A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Négyesben II. rész. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Négyesben II. rész. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. február 7., szerda

Négyesben II. rész - Ismerkedés 3. fejezet

Előzmény: Négyesben I. rész
Közvetlen előzmény: Négyesben II. rész 2. fejezet

Írta: lizard_lix
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 3.

*********************************************************************


Két szívdobbanásnyi idővel később teste már színtiszta tűzben égett. Mintha minden egyes idegvégződéséből a július negyedikei tűzijáték robbanna ki. Percekbe telt, amíg egyáltalán az öntudatát visszanyerte, és még utána is percekig tartott, amíg szabályozni tudta légzését. Szemei még mindig csukva voltak, míg teste eléggé el nem lazult ahhoz, hogy lassan ki tudja nyitni őket, csak hogy megpillantsa Tara arcát maga felett, ami fényesebben ragyogott még a Napnál is. Már csak ez a látvány is elég lett volna egy újabb orgazmushoz.
- Helló, szépségem! – mosolygott rá Tara.
- Mmm…! – válaszolt Jasmine még mindig fátyolos tekintettel. – Helló… Tényleg lebegek, vagy csak érzéki csalódás?
- Hmm… Nem vagyok benne biztos, de néha mintha tényleg megemelkedtél volna.
- Egek! Ez hihetetlen érzés volt. Nincsenek is rá szavak – zihálta, majd előre hajolt, hogy mohón szájon csókolja Tarát. Ajkaik egyszerre nyíltak szét, hogy nyelvük finoman egymáshoz simuljon.
Néhány pillanat múlva, amikor levegő után kapkodva elhúzódtak egymástól, mindketten csodálattal néztek a másikra. Tara volt az első, aki megtörte a varázslatot és gyengéden csókolgatni kezdte Jasmine arcát.
- Nem tudom, honnan jött ez – suttogta a fülébe –, de nagyon szívesen megtartanám, ha te is úgy akarod.
- Én is így érzek… De… váó! Tegnap még nem gondoltam volna… ma pedig…
Szemeik ismét egymásra találtak, pár pillanat múlva pedig már ismét vadul csókolóztak. Mint egy szerelmes jelenet valami filmből. Ajkaik egy pillanatra sem engedték el egymást. Még akkor is csak néhány centire távolodtak el, amikor Tara ismét beszélni kezdett: - Mesélj róla! Engem mintha kilőttek volna a Marsra. Úgy tombolt bennem az élvezet, mint egy gátlásos kamaszban, aki először üvegezik a barátaival.
- Az én előbbi utazásomat a Marsra nem említve, eddig nem is tudtam, hogy szeretem a lányokat. Egészen addig, amíg tegnap meg nem csókoltál.
Egy pillanatra mindketten elfeledkeztek a beszélgetésről és csak mohón falták egymás ajkait.
- Baby, én egész életemben szerettem a lányokat – mondta Tara –, de mindet elfeledtette, amikor megismertelek. Mintha eddig csak szende szűzleányka lettem volna. – Mindketten felnevettek, Tara agya pedig végig azon pörgött, mi minden tenne ezzel a gyönyörű testtel. Csókolgatná, kényeztetné, magához szorítaná és beszívná az illatát, mint egy függő.
Jasmine képzelete nem vetített elé ennyire plasztikus képeket, hiszen neki eddig még nem voltak olyan tapasztalatai, mint a partnerének. De arra épp elég volt, hogy ismét elöntse a testét forrósággal.
Tovább beszélgettek, csókolóztak és simogatták egymást, lebegve közben az élvezet hullámain. Tara teljesen ellazult és gyengéden simogatta Jasmine-t, míg a szemöldöke hirtelen össze nem rándult.
- Mi az? – kérdezte Jasmine, felfigyelve a változásra.
- Nos… - vett egy mély levegőt Tara –, amikor Jim odaadta a neked szánt üzenetet, Matt-el megkértek, hogy még valamit mondjak el neked. Jelenlegi helyzetünket tekintve nem hiszem, hogy probléma lenne, de… A srácok is olyanok, mint mi. Ők is épp úgy szeretik a fiúkat, mint a lányokat… Ők is biszexuálisok.
Most Jasmine-en volt a sor, hogy egy pillanatra elhallgasson.
- Tegnap még legszívesebben felugrottam volna, hogy toporzékoljak dühömben – kezdte lassan. – A mai énem azonban csak boldogságot érez és örömöt, hogy a társaságotok része lehet. Most már tudom, hogy az ágyban is egy hármast alkottatok, épp úgy, mint az élet minden más területén. Úgyhogy, röviden megfogalmazva, részemről minden rendben. Tényleg. Olyan nyitottak voltatok velem és befogadók! Egyikőtök sem akart rám kényszeríteni semmit. Ti hívtatok, én pedig önként vetettem bele magam mindenfajta hezitálás nélkül. És imádtam minden pillanatát. Leginkább én szeretném megköszönni. Azt hiszem, több is ez, mint ami rendben van. – Egy pillanatra elhallgatott, hogy szájon csókolja Tarát és rá mosolyogjon. Tara megkönnyebbülten felsóhajtott és viszonozta a mosolyát. Jasmine látta a szemében a gondolatokat, amik odabenn fodrozódnak, de megelőzte őt. – Szóval… mesélj! Biztos vagyok benne, hogy előttem is vágytatok egy édesnégyesre. Mi történt? Miért ment el Jim, hogy aztán rám találjon menet közben és visszatérjen?
Tara még mindig megkönnyebbült arcán komoly kifejezés lett úrrá.
- Nos, a lényeget tekintve középiskola óta együtt vagyunk. A fiúk kezdték egymással. Tudod… fiúk. Mindig kanosak. – Mindketten felnevettek, majd Tara folytatta. – Szóval, íme az egész történet: Mindketten érdeklődtek irántam, de én akkoriban épp csak kezdtem felfedezni a szexualitást. Fogalmam sem volt erről az egészről. Így hát lepattintottam őket. Ezért hát úgy döntöttek, növelik a tétet egy kicsit… a fenébe is, nagyon. Úgy intézték, hogy rajtakapjam őket szex közben. Meghívtak Jimékhez, ami egy teljesen hétköznapi dolog volt. A hátsó kertbe kellett mennem, a medencéhez, amiben megint csak nem volt semmi különös. De amikor oda értem, ők ott voltak, meztelenül a medence partján, mindketten a másik farkával a szájukban. Én pedig csak álltam ott és néztem őket. Először ledöbbentem, ők azonban szemmel láthatóan élvezték a helyzetet, hamarosan pedig én is élvezni kezdtem a kukkolást. Nagyon hamar felizgultam. Életemben akkor először igazán. Nem is voltam benne igazán biztos, hogy mi történik. Az egész testem bizseregni kezdett, a mellbimbóim megkeményedtek és benedvesedtem… De hát tudod.
Jasmine mosolyogva bólintott.
- Úgyhogy csak néztem őket és rám tört a vágy, hogy magamhoz nyúljak. Már számtalanszor csináltam korábban és tetszett az érzés. De aztán elbizonytalanodtam. Nem akartam előttük csinálni. Még a végén lennének következményei, amikre talán még nem állok készen. De ezúttal akartam. Ki akartam deríteni, mi következik azután. Úgyhogy csak figyeltem, ahogy szopják egymást, valahogy továbbra is meggyőződve róla, hogy nem vettek észre, és letoltam a bikinialsóm, hogy játszadozni kezdjek magammal. Akkor vettem csak észre, mennyire benedvesedtem. Ez még új volt. Plusz még az érzés is új volt. De én élveztem.
- Szóval csak álltam ott a napon, figyeltem, ahogy a két legjobb barátom leszopja egymást, és átéltem életem első orgazmusát. Szinte teljesen elvesztem az érzésben. Azt hittem, olyan hangos vagyok, hogy még az utca túloldalán is hallják, de amikor rájuk néztem, ők még mindig egymás farkát markolták és mosolyogtak rám, mintha csak most vettek volna észre. Mindketten üdvözöltek és megkérdezték, nem lenne-e kedvem odaülni melléjük. Elmondták, hogy a fiúkat és a lányokat is szeretik, de a mi hármasunkat a legjobban. Aztán megkérdezték, nem akarok-e beszállni. Mielőtt esélyem lett volna válaszolni, mielőtt esélyem lett volna bármit is mondani, átgondolni az egészet, Matt megfogta a kezemet, azt, amivel az imént még önmagamat kényeztettem, és lenyalta róla a nedveimet. Azt mondta, finom az ízem és ha megengedem, hogy megkóstolja, megcsinálja nekem ugyanazt, amit én tettem az imént magammal. Csak ő a nyelvével.
- Zavarban voltam, de izgatott is egyben. Az előbb még egymás farkát mozgatták a szájukban a szemem előtt, én pedig előttük élveztem el, úgyhogy úgy döntöttem, szabad utat engedek a dolgok folyásának. Lefeküdtem a medence partjára, Matt pedig a lábaim közé helyezkedett és csókolgatni kezdte a belső combomat, majd nyalogatni a puncimat. Jim közben megcsókolt és a melleimmel kezdett játszani. Én pedig átadtam magam az élvezetnek. Matt a csiklómat kényeztette, miközben a fenekemet masszírozta, Jim pedig tovább csókolt és az ujjai közé vette a mellbimbómat, aztán pedig a szájába vette és szopogatni kezdte. Pár pillanatba telt csak, hogy átéljem életem második orgazmusát.
- Amikor magamhoz tértem, az orrom előtt csókolóztak és Jim épp lenyalta a nedveimet Matt arcáról. Már csak a látványtól is felizgultam. Ekkor vettem észre, hogy az ő farkuk még mindig mereven, lüktetve meredezik. Mindketten rám mosolyogtak és egymás szerszámát kezdték húzogatni, majd megfogták a kezemet, hogy oda vonják. Amikor már én kényeztettem mindkettőjük farkát, ők áttértek az én puncimra. Egyikük belém tolta az ujját, én pedig már attól majdnem elmentem – mosolyodott el az emlékre.
Jasmine kezdett ismét felizgulni. Megcsókolta Tara mellbimbóját, majd az ágyékát kezdte simogatni és rá mosolygott.
- Ne hagyd abba! Hallani akarom a folytatást.
Tara nyelt egyet és vett egy mély levegőt.
- Nos, ott voltunk mi hárman, a medence partján. Én húzogattam a farkukat, ők pedig engem kényeztettek. A mellemre élveztek, ahogy a tini fiúk szokták. Én pedig átéltem a harmadik orgazmusomat, majd mindkettőjükkel vadul csókolóztam.
Jasmine simogatása elérte a hatását és Tara egyre hevesebben zihált. A fekete hajú lány azonban nem akarta elengedni a történetet.
- Mindketten úgy vigyorogtak, mint a vadalma – mesélte Tara. – Mindketten lenyalták rólam a nedveiket, közben pedig többször is megálltak, hogy egymással csókolózzanak. Aztán megkérdezték, hogy én is kérek-e. Csak bólintottam és szétnyitottam az ajkaimat, mire egy kiadós adagot öntöttek bele a nyelvükről.
- Azon a napon elválaszthatatlanokká váltunk. Azt se tudom, melyikük vette el a szüzességemet. Amikor nem tudtam dönteni, bekötötték a szemem és feldobtak egy érmét. Sose tudtam meg, melyikük volt, így kicsit mindkettőjükkel szemben olyan érzés, mintha ők lettek volna nekem az első.
Jasmine csodálkozva nézett rá.
- Váó…! Ez csodálatos… Izgató és… csodálatos. Köszönöm, hogy elmesélted nekem.
Tara gyengéden megcsókolta őt.
- Nem tesz semmit. Remélem, a következő hét is ilyen csodás emlékeket hagy mind a négyünkben.
Jasmine visszacsókolta őt és újult lendülettel kezdte simogatni Tara ágyékát.
- Szóval ez a történet első fele. És hogy jött a négyes?
- Próbálkoztunk. Az egekre, próbálkoztunk. Mindannyian szerettünk volna egy negyedik tagot. Számtalanszor próbálkoztunk, de egy lány sem akart vagy engem, vagy őket, vagy egyikünket se. Legalább egyikünket biztosan nem. Egy biszexuális lányt se sodort elénk a sors, aki a négyesünk tagja szeretett volna lenni.
Ezúttal Jasmine nyelt egyet.
- Szóval Jim elment, hogy találjon valakit?
- Röviden… igen.
- És most én itt vagyok, mert úgy gondolja, én lehetek az és ki akarjátok deríteni.
- Megint röviden… igen. De Jim tényleg szeret téged. Életében először azt mondta, hogy ha a négyes nem is működik, de te még mindig akarod őt, inkább veled marad. Mi pedig mindig is azt akartuk, ami a legjobb mindannyiunknak. Ha az nem a közös életünk folytatása, hát így lesz. Hiányozna Jim, de ő téged akar. Jobban, mint bárki mást a világon. De még mindig reménykedik, hogy a négyesünk működhet… most és egy életen át. Tudom, hogy ez hirtelen jött neked, de… gondolj úgy rá, mintha mind a hárman megkérnénk a kezedet!
- Váó! – nyögött fel Jasmine. – Ez hihetetlen! Tegnap még mindent megadtam volna azért, hogy Jim megkérje a kezemet, most pedig itt vagyok, meztelenül, mindkettőnk nedveiben, és nem Jum kéri meg a kezemet, hanem te, hármótok nevében, nekem pedig folyamatosan azon jár az eszem, hogy ez hogyan működhetne. Hogy lefeküdjek Matt-el… nem is beszélve arról, hogy lássam, ahogy Jim és Matt csinálja egymással.
- Ó, kislány! Hagyd a döntést és az aggódást későbbre! Imádni fogod a szexet Matt-tel és biztos vagyok benne, amikor a srácok visszajönnek, boldogan megünneplik a négyesünket egy kiadós dugással.
Ezekkel a gondolatokkal a fejében Jasmine ujjai Tara csiklójára siklottak, ő pedig ettől az érzéstől és a gondolattól, hogy ismét láthatja a srácokat együtt, nem bírta tovább.
- Egek! – nyögött fel Jasmine vállába kapaszkodva. – Ahhoz képest, hogy eddig nem is tudtad, hogy a lányokat is szereted, gyorsan tanulsz – vigyorgott a másik nőre.
Jasmine felnevetett.
- Jó tanárom volt. És gyorsan tanulok.
- Azt észrevettem. És örülök, hogy a tanárod lehettem. De most még egy másik étvágyamat is kell elégítened. Mert nagyon éhezem ám. Aztán készüljünk elő, hogy csinosak legyünk, amikor a srácok visszajönnek és megnézhessük, milyen szexi is, ahogy egymást kényeztetik.
- Áll az alku. Egy zuhany tényleg jó lenne. De szerintem már az is bőven megtenné a hatását, ha a srácok itt találnának minket meztelenül, egymás nedveiben úszva.

- Hmm… tényleg jobb lenne, mintha a zuhany alatt találnának minket, mint két ázott kisegeret. De tényleg jobb lenne megtisztálkodni. Szóval… menjünk!

Folytatása következik!

Vége a II. résznek!

2018. február 4., vasárnap

Négyesben II. rész - Ismerkedés 2. fejezet

Előzmény: Négyesben I. rész
Közvetlen előzmény: Négyesben II. rész 1. fejezet

Írta: lizard_lix
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 3.

*********************************************************************


Tara felpillantott, amikor Jasmine belépett a szobába, kiengedve a levegőt, amiről eddig fel se tűnt neki, hogy benn tartotta.
- Nos – mondta –, gondolom, egyértelmű a döntésed a tekinteted alapján. Ami mellesleg eszméletlenül szexi.
Jasmine viszonozta a másik nő szikrázó mosolyát és átengedte magát a pillanatnak. Oda lépett Tara mellé a kanapéhoz és egyik lábát a másik nőéi közé csúsztatta.
- Fogalmam sincs, mi történik velem, mióta Jimmel ide jöttünk. Nem vagyok prűd, de körülöttetek, hármótok körül, csak úgy vibrál a levegő, nekem pedig minden idegszálam bizsereg. Tegnap este a jacuzziban… és az előbb a konyhában… feltört belőlem valami, amiről nem is tudtam, hogy bennem van. Ti hoztátok ki belőlem, én pedig készen állok, hogy tanuljak.
Tara mosolyogva felnézett rá. Lénye minden rezdülése hívogatóan fordult Jasmine felé, majd felnyúlt, hogy megfogja a másik nő kezét. Jasmine térdre hullott és végül összekulcsolt kezekkel csak bámultak egymásra és mosolyogtak, ahogy egyre jobban nőtt bennük a szexuális étvágy.
Aztán Tara nyújtotta ki a kezeit, hogy átkarolja Jasmine derekát, mielőtt előre hajolt volna, hogy megcsókolja a másik nőt. Jasmine halkan felsóhajtott és lehunyta a szemeit. Átadta magát az élvezetnek, úgy döntve, hogy mindent érezni akar és mindent meg akar tenni, amit csak a helyzet hoz, és teljesen elveszett Tara édes ajkainak érintésében. Épp olyan volt, mint előző este, csak még jobb. Elnyílt ajkaik egymáshoz simultak, nyelvük összeért, ahogy egyre közelebb préselődtek egymáshoz. Mindketten hangosan nyögtek, ahogy a kezeik bebarangolták a másik testét. Csókjuk egyre mélyebb és intenzívebb lett. Tara megmarkolta Jasmine fenekét és közelebb vonta őt magához, hogy testük nyaktól ágyékig egymáshoz simuljon. Lábait a másik nő dereka köré fonta és élvezte a pillanatot.
Közben, mintha valamiféle varázslatot művelne, anélkül, hogy megszakította volna a csókjukat, lehámozta mindkettőjükről a bikinifelsőt, hogy immáron meztelen melleik simuljanak egymáshoz. Jasmine felnyögött, Tara pedig elégedetten morgott.
Egy pillanatra kissé eltávolodtak egymástól. Friss levegő söpört végig a testük között, csak mellbimbóik értek lágyan egymáshoz. Mindketten gyengéden simogatták egymást és ujjaik hegye úgy táncolt a másik bőrén, ahogy az imént a nyelveik egymáson.
Mindketten teljesen elvesztek a pillanatban. Mindketten élvezték a tagjaikon végig söprő izgatottságot. Tara egy pillanatra visszahúzódott és vett egy mély levegőt.
- Váó! Úgy érzem, mindjárt elolvadok. Most legszívesebben rád vetném magam. Olyan vagy, mint valami szexistennő, akit egy emberi testbe kényszerítettek – kuncogott.
Jasmine is felnevetett.
- Én is épp ezt akartam mondani rólad. De most már épp elég időt töltöttem távol az ajkaidtól, hogy ismét vágyjak rájuk.
Fortyogó vágyával pótolva tapasztalatlanságát, Jasmine mohón Tara szájához nyomta az övét, ismét átdugva nyelvét az ajkai között. A másik nő azonnal reagált a mozdulataira, a kanapéra lökve Jasmine-t és beletúrt hosszú, sötét hajába.
Galina Dubenenko alias Tara
Jasmine felnyögött, ahogy Tara a hajába markolt és saját melléhez irányította a fejét, mire az alul lévő nő engedelmesen mellbimbója köré fonta ajkait és szopogatni kezdte, mint egy éhes csecsemő. Tara hangosan felnyögött a gyönyörtől és élvezte, ahogy partnere mellei közé temeti az arcát.
Miközben a felsőtestük felfedezte egymást, az altestük se akart kimaradni és minden lehetséges porcikájukat egymáshoz préselték. Mindennek pedig meglett az eredménye. Nagyon nagy eredménye. Mindketten elvesztek a pillanatban és az áramütésszerű érzésekben, amikor Jasmine finoman fogai közé szorította Tara mellbimbóját, mire az hangosan felnyögött és megfeszülő tagokkal a mellkasához szorította a másik nőt.
Beletelt néhány percbe, amíg magához tért az orgazmusból. Zihálva kapkodta a levegőt és csak légzésének lassulásával párhuzamosan engedett a pitonszerű szorításán Jasmine-en.
- Egek! – nyögött fel. – Mintha megint a középsuliban lennénk… Nem élveztem ekkorát már csak az előjátéktól tizenhat éves korom óta. Egyszerűen… Váó!
Jasmine elpirult és barátnőjére mosolygott.
- Nos, én nem vagyok benne biztos, hogy valaha is volt-e részem ilyesmiben. De az biztos, hogy egy másik nővel nem. De hihetetlen volt. Több is, mint hihetetlen.
- Az volt. Most pedig, Édes, én jövök – vigyorgott Tara. – Azt hiszem, helyet kellene cserélnünk és megszabadulnunk a többi ruhától – karolta át Jasmine-t és segített neki felállni, eközben pedig megragadta a másik nő szoknyájának peremét és segített neki letolni azt. Amikor Jasmine is betársult, letolva a ruhadarabot, azonnal felfigyelt a nagy nedves foltra a bikinialsóján. – Ó, kislány! – vigyorgott Tara. – Teljesen kész vagy már, nem igaz?
Erre Jasmine csak felnyögött.
- El se tudod képzelni, mennyire. Ebben tocsogok azóta, hogy beléptem ide.
Tara mélyen partnere szemébe nézett és beszívta a levegőt.
- Nos akkor… itt az ideje könnyítenni rajta… Vagy még jobban felpörgetni – futtatta körbe a nyelvét ajkain, mint a macska a tejes tál láttán, majd a kanapéra lökte Jasmine-t és fölé helyezkedett. Ismét mélyen a sötét hajú nő szemébe nézett és elkezdte letolni a saját szoknyáját, megszabadulva az alatta lévő bikinialsótól is.
Mindketten némán csodálták egymás meztelen testét, tökéletes vonalaikat és sima bőrüket. Amikor a tekintetük ismét találkozott, szemükben újból fellobbant a vágy.
Tara előre hajolt és Jasmine térdeire tette a kezét, hogy széttolja a lábait és közéjük csússzon, épp úgy, ahogy a másik nő is tette az előbb. Ezúttal azonban semmilyen anyag nem maradt közöttük, így immáron nem éreztek semmi mást, csak egymás nedvességét a bőrükön.
A hatás azonnali volt. Szinte egyszerre ragadták meg egymás tarkóját, hogy egy vad, szenvedélyes csókba vonják a másikat. Nem voltak kérdések, nem volt finom játszadozás, csak vad szenvedély. Mintha teljesen ki lettek volna éhezve a másikra.
Rohamtempóban haladtak előre az ismételt gyönyör felé, amikor Tara hirtelen zihálva elhúzódott. Egy ideig csak lihegett, majd lassan Jasmine-re emelte a tekintetét, olyan kifejezéssel a szemében, mint egy rémült, sarokba szorított nyúl.
- Mi a baj? – kérdezte értetlenül Jasmine. – Valamit rosszul csináltam?
- Nincs semmi baj. Tényleg. Nem is lehetnél távolabb attól, hogy bármit is rosszul csinálj. Pár pillanat múlva már képtelen is lettem volna leállítani magam. És… annyiszor meg akartam már ezt tenni! Vagy milliószor… Végig akarom csókolni a testedet. Mindenhol, ahol csak érem… Feküdj le! Helyezd kényelembe magad és engedd, hogy kényeztesselek! De előbb… adj még egy csókot!
Mielőtt Jasmine válaszolhatott volna, Tara az övéhez préselte a testét és száját barátnőjééhez tapasztotta, mintha csak tökéletesen el akart volna veszni benne.
Jasmine is ugyanezt a szenvedélyt érezte felgyülemleni magában, ahogy ismét vonaglani kezdtek egymáson, tovább sodródva életük legnagyobb élvezete felé. Nem volt megállás… legalábbis úgy tűnt, míg Tara ismét el nem húzódott. Ezúttal azonban nem adott időt magának, hogy a vágyódás ismét visszavonzza Jasmine szájához, hanem helyette a mellbimbója köré zárta ajkait, hogy szívogatni kezdje azt.
A sötét hajú nő megfeszült barátnője ajkainak érintésétől. Beletúrt partnere világosbarna fürtjeibe, kétségbeesetten próbálva kapaszkodni az öntudatába. Tara azonban ezúttal uralkodott magán és minden figyelmét barátnője kényeztetésére fordította, aki ettől egyre hangosabban nyöszörgött és vonaglani kezdett.
Tara, boldogan az eredménytől, egyre nagyobb vehemenciával folytatta tovább, nyalogatva, csókolgatva Jasmine testét, végig csókolva hasfalát, szívogatva mellbimbóit, belenyalva szeméremajkai közébe.
Eddigre Jasmine már szélesre tárta combjait, tiszta behatolást biztosítva Tarának, aki nem is habozott birtokba venni azok nedves közét. Az utolsó pillanatban azonban ajkai félre fordultak és Jasmine ágyéka helyett a combjai belsejét csókolgatta, egyre hangosabb nyöszörgést csalva elő partneréből már csak azzal is, hogy egy centivel jobban megközelítette bejáratát. Nyöszörgött és vonaglott, ahogy Tara tovább folytatta a játékát, végig csókolva Jasmine lábait.
Jasmine azt hitte, mindjárt elveszti az eszét, míg végül Tara nyelve be nem hatolt vágatába. Olyan érzés volt, mint amikor Jim hatol belé. Nem tudta, hogy a torkából feltörő nyögés ereje Tara gondos előkészítésének eredménye-e, vagy Jim farkának gondolatáé. De nem is számított. Amit Tara tett vele, az teljesen elvette az eszét.
Tara elmosolyodott, ahogy érezte, teljesen karmai közé kaparintotta partnerét és szétnyitotta az ajkait, hogy befogadja Jasmine szeméremtestét, amennyire csak az lehetséges.
Jasmine teste kontrollálhatatlanul rázkódó zselévé vált, ahogy Tara azt tett vele, amit csak akart, egyre közelebb lökve őt a gyönyörhöz.
Végül Tara úgy döntött, bármilyen jó érzés is volt kényeztetni Jasmine-t és épp csak annyira ingerelni, hogy ne lendüljön át a határon, eljött az ideje, hogy elengedje. Azzal ajkait partnere csiklója köré fonta és mohón szívogatni kezdte azt.

Jasmine már csillagokat látott.

Folytatása következik!

2018. január 31., szerda

Négyesben II. rész - Ismerkedés 1. fejezet

Előzmény: Négyesben I. rész

Írta: lizard_lix
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. október 3.

*********************************************************************


Jasmine lassan tért magához. Nem teljesen érezte a határt, amikor átlépett az álomból az ébrenlétbe. Csak lassan tudatosult benne az alatta lévő ágy kényelmes melege és a napfény, ami az elhúzott függönyön keresztül is simogatta a bőrét.
Lassan felidézte magában, hogyan is került ide. Előző este… Váó! Sosem csinált még ilyesmit azelőtt. Nos, természetesen Jimmel szeretkeztek már korábban is, és sosem állt távol tőlük a helyzetek átgondolatlan kihasználása. Egyszer egy strandon leterített törölközőn csinálták, amikor megbizonyosodtak róla, hogy senki nem figyeli őket. De hogy közvetlenül másik közelében… Olyanok közelében, akik ugyanazt teszik, mint ők… Azt soha. De, egek, elképzelhetetlenül izgató volt. Nem is emlékezett rá, hogy valaha is ennyire belefeledkezett volna a szexbe. És amikor Tara megcsókolta… az úgy hatott rá, mint egy villámcsapás. A végén pedig már ő vált a kezdeményező féllé és úgy csak még jobbnak tűnt. Szinte erőnek erejével kellett eltépnie magát a másik nő ajkaitól, hogy megcsókolja Jimet. Igazság szerint pedig maga sem volt biztos benne, hogy miért váltott partnert.
Csak a változatosság kedvéért? – gondolta és kuncogni kezdett. Nem tudta igazán, mi történik, de Jim, úgy tűnt, jól érzi magát, épp ahogy Matt és Tara is. Váó, Tara… Rengeteget fog még erre gondolni. Rengeteget.
Ekkor vette csak észre, hogy egyedül van az ágyban. Nem volt Jimnek szokása, hogy ilyen korán keljen. Aztán eszébe jutott, hogy valószínűleg a vendéglátóik is fenn vannak már. Ebben az esetben pedig nem csoszoghat le csak úgy a földszintre csipás szemekkel. Át kellett gondolnia a „belépőjét”. Fel kellett készülnie rá, hogy találkozzon az új nappal és az új barátaival.
Lassan a zuhanyzó felé indult a szobához tartozó fürdőben. Közben azon merengett, vajon milyen lehet Matt és Tara szobája. Vajon az is olyan nagy és kényelmes, mint ez a „vendégszoba”?
Szerencsére a készülődés nem tartott sokáig. Levetkőzött és megengedte a zuhanyt, amíg pedig várta, hogy a víz felmelegedjen, végigsimított meztelen tagjain. Finoman cirógatta selymes bőrét, majd ujjai a combjai közé siklottak, hogy hegyükkel a szeméremtestét vegye célba, miközben felidézte az előző nap a jacuzziban történteket. Óvatosan széttolta szeméremajkait és egyik ujja a csiklójához ért. Keze szinte önálló munkába kezdett… Aztán hirtelen ráébredt, hogy épp ott áll a csobogó víz mellett és maszturbál, miközben a párja és a barátaik odalenn várnak rá. Az egész teste megborzongott, ahogy visszahúzta az ujjait. Ellenőrizte a víz hőmérsékletét, majd belépett alá, hogy hamarosan ismét elvesszen az álmodozásban.
Amikor kilépett a zuhany alól, bekente a bőrét a testápolójával és igazgatott egy keveset a haján. Az volt a terv, hogy aznap lemennek a strandra, úgyhogy felvette tengerészkék bikinijét. Három új fürdőruhát is vett erre az útra és el se tudta hinni, hogy bármelyiket is lenne bátorsága nyilvános helyre felvenni. De hát azok után, ami előző este történt… Aztán felvette a kedvenc miniszoknyáját, ami épp csak elég hosszú volt, hogy eltakarja a fenekét, a bikinifelsőjére pedig egy kis rózsaszín topot húzott. Kent magára egy kevés sminket, kiegészítve egy kis ajakfényesítővel. Szexinek akart tűnni, mielőtt nekivág a napnak.
Amikor a lépcső tetejére ért, vett egy mély lélegzetet és próbált nyugodt maradni, miközben lassan elindult lefelé és követte a beszélgetés hangjait a napsütötte konyha felé. Három mosolygó arc fogadta, ahogy Jim, Matt és Tara rá pillantottak az asztalon gőzölgő kávéjuk mellől.
- Jó reggelt, Jasmine – üdvözölte Tara. – Csodásan festesz. – Azzal a konyhapult felé intett.- Fogj egy bögrét és ami ennivalót csak szeretnél és csatlakozz hozzánk!
- Jó reggelt! – mondta Jasmine is és nekilátott reggelit keríteni magának.
Amikor behajolt a pult mögé a kávéért, meghallotta Matt fojtott hangját: - Mmm, haver…! Az a kivágás…! Mmm… Szerencsés fickó vagy.
Jasmine hátra fordult és az arca kipirult, ahogy frusztráltan a többiekre mosolygott.
- Ne is foglalkozz vele! - nevetett Tara. – Mindig ilyen, ha csinos nők vannak a közelben. – Ettől azonban Jasmine csak még jobban elvörösödött, igyekezve arca minél nagyobb részét elrejteni a kávésbögréje mögött.
A többiek egy időre elfordították róla a figyelmüket és visszatértek a korábbi beszélgetésükhöz arról, hogy mi történt a városban, mióta Jim elment. Amikor Jasmine leült az asztal mellé, a barátja oda hajolt hozzá, hogy megcsókolja és átölelje.
- Jó reggelt, Szerelmem! – villantotta rá azt az igéző tekintetét, amitől a lány lábai mindig elgyengültek. – Ó, amúgy Matt felidézett egy régi tartozást és azt bizonygatja, hogy alaposan elpáhol fallabdában. Nem mintha nem győzném le még hátrakötött kézzel és fordítva felvett cipővel is. – Matt hangosan horkantott, de nem szólt semmit. – Szóval, ha nem gond, elengedsz, hogy leiskolázzam őt? Nem fog sokáig tartani. Aztán mehetünk együtt a strandra, oké?
- Jól hangzik – nevetett fel Jasmine. – Jól is jönne egy nyugodt reggel, hogy jobban megismerhessük egymást Tarával – mosolygott a másik nőre. – Persze csak ha nincs más dolgod… Akkor szívesen segítek, vagy csak félrevonulok a medence mellé olvasni.
- Először is – tiltakozott Tara -, ez a te vakációd, úgyhogy szó sem lehet munkáról. Másodszor pedig remekül hangzik, hogy félrevonuljunk a medencéhez kicsit jobban megismerni egymást. Ezt megbeszéltük. Hagyjuk ezeket az ősembereket, hogy megvívják a csatájukat a husángjaikkal – biccentett a fiúk felé – és várjuk visszafojtott lélegzettel az eredményt!
Erre mind a négyen nevetésben törtek ki, visszahozva azt a hangulatot, ami előző este is eluralkodott rajtuk a jacuzziban. Már csak az emlékre is megrándult az ágyéka és arra gondolt, hogy ha ez így folytatódik tovább, ezt a hetet konstans felizgultságban tölti majd. A végén még idő sem lesz rá, hogy megszáradjon a fürdőruhaalsója.
Az a gondolat rántotta vissza a valóságba, hogy ez egy igazán izgalmas hétnek ígérkezik.
Ahogy a figyelme visszatért a konyhára, Jasmine észrevette, hogy rajta kívül már mindenki mozgásban van. A srácok a garázs felé indultak a fallabda-felszerelésért, Tara pedig letakarította az asztalt. Erre ő is felugrott és megragadta a legközelebbi tányért, hogy besegítesen.
- Hé, hé! Állj! Te itt vakáción vagy. Nincs mosogatás! – pillantott rá Tara.
- Na! Hadd segítsek! – tiltakozott Jasmine. – A végén még tényleg úgy fogom érezni magam, mint egy kis dámácska, aki a hős lovagok visszatérésére vár.
Mindketten felnevettek, amikor a fiúk épp visszatértek a garázsból.
- Ó! – tettetett meglepettséget Matt. – Nem is hittem volna, hogy ennyire vicces vagyok. Nem is kellett mást csinálnom, csak bejönnöm.
Erre már mind a négyen ismét kacagásban törtek ki.
Mire Jasmine észbe kapott, Jim már ismét átölelte, megcsókolta és gyengéden megmarkolta a fenekét.
- Szórakozz jól, amíg visszajövök! Az ütőmmel diadalmasan a fejem felett, vagy azon hordozva.
Matt morogva forgatta a szemeit, Jasmine pedig halkan kuncogott.
- Kicsit nagy vagy ahhoz, hogy egy ütőn hozzanak haza, nem?
- Kösz, Jasmine. Ezzel megmentetted a hátamat… és Jim ütőjét – viccelődött Matt, majd ő is átölelte Tarát. – Ígérem, nem verem meg őt… túlságosan. Talán még veszed valami hasznát később.
Mindkét férfi hangosan nevetett, miközben arcon csókolta a másik partnerét is és az ajtó felé indultak.
- Nos – nevetett Tara még mindig, miután a férfiak távoztak –, nekünk már nincs is más dolgunk, csak ellazulni és várni a győztes hős visszatértét. Bárki is legyen az. Bár persze biztos vagyok benne, hogy őket sem érdekli, ki nyer. Többnyire nem is számolják a pontokat. Csak élvezik a játékot.
Jasmine is halkan kuncogott.
- A srácok már csak ilyenek. Akármilyen jóvágásúak…
- Ó, igen. Nagyon is jóvágásúak. Ismerem őket, mióta az eszemet tudom, és ők a legjobb pasik, akikhez valaha is volt szerencsém. Őszinték, nagylelkűek, strapabírók és a világ legjobb szeretői. – Csak az után döbbent rá, hogy kimondta, hogy ezzel gyakorlatilag beismerte, lefeküdt már Jimmel. – Ó! A francba…!
- Semmi gond, kislány! – nyugtatta Jasmine. – Ha eddig nem jöttem volna még rá, a tegnap este eléggé egyértelművé tette volna. De semmi bajom nincs vele. Tényleg. Ez még azelőtt volt, hogy Jimmel megismerkedtünk volna. Tudom, milyen közel álltok egymáshoz ti hárman, én pedig sosem akarnék közétek állni. Egy nap talán én is a társaság része lehetek majd. Úgy értem… jó lehet ilyen közel állni valakihez. És mióta itt vagyok… Ó, igen… A tegnap estérő szólva… Tudod, én még sosem csináltam ilyen azelőtt. Úgy értem… együtt lenni valakivel, miközben… ööö… mások is csinálják épp… szóval érted. – Most Jasmine-en volt a sor, hogy zavartan elpiruljon. – És még sosem csókolóztam más nőkkel. Majdnem kiugrott a szívem a helyéről, amikor megcsókoltál. De… egek! Olyan jó volt!
Ksusha Krasivchik alias Jasmine
- Neked is tetszett? – vigyorgott Tara. – Amikor másodszor is megcsókoltál, mintha a fellegekben jártam volna. Legszívesebben visszatartottalak volna, amikor Jimhez fordultál, de nem akartam túl mohónak tűnni.
Miközben beszélgettek, mindketten a pulthoz dőltek, egymás felé fordulva. Mindketten rövid, kivágott ruhát hordtak a bikinijük felett, ami többet engedett látni a testükből, mint amennyit eltakart.
- Egek! – nyögött fel Jasmine. – Már azt hittem, hogy átléptem egy határt és valami hülyeséget csináltam. Örülök, hogy mégsem, hiszen annyira jó volt! – Még mindig kicsit ködös elmével hozzátette: - Te csináltál már ilyet korábban?
Tara barátnője fátyolos szemeibe nézett és elmosolyodott.
- Igen, Jasmine. Csináltam. Biszexuális vagyok, mióta az eszemet tudom. Sosem ismertem mást, de jól vagyok így. – Közelebb lépett a másik nőhöz, hogy a melleik egymáshoz simuljanak. – Azt kívánom, bárcsak visszatekerhetném az időt és megtudhatnám, az a tegnap esti csókunk hova vezethetett volna minket. Persze nem akarnálak leteperni. Csak egy szavadba kerülne, hogy leálljak. Nem úgy nézel ki, mint akinek ellenére lenne, és a srácok is teljesen benne lennének. Kérlek, mondd, hogy nem csak én érzek így!
Jasmine nyelt egy nagyot. Ismét érezte, hogy a bikinialsója lassan kezd átnedvesedni. Tara közelsége szinte elemi hővel töltötte meg a testét. Nem is vágyott másra, csak hogy előre hajoljon és megcsókolja őt. Az a csók pedig csak a kezdet lett volna. Hiszen Tara olyan gyönyörű volt, ő pedig annyira vágyott az ajkaira! Lassan előre hajolt és a szájuk már majdnem összeért. Majdnem teljesen elveszett a pillanatban, amikor hirtelen megborzongott és elhúzódott.
- Francba…! Ó, Tara! Én… én szeretném… nagyon szeretném… Egek, annyira szeretném! De… Jim… és Matt… Én… nem tehetem ezt. Épp csak megismertelek és… - Lehunyta a szemeit és igyekezett megnyugodni.
Tara felkészült már erre a pillanatra. Elvégre ha Jasmine tényleg szereti Jimet, úgy, ahogy ők Jimmel és Mattel hitték, hogy szereti, ez nem lehetett neki egy könnyű helyzet. A vendéglátójuk karjaiba omlani, aki ráadásul Jim régi barátja és szeretője is egyben. Sosem tett volna ilyet anélkül, hogy átgondolná, hogyan hat ez a kapcsolatukra.
- Kérlek, bocsáss meg ezért! – folytatta Jasmine-nek. – De remélem, ez válasz lesz a kérdéseidre. Én csak még jobban becsüllek téged és a legjobbat szeretném neked. – Azzal a pult mögé nyúlt és elővett egy borítékot és átadta azt a másik nőnek. – Gondos tervezés… - mosolygott. – Én a nappaliban leszek. Kérlek, csatlakozz hozzám, ha úgy érzed jónak! De előbb olvasd el ezt!
Azzal Tara átölelte őt és egy reménykedő mosollyal az arán egy gyors puszit nyomott Jasmine szájára, mielőtt elhagyta volna a helyiséget.
Jasmine szinte már remegett az elfojtott vágytól, a zavarodottságtól, a rátörő félelemtől és a kíváncsiságtól. Kinyitotta a borítékot és kivette belőle az kézzel írt levelet, amit egyértelműen Jim vetett papírra.

„Jasmine, Szerelmem,

ha ezt olvasod, Tara bevetette rajtad minden csáberejét és te kíváncsi vagy, hova vezet ez, de aggódsz a következmények miatt.
Kérlek, ne tedd!
Szeretlek és bízok benned. Kérlek, tedd, amit szeretnél és érezd jól magad Tarával úgy, ahogy csak akarod!
Szeretlek, de nem akarlak és nem is foglak kisajátítani. A mi szerelmünkben mindig is lesz hely mások számára is.
Úgyhogy szórakozz jók! Majd beszélünk később, amikor majd jól elfenekeltem Matt-et.

Örök szerelemmel,
Jim”

Jasmine egy pillanatig csak állt ott szótlanul, próbálva felfogni azt, amit éppen olvasott. Egy pillanatra dühbe gurult. Felültette őt? Azt mondták, befogadják a családba, de nem tudta, pontosan hogy értik ezt… Jim tudta. Tudnia kellett mielőtt egyáltalán ide jöttek volna. Tudnia kellett, hogy mi fog itt történni. Vele. De… Jim nem kényszerítette őt semmire. Egyikük sem tette. Ők csak felajánlottak egy lehetőséget és rá bízták a döntést. Ők már döntöttek azzal, hogy meghívták őt a köreikbe. És mégis mi volt ezzel a baj? Őszinték voltak és elvégre az egész olyan izgató volt, hogy a teste szinte már lángban égett. Milyen sűrűn történhet ilyesmi az emberrel? Ez a helyzet megadta a lehetőséget, hogy felfedezze magát, a szexualitását, olyan emberekkel, akik mellett biztonságban érzi magát. Olyanok mellett, akiket szeret. Szóval miért is ne?
Azzal elengedte magát, átadta magát a lábai közét elöntő nedvességnek. Beharapta az ajtkát és egy pillanatra arra gondolt, hogy le is vetkőzik, mielőtt átmenne a nappaliba. De aztán arra gondolt, hogy a ruháitól való megszabadulás is a móka része lehet. Egek, honnan jöhetett ez? Mi történt vele?

Némán felnevetett magában és megrázta a fejét, majd elindult a nappali felé, magára öltve a létező legszexibb mosolyát.

Folytatása következik!

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]