Asszony és lány a tanyán IV.

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Asszony és lány a tanyán III.

Ebéd után bezárkózott a szobájába, levelet írt az apjának. Nem hosszút, háromsornyit mindössze, de közben egy-két könnycseppet elmorzsolt a szeme sarkában.

A borítékot melltartópántjával a testére lapítva, közömbös arckifejezést felvéve indult el otthonról. Nem a postaládához ment – amely talán 150 méternyire zöldell az út mellett – hanem a leselkedős szomszéd tanyája felé sétált céltalanul. A levél elrejtése szokás szerint felesleges óvatosságnak bizonyult, mint eddig minden egyes alkalommal, hiszen sem az anyját, sem annak még újnak számító élettársát nem érdekelte, hová indult el Emese.

A szomszéd tanya mellett a boglyas kutya kicsit behúzta a nyakát, jelezve, hogy most nem kívánja az oldalba rúgást, ami olyankor szokta meglepetésként érni, amikor elkíséri a gazdáját egy kis leskelődésre, és Emese rendre elbotlik a jószágban.

– Nini! – mosolygott a lány.

Éppen a ház melletti pincéből lépett ki a tanyaszomszéd, szemmel láthatóan nagy izgalommal markolt egy borral töltött kancsót. Se látott, se hallott, az épület elülső frontját elfoglaló gang felé igyekezett, miközben szabad kezével bú nadrágjában matatva, félreérthetetlen húzogatós mozdulatokkal kísérte saját lépteit. Éppen úgy, mint amikor rendszeresen átballag Emese anyját kukkolni.

– Ki lehet nála? – tűnődött Emese, és elfelejtve a levelet, eldöntötte, hogy ő ezt megnézi. – Fordult a kocka, bácsi, most én leslek meg téged!

A négy vastag oszlop által határolt, fedett teraszon talán még sosem volt ekkora élet. Egy női és egy férfias nevetés hangzott fel a párás boroskancsó megjelenésekor.

– Ez kell ilyen kánikulában! – bíztatta a házigazda a vendégeit. – Adnék én a kutyának is, de nem szereti.

– Mi? Te olyan bort akarsz ránk tukmálni, ami a kutyának sem kell? – hahotázott az idegen férfihang.

Női kuncogás követte a tréfát, s ezt a jellegzetes hangot mintha a fülét hegyező lány már korábban is hallotta volna. Közelebb lépkedett, hiszen ha észreveszik, sem történik semmi szokatlan: máskor is el szokott haladni a tanya mellett. Kibukkanva az épület sarkánál, egyből meglátta a lárma gazdáit, egy valahonnan ismerősnek tetsző, erősen napbarnított komát, és egy nagyon is ismerős leányzót. 

– Ugyan már, ülj az ölembe, hadd ülhessen le a bácsi is! – nógatta a férfi a rövidruhás, karcsú, szőke lányt.

– Bácsi az öregapád! – tiltakozott a házigazda. – Fickósabb vagyok én sok mai sutyeráknál!... Hozok mindjárt még egy széket… – A mondat vége a levegőben maradt, mert hirtelen ő is felismerte a három főre jutó két ülőhely előnyét, s a megtöltött poharat a lánynak kínálta: – Ülj inkább az én ölembe!

– Kicsit ide, kicsit oda – kacagott a lány. – Majd eldöntöm én, ki a fickósabb!

– A mocskos! – sziszegte Emese, ahogy délelőtt a parton is. Nem mintha irigykedett volna a két öreg miatt, de Ditke akkor, a folyónál a srácokat nyúlta le előle, most meg képes itt szórakozni…

Ditke nem sokat kérette magát, beletelepedett a barnaképű ölébe, és vígan fészkelődve melengette markában a párás poharat. A komának fülig ért a szája, és boldogan fogta a lány derekát.

– Elég lesz már a jóból, most én következek! – helyezkedett a házigazda, és a szófogadó lányt sokkal bátrabban ragadta meg: mielőtt lehuppant volna az ölébe, a fenekére csapott, s amikor már ott viháncolt rajta, akkor közvetlenül a mellei alatt markolta meg.

– Gyere vissza! – kérte a barnaképű, és Ditke máris nála landolva fogadta a mohó szorongatást. – Nincs is rajtad bugyi?

– Hess! – nevetett teliszájjal a lány, de a tolakodó kezeket nem vette le a cicijeiről, sőt ingerlő riszálással fészkelődött. – Te meg ki vagy? – rikkantott oda a szájáttátó Emesének, aki teljesen elfeledkezett rejtőzködő pozíciójáról, és leplezetlen érdeklődéssel szemlélte eddig az eseményeket.

– Gyere ide bátran, neked is jut egy kis hűsítő, pincehideg borocska! – csapkodta térdeit a házigazda hunyorogva, mintha nem ismerné fel a szomszédlányt.

– Persze, mert nem engem szokott kukkolni – mosolygott magában Emese –, lehetséges, hogy anyát sem tudná beazonosítani másként, csakis meztelenül. – Közben tett néhány bizonytalan lépést a víg társaság irányába.

Ditke beszaladt a gang végében nyíló ajtón, lebbenő ruhája bepillantást engedett hihetetlenül fehér és valószínűtlenül formás fenekére, s otthonosan mozogva egy harmadik pohárral tért vissza, majd szemérmetlen, lovagló pózban – hosszú, fehér combjait szinte tövükig megmutatva – visszahelyezkedett a barnaképű ölébe, aki lelkesen folytatta a szottyongatást.

– Köszönöm… – Emese úgy folytatta volna, hogy „nem kérek”, ám ahogy keze hozzáért a feléje nyújtott hűs pohárhoz, nem volt képes nemet mondani.

Hamar belekortyolt a savanykás, de fénylőn sárgálló borba. Ital ilyen jól még nem esett neki! Kényeztette a testét, mint árnyékos oázis az elsivatagosodó tájon, és amerre folydogált, a kellemes érzést mindenütt kevésbé helyénvaló izgalom váltotta fel. Főleg a ruha szabásával jól kiemelt cicijei táján, amelyekre két követelőző szempár tapadt. Kétlépésnyire a Ditkét szorongató barnaképűtől és háromlépésnyire a szomszédtól, csak állt zavarodottan, ám ezt a kényelmetlen érzést gyorsuló tempóban feloldani látszott az egyetlen pohárnyi, gyorsan lehajtott bor. Ismét tele lettek a poharak, és anélkül, hogy megkérdezték volna, valaki a kezébe nyomta. Jólesett a pincehideg ital, amikor annyira forrónak érzett mindent.

Feltűnés nélkül nekitámaszkodott az egyik oszlopnak, majd igyekezett megérteni, miről beszélnek, és főleg mit nevetnek egyfolytában a többiek. Mintha valahonnan messziről hallatszana a hangjuk. Ditke hirtelen a barnaképű öléből áttáncolt a szomszédéba, így Emese magától értetődő természetességgel elfogadta az invitálást, és ő is helyet foglalt. Egy villanásnyira kitisztult az agya, amikor a férfi durván megmarkolta a cicijeit és nyomorgatni kezdte, de a pillanat elszállt, és hátradőlve élvezte, mennyire kívánják a testét.

– Papírból van a cicitartód? – kérdezte a kellemesen sanyargató kezek gazdája, és válaszra sem várva, hátul kikapcsolta Emese ruháját és derékig leeresztette. Láthatóvá vált a melltartó pántja alá rejtett boríték, amely a lány apjának írt, rövidke levelet tartalmazta. – Kinek írtad? Vagy te kaptad? – kíváncsiskodott a barnaképű.

– Add ide! – kapta ki a kezéből Emese, és szeretettel nézegette az élettelen papírt. Az sem érdekelte, hogy a háta mögött szorgos kezek a melltartót is kikapcsolták, majd a kopott asztalra dobták.

– Gyere, mert elkésünk, nem érünk oda időben! – pattant fel Ditke az ugyancsak vetkőztető kezek közül, és kapkodva öltözött, mintha hirtelen tényleg sietős dolga támadt volna.

Emese nem értette, de gépiesen engedelmeskedett. Csodálkozva tapasztalta magán, hogy most talán bármiféle határozott kérésnek gondolkodás nélkül alávetné magát. Sóvár tekintetek kisérték a két lány öltözködését.

– Még haza kell szaladnom pénzért – jelentette ki Ditke.

A férfiak összenéztek.

– Vagy tudnátok adni? – fordult hozzájuk ártatlan tekintettel.

Amazok mindketten a zsebükbe nyúltak, és néhány összehajtott bankjegyet csúsztattak a lány markába.

– Köszike! Akkor megyünk is, legyetek jók! – Megfogta a bizonytalan léptű Emese karját, és eltávoztak.

*

– Azt hitték a barmok, hogy két pohár borért megdughatnak! – dohogott Ditke, amikor már hallótávolságon kívül kerültek. – Nem engem, te ártatlan! Téged dugtak volna meg, mert nekem több eszem van. No, nézzük…! – Előhúzta a pénzt, villámgyorsan elosztotta, s mire Emese kezdte felfogni, miről is van szó, a saját részét máris visszacsúsztatta a zsebébe. Ezzel a cinkos mozdulattal barátnők lettek, mintha régóta ismernék egymást.

– Hová megyünk? – kérdezte Emese.

– Tudod, sürgős dolgunk van – kacagott Ditke – ezt a szöveget mindig beveszik, és tejelnek is. Lejössz a partra?

Súlyos forróság ült a vállukon, sehol egy árnyék. Emese erőtlenül bólintott.

*

A part fái rezzenéstelenül tűrték a nyár tombolását. A lányok kifújták magukat az árnyékban, nem messze attól a helytől, ahonnan Emese a fiúkat szokta lesni.

– Honnan ismered azt a két idiótát? – kérdezte Ditke.

– Az egyik a szomszédunk, ott lakunk a legközelebbi tanyán. A másikat nem tudom… És te?

– Na, én meg amazt ismerem, itt szokott száguldozni a motorcsónakjával, és elviszi a csajokat egy körre. Gondolhatod, hogy nem mennek messzire, a kanyaron túl leállítja a motort és megkérdezi a csajt, hogy szeret-e szopni.

– Te is voltál?

– Edit vagyok, nem hülye!

– Akkor honnan ismered? Úgy fogdosott, mintha lenne köztetek valami.

– Csak szeretné! Ma azzal próbálkozott, hogy látott a parton srácokkal, és ezt nem akarja senkinek sem elmesélni, azt mondta, menjünk be az öreghez és igyunk egy üdítőt, aztán elfelejtjük, mit látott. Kicsit engedtem, hadd markolásszon, ha jólesik neki.

– Mi az, amit láthatott? – csodálkozott Emese, hiszen délelőtt, amikor ő a hármast kukkolta rejtekhelyéről, azaz amikor egyáltalán lett volna mit látni, akkor a motorcsónak a közelben sem járt.

Meglepődött saját óvatlan kérdésétől, mert úgy hangzott, mintha mindenről tudna, ám Ditkének nem tűnt fel ez a tájékozottság:

– Itt hülyültünk két sráccal, aztán elmentünk feljebb, megnézni egy párt, hogyan dugnak.

– Meztelenül? – Emese már megint elszólta magát.

– Mert? Felöltözve is lehet dugni?... Vagy azt kérdezed, hogy mi meztelenek voltunk-e? Hát persze! Akkor látott meg a barom! – Most is kibújt a ruhájából és egy szál melltartóban, amit menetközben igyekezett kikapcsolni, elindult a partra. Sugárzóan karcsú alakja még női szemmel is tökéletes. – Na, gyere! Imádok meztelenkedni!

„Nincs rajta bugyi!” – Emesének bevillant az a kép, amikor délelőtt bosszúból ő takarta be homokkal a parton hagyott bugyit, amikor azok hárman elindultak vidáman, meztelenül, dugást nézni.

Az árnyék annyira kúszott be a partszakaszra, hogy a fiúk törzshelyét éppen betakarta. Ezért a két srác ezúttal a vízhez közelebb volt kiterülve, s a lábukat térdtől lefelé égette a nap.

Emese megtorpant, erre nem számított, de a pucér Ditke vígan lépett a szótlanul heverészőkhöz:

– Hali! Jöhetünk mi is?

A fiúk pislogtak egy kicsit, idétlenül vigyorogtak. Egyikük elővette a feje alól Ditke megkerült bugyiját, és meglobogtatta:

– Nem hiányzott? Vagy ezért jöttél… jöttetek vissza, bammeg?

Emese ilyen közelről nem látta még őket, csak toporgott zavarában. A hitelesség kedvéért: ennyire közelről egyáltalán nem látott még meztelen srácot, egyetlen egyet sem, nemhogy párosával, mint amennyire ezek feküdtek előtte, ráadásul mindketten élénk érdeklődéssel vizsgálgatták őt. Ha kellemetlen érzés meztelenül állni több felöltözött ember között, akkor – ő most megtapasztalhatta – legalább ugyanannyira kínos csupaszok között ruhában vesztegelni, fülig vörösen, egyik lábról a másikra nehezedve.

– Megvagyok anélkül is – válaszolt hosszúnak tűnő csend után Ditke, de azért a bugyija után nyúlt.

– Kiválthatod, bammeg, ára van ám egy ilyen finom kis bugyinak!

– Rendben! – vágta rá Ditke. – Mondd, mi legyen az ára!

Megfordult, s mint egy tehetetlen csecsemőt, Emesét kezdte vetkőztetni, aki érezte, hogy ez így helyes, mert fokozatosan csökkent kezdeti zavara, s helyére a már ismert finom izgalom lépett. Kiesett az elküldésre váró levél, Ditke rádobta a melltartót, majd a bugyit húzta le a másik lányról, és azt a fiúk közé ejtette:

– Tessék, egy másik bugyi is! Hogy tudjuk kiváltani őket?

A srácok összevigyorogtak, majd magukhoz húzták a többi ruhadarabot is, és a sajátjaikra mutattak:

– Ti meg, bammeg, ezekért kérhettek valami árat!

Leereszkedtek a homokra a lányok is.  Emese illedelmesen összezárt lábai között érezte a végzetes nedvesedést, Ditke törökülése láttatni engedte – karcsú alakjához képest meglepően húsos – punciját, szeme nevetett:

– Én kezdem! Mondjuk, legyen ez a póló… ajaj, ez sokat ér, mert van benne márkajelzés. Ezt a pólót visszakaphatja a tulajdonosa, ha… ha előbb ad minden cicire egy-egy puszit, majd betemetjük őt homokkal, csak a feje lehet ki és a farka. No, kié?

– Enyém! – jelentkezett a kisebb, ám felfelé mutató fütykösű. Felkászálódott, majd a két lányhoz mászva egyenként megnyálazta meredező bimbóikat.

– Most segíts megásni a saját gödrödet! – vezényelt a karcsú lány. Négyen pillanatok alatt fürdőkádszerű mélyedést kapartak a homokba, szállt a milliónyi apró szemcse, porzott a környék, ahogy négykézláb nekifeszültek. Emese hol erre, hol arra sandított, közelről részesült a félkemény és a mindig előremutató, himbálózó fütykösök látványában. – Feküdj bele, a fejed tedd ide a szélére! – Olyan szakavatottan irányította a munkát, mintha nem először játszana ilyet.

Mind a négyen nevetgéltek, önfeledten túrták a homokot a testre, még az áldozat is besegített egy kicsit.

– Fogd fel a farkad, hogy az kimaradjon! – rendelkezett Ditke. – Vagy fogd meg neki te… Mi is a neved?... Emese, Mese, Mesi, markold meg és húzd felfelé, hogy el ne temessük!

– Fogom! – válaszolt Emese kiszáradt szájjal. – Megtörtént! Végre megtörtént! – gondolta örömmel, amint életében először nemcsak egészen közelről nézhetett, hanem még meg is ragadhatott egy igazi, élő, hús-vér fütyköst, ami a kezében mintha megduzzadt volna. Igen, határozottan egyre keményebb és nagyobb lett. Kukkolásai során mindeddig úgy tűnt, mintha csak a másik fiúé tudná ezt a növekedési trükköt, emez, amit most a markában tartott, szinte mindig ugyanolyan méretben és helyzetben volt látható. Most azonban nemcsak megnőtt, de Emese megelégedésére már két kézzel kellett fogni és óvni, így is annyi homok takarta a betemetett játékost, hogy farka, mint a frissen ültetett facsemete, kis mélyedésből meredt elő.

Elégedetten guggolták körbe a beborítottat, elkészült a nagy mű. Emese ujjai lassan, vonakodva leváltak a forrónak érzett fütykösről.

– Lehetsz te a következő – mutatott a homokkupacra Ditke.

– Oké. Akié ez a cicitartó itt a fejem mellett, az… – Látszott az arcán, hogy kitalálta már, mit szeretne, csak nem biztos benne, hogy éppen azt kérheti-e.

– Az enyém… – jelentette ki Emese, és kipirulva várta, mi következik.

– Hasznos időtöltést, fiatalok! – szólalt meg egy csúfondáros hang a fejük felett. A barnaképű motorcsónakos állt ott csípőre tett kézzel.

*

Kopott inge és térdnadrágja csupa homok… Itt állhatott mögöttük már egy ideje!

– Vegyetek be engem is a buliba! – vigyorogta cserepes szájával és sárgából barnába hajló fogaival. – Ki következik? – Talpát a homokkupacra, s az alátemetett srácra helyezte: – Mondj valami érdekeset!

A fiú kicsit mocorogni próbált, majd kelletlenül befejezte az előbb elkezdett mondatot:

– …az rejszoljon nekem…

– Ez az! – rikkantott a barnaképű. – Gyere kislány, huzigáld meg a répát, az előbb már nagyon belejöttél!

Emese újra fülig vörös lett. Fogta volna ő szívesen a homokból kikandikáló farkat, és tette volna vele mindazt, ami csak jólesik a fiúnak, de nem parancsszóra. Leblokkolt, meg sem bírt mozdulni, pedig 2 perce még arról ábrándozott magában, hogy kihasználja a lehetőséget és ujjait megint ráfonja… hiszen annyira izgató volt…

A motorcsónakos szelíden, de határozottan megfogta a karját, és a földön fekvő felé irányította:

– Rajta, haladjunk!

Emese alvajáróként mozdult, gépesen engedelmeskedett. Mintha kívülről látta volna önmagát egy lassított filmen, közelebb hajolt és az egyik kezét, majd a másikat is visszahelyezte ugyanoda, ahol azok röviddel ezelőtt olyan jól érezték magukat. Elképedve tapasztalta, hogy szinte semmit nem érez, akár egy söprűnyél is lehetne…

– Mutasd meg neki, hogy kell csinálni! – parancsolt a barnaképű Ditkére, és saját nadrágja derekát térdig letolva, fejmagasságban, vékony, barna farkát kínálta a térdelő lánynak.

– Menj te a picsába! – jött meg hirtelen Ditke hangja, felállt a férfi előtt, s mire az kapcsolt volna, hogy mégsem ő a főnök, egy formás térd határozottan tökön rúgta. A következő pillanatban a magzati pózban lehuppanó barnaképűt ugyanazon karcsú láb részéről újabb, világosan értelmezhető üzenet érte, sziszegő fenyegetéssel kisérve: – Tűnés innen! 

A barnaképű bamba arckifejezése jelezte, hogy nincs ilyen fogadtatáshoz szoktatva, és értetlenül fogadta Ditke további vezényszavait:

– Felállni! Nyomás, tűnj innen, de azonnal!... Kezdjek el neked számolni? Háromig biztos ismered a számokat. Háromra megrugdosunk egy kicsit, ha nem haragszol meg érte. Egy…

Ilyen gyorsan és ennyire kínlódva futni embert még nem látott a part, ahogy a menetközben nadrágját rángató barnaképű elhagyta a terepet.

– Hol is tartottunk? – kérdezte Ditke, egy utolsó gyilkos pillantást lövellve a fák között eltűnő irányába. Letérdelt Emese mellé. – Most megmutatom, hogyan csináld. Jó? De engedd el egy kicsit, mindjárt visszakapod!

– Köszi – rebegte Emese, és barátnője bemutatójából megértette, hogy ugyanazokat a mozdulatokat kell végezni, amit számtalanszor látott már, amikor a fiúk maguknak csinálták. – Jó, most már csinálom én…

– Gyere te is egy kicsit a nagy ijedtségre! – nyúlt át Ditke a nekigörbülő Emese felett, és elkapta a másik, a hosszabb farkat. – De nehogy azt gondoljátok ám, hogy kiverjük nektek, ez csak játék!

Szótlanul csattogtatták a bőrt, közben mindannyian az előbbi látogató okozta galibán tűnődtek. Ditke tette túl magát leghamarabb, ismét változtatást hirdetett:

– Mesi, te következel!

– Csinálnám még egy kicsit, ha nem baj… – válaszolta tétován.

– Odaragadt a kezed? Van még sok jó játék, ne izgulj!... Akkor most te következz, amíg Mesi gondolkodik!

– Akié emez a melltartó, az szopjon engem!… – Majdnem dadogósra sikerült a mondat, és elfelejtette hozzátenni: „bammeg” vagy „bazzeg”.

– Feküdj le vagy állj fel!

A fiú az utóbbit választotta.  Ditke elé állt, aki nyelvével végigfutott a teljes hosszon, megigazgatta a bőrt, körbekerülgette a végét, majd határozottan bekapta az izgatott zavarban álló farkát. Majdnem teljesen kieresztette, de máris újra lágyan beszippantotta…

Emese, aki még a másik srác fütykösét markolta, elfelejtette mozgatni a kezét. A száját is eltátotta, úgy figyelte, ahogy barátnője piros ajkai nagyokat cuppannak. A srác gyakori lökésekkel beljebb nyomakodott volna, de Ditke egy ponton túl tovább sosem engedte, gyorsítani is akart, de a lány kiengedte a szájából és Emesére mosolygott:

– Megpróbálod?

Emese térden átkúszott barátnője helyére, és örömmel tapasztalta, hogy a fiú megfogja a fejét és irányítja. – Így nem fogok ügyetlenkedni – gondolta.

– Te meg nehogy kimaradj! – hallotta a háta mögül, és biztos volt benne, hogy a még mindig félig betemetve heverő srác fütykösére az ő tenyere után egy piros száj simul.

Savanykás ízt érzett, egyáltalán nem bizonyult kellemetlennek, hogy egy idegen test járt be-ki a szájában. Ahogy az előbb megfigyelte, ő is mindkét kezét ráhelyezte a fiú testére, egyiket a fenekére, másikkal a zacskóját morzsolgatta óvatosan. Ujjaival kitapogatta, amit már régóta gyanított, hogy a férfifarok a test elején található, nem a lábak között, mint a punci, s azon a tájon, ahol ő a punciját hordja, ott a srácnak nincs semmi. Érezte közben, hogy ő pont olyan nedves, mint lenni szokott, holott most nem is simogatta magát…. Csodálkozott, hogy annyi mindenre tud gondolni szopás közben, nem köti le teljes mértékben. Éppen ennek okát akarta magában kideríteni, amikor Ditke megzavarta:

– Ennyi, kész a feladat! Jöhet a következő! Csak azt ne mondd, hogy csinálnád még egy kicsit – nevetett cinkosan Emesére –, inkább találj ki valami jót, mert te következel!

– Nem is tudom…

– Rendben! – szakította félbe Ditke. – Mesi azt kéri ennek a gatyának a tulajdonosától… Te vagy az? Maradhatsz is úgy, fekve a játékhoz! Mesi azt kéri, hogy nyalogasd a puniját!

Emese ösztönösen odakapott az említett testrészéhez. Úszott a nedvességben!

– Gyere, ülj föléje… fordítva inkább… – navigált Ditke – ez lesz az, ereszkedj le egészen addig, míg meg nem érzed a nyelvét! Így jó? Ne mozogj, csak tartsd oda neki! – Elégedetten szemlélte az eseményeket. – Húzd szét a punid egyik kezeddel, másikkal támaszkodhatsz… Na milyen?

Emese már nem csodálkozott, hogy egyfolytában ég az arca, mozdulatlanul térdelt a fiú feje felett. Az izgalom piramist épített; az elmúlt néhány percben csupa első élmény történt vele. Úgy gondolta, hogy ennél élvezetesebb dolog nincs is már, amikor elhomályosult szemmel észrevette, hogy amazok ketten odahajolnak, és közelről figyelik, ahogy egy virgonc nyelv az ő punciját kerülgeti körbe-körbe, végigcsúszik a résben fel-le, lefetyel a csiklónál, bekandikál a bejáraton… A két fürkész szempár csillogása  csak tovább fokozta a túlcsorduló gyönyört.

– Csere! – adta ki a parancsot Ditke!

– Én ezt nem akarom abbahagyni! – lázadozott magában Emese, de a másik kettő segített neki felállni, és barátnője már kuporodott is a helyére, a homokkal félig betemetett srác szája fölé.

Bátorságot merítve az előbbi jelenetből, amikor az ő élvezkedését bámulták közelről, ugyanúgy odadugta a fejét, s nézte a másik lány széthúzott, húsos punciját. Hátulról egy kellemes érintésre figyelt fel popsija völgyében, és egy ujj egy pillanatra beszaladt az ő nyílásán. Megfordult, és szembetalálta magát a hosszabbfarkú sráccal, aki hol Ditke nyáltól és nedvességtől csillogó punciját mustrálta áhítattal, hol pedig az ő cicijeit.

– Megmutatod? – kérdezte bizonytalan, rekedtes hangon, miközben szorgosan masztizott.

Emese inkább nem szólalt meg, mert zavarodottságát ugyanúgy elárulná a hangja, csak szótlanul bólintott. Négykézlábra ereszkedve biztosított vizuális segítséget a fiúnak. Közvetlenül a válla előtt, a homokból meredezett elő a barátnőjét nyalakodó srác farka, azt újra megfogta – valami szeretetfélét érzett iránta, hiszen ez volt az első ilyen élmény életében –, és kedvére nézegette, tapogatta, simogatta, kóstolgatta…

Ditke azonban úgy látszott, semmit nem enged végigvinni! Kipirult arccal, saját cicijeit és szeméremdombját egyszerre simogatva felemelkedett:

– Gyere ki már a gödörből! Mi legyen a következő? – Fehér popsiját mutatva lehajolt a ruhadarabokhoz, mintha akármelyiknek is lett volna bármi jelentősége is, hiszen hiába nyerték vissza a gazdáik egyiket-másikat, mégsem vették el a kupacból. – Tudjátok mit? Mindenki egyszerre kívánjon valamit! Mesitől kettőt is lehet kérni, mert neki több a cókmókja, van itt egy levele is.

*

Úgy helyezkedtek tanácskozáshoz, hogy mindenki láthasson mindenkit; Emese a Ditkétől ellesett törökülésben, a fiúk pedig széttett lábakkal, hátul támaszkodva.

– Milyen jót tudnánk így dobálózni! Nincs egy labdája valakinek?

– Nekem van… – markolta meg saját cicijeit Emese.

Alig ismert magára, micsoda változáson esett át ezen a délutánon: a leskelődős, pirulós kislányból meztelenkedős, mutogatós, saját és mások testét élvező nagylánnyá változott. Aki leplezetlen érdeklődéssel nézegeti a fiúk fütykösét, s aki mindkettőhöz átnyúlt, megsimogatta őket:

– Nem lett homokos? Mutasd! A zacskód sem?

– Nem vagyok homokos, bazzeg… a zacskóm sem.

– Azt tudom, de nem szeretném, ha homok kerülne a számba…

– Mesi, akkor úgy értsem, hogy te szopi-nyali partit szeretnél? – folyt bele Ditke is a társalgásba. – Más ötlet?

– Dugjunk, bammeg!

– Van gumid? Hoztál gumit? – Két tagadó fejrázás. – Nem ide készültél?

– Holnap hozok…

– Holnapi gumival ma nem dugunk.

– Elszaladok venni… bazzeg, húsz perc alatt megjárom.

– Álló fasszal? – nevetett Ditke. Mindkét srác olyan állapotban ült a parton, mintha facsemetét szorongatna a lába között. – Nekem annál sürgősebb, ha nem is látszik. – Ujjaival birizgálta a punciját.

– Annál vagy anál?

– Popóba nem dughatsz holnap sem! – Álláig felhúzta mindkét térdét és hosszú ujjai mind hevesebben mozogtak. – Én most, azonnal akarok élvezni, aki nem akarja látni, ne nézze, akinek kedve van, megnézheti, aki akar, csatlakozhat… Ennyi a variációs lehetőség.

– Én nézem! – Bazzeg, akár egy lándzsával rohamozni készülő harcos, közelebb húzódott.

– Téged is lehet? – kérdezte Bammeg Emesét.

– Nézni? Persze… Ha idejössz fölém, én is látlak.

Ezzel összeállt az erotikus, szürrealista életkép. Ditke háton, nyakig húzott lábakkal, lehunyt szemmel, már csak magával volt elfoglalva, sebesen ujjazta és dörzsölésre hasonlító simogatással kényeztette húsos punciját. Közvetlen mellette – ahonnan a másik lányra is pisloghatott – Bazzeg, farka az erős húzogatás közben hozzá-hozzáért az apró halmokat formázó cicik egyikéhez. Emese kevésbé húzta fel a lábait, s ahogy szokta, apró érintésekkel izgatta magát. Másik kezét a lábai között térdelő Bammeg felé nyújtotta, aki szótlanul belehelyezte a farkát, és lökő mozdulatokat végzett, majd ráhasalt a lányra, és élvezte, ahogy az egyszerre gondoskodott mindkettőjükről.

Az egész közös maszti nem tartott sokáig, utána a lányok sietve leöblítették hasukról a partnerek nedveit, majd amikor a fiúk is beszaladtak a vízbe, segítették lemosni a lassacskán megnyugvó fütykösöket. Emese, élvezve a hirtelen rászakadt élményt, lehajolva gyorsan megkóstolta még mindkét vizes farkat, és az egyiket maga mellett vezetve, egy pillanatra sem engedve, visszatértek a homokba.

Ekkor érkezett meg az Emese által már délelőtt megismert, öttagú család, akik meresztgették a szemüket a négy hasonfekvő, meztelen test láttán. A szülők zavartan terelgették a gyerekeket látókörön kívülre.

Ezután az a pár tért vissza, akik zártkörűnek tervezett akcióját hárman közelről tanulmányozták, szintén még délelőtt.

– Jól bírták, bammeg! – jegyezte meg félhangosan az egyik srác.

– Gondolod, hogy azóta egyfolytában dugtak, bazzeg?

– Mit kell ezen csodálkozni? Ti kidőlnétek? – cukkolta őket Ditke. – Még jó, hogy szóltatok időben, nem is érdemes holnap jönnöm!

– Mennyi gumit hozzak?

– Azt nektek kell tudni! Nagyon keveset ne, mert mit csinálunk, ha elfogy…

Öltözködés közben Emese mégegyszer lesétált a partra, s amikor a többiek nem figyeltek rá – éppen Ditke előadásán csüngtek – az apjának írt levelet a folyóba dobta. Nagyjából azon a részen sodorta el a folyó, ahol több mint 2 évvel ezelőtt Emese apját is, miután hirtelen megállt a szíve.

– Hozzájárulok a költségekhez – mondta éppen Ditke nevetve, és az általa korábban barmoknak nevezett férfiaktól kapott pénz ráeső részét átnyújtotta a két fiúnak.

– Bammeg, ezért valami ízesítettet is kapunk!

– Ha hülyülsz, én tényleg nem jövök holnap! Csak nem gumit akarsz velem kóstoltatni?... Mesi, te hány menetet vállalsz fel? Vagy bízzuk rájuk, mennyit hoznak össze?

Emese lassan visszatért a jelenbe, csak még egy pillantást vetett a folyóra, aztán fülig pirulva válaszolt:

– Nem tudom még.

Jóleső érzés töltötte el, mert véget érnek az izgalmas, de mégis magányos ücsörgései a fatörzsnek támaszkodva, van már társasága, akikkel jól érzi magát. Könnyed léptekkel haladt Ditke mellett, és büszkén sejtette, hogy mögöttük a két srác figyelme és vágya megoszlik a két ringatózó lányfenék között.

*

Epilógus

A novella főszereplőjével néhány hónappal később teljesen véletlenül ismerkedtem meg. Ettől a helyszíntől távol, a kétmilliós fővárosban találkoztunk. Alkalmunk nyílt hosszan beszélgetni, ekkor beavatott a titkaiban, elmondta az élményeit. Mesélt arról, mi játszódott le a parton ezekben a napokban, amikről a novella szól, s mi történt a következőkben, amelyekről később még szó lesz.

Ha ezentúl valaki azt mondja nekem: „kicsi a világ!”, élénken fogok bólogatni. Ugyanis miután Emese bizalmasan beavatott nyári élményeibe, kiderült, hogy Ditkét is ismerem… de ez már egy következő novella.

A levéltartalma:

„Kedves Apu!

Gyorsan telik a nyár. Jól vagyok, jól érzem magam, sokat járok le a partra. Nagyon hiányzol!

Emese”

Asszony és lány a tanyán III.

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Asszony és lány a tanyán II.

Hangokat hallott.

Igyekezett vissza a part rejtekébe, s onnan a titkos leshelyre, hiszen tervei szerint meg kell várni, míg a fiúk levetkőznek és végigfekszenek a homokon.

Megtorpant. A hangok a fa tövében hagyott ruhái felől hallatszottak.

Első gondolata a lebukás volt: a srácok letérhettek az ösvényről, s észrevették az összehajtogatott ruhadarabokat. Azt, amiben érkezett, s a másikat, amit jelmeznek szánt szükség esetére, ha mégsem lenne elég bátorsága meztelenül odasétálni hozzájuk… Második gondolata is a lebukást diagnosztizálta, de már a remélt fiúk nélkül: Legalább négyféle hangot különböztetett meg, és már érteni is lehetett őket.

– Anya, itt ruhák vannak!

– Bugyi is…

– Mindjárt megnézem, ne nyúljatok hozzá!

– Ha bugyi is, akkor apátokat érdekli…

– Két csajszi ruhája.

– De csak egy bugyi!

– Hagyjátok már más ruháit, majd visszajön értük a gazdájuk!

– De anya! Hol van a két csajszi? A bugyis és a bugyitlan?

– Melyiket választod?

– Belefulladtak?

– Mentsük ki!

– Apáé a bugyi nélküli…

– Hagyjátok már! Menjünk arra föntebb!

– Arrafelé napoznak?

– Vagy ott fulladtak bele.

– Anya, megkeressük őket?

– Nem vagy normális, miért keresnénk…?

– Apa, megkeressük őket?

– Milyen pici ez a bugyi!

– Hozzá ne merj nyúlni!

– Béci megszagolta…

– Azonnal idejöttök mindannyian! 

– Inkább amarra menjünk! Anya, arra homokosabb a part!

Lassan távolodtak. A halkuló hangzavarból még néhányszor fel lehetett ismerni: „bugyi”.

Emese megkönnyebbülten állt a partfal takarásában, mégsem lett volna jó, ha egy komplett család – anya, apa és három gyerek – előtt debütál régóta megmutatni vágyott pucérságával. Ráadásként motorcsónak hangja erősödött, talán a korábbi mozizó tér vissza egy ismétlésre…

Nagyokat szökellve sietett vissza a kiindulóponthoz, oly sok leskelődése tanújához, az árnyas fához. Nagyot sóhajtott, és ahogy volt, pőrén ráült a ruháira.

Nem kellett sokat várakozni, megjelent egy lány. – Tűnés innen! – súgta Emese. A lány könnyed léptekkel elhaladt Emese lábai előtt, ellenkező irányba, mint a népes család. Őt egy pár követte – Emese eredményesen fohászkodott –, s ugyanarra távoztak.

– Mi van itt ma? – Most döbbent csak rá, hogy hiába igyekezett mindent figyelembe venni, s feleslegesnek bizonyul a szerep gondos elpróbálása is, ha közben elfeledkezett a naptárról: – Szombat van! – ismerte fel. Remélte azonban, hogy ez nem jelent majd hatalmas népvándorlást a folyóparton.

Végre megérkeztek a fiúk.

A szokásosnál kevesebbet rugdosták a homokot, kicsit lógatták az orrukat – Emese arra tippelt, hogy nem sikerült még nőt szerezniük.

– Hát fiúk, itt vagyok én nektek! – mosolygott.

A fiúk azonban erről nem tudtak, irtózatos csapkodással rohantak a víznek. Viszonylag sokáig hűtötték magukat, két-háromszor a fejüket is bemerítették, aztán himbálózva gázoltak kifelé. Egyikük a szokásos módon, kismérete ellenére előremutatva, míg a haverja vidáman lóbálta a sajátját, mint elefánt az ormányát.

– Még két perc – suttogta izgatottan Emese, elégedetten tapasztalva, hogy lábai között megindult a nedvesedés.

A srácok végigheveredtek, fejük az árnyékban, kezeikkel a fütykös igazgatva.

– Bazzeg, a Ditke se jött ki!

– Mondtam én, hogy nem jön, csak ígérgette, bammeg.

– Még egy perc… – fújta ki lassan, mélyről a levegőt Emese. Búvóhelyéről, két lépéssel egyenesen közéjük tudna huppanni. – Még fél perc és indulok!

A Sorsnak azonban ezen a napon vicces kedve támadt, ráadásul nagyobb rendezőnek bizonyult. Megmutatta, hogy ki az úr a folyóparton…

Emese felemelkedett, egyetlen másodperc alatt eldöntötte, hogy a bevonulása meztelenül fog történni…

Ugyanebben a pillanatban jobbról belibegett a képbe egy lány. Ugyanaz, aki korábban abba az irányba távozott. S ha ez még nem lett volna elég az útrakész Emese ellenszenvének kivívásához, nemcsak könnyedén odalépett a fiúkhoz, de lazán megszólalt:

– Hali!

– A mocskos! – sziszegte Emese az árnyékból.

Az egyik fiú zavartan elengedte a fütykösét és felnézett a karcsún föléje hajló lányra:

– Szia, Ditke!

Másikuk szemmel láthatólag tétovázott, befejezze-e a megkezdett tevékenységet, vagy tegyen úgy, mintha nem történt volna semmi, már amennyiben álló farokkal lehet közömbösnek maradni.

– Kerestelek benneteket, jó hosszan felmentem a parton… Ideülhetek?... Nem láttam senkit, csak egy pecást meg itt nem messze ketten dugnak… – hadarta Ditke, a srácokat szóhoz sem hagyta jutni.

Éppen, ahogy egy másik forgatókönyvben, az Emese által megálmodottban szerepel, toporgott egy kicsit, mintha nem lenne elég hely, majd egyiküket átlépve, leült a két fiú közötti részre.

– Milyen szép színetek van! – csicsergett tovább, leplezetlen kíváncsisággal vizsgálva a két testet. – Nekem még nem volt alkalmam barnulni, pedig a nyár fele már eltelt.

Felállt, ezúttal a másik fekvőt lépve át, nyújtózott a tűző napon, megrázta aranysárga haját, kioldott két masnit és mosolyogva leeresztette a ruháját. El kellett ismerni még a leshelyről nézve is, hogy fehér bőrével, annál is fehérebb melltartóban és bugyiban úgy nézett ki – „a mocskos!” –, mint egy istennő. Már amennyi istennő a parton szokott délelőttönként szaladozni és megzavarni a fiúk békés masztizását, mindenesetre ők már nem bánták, hogy félbe kellett szakítaniuk. Meresztgették a szemeiket, ahogy Ditke szégyenlősen elfordult és kikapcsolta a melltartót, majd vidáman visszapördülve megsimogatta hegyesen kúpos cicijeit.

– Nem zavar, ha levetkőzöm? – kérdezte kissé elkésve, két ujját a tanga pántjába akasztva.

A hangokat, amik mintha homokkel telt vödör mélyéről érkeznének, beleegyezésnek értelmezte, egyetlen mozdulattal bokáig tolta a bugyiját, majd a következő kettő eredményeként kilépett belőle.

Emese felháborodva kereste a szavakat, „a mocskos” már túlságosan lágynak és kedveskedőnek tűnt.

Az egyik srácnak megjött a hangja:

– Bammeg!

Ditke ismét középre helyezkedett, két karja szorosan törékeny teste mellett. „Mint akit féreg rág” – jellemezte Emese néhány lépéssel arrébbról – nem sokáig maradt vigyázz-fekvésben, két kezét a feje alá tette. Aztán vissza, majd az ég felé nyújtotta. Mintha fekve tornázna. Emese ezt a tétova kapálózást meg tudta érteni, ő sem igen tervezte meg azt a spontán mozdulatot, ahogy megfogta volna a fütykösöket.

– Szoktatok masztizni? – érdeklődött ártatlan hangsúllyal Ditke.

Válaszra ezúttal sem várakozva előterjesztette javaslatát:

– Lessük meg, hogy dugnak itt nem messze! – Felszökkent és nevetve nyújtotta kezeit a srácoknak. Azok, megörülve, hogy kievickélhetnek az egyszerre kínos és izgalmas szituációból, felugráltak, s Ditkét közrekapva mindhárman elindultak leskelődésre.

Emese magára maradt. Fel tudott volna robbanni a méregtől! Nem elég, hogy ez a Ditke lecsapott a fiúkra, még el is távolította őket a kényelmesen szemlélhető perspektívából.

Lekullogott a homokos részre, megtaposta azt a helyet, ahol az előbb még hárman terültek el, integetett, majd nyelvét nyújtotta a motorcsónakosnak…

IV.

Talán tíz perc sem telt el, amikor hangos jókedv, közelgő kacaj-röhej visszahozta a kukkolókat. Emese durcásan ücsörgött a fa tövében.

Egymást átkarolva – középütt Ditkével –, egyszerre lépkedve, a ritmust mégis gyakran eltévesztve érkeztek meg, és szűnni nem akaró hahotával elfoglalták az előbbi helyüket.

– Csináljátok nyugodtan, én is szoktam masztizni! – biztatta a többieket a lány, és mindkét oldalra sandítva várta, mi történik.

A fiúk már megint zavarban voltak, nem tudták, hogyan fogjanak hozzá.

– Jaj, valami mászik rajtam! – Egy pillanatra még Emese is elhitte, hogy komolyan kell venni Ditke felkiáltását.

– Hol? Mutasd! – ültek fel a fiúk.

– Itt, a seggemen! – Megfordult, mindkét oldalra megmutogat gömbölyű fenekét, széttette e lábait. – Lehet, hogy bebújt? Nem látod? – Hátára pördülve, nyakig húzott lábbal megmutogatta, merre érezte a láthatatlan valami mászását.

A fiúk feje egymáshoz koppant, ahogy készségesen vizsgálgatták a félgömbök közötti mélyedést és a Ditke által kissé széthúzott puncit.

– Ott lehet… kicsit lejjebb – vezényelt a lány – ja, az az ujjad? Ne nyúlj be, csak itt, ezen a részen… keresd! Te meg itt nézd…! Te sem látod?

Biztosan láttak mindent a rejtélyes csúszómászón kívül, mert mindkét térdelő srác farka úgy meredt előre, mintha csődörök készülnének meghágni a kancát.

Eközben Emese a leshelyén, felhúzott combjai közé csúsztatta a tenyerét.

Ditke egyre hangosabban élvezte a keresgélést:

– Erre sincs? Ja, az is az ujjad!... Ott jó… körbe-körbe… ez az! – Hirtelen megfogta a kutakodó kezeket, határozott mozdulattal mindet áthelyezte a megfelelő fütykösre, s ugyanabban a nyakig emelt testhelyzetben, szaporán kényeztette punciját saját ujjaival.

A fiúk, mint két robot, gyorsuló tempóban csattogtatták a bőrt, miközben tekintetükkel a nyögdécselő, lihegő lány puncijára tapadtak.

Legelőször a kisebbik farok sült el, elképesztő mennyiségű folyadékot köpködve a homokba. Emese lett a második, aki elégedetten állapította meg, hogy egyre magasabb csúcsokat hódít meg: mindig azt hiszi, hogy ez már a legjobb, s a következő mégis túlszárnyalja… Egész kézfeje úszott a saját nedvességében.

Ditke sikoltozni kezdett, dobálta a popsiját, ujjai csámcsogó-cuppogó hangokat csaltak elő puncijából, ahogy az igekötők következnek, be-ki-le-fel mozgatta, kicsit felemelte a fejét, majd megfeszült… és dallamos sóhajjal jelezte, hogy elélvezett. Felnyitotta a szemét, körbenézett, majd zacskójánál fogva közelebb húzta magához a másik fiút, aki ebben a pillanatban minden eddig tartogatott, és gondos kézimunkával előkészített folyadékát a lány hasára eresztette.

Emese mindig tudta, hogy a legizgalmasabb látványok közé tartozik, amikor a megdolgozott fütykösből előtör a kéjnedv – most is lélegzetvisszafojtva figyelte –, ám ilyen tisztán eddig még sosem sikerült erről benyomást szereznie. Ilyet egészen biztosan meg fog nézni egészen közelről is, sokszor. Már nem is sajnálta annyira, hogy így alakult a folyóparti kaland, Ditkére sem irigykedett, hiszen a betolakodó lány meg sem fogta a fütykösöket, pedig az lett volna csak az élmény!… ez a feladatot mégis érintetlenül meghagyta neki. Ráadásul Ditke csak az egyik farkat látta elsülni, továbbá… – Emese majdnem hangosan felkacagott – a csajszika hiába kereste mindenfelé a bugyiját, pedig még a vízben is megnézte.

– Ott taposol rajta, csak egy vékony homokréteget szórtam rá… – biztatta némán.

– Hol kódorogtál? – fogadta otthon a költői kérdés.

Ebédelés közben azon gondolkodott, hogy mit láthattak azok hárman, amikor felmentek a parton megnézni a dugást, s hogy érdemes lenne-e keresni másik leskelődős helyet is… és az is megfordult a fejében, hogy szombat lévén, meg kellene látogatni délután is a partszakaszt, hátha történik valami izgalmas.

Folytatása következik! 

Asszony és lány a tanyán II.

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Asszony és lány a tanyán I.

– Hol kódorogtál?

Emese megvonta a vállát, hiszen tudta jól, hogy ez a fajta kérdés költőinek számít azóta, ahogy Jani hozzájuk költözött.

– Ebéd után levágunk húsz csirkét – jelentette ki anyja, miközben a gőzölgő fazekat az asztal közepére helyezte.

A csirkevágás, mint mindig, pörgősen zajlott: nyaknyisszantás, forró víz, a tollazat úgy omlott le, mint a menyasszony esküvői ruhája lakodalom után. Emese feladata következett: kibelezés, öblítés, darabolás. Amikor csak tehette, s éppen nem sürgette a következő pucér csirke, eljátszadozott a nyakukkal. Anyja rá is szólt:

– Ne húzogasd, hanem kurtítsd meg!

Minden csirkenyakon hagyott egy kevés bőrt, de nem mindet – ahogy a parton látta a nem csirkenyakak esetében.

– Amit levágsz, azt tedd ide, kisütjük! Maradjon rajta is, mert jó ízt ad a levesnek!

Emese sokat töprengett, milyen íze lehet a fütykösnek. Szokták mondani a lányok, hogy jobb, mint a csókolózás, de ezzel nem jutott sokkal előrébb. Nem csókolózott még sosem. Bízott benne, hogy – talán már holnap – megoldódik minden rejtély. Ha lesz benne elég bátorság – lesz, miért is ne lenne? – akkor a parton szépen odasétál a srácokhoz, „hali!”, ahogy tervezte…

– Ne húzogasd már, mint egy faszt! – förmedt rá hirtelen Jani, aki a közelben végezte délutáni pihenőjét.

– Szeretnéd, ha a tiedet húzogatnám? – vágott vissza, persze csak magában Emese, s zavarában pipacsszínűvé vált a feje.

Ez a beszólás mindenesetre új irányt jelölt ki gondolatainak: Mi lesz, ha a fiúk nem szeretik majd, ahogy ő csinálja nekik? Hiszen sosem próbálta még, és attól, ahogy látta Janinál, vagy ma délelőtt megfigyelte a parton, még nem biztos, hogy gyakorlatban is menni fog…

Elfogytak a csirkék.

A képzelet tovább tekeredett, s legszívesebben máris szaladt volna a folyópartra. Most, amíg felül van a mersz, amíg nem akarja lelkesedését fa tövéből leskelődéssé szelídíteni. Csakhogy a fiúk – Bammeg és Bazzeg – délután nem szoktak a vízhez menni. Vagy mégis? Attól, hogy ő nem tud róla, akár ott lehetnének most is… Emesén különös, türelmetlen izgalom lett úrrá.

Jani egy széken elterülve éppen arról mesélt szokásos, véget nem érő monológja egyikében, hogy amiről nem tudunk, az attól még létezhet.

– Milyen igazad van! – helyeselt Emese magában. S miközben Jani belekezdett a százszor hallott, állatok életéről szóló előadásába, s mielőtt saját meséje monotonitása álomba mormolta volna, Emese elhatározta, hogy saját szemével fog meggyőződni a folyópart homokjáról.

Az út egyre hosszabb, a várakozás mind sürgetőbb.

Megszokott fájához óvatoskodott. A délelőtti nyomok még jól látszottak alant, rájuk dőlt az árnyék, de a fiúk sehol.

Hátát a törzshöz támasztva, enyhén behajlított térdekkel, széttett lábai közét érintve idézte fel a néhány órával korábbi eseményeket. Mire beért a saját bugyijába, érezte, mennyire élénkek az élmények. Kapkodva vette a levegőt és térdei lassan összecsuklottak, s mire leereszkedett volna a fa tövébe, forróság öntötte el az agyát is, a tenyerét is. Szinte öntudatlanul maszatolta el punciján és combjai belső felén a sűrű nedvet és játékosan mozgatta még be-ki az ujját.

– Megy ez Bammeg és Bazzeg nélkül is! – mosolyodott el, amint észre tért.

*

Az esti program megszokott mederben zajlott: káromkodás és tányércsörömpölés kíséretében Jani úgy ráájult az ágyra, mintha végleges megoldásnak tartaná élete hátralévő éveire. Kevés idő elteltével – Emese elhelyezkedett az ablaknál – az asszony hangtanul nyitotta az ajtót, némán megállt élettársa ágyoldalánál.

Emese nem tudta felfogni, mi szükség van ezekre a látogatásokra, hiszen egész éjjel csinálhatnák, amihez kedvük van. Hacsak az nem ad értelmet a menetrendszerű összeveszés és ájulás-szerű elalvás utáni dolognak, hogy anyja így akar megbizonyosodni arról, Jani elég mély álomba zuhant-e.

Jani horkantott egyet-kettőt, álmában bizonyára valami nagy bölcsesség jutott eszébe, melynek kinyilatkoztatásával nem tudott reggelig, vagy legalább éjjeli, italkereső-kódorgása idejéig várni. Mivel – szokásától eltérően, talán mert hirtelen tört rá a merev részegség – nem készítette elő slaghoz hasonlító fütykösét, hogy azon mórikálva vessen véget a napnak, az asszony kezdte kibontani a bő nadrágot.

Emese az ablak sarkához húzódott, nehogy elmulasszon valamit a látványból. – Érdekes, hogy ettől már nem tudok beindulni! – gondolta, ám azért érdeklődéssel figyelte, amint előbukkan a slag. Az asszony végigtapogatta, meglóbálta, gyakorlottan lehúzta a bőrt, s leülve az ágy szélére, fejő mozdulatokat tett. Úgy tűnt, kissé nyugtalan – nem mintha máskor gyakorta történt volna valami érdemleges Jani irányából –, újra felállt az ágyról és csak felületesen húzogatta egy keveset. Hamar feladta, ugyanolyan nesztelenül távozott, ahogy jött.

A leselkedő lány megkerülte a házat, belépett az ajtókon, és egy merész elhatározással elfoglalta anyja helyét az ágyszélen. Kevés híján, Jani slagján is, amikor az alvó váratlanul állatkerti hangokat eresztett ki magából. Emese visszarántotta a kezét, mint aki parázshoz ért, pedig még centik voltak hátra, és kirohant a szobából.

Futtában sikerült belerúgnia a szomszéd ott ólálkodó kutyájába, amely néma megadással húzódott be a virágágyásba. Nem sokkal arrébb valami moccanásra lett figyelmes a sövény mögött, ami a kutya gazdájának jelenlétét jelezte.

– Mindenki les mindenkit? – nevetett magában. Nagy kört leírva megkerülte a sűrű bukszust, és úgy állt meg, hogy pozíciójából egyidejűleg szemmel tarthassa a nyakát meresztgető tanyaszomszédot és az udvaron tüsténkedő asszonyt is. Előbbi, mint a szemellenzős ló, kitartóan csak előre meredt.

Anyja rituálisan megvizsgálta az egész nap a dézsában melegedő víz hőmérsékletét, kézfejét a ruhájába törölte, majd egy hokedlire készített néhány flakont és egy törülközőt. A kukucskáló szomszéd – olyan 60. évén túllépett bácsika – erre előkészítette gatyája tartalmát és lelkesen morzsolgatni kezdte. Az egész nem lehetett több egy maréknál, még a parton megfigyelt kisebbik fütyköst is jócskán alulmúlva. Emesének a csirkenyakak jutottak eszébe, a kisebbek.

Az asszony kilépett a ruhájából, kikapcsolta a melltartóját és lehúzta a bugyiját. Ezután – mint aki tisztában van vele, hogy szerepel – minden oldalról megmutatta asszonyos testét, forgolódott, összekötötte a haját, királynőként pózolt, két vödörbe vizet mert ki dézsából, majd lábait átemelve, lassan beleereszkedett. Nyakig merült, majd felállt és aprólékosan behabozta magát, percekig simogatva a kiadós melleket, a terjedelmes feneket és a háromszögletű bozontot.

A szomszéd úgy dolgozott láthatatlan pöcsén, mintha habot verne, de semmit nem lehetett látni, mert a marka jóval nagyobb volt.

A tisztálkodás következő szakaszában az asszonynak csak a dudorászó feje látszott ki. Nem tartott sokáig ez a kép, mert kihajolva megfogta az egyik vödör fülét, és annak tartalmát magára öntve lemosta a habot. Gondosan megtörülközött, de nem öltözött még. Mélyen a dézsába hajolva – fenekét a kukkoló felé mutatva – bevizezte a haját, megsamponozta, hosszasan kapirgálta, majd a másik vödör tartalmával leöblítette. Amíg törülgette, szárítgatta, mindig úgy helyezkedett, hogy vagy a rengő melleit fordította a leselkedő felé, vagy előredőlve, nagy, fehér hátsóját.

A szomszéd kétujjas préselést és rázogatást végzett, Emese ebből úgy állapította meg, hogy annak tetszett a műsor, ő viszont sajnálta, hogy nem tudta megfigyelni az aprócska pöcsön végzett manipulációt. Egyre inkább befészkelt a fejébe az a gyanú, hogy anyja tisztában van a leselkedéssel, hiszen látszik a mozdulatain, sőt már délutánonként is megfigyelhető, milyen izgalommal vár valamit az estétől.

– Ártatlan kis izgalom – vélte Emese. Ő ennél többre vágyott, megérinteni, még inkább megmarkolni azt, ami markolásra termett… – Mit szólna a szomszéd, ha odalépnék hozzá és némán megfognám a pöcsét?

Eljátszott a gondolattal: talán nem is merne megszólalni, nehogy lebukjon a leskelődésével. Vagy mégis? Mert ha az anyja sejti vagy tudja a kukkolást, akkor az is lehetséges, hogy a szomszéd is tisztában van azzal, hogy az asszony tudja. Így szereznek egymásnak távolról élvezetet? Ez a felvillanó gyanú csak mégjobban megerősítette Emesében, hogy amit szeretne, amit tervez, az nagyon jó lesz, alig várta már, hogy ő is markolhasson.

Közben az asszony folytatta a rituálét – bár a kétfős közönség figyelme egyrészt elkalandozott, másrészről lelankadt – továbbra is teljesen meztelenül, testápolóval kenegette magát a lebukó nap fényében.

*

A reggeli felhők fejvesztve menekültek és a keletkező, táguló réseken napfény zúdult a tájra. A délelőtti hőség remegőssé lapította a sárgában tetszelgő gyepet, mintha ízelítőt adna, mire számíthatnak majd déltájban, akik odamerészkednek.

Emese egy óvatlan pillanatban a hóna alá gyűrt egy szexisnek ítélt, rövid ruhát, ami majd úgyis lekerül róla, ám mégis jobb, ha abban látják meg, ha esetleg nem tud észrevétlenül levetkőzni… Mindenre gondolt. Két év óta nem volt szokás különösebben firtatni, mivel tölti az idejét, ha a rászabott házimunkát elvégezte.

Jani csizmában, kantáros nadrágban és kopott trikóban ülve nézett a semmibe. Ezzel az öltözettel gondoskodott tanyasi imázsáról, de a jelmezen kívül nem sok köze volt a megszokott, reggeli munkákhoz. A későbbiekhez sem.

Az asszony megkerülte a frissen feltöltött dézsát, a kerítés melletti felfújt medencét, és az alacsony léckapu felett magokat szórt a baromfiknak...

Emese tudta, hogy korán van még elindulni, de nem bírt nyugton maradni. Feszült várakozással osont ki a kapun.

A partszakaszt rutinos óvatossággal közelítette meg, a fa tövében kibújt a ruhájából… Gyorsan visszavette. Tíz méterrel arrébb, a lankás részen leballagott a partra, és nem azon a helyen, ahol a fiúk szoktak tanyázni a homokban, hanem a térség legközepén kezdett újra vetkőzni. Ezúttal úgy, ahogy legerotikusabbnak ítélte.

Megtapasztalta azt az izgalmat, amit anyja érezhet, amikor a leskelődő szomszéd előtt illegeti magát. Itt ugyan nem álldogált közönség, mégis egyszerre szorongó és felszabaduló volt minden mozdulata. Úgy érzete, mintha ezer szempár szegeződne rá és sürgetné. S amikor lekerült a ruha, minden irányba meghajolt, forogva nézegette magát – minden égtájnak megmutatta meztelenségét –, magasba tartotta karjait és tánclépéseket lejtett a homokban.

A másikat, a szereplésre szánt ruhát vontatottan húzta magára.

– Lehet, hogy nem is kellene felvenni?

Kapkodva mégis levetette, a szövet szakadásának jellegzetes hangját hallotta közben, de ez most éppen nem hozta izgalomba.

Ruháival a kézben visszasétált az élvezetek fatörzséhez, ahol mostantól a fiúkat várja sürgető drukkban.

– Nem hoztam se plédet, se törülközőt! – döbbent rá. E kellékek hiányában nehezebb megteremteni a látszatát, hogy csupán egy ártatlan pancsolásra és napozásra jött a partra.

– Lehet, hogy mégis kell a ruha – mérlegelte a helyzetet.

Eldöntötte, hogy elpróbálja a szerepét, egyelőre pucéran: Hangtalanul átlépkedett néhány gallyat, az iménti, lejtős szakaszon túlérve, megállt a homoksáv peremén. Innen még nem látni azt a helyet, ahová visszakanyarodik, s ahol a fiúk napozni fognak és talán fütyit húzgálni, viszont annyira közel van, hogy meglepetésként lehet melléjük toppanni. Tehát közömbös képet kell vágni, s továbbra is némán, a víz felé nézve, szinte beléjük botlani. Eddig jó!

A váratlan megjelenéstől eszükbe sem jut majd hasra fordulni… Gyorsan kell cselekedni!

– Hali! – mondja majd nekik Emese, mintha észre sem venné, hogy mezítelenek. – Milyen a víz? Ide jöhetek mellétek? – A választ nem fogja megvárni, hamar kibújik a ruhájából.

Ennyi. A többinek jönnie kell… magától.

Még végig sem gondolta a mondatot, amikor egy motorcsónak búgott fel a távolból, rohamosan közeledve. Emese egy pillanat alatt eldöntötte, hogy ez lesz a jelmezes, azaz jelmeztelen főpróba. Ciciket kiemelve, homokot rugdosva a folyó felé tett nyolc-tíz lépést, majd amikor már a szeme sarkából látta a járművet – és észrevette, hogy az közelebb kerül a parthoz, azaz vezetője meg akarja nézni a meztelen lányt –, lassan visszaindult és popsiját mutatta a kíváncsiskodónak.

A motorcsónak nagy ívben megfordult, ismét elszáguldott, hogy újra visszatérhessen. Emese mintha nem is venné észre, ábrándozva ide-oda sétálgatott – arra gondolt, hogy a csónakos elővette-e már a farkát húzogatni –, még le is hajolt egyszer, felvett valami láthatatlan porszemet, hogy kiemelje a fenekét a nézelődő számára.

A műsor véget ért, a produkció sikert aratott, Emese meg volt elégedve a próbával. Máris érzett egy kis nedvesedést, amit hallatlanul szeretett.

*

Ahogy ez már lenni szokott, amint befejeződnek a próbák – és a rendező-főszereplő elégedett – indulhat az előadás.

Elkezdték beereszteni a közönséget, akik még nem sejthették, mire számíthatnak ezen a verőfényes, nyári délelőttön, a folyó néptelen partszakaszán.

Emese sem, ő a legkevésbé.

Folytatása következik! 

Asszony és lány a tanyán I.

Írta: Marokfegyver

Böffentését elnyomta a becsapódó ajtó üstdobszerű puffanása. Egyik lábáról lerúgta a gumicsizmát, a másikat csizmástól fellendítve az ágyra, krumpliszsákként terült el. Kalapja az arcába csúszott, hetyke fejmozdulattal az ágy mellé lökte. Gyorsan horkantott egy harsányat, afféle kacskaringós ablakrezegtetőt, de az igazi, mély álomba merülés előtt szokásos esti, csiricsáré káromkodását még félájultan is elhadarta. Jani, a nehéz nap fináléjaként, ezúton emlékezett meg név szerint valamennyi ismerőséről, már akiket a nagy kapkodásban ki nem felejtett.

Az ajtón kívül egy újabb, a mai napra kiválasztott tányér csörömpölő kimúlása jelezte, hogy mára is elég volt a családfőből, majd gondos lábak megtaposták a cserepeket, mielőtt a három- és sokszögű mozaikoknak valami rejtélyes módon kedvük támadna újra összeforrni. Az asszony ezzel meg is nyugodott, azaz egészen más irányú izgalom kezdett kerekded testében motoszkálni.

A gondosan ápolt, ám a menetrendszerűen támadó tyúkok által még gondosabban kapirgált kiskert felől egy kócos lányfej vándorolt egyik ablaktól a másikig. Látva, hogy a konyhában vége a zúzásnak, s készülőben egy sokkal érdekesebb program, átosont a horkantásoktól hangos üvegig. Leellenőrizte, hogy a fél pár gumicsizma folytatásában Jani csak benyúl-e nadrágja mélyére markolászási céllal, ahogy legtöbbször teszi az édes álom érdekében, vagy ritka kivételként elő is veszi lankadt slagját, és abba kapaszkodva húzza a megkopott lóbőrt. Semmi érdekes.

 – Még erre is lusta – állapította meg Emese csalódottan.

A csendélethez tartozott még egy kutya is, amelyik – ismerve a műsorfüzet következő pontját – hangos lihegéssel várakozott a közelben, ami azt jelentette, hogy gazdája, a szomszédos tanya lakója megkezdte szokásos, ólálkodó lopakodását.

*

Másnap délelőtt, mikor Janinak már a semmittevéstől is átizzadt nyakig gombolt inge, a tyúkok kiszáradt torokkal káráltak, s amikor már egy sci-fi író sem tudná elképzelni, hová lesz még ennél is vadabb a hőség déli harangszóig, Emese a folyó felé vette az irányt.

Vígan lépkedett a gyér erdő kétes hűvösében, majd letért az ösvényről, lassabb tempóra váltott, kerülve a gallyak ropogását. Az utolsó métereken a surranó levelek között hajladozott. Megtorpant az árnyék és a sárgán tűző homok határán.

– Korán jöttem? – kérdezte magától.

A választ csattogó-nyikorgó bicikli közelítő zaja adta meg. Kisvártatva jól hallatszottak a nyögések, majd a lihegés és szuszogás is, amint az egyik fiú küszködve tekert az ösvényen, a kopott vázon fuvarozva haverját.

Emese lekucorodott, s míg amazok ledobták a bringát, hátával egy fatörzsnek támaszkodva kényelmesen elhelyezkedett, tekintete éppen azt a partrészt fogta be, ahol a fiúk várhatóan majd eltöltik délig az időt. Figyelte, ahogy a sárgás homokból néhány göröngyöt vagy kavicsot a vízbe dobnak nevetgélve, miközben minden második szavuk „bammeg” vagy „bazzeg”. Egyik így ejtette, másik amúgy, de Emesén minden alkalommal különös bizsergés futott át, nem győzött betelni az ismételgetett szavak által keltett izgalommal. Nem is akart beleunni, hisz a fülén keresztül ingerelte minden „bammeg” és „bazzeg”, ahogy egyenként végighaladt a testén, megrezegtetve minden idegszálat, melyek készségesen eljuttatták a legtávolabbi porcikáiba, s a végkicsengést egy idő után nedvesedő puncijában tapasztalta. Ehhez hozzáidomult még a látvány: a fiúk, megunva a hajigálást, ledobták a ruháikat és veszett csapkodással beszaladtak a folyóba.

Köröttük vízfelhő, hátukon kövér cseppek váltak nyaldosó patakokká, míg lezubogtak az izomkötegekből álló fenekekig. Hirtelen elmerültek, s mint a szinkronúszók, fejük egyszerre bukkant fel ismét. Lerázták a fejükről a hűs vizet és jókora léptekkel gázoltak vissza a partra.

Emese pontosan tudta, melyik az a pont a folyóban, amikor kiemelkednek a lehűtött testek, mikor bukkan elő a két has, derék, csípő… Szívdobbanásait az erdősáv visszhangozta, amikor – ezen a napon először – megpillantotta a két himbálózó fütyköst. Egyiküké kisméretű, de roppant élénken tekint előre, ahogyan a gyík les áldozatára, s kurtasága ellenére bőr sosem fedte teljesen, Emese szerint gatyába rejtve is feltűnő lehet, bár úgy még nem volt alkalma megfigyelni. A másik fiúdísz lomhán, elefántormányként lógva, minden lépésnél hol egyik, hol másik golyót érintve, azoknál jóval mélyebbre nyúlva ringott, mint mindig, s ilyenkor teljes hosszában kényes bőrtok védte.

– Ha ilyenkor megállna az idő!—fohászkodott Emese a fák-bokrok közül, ám egy pillanatra sem nézett felfelé közben, ahogy a megalapozott kérés és annak címzettje indokolná. Nem nézett ő oldalra sem, sőt az izmos hasakat és mellkast, vagy a széles vállakat sem jutott ideje megcsodálni, tekintete ide-oda ugrált két pont között egészen addig, míg a fiúk le nem ültek, arccal a folyónak.

Emese felszisszent. Nem tudta elképzelni, hogyan tudnak a férfiak ilyen eszközökkel a lábuk között, fájdalommentesen leülni.

– Hogyhogy nem csípi oda? Hogyhogy nem ül rá? – töprengett.

Feltett szándéka szerint, amint lesz egy saját fiúja, s annak saját fütyköse, majd első adandó alkalommal, nyugodt körülmények között kitanulmányozza, hogyan működnek ezek a dolgok. Azt látta már az ablakon át anyja új élettársánál, Janinál, amikor az alvás előtt előveszi slagszerű fogdosnivalóját, hogy távolabb található, mint a punci lenne. Tehát, ahol a lányok a puncijukat viselik, ott a fiúknak nincs semmi, hanem fentebbre nőtt, ez lehet a magyarázata, hogy mégsem ülnek rá.

Keveset kellett várakozni, a két srác végigdőlt a forró homokon, szinte Emese lábai alatt feküdtek.  Egyikük feje az árnyékba lógott, ezt látva, társa is közelebb húzódott. Emese, ahogy szétette csontos térdeit, éppen közéjük esett a látvány. Ilyen közelről még sosem sikerült megfigyelnie a most is hegyesedő, ég felé mutató kisebbet és az oldalra fittyenő hosszabb fütyköst. Kedve lett volna megigazítani az utóbbit, vagy legalább kézbekapni akármelyiket. Illesztgette az ujjait, képzeletben kíváncsian rásimultak a megvilágított farkakra, majd a saját ruhája alatt kutakodva benyúlt a bugyijába és finoman megérintette a punciját. Csak rálapította a tenyerét, s azon töprengett, a fiúk közül ma melyik is következik, aki fantázia-játéka szerint megteszi ezt a lépést.

A srácok mindeközben semmit sem sejtettek arról, hogy egy lány képzelőereje foglalkoztatja őket, ahogy azt sem gondolták, minő éhes tekintetek tapadnak kettőjükre.

– Kéne már egy nő, bazzeg! – szólalt meg egyikük.

– Bammeg!

– Kihozhatnád a Ditkét, bazzeg!

– Az velem se dug, bammeg…

– Csak hozd ki, bazzeg, majd rádumáljuk!

Emese fantáziája új irányt vett. Ha most szépen lesétálna a fiúkhoz, „hali!” –mondaná. Odaállna a fejük fölé… ja persze, előtte a bugyit levetné, és élvezné, ahogy pislognának fel rá. Kár, hogy nem miniben jött, mert akkor a felsőt is levehetné… vagy a szoknyát is, csak egy bugyi maradna… vagy az sem, hiszen a fiúkon sincs semmi.  Odasétálna… És? „Hali!” De aztán? Aztán leguggolna közéjük. Mit szólnának, ha megfogná a két fütyköst?

Szokta látni, ahogy az anyja megfogja a Jani slagját, kibújtatja a bőréből, visszahúzza, húzogatja, rángatja – mint mondani szokta mérgesen: – hogy jobbat aludjon. Jani meg csak horkant egyet-kettőt, de biztos tetszik neki álmában, mert ilyenkor éjjel nem botorkál egy kis innivalót keresni és nem hangoskodja fel a házat. Ez a fiúknál is beválhat! Ha pedig jó nekik, akkor talán ők is simogatják az ő punciját, hiszen azt mondják a lányok, hogy sokkal izgalmasabb, mint maguknak csinálni.

– Nagyon kéne egy nő, bazzeg! – rebbentette fel Emesét az előbbi hang. A peckesen álló fiú megfogta a fütykösét, és szórakozottan igazgatta.

– Kérdezd meg a papot, bammeg!

– Mi???

– Nem ismered, bammeg? Pistike elmegy gyónni, azt mondja a papnak, hogy paráználkodott, de nem árulhatja el, kivel. Erre a pap: Melyik volt az a szégyentelen? A Julis vagy a Kata? Pistike csak nem árulja el, ezért kap egy csomó büntetést.

– Bazzeg!

– Nincs még vége! Pistike jön ki a templomból vigyorogva: el kellett mondanom öt Miatyánkot, de megérte, mert kaptam két tuti tippet!

A viccmesélő szintén megmarkolta fütykösét és lóbálgatta. Néhány mozdulat után az megmerevedett, éppen Emese irányába mutatott.

Ilyet még nem látott! Janinak, anyja körülbelül 2 éve odaköltözött új élettársának slagja nyeklik-nyaklik, ez meg itt úgy áll, de úgy ám, hogy még letörne, ha Emese megfogná. És a másik is! Mint a hajóárboc! Na jó, kisméretű hajó, de stabil, és már nem is az ég iránt, hanem az is a fentebb ücsörgő lány felé bökött.

Ilyen még nem fordult elő! Korábban is megtörtént, hogy megigazítottak a farkukat, de játszadozni…!

Emese csak most vette észre, hogy bugyijában felejtett, mozdulatlan tenyere úszik a nedvességben. Ujjaival kitapogatta, hogy belül még veszettebb a helyzet, és középsőujjával lassan körözni kezdett a csiklója körül – ahogy mindig is szokta, de még élvezetesebben –, ugyanabban az ütemben, ahogy a hosszabb farkon a bőr húzódott le-föl-le-föl.

Távol mintha egy mentőautó szirénázott volna, de ebben nem volt biztos, inkább az agyában keletkezhettek furcsa hangok.

Az idő megállt vagy rohant, nézőpont kérdése, a parton három ember számára egyszerűen megszűnt. Le-föl-le-föl… Emese ujja egyre gyakrabban becsusszant, mind mélyebbre jutott, ahol még eddig ritkán járt.

„Bammeg” a kurta bökőjével hirtelen félrefordult és a sárga homokba árasztotta sűrített tejszerű folyadékát.

Emese önkéntelenül felnyögött és másodpercekig visszatartva a levegőt, összeszűkült szempillája alól semmit nem látott, csak azt érezte, hogy nagyon jó, még sokkal jobb, mint lenni szokott. Csupán tudatalatti fegyelmezettsége tartotta vissza attól, hogy ne kísérje vergődő sikoltozás, ahogy középsőujjával a barlangjában, hüvelykujjával a duzzadt csiklóján – zihálva elélvezett. Azt sem bánta, hogy elfelejtette előre kiválasztani, a két srác közül ma melyik simogatta az ő erotikus fantáziáját.

– Egyszerre mind a kettő! – kötött egy kompromisszumos megoldást magával.

Körülnézett, meghallhatta-e valaki. Sehol senki, csak a két fiú lehetett volna, akik közül az egyik hullaként feküdt kiterülve, „Bazzeg” pedig utolsó csattogó rángásokkal éppen beterítette a saját hasát. 

*

A rövidke hazafelé úton újra és újra átélte az élményt, képzeletben minden mozzanatnál elidőzött, majd felajzva, a következő nap forgatókönyvét tervezgette. Úgy gondolta, hogy szerepe szerint teljesen véletlenül fog arra vetődni, sikerül megjátszania majd, mintha nem venné észre a fiúkat, és csak akkor figyel rájuk, amikor ő is teljesen pucér már.

– Hali! – köszön oda nekik közömbösen. Esetleg eltakarja egyik kezével a punciját.

Mintha egy strandon találkoznának, oda fog feküdni melléjük. Aztán vár majd, hogy mi történik, esetleg megkérdezi, hogy segítsen-e. Miben? Megigazgatni a fütykösöket, mert neki kézre esik mindkettő. Miért ne kapnának az alkalmon?

Eddig jutott a tervezgetéssel, kipirulva, kiszáradt torokkal, amikor hazaért.

Folytatása következik!