Minden jó, ha a végén... 2. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Minden jó, ha a végén... 1. rész

Bálint, miután ötödször is elhaladt a városból nyugatnak vezető úton, megállt a hosszú, egyenes szakaszon túl, jó messzire a panziótól. Lesz még egy visszafelé menet, de úgy vélte,hogy ide-odaautózgatásával máris elég nevetségessé vált.

Feltette a napszemüvegét, megfordult, s csak a szeme sarkából mérte végig a lányokat. A városba érve megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Minek örülsz? – kérdezte magától.

Semmi kedve sem volt becsöngetni valamelyik ismerőséhez – „Jöttem dugni!” –, mert az olyan kínos. Ha éppen van már ott valaki, akkor azért gázos, s ha pedig netán örömmel fogadná valamelyik csaj, akkor az meg annyira nyomasztó helyzet, hogy olyanra nem vágyakozik. Mert Bálint irtózik a kötöttségektől.  El se tudna annál kellemetlenebbet képzelni, mint egy dugás után ottmaradni valahol. Azaz, egyetlen, még ennél is fojtogatóbbat el tud képzelni: ha a nő maradna ott őnála: ha az akció után nem öltözködne, és nem akarna hazamenni. Vagy visszajönne egy bőrönddel…

Próbálta elhessegetni még a gondolatot is!

Ezek a mai lányok már a legelső randit úgy fejezik be – és ez így rendjén is lenne –, hogy keresnek egy erre alkalmas ágyat, általában készülnek is egy kulccsal, amely a barátnő lakásához szól… Minden eshetőségre készen óvszert is hordanak a táskájukban, amivel még mindig nincs semmi gond, de ha az a táska pót-bugyit és fogkefét is rejt, az már veszélyes. Az ilyen csajt aztán nem lehet lerázni!

Míg ezeket végiggondolta, kiszállt a kocsiból, átsétált a parkon és leült egy padra. Nézegette a lányokat, mert ez a foglalatosság elterelte e figyelmét a saját problémájáról.

A park, akár egy mesebeli terülj-terülj asztal, kínálta a szebbnél-szebb lányokat. Bálint, mint mindig, most is megállapította, hogy a 18-30. közötti korosztályból csak elvétve látni olyat, akire azt mondaná: inkább nem kell. Barátnői – rövidebb és még rövidebb kapcsolatai – is ezt az évjárat-skálát képviselték, és ezen nem is kívánt változtatni. Tapasztalatai szerint ez az a generáció, amelyik még kíváncsi, bevállalós, ösztönösen éli az életet, ám amikor a nők átlépik a 30. évüket, foggal-körömmel kezdenek kapaszkodni a pasikba. Elővigyázatosságból el is kell kerülni őket!

Nem bírt sokáig ücsörögni, szinte ledobta magáról a pad,, pedig látnivaló akadt bőven.

Eszébe ötlött egy alkalmi ismerőse, s ez a hirtelen jött gondolat fellelkesítette. Éppen ebben a parkban ücsörgött – s ugyanúgy egy futó kalandról ábrándozva –, amikor egy húsz év körüli lány kutyája megugatta, a lány pedig rámosolygott. Egy perc múlva visszafelé jött a földszintes, rövid, egérképű kutya és dekoratív gazdája, amikor az eset megismétlődött: ugatás, mosoly.

Bálint hangtalanul felnevetett, inkább csak felvillantva hibátlan fogsorát, mire az undorító kis dög rávicsorgott.

– Valamivel kihúztam nála a gyufát… – jegyezte meg a lánynak.

– Nem bánt ám, csak a szája nagy!

– De ijesztget, és nem tudom, mivel érdemelhettem ki a haragját.

– Féltékeny! Minden jó pasiban vetélytársat lát.

– Nem is csodálom, ha félti a meseszép gazdáját!

– Köszönöm. – A lány kissé elpirult, pedig igazán hozzá lehet szokva az efféle bókokhoz, hiszen valóban gyönyörű. Kikapcsolta a pórázt, és figyelmeztette az egérfejű kutyát: – Ne kódorogj messzire! – Leült Bálint mellé a padra.

– Most meg rám se hederít… – A férfi látszólag a kutyát nézte, valójában pedig a szeme sarkából a lány combját, amelyen jócskán felcsúszott a ruha.

– Mondtam, hogy csak a szája nagy!

– Nem is tart már veszélyesnek… – Bálint minden szomorúságát belesűrítette ebbe e mondatba.

A lány felkacagott:

– Dehogyisnem! Csak nézd meg, hogy mindig minket figyel, le nem veszi rólunk a tekintetét, nehogy hozzám érj.

– Szép kilátások!

– Itt érte egy nagy trauma egyszer, éppen ennél a padnál…

– Elkapta egy nagykutya?

– Engem akartak elkapni páran… Pedig nem volt még későn, kábé 9 óra lehetett, körbeálltak, hogy márpedig nekik nőre van szükségük, de rögtön. A Picur egyiknek beleharapott a bokájába, és ettől úgy megzavarodtak, hogy szépen el tudtunk menekülni.

– Ügyes volt Picur.

– Azóta a gyanús alakokat és a jó pasikat megugatja.

– Én vagyok a gyanús alak…

– Te a jó pasi vagy.

– Köszönöm, de ezt csak úgy mondod, közben nem tudhatjuk, Picur mit gondol.

Picur megszagolgatott minden fűszálat, s néha-néha a férfire vakkantott.

Még hosszan beszélgettek mindenféléről, és Bálint szerencsésen elkezdte kerülgetni a témát, hogy neki is nőre van szüksége – „de rögtön” –, és a lány csak nevetett, majd felugrott, és Picur nyakára pattintotta a pórázt.

– Jól eltelt az idő, otthon már izgulnak miattam.

– Ketten is vigyáztunk rád. Igaz, Picur? – A kutya vicsorgott. – Mikor látlak újra? – szólt Bálint a lány után.

– Mindennap ilyenkor… – hozta az illatos szellő.

Ilyenkor… Bálint igyekezett az időpontra emlékezni, és minden más eszébe jutott – a lány hajának illata, combjának hossza… –, de nem volt benne biztos, hogy egy órával lekéste-e a kutyás lányt, vagy még ezután következik a szokott sétája. Már a napban sem volt bizonyos, hogy mikor is történt a találkozás. Annyi minden történt azóta!

Nem bírt ülni sem, egyhelyben sem maradni, rótta a park köreit.

– Bocsánat! – motyogta. Az égből pottyanhatott korcsolyástól, egy kiscsaj oldalról kapta el, térdvédője és bukósisakja nagyot koppant Bálinton. Mindketten megijedtek, de a lány jobban, a földre borulva kapkodta a levegőt. – Fáj? – hajolt fölé a férfi, neki is sajgott a válla és a dereka. – Hol fáj? – Egy közeli padhoz támogatta, s leültette a lányt.

– Sehol se… – De a jobbmellét tapogatta szégyenlősen.

– Bevigyelek a kórházba?

– Semmi bajom…

– Megnézhetem?

– A cickómat? Nem!

– Akkor megmutatjuk orvosnak.

– Menj a francba! – A lány bizonytalanul felemelkedett, ráállt a gurulós talpaira, és jobbra-balra lendülve elszáguldott.

A rosszízű közjáték egy időre elterelte Bálint figyelmét a kutyás csajról, most lemondóan tekintgetett körbe. Emlékezett rá, hogy beszélgetés közben a lány többször is ugyanarra mutatott – amikor az otthonát említette –, s ez az irány elég jól behatárolható egy-két lépcsőházzal. De hogyan tovább?

Beosont az egyik épületbe, szórakozottan olvasgatta a postaládákon szereplő neveket, mintha valami apró jelet keresne.

Nem szokott ennyire tanácstalan lenni, ösztönei általában rásegítik a megoldásra. Számtalanszor előfordult már, hogy kiéhezve kódorgott, és a reményvesztett nap végén mégis a karjaiba futott egy nő. Ráadásul ilyenkor – mintegy kárpótolva a hasztalan keresgélésért – rendszerint egy olyan nő következik, aki elfeledteti az egész nap kínlódását…

– Nem éppen ő… – nézett vissza egy nénikére, aki gyanakodva végigmérte a csendes lépcsőházban. – A kutya! – kiáltott fel a következő pillanatban, és legszívesebben egy puszit nyomott volna a liftre várakozó néni ráncos arcára. – A Picur!

A közelben néhány ismerős vakkantás hangzott fel.

– A dög. Felveri az égész házat! – zsörtölődött a nénike a becsukódó liftajtó szűkölő résén keresztül.

Bálint nem sokat gondolkodott. Kettesével véve a lépcsőfokokat, megállt az egyik elsőemeleti lakás előtt, csak az ajtó választotta el a vicsorgást kísérő hangoktól.

– Hallgass Picur! – súgta, és már a markában érezte a lányt.

Hirtelen kitárult az ajtó és ámuló szempárral találta magát szemközt.

– Maradj nyugton Picur! – A lány talpa útját állta a miniatűr kutyának. – Pszt! – mutatta a férfinek. – Nemsoká jövök! – kiabált vissza a lakásba, és gyorsan becsukta kívülről az ajtót. Sietett lefelé a lépcsőn. – Gyere! – biztatta Bálintot. – Meg ne lássák, hogy kivel mentem el!... – A földszinten hátával nekitámaszkodott a postaládáknak. – Hogy találtál meg?

– Picur segített.

– Hiányoztam neked? – Magához húzta a férfit, és a szeme derűsen csillogott.

Bálint úgy érezte, hogy pillanatokon belül nekinyomja a ládikáknak, be fog nyúlni a lába közé, és valamennyire szabaddá téve az utat, itt fogja megdugni a lépcsőházban… Neki is nyomta, tenyere céltudatosan rátapadt a ruhán át kidudorodó szeméremdombra, másik kezével feltapogatózott a maroknyi cicikhez…

– Ne itt! – lehelte a lány a szájába.

Kéz a kézben, majdnem futva értek Bálint kocsijához, az ajtókat becsapja ismét egymásnak estek.

– Tudod, hogy itt nem lehet! – zihált a lány.

Felbőgött a motor, és elszáguldottak arrafelé, amerre Bálint ezen a napon már hatszor járt –háromszor odafelé és háromszor vissza –, beparkoltak a panzió mellé.

– Így nem tudok kulcsot kérni… – nevetett Bálint, mert a lány markában szorongatott fallosza olyan merev volt, hogy azt mostanában lehetetlen visszatuszkolni a nadrág rejtekébe.

– Majd én… Mit mondjak?

– Faházat kérünk egy órára…

A lány már be is csapta az ajtót és futott a RECEPCIÓ felirat felé. Visszafelé az ujján pörgette a kulcsot, kikerülte az autót, és nyitotta a házikó ajtaját.

Bálint szétnézett, kikászálódott, oldalazva követte a lányt, akit már félmeztelenül, térdelő helyzetben talált.

– Gyere már! – Röptében elkapta a falloszt, és nyelvével körbe-körbe kerülgette a makkot.

A férfi közben tovább vetkőzött, ügyelve arra, hogy deréktájon ne sokat mocorogjon. Gyengéden felemelte a lányt, az ágyra tolta, és róla is lehúzta a maradék ruhadarabokat. Föléje térdelt, és farkát visszacsúsztatta az omlósan nyíló szájba, majd úgy döntött, hogy lesz még erre bőven idő, a széttárt lábak közé hátrált.

– Mégiscsak szép ez a nap! – morogta kéjes elégedettséggel, amikor…

A lány felült, és kikerekedett szemmel nézte a hirtelenjében harmadára zsugorodott puhaságot, amely bágyadtan csüngött, közel a bejárathoz. – Elmentél? – kérdezte csodálkozva, és tekintete nyomokat kutatott a punci környékén.

Bálint céklavörös fejjel bámult ugyanoda.

– Bárkivel megtörténhet! – vigasztalta a lány, amikor felismerte a helyzetet. – Minden barátnőm mesélt már ilyet… Szerinted használna, ha szopnálak még egy kicsit? A barátnőim…

A férfi, ha ez lehetséges, még nagyobb zavarba jött: Nem vágyott rá, hogy a barátnők rajta is sajnálkozzanak. Lemászott az ágyról és némán öltözködni kezdett.

A lány egy pillanatra visszafeküdt, lemondóan megérintette combjai belső felét, végigsimított a punciján, majd ő is felöltözött.

Leadták a faház kulcsát, kifizették az árát, és Bálintnak törni-zúzni lett volna kedve, amikor a pincér diszkréten a faliórára nézett.

Csikorgó nyomot hagytak a gumik, amikor a város felé kanyarodtak. A lány az ajtóhoz kuporodott, úgy érezte, mintha ő is hibás lenne, bár nem tudta, mit ronthatott el.  Barátnői szerint egy rosszul időzített nevetés is megzavarhatja a pasikat, mert egyből arra gondolnak, hogy kicsi a farkuk… de ilyesmiről most szó sem volt, nem is lehetett, még a legrosszabb szándékkal se kicsinek nevezni… Meglepődött, amikor elhaladva néhány útszéli prosti mellett, a férfi nagyot fékezett, bekanyarodott az erdőbe, leállította a kocsit, átjött az ő oldalára…

– Mutatok neked valamit! – dörmögte Bálint, és húzta maga után a lányt. – Most szopjál! – kérte az erdőben, 10-15 méterre a forgalmas főúttól.

A lánynak tátva maradt a szája, amikor meglátta a nadrágból kitüremkedő, acélkemény falloszt, amit szemből nem is, csak felülről tudott bekapni. – „Valami fóbiája lehet, hogy csak nyilvános helyen áll a farka?”  – Sok ideje nem maradt töprengésre, mert a férfi felhúzta magához, nekitámasztotta egy fának, és a bugyit félrehúzva beléhatolt.  – „Se kopogtatás, se köszönés… se semmi?” – Hátát nyomta és súrolta a fatörzs, teste feszült, mintha odaszögezték volna. – Várj csak egy kicsit… – szólalt meg, és kikönyörögte magából a szorgosan tömködő farkat. Lehúzta a bugyiját, háttal fordult Bálintnak, nekitámaszkodott a fatörzsnek, közben a szeme sarkából ellenőrizte, nem kókadt-e le a férfi. – Most nyomjad!

Mint a favágó műszakkezdéskor, Bálint buzgón húzogatta a farkát. be-ki mozgatta a lányban. Néha ráhajolt, megmarkolta a kiszabadított melleket, máskor kissé hátrahajolva a hamvas félgömböket nézegette, vagy éppen a kisujjával a hátsó bejáratot ingerelte… de nem lassult egy pillanatra sem.

Nem messze tőlük az egyik prosti ügyfelet kalauzolt a kisméretű tisztás túlsó oldalára, majd ott – Bálintnak kedve lett volna feltűnően megkocogtatnia az óráját – percek alatt kézzel-szájjal ki is elégítette. 
Ő közben lankadatlanul döngölte a nyögő-nyöszörgő lányt, és igyekezett elfelejteni az egésznap tartó puncikeresést, a panzióban elszenvedett kudarcot, és hosszú idő múltán üvöltve eresztette nedveit a leigázott vaginába.

Vége