpákkal becélozva, és egy állványon kamera várakozott bevetésre.

– Javasolni fogom Beának és Dorinának, hogy legalább egy szobát így rendezzenek be! – gondolta vidáman. Az egész színvilág és hangulat jobban illene barátnői lakásához és a céltudatos vendégkörhöz, mint egy borvirágos bácsikához. Elképzelte Dorinát, krémbarna bőrével, ahogy fekszik az ágy közepén, miközben nyolc példányban mutatják a tükrök. Aztán odaképzelte azt a lányt, akit megérkezésekor látott – aki egy zsák krumplira emlékeztette –, és halkan felkacagott.

Árnyéka végiglebegett a ház oldalsó falán, ahogy a odalapulva továbbosont. Egy csukott ablak, a kintihez képest belül sötétség… Nem gondolt rá, hogy bentről nézve ugyanez fényes üvegablakot jelent nagy, sötét árnyékkal.

– Milyen kedves látogató! – hallotta volna, ha engedi a zenebona.

Az épület sarkánál lassan, derékból meghajolva kidugta a fejét… Visszaegyenesedni már nem bírt, mert egy durva kéz hátracsavarta a karját.

*

Bammeg és Bazzeg számára kiszélesedtek az események, majd váratlanul széjjelcsúszott a világ.

Hosszú hetek nélkülözéseit akarták bepótolni. Ha lehetne ilyet, akkor minden egyes naptári naphoz most utólag tennének egy pipát. Sziszin próbálták ledolgozni a várakozásokat, a semmibevevést… A lány sóhajtozott, nyögdécselt, percenként forgolódott és helyezkedett, hogy a hangosan fújtató fiúk minden irányból hozzáférjenek.

Nem érzékelték az időt, már ha létezik az ilyenkor egyáltalán, és a lánynak csak teljesen véletlenül villant eszébe, hogy ő a barátjával lenne igazság szerint, aki egy hirtelen ötlettől vezérelve át akarta úszni a folyót… Egy pillanat alatt észhez tért, a felismeréstől ijedten tekintett a föléje magasodó két srácra:

– Nézzetek már ki a vízre, mert mindjárt visszaér!

Bammeg és Bazzeg felfogták a figyelmeztetés súlyát, de félmunkát nem akartak végezni, sebtében a lány arcára és szájába ürítették fehér, sűrű nedveiket.

Mintha villám hasított volna közéjük a következő percben, amikor Bazzeg röhögcsélve közölte:

– Nincs az bazzeg, se a vízben, se a parton… – A mondat végére érve a beszélő is felfogta, lefagyott az arcáról a vigyor.

Sziszi, aki minden eshetőségre készen, mosolyogva éppen felhúzta a bugyiját, megdermedt, elsápadt, és puffanással elvágódott.

*

A hirtelenbarna-bőrű, csúcsidőben motorcsónakkal száguldozó férfi néhány taszítással a házba kormányozta Emesét:

– Akad még egy kis tartozásod régről – üvöltötte túl a zenét.

A lány pontosan emlékezett arra az egy évvel korábbi jelenetre a parton, amikor zálogosdit játszottak Ditkével és a két sráccal, és hirtelen felbukkant ez a koma. Megborzongott az emlékezéstől. Akkor érezte életében legelőször, éppen ott és akkor, hogy micsoda különbség van szex és szex között, ha az egyikre kíváncsi, a másik meg utálattal tölti el.

Négyen tartózkodtak az épületnek abban a helyiségében, ahová a motorcsónakos egy határozott lökéssel őt is beirányította. A krumpliszsák-szerű lány anyaszült meztelenül, szögletes-bizonytalan mozdulatokkal bort töltött mindenkinek, Emese felé is nyújtott egy poharat, aztán biggyesztve mégis letette egy székre. Három férfi – a szomszédon kívül még két ismeretlen – ült félkörben, az összes ruházatuk egyetlen ing és egypár zokni, két főre elosztva.

Hátracsavart karkán kicsit enyhült a nyomás, most látta csak, hogy – nyakába gyűrt pólójával – a barnabőrű se számít túlöltözöttnek. A helyzet egyáltalán nem volt ijesztő, inkább komikus.

Bea, barátnőinek és lakótársainak egyike szokta mondogatni: „minden fasz egyforma”, s Emese most bölcsen hozzátette:

– …de nem mindegy, ki viseli.

A legrosszabb indulattal sem állíthatja magáról, hogy nem érdeklődik kellőképpen a férfiak eme kiálló szerve iránt, a azt sem, hogy annyit látott volna eddigre, hogy nem kíváncsi a további felhozatalra… de három ilyen petyhüdtség mosolygásra késztette. Válla felett hátranézve megállapította, hogy a motorcsónakosé is szottyadt, mintha leesni készülne.

Ugyanezt gondolhatta a krumplislány is, mert térült-fordult az ücsörgők között, mindig a fenekét mutogatva feléjük, és többször beállt egyik-másik lábai közé, vaskos combjaival érintve a kisdarab, bőrrel fedett valamit. Közben majdnem elbotlott, de feltalálva magát, négykézláb…

– Simán bekapta a teljes pöcsöt, tartozékaival együtt – mosolygott magában Emese. Nem irigykedett, inkább szánakozott.

– Elég a mozizásból! – taszajtott rajta egyet a motorcsónakos, s néhány lépéssel átjutottak a csupa-tükör szobába.

*

A falu körzeti megbízottját értesítették, hogy nézze meg, mi történt a parton, mert egy ismeretlen telefonáló hebegéséből nem sikerült kihámozni. Mindenesetre küldenek egy mentőt.

– Lőttek a délutánnak – morgott a nagydarab férfi, letéve a telefont.

Többen serifnek nevezték a faluban, tekintélyt parancsoló termete miatt egyesek Piedone-nak. Nem sok teendője akadt az évek során, most is kelletlenül nézett kifelé az ablakon, és megpillantotta a szemközti telefonfülkénél azt a két megzavarodottat…

– Gyertek csak, barátaim, kirándulni megyünk! – dörrent rájuk, és komótosan kinyitotta a kocsija ajtaját.

*

Emese tisztában volt vele, hogy kinevetni nem szabad – mert a gúnyolódástól agresszívvé válhat –, de nem értette, mihez tudna kezdeni a motorcsónakos.

A visszavonuló-helyzetű, vert sereg utolsó, bágyadt katonájára emlékeztető farkincát talán még Dorina sem tudná használhatóvá tenni. Pedig Emese látott már egy s más bravúrt a barátnőjétől. Az is lehet, hogy a krémszínű szépség egy pillantásra sem méltatná, de hozzá nem érne, az tuti. Volt már ilyenre példa, s utólag Bea – aki főnökként viselkedett – bosszúsan megjegyezte Dorinának:

– Ha nem tetszik, csomagolhatsz és mehetsz haza!

Mire az utolsó szó is elhangzott, a mindig hűvösnek és kiegyensúlyozottnak látszó Dorinából egy elkeseredett, elhagyott kislánnyá változott. Hol van számára az otthon?

Vélhetően a motorcsónakos is felfogta, hogy ebből a helyzetből kielégült győztesen nem tud kikecmeregni. Tompa tekintettel nézte a fekvő Emesét.

A társaság további tagjai egyenként beosontak az ajtón, és várták az előadást. Ki tudja, mikor kezdték az iszogatást, és mióta próbálták – a krumplislány segítségével – szex-bulira változtatni az összejövetelt, miközben talán erőn felül teljesítettek is már… Megelégedtek volna a látvánnyal, de erre nem sok remény akadt.

A motorcsónakos tett egy tétova kísérletet – Emese először azt hitte, hogy „életet szeretne szopatni” –, felmászott az ágyra. Oda akarta bilincselni a lány kezét, de hamar feladta, mert az ujjai sem engedelmeskedtek.

– Ezzel elszalasztottad az utolsó sanszodat – mosolygott magában a lány –, mert később itt megtaláltál volna egy menetre, így viszont… – Felült az ágyon, lecsúszott róla, és a legtermészetesebb módon kisétált a házból.

Zavaros tekintetek követték.

– Azt azért nem hagytam volna, hogy szöttyedt pöcsöket nyomkodjanak hozzám! – A part felé lépkedett. – Vagy a számba…

Egy váratlan fordulattal megint Dorina jutott eszébe:

– Szegényke nem mehet haza, mióta megtudták, hogy mivel foglalkozik… –Potyogtak a könnyei, de ezek gördülő cseppek már nem a gyönyörű barátnő sorsának szóltak.

Önmagát siratta.

*

Ezen a napon a falucskában két tragédia történt. Egy fiatalember belefulladt a folyóba – „pedig jó úszó volt a szentem!” –, menyasszonya pedig olyan sokkot kapott, hogy kómába esett.

Arra senki sem emlékszik, hogy ez volt az a nap, amikor Emese utoljára járt a parton, és utoljára járt a falujában.

Vége

Újra a tanyán 5. rész - Addig jár a lány a kútra

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Újra a tanyán 1. rész - Visszatérés
Közvetlen előzmény: Újra a tanyán 4. rész - Parton, part alatt

*****************************************************************

Lassan lépkedett, mögötte a vedlett, színtelen állomás. Minden olyan kicsi, az utcák összementek, a házak megrogytak, az egekben susogó fák védtelenné töpörödtek.

Ráérősen haladt, úgyse várja senki. Bár az első percben talán valami örömféle fedezhető fel anyja arcán – Janién semmi –, de az is elröppen, és Emese behúzódhat a szobájába, vagy csinálhat, amit akar… vagy el is mehet. Nem fogja senki megkérdezni:

– Mi van veled? – Szerencsére azt sem: – Meddig maradsz?

Ismerős minden ház, minden kerítés… Nem engedte, hogy megrohanják az emlékek, mégsem a világvégéről érkezett!

A szomszédos tanya felől víg zeneszó hallatszott, iszonyatosan hamis, sikongató szopránnal és vakkantásokkal kísérve. Egy rövididőre feltűnt a hang tulajdonosa: anyaszült meztelenül kocogott a fás-bokros részhez – alakja egy zsák krumplira emlékeztetett, zsák nélkül –, majd kisméretű batyuval igyekezett vissza a házba, ahonnan a szomszéd, és még valaki borízű, türelmetlen hangja szólongatta:

– Hol rejtegeted?

– Dugva tartod? Hol van már?

Innen már csak néhány lépés, Emese hazaérkezett.

Nincs az a szürkében tetszelgő lakótelep, amelyik felérne Jani arcának közömbösségével, ahogy a gangon ücsörögve felnézett a lányra. Emese letette a két csomagot, és megfordult a fejében valami puszi-féle üdvözlés halvány ötlete, de elvetette.

Anyja kidugta a fejét a nyitott konyhaajtón:

– Megjöttél?

Ebédig egyebet nem is beszélgettek. A lány körbekerülte a birtokot, megsimogatta a szomjazó fákat, hosszan nézte a napozó gyíkokat. A megfakult dézsában – mint egész nyáron, mindennap – víz melegszik… „Járogat még a szomszéd kukkolni?” – mosolygott Emese, és derűsen ült az asztalhoz.

– A szomszéd megvan még? – Fejével arrafelé bökött, ahonnan időnként zenefoszlányokat lengetett a szellő.

– Összeszedett valami rosszéletű nőt – felelte nem kevés éllel a levest kanalazó asszony –, azóta egyfolytában tart a vígasság. Jönnek-mennek a vendégek, a hölgyike meg pucéran itatja őket, meg a rosseb tudja csak, mi mindennel szolgál nekik.

„Lehet, hogy én is rosszéletű vagyok? – esett gondolkodóba Emese. – Mit szólnának vajon, ha elmondanám, hogy abban a lakásban, ahol három másik csajjal lakom, több pasi megfordul naponta, és egyik se szomjat oltani jön?”

*

Sziszi megérezhetett valamit, mert hirtelen felülve, farkasszemet nézett a két sráccal.

– Mi van, éhenkórászok? Nem találtatok még senkit? – Félig oldalsó, fekvőhelyzetbe fordult, úgy nevetett felfelé.

Egyik térde felhúzva, akár egy vadászó nőstényé, bimbóit a homok kényeztette.

– Szétszedünk, bammeg! – Ez a mondat ma már egyszer hatásosnak bizonyult.

– Ennyire ki vagytok éhezve? Hát mire való a kezetek?

Bammeg keze élénken mozgott a boxer árnyékában, mintegy demonstrálva a választ, míg Bazzeg gyanakodva lesett a folyó felé – valahol itt kell lennie a lány "dugójának", azért van ekkora szája –, de nem akaródzott még egy pillanatra sem otthagyni a meztelen lányt.

– Nézzé’ szét, bazzeg! – szólt rá a barátjára, és kutyapózban ráereszkedett a lányra.

Sziszi kacagva legurította magáról:

– Jobban szeretem a megszokottat… Vagy azt mondod, hogy szokjam meg a tiédet is? – Hátára hengeredett, ugyanabba a helyzetbe, ahogy az előbb volt látható, újra az ösvény felé mutatva széttárt lábát.

Leírhatatlan küzdelem dúlt a két harcrakész lélekben: egyik oldalon a védtelen, nyitott lány, és az egyébként is előreszegezett elszántság, a serpenyő másik felén pedig egy halvány, „mi történik, ha…?” kezdetű aggály. A patthelyzetet Bazzeg oldotta meg, aki kedélyesen visszaintegetett Sziszi – a folyó átúszásán tüsténkedő – barátjának.

– Nem halad a sodrásban, bazzeg, és még csak amarra tart – állapította meg, gatyáját elegáns mozdulattal félrerúgva.

Bammeg, a hír hallatán, egyetlen mozdulattal félresöpörte hezitálását, és ugyanazzal a lendülettel a lány lába közé térdelt. Felajzott falloszával böködni kezdte a pipacsszínű csikló környékét, letörölhetetlen vigyorral leste a nedvességtől csillogó rést. Kéjesen folytatta azt a játékot, amit a lány elkezdett magának.

Sziszi a karját nyújtotta felé, összekócolta a frizuráját, majd a borzas fejet határozottan a puncijához nyomta.

– Nyaljál, bazzeg! – bíztatta barátját elégedetten a másik. – Te meg szopjál! – Oldalt fekve beajánlotta a farkát, egyik könyökre támaszkodva leste, ahogy majdnem a teljes hossz becsusszan az Ó-alakúra tárt ajkak közé.

Bammeg, aki lucskos képpel felemelkedett – bammeg! – s megnyugodva látta, hogy a barátja is helyben van, egy kicsit még visszatért, és úgy habzsolta Sziszi punciját, mint aki huzamosabb szünet után újra hozzájutott kedvenc édességéhez. Egy-két perc elteltével megint feltápászkodott, és falloszát benyomta egy kevéssel a hegyére állított háromszög-alakúra formázott pihék alá. „Bammeg!”

Mintha meg lehetne toldani egy lépéssel, amit könnyedén elnyel az ismeretlen mélység, lábfejével rugdalta a homokot, és teljes súlyával a lányra ereszkedett. Barátja közben makkját tartotta a fürge nyelvhez, s az alatta érzékenyen meghúzódó kantárt – Sziszi ismerte frenulum néven is, és a srác minden elképzelését rögtön valóra váltotta –, majd újra és újra behatolt szolgálatkész szájba.

A srácok nem győztek betelni az élménnyel, és anélkül, hogy hirtelen bőbeszédűvé váltak volna, saját nyögéseiken felismerték, hogy itt a vég. Ha nem vigyáznak! Visszavonulót fújtak, és helyet cseréltek: Bammeg a lány fölé térdelt, és egyik kezével segített feltámasztani a fejét, Bazzeg pedig a bársonyos tapintású lábakat emelte a vállára…

Újabb fordulat kipirulva, izzadtan, lihegősen. Sziszit négykézlábra állították, majd többször váltották egymást elől-hátul…

*

– A multik olyan nyomott áron vásárolnak fel, hogy nem éri meg. Punktum. Csak azt termelhetünk, amit el lehet adni a piacon, meg azt a kicsinykét, ami magunknak kell.

– Maffia az mindegyik! – mordult fel Jani.

Emese gondolatai messze jártak. Bolyongtak a parton, felidézték azokat a képeket, melyekből több a legelső volt számára. Mélabúsan mosolygott önmagán, belül néha elpirult, pedig az emlékek többsége keserédessé távolodott, színtelen, kiszáradt. Egy pillanatig megfordult a fejében, hogy nem várja ki az ebéd végét, nem hallgatja tovább a számára érdektelen forrongás a gazdaságról, hanem megfogja a kevés csomagját, és némán, éppen úgy, ahogy érkezett, visszasétál a vasútállomásra.

– Ezek se bolondulnak már meg! – váltott témát hirtelen az anyja, amikor a szomszédból éktelen üvöltözés kerekedett. – Ilyen, amikor énekelnek. Most jön majd, hogy összekapaszkodva körbetáncolják a tanyát, mint a’ eszelősek. Persze, mind pucér!

A lány próbált valami irigységet felfedezni a hangjában, hiszen mégiscsak arról a szomszédról van szó, aki – ki tudja, mióta – az ő anyját kukkolta annak tudtával, de nem talált ilyesmit. Benne viszont dagadozott a kíváncsiság a környék egyetlen, valamirevaló látványossága iránt.

*

Bammeg zavarodottan emelte le a falu – vagy talán az egész környék – egyetlen telefonfülkéjének kagylóját, és a felhangzó búgásra válaszolva, háborodott módon belefújt a beszélőbe.

– Mi-mit tá-tárcsázzak? – szólt ki a toporgó, ajtót támogató Bazzegnek.

Folytatása következik!

Újra a tanyán 4. rész - Parton, part alatt

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Újra a tanyán 1. rész - Visszatérés
Közvetlen előzmény: Újra a tanyán 3. rész - Portya

*****************************************************************

– Mit akartok? – nézett fölfelé a lány.

– Gyere ki, bazzeg! Mi is segítünk neked, te is segítesz nekünk! – Bazzeg előrehajolva nyúlt a víz felé.

Angéla tisztában volt vele, hogy végtelen időkig nem ácsoroghat a folyóban. Azért sem, mert annyira nem meleg a víz, s a fiúkról leolvasta, hogy azok akkor is kihozzák, ha magától nem jönne, tehát ezért sem érdemes maradni.

– Szétszedünk! – helyezte kilátásba Bammeg, és nyomatékul felröhögött.

A másiknak annyira megtetszett a kifejezés, hogy ízlelgetve ismételte:

– Szétszedünk, szétszedünk, bazzeg, szétszedünk…

Mindegy volt már a gondosan összehajtogatott ruha! Angéla akár meztelenül is felpattant volna a kis lila motorjára, ha valahogy elmenekülhet, de erre semmi esélyt se látott. Néhányszor volt már szorult helyzetben, nemrég majdnem egy kilométert kellett futnia éjnek idején, a discotól egészen hazáig üldözte egy ismeretlen koma. Máskor az asztalosműhely hátsó szögletébe próbálták beszorítani… de mindannyiszor tudta, hogy – a látszat ellenére – ő van fölényben, és amit erőszakkal akarnak a pasik, az nála van. És nem adja! Mindig bízott a fürge lábaiban, vagy a kemény térdében, mert elég egy hirtelen betérdelés valamelyikük érzékeny pontjára, és váratlanul a többieknek is másfelé akad dolga.

Ezek ketten mások. Látásból ismerte őket, hallotta a hírüket. A helyzet is más: Ha megteszi a hátralévő három lépést – márpedig kénytelen lesz, mert testének vízben lévő része kegyetlenül fázik, míg a vízfelettit hideg verejték lepi –, akkor éppen a karjaikba esik. A karjaikba? Mindkettőnek meredezik a farka a gatyában, vagy anélkül.

– Egy út van – gondolta, és kikapaszkodott a partra.

Az utolsó lépésnél két oldalról négy kéz ragadta meg, így a váratlan, meztelen sprint ötletét máris elvetette. Tökön-rúgásra se volt alkalom.

– Szétszedünk, bazzeg… – Durván megmarkolta az egyik ágaskodó mellbimbót, melyet Angéla már nem takargatott, és csavart egyet rajta.

A következő pillanatban ugyanaz a kéz mélyen a hosszú lábak között kapirgált – „Az a seggem, te idióta!” – nyögött fel a lány, de senkit nem érdekelt.

– De száraz a pinád, bazzeg!

Összeszorította a fogait, egy brutális ujj kíméletlen behatolását és mozgását érezte.

– Mi a faszt akartok? – szólalt meg váratlanul, majd minden erejét összeszedve, szinte kedvesen folytatta: – Nem is férek hozzátok.

A remélt hatás nem maradt el: meglepetésükben elengedték. „Most!” – bíztatta magát, de lábai bénán vesztegeltek. – „De nagy marha vagyok, meg is érdemlem…”

Hogy mit érdemel meg, az igen határozottan kiderült, mert a srácok vállánál-fejénél fogva guggolásba nyomták – úgy látszott, hogy mielőtt földre-döntéshez alkalmas méretű helyre vonszolnák, mást terveznek, de azt rögtön –, és két falloszt kínálgattak egyszerre. A kisebbik olyan rendíthetetlenül meredt az ég felé, hogy a gazdája meg se próbálta a női ajkak közé irányítani, inkább a tövét illesztette a lány arcához és szája csücskéhez, a másik oldalról egy nagyobb – hosszabb és vaskosabb – tolakodott, amelyik hajladozott minden irányba – „szerencsére, mert elérne egyik fülemtől a másikig” – a lány rémülten leste, mekkorára nő ez meg, ha még keményedni akar.

Hátrébb evickélt, térdelésre váltott, és megkapaszkodott a két srácban, éppen ott, ahol azok a legjobban szerették volna. Úgy érezte, hogy nincs veszve minden, mert „ezek annyira beindultak, hogy nem jutnak el… addig”…

Ettől a felismeréstől megnyugodott, és az eddigi, kívülről szemlélős, lebénult, „velem-ilyen-nem-történhet-meg” állapot elillant. Finoman húzogatta a két farkat, a hosszabbat kígyóbűvölő-módra állítgatta háromnegyedről egész felé.

– Ez nem lehet igaz! – morgott érhetetlenül, bosszúsan magában. – Most nem mondhatná már, hogy milyen száraz a punim… azt mondta a marha, hogy a pinám…

Úgy gondolta, hogy nem fogja bekapni egyik falloszt sem, mert ezek az idióták tényleg meg akarták – remélte, hogy mondhatja így, s nem „akarják” – erőszakolni, ezért nem érdemlik meg, de cseppnyi félelem se maradt, inkább egészséges izgalom. Ajkaival közelített, megnyalta a levegőt… ha önként, és nem kényszerből térdelne a két fiú előtt, hajlamos lenne továbbmenni a játékban. Először látott két farkat egyszerre, sőt – ha jól utánaszámol – összesen se látott még sokkal többet, érdekes volt a helyzet. És az érzés: mintha elhagyná a punciját egy csepp, vagy két csepp, és diszkréten a kövekre huppanna.

– És ha ezek elmondják mindenkinek? – villant eszébe, és kezével mérges rángatásba kezdett. – Hallani mindenféle mendemondát a parton történtekről, s bár eddig hitte is, nem is, a saját nevével mégsem lenne kellemes ilyesmiben szerepelni.

A srácok szinte egyszerre nyögtek-szuszogtak – Angéla kicsit hátradőlt –, szapora, sűrű fehérség bukkant ki a keskeny, rövid nyílásokon, és nagy cseppekben, hangtalanul hullott a földre.

– Ennyi – sóhajtott megkönnyebbülten, miközben legszívesebben felpofozta volna magát, mert szinte megértő szeretettel szemlélte a két kielégült falloszt. – Nem is szedtetek szét… – mondta hangosan, felnyalábolva a ruháit.

Bammeg és Bazzeg elégedetten vigyorogtak egymásra, aztán a lányt nézték, ahogy az mégis leteszi a ruháit, majd egyenként magára húzza…  „Ezt már lekésted!” – gondolta ő bugyi-felhúzás közben, amikor észrevette, hogy az egyik megint markolássza magát.

– Itt máskor is megtalálsz minket, bazzeg! – bíztatta a másik.

*

Történt mindez ugyanabban a percben, amikor egy másik helyszínen – innen mintegy 40… vagy csak 39 kilométernyi távolságra – egy közeledő vonat legelső peronján Emese ügyes kézzel, gyors elsősegélyben részesített egy ismeretlen, elszánt, ám bátortalan, szürkeöltönyös férfit, majd dolga végeztével, tenyerét és csuklóját egy illatosított papír-zsepibe törölve, visszalibegett a fülkébe.

*

Mintegy 30 méterrel arrébb egy kisebb homokos partszakasz terül el, a folyó felé sziklákkal és bokrokkal leszűkülő nyílással, ideális hely szerelmeseknek és a szexet gyakorlók számára.

A félhosszú, barnás-vöröshajú lány igyekezett árnyékba húzódni, miután a vízben lemosta magáról barátja nyomait. A folyó nagyon hideg, a szürkés-sárga , csillogó homok forró, ráadásul jólesett volna egy kicsit összebújni, átölelve feküdni, ehelyett a fiú – mint aki jól végezte a dolgát – elhatározta, hogy átúszik a túlpartra és vissza… Fiú? A lány szülei „fiatalemberként” emlegetik a kemény húsz éve miatt, és bíznak benne, hogy „komolyak a szándékai”.

– Én is bízom benne, de ne legyenek már túl komolyak! – szokta ilyenkor hozzátenni Sziszi, persze csak magában.

Nemcsak túlságosan koravénnek tartotta, de unalmasnak is. Arra is nehéz volt rávennie, hogy ne csak otthon ücsörögjenek, mint afféle, ókori udvarlási szertartás elszenvedői, hanem néha lejöjjenek a partra, és ami jólesik, abban ne fogják vissza magukat.

– És ne pattanjon fel rögtön, ahogy kihúzza belőlem a dorongját, hogy ő bizony átússza a folyót! – dohogott Sziszi elkésve, és napszemüvegét megigazítva, magányosan végigfeküdt az árnyékban. – Legalább valami zene szólna! Vagy mit csináljak? Aludjak?

Negyedóra, vagy valamennyivel több telt el azóta, hogy idejöttek a kacskaringós ösvényen. Előtte a két srác… Önkéntelenül elmosolyodott: olyan esetlenül igyekezték fűzögetni, hogy erős kísértést érzett, talán várakozás közben mégis kicsit elbolondozzon velük. „Bammeg… mindenre azt mondja az egyik, haha! A másiknak meg már előnedves volt a gatyája, olyan kefélhetnékje támadt… haha! Szegényke! Hova dughatta végül?” Tenyerét végighúzta a mellein – hamar megszáradt a víz, amivel az előbb leöblítette magát –, és meg sem állt a húsosan puha, intim dombig, amelynek a közepén egy apró sziget található, éppen olyan barnás-vöröses, mint a haja, csak egészen rövid. Háromszög alakú, és akkora mindössze, mint egy tízforintos.

– Csúcsára állított, háromszög alakú tízforintos, haha! – Meglepődött a saját hangjától. Hát már így kell szórakoztatnia magát? Vidámsága dühre váltott: – Mi vagyok én? Nyugdíjas nénike?

Mutatóujja, mint tollpihe végigcsúszott a rés vonalán, majd vissza, ugyanezt megismételte kevéske nyomással, csatlakozott a középső ujj is, és ketten kicsit széthúzták a duzzadt ajkat…
Mint máskor is, mint elég gyakran.

*

Bammeg megtorpant.

Hátranézett barátjára, aki hirtelen fel sem fogta, hogy megérkeztek. Kicsit késve, kivörösödve, de éppen a legjobbkor. Bámulták a lányt, fejük összeért.

Egy-két perce még a legteljesebb egyetértésben folytatták a korábban megkezdett és megszakított portyát: – Hol az a pina, bammeg? – Egyformán bánták, hogy ennyire simán elengedték Angélát, hiszen eljátszadozhatnának még vele, ahogy tavaly nyáron tették a csajokkal… Igaz, azok mindenben benne voltak! – Nosztalgiával szokták emlegetni azt az időszakot: – Az Emese, hú, bazzeg!...

Meresztgették a szemeiket: mérnöki pontossággal, éppen a gyalogösvény folytatásában feküdt az a lány, akit ma már egyszer elszalasztottak, amikor, utolsó pillanatban megérkezett a pasija.

– Telibe, bammeg! – Valami ilyesféle jelentése volt a két váll összekoccanásának. A szűk csapás, melyen idáig óvatoskodtak, éppen a lány széttárt lábai közé vezetett, ahol szorgos ujjak matattak szórakozottan.

– Ez már a miénk! – jelezték az összevillanó tekintetek.

Folytatása következik!

Újra a tanyán 3. rész - Portya

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Újra a tanyán 1. rész - Visszatérés
Közvetlen előzmény: Újra a tanyán 2. rész - Meglepetééés!

*****************************************************************

– Nagy dolgok már nem történhetnek – vélekedett Emese, miután a háromfős család Ferihegynél leszállt, s ő egyedül maradt a fülkében.

A kerekek egyre gyakrabban kattogtak – vagy eddig nem tűnt fel, mert mással volt elfoglalva? A kalauznak valahol másfelé akadhatott teendője a hosszú szerelvényen, pedig Emese nem bánta volna, ha éppen most simogatná azzal a mélybarna tekintetével. A combját, a mellét…

Nézett kifelé az ablakon, de nem a hullámvasutat és az állatkerti sziklákat látta, hanem az otthoni folyót, a homokos partot… Néhány perc maradt a pályaudvarra érkezésig. Elaludt.

Arra ébredt, hogy a barnaszemű kalauz gyengéden rázogatja a karját, ebbe a mozgatásba beleremeg a két cicihalom is, és – milyen huncut! – a jegyvizsgáló mindkét, kinyújtott hüvelykujja egy-egy bimbót, mint billyentyűt érintget. A lány várt egy kicsit, mintha nem venné észre a ravaszkodást – és képzeletében könnyedén ledobta a ruháját, hadd sms-ezzen a hüvelykujjával szabadon, vagy markolja meg amaz, ami markolásra termett –, aztán elmosolyodott, és a fülig zavarban vergődő kalauzt otthagyva, vidáman libbent le a vonatról.

Még kétórányi utazás vár rá egy másik szerelvénnyel.

*

Bammeg és Bazzeg nem szóltak egyebet, elég beszédesnek bizonyult a meztelen lány fölé magasló alakjuk. Némán álltak azon a ponton, amely a partszakaszon az egyetlen alkalmas hely a kikapaszkodásra. Hacsak nem akar a lány, ruháit hátrahagyva, 20-25 méterrel feljebb gázolni…

Angéla első pillanatban csak a két, szélesre tárt vigyort látta, karját a mellei elé kapta.

Varrónőnél járt, a szomszédos faluból berregett át lila kismotorjával, hogy néhány apró igazítást, cipzárjavítást megbeszéljen. Visszafelé támadt az ötlete: hamar megmártózni a folyóban – miért is ne? – ruháit gondosan összehajtogatva a néptelen ösvény egyik méregzöld-levelű, apró bogyókat könnyező cserjéje tövében. Pontosan ott, ahol az egyik fiú áll.

Derékig se lepte már a víz – meredek a part –, ha tesz egy újabb lépést, combközépig fog érni, a következőnél pedig bokáig. Fejmagasságában négy mozdulatlan láb. Tudta, hogy másfelé nem mehet; járt már itt, ezen a kihalt partszakaszon korábban is, nyaranta úgy kétszer-háromszor.

Bazzeg egyik karját nyújtotta, segítséget kínálva a lánynak a felkapaszkodáshoz, közben a másik kezével könnyedén letolta magáról a boxeralsót. Meredező farkával úgy mutatott az oldalról rátűző, délelőtti napfényben, mintha egy kisméretű bottal is támogatni akarná a vízből kijutást.

*

– Itt mindenki szebb, mint én vagyok? – Emese elégedetlenül hasonlítgatta magához a fülke előtt jövő-menő lányokat.

Forgalomban nem volt hiány, a vonaton minden ülőhelyen terpeszkedett valaki, a folyosón is többen álldogáltak, a lányok seregei pedig folyamatosan áramoltak mindkét irányban.

Az ajtó mellett ült, ezért nem nézett keresztül a másik hét útitársán, inkább a vonat folyosójának – vagy ezt nevezik peronnak? – nyüzsgését figyelte.

A korzózó csajok minden alkalommal helyezkedésre, lapulásra késztették a folyosón állókat, de azok cseppet sem bánták.  Emese megfigyelte: mindannyiszor készségesen súrlódtak, dörgölőztek a lányokhoz, és hosszasan néztek utánuk.

– Némelyik lánynak semmi alakja sincs! – Kevés híján hangosan is kimondta a gondolatát.

A következő ötletére pedig nem sok időt fecsérelt, nekilátott a megvalósításához. Felemelkedett a ragadós műbőrről, körbenézett útitársain – jelezve, hogy idetartozik ugyan, ha átmenetileg elhagyja is a fülkét –, és elindult a menetiránnyal megegyezően.

A kocsi elejéről egy pillanatra visszanézve, elégedetten állapította meg, hogy minden tekintet rászegeződik, még azoké is, akik az imént elhagyott fülkétől hátrább ácsorognak, s így mellettük el sem haladt.

Ahogy közeledett a mozdonyhoz, kocsiról-kocsira egyre több utast talált a peronon. Mindegyikükhöz gondosan hozzányomta a cicijét, és akiknek volt elég bátorságuk rámosolyogni, vagy egy szemvillanással elégedettségüket kifejezni, azokon az akadályokon nem igyekezett mielőbb átpréselődni. Ilyenkor megtorpant és visszanézett, mintha eltévedt volna, vagy futólag kikukkantott az ablakon. Több lábra is rátaposott közben, mégsem vették zokon.

– Pardon! – szólalt meg egy talpig szürke, nyakkendős férfi.

A vonat ekkor egy kanyar miatt összepréselte az amúgy is a cipőin tartózkodó Emesével. Egyik kezével hirtelen megtámaszkodott a lány feje mellett, a másikkal átfogta a derekát. Emese ruganyos melleivel és egyik tenyerével nyomta a férfi mellkasát, miközben – mintha véletlenül történne – belemarkolt a nadrág elejébe, és – szerencsés merítéssel – sok szürke szövet között a kezében tartotta annak teljes, meglepett csomagját, vesszőstől-golyóstól.

– Jaj, bocsásson meg! – mentegetőzött a lány, felsőtestével szép lassan, néhány milliméterre eltávolodva, jobbjával, mintha a súlyát szeretné felbecsülni, a nadrág tartalmát emelgette, mozgatta.

– Én voltam a… a… – Sosem derült ki, a nyakkendős miben találta magát hibásnak, mert nyelve a névelőnél megrekedt, ugyanakkor a lány markába zárt testrésze meglepő méretűvé duzzadt.

Emese nagylelkűen szabadon engedte a foglyot, és vidáman folytatta útját a hosszú, keskeny folyosón. Bolondosan billegett, mintha a vonat rázná ide-oda, s valamennyi hímnemű utast – gyakran a nőket is –, aki a folyosón állt, a lehető legnagyobb testfelületével érintett. A mozdony mögötti, lezárt átjárónál megtorpant,

Négy-öt lépéssel lemaradva, mögötte szuszogott a szürkeöltönyös.

A vonatnak ez lehetett az egyedüli része, ahol nem ácsorgott senki, köszönhetően a mozdony hangoskodásának, és annak a kellemetlen szagnak, ami rátelepedett az L alakú területre. Némán álltak egymással szemben.

Emese a meglepődés után majd’ kipukkadt a visszafojtott kacagástól, az ablak mellett toporgó férfi egyszerre látszott pironkodóan zavartnak, és módfelett elszántnak. A lányon eközben kellemesen ismerős izgatottság lett úrrá. Olyasvalami, amit tavaly a parton érzett, amikor barátnőjével és a két sráccal, vállvetve ismerkedtek a szexualitással, miközben bárki láthatta őket… Úgy vette észre, hogy hiába az elszántság, a szürkeruhás tétovázik, hiába követte fél szerelvényen át, szemében most ijedt fény ugrál, s nem sok hiányzik ahhoz, hogy fülig pirulva, menekülőre fogja… csajozás helyett.

– Tehát én vagyok a főnök! – gondolta elégedetten.

A koszos üvegajtó túloldalán egy sportújságot olvasó, idősebb úr, távolabb, kétméterenként egy-egy utas és csomagja, a másik irányban a dübörgő mozdony.

– Gyere errébb! – intett a nyakkendősnek, aki alig-alig akart észhez térni saját merészségének súlyától.

Emese az L belső szögletében, egyszerűen és határozottan az ütemesen rázkódó falnak döntötte a férfit, majd markából merítőkanalat formázva, a lábai közé nyúlt. A szürke szövetben egyetlen fogással rálelt a megnyugodni képtelen farokra, és mire annak ideje lett volna meglepődni, máris benyúlt a derekánál, és mindenféle akadály nélkül kergették egymást az ujjai le-fel… Másik kezével lehúzta a cipzárt,,,

Kicsit félreállt, hogy a wc-ből kilépő, nyugdíjas-korú bácsika elférjen.

Gyengéden elővette a forrón lüktető szerszámot, harmadáig, amíg a kantár engedte, lehúzta a bőrt, félvállát felhúzva rámosolygott a lilás-rózsaszínen kibukkanó, védtelen falloszra … és már csak annyi ideje maradt, hogy ismét félrehúzódjon a fehér sorozatlövés köpködése elől. Így csak a kézfejére és csuklójára jutott, meg néhány csepp a kattogó, szürke padozatra.

Emese a korábbinál is vidámabban lépkedett visszafelé, s fülkéjéig érve ismét végigsimított mindenkin. Úgy érezte, hogy mégis ő a legszebb az egész vonaton, hiszen ilyen gyors elsülést eddig csakis barátnőjénél, Dorinánál látott, akinek már a puszta megjelenésétől és futó érintésétől elélveznek a pasik. 

Folytatása következik!

Újra a tanyán 2. rész - Meglepetééés!

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Újra a tanyán 1. rész - Visszatérés

*****************************************************************

Bammeg és Bazzeg számára sivárnak ígérkezett a nyár. Nem tért el ugyan semmiben a korábbi nyaraktól, de az egy évvel ezelőtti olyan hirtelen árasztotta el őket élményekkel, hogy ehhez képest most minden nyomorúságosan egyhangúnak tűnt.

Dobálták a kavicsokat a folyóba, és irigykedve, lapos pillantásokkal lestek a kanyar mögött el-eltünedező párok után. Időnként feltűnt egy motorcsónakos, a járművön egy újabb, lobogóhajú szerzeménnyel, ők is megálltak a kanyaron túl, majd párperc múlva ismét felbőgött a motor.

Nem sokat beszélgettek egymással, néhány szóban ki tudták tárgyalni a lányokat. Többet ők is ismeretek azok közül, akik a kanyar mögé jártak, bár egészen közelről nem volt szerencséjük… Csak majdnem!

A ma délelőtti első látogatópár hölgytagja például egyszer korábban érkezett. Nem törődve Bammeg és Bazzeg bugyitépő tekintetével, türelmetlenül sétálgatott fel-alá a parton, majd egy idő múlva mégis hajlandónak mutatkozott szóba elegyedni a fiúkkal.

– Jobb szeretem a megszokottat, mint az ismeretlent – felelte, amikor a két srác azt bizonygatta, hogy nem érdemes várakozni, hiszen ők is elszórakoztatnák.

Hangjában azonban már akkor is több volt a „talán”, mint a „nem”, ez azonnal feltűnt a fiúknak. S ha nincs elutasítás, a „talán” pedig jelenthet még jót is… Ezúttal Sziszi barátja – Bammeg kifejezésével: dugója – többet késett, nagyobb esélyt biztosítva ezzel a srácoknak:
– Nem mondjuk el senkinek, bazzeg!

A lány nem válaszolt.

– Tudunk titkot tartani, bammeg! – erősített rá a másik, közelebb lépve, kitágult orrcimpával, mohón falta a lány mézédes illatát.

– Ti mindent ketten csináltok?

A fiúk összenéztek: Ez a viszontkérdés felér egy beleegyezéssel!

– Halmozhatod az élvezeteket, bammeg, de most külön mennénk – Bazzeg gyilkos pillantására válaszul megmagyarázta: – másikunk addig itt vigyáz a tiszta levegőre.

– Ja, bazzeg, ha jönne a pasid, megmondjuk, hogy ma még nem láttunk – helyeselt a másik srác.

A lány felkacagott, majd körülnézett. Két szempár követte a tekintetét: Kicsit fentebb egy bokros-fás rész jó búvóhelynek tűnt.

Bammeg és Bazzeg alig bírták türtőztetni, markolni-vetkőztetni kész kezeiket, már a sorrend sem izgatta egyiküket sem, hiszen úgyis többször, egymásután következhetnek…

– Ennyire ki vagytok éhezve? – nevetett a lány, amikor az egyik boxer szára emelkedni látszott, a másikat pedig tulajdonosa markolászta ütemesen.

– Gyere már, bammeg! – türelmetlenkedett egyikük.

– Mit szeretnél? – évődött a lány, két lépést téve az emelkedő irányába.

– Elsőként le… – Nem sikerült befejeznie a mondatot, még az első kívánságot se mondhatta végig, az imént szemlevételezett és alkalmasnak talált, bokros-fás rész felől egy húszéves forma koma jelent meg. Aprókat lépkedett a lejtőn, lábai elé ügyelve, így nem tűnt fel neki, hogy Bammeg és Bazzeg kapkodva húzogatják helyre a kevés híján feleslegessé váló boxereket, a lány pedig hirtelen visszahúzta az alkudozás hevében bugyi-vonalig felcsúszott, egyébként is kurta ruháját. Még mielőtt a váratlan látogató felpillantott volna, mindhárman megállapították, hogy a reményteljesen alakulgató társalgás nem fog beteljesedni.

– Te már itt vagy? – kérdezte az újonnan érkezett, hívatlan negyedik, és tudomást sem véve a két, döbbenten és csalódottan álló srácról, magához ölelte a lányt. Az boldogan csimpaszkodott a nyakába, teljesen felfedve az eddig se nagyon takargatott, fantasztikusan gömbölyű fenekét.

Bammeg és Bazzeg csak bámulták a látványt, és mindkettőjük fejében keserűen fortyogott a gondolat: Azóta már ott járhatnának – éppen ott, ahonnan most a tekintetük nem képes elszakadni – a félgömbök alsó ívének találkozási pontjában. Ha nem mamlaszkodták volna el!

Egészen addig a lány billegő testrészét lesték, amíg az el nem tűnt a folyó kanyarulatának irányában. Utána pedig egymásra néztek, hosszán, keserűen, kicsit szemrehányóan.

Szavak nélkül is értették egymást, és biztosak voltak benne, hogy haladéktalanul pótolni akarják az elszalasztott lehetőséget.

– Most honnan szedjünk pinát, bammeg? – fogalmazta meg a dilemmát egyikük.

– Menjünk utána, bazzeg, ez már a miénk!

A motorcsónakos férfi húzott el a part közelében. „Vadászik” – gondolta egyikük. „Ő nem hagyná kapatlanul a csajt!” – zsörtölődött magában a másik.

Mintha összebeszéltek volna, találkoztak a gondolataik, és sietősen elindultak arrafelé, ahol az imént szem elől tévesztették az ingerlően izgő-mozgó félgömböket. Hatalmas, feszes léptek vitték őket éppen addig a pontig, ahol a homoksávot sziklák váltják fel, és egy keskeny ösvény következik, kissé eltávolodva a folyótól.

A szűk csapáson óvatosan haladtak, nem akarták idejekorán felriasztani a párt, akik vélhetően máris nekiláttak jövetelük céljának. Kikerültek egy-két reccsenésre váró, alattomos gallyat…

Ekkor figyeltek fel néhány csobbanásra a folyó felől, mintha egy halraj fickándozva. A gyanús hangokat Csak egy másodpercig hallották, aztán megint felbúgott a motorcsónak, de ennyi elégnek bizonyult ahhoz, hogy változtassanak az irányon, és letérjenek az ösvényről. Átkeveredtek kisebb-nagyobb bokrokon, seregnyi tüske karmolta őket, mire kijutottak egy kövekkel kirakott, horgászok által használatos utacska utolsó méteréhez, de éppen időben értek a víz mellé.

Egy meztelen lány mászott kifelé éppen – talán a motorcsónakos vizslató tekintetét akarta elkerülni –, amikor szembetalálta magát a két vigyorgó sráccal:

– Meglepetééés!

Folytatása következik!

Újra a tanyán 1. rész - Visszatérés

Írta: Marokfegyver

Előzmények:
Asszony és lány a tanyán
Emese a városban

**********************************************************************

Emese egyrészt az eldöcögő tájat nézte, ami egyre csak fogyott a vonat mellől, másrészt a koszos ablak tükrében azt a családapát, aki lapos pillantásokat küldözgetett felé.

Úgy érezte, mintha a világ túlsó végéről utazna, sok-sok év után térne haza, pedig még egy év sem telt el azóta, hogy felkerekedett, sőt időközben háromszor meg is látogatta az otthoniakat. A néhány napos otthonlét mindig újra rádöbbentette, hogy nem hiányzik ő már a létszámból, anyja és élettársa jól elvannak nélküle is. Minden kisebb lett, minden közelebb került, mint valamikor, de ez csak a tárgyakra vonatkozott, az emberekkel kapcsolatban hatalmas távolságokat fedezett fel. Egyszerűen nem lelte a helyét, igyekezett hamar visszatérni a városba, de ott se nagyon találta fel magát. Annak ellenére érzett folyamatos honvágyat, hogy a barátnői, és sok új ismerőse mind az új környezethez vonzották.

A kalauz firkantott valamit a menetjegyre, de szeme Emese combja és melle között cikázott, mintha nem tudna választani.

– Mintha választania kellene! – mosolygott magában a lány. – Ha tudná, szegény kalauz, hogy én legalább annyira élvezem ezt a meleg, simogató tekintetet, mint ő!...

Emese nem változott a szűk egy év alatt. Ugyanúgy büszkén viselte női díszeit – a látványosan kitüremkedőt éppúgy, mint a diszkréten a bugyijában lapulót –, ahogy az elmúlt nyáron, amikor gyötrődve várta, hogy mikor mutathatja már meg a parton annak a két fiúnak, akik rendszeresen ott bámulták az eget hanyatt fekve, és unalmukban, vagy gyámoltalanságukban masztiztak.

Az átellenben terpeszkedő családapa időnként úgy mozdult, előrehajolt, mintha az ablakon nézve ki, mintha a felhőkre, vagy a zöldes-sárgás tájra lenne kíváncsi ilyenkor, de tekintete egyszer sem kifelé irányult: a lány combjai között nézegette újra meg újra a hófehér bugyi feszülő zónáját.

Emese ezen is mosolygott, és ha nem ült volna a fülkében egy, a férfihez tartozó nő, az ölében egy alvó, 2 év körüli kisfiúval, akkor széttette volna a lábát, hadd csorgassa amaz a nyálát és mindent, ami kikívánkozik. Így csak néha-néha – mintha a vonat ütemes zakatolása váltaná ki – meg-megbillentette egy pillanatra, majd gyorsan visszazárta. Egyre kíváncsibb lett, hogy vajon a családapa fér-e még a gatyájába. Tapasztalata szerint régóta előnedvektől kínlódik a szerencsétlen.

A vonat gyorsabb sebességre váltott, minta az eddigi cammogást szeretné behozni.

Tíz hónapot volt távol, leszámítva a néhánynapos látogatásokat.

Első hetekben csodálta a lányokat – korábbi barátnőjét, Ditkét, és a két vadonatújat: Beát és Dorinát –, később a rajongása teljes egészében Dorina felé irányult, miközben éjjelente boldogan bújt Ditke karjai közé. Amikor a lányoknak elfoglaltságuk akadt, ő átment egy másik szobába, vagy tovább a harmadikba, esetleg kiszorult a konyhába, pedig szívesen maradt volna, és úgy vette észre, hogy a vendégek többsége se bánná.

– Még mit nem? – fortyant fel Bea, amikor egy alkalommal felvetette neki, hogy elege lett az állandó költözésből, egyik szobából a másikba. Azt már nem is merte mondani, hogy ő is bevállalna egy-két pasit.

Irigyelte a lányokat, mert hiába hangsúlyozzák unos-untalan, hogy ez csak munka, ő örömmel kivenné a részét belőle. Legfeljebb nem vallaná be, hogy élvezi, ha már munkának kell felfogni a dolgot.

Két olyan alkalom adódott, amikor – Dorina szavai szerint: – neki is jutott, és még két esetben kikerülhetetlenné vált, hogy Emese is részt vegyen a vendégek kielégítésében.

– Ne gondold, hogy rendszert csinálunk ebből! – hangzott el utólag mind a négyszer a másik három lány szájából. Mintha csak összebeszéltek volna!

A legelső eset ottléte első hétvégéjén történt. Bea sok jégkockára töltögetett különféle italokat – különös érzékkel úgy válogatta meg a sorrendet, hogy a sokféle szín nem keveredett össze –, közben elgondolkodva jelentette ki:

– Párzási időszak lehet, mert mindenki bejelentkezett.

Dorina, lábát a fotel karfáján nyugtatva, kezében egy vaskos könyvvel, közömbösen bólintott, zavartalanul olvasott tovább. Egyetlen tanga volt az összes viselete, de az a rikító piros szín még jobban kiemelte bőrének egyenletes, krémszerű barnaságát. Mellbimbói a könyv irányába meredtek, lapos hasán még ebben a kicsavarodott helyzetben sem fedezhető fel egyetlen dekányi felesleg.

– Csak ne egyszerre jöjjenek! – Ditke tucatnyi bugyit hozott a fürdőszoba irányából, és a szúnyoghálós ajtón kilépve, az erkélyen teregetett. – Már kettő is sok egyszerre, egymás után meg legalább minden harmadik után meg kellene pihenni! – zúgolódott befelé fordulva.

– Öregszel – jegyzete meg Dorina, miközben lapozott.

Emese nem szólalt meg, de elképzelte a pasikat, amikor csengetnek, zavartan belépnek az ajtón, aztán össze lehet futni velük a folyosón, ahányszor action előtt és után zuhanyozni indulnak. Szinte máris érezte azt az ismerős bizsergést, ami mindig elkapja ilyenkor.

– Kedden kifogtam egy olyan szériát, hogy mindegyiknek elég volt bepucsítani, aztán megvárni, hogy végezzen. Letettem a fejem a párnára… De tényleg négy vagy öt ilyen volt egymásután! Akár szundítani is lehetett volna egyet… – Dorina felé fordulva folytatta – vagy olvasni.

A barna szépség lefelé borítva letette a vaskos regényt:

– Egyszer valaki megkérdezhetné, hogy én mit szeretek! Mire levetkőzöm, már annyi ideje se marad némelyiknek, hogy betaláljon a nunimba, csak összeken. – Kinyújtotta a kezét egy színpompás italért, ráérősen belekóstolt. – Két ilyen pohár után különösen bosszant, hogy sorozatban ellövöldözik a töltényeiket, nekem meg nem jut egy kis élvezet.

– Segítek én! – szólalt meg Emese, a piros bugyi közepére irányuló tekintettel. – Most? Vagy hamarabb?

Dorina készségesen félrehúzta az apró anyagot, egy pillanatig felfedve összeszorított, akaratos ajkakhoz hasonlító, rózsaszínben játszó punciját, de mire Emese odalépett volna, felállt a süppedős fotelből:

– Gyere, átmegyünk! Szeretem a kényelmet és a kölcsönöset… – Arckifejezése azonban egyszeriben visszaváltozott a hűvösen-elegáns, megszokottá, mert csengettek a bejárati ajtón.

Ditke hamarjában egy pomponlány-szerű ruhát kapott elő, és futtában megnézte magát a tükörben, Dorina könyvjelzőt tett a lapok közé és megrázta a haját, ennyivel befejezettnek is tekintette a készülődést. Bea hosszan meghúzott egy narancssárga innivalót tartalmazó üveget, és az állkapcsát ide-oda mozgatva tornáztatta, nyújtózkodott, majd a szekrény felé lépkedett, valami, alkalomhoz illő mez után nézve.

Emese nem készülődött, ehelyett hosszú léptekkel a bejárati ajtóhoz sietett, és beengedte a két vendéget.

– De jó segged van! – Egyikük harsány röhögés kíséretében megmarkolta a lány nevezett testrészét, míg a társa, ismerve a járást, az egyik kisszobában vetkőzni kezdett, még az ajtót se csukta magára.

Ditke – combtőig piros-fehér ruhában – kilépett az előszobába, s csak az Emesét tapogató férfit látta, akit némán bevezetett a másik kisszobába.

Emez, akinek jelenlétéről Emesén kívül más nem tudott, meztelenül, farkát húzogatva álldogált a nyitott ajtóban.

– Kihez jöttél? – lépett elé a lány, két ujjával megérintve az átlagos méretű, ám igen formás szervet.

– Hozzád – válaszolta a farokhoz nőtt pasi.

A lány leguggolt, térdével közrefogta a szőrös lábakat…

Ebben a pillanatban jelent meg az ajtóban Dorina. Emese nem vette észre a néma lépteket, csak annyit érzékelt, hogy a férfi már nem rá figyel, hiába közelít a szájával…

– Szia – súgta a barna szépség, mire a férfi kettőt húzott a saját farkán, és fehér folyadékkal áztatta Emese arcát…

A vonaton ülve, utólag sem tűnt valami felemelő élménynek. Valami ilyesmit érezhetnek azok a csajok – vélte Emese – akik szopizzák a pasit, miközben az pornófilmet néz.

– A francba! – szaladt ki a lány száján, mire a fülke utasai meglepetten kapták fel a fejüket.

A pasi hamarjában visszavonta kutakodó tekintetét Emese ruhája alól, ugyanakkor az unott arckifejezésű nő gyanakodva pillantott párjára. Felébredt a kisgyerek is.

Zavarában a férfi elkezdett pakolni, leemelte a csomagokat. Ahogy az sejthető volt, a nadrágja elején egy apró nedvességfolt árulkodott az utazás viszontagságairól. Emese egy óvatlan pillanatban bekukkantott a saját bugyijához, vajon ott látható-e valami, s ugyanazzal a mozdulattal egy puszit lehelt a pakolászó férfi farka irányába, amitől annak zavara és merevedése is megugrott.

Folytatása következik!