Minden jó, ha a végén... 2. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Minden jó, ha a végén... 1. rész

Bálint, miután ötödször is elhaladt a városból nyugatnak vezető úton, megállt a hosszú, egyenes szakaszon túl, jó messzire a panziótól. Lesz még egy visszafelé menet, de úgy vélte,hogy ide-odaautózgatásával máris elég nevetségessé vált.

Feltette a napszemüvegét, megfordult, s csak a szeme sarkából mérte végig a lányokat. A városba érve megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Minek örülsz? – kérdezte magától.

Semmi kedve sem volt becsöngetni valamelyik ismerőséhez – „Jöttem dugni!” –, mert az olyan kínos. Ha éppen van már ott valaki, akkor azért gázos, s ha pedig netán örömmel fogadná valamelyik csaj, akkor az meg annyira nyomasztó helyzet, hogy olyanra nem vágyakozik. Mert Bálint irtózik a kötöttségektől.  El se tudna annál kellemetlenebbet képzelni, mint egy dugás után ottmaradni valahol. Azaz, egyetlen, még ennél is fojtogatóbbat el tud képzelni: ha a nő maradna ott őnála: ha az akció után nem öltözködne, és nem akarna hazamenni. Vagy visszajönne egy bőrönddel…

Próbálta elhessegetni még a gondolatot is!

Ezek a mai lányok már a legelső randit úgy fejezik be – és ez így rendjén is lenne –, hogy keresnek egy erre alkalmas ágyat, általában készülnek is egy kulccsal, amely a barátnő lakásához szól… Minden eshetőségre készen óvszert is hordanak a táskájukban, amivel még mindig nincs semmi gond, de ha az a táska pót-bugyit és fogkefét is rejt, az már veszélyes. Az ilyen csajt aztán nem lehet lerázni!

Míg ezeket végiggondolta, kiszállt a kocsiból, átsétált a parkon és leült egy padra. Nézegette a lányokat, mert ez a foglalatosság elterelte e figyelmét a saját problémájáról.

A park, akár egy mesebeli terülj-terülj asztal, kínálta a szebbnél-szebb lányokat. Bálint, mint mindig, most is megállapította, hogy a 18-30. közötti korosztályból csak elvétve látni olyat, akire azt mondaná: inkább nem kell. Barátnői – rövidebb és még rövidebb kapcsolatai – is ezt az évjárat-skálát képviselték, és ezen nem is kívánt változtatni. Tapasztalatai szerint ez az a generáció, amelyik még kíváncsi, bevállalós, ösztönösen éli az életet, ám amikor a nők átlépik a 30. évüket, foggal-körömmel kezdenek kapaszkodni a pasikba. Elővigyázatosságból el is kell kerülni őket!

Nem bírt sokáig ücsörögni, szinte ledobta magáról a pad,, pedig látnivaló akadt bőven.

Eszébe ötlött egy alkalmi ismerőse, s ez a hirtelen jött gondolat fellelkesítette. Éppen ebben a parkban ücsörgött – s ugyanúgy egy futó kalandról ábrándozva –, amikor egy húsz év körüli lány kutyája megugatta, a lány pedig rámosolygott. Egy perc múlva visszafelé jött a földszintes, rövid, egérképű kutya és dekoratív gazdája, amikor az eset megismétlődött: ugatás, mosoly.

Bálint hangtalanul felnevetett, inkább csak felvillantva hibátlan fogsorát, mire az undorító kis dög rávicsorgott.

– Valamivel kihúztam nála a gyufát… – jegyezte meg a lánynak.

– Nem bánt ám, csak a szája nagy!

– De ijesztget, és nem tudom, mivel érdemelhettem ki a haragját.

– Féltékeny! Minden jó pasiban vetélytársat lát.

– Nem is csodálom, ha félti a meseszép gazdáját!

– Köszönöm. – A lány kissé elpirult, pedig igazán hozzá lehet szokva az efféle bókokhoz, hiszen valóban gyönyörű. Kikapcsolta a pórázt, és figyelmeztette az egérfejű kutyát: – Ne kódorogj messzire! – Leült Bálint mellé a padra.

– Most meg rám se hederít… – A férfi látszólag a kutyát nézte, valójában pedig a szeme sarkából a lány combját, amelyen jócskán felcsúszott a ruha.

– Mondtam, hogy csak a szája nagy!

– Nem is tart már veszélyesnek… – Bálint minden szomorúságát belesűrítette ebbe e mondatba.

A lány felkacagott:

– Dehogyisnem! Csak nézd meg, hogy mindig minket figyel, le nem veszi rólunk a tekintetét, nehogy hozzám érj.

– Szép kilátások!

– Itt érte egy nagy trauma egyszer, éppen ennél a padnál…

– Elkapta egy nagykutya?

– Engem akartak elkapni páran… Pedig nem volt még későn, kábé 9 óra lehetett, körbeálltak, hogy márpedig nekik nőre van szükségük, de rögtön. A Picur egyiknek beleharapott a bokájába, és ettől úgy megzavarodtak, hogy szépen el tudtunk menekülni.

– Ügyes volt Picur.

– Azóta a gyanús alakokat és a jó pasikat megugatja.

– Én vagyok a gyanús alak…

– Te a jó pasi vagy.

– Köszönöm, de ezt csak úgy mondod, közben nem tudhatjuk, Picur mit gondol.

Picur megszagolgatott minden fűszálat, s néha-néha a férfire vakkantott.

Még hosszan beszélgettek mindenféléről, és Bálint szerencsésen elkezdte kerülgetni a témát, hogy neki is nőre van szüksége – „de rögtön” –, és a lány csak nevetett, majd felugrott, és Picur nyakára pattintotta a pórázt.

– Jól eltelt az idő, otthon már izgulnak miattam.

– Ketten is vigyáztunk rád. Igaz, Picur? – A kutya vicsorgott. – Mikor látlak újra? – szólt Bálint a lány után.

– Mindennap ilyenkor… – hozta az illatos szellő.

Ilyenkor… Bálint igyekezett az időpontra emlékezni, és minden más eszébe jutott – a lány hajának illata, combjának hossza… –, de nem volt benne biztos, hogy egy órával lekéste-e a kutyás lányt, vagy még ezután következik a szokott sétája. Már a napban sem volt bizonyos, hogy mikor is történt a találkozás. Annyi minden történt azóta!

Nem bírt ülni sem, egyhelyben sem maradni, rótta a park köreit.

– Bocsánat! – motyogta. Az égből pottyanhatott korcsolyástól, egy kiscsaj oldalról kapta el, térdvédője és bukósisakja nagyot koppant Bálinton. Mindketten megijedtek, de a lány jobban, a földre borulva kapkodta a levegőt. – Fáj? – hajolt fölé a férfi, neki is sajgott a válla és a dereka. – Hol fáj? – Egy közeli padhoz támogatta, s leültette a lányt.

– Sehol se… – De a jobbmellét tapogatta szégyenlősen.

– Bevigyelek a kórházba?

– Semmi bajom…

– Megnézhetem?

– A cickómat? Nem!

– Akkor megmutatjuk orvosnak.

– Menj a francba! – A lány bizonytalanul felemelkedett, ráállt a gurulós talpaira, és jobbra-balra lendülve elszáguldott.

A rosszízű közjáték egy időre elterelte Bálint figyelmét a kutyás csajról, most lemondóan tekintgetett körbe. Emlékezett rá, hogy beszélgetés közben a lány többször is ugyanarra mutatott – amikor az otthonát említette –, s ez az irány elég jól behatárolható egy-két lépcsőházzal. De hogyan tovább?

Beosont az egyik épületbe, szórakozottan olvasgatta a postaládákon szereplő neveket, mintha valami apró jelet keresne.

Nem szokott ennyire tanácstalan lenni, ösztönei általában rásegítik a megoldásra. Számtalanszor előfordult már, hogy kiéhezve kódorgott, és a reményvesztett nap végén mégis a karjaiba futott egy nő. Ráadásul ilyenkor – mintegy kárpótolva a hasztalan keresgélésért – rendszerint egy olyan nő következik, aki elfeledteti az egész nap kínlódását…

– Nem éppen ő… – nézett vissza egy nénikére, aki gyanakodva végigmérte a csendes lépcsőházban. – A kutya! – kiáltott fel a következő pillanatban, és legszívesebben egy puszit nyomott volna a liftre várakozó néni ráncos arcára. – A Picur!

A közelben néhány ismerős vakkantás hangzott fel.

– A dög. Felveri az égész házat! – zsörtölődött a nénike a becsukódó liftajtó szűkölő résén keresztül.

Bálint nem sokat gondolkodott. Kettesével véve a lépcsőfokokat, megállt az egyik elsőemeleti lakás előtt, csak az ajtó választotta el a vicsorgást kísérő hangoktól.

– Hallgass Picur! – súgta, és már a markában érezte a lányt.

Hirtelen kitárult az ajtó és ámuló szempárral találta magát szemközt.

– Maradj nyugton Picur! – A lány talpa útját állta a miniatűr kutyának. – Pszt! – mutatta a férfinek. – Nemsoká jövök! – kiabált vissza a lakásba, és gyorsan becsukta kívülről az ajtót. Sietett lefelé a lépcsőn. – Gyere! – biztatta Bálintot. – Meg ne lássák, hogy kivel mentem el!... – A földszinten hátával nekitámaszkodott a postaládáknak. – Hogy találtál meg?

– Picur segített.

– Hiányoztam neked? – Magához húzta a férfit, és a szeme derűsen csillogott.

Bálint úgy érezte, hogy pillanatokon belül nekinyomja a ládikáknak, be fog nyúlni a lába közé, és valamennyire szabaddá téve az utat, itt fogja megdugni a lépcsőházban… Neki is nyomta, tenyere céltudatosan rátapadt a ruhán át kidudorodó szeméremdombra, másik kezével feltapogatózott a maroknyi cicikhez…

– Ne itt! – lehelte a lány a szájába.

Kéz a kézben, majdnem futva értek Bálint kocsijához, az ajtókat becsapja ismét egymásnak estek.

– Tudod, hogy itt nem lehet! – zihált a lány.

Felbőgött a motor, és elszáguldottak arrafelé, amerre Bálint ezen a napon már hatszor járt –háromszor odafelé és háromszor vissza –, beparkoltak a panzió mellé.

– Így nem tudok kulcsot kérni… – nevetett Bálint, mert a lány markában szorongatott fallosza olyan merev volt, hogy azt mostanában lehetetlen visszatuszkolni a nadrág rejtekébe.

– Majd én… Mit mondjak?

– Faházat kérünk egy órára…

A lány már be is csapta az ajtót és futott a RECEPCIÓ felirat felé. Visszafelé az ujján pörgette a kulcsot, kikerülte az autót, és nyitotta a házikó ajtaját.

Bálint szétnézett, kikászálódott, oldalazva követte a lányt, akit már félmeztelenül, térdelő helyzetben talált.

– Gyere már! – Röptében elkapta a falloszt, és nyelvével körbe-körbe kerülgette a makkot.

A férfi közben tovább vetkőzött, ügyelve arra, hogy deréktájon ne sokat mocorogjon. Gyengéden felemelte a lányt, az ágyra tolta, és róla is lehúzta a maradék ruhadarabokat. Föléje térdelt, és farkát visszacsúsztatta az omlósan nyíló szájba, majd úgy döntött, hogy lesz még erre bőven idő, a széttárt lábak közé hátrált.

– Mégiscsak szép ez a nap! – morogta kéjes elégedettséggel, amikor…

A lány felült, és kikerekedett szemmel nézte a hirtelenjében harmadára zsugorodott puhaságot, amely bágyadtan csüngött, közel a bejárathoz. – Elmentél? – kérdezte csodálkozva, és tekintete nyomokat kutatott a punci környékén.

Bálint céklavörös fejjel bámult ugyanoda.

– Bárkivel megtörténhet! – vigasztalta a lány, amikor felismerte a helyzetet. – Minden barátnőm mesélt már ilyet… Szerinted használna, ha szopnálak még egy kicsit? A barátnőim…

A férfi, ha ez lehetséges, még nagyobb zavarba jött: Nem vágyott rá, hogy a barátnők rajta is sajnálkozzanak. Lemászott az ágyról és némán öltözködni kezdett.

A lány egy pillanatra visszafeküdt, lemondóan megérintette combjai belső felét, végigsimított a punciján, majd ő is felöltözött.

Leadták a faház kulcsát, kifizették az árát, és Bálintnak törni-zúzni lett volna kedve, amikor a pincér diszkréten a faliórára nézett.

Csikorgó nyomot hagytak a gumik, amikor a város felé kanyarodtak. A lány az ajtóhoz kuporodott, úgy érezte, mintha ő is hibás lenne, bár nem tudta, mit ronthatott el.  Barátnői szerint egy rosszul időzített nevetés is megzavarhatja a pasikat, mert egyből arra gondolnak, hogy kicsi a farkuk… de ilyesmiről most szó sem volt, nem is lehetett, még a legrosszabb szándékkal se kicsinek nevezni… Meglepődött, amikor elhaladva néhány útszéli prosti mellett, a férfi nagyot fékezett, bekanyarodott az erdőbe, leállította a kocsit, átjött az ő oldalára…

– Mutatok neked valamit! – dörmögte Bálint, és húzta maga után a lányt. – Most szopjál! – kérte az erdőben, 10-15 méterre a forgalmas főúttól.

A lánynak tátva maradt a szája, amikor meglátta a nadrágból kitüremkedő, acélkemény falloszt, amit szemből nem is, csak felülről tudott bekapni. – „Valami fóbiája lehet, hogy csak nyilvános helyen áll a farka?”  – Sok ideje nem maradt töprengésre, mert a férfi felhúzta magához, nekitámasztotta egy fának, és a bugyit félrehúzva beléhatolt.  – „Se kopogtatás, se köszönés… se semmi?” – Hátát nyomta és súrolta a fatörzs, teste feszült, mintha odaszögezték volna. – Várj csak egy kicsit… – szólalt meg, és kikönyörögte magából a szorgosan tömködő farkat. Lehúzta a bugyiját, háttal fordult Bálintnak, nekitámaszkodott a fatörzsnek, közben a szeme sarkából ellenőrizte, nem kókadt-e le a férfi. – Most nyomjad!

Mint a favágó műszakkezdéskor, Bálint buzgón húzogatta a farkát. be-ki mozgatta a lányban. Néha ráhajolt, megmarkolta a kiszabadított melleket, máskor kissé hátrahajolva a hamvas félgömböket nézegette, vagy éppen a kisujjával a hátsó bejáratot ingerelte… de nem lassult egy pillanatra sem.

Nem messze tőlük az egyik prosti ügyfelet kalauzolt a kisméretű tisztás túlsó oldalára, majd ott – Bálintnak kedve lett volna feltűnően megkocogtatnia az óráját – percek alatt kézzel-szájjal ki is elégítette. 
Ő közben lankadatlanul döngölte a nyögő-nyöszörgő lányt, és igyekezett elfelejteni az egésznap tartó puncikeresést, a panzióban elszenvedett kudarcot, és hosszú idő múltán üvöltve eresztette nedveit a leigázott vaginába.

Vége

Minden jó, ha a végén... 1. rész

Írta: Marokfegyver

A negyedik fordulónál megfogadta, hogy nem megy vissza. Elég volt! Az ötödiknél biztos volt benne, hogy a hatodik lesz az utolsó.

A lányok már nem is integettek, némelyik tüntetőleg elfordult, másik egy megvető pillantást küldött felé.

Megállt a hosszú, egyenes szakaszon túl, jó messzire a panziótól. Letette a napszemüveget, ami egyébként is csak illúziója volt az álcázásnak, hiszen nem a szeméről ismernek fel egy autóban ülő embert, hanem a kocsijáról.

Hetente-kéthetente tört rá az ámokfutás. Ilyenkor belevetette magát az autóba, a tükörből ellenőrizte a garázsajtó tompa puffanását, és elindult. Először a város utcáin rótta az elegánsan zümmögő köröket – miközben olyan érzése támadt, mintha valamiről lemaradna –, majd kihajtott a településről. Az útszélén ácsorgó lányokat végső lehetőségnek tartogatta, ám legtöbbször mégis rájuk fanyalodott.

*

Korábban a városból észak felé vezető út mellett kereste a megfelelőt, ki is próbált 4-5 lányt, némelyiket többször is. Egy alkalommal, amikor senkit sem látott közülük, és visszakanyarodás után sem álldogált ott egyikük sem, furcsa érzés kerítette hatalmába. Úgy érezte, hogy meg kell néznie, miért tűntek el ilyen hosszú időre. Látnia kell!

Beparkolt – kicsit féloldalasan, hátha más jármű is el akar férni – az egyik, erdőbe bevezető utacskára, lezárta a kocsit, és elindult gyalogosan befelé.

Két további autó parkolt bentebb – egyiknek még az ablakát sem húzták fel –, és követve a szűkülő utat, hangokra lett figyelmes. Kidőlt vagy kivágott, legallyazott fatörzsek hevertek egy tisztáson, s mellettük felfedezte a környéken fellelhető összes lányt, és két kocsirakománynyi srácot. Egyikük éppen nagyhangon dicsérte saját eszét:
– Nem megmondtam, hogy egyikünknél se férünk el? Itt meg miénk az egész erdő!

Senki sem válaszolt, többnyire csak röhögtek a szénaillatú levegőbe.

Középtájon egy eddig nem látott lány állt, kezében energiaital, arcán mosoly. A leskelődő úgy tapasztalta, hogy a többiek mind erre a lányra mutogatnak, mindenki róla beszél, mindenki őt nézi. A srácok egyike vigyorogva körbejárta, megmarkolta a mellét, felhúzta a rövid ruháját, majd mielőtt visszatelepedett volna egy fatörzsre, két csajt a magányosan álló felé lökött.

A két lány körbekapta a harmadikat, tapogatták, vizsgálgatták, derekát megragadva fenékriszálásra buzdították. Ruhájából kibuggyantották a melleit, egyikük nyalogatni kezdte a széles-udvarú bimbókat, míg a másik leguggolt a lány mögé, és először csak félre-, majd lehúzta annak bugyiját.

A körülöttük ülők és állók közül erre már azok is odafigyeltek, akik eddig főleg egymással foglalkoztak, és amikor a főszereplőről lekerült az összes ruhadarab, minden nadrágból előbukkant a fallosz. A lány eközben közömbös tekintettel tűrte a kúpos mellek markolászását, félgömbjeinek széthúzását és barlangjában egy-két ujj kutakodását.

A srácok érdeklődéssel szemlélték a műsort, lóbálták és húzogatták a farkukat, némelyikük egy-egy közeli csaj fejét lefelé nyomva, határozottan jelezte kívánságát.

– Valami beavatás lehet – gondolta a kukkoló, önkéntelenül gyömöszölgetve nadrágja elejét.

– Gyere te ribanc! – biztatták a lányt, és rádöntötték egy több fatörzsből álló kupacra.

A srácok egyrészt a háta mögött, mások a fejénél sorakoztak fel. Jól ismerhették már a terepet, hiszen ha egy kicsivel jobbra vagy balra helyezkedtek volna, akkor sem a lány feneke, sem a szája nem kerülnének megfelelő magasságba.

A kukkolót tehetetlen irigység öntötte el. Ő mennyit kajtat egy-egy dugás után, ezek meg itt micsoda mindennapi módon fognak hozzá, olyan rutinnal, mint másoknak a fogmosás. Különösen bosszantotta annak az alaknak a viselkedése, aki elsőként nyomta a lány puncijába a farkát, aztán meg se mozdította, csak állt ott szétterpesztett lábbal, csüngő zacskóval, és cigit kért. Meggyújtotta, pöfékelt a lány fölött, és csak ezután kezdett be-ki mozogni. – Micsoda öntelt, pöfeteg…! – Aztán még képes volt a köréjük sereglő csajok közül az egyiket odainteni, hogy morzsolgassa a golyóit, miközben ő cigizve, lomhán dugja a lányt. – Ez nem normális! – dühöngött magában a kukkoló, amikor látta, hogy az iménti srác kihúzza a farkát, és a félgömbökbe törölgeti, mintha végzett volna. – Nem való az ilyeneknek a dugás, akik nem élvezetből csinálják, csak a balhé kedvéért! – Némiképp megnyugodott, amikor a srác mégsem állt félre, pedig más már a helyére nyomult volna, hanem a popsinyíláshoz illesztette a falloszát, ugyanazzal a nemtörődöm ráérősséggel, mint eddig.

Ekkor szólalt meg először a főszereplő:

– Ne, azt nem!

Két-három csaj azonnal reagált, egyszerre magyarázott:

– Kisanyám, ha ribanc akarsz lenni, nincs olyan, hogy mit szeretsz, mit nem!

– De fáááj!

– Szorítsd össze a fogad, és gondolj valami másra!

– Össze ne merjed szorítani! – kiabált röhögve, aki a lány fejénél állva, eddig a száját tömködte.

– Harapd le neki, csak le ne nyeld!

Ezután egymást váltották a srácok elől-hátul, sőt az egyik csaj is beállt a sorba egy szeszes üveggel.

– Mi a szar ez a hideg? – visított fel a 90 fokban bedöntött lány.

– Hát pasikáim, még rakhatjátok egy darabig, ha ennyire mindent érez! – rikkantott az üveges, megmozgatva eszközét mindkét nyílásban.

A kukkoló is mindent érzett, már az üveg helyébe is beleképzelte magát, és többre értékelte a vodkásüveget, mint a magában csak „teszetoszáknak” nevezett srácokat. Ha ő odajutna, mindegy is, hogy a leányzó elő vagy mögé, majd ő megmutatná! Vagy akármelyik másik csajt elkapná – lehet, hogy a többiek fel sem figyelnének ilyen apróságra –, és itt, a tisztás szélén elintézné, hiszen már robbanásra kész a farka, kövér cseppek nedvesítenék az útját, bárhová is tolná…

Az egész akció úgy 50 perce tartott – legalábbis amennyit a kukkoló látott belőle –, s hirtelenjében gondolt egyet a társaság, letérdeltették a lányt, és szapora húzogatás eredményeként a szájába, vagy többnyire az arcára és a mellére ürítették felvert nedveiket.

A kukkoló hátrálni kezdett, visszaerőltette merev farkát a nadrágba s eltűnt a fák között, mert a csapat figyelmét valószínűleg továbbra már nem köti le az egyetlen lány… Ezt sem értette: A többi csajt miért nem dugták meg? Miért kellett ennél az egynél sorakozni?

Ettől a naptól kezdve, ahányszor úgy látta, hogy megfogyatkoztak az út mellett, fallosza azonnal izgalmat jelzett, és alig bírta visszafogni magát, hogy be ne menjen az erdőbe leskelődni.

Egy héttel később azonnal beletaposott a fékbe, és majdnem későn tette ki az irányjelzőt, amikor ismét eltűntek a csajok a környékről. Mit tehet ilyenkor egy kukkoló? Bekanyarodott a korábbi helyre, lezárta az autóját, és sietős léptekkel indult a tisztás felé.

– Megint beavatás? – dörzsölte össze tenyerét. Mert, ahogy távolodott az előző élmény, úgy erősödött a meggyőződése: Azt a kiscsajt úgy szoktatták be a prostik közé. S bár azóta nem látta az útmentén a csapat új tagját, rengeteget gondolt rá.

Ezúttal csak egy autó várakozott elhagyatottan, melynek még az ajtóit se csukták be az utasok nagy siettükben.

– Kettő plusz négy… – mormogta a felállást a kukkoló. A két lányt négyen tapogatták és vetkőztették, akár egy kisüzem brigádja, négyféle korosztályt képviselve. – Nem lesz beavatás, de látványos… – Elfoglalta ugyanazt a helyet, mint az előző alkalommal.

Ugyanabban a pillanatban, amikor a vékonyabb lány leguggolt, az egyik férfi – mintha alá akarna nyúlni – lehajolt, felkapott egy félméteres botot, s azt a levegőt pörögve-hasítva a kukkoló felé hajította. Mindannyian a fadarab után néztek.

A leskelődős helyén kényelmesen megtámaszkodó férfi felugrott, és menekülőre fogta. Lábdobogást, gallyak reccsenését hallotta, ordibálást, lányok elnyújtott kacagását… és mintha a saját nevét is – Bálint! – de ez lehetett az ijedt fantázia játéka is. Átfutott az agyán, hogy megverik, otthagyják, fényképe bejárja a világsajtót… Beugrott a kocsijába, és padlógázzal elszáguldott.

A várost északi irányban elhagyó út mentén többé nem nézegette a lányokat.

Folytatása következik!