A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyönyörök szigete XIII. rész. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gyönyörök szigete XIII. rész. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 23., szerda

Gyönyörök szigete XIII. rész - Döntés 4. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XIII. rész 3. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 30.

*********************************************************************


Este háromnegyed tíz volt már, amikor ismét a kukkoló szoba monitorai előtt találtam magam. A képernyőn Kristanna és Trish volt látható, ahogy épp a harcművészeti képességeiket csiszolgatták. Kristanna az izraeli küzdősport, a Krav Maga mestere volt, míg Trish a kickboxban volt igazán otthon.
Miközben ők egymással voltak elfoglalva, Devon a tőlük nem messze elhelyezkedő kanapén pihent. Egyértelműnek tűnt számomra, hogy nagyon is érdeklődik a másik két lány formamutatványai iránt. Talán ő is szeretett volna néhány önvédelmi leckét venni?
A másik aktív monitoron Pamela, Lindsay, Amy és Camille négyese volt látható, ahogy a padlón ücsörögtek egy másik szobában. A beszélgetésük nagyon könnyednek és pajkosnak tűnt. Mindannyian hangosan nevetgéltek és jól érezték magukat.
- Az első szexuális élményem, hiszitek vagy sem, egy lánnyal volt – mesélte éppen Pamela, amikor bekapcsoltam a mikrofont. Pont egy igazán érdekes témába csatlakoztam be.
- Meséld el! – kérlelte Camille izgatottan.
- Második évben történt a gimiben – mesélte Pamela. – Tizenöt voltam. Angelinának hívták.
- Hogy nézett ki? – érdeklődött Camille.
Pamela elmosolyodott és megcsóválta a fejét.
- Gyönyörű volt. Hollófekete haj, angyali arc és fantasztikus test.
- Olyannak hangzik, akit szívesen megismernék – kuncogott Amy.
- Sosem találkoztál még olyan puncival, mint ő, ezt biztosra veheted – kacsintott Pamela. – És hozzá fogható pasival sem.
Helga Lovekaty alias Angelina
- Persze, mesemondó – kacagott Camille.
- Akárhogy is… Angelinával a legjobb barátnők voltunk. Már az iskolai előkészítő[1] óta ismertük egymást. Minden szombat este egymásnál aludtunk. Az egyik héten náluk, utána pedig nálunk.
- Csak ti ketten? – somolygott Amy.
- Igen. Csak mi ketten. Ahogy utólag visszagondolok, nyilvánvaló, hogy Angelina már nagyon régóta belém volt zúgva. Én viszont ezt nem vettem észre. Az egyik ilyen együttalváskor azonban mindenre fény derült.
- Mindig késő estig fenn maradtunk és beszélgettünk – folytatta Pamela. – Mindenféle téma előkerült. A suli, tanárok, divat… a srácok, akik tetszettek nekünk. Olyan hajnali egy-kettő felé járhatott, amikor Angelina megkérdezte, hogy csókolóztam-e már valaha. Tizenöt voltam még csak akkor és még az első randimon sem voltam túl, úgyhogy nemet mondtam.
- Azt hiszem, sejtem, merre tart ez az egész – szaladt fülig Amy szája, szemei pedig huncutul csillogtak. – Sőt, pontosan tudom.
Alena Shishkova alias Pamela
Pamela mosolyogva folytatta: - Angelina azt mondta, ő már csókolózott korábban és hogy nagyszerű érzés. Az ő szavaival, olyan volt, mintha leverték volna a lábáról. Mintha tűzijáték pattant volna ki a fejében. Olyan nagyszerűen hangzott, én pedig rendkívül irigy voltam… Aztán arról beszélgettünk, hogy melyik srácokkal csókolóznánk szívesen. Srácokról a suliból, filmsztárokról, zenészekről… még egy tanárról is, akit mindketten szerettünk. Ez az egész rendkívül felizgatott. Azt mondtam Angelinának, hogy nagyon szükségem lenne már egy pasira. Talán pont azok közül egyre, akikről beszélgettünk, hogy megcsókolhassam. Nagyon vágytam már az első csókomra. Ő pedig azt válaszolta erre, hogy nem kellene tovább várnom. Azt mondta, hogy az első csókom közelebb van, mint hinném. Természetesen összezavarodtam és fogalmam sem volt, miről beszél.
Amy mosolya egyre szélesebb lett, ahogy várta az előre látható végkifejletet.
- Aztán hirtelen Angelina a számhoz nyomta az övét és megcsókolt.
- Ahogy gondoltam – nevetett Amy.
- Eleinte nagyon megrémültem. Fogalmam sem volt, mit gondoljak. Azt kérdeztem Angelinától, hogy mégis mit művel. Bolondnak neveztem őt és azt mondtam, hogy én nem vagyok olyan, mint azok a leszbikusok, akikről addigi életem folyamán hallottam… De ő azt mondta, hogy semmi okom a pánikra. Azt mondta, hogy az, ha csókolózok vele, még nem tesz leszbikussá. Csak meg akarta mutatni, milyen érzés csókolózni valakivel. Azt mondta, hogy a legjobb barátja vagyok és nem akarta, hogy kimaradjak ebből.
- Ennek ellenére is aggódtam egy kicsit – folytatta Pamela. – Erős ellenérzéseim voltak. Azt kérdeztem, mi lesz, ha a barátaink az iskolában megneszelik ezt. A hírnevünk romokban heverne. Egyértelműen nem fogadnának minket többé szívesen a pompon-csapatban. Csak folytattam és folytattam, amíg… ismét meg nem csókolt.
- Ezúttal teljesen le is tepert és a számba dugta a nyelvét – mesélte Pamela, teljesen elveszve az emlékeiben. – Amikor először éreztem a nyelvét az enyémhez érni, olyan volt, mintha a világ megállt volna. Semmi erőm nem maradt panaszkodni vagy tiltakozni. Az izgatottság hullámai csaptak rajtam végig és visszacsókoltam őt.
Lindsay, aki egész eddig csak ücsörgött ott és némán hallgatta Pamela történetét, most magát kezdte simogatni. Egyértelműen hatással volt rá a levegőben vibráló izgatottság. Tekintete mereven Pamelára szegeződött.
- Az a csók jó két percig tartott – folytatta a sztriptíztáncos szőkeség. – Amikor véget ért, Angelina elhúzódott és rám mosolygott. Tudta, mennyire levett a lábamról. Aztán megint megcsókolt. És megint és megint. Mindezt pedig lassan, gyengéden, de ugyanakkor addig soha nem ismert szexuális erővel is.
- A hetedik mennyországban éreztem magam, de aztán visszahozott a valóságba, amikor Angelina elmondta, milyen gyönyörűnek lát. Megkérdezte, mondta-e nekem már valaki valaha is, milyen gyönyörű vagyok. Eközben végig a melleimet masszírozta. Tiltakozni akartam és leállítani őt, de nem tudtam. Annyira felizgatott…! Lekerült a pizsamafölsőm és immáron a meztelen melleimet simogatta és a mellbimbóimat szopogatta. Annyira izgató volt…!
- Angelina folyamatosan azt mondogatta, mennyire gyönyörű vagyok, közben pedig a pizsamanadrágomat is letolta. Megint tiltakozni akartam, de képtelen voltam rá. A testem lángban égett. Azt mondta, már azóta vágyik erre, hogy az eszét tudja. Egy pillanattal később pedig az arca már a combjaim között is volt.
- Ó, egek…! – nyögött fel Lindsay, még mindig magát simogatva a sortján keresztül. – El se tudom mondani, hányszor álmodoztam arról, hogy egy barátom majd így elcsábít…
- El se tudtam hinni, hogy hagyom, hogy egy másik lány ezt tegye velem – folytatta Pamela -, de nagyon izgató volt. Akkor és ott csak Angelina nyelve számított nekem. Lassú volt és szenvedélyes és olyan orgazmusban részesített, amire életem végéig emlékezni fogok. Aztán lenyalta a nedveimet és megint megcsókolt.
- A későbbiek kissé homályosak – motyogta Pamela. – Azt hiszem, egymás karjaiban aludtunk el, és amikor reggel felébredtem, Angelina már nem volt ott. Anyukám azt mondta, korán felkelt és haza ment. Fel akartam hívni, de nem vette fel. Másnap, hétfőn, azonnal Angelinát kerestem az iskolában. Amikor megtaláltam, azt mondta, attól félt, hogy meggyűlölöm amiatt, ami történt. Hogy, az ő szavaival, szexre kényszerített. Már a sírás határán volt.
- Biztosítottam róla, hogy egyáltalán nincs szó erről. Elmondtam neki, hogy a szüleim aznap este sokáig dolgoznak és a testvéreim is a barátaiknál alszanak. Megkértem, hogy jöjjön át hozzánk az edzés után és nyaljon ki megint. És én is viszonozni akartam a gesztust.
- Attól kezdve mi voltunk a legközelebbi barátok. Elmondhatom, hogy Angelinával megosztottunk egymással mindent. Sok emberrel randiztunk az évek folyamán, de ő mindig ott volt nekem, amikor szükségem volt rá és viszont. – Pamela összevonta a szemöldökét, mielőtt folytatta volna. – Utána viszont úgy hat-hét éve kapott egy állást távol otthonról. Azóta egy kivételtől eltekintve sose láttam többé. Most Dél-Kaliforniában él, boldog házasságban.
Lindsay-n szemmel látható volt, hogy sikerült kielégítenie magát menet közben. Látszott az arcán és álmodozó tekintetén.
- Hányszor álmodoztál róla, hogy pontosan ugyanez történik veled? – kérdezte Amy.
- Minden este – válaszolta a legfiatalabb lány és vett egy mély levegőt.
- Esetleg egy konkrét lánnyal kapcsolatban? – vonta fel Camille kérdőn a szemöldökét.
Lindsay megvonta a vállát.
- Sok lányhoz vonzódtam már, de ott volt az az egy a boltban, ahol dolgoztam. Megannek hívták. Ő még mindig ott dolgozik, ahogy tudom. Mindig is barátok voltunk, én viszont teljesen belé zúgtam. Én a kozmetikai részlegen dolgoztam, ő pedig egy biztosítónál. Sokszor kisegített jogi ügyekben, én pedig őt a kozmetikumokkal. Ő volt talán a legjobb barátom, de sose mondtam volna el neki, hogy vonzódom hozzá. Úgyse akart volna tőlem semmit.
- Ezt honnan tudod? – kérdezte Amy. – Mi van akkor, ha Megan minden este arról álmodozott, hogy a lábaid közé kerül és jó alaposan kinyal? – Lindsay kényszeredetten fészkelődött a másik nő szavai hallatán. – Mi van, ha minden este álomba ujjazta magát erre az álomképre? Talán még a drága kis fenekedet is kezelésbe vette képzeletben…
- AMY! – nyögött fel Lindsay.
- Ez a probléma a mai világgal – csóválta a fejét vörös hajú nő. – Mindenki fél kimondani azt, ami a fejében jár. Mennyi ideje ismered Megant?
- Pár hónappal később kezdett el ott dolgozni, mint én, ami két éve volt.
- Mi van, ha ő is pontosan ugyanígy gondol rád, Lindsay? Csak gondolj bele! Mi van akkor? Elvesztegettél két teljes évet úgy, hogy nem mondtad el Megannek, hogy hogyan érzel. – Amy szemében az ismerős huncutság csillogott. – Két évet, ami alatt számtalanszor meghódíthattátok volna a raktár sötét sarkait egymást nyalva – kuncogott. – Talán még pár srácot is behívhattatok volna, csak a móka kedvéért…
- Egek…! – nyögött fel Lindsay tovább fészkelődve. – Én nem vagyok az a fajta lány…
Camille hisztérikus nevetésben tört ki.
- Hogy nem vagy az a fajta lány? Épp csak részt vettél egy orgiában hat másik nővel. – Lindsay leszegte a fejét, mintha szégyelné az emléket. – Tegnap pedig beöltöztél pomponlánynak, hogy úgy dugasd meg magad Jeremy-vel.
Amy egyetértően bólintott.
- Talán hatékonyabb lettél volna, ha egy jó kis szopással bátorítottad volna a focicsapatot… Személyre szabottan.
- Ha Megan tényleg úgy érzett Lindsay iránt, mint feltételezed – nézett Pamela Amy-re -, akár ő is léphetett volna.
- Feltételezem? – kerekedtek el Amy szemei. – Ahogy feltételezem? Pamela, édesem… néztél te már valaha is Lindsay-re? – intett Amy a fiatalabb lány felé. – Láttad már, milyen észveszejtően gyönyörű? Bármelyik lány vagy nő szívesen beleszbulna a kedvéért.
- Amy…! – nyögte Lindsay fülig vörösödve.
Camille hangosan kuncogott és megcsóválta a fejét.
- Fogalmad sincs, milyen vonzó vagy, ugye, kislány?
Lindsay félénken elmosolyodott.
- Soha senki nem beszélt még úgy velem, mint ti, lányok.
- Ez azért van, mert egész eddig csak kislányok vettek körül – vágta rá Amy. – Kis tejfelesszájúak, akiknek fogalmuk sincs róla, mi a jó.
- Egy szűk kis tini punci sosem érzékeli, hogy mennyit jelent a többi srácnak és lánynak – jegyezte meg Camille. – Én úgy látom, hogy az olyan finom szűk kis puncik, mint te is, csak az idősebbek után ácsingóznak.
- Az olyanok után, mint mi – tette hozzá Pamela.
- Igen – bólogatott Amy. – Sok gimnazista és egyetemista srác álmodozik a náluk öt-tíz évvel idősebbekről. Van egy szomszédom, aki tizenkilenc éves, otthon Ohióban, és teljesen rám van kattanva. Eközben az ennyi idős srácok mind a korukbeli lányokra csorgatják a nyálukat. Semmi sem érhet fel a friss puncihoz. Erre én is csak huszonhét-huszonnyolc évesen jöttem rá – vigyorgott Amy Lindsay-re. – Inkább nekem kellett volna adnod a szüzességed, nem Trish-nek és Jeremy-nek.
- Te jó alaposan kikötöztél volna és félholtra kefélsz – vörösödött el Lindsay. – Nem így akartam elveszíteni a szüzességemet.
Amy megnyalta az ajkait és csábosan elmosolyodott.
- Élvezted volna minden egyes másodpercét. Gyerünk, Lindsay, ismerd be! Tetszik neked is az ötlet. Te magad mondtad nekem. Te mondtad, hogy szeretnéd kipróbálni.
Lindsay összevonta a szemöldökét és lassan bólintott.
- Igen.
Ó? Szóval Lindsay szeretett volna alárendelt szerepet játszani Amy mellett? Ez egészen új dimenziókat nyit meg.
Camille tetőtől talpig végig mérte Lindsay-t és megnyalta az ajkait.
- Amikor még gimnazista voltál, álmodoztál valaha is arról, hogy te legyél a tanár kis kedvence?
- A szexuális kedvence – pontosította Amy.
Miközben Lindsay tovább fészkelődött, Camille ismét megnyalta az ajkait.
- Igen.
- Ha én a tanárod lettem volna – nézett Amy Lindsay-re -, örömmel vezettelek be a Puncinyalás 101 című tantárgy rejtelmeibe. Egészen addig nem mentél volna át, amíg nem csinálsz végig több órányi kemény munkát.
Camille kuncogva simította egyik kezét Lindsay derekára.
- Én pedig szívesen tartottam volna neked a Popószex 101-et. – Lindsay arca még vörösebb lett, miközben a mexikói nő folytatta. – A tiéd a legformásabb és csábosabb popó, amit valaha láttam.
Pamela hevesen bólogatott.
- Ezzel nem tudok vitatkozni.
- Én már jó alaposan beraktam neki egy dildót -vigyorgott Amy, szemmel láthatóan büszkén a teljesítményére. – Az análisszüzessége az, amit Jeremy sosem vehetett el. Mert én már megtettem.
HOGY MICSODA???!!!

Folytatása következik!

Vége a XIII. résznek!



[1] A „pre-school”, amire a szerző itt utal, egy általános amerikai gyakorlat. A tengeren túl ugyanis nem az első osztállyal kezdik a gyerekek a tanulmányaikat, hanem előtte van még egy amolyan „előkészítő évük”. Magyarul erre nincs kifejezés, úgyhogy jobb híján fordítom így. Ez tulajdonképpen tartalmában nem igazán különbözik egy utolsó óvodai évtől, viszont helyileg már az általános iskolában van, a jövendőbeli osztályukkal és arra van kihegyezve a dolog, hogy felkészítsék a gyerekeket, hogy utána bírják a „kiképzést”.

2018. május 20., vasárnap

Gyönyörök szigete XIII. rész - Döntés 3. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XIII. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 30.

*********************************************************************


- Ó, igen…! – dőlt hátra Devon, de közben a fejét felemelve folyamatosan figyelte, ahogy Kristanna a combjai között foglalatoskodik.
Én még mindig a farkamat markolásztam, miközben norvég barátnőnk tovább falta a pennsylvaniai szépség ágyékát és mozgatta ujjait a barlangjában, amitől az utóbbi egyre hevesebben zihált.
Camille gyengéden cirógatta Kristanna feszes fenekét, szabad kezével pedig továbbra is a dildót tartotta a szájához. Hamarosan azonban kihúzta a hancúrlécet ajkai közül, hogy barátnője combjai közé tolja.
Kristanna teste hirtelen megfeszült, torkát pedig a gyönyör kiáltása hagyta el, miközben azonban egy pillanatra sem szakadt el Devon vágatától.
- Egek…! Hittem én aztat, hogy fogód te dugni azt farkat Devvy-be.
- Az is a terv – vigyorgott Camille, a norvég szőkeség barlangjába mélyesztve a dildót. – De előbb adok neked is egy kis ízelítőt. – Tekintete azzal Devonra rebbent és felé is küldött egy széles mosolyt. – Utána majd te kerülsz sorra.
Kristanna felnyögött a gyönyörtől. A Camille kezében lassan mozgó szerszámon nedvei kiadós adagja csillogott, ahogy kicsusszant szeméremajkai közül, hogy aztán ismét behatoljon.
A mexikói kis vadmacska szakszerűen mozgatta az eszközt ki-be, egyre hevesebb zihálásra bírva Kristannát. Aztán váratlanul teljesen kihúzta belőle és ellépett Kristanna mellett, hogy figyelmét Devonra összpontosíthassa.
A következő pillanatokban pontosan azt tette, amit beharangozott. Kristanna pedig hevesen zihálva figyelte, ahogy a latin leányzó a szobatársa combjai közé térdel és egy nyelves csókkal üdvözli Devon punciját, mielőtt belemártaná a műszerszámot.
Devon hangosan felnyögött, fejét hátra vetette és a háta megfeszült. Camille pedig, egy pillanatot sem vesztegetve, gyorsan ki-be kezdte mozgatni benne a szerszámot. Tekintete végig Devon arcára szegeződött, miközben kezei szinte önjáróan folytatták a munkájukat.
Kristanna mosolyogva figyelte őket, kezei pedig saját mellbimbóit kényeztették. Saját tapasztalatomból tudtam, hogy északi barátnőnk könnyedén fel tud izgulni már csak mások gyönyörének látványától is. Hamarosan azonban úgy döntött, inkább ő is becsatlakozik a buliba. Hátat fordított Devonnak és a feje fölé helyezkedett, hogy lassan ráereszkedjen. Aztán előre hajolt és gyengéden szétfeszítette szőke társnője lábait, jobb behatolást biztosítva Camille-nek.
Elmosolyodott, amikor Devon felsikoltott a gyönyörtől és vidáman figyelte, ahogy Camille tovább mozgatja dildóját a másik nő vágatában.
Devon hevesen zihált, majd hirtelen előre nyújtotta kezeit és megmarkolta Kristanna fenekét. Norvég barátnőnk előre nyúlt és egyik kezével segített Camille-nek mozgatni a szerszámot társnőjükben, még hevesebb nyögést csalva elő belőle.
Kristanna és Camille színtiszta élvezettel az arcukon mosolyogtak, miközben folytatták munkájukat, egyre közelebb és közelebb lökve barátnőjüket a gyönyörhöz.
Végül, amikor a szenvedély hullámai már elcsitultak, Devon elégedetten nyújtózott el a törölközőn, miközben barátnői lenyalogatták nedveit a szerszámról.
Camille visszatolta a dildót a szájába és úgy szopogatta, mint egy igazi farkat, miközben tekintetét mereven Kristannán tartotta. Mereven egymás szemébe néztek és hiába nem szóltak egy szót sem, pontosan érzékelni lehetett a köztük folyó néma eszmecserét.
Camille elhátrált Devontól és leült, majd magára húzta Kristannát.
- Szóva’… mostan fogsz te engémet elfenékelni? – kérdezte a norvég leányzó. Mintha némi reménykedést hallottam volna ki a hangjánól. – Vó’tam nágyon rossz leány.
- Nem – válaszolta Camille, Kristanna és az én legnagyobb meglepetésemre. A sötéthajú szépség Devonra mosolygott, aki még mindig a törölközőn hevert és lihegve igyekezett kiheverni a gyönyör utóhatásait. – Mit gondolsz? – kapta fel Camille a dildót.
Devon felült és az egymáshoz simuló párosra mosolygott.
- Szerintem Kristanna a fenekébe szereti.
- Néééém! – tiltakozott a norvég szőkeség. – Én csák fogadtam aztat Amy-től, miközben vó’t orgia Jeremy-nél.
Camille elmosolyodott és gyengéden Kristanna fenekére csapott.
- Akarod, baby. Ne is tagadd! Ismerünk már.
- Mártsd bele azt a dildót mélyen a fenekébe! – bátorította Devon.
Kristanna teste lágyan remegett, ahogy Camille ölében fészkelődött.
- Van egy ötletem – jelentette ki végül Devon és négykézlábra emelkedett. – Mit szólnál, ha Kristanna fenekébe raknád azt a játékszert, miközben én kinyalom őt?
Kristanna élvezettelien felnyögött, Camille pedig szélesen elmosolyodott.
- Csodás ötletnek tűnik. Úgy még akár 69-ezhettek is.
- Az még jobb is lenne – vigyorgott Devon, miközben ismét a hátára fordult és széttárta a combjait.
Camille ismét gyengéden Kristanna fenekére ütött és Devon felé kormányozta őt. Amikor oda értek, a skandináv leányzó amerikai barátnője feje fölé helyezkedett, miközben arcát a széttárt combok közé fúrta.
Szinte azonnal nyalni kezdték egymást, miközben Camille tovább szopogatta a dildóját. Aztán hamarosan négykézlábra helyezkedett és kihúzta a szerszámot a szájából, hogy Kristanna fenekéhez illessze.
A másik lány hangosan felnyögött válaszképp, ahogy mexikói barátnője belé mélyesztette az eszközt, lassan és óvatosan mozgatva azt. A két szőkeség pedig közben töretlenül kényeztette egymást a nyelvével. Centi tűnt el centi után Kristanna testében, akinek a teste ettől csak egy jobban remegett.
Én is hangosan felnyögtem, bepiszkítva kezemet saját nedveimmel, miközben figyeltem, ahogy Camille egyre nagyobb sebességre kapcsol, Devon pedig töretlenül nyalja a másik szőkeség altestét. Le mertem volna fogadni, hogy Kristannának már nem lehet sok hátra.
- Ó, igen! – nyögött fel Camille izgatottan, minden egyes lökésnél növelve kicsit a tempón.
Bár a farkam már kiadta magából a tartalmát, továbbra is szakadatlanul pumpáltam, igyekezve ismét életet lehelni belé. Ennek a három vadmacskának a látványa, ahogy kényeztetik egymást, csodákra lehetett képes.
Egy gyors pillantás a másik monitorra elárulta, hogy Pamela, Trish, Lindsay és Amy most már igazán kényelmesen elhelyezkedett a tavacskában. Azonban még ez se tudta sokáig elterelni a figyelmemet a sziklaszirtnél kialakult édeshármasról. A másik társaság csak úgy tudott volna konkurenciát jelenteni, ha mind a négyen egymásra vetik magukat.
Maria Panova alias Kristanna
Kristanna egyre hevesebben zihált, ahogy Camille mozgott benne, az utóbbi pedig csak kuncogott rajta, miközben Devon heves nyelvmozdulatait figyelte. Végül már mindhárman hevesen rázkódtak, szemmel láthatóan mindenről megfeledkezve az őket körülvevő világból.
Végül a feszültség túlnőtt a kezelhetőség határain és Kristanna felsikoltott a gyönyörtől, Devon csodás combjai közé temetve az arcát. Camille lassan kihúzta belőle a szerszámát és elégedetten elmosolyodott. Devon pedig közben kimászott a másik szőkeség alól, utat engedve szobatársának, hogy az is megízlelhesse, a hevesen ziháló barátnőjük csöpögő nedveit.
Camille elmosolyodott és a karjaiba zárta Devont, hogy hevesen megcsókolja őt, mielőtt lenyalogatta volna az arcára ragadt nedveket. Kristanna pedig továbbra is hevesen zihálva figyelte az akciójukat, lassan simogatva magát.
- Most én jövök – mondta Devon Camille-nek és kivette a kezéből a szerszámot.
Gyengéden vállon lökte a mexikói lányt, a hátára kormányozva őt. A latin szépség engedelmesen széttárta a lábait, Devon pedig azonnal belevezette a kezében szorongatott szerszámot.
- Ó, igen…! – nyögtek fel egyszerre.
Devon kuncogni kezdett a helyzeten és hamar felvette a kellő ritmust, egyre tovább lökve szobatársát a gyönyörök csúcsa felé.
A farkam már ismét mereven ágaskodott ujjaim között, azonban ezúttal nem én voltam az egyetlen, aki saját magát kényeztette. Kristanna két ujját a vágatába mártotta, miközben tekintete mereven két társnőjére szegeződött.
Camille hevesen zihált, teste pedig egyre jobban rázkódott az élvezetektől. Szemei szorosan lecsukódtak, arca pedig teljesen kipirult, miközben Devon szakadatlan vehemenciával mozgatta benne a szerszámot.
Kristanna hirtelen a térdeire emelkedett és a páros közelébe mászott, hogy száját Devon vágyakozó ajkaihoz nyomja. Heves nyelvcsatát vívtak, testük pedig szorosan egymáshoz simult.
Camille teste egyre jobban rázkódott, tekintete pedig meredten a csókolózó párosra szegeződött.
Hamarosan Kristanna mindkét kezét a másik szőkeség telt kebleire helyezte és gyengéden megmarkolta azokat, hogy aztán az egyiket becsúsztassa a pennsylvaniai leányzó combjai közé. Az utóbbi hangosan felnyögött és még hevesebben kezdte csókolni Kristannát.
Ahogy a feszültség tovább nőtt benne, Camille megragadta Kristanna bal combját és gyengéden gyúrogatni kezdte azt, mire a norvég lány megszakította a csókot Devonnal és elégedetten lemosolygott mexikói batárnőjére, aki teátrálisan megnyalta az ajkait, kiprovokálva, hogy skandináv társnője az arcára ereszkedjen.
Devon immáron minden figyelmét a kezében szorongatott dildo mozgatásának szentelhette, aminek eredményeként Camille teste egyre jobban rázkódni kezdett, pillanatokon belül pedig hangos sikolyban tört ki.
Én közben addig rángattam a farkamat, amíg ismét ki nem préseltem magamból még valamennyi töltetet. El se tudtam hinni, milyen elementáris hatással volt rám ez a három gyönyörűség.

Bár Devon volt az, akit talán a legszívesebben láttam volna az oldalamon, talán megtarthatnám a barátnőit is, hogy néha eljátszadozzanak egymással… Persze csak miközben én nézem…

Folytatása következik!

2018. május 16., szerda

Gyönyörök szigete XIII. rész - Döntés 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XIII. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 30.

*********************************************************************


- Ismérem á sziget minden apró zegét meg zugát – mondta Kristanna, miközben keresztül vezette Devont és Camille-t a sziklás terepen. Úgy döntöttem, most inkább az ő beszélgetésüket hallgatom a kukkoló szobám kényelméből, miközben Pamela, Trish, Lindsay és Amy tovább élvezték a tavacska vizét.
- Jeremy mutatott nékem meg mindent errefelé. Vihétlek titeket el bárhová á szigeten.
- Most a vízeséshez megyünk, igaz? – reagált Camille. – Jól esne egy kiadós mártózás.
- Ném á vízeséshez – válaszolta a norvég lány. – Egy kis médence édesvízhez. Jókát léhet ott merülni. Muris.
- Te sokkal jobban ismered Jeremy-t, mint mi – váltott témát Devon, miközben Camille-lel követték a harmadik lányt a szűk csapáson. – Megkérdezhetem, hogy tényleg olyan rendes és nagylelkű, mint aminek mutatja magát? Úgy értem, még sosem találkoztam ilyen rendes és tisztelettudó fickóval. Olyan, mintha nem is lenne valódi.
- Ó, higgyéd el, Jeremy válódin ágyon is – vigyorgott Kristanna. – Nágyon is válódi. Arra vágyik, hogy találja meg á nőt, akivel megházasodhat és állapodhat meg, lehet csáládjá. Nem is emlékszem, hogy Jeremy lett vó’na valaha is szomorú vagy mérges. Mutatja aztat, ámi ő válójában… Játsza meg magát ő sose. Ő a legcsodásabb férfi, ákivel találkozháttok váláhá is.
- Messze a legcsodálatosabb – ismerte be Devon. – Nem is értem, miért tölt ennyi időt magányosan, távolt a világtól…
- Vágyunk is itt – jelentette be Kristanna.
A három lány végre elérte az úticélját a sziget féli végében. Egy pillanatra én is kizoomoltam a rejtett kamerámmal, hogy megcsodálhassam a hely szépségét. Egyszerűen fantasztikus volt.
Egy vulkáni hegy tövében és negyven méteres sziklameredélyen taláták magukat, ahonnan beugorhattak a friss, kristálytiszta vízbe. A sziklafal üde zöld volt és minden tompa árnyékban fürdött a sűrűn egymás mellett álló fák alatt.
A legtisztább természet tárult elénk. Még én se jártam ott évek óta, mióta utoljára látogatóim voltak a szigeten. Ez a hely maga volt az érintetlen Paradicsom. A ház és a környező létesítmények kivételével az egész szigeten az anyatermészet volt az úr.
A dudor a nadrágomon, amit Lindsay szavai okoztak arról, hogy mit tenne Lindsay-vel az ágyban, még mindig ott volt, én pedig gyengéden dörzsölni kezdtem, ahogy figyeltem a sziklaperemre kimászó triót. Igazi élvezet volt gyönyörködni Devon és Camille bikinibe bújtatott testében.
Nem mintha Kristannának nem lett volna szintén gyönyörű teste. Magas volt, olyan hosszú és vékony lábakkal, mint egy gazelláéi. Formás mellei pedig akár Devonéival és Camille-éivel is versenyre kelhettek. Olyan aurája volt, mint egy igazi topmodellnek.
Amikor kiértek a sziklaperemre, mindhárman lepillantottak az alant fodrozódó vízre. Negyven méteres szintkülönbségről volt szó, ami első ránézésre ijesztőnek tűnhetett, de csak amíg az ember el nem rugaszkodott.
Camille tölte meg a pillanatnyi, lélegzetvisszafojtott várakozást, amikor gyengéden hátba taszajtotta Devont. A szőke lány alázuhant a tiszta vízbe, végig sikoltozva.
Alig hogy elmerült a víz alatt, szinte azonnal elő is bukkant, hogy megrázza hajkoronáját és felpillantson az odafenn ácsorgó két nőre.
- CAMILLE! – kiáltotta. – EZT MÉG VISSZAKAPOD!
- A te ötleted volt, hogy jöjjünk ide – kacagott a mexikói lány. – Magától értetődő, hogy tied az elsőség.
A nevetés azonban egy pillanat alatt félbeszakadt, amikor Camille is megérzett egy taszítást a hátán és ő is sikítva zuhant alá a vízbe, nagyjából húsz lábnyival vonzó szobatársa mellett szakítva át a tó tükrét. Miközben Devon odaevezett hozzá, Kristanna szűnni nem akaró nevetőgörcsben tört ki.
- KRISTANNA! – kiáltotta Camille, amikor ismét a felszínre bukkant, épp csak egy másodperccel az előtt, hogy Devon a nyakába ugrott volna, hogy visszanyomja a víz alá.
A két lány percekig birkózott, ami közben Devon meg is szabadította Camille-t a bikinifelsőjétől, hogy messzire hajítsa azt.
- Nudi-idő! – kacagott Kristanna és ő is leugrott a szikláról. Térdeit a mellkasához szorította és ágyúgolyóként csobbant a vízbe.
Devon és Camille azonnal rávetette magát és hamarosan már mindhárman kacagva birkóztak egymással.
Amikor a bunyó véget ért, sebesen levetkőztették egymást. Ez is ugyanúgy a játék része volt, mint minden korábbi. Egyértelmű volt, hogy nagyon is jól érzik magukat.
Nem is zavartatták magukat, hogy összegyűjtsék szétdobált ruhadarabjaikat, amikor kimásztak a vízből és visszakapaszkodtak a sziklaperemre. Ezúttal Camille csapott gyengéden Kristanna fenekére, kibillentve őt az egyensúlyából, elérve, hogy a norvég lány aláhulljon a vízbe. Az utóbbi leányzó azonban még az utolsó pillanatban elkapta latin barátnője karját, így ketten együtt zuhantak sikítva a tavacskába. Mosolyogva figyeltem, ahogy a két nő Devon nevetésétől kísérve előbukkan a víz alól és ismét birkózni kezd.
Csak egymásra koncentráltak, míg végül a harmadik hölgy melléjük nem csobbant a vízbe. Azonnal abbahagyták a birkózást, hogy Devon felé forduljanak, amikor az ismét a felszínre bukkant. Camille azonnal átölelte az amerikai szőkeséget és érzékien szájon csókolta.
- Ná, ná…! – tiltakozott Kristanna. – Hol ván én csókom?
Vigyorogva figyelte, ahogy Camille Devon vállára teszi a kezeit, majd skandináv barátnőjük felé kormányozza őt, hogy az azonnal a karjai közé fogadja egy nyelves csók kíséretében.
- Ez a sziget tényleg maga a Paradicsom! – sóhajtott Camille, ahogy figyelte a két másik csókolózó nőt. – Egy igazi punci-kikötő a világ viharos tengerén.
Devon és Kristanna csak a csókjukkal foglalkoztak, én pedig nem voltam benne biztos, hogy egyáltalán meghallották-e Camille szavait. Amikor végül elhúzódtak egymástól, Kristanna Camille-hez evezett a vízben, hogy ezúttal az ő szájába tolja a nyelvét.
A másik szőkeség felnevetett és lefröcskölte a csókolózó párt egy kevés vízzel. A helyzet persze nagyon gyorsan eszkalálódott, én pedig széles mosollyal az arcomon figyeltem a három vidáman kacagva játszadozó nőt. Felemelő látvány volt.
A játékos párbaj hamarosan véget ért, a három leányzó pedig a homokos part felé kezdett evickélni. Devon hozott magával egy adag törölközőt, amit már ki is terítettek maguknak.
Még mindig vidáman kacagtak, amikor kikászálódtak a vízből, Camille pedig ismét gyengéden megpaskolta Kristanna fenekét, ami csak még harsányabb nevetést csalt elő mindhármójukból.
Az északi szőkeség viszonozta a gesztust, hamarosan pedig mindannyian ismét vidám cicaharcban törtek ki.
- Szeretnétek megint felmenni egy újabb ugrásra? – kérdezte Devon. – Most rajtam a sor, hogy lelökjek valakit.
Camile átkarolta amerikai barátnője vonzó testét.
- Én szívesebben maradnék itt, édes. – Szavait nyomatékosítandó ajkait mohón Devonéihez nyomta, szenvedélyesen megcsókolva őt.
Kristanna elismerően bólogatva figyelte a nyelvcsatát és kinyújtotta jobb kezét, hogy végig simítson Devon derekán, mielőtt beletúrt volna a pennsylvaniai szépség szőke fürtjeibe.
Marina Laswick alias Devon
Az utóbbi válaszul kinyújtotta a karját és bevonta Kristannát is az ölelésbe. Megszakították a csókjukat Camille-lel, hogy ezúttal mindketten a norvég szőkeség ajkait kezdjék falni.
Mindketten a harmadik hölgyemény fenekére tették a kezüket és gyengéden megmarkolták azt. Közben felváltva csókolóztak egymással, míg végül mindhárman le nem térdeltek a kiterített törölközőkre.
Devon elhúzódott a másik kettőtől, ami lehetőséget biztosított Camille-nek és Kristannának, hogy csak egymásra koncentráljanak. Camille és Kristanna vadul csókolóztak és simogatták egymást, miközben barátnőjük elővarázsolt valahonnan egy méretes műanyag szerszámot.
Camille megszakította a csókot és a játékszerre nézett. Szemei vidáman csillogtak.
- Kölcsön vettél egyet Amy-től, mi? Ő itt a dildo-királynő – kacagott, mielőtt Kristanna ismét betapasztotta volna a száját sajátjával.
Kihúztam a farkam a gatyámból és lassan húzogatni kezdtem, miközben figyeltem, ahogy Devon saját mellei közé helyezi a műszerszámot. Lassan húzogatta azt halmai között, miközben figyelte a nyelvcsatát vívó Kristannát és Camille-t.
- Ménnyi dildo ván nálad? – kérdezte Kristanna egy pillanatra elszakadva Camille ajkaitól.
- Egy. Amy ennyit engedett kölcsön venni – vonta meg Devon a vállát, ezúttal a combjai közé simítva a szerszámot és a csiklójához dörgölte azt. – De nem panaszkodhatok. Ez az egy is tökéletesen megteszi.
Kristanna és Camille vigyorogva egymásra néztek, a következő pillanatban pedig már rá is vetették magukat maszturbáló barátjukra, hevesen összecsókolva őt.
- Szeretnéd, ha kisegítenélek azzal a szerszámmal? – kérdezte Camille csillogó szemekkel.
- Már szerettelek is volna megkérni… - sóhajtotta Devon válaszul és átnyújtotta az eszközt a szobatársának.
- Melegíthetném én felfelé előbb? – vigyorgott huncutul Kristanna, Camille-re pillantva.
- Hát persze, drága – válaszolta a latin lány. – Nedvesítsd be nekem, kérlek! – Azzal a szájába vette a műszerszámot és szopogatni kezdte. – De siess, kérlek! Devon nagyon szeretné, ha már megdugnám ezzel.
Kristanna elvigyorodott, miközben Devon érzéki combjai közé térdelt, széttolva azokat. Figyeltem, ahogy két ujját a másik szőkeség vágatába csúsztatja, nyelvét pedig a csiklójához nyomja.

Camille tovább szopogatta a dildo makkját, közben azonban egy pillanatra sem vette le a tekintetét két barátnőjéről. Azon merengtem, vajon van-e valami terve a norvég leányzóval és a műszerszámmal. Ezt csak az idő dönthette el…

Folytatása következik!

2018. május 13., vasárnap

Gyönyörök szigete XIII. rész - Döntés 1. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XII. rész 5. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 30.

*********************************************************************


Két napnyi folyamatos felhőszakadás és időnkénti villámlás és mennydörgés után az idő végre kezdett kitisztulni. Amikor reggel felkeltem, örömmel láttam a kék eget a sziget felett. Mérget mertem volna rá venni, hogy reggeli után néhány (ha nem mindegyik) hölgyvendégem kihasználja majd a szép idő nyújtotta előnyöket, hogy a nap java részét a napsütésben töltse.
A kukkoló szobámban ücsörögve mosolyogva figyeltem, ahogy a várakozásaimnak megfelelően valóban mindenki odakinn süttette magát.
Lindsay Pamela, Trish és Amy társaságában múlatta az időt a hegyi tavacskánál, miközben Kristanna kirándulni vitte Devont és Camille-t a sziget déli végében magasodó sziklaszirtekhez, ahonnan mámorító kilátás nyílt a tengerre. Én pedig csak ültem ott és bő negyvenöt percig csodáltam mindkét csoportot. Csend ült a helyiségre. Nem hallgattam bele egyik csapat beszélgetésébe sem. Egyelőre legalábbis. Inkább lenémítottam mindent és elvesztem a gondolataimban.
Döntések, döntések, döntések…
Kertelés nélkül bevallom, hogy amikor a hölgyek megérkeztek a szigetre, lassan már két hete, úgy pattogtam közöttük, mint egy pingpong-labda. Egyazon nap alatt először Trish volt a kedvencem, majd Pamela, aztán Devon, hogy utána átpártoljak Lindsay-hez, mielőtt leragadtam volna Amy-nél estére. Folyamatosan az esküvői harangok és a közös gyerekeink sírása zengett a fülemben mindig az aktuális hölggyel.
A következő nap pontosan ugyanilyen volt, bár talán egy kicsit kevésbé hektikus. Pamelával indítottam, hogy aztán Devont tartsam álmaim nőjének. Trish viszont, bármennyire nyilvánvalóak voltak is az érzései Lindsay iránt, mindig ott ólálkodott a háttérben jolly jokerként. Ha pedig már Lindsay… egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ne vonzódjak hozzá úgy, mint fém a mágneshez.
Egyre jobban elvesztem közöttük. Már odáig jutottunk, hogy az egyik pillanatban Devonban gyönyörködtem, hogy aztán a következőben Pameláról álmodozzak, amint menyasszonyi ruhában áll mellettem, hogy aztán ismét visszatérjek Devonhoz… vagy Trish-het… vagy Lindsay-hez… esetleg Amy-hez. Néha talán még Camille felé is tettem némi kitérőt.
Ahogy visszatekintettem arra az első pár napra, egyre indokoltabbnak láttam a halogatásomat és a bizonytalanságomat. Nos… ha indokoltnak nem is éppen, de megérthetőnek mindenképp.
Tizenhét évig magányosan egy Isten háta mögötti szigeten nem szoktam hozzá mások társaságához. Ismeretlen érzés volt, hogy minden reggel arra keljek fel, hogy aztán hat szívfájdítóan gyönyörű nővel tölthessem az óráimat. (Vagy héttel, ha Kristannát is számításba vesszük.) Ami pedig még jobb, mindegyik hölgy (kivéve Camille-t), úgy tűnt, ugyanúgy érdeklődik irántam. Persze nem feltétlenül azonos mértékben.
Leginkább egy cukorkaboltba keveredett gyerekhez tudtam hasonlítani magamat. Minden új volt, különleges, friss és nagyszerű… Már kezdtem azt érezni, hogy lassan belefulladok az érzelmeim viharába. De látva a körülményeket, hibáztathatott volna bárki is ezért?
Egy idő után azonban rájöttem, jobb lenne egy lépést tenni hátra és nem az első mosoly után elkönyvelni egyik nőt sem életem párjának. Ez nem vezetett sehova és még kevésbé vitt közelebb ahhoz a célomhoz, ami miatt végeredményben mindenkit ide hívtam. Nem lett volna fair hamis reményeket táplálni bennük.
Úgyhogy megtettem azt az idézőjeles hátra lépést és a következő másfél hétben igyekeztem sokkal szabályozottabb mederbe terelni. Voltak persze mámorító pillanataim, de semmi extrém. Jól éreztem magam. Nagyon jól. Emellett pedig úgy éreztem, egyre közeledik a pillanat, amikor meghozom a végső döntésemet és belevágok egy élethosszig tartó kapcsolat kísérletébe.
De hogy tudnék mégis választani? Camille-t nem számítva bármelyik lánnyal könnyedén el tudtam képzelni a jövőmet.
Ahogy ott ültem a kukkoló szobámban, tekintetem hegyi tavacskát fürkésző monitorokra szegeződött. Pamela, Trish, Lindsay és Amy mind a napnál is világosabban remekül érezték magukat, ahogy testük elmerül a friss vízben. Aznap először nyúltam a kapcsolókhoz, hogy belehallgassak a beszélgetésükbe.
- El sem hiszem, hogy te is Ohióból jöttél! – mondta Amy Lindsay-nek, miközben csak falatnyi bikinivel takart testüket a vízbe merítették. – Főleg, hogy Jeremy is ohiói. Ráadásul mindhárman a cincinnati-körzetből származunk.
Miközben Lindsay bólintott, Pamela hozzá tette: - Ohio tényleg olyan szürke és unalmas, mint mondják? Szerintem az emberek többet gondolnak Cincinnatire, mint Ohióra, mint egészre.
- Eléggé unalmas hely – ismerte be Amy, mielőtt ismét Lindsay felé fordult volna. – De persze sokkal izgalmasabb lett volna, ha korábban megismerlek téged, már otthon. – A kis szőkeség azonnal elpirult ezen szavak hallatán. – Mi ketten darabokra szedhettük volna egész Cincinnatit. Ráadásul képzeld el, milyen lett volna, ha Jeremy is velünk van!
- Tényleg esélyes, hogy ti hárman sokkal hamarabb összekerülhettetek volna – vigyorgott Pamela. – Talán egy jó kis édeshármasban.
Trish hátulról Lindsay-hez simult és a fülébe morgott: - Ne beszéljünk ilyenekről! Én csak magamnak akarom Lindsay-t – csókolta meg a lány arcát. – Ha ez a kis gyönyörűség bárkivel is összeházasodik, az csak én lehetek.
Pamela halkan kuncogott.
- Nincs törvény Kanadában az azonos neműek házassága ellen?
- Nem tudom. Ki kell majd derítenem. De úgy tudom, Ohióban nem megengedett.
- Engem személy szerint nem érdekelne, hogy házasok vagyunk-e vagy sem – vont vállat Amy. – Egészen addig, amíg minden estét Lindsay lábai között tölthetek az ágyban.
Az említett fülig pirult, Pamela legnagyobb örömére.
- És mi a helyzet velem, Amy? Az én lábaim között nem szeretnél minden este az ágyban lenni?
- Az már megtörtént – nevetett a vörös hajú nő. – Szobatársak vagyunk, emlékszel? Majd’ minden este kinyaltalak, mióta itt vagyunk, nemde?
A sztiptíztáncos felsóhajtott és megcsóválta a fejét.
- De.
- És ne felejtsd el azt a sok dildót sem, amit már kipróbáltunk!
Lindsay egy kicsit fészkelődött a vízben, mielőtt megszólalt volna: - Talán valamikor rajtam is kipróbálhatnád azokat a dildókat, Amy. Mit szólsz hozzá?
Az idősebb ohiói nő szemei felcsillantak.
- Imádom az ötletet. Talán majd ma este… vagy holnap. Ezer örömmel megmutatom neked, milyen az, amikor az egyik játékszerem dolgozik benned.
Pamela elmosolyodott.
- Használd a huszonnégy-centist! Lindsay-nek biztos nagyon tetszene.
- Huszonnégy centis? – kerekedtek el Trish szemei. – Jól meg kellene feszítenem minden izmomat, ha azt fel akarnám neki nyomni.
- Ez a lényeg – kacsintott Amy.
Ó, Amy, Amy! Amy Kathleen Smith! Hát te sose változol? Mindig ezt a képet mutatta magáról, különösen a többiek előtt. Én azonban tudtam, hogy a lelke mélyén sokkal inkább egy bújós kiscica, aki csak arra vár, hogy előtörhessen.
Talán tévedtem, de nem voltam egyedül ezzel az elképzeléssel. Kristanna is úgy látta, hogy Amy valójában nagyon is egy gondoskodó társra vágyik, aki vigyáz rá. Ha pedig megtalálná, az segítene kordában tartani az agresszióját.
Bár én nem voltam az a domináns fajta, biztosra vettem, hogy megtalálnánk valahogy a módját, hogy megadjam neki, amire vágyik. Emellett pedig láttam valamit Amy-ben. Nem számít, mennyit ugratta Lindsay-t, vagy mennyi mocskos dolgot beszélt róla a háta mögött, volt valami a felszín alatt, ami megfogott benne. Az alatt a kemény, hideg páncél alatt egy pihe-puha kiscica rejtőzött. Az a kiscica pedig semmi másra nem vágyott, csak szeretetre és törődésre.
Amy sokat ugatott, de sohasem harapott. Ehelyett valószínűleg legszívesebben az ember lábához bújt volna. Bármit is mutatott kifelé, egy ujjal sem bántaná Lindsay-t. Erősen kétlem, hogy képes lenne rá. Nagyon is szerette sokkolni az embereket, de ezzel csak a figyelmet akarta felhívni magára. Csak arra vágyott, hogy legyen valaki, aki szereti őt és gondoskodik róla.
A többséggel ellentétben én láttam már Amy másik oldalát is. Időről időre a személyisége különböző aspektusait láttam a felszínre törni. Nem mindig volt kemény és agresszív. Az igazat megvallva, amikor kettesben voltunk, sokkal inkább lágy és… kedves volt. De amikor a többiek is jelen voltak, felforrt közöttük a levegő.
A valódi kérdés az volt, hogy képes lennék-e egy életre magam mellé kötni Amy-t. Hogy képes lenne-e lehorgonyozni és megnyugodni a hátralevő évekre. Szerintem igen. Addig még sok víznek kell lefolynia az Ohión, de nagyon is el tudtam képzelni.
Na és Lindsay?
Ő egy egészen más eset volt. Ő mindig is a szende kis tinilány volt, aki éppen csak leérettségizett. A magam részéről kicsit azt láttam benne, amit elmulasztottam az ő korában.
Amikor én felnőttem, a pomponlányok az iskolámban sosem vettek engem észre. Áááá…, igen. Bonnie. Ő volt a vezetőjük. Sokszor elgondolkoztam, hogy Bonnie egyáltalán tudja-e, hogy a világon vagyok. Ezen a szigeten azonban a pomponlányok vezetője nem csak hogy tudott a létezésemről, de ezer örömmel adott nekem egy kis külön bejáratú műsort is, alig várva, hogy utána bekaphassa a farkamat.
Nagyon szívesen elvittem volna Lindsay-t a bálra. Bár itt a szigeten nem volt bálunk, de talán kitalálhatnék valamit, amivel helyettesíthetjük. Nagyon szerettem volna elmenni vele moziba és elbújni a hátsó sarokban. Szerettem volna elvinni a plázába sétálni pár órát, megfogni a kezét és megkérdezni, hogy bánná-e az anyukája, ha átmennék vacsorára. Szerettem volna felhívni az éjszaka közepén és elmondani, milyen sokat jelent nekem. Szerettem volna apró kis butaságokat írogatni neki óra alatt, amíg a tanár nem figyelt.
Teljesen olyan érzés töltött el a jelenlétében, mintha megint gimnazista lennék. Azonban ott volt mellette a kemény és rideg valóság is. Rég nem voltam már gimnazista. Ezek a dolgok számomra már nagyon régen elmúltak. Már huszonegy év telt el azóta, hogy annyi idős voltam, mint most Lindsay… Könnyedén lehettem volna akár az apja is…
Eredetileg Kristanna mutatott rá, de most már kezdtem én is látni. Lindsay túl fiatal volt hozzám. Ami pedig még fontosabb, én túl öreg hozzá. Én le tudtam volna élni az életem egy ennyivel fiatalabb párral. A probléma az volt, hogy ő meg tudta volna-e tenni ugyanezt egy ennyivel idősebbel. Nem lett volna fair rá nézve.
Ó, nagyon is jól szórakoztunk! És folytathattuk továbbra is gondtalanul, amíg itt voltunk a szigeten. De teljes komolysággal nézve a dolgokat, racionálisan, nem tudtam elképzelni a közös jövőnket. Szomorú, de ez volt a helyzet.
Amikor annyi idős lesz majd, mint most én, én már betöltöm a hatvanat. Én se tudnám most elképzelni magam egy hatvanéves nővel. Akkor hogy várhatnám el ugyanennek a fordítottját Lindsay-től?
Talán másképp állnék a dolgokhoz, ha Lindsay olyan érzelmeket mutatna irántam… De nem mutatott. Legalábbis még nem. De nem is számíthattam rá, hogy fog. Igen, Lindsay kedvelt engem. Jó érzés volt arra gondolni, hogy belém zúgott. Amikor együtt voltunk, éreztem valami vibrálást közöttünk. De ez nem jelentette azt, hogy egy életre lekötelezné magát mellettem. Ennyi idősen ez egyszerűen őrültség lenne a részéről.
Imádtam ezt a lányt és mindig meglesz a helye a szívemben, de muszáj lesz kihúznom őt a listámról. Hacsak nem történik valami drasztikus és kiszámíthatatlan, muszáj lesz.
Aztán ott volt még Trish esete. Ő volt a napfény az éjszakában, olyan személyiséggel, ami a legsötétebb helyzeteket is be tudta ragyogni. Neki volt a legnagyobb szíve, ami embernek csak lehet. Emellett annyira hihetetlenül energikus és élettel teli volt! Mindig megvolt a célja, amiért éljen. Semmi sem állíthatta meg.
A probléma csak az volt, hogy ezt a célt nem én jelentettem. Trish fülig szerelmes volt Lindsay-be. Ha a lány a közelben volt, a kanadai hölgyeményt semmi más nem érdekelte. És ez alól sajnos én sem voltam kivétel.
Ő volt a titkos aduászom. Ha csak feleannyi érdeklődést mutatott volna irántam, mint Pamela, vagy Devon, kiskutyaként követtem volna bárhova. Akkor a legszerencsésebb férfinak tartottam volna magam a világon. Sajnos viszont Trish semmi többet nem látott bennem, csak barátot, vagy olyasvalakit, aki segített neki meghódítani Lindsay-t.
Ha az érzései változnának, én könnyedén feladnék érte bármit és sose néznék vissza. Szerettem volna megadni neki mindent amire csak vágyott… de sajnos a körülmények ugye nem nekem kedveztek. És nem úgy tűnt, hogy valaha is fognak.
Viszont amilyen csodálatos ember volt, Trish egyszer biztosan nagyon boldoggá fog tenni valakit, bárki legyen is az. Talán pont Lindsay?
Így hát egyre szűkült a kör. A hátraévő napokat, talán heteket, annak a két nőnek kellett szentelnem, akik ténylegesen érdeklődést mutattak irántam. És persze én sem voltam közömbös irántuk.
Egyértelműen Pamela volt rám az összes hölgy közül a legnagyobb hatással. Mégis hogy lehetséges, hogy egy ilyen sziporkázó elme tizenegy évig sztriptíztáncosként éljen? Vajon hány ember csodálhatta már meg fedetlen bájait az évek alatt? Ezer? Tízezer? Százezer? Talán még egymilió is? Inkább az utóbbi felé hajlanék. Tizenegy év nagy idő.
Én viszont nem a sztriptíztáncost láttam Pamelában. Hogy miért? Ő sokkal több volt számomra ennél. Nem érdekelt, hogy mivel keresi a kenyerét. Ez a karrier segített neki azzá válni, aki ma. És ez volt az a személy, akit én annyira szerettem.
Szerettem összehasonlítani Pamelát Amy-vel, mivel mindketten valami olyat kerestek, ami értelmet ad az életüknek. Valaki olyasvalakire vágytak, aki leceszi őket a lábukról és megadja nekik azt a boldogságot, amit megérdemelnek. Én ezer örömmel megtettem volna ezt. Különösen Pamela kedvéért.
A legegyszerűbb és legtalálóbb, amivel leírhattam Devont, az az volt, hogy ő egy jó ember. Jó és tiszta. Az a fajta nő volt, akivel boldogan alapítana családot az ember. Az a fajta nő, akit az ember anyja büszkén nevezne a menyének. A szó szoros értelmében nem voltak hibái. Egyszerűen varázslatos volt.
Ő volt a ragyogó napfény, ami elgyengítette a térdeimet. Őszinte volt és nyílt. Nem volt benne semmi számítás. Még a hangja is olyan balzsamos volt, hogy egyszerűen beleborzongtam.
Ráadásképp pedig már az első estén kimutatta az érdeklődését irántam a szigeten. Egyértelműen ő is vágyott egy kapcsolatra közöttünk, és nem félt attól, hogy ezt a tudtomra adja.
Az élet annyival egyszerűbbnek tűnt, amikor Devonnal voltam! Egyszerűnek és könnyűnek. Kristanna azt mondta, hogy Isten minket kettőnket egymásnak teremtett Devonnal. Az volt a sorsunk, hogy találkozzunk. Talán igaza volt. Elvégre ritkán tévedett.
Ezek alapján állítottam fel a listámat. Nem csak azt vettem figyelembe, hogy szerintem ki illett hozzám a legjobban, de azt is, hogy vajon én passzolok-e hozzá. Nem vehettem azonban figyelembe minden szempontot, szóval a jövőben még minden változhatott.
Ez alapján a következő lista állt össze a fejemben:

1.      Devon

2.      Pamela

(Aztán egy nagy ugrással…)

3.      Amy

4.      Trish

5.      Lindsay

6.      Camille (csak hogy őt is megemlítsem)

Folytatása következik!

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]