A tanárnő 3. rész

Előzmény: A tanárnő 1. rész

Közvetlen előzmény: A tanárnő 2. rész  
Írta: paradisetitty
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. február 14.

*******************************************************************************

            Ettől a pillanattól kezdve nem voltam többé ennek az iskolának a tanulója, és Miss Sullivan nem volt többé a tanárom. Mostantól már csak két nő voltunk, Amy Cotter és Charlene Sullivan. Míg a többiek felálltak és elbúcsúztak egymással, én elszöszmötöltem a táskámmal. Kylie megpuszilta az arcomat és azt mondta, hívjam majd fel később. Valószínűleg lesz majd valami pikáns amit mondhatok neki… vagy elsírhatom a bánatomat. Azzal ő is elment és búcsút intett Miss… Charlene-nak. A terem lassan ürült ki, úgyhogy tovább játszottam, mintha valami nagyon lefoglalna a táskámmal. Reméltem, senki más nem marad tovább. Pár perc múlva felpillantottam, és már csak két készülődő osztálytársamat láttam. Még egyszer elköszöntek, majd ők is az ajtó felé indultak, amit becsaptak maguk mögött. Már csak ketten maradtunk Charlene-nal.

– Minden rendben van, Amy? – kérdezte.

– Igen. Tökéletesen. Csak, azt hiszem, elvesztettem valamit – hazudtam. – De majd megoldom.

– Felfigyeltem rá, hogy ma kissé másképp öltözködsz. Kötelességem figyelmeztetni téged – mosolygott beszéd közben. Nyilvánvalóan csak tréfált. – Miért ez a hirtelen változás?

– Nem tudom – hazudtam megint. – Szép nap ez a mai, úgyhogy, gondoltam, kipróbálok valami újat.

– Á! Értem.

Ha már az előző szoknyámra is azt gondolta, hogy túl kihívó, vajon mit fog szólni, ha veszem a bátorságot és felállok? Eddig az asztala sarkán ült, de most felállt, és megkerülte az asztalt. Itt volt az én időm.

            Talpra álltam, és lesimítottam a szoknyámat, ahogy csak tudtam, miközben felé sétáltam, még mindig a hátát bámulva.

– Hiányozni fogsz. – Kockáztattam meg a tegezést. Jobban elérzékenyültem, mint szerettem volna.

– Te is hiányozni fogsz nekem, mint mindenki más is – mondta kedves hangon, miközben lassan visszafordult. Közelebb léptem, így amikor teljesen megfordult, már csak egy lépésre voltam tőle.

            Amikor szembe került velem, visszahőkölt. Nyilvánvalóan megijesztettem.

– Sajnálom. Nem akartalak megrémíteni. – A hangom remegett, ahogy testem minden porcikája is.

– Semmi gond – válaszolta Charlene. – Csak nem számítottam erre.

Láttam, hogy kissé zavarban érzi magát a viselkedésem miatt. Ez pedig csak fokozódott, amikor felfigyelt a ruhámra, amitől ugrott egyet, miközben hátra lépett, hogy teljesen végigmérhessen. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit. Álmaiban ezen a ponton csókoltam meg, de most egyszerűen nem voltam hozzá elé bátor. Ehelyett átkaroltam a derekát és a vállára hajtottam a fejem.

– Tényleg hiányozni fogsz – mondtam halkan. Kellemesen meglepett, amikor ő is átölelt, még inkább, amikor keze meztelen bőrömet érintette a szoknyám és a felsőm között.

– Hé! Minden rendben, kedvesem. – Szája olyan közel volt, hogy éreztem a leheletét az arcomon. Olyan közel volt! – Nem is gondoltam volna, hogy ez a szoknya ilyen rövid – hebegte. – Tényleg nagyobb lett az önbizalmad.

– Ja. Azt hiszem. De jól akartam kinézni az utolsó nap. – Már majdnem elfecsegtem neki az igazat, hogy jól akartam kinézni az ő kedvéért, de aztán leállítottam magam.

– Nos, illik hozzád. – Nehéz leírni, milyen hatást tettek rám ezek a szavak. Árhullámként öntött el a büszkeség. Kacéran öltöztem felé s bevált. Szerinte jól nézek ki ebben a ruhában, vagyis úgy gondolja, jó az alakom. Most már tudtam, mit kell tennem.

            Kissé engedtem az ölelésemen és felemeltem a fejem a válláról. Az ő kezei is lehulltak, de nem tudott elhátrálni, mert útját állta az asztal. Miközben felemeltem a fejem, arcom az övéhez dörzsölődött. Élveztem bőre érintését. Aztán a fejem megállapodott a megfelelő pozícióban. Arcunk olyan közel volt egymáshoz, hogy orrunk majdnem összeért. Nem mertem a szemébe nézni, inkább az ajkait bámultam. Nehéz volt megítélni, de egy pillanatra mintha mosolyogni láttam volna. Belül szinte üvöltöttem. „Tedd meg, Amy! Tedd meg!”

            Közelebb hajoltam, hogy orrunk már összeért. Ajkai egyre közelebb kerültek és már egész testem remegett. Kérlek, ne utasíts vissza! Kérlek ne! Ajkaink már alig egy ujjnyira voltak egymástól és végül, annyi idő után, végre megtörtént. Ajkaink egymáshoz értek, és végre elég erőt gyűjtöttem, hogy megcsókoljam őt. Most már csak azért adtam volna bármit, hogy visszacsókoljon.

            Ujjongtam az örömtől, amikor az ő ajkai is megmozdultak. Egy örökkévalóságnak tűnő időre minden megszűnt létezni. Nem volt osztályterem, nem volt iskola, nem voltak hülye egyenruhák, és nem volt semmi zaj. A világ sötétségbe és némaságba borult. Egyedül csak a csókunk maradt. Bár kívülről csak egy egyszerű szájrapuszinak tűnhetett, nekem mégis ez volt a legérzékibb dolog egész életemben.

            Átkaroltam a nyakát, és beletúrtam a hajába. Ajkaink egymásnak préselődtek. Mintha mindketten a másikra vártunk volna, hogy lépjen, de aztán Charlene észbe kapott és elhúzta a száját.

– Amy! Én… ezt nem lehet – suttogta. Majdnem elsüllyedtem szégyenemben.

– Ké… kérem! – Csak ennyit tudtam kinyögni. Éreztem kezét az arcomon, ahogy elhúzódott tőlem. Továbbra sem néztem rá. Most a szégyenérzet akadályozott meg. De éreztem tekintetét magamon. Mintha égetett volna.

            Továbbra is lesütöttem a tekintetem, de, a szituáció ellenére is, élveztem érintését az arcomon. Fogalmam sem volt, mi történik, és mi jön, de azt kívántam, bárcsak ez a pillanat örökké tartana. Aztán hirtelen elhúzta a kezét.

            Legnagyobb meglepetésemre megkönnyebbülést éreztem. Talán mert annak a nagy nyomásnak, amit magamra helyeztem, végre vége volt. Hogy lehettem ilyen hülye? Csak mert láttam megcsókolni egy nőt, ez még nem jelenti azt, hogy törvényszerűen leszbikus. És mégis mit képzeltem, hogy felvettem ezt a göncöt? Arrogáns voltam, gyerekes és…

– Amy? – suttogta, visszarántva az önmarcangolásból. – Amy, nézz rám!

Nem bírtam.

– Semmi gond – mondta lágyan. Kisöpört egy tincset az arcomból, a fülem mögé tűrte, majd az állam alá tette egy ujját és lassan felemelte a fejemet. Még mindig nagyon közel álltunk egymáshoz. Arcunk nem lehetett pár centinél távolabb a másikétól. Még mindig ledütöttem a szemeimet, kerülve pillantását. Ehelyett ismét csak gyönyörű ajkait bámultam, melyeket végre, nagy sokára megízlelhettem.

– Én… sajnálom – suttogtam. – Én csak… meg kellett próbálnom. Szeretlek.

– Amy! A tanárod vagyok – mondta halkan.

– Nem. Többé már nem.

– Nos… tényleg nem… Ezért öltöztél így ma?

– Igen – vallottam be, még mindig rendkívül hülyén érezve magam. – Azt hittem, hogy… szereted a lányokat. Láttam egyszer, amikor megcsókolsz egy nőt. Azt hittem, ha elég jól nézek ki… és ha már nem vagyok a diákod többet… – A hangom elfulladt, halkan hüppögtem, és maradék méltóságom is tovaszállt.

Charlene egyik keze a vállamon pihent, a másikkal pedig megérintette az arcomat. Nem szólt semmit. Én már kimondtam mindent. Talán csak igyekezett feldolgozni a történteket, vagy arra várt, hogy összeszedjem magam és távozzak.

            Én viszont nem akartam megmozdítani a fejem, nehogy megszűnjön érintése az arcomon. Ehelyett kinyitottam a szemem és felnéztem rá. Ebből a szögből csak az ajkait láttam, de már ez is elég volt, hogy felizgasson. Mosolygott. De nem lesajnálóan, vagy vigasztalóan… Ez a mosoly okot adott a reménykedésre.

– Ó, Amy! Mit csináljak veled? – szólalt meg ismét. Még mindig mosolygott, miközben a terem ajtajára nézett, majd ismét rám. Aztán az állam alá tette a mutatóujját és gyengéden megemelte a fejem, míg szemtől szembe nem kerültünk. Nem tudtam elképzelni, mi következik most, egészen, míg…

– Figyelj rám, Amy! – hagyta el Charlene a tanáros tónust a hangjából. Használt, mert azonnal felpillantottam. – Nem számít, mi történik, meg kell ígérned, és tényleg megígérned, hogy soha többé nem szólsz egy szót sem erről.

Hogy az a jó büdös…

– Amy? – Még mindig a válaszra várt.

– Igen, Miss… – A pokolba! Már annyira zavarba jöttem, hogy automatikusan visszatértem a magázódáshoz. – Úgy értem, nem, nem fogok. – Hülyén hangzott az egész. Úgy éreztem magam, mint egy fontoskodó kis csitri. És ráadásul, hogy biztosra vegyem, megértette, még a fejemet is megráztam.

– Helyes – mondta Charlene, sokkal inkább magának, mint nekem. – Így helyes.

Állam még mindig a mutatóujján nyugodott, én pedig az arcát bámultam. Még egyszer az ajtó felé pillantott, majd visszafordult hozzám. Egy ideig csak hallgatott és bámult rám. Álltam a tekintetét, míg végül az állam alá nyúló keze hátracsusszant a tarkómra és magához húzott, hogy ajkaink ismét találkozzanak.

            Még amikor ajkaink egymáshoz préselődtek is, arra vártam, hogy valami balul üssön ki, de, szerencsére, minden a legjobban alakult. Először csak gyengéden ajkaimhoz nyomta az övéit, mintha üdvözölték volna egymást, de aztán a csókunk lassan jobban elmélyült. Gyengéden körbenyalta a számat, majd majdnem felsikkantottam, amikor nyelvével behatolt ajkaim közé.

            Charlene most gyorsított a dolgokon. Nyelve körbeölelte az enyémet, ujjait pedig végigfuttatta a hajamon. Most mutatkozott meg a tapasztalatlanságom, mert fogalmam sem volt, mit tegyek, úgyhogy csak lemásoltam az ő mozdulatait. Most már szenvedélyesebben csókolóztunk. Charlene elengedte a számat és végigcsókolt az arcélemen, mielőtt elérte volna a nyakamat. Erre torkomból önkéntelenül is nyögések törtek fel.

            Charlene, úgy tűnt, erőt merített a hangjaimból és tovább csókolt. Végighaladt az arcomon, egy pillanatra fogai közé vette a fülcimpámat, majd az állkapcsom mentén visszatért a számhoz.

            Miközben csókolóztunk, megmarkolta a mellemet, ingem anyagán keresztül izgatva meredező mellbimbómat. Még csak el se tudtam képzelni korábban, milyen gyönyört képes ez okozni. Meglepetésemben felsikkantottam.

– Minden rendben? – nézett rám. – Vagy túl messzire mentem?

– Nem, nem. Csak… mindez olyan új. – Ahogy kimondtam, már meg is bántam. Sosem voltam még ennyire zavarban.

– Helyes. Ne aggódj! – mosolygott rám. Kissé visszahúzódott és lepillantott az ingemre. Az anyag kissé kidudorodott feszülő bimbóim hatására. Ujjaival végigsimított arcomon, nyakamon, majd a melleim között. Halkan ziháltam, miközben kikapcsolta a gombokat és széthúzta az ingemet. Soha nem ért még akkora gyönyör, mint amikor Charlene megérintette a mellemet.

            Felnyögni se volt időm, mert ajkai betapasztották a számat. Remegő kezemmel gyengéden végigsimítottam szőke haján. Szerettem volna viszonozni mozdulatait, de aztán arra jutottam, hogy erre még bőven lesz idő. Most csak élveztem, hogy ennek a gyönyörű nőnek a figyelme középpontjában lehetek.

            Keze lejjebb mozdult, elhagyva mellemet, először megérintve meztelen hasamat, majd a szoknyám peremét. A testem megfeszült, vágyva érintésére.

            Charlene azonnal betolta a kezét a szoknyám alá, megérintve átnedvesedett bugyimon keresztül. Gondosan körözött, mielőtt az alá is behatolt volna, és végre meztelen ágyékomon éreztem érintését.

            Felnyögtem, ahogy Charlene ujja belém hatolt. Nem erőltette, épp csak becsusszant. Fejemet a vállára hajtottam és élveztem mozdulatait. Aztán hirtelen kihúzta belőlem ujjait, megigazította a szoknyámat és visszagombolta az ingemet.

– Valami… valami baj van? Tettem valamit? – estem pánikba.

– Cssss! Semmi gond, Amy. Szedd össze magad! Nálad van a másik szoknyád, amit korábban viseltél? – Éreztem hangjában a pánikot.

– Ööö… igen. A táskámban.

– Helyes. Gyorsan vedd fel! Már negyed négy van. Hamarosan érkezik a következő osztály.

– Ó, a fenébe is!

– Pontosan – vágta rá Charlene. Ő is megigazgatta a szoknyáját, miközben én a táskámért nyúltam. Ekkor kopogtattak az ajtón. Én gyorsan visszaültem a székemre, ahol az órát töltöttem. Ismét éreztem a műanyag hideg érintését a combomon, de már nem volt idő átöltözni.

            Ekkor két tanár lépett be a terembe. Egy túlsúlyos negyvenes férfi barna öltönyben és egy ötvenes nő vastag szemüvegben.

– Ó, Miss Rutherford! Bocsánat! Teljesen elfeledkeztem a megbeszélésünkről. Épp Amy-vel beszélgettem – tért vissza Charlene a tanári stílusához.

– Sajnálom, Miss Sullivan. Nem szeretném rabolni az idejét – mondtam a lehető legártatlanabb hangon és a két jövevény felé fordultam. – Engedelmükkel, távoznék.

– Ó, semmi gond, kedvesem – mondta a nő. – Visszajöhetünk holnap is. Nem olyan fontos. – Hirtelen bűntudatot éreztem. – Holnap látjuk egymást, Charlene.

– Rendben. Amúgy is lassan végeznénk Amy-vel, de holnap is megfelel.

Amikor a két jövevény megfordult, Charlene úgy kacsintott rám, hogy majdnem a bugyimba élveztem.

            Charlene becsukta mögöttük az ajtót és várt egy kicsit, mielőtt nevetésben tört volna ki.

– Ez közel volt – kuncogott. – Amy! Nem csinálhatjuk ezt. Itt nem, de… ha akarod, feljöhetsz hozzám.

– Befejezni, amit elkezdtünk? – csillant fel a szemem. Mindketten tudtuk, mire gondolunk. Mindketten szeretkezni akartunk, de egyikünk se merte kimondani.

– Igen – bólintott rá. – Akár most is mehetünk. Nem lakom messze. Vagy előbb haza mennél?

Alig vártam, hogy nála lehessek, de ha előbb haza mennék, át tudnék öltözni, felfrissíteni magam és szólni a szüleimnek, hogy egy barátomnál leszek.

– Azt hiszem, jobb, ha előbb haza megyek. De… – haboztam.

– Mi az?

– Félek, hogy… később megváltozik a véleményed.

– Ó, ne légy butus! – mosolygott rám. – Szedelőzködj össze és elviszlek!

Charlene megfogta a kezem és talpra húzott. Gyorsan megcsókoltuk egymást, mielőtt felkészültünk volna az indulásra. Én átvettem a szoknyámat és felkaptam a kabátomat.

Nem beszéltünk, miközben a parkoló felé tartottunk. Nem találkoztunk senkivel. Amikor Charlene kocsijához értünk, ő gyorsan beült és kinyitotta nekem a másik ajtót. Épp csak bekapcsoltam a biztonsági övet és már úton is voltunk.

            Nem beszéltünk a közelgő éjszakáról. Feltűnően igyekeztünk kerülni a témát.

– Tegyél ki itt! – állítottam meg az utcasarkon. – Majd besétálok. Nem hiszem, hogy jó lenne, ha a szüleim meglátnának minket együtt.

– Jó ötlet – állt meg. – Amy! Meg van a számom. Hívj nyugodtan, ha történne valami és már nem akarnád.

– Oké… De ha megváltozott a véleményed…

– Amy! Én sosem tennék ilyet, de semmi sem kötelező. Tölthetünk együtt csak egy laza estét is, ha ezt szeretnéd. – Éreztem, hogy szeretné, ha megtörténne, de nem akar nyomás alá helyezni.

– Rendben… Akkor később látjuk egymást, Miss… – A fenébe is! Miért nem tudok leszokni erről? – Úgy értem, Charlene.

Ő csak nevetett.

– Igen. Majd látjuk egymást.

Gyorsan végigpillantott az utcán, aztán hozzám hajolt és ajkait az enyémekhez nyomta. Megérintette az arcomat, majd, ott a kocsiban, áttolta a nyelvét a számba. Amikor percek múlva elváltunk egymástól, még adott egy puszit a számra.

– Akkor este…

Vége (egyelőre)

A tanárnő 2. rész

Előzmény: A tanárnő 1. rész

Írta: paradisetitty
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. február 14.

*******************************************************************************

            A nap hátralevő része egy zavaros álomra hasonlított. Nem tudtam semmire sem koncentrálni, és mindenkire gyanakodva néztem. Kylie tudta, hogy a lányokat szeretem, de, azt hiszem, úgy gondolta, ez csak amolyan tinédzser-kori hóbort nálam. De én tudtam, hogy nem így van. Szerettem a fiúkat is, de a gondolat, hogy egy srác belém nyomja a micsodáját, teljesen lehervasztott. Valahányszor pornót néztem, vagy másik írták le a fülem hallatára, valahogy túl agresszívnek tűnt az egész. A legtöbb fantáziám pedig csak körülötte forgott.

            Ebédidőben Kylie-val ültem egy asztalnál, mint általában. Az ebédlő elég nagy volt, tele zajokkal, asztalokkal és a konyhából áradó hővel. Én nem ettem semmit. Már a nyelés puszta gondolatától is felkavarodott a gyomrom. Mintha egy nehéz vizsgára, vagy egy nagyon fontos állásinterjúra várnék. Csak arra tudtam gondolni, mi fog történni, és hogy fogok megbirkózni vele. Így jutottam el oda, hogy mi lesz, ha minden jól alakul? Mi lesz, ha az utolsó csengő után az osztályterem kiürül, én felállok a falatnyi kis szoknyámban és odalépek hozzá. Ő kinyitja a száját, hogy megszólaljon, de én előbb támadásba lendülök.

            Amikor kinyitja a száját, én betolom a nyelvem az ajkai közé. Gyengéden eljátszogatok vele, majd átvonom a nyelvét a számba, hogy rázárhassam az ajkaimat és szopogatni kezdjem. Aztán talán kibontom az ingét és benyúlok a melltartója alá, hogy megfogjam a melleit, miközben tovább izgatom gyönyörű ajkait. Eddigre már bizonyára teljesen beindul. Átkarolja a derekam, felhajtja a szoknyám, hogy megmarkolja a fenekemet. Aztán heves mozdulattal letépi rólam átnedvesedett bugyimat, hogy magához vonjon és arcomat a mellei közé tolja. Először gyengéden körözök nyelvemmel a bimbója körül, majd megadom, amire vágyik, és a számba veszem a rózsaszín pöcköt, hogy gyengéden szopogassam. Közben kezemmel a másik mellét izgatom.

            Végül keze becsusszan csupaszra borotvált, és most már teljesen szabadon álló puncimra, ujjaival gyengéden izgatva a bejáratot. Aztán gyengéden dörzsölni kezdi, egyre csak gyorsítva, minden egyes mozdulattal szétnyitva szeméremajkaimat, míg végül már a csiklómon érzem Miss Sullivan ujját.

            Hirtelen visszazuhantam a valóságba, és a gyönyörű álomkép helyét ismét átvette a zajos ebédlőé, ami most még melegebbnek tűnt. Nem tudom, meddig álmodozhattam, de már tényleg éreztem az ujjakat a puncimon. Sajnos viszont ezek a sajátjaim voltak. Természetesen első dolgom volt, hogy körbepillantottam, nem vette-e észre valaki, mit csinálok. Kylie épp másfele nézett és néhány sráccal beszélgetett a szomszéd asztalnál. Körbepillantottam, de szerencsére semmi jele nem volt annak, hogy felfigyeltek volna rám. Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Most viszont volt pár egyéb tennivalóm.

            A kezem még mindig odalent volt és csöpögött a nedveimtől. A lábamnál heverő iskolatáskámra néztem, amiben a könyveim mellett pár váltás ruha is lapult. A mindennapi nadrágom, a reggel felpróbált térdzokni, egy melegítő és váltás fehérnemű arra az esetre, ha történne valami. Óvatosan lenyíltam, kinyitottam a táskám és beletöröltem a kezem a melegítőbe. Tudom, hogy nem volt épp túl illedelmes dolog, de nem volt más választásom.

            Ekkor figyeltem fel a melleimre. Időközben kibontottam pár gombomat, tekintettel a nagy hőségre. A fantáziálásom közben pedig a bimbóim annyira megmerevedtek, hogy kitornázhatták magukat a ruha alól és már majdnem kinn voltak a szabad levegőn. Gyorsan visszagyömöszöltem őket a felsőbe és begomboltam az utolsó gombot is, azt kívánva, bárcsak mégis felvettem volna egy melltartót. Most már csak annyit kellett tennem, hogy megszabadulok átnedvesedett bugyimtól és felveszem a tartalékot. Nem kockáztathattam meg, hogy kisétáljak a mosdóba, úgyhogy ott helyben kellett megoldanom.

            Óvatosan elővettem a melegítőm, miközben körülnéztem, továbbra sem figyel-e senki. A felső egyik ujjával megtöröltem a combjaim belsejét, majd lassan elkezdtem lefelé húzni a bugyimat, enyhét megemelve a fenekemet. Aztán, amikor végeztem, belecsomagoltam a nedves ruhadarabot a melegítőbe, majd a másik ujjával ismét megtöröltem magamat. Már épp visszatettem a melegítőt a táskába és kezdtem volna felhúzni a tartalék bugyimat, amikor megszólalt a csengő.

            Hogy az a jó büdös…!

– Jól vagy, Amy? – fordult felém Kylie.

– Ööö… igen. Megyek már.

Nem tehettem mást. Most már nem vehettem fel a bugyim, úgyhogy csak visszatömtem a táskába és bezipzáraztam. Felálltam és megigazítottam a ruhámat. Találnom kell egy megfelelő pillanatot a következő órán, amikor sort keríthetek rá, mert utána jön az utolsó óra.

            Alkalom azonban nem volt, mert a következő óránkra egy olyan teremben került sor, ahol nem voltak padok. Hogy még rosszabb legyen, félkörben ültünk az órán, velem az egyik végen, úgyhogy majd mindenki jól rám látott. Alig bírtam ülni is. Úgy éreztem, mintha mindenki tudná, hogy meztelen vagyok a szoknyám alatt. Kényszeresen igazgattam a ruhámat, és keresztbe tettem a lábaimat. Bár majd belehaltam az aggodalomba, hogy valaki beláthat a szoknyám alá, ugyanakkor nagyon fel is izgatott a helyzet.

            A térdig érő szoknyám pont a házirendnek megfelelő volt. Sok lány viselt ilyet, de mégis másnak éreztem magam. Meg akartam ismerni jobban ezt az érzést, de most várnom kellett. Még az is nehéz volt, hogy ne gondoljak folyton Miss Sullivanre, és zuhanjak a padlóra az élvezettől sikoltozva. Úgyhogy inkább arra koncentráltam, amit a tanár mondott, és folyamatosan az óra mutatóját figyeltem, ahogy vánszorgott előre, míg végül, nagy sokára, ki nem csengettek. Öt perc múlva már ott is fogok ülni Miss Sullivan osztálytermében, még egyszer utoljára, és egy óra múlva megtudom, megérte-e mindez.

            Ismét az a három szó villant az agyamba, ami már hetek óta kísértett: Mi lenne, ha…

***

            Amikor kiléptünk a teremből, szóltam Kylie-nak, hogy találkozunk a következő órán, mert előtte nekem még el kell ugranom a mosdóba. Alig bírtam megállni remegő lábaimon, de ha már eddig eljöttem, nem fordulhatok vissza. Felvettem a tartalék bugyimat. Egy ideig eljátszottam a gondolattal, hogy meztelen maradok a szoknya alatt, de megvolt rá az esély, hogy nem történik semmi, és nem akartam, hogy kurvának nézzen, vagy ilyesmi. Felhúztam a zoknimat is, valamivel térd fölé, így már csak egy vékony csík látszott ki a bőrömből a szoknya pereme alatt.

            Végigpillantottam magamon a mosdó nagy tükrében, és elvégeztem még pár utolsó simítást. Kiengedtem a hajam és gondosan elrendeztem a vállam körül, majd felkentem egy kevés rúzst. Már csak két percem maradt, hogy beérjek a tanterembe az angolórára, de előtte még egyszer, utoljára végigpillantottam magamon a tükörben.

– Így jó lesz – nyugtáztam magamban. Felkaptam a táskámat, a vállamra vetettem, vettem egy mély levegőt, és kisiettem a mosdóból.

Útközben néhány szembejövő ember felvont szemöldökkel bámult rám. Jó érzés volt, hogy megbámultak, és el is gondolkodtam, miért öltözködtem a múltban olyan konzervatívan. Büszkén sétáltam a terem ajtaja felé, de amikor megpillantottam Őt odabent, ismét csak az a szerelmes kislány lettem, aki belezúgott a tanárába.

            Miközben a különleges gonddal kiválasztott helyem felé sétáltam, éreztem, hogy Miss Sullivan felpillant rám. Aztán elfordult, hogy még egyszer visszanézzen. Felé fordultam és halványan rá mosolyogtam. Meglepettnek tűnt. Már reggel is látott ebben a ruhában, de most a kabátom szét volt nyitva, és a szoknyámat is egy kicsit jobban felhajtottam.

            Felvonta a szemöldökét, majd, egy pillanat múlva, visszamosolygott rám. A mosolya olyan érzés volt, mintha mellkason taszítottak volna. Elgondolkodtam azon, vajon nem botránkozik-e meg a külsőmön, de akkor biztosan nem mosolyogna így. Lassan megfordultam és leültem a padomba Kylie mellé. Figyeltem Miss Sullivant, ahogy az osztály elé lép, és beszélni kezd. Én pedig ismét figyelmem nagy részét az óramutatóra fordítottam.

            Úgy fél óráig vártam a megfelelő alkalomra, hogy megszabadulhassak a szoknyámtól. Az egész óra felszínes csevegésből állt arról, mit kezdünk az iskola után, és milyen lehetőségeink vannak. Csak vártam a megfelelő alkalomra, amikor épp mindenki másfele figyel, és akad pár szabad percem. Volt egy nagy tévé a sarokban, és az óra folyamán megnéztünk egy tíz perces kisfilmet. Valami unalmas oktatóvideó volt, amiben pár srác beszélt az egyetemről meg ilyesmiről. Meglehetősen napos idő volt, úgyhogy a lámpák amúgy sem égtek, és behúztuk a függönyöket is. Ez volt a legjobb esélyem. Az egyetlen probléma, hogy még a besötétítés ellenére is Kylie tökéletesen láthatta, mit csinálok.

            Ekkor talált rám ismét a szerencse. Jóban voltunk a két mögöttünk ülő lánnyal, és ekkor az egyikük, Carla, megérintette Kylie hátát, és odasúgott neki valamit. Megvártam, amíg Kylie a hátát mutatva felém hátra fordul, és gyorsan betoltam hüvelykujjaimat a szoknya alá. Gyorsnak kellett lennem. Enyhén megemelkedtem, hogy letolhassam a ruhadarabot a térdemig, majd hagytam, hogy leessen a bokáim köré. Gyorsan körbepillantottam, hogy megbizonyosodjak róla, senki sem figyel. Gyorsan felkaptam a szoknyát a padlóról és betömtem a táskámba. Miután kiegyenesedtem, lepillantottam a lábaimra és egy nagyot dobbant a szívem, amikor rájöttem, milyen rövid is az alulra felvett szoknyám. Ültömben az egész olyan rövid volt, hogy alig takarta a bugyimat. Óvatosan megigazgattam, aminek következtében viszont a derékrész lecsúszott a csípőmre, és épp csak pár centire volt már a bugyim peremétől. Akárhogy erőlködtem, mindig éreztem az anyag mellett a hideg műanyag szék érintését is a felső combomon. Hiába húztam feljebb a zoknimat is, az sem ért elég messzire. Mire kitalálhattam volna valamit, a tévé elsötétedett, Miss Sullivan pedig ismét az osztály felé fordult.

            Most már nem volt visszaút. Többé nem volt lehetőségem visszavenni a másik szoknyámat, vagy felhúzni a nadrágomat, úgyhogy csak keresztbe tettem a lábaimat, és az asztalhoz közelebb húztam a székemet. Ha Miss Sullivan most leül, tökéletes belátása lesz rám. Egyre közelebb kerültem az álmom beteljesüléséhez. Amikor a fény ismét betöltötte a termet, az első dolog, amit észrevettem, hogy az óra már háromnegyed hármat mutat.

            Miss Sullivan mondott valamit a videóról és néhányan felnevettek. Aztán a székéhez lépett, és megkérdezte, van-e valakinek kérdése, vagy észrevétele a témával kapcsolatban. Néhány kéz emelkedett a magasba, Miss Sullivan pedig türelmesen megválaszolt minden kérdést. Az óra 2:50-et ütött.

            Végül Miss Sullivan leült, és keresztbe tette a lábait, se sajnos a szoknyája vágatán át sem láttam semmit. Tovább beszélgettek, de én csak a saját szívem dobogását hallottam. Aztán egyszercsak felém fordult, és láttam, hogy lejjebb vándorol a tekintete. Egy ideig csak nézett, aztán elfordult. Ezúttal nem volt mosoly az arcán. Az óramutató 2:55-re siklott.

            A fenébe, a fenébe, a fenébe! És máris 2:58 volt.

– Legvégül, szeretnék mindannyiótoknak sok sikert kívánni, akárhova is sodor titeket az élet. Öröm volt látni felnőni titeket, és még nagyobb öröm lesz majd a hátatokat is látni – mondta Miss Sullivan, mire nevetés hangzott fel mindenki torkából. A fejem zúgott, gondolataimat pedig csak az a három szó töltötte ki: Mi lenne, ha…?

            Az óra hármat ütött és kicsengettek.

Folytatása következik!

A tanárnő 1. rész

Ezt a történetet Violetnek ajánlom. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. Vagy legalábbis remélem, hogy nem tévedek. ^^

Írta: paradisetitty
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. február 14.

*******************************************************************************

            Vettem egy mély levegőt és végigpillantottam magamon a tükörben. Más napokon sosem öltözködtem volna így. Az iskola házirendje azt írta elő, hogy minden diák köteles fehér ingből vagy blúzból és fekete vagy szürke nadrágból vagy szoknyából és térdig érő fekete vagy szürke zokniból álló egyenruhát viselni. Általában a fekete nadrágomat hordtam buggyos fehér inggel, hosszú vörös hajamat pedig lófarokba fogtam, magamra kenve egy kevés sminket. Nem szórakoztam sokat a rúzzsal és arcpirosítóval. Nem volt rá épp sok szükségem. Sosem tartott tovább tíz percnél, hogy ezt összehozzam. De a mai nap más volt.

            Történetesen ez volt az utolsó napom, úgyhogy délután háromtól többé nem leszek a Hamilton Community School diákja. Onnantól kezdve szabad nő leszek. Már alig vártam, de nem épp a szokványos okokból kifolyólag. Persze, vágytam már a szabadságra. Tizennyolc éves voltam, és alig vártam, hogy lássam a való világot, de volt egy másik okom is. Az utolsó nap volt az én első és utolsó esélyem, hogy szerelmet valljak annak a személynek, aki minden gondolatomat uralta az elmúlt négy évben. Az angoltanáromnak, Miss Sullivannek.

            Azonban két dolog is megnehezítette a helyzetemet, hogy megtegyem ezt a lépést Miss Charlene Sullivan felé. Először is az a tény, hogy nő volt, és nem tudtam, vajon szereti-e a nőket. Bár alapos okom volt rá, hogy azt higgyem, igen.

            Úgy egy éve láttam őt a parkolóban az iskolaépület mögött egy vonzó nővel. Figyeltem őket, vagy, még inkább, kémkedtem utánuk, ahogy kézen fogva sétáltak Charlene kocsija felé, aztán, amikor a tanárom kinyitotta a jármű ajtaját, szájon csókolták egymást. Ahonnan néztem, nem tűnt különösebben hosszú és bensőséges csóknak, de mindenképp félreérthetetlen volt.

            Miután szétváltak, Charlene és a titokzatos nő beültek a kocsiba és elhajtottak, egyedül hagyva a mocskos elképzeléseimmel, mi történhetett utána. Persze nyilván félreérthettem a dolgot. Bizonyára csak egy nagyon közeli barátról volt szó, a fantáziám pedig kiszínezett egy egyszerű, ártatlan puszit. És ez volt minden, ami egy kis bátorságot is adhatott arra, amit ma terveztem.

            A másik problémám pedig az volt, hogy még mindig ő az angol tanárom, úgyhogy, ha még szereti is a lányokat, és el is tudom csábítani, semmi eredménye nem lenne, mert nem is lehetne. Még úgy is, ha már nagykorú vagyok, számtalan okból kerülhetne bajba emiatt. Először is, és nem utolsó sorban, elveszítené a munkáját.

            Azonban három óra után többé már nem leszek a tanulója. Még mindig nem tudtam, hogy reagálna, de meg kellett próbálnom. Ha nem tenném, azt soha nem bocsátanám meg magamnak. Minden nap csak belefeledkeztem abba a gyönyörű hangjába, amikor felolvasta a névsort a nap elején. Ó, igen. El is felejtettem, hogy még ráadásul az osztályfőnököm is. Angolórákon minden rezdülését figyeltem, ahogy beszél, vagy felolvas valamit. Csak hagytam, hogy a hangja átjárjon, és az ajkait bámultam. Az már néha nem is jutott el a tudatomig, mit is mond.

            De amitől igazán kihagyott a szívem egy pillanatra, az a mosolya volt. Az még a legsötétebb napjaimat is beragyogta. Néha éjszakákon át csak feküdtem az ágyamban, elképzelve, hogy megcsókolom azokat a mosolygó ajkakat, és végigfuttatom az ujjaimat rövid szőke haján. Érezni akartam ajkait és forró nyelvét, ahogy az enyémhez ér. Vajon még közben is mosolyogna? Vajon felnyögne, ha végigcsókolnám a nyakát, és magamhoz ölelném, hogy melleink egymásnak feszüljenek, és térdemet a combjai közé tolnám, és…?

            A fürdőszoba ajtajának túloldaláról hallatszó kopogás és az azt követő hang rántott vissza a valóságba.

– Egész nap ott leszel bent? Én is szeretnék zuhanyozni.

– Még egy kis idő, Becky! – kiabáltam vissza. – Mindjárt végzek a hajammal. Csak öt perc.

– Oké! Addig felteszem a vizet forrni – kiabálta vissza Becky. – Szólj, ha végeztél!

Becky a kishúgom volt. Bár csak kilenc hónap választott el minket egymástól, így is könnyű volt megállapítani, hogy én vagyok az idősebb. Ő 160 centi, én pedig megközelítem a 170-et, úgyhogy minden tekintetben csak az én kis húgom marad. De muszáj lesz egy kicsit várnia a mosdóra, mert el akartam érni, hogy úgy nézzek ki ma, mint egy szupermodell. Ha csak egy szemernyi esélyt is akarok Miss Sullivannél, a legjobbat kell kihoznom magamból. Ezért is csíptem ki magam ennyire.

            Becky eggyel alattam járt az iskolába, és nekik ma nem volt tanítás, úgyhogy kölcsön vehettem néhány ruháját. Félrehajítottam a hétköznapi, hosszú ujjú buggyos fehér ingemet Becky rövid ujjúja kedvéért. Persze valamivel kisebb volt, mint az enyém, de nem okozott különösebb problémát. Becky mindig is nagyobb ruhákat hordott. A hossza így tökéletesen megfelelő volt, de mivel a melleim nagyobbak, mint Becky-éi, enyhén megfeszült rajtuk az anyag. Hogy enyhítsek rajta, kigomboltam a két felső gombot, aminek következtében jó belátás nyílt a dekoltázsomra. Már kezdtem elégedett lenni magammal, amikor a tükörbe néztem, és megláttam, mennyire kilátszik a melltartóm pántja. Már épp el akartam vetni az egész ötletet, és átvenni a hétköznapi ingemet, de aztán valami megállított. Hiszen ez az egyetlen esélyem. Nem is tudom elmondani, mennyire vágytam rá, hogy működjön. Mintha az egész életem ettől a naptól függne. Ma elmondom Charlene-nak, hogy szeretem őt, és muszáj, hogy felnőtt nőnek lásson, és ne csak egy butuska kislánynak.

            Úgyhogy nem tehettem mást, levettem az inget, majd a melltartómat, hogy aztán meztelen felsőtestemre vegyem vissza az inget. Kigomboltam a két felső gombot, majd betűrtem az alját a szoknyámba. Igen, ma volt az első alkalom, hogy felvettem az iskolai szoknyát, a végletekig feszítve a szabályokat. Vadiúj szoknyám leért a térdemig, ahogy a házirend előírta, de egy kicsit sem lejjebb. Ugyanakkor alá felvettem Becky egyik szoknyáját is. Úgy terveztem, így megyek be, és valamikor a nap folyamán megszabadulok a felső szoknyától és begyűröm a táskámba.

            Amikor megpillantottam magam Becky miniszoknyájában, már majdnem fordultam is vissza a ruhásszekrényemhez egy nadrágért, de aztán megint emlékeztettem magam, hogy ez az egyetlen esélyem, és tökéletesen kell kinéznem.

            Térdzoknit is vettem. Láttam pár lányt az iskolában miniszoknyában és térdzokniban, és nagy hatást tettek rám. Azt rebesgették, durva büntetés jár azért, ha valaki így megszegi a házirendet, de engem nem érdekelt, mit gondolnak mások. Csak egyetlen embernek kellett így látnia, az pedig Miss Sullivan volt.

            Mielőtt felöltöztem volna, leborotváltam a karom, a lábam és az ágyékom. Nem mintha abban reménykedtem volna, hogy az ágyában kötök ki, de ettől vonzóbbnak éreztem magam, ami növelte az önbizalmamat. Kiengedtem a hajam, úgyhogy az a vállaimra hullott és a hátamra. Végül, utolsó simításként, felkentem némi rúzst.

            Még egyszer megnéztem magam a tükörben, és vettem még egy nagy levegőt. Annyira izgultam, hogy még a tükörben is láttam, ahogy remegek. Mi lesz, ha visszautasít? Mi lesz, ha visszautasít? Mi lesz, ha…? Próbáltam elkergetni a kétségbeesést, miközben felvettem a kabátomat, eltakarva felsőtestemet. Ha a szüleim meglátnák, mennyire kiraktam a melleimet, ki se engednének az ajtón. Aztán elfordultam a tükörtől és kiléptem a fürdőszobából. Épp csak arra volt időm, hogy igyak egy kávét, amit a húgom főzött nekem, majd, a torkomban dobogó szívvel, búcsút intettem neki.

– Legyen szép napod! – kiabált utánam anya, ahogy kiléptem az ajtóm.

– Remélem, az lesz – motyogtam, a vállamra dobva a táskámat. – Mi lenne, ha...

***

            Minden lépéssel, amit az iskola felé megtettem, csak még idegesebb lettem. Szeles idő volt, a hajam pedig egy idő után már szerteszét állt. Végül ki is bontottam és betűrtem a kabátomba. Ez a szél is csak arra emlékeztetett, miért nem hordok soha szoknyát. A ruhadarab pereme úgy fodrozódott, mintha csak valami perverz isten használná fel a szelet, hogy a segítségével bekukkanthasson a szoknyám alá. Befordultam az utolsó sarkon, majd hirtelen a lélegzetem is elállt, ahogy az iskolám látótávolságba került. Ekkor döbbentem csak rá, hogy mindez tényleg megtörténik. Az előírásos iskolai egyenruha volt rajtam, alatta viszont úgy öltözködtem, mint egy ribanc. Tényleg meg tudom ezt tenni? Megéri? Lassítottam és újból, már vagy századjára végiggondoltam az egészet.

– Amy? Hé, Amy!

Megfordultam a nevem hallatán, és az egyik barátnőmet pillantottam meg közeledni.

– Várj meg! – kiabálta. Kylie volt az, a legjobb barátom már az iskola első napjától kezdve. Mindig egymás mellett ültünk, a tanárok többsége pedig már számtalanszor leszidott minket, amiért csak beszélgetünk és nevetgélünk órákon. Külső szemlélő számára azok a tipikus tini lányok voltunk. Mosolyt erőltettem az arcomra, ahogy bevártam őt. Kissé meg is nyugodtam a tudattól, hogy nem egyedül kell megtennem az út végét. Végül, nagy sokára elhatároztam, hogy csak sodródni fogok az árral, és majd meglátjuk, mi történik.

– Először nem is voltam biztos benne, te vagy-e az – vette fel velem a lépést Kylie. – Nem emlékszem, hogy valaha is láttalak volna szoknyában.

– Tudom. De a kedvenc nadrágom mosásban van, úgyhogy ezt kellett felvennem – hazudtam. Természetesen nem mondhattam el neki az igazat.

Az út hátralevő részét beszélgetéssel töltöttük. Nem lehettem túl jó társaság, mert az agyam csak az előttem álló nap körül forgott, és hogy mi történhet. Előre láthatólag találkozom majd Miss Sullivannel reggel a névsorolvasáson és 2-kor az utolsó közös „összejövetelünkön”. Csak egy gyors búcsúzásnak ígérkezett, vagy ilyesmi. Aztán 3-kor kicsöngetnek, és mi végleg elmegyünk. Ekkor kell majd odalépnem hozzá.

            Nem sokkal 9 előtt értünk be, és elfoglaltuk a helyünket közel a terem közepéhez. 5-5 pad állt a teremben három sorban, szemben a masszív tanári asztallal. Mi a harmadik padba ültünk le a bal oldalon. Kylie a fel mellé, én pedig kívülre. Azért választottam ezt a helyet, mert így tökéletesen láthattam a tanárnőt, és ő is különösebb erőfeszítés nélkül beláthatott a pad alá a lábaimra. Ezt onnan tudtam, hogy pár napja kiültem a tanári asztal mögé, hogy megnézzem, hova lenne a legjobb helyezkednem. Sok figyelmet fordítottam erre az egészre, úgyhogy reméltem, beválik. Miután leültem, megigazítottam a szoknyámat, és kinyújtottam a lábaimat a pad alatt. Pont ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és Miss Charlene Sullivan belibbent a terembe.

            Úgy 180 centi magas nő volt, bár jó pár centit elvett belőle, ha leszámítjuk igencsak magas sarkú cipőjét. Fényes vörös inget viselt, ami jól kiemelte alakját, de, természetesen, nem láttatott túl sokat sem. Emellé pedig egy hosszú szoknyát vett fel, ami lágyan ringott a bokái körül. Kissé csalódott voltam, hogy nem láthatom a lábait.

            Az övéi voltak a leggyönyörűbb lábak, amiket valaha láttam. Egyszer láttam őt egy feszülős tornasortban, és majdnem elélveztem már a puszta látványtól is. Eleinte megijedtem, hogy ma konzervatívra veszi a figurát, de amikor szembefordult az osztállyal, láttam, hogy a szoknyája bal oldala hosszan fel van hasítva, és alóla kikandikál hosszú combja. Néma imát rebegtem, hogy minden rendben menjen. Halkan mormogtam magamban, miközben ő végigment a névsoron. Amikor hozzám ért, rám nézett, és az a mosoly ült ki az arcára, amit annyira szerettem.

– Amy Cotter – szólított közben.

– Itt vagyok – válaszoltam. Ahogy felé fordultam, a tekintete kissé lejjebb rebbent. Biztos voltam benne, hogy a lábamat nézi. Már a puszta gondolattól, hogy engem bámul, ismét magasra szökött bennem a hevület. Épp csak befejezte a névsorolvasást, amikor megszólalt a csengő, és mindenki felállt, hogy elhagyja a termet.

            Miközben kifele sétáltam, egy gyors pillantást vetettem felé, és a szívem egy pillanatra kihagyott a látványtól, ahogy ott ült az asztalnál, keresztbe tett lábakkal, és szoknyája lehullott a combjáról. Másfele figyelt, így egy pillanatig élvezhettem meztelen bőre látványát. Senki más nem látszott észrevenni, mert mindenki merev tekintettel igyekezett az ajtó felé. Ó, istenem, milyen szívesen kinyújtottam volna a kezem, hogy megérintsem selymes bőrét, végigsimítva hosszú combjain. Aztán hirtelen felém fordult, és megpillantott, ahogy ott állok, rá mosolyogva.

– Jól nézel ki ma, Amy. Nem emlékszem, hogy láttalak volna már szoknyában – pillantott le az említett ruhadarabra.

– Ööö… köszönöm, tanárnő – válaszoltam csálé mosollyal az arcomon. – Azt hiszem, csak valami különlegeset akartam mára. Hiszen ez az utolsó nap.

– Ó, értem. Ha olyan alakom és lábaim lennének, mint neked, én nem csak különleges alkalmakkor mutogatnám.

Elpirultam. Alig tudtam türtőztetni magam, hogy elmondjam, mennyire tetszenek a lábai és egész lénye.

– Jobb, ha mégy – szólalt meg ismét. – Elkésel a következő órádról.

Bólintottam, majd még mindig rá mosolyogva indultam el, és majdnem lefejeltem az ajtót. Ó, istenem! Engem nézett, és úgy gondolja, jó alakom és lábaim bannak.

Ezekkel a bókokkal a hátam mögött rohantam ki a folyosóra, hogy utolérjem Kylie-t.

– Még látjuk egymást – kiáltott utánunk Miss Sullivan.

Ó, istenem! Mi lenne, ha…

Folytatása következik!