A tanárnő 1. rész

Ezt a történetet Violetnek ajánlom. Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog. Vagy legalábbis remélem, hogy nem tévedek. ^^

Írta: paradisetitty
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. február 14.

*******************************************************************************

            Vettem egy mély levegőt és végigpillantottam magamon a tükörben. Más napokon sosem öltözködtem volna így. Az iskola házirendje azt írta elő, hogy minden diák köteles fehér ingből vagy blúzból és fekete vagy szürke nadrágból vagy szoknyából és térdig érő fekete vagy szürke zokniból álló egyenruhát viselni. Általában a fekete nadrágomat hordtam buggyos fehér inggel, hosszú vörös hajamat pedig lófarokba fogtam, magamra kenve egy kevés sminket. Nem szórakoztam sokat a rúzzsal és arcpirosítóval. Nem volt rá épp sok szükségem. Sosem tartott tovább tíz percnél, hogy ezt összehozzam. De a mai nap más volt.

            Történetesen ez volt az utolsó napom, úgyhogy délután háromtól többé nem leszek a Hamilton Community School diákja. Onnantól kezdve szabad nő leszek. Már alig vártam, de nem épp a szokványos okokból kifolyólag. Persze, vágytam már a szabadságra. Tizennyolc éves voltam, és alig vártam, hogy lássam a való világot, de volt egy másik okom is. Az utolsó nap volt az én első és utolsó esélyem, hogy szerelmet valljak annak a személynek, aki minden gondolatomat uralta az elmúlt négy évben. Az angoltanáromnak, Miss Sullivannek.

            Azonban két dolog is megnehezítette a helyzetemet, hogy megtegyem ezt a lépést Miss Charlene Sullivan felé. Először is az a tény, hogy nő volt, és nem tudtam, vajon szereti-e a nőket. Bár alapos okom volt rá, hogy azt higgyem, igen.

            Úgy egy éve láttam őt a parkolóban az iskolaépület mögött egy vonzó nővel. Figyeltem őket, vagy, még inkább, kémkedtem utánuk, ahogy kézen fogva sétáltak Charlene kocsija felé, aztán, amikor a tanárom kinyitotta a jármű ajtaját, szájon csókolták egymást. Ahonnan néztem, nem tűnt különösebben hosszú és bensőséges csóknak, de mindenképp félreérthetetlen volt.

            Miután szétváltak, Charlene és a titokzatos nő beültek a kocsiba és elhajtottak, egyedül hagyva a mocskos elképzeléseimmel, mi történhetett utána. Persze nyilván félreérthettem a dolgot. Bizonyára csak egy nagyon közeli barátról volt szó, a fantáziám pedig kiszínezett egy egyszerű, ártatlan puszit. És ez volt minden, ami egy kis bátorságot is adhatott arra, amit ma terveztem.

            A másik problémám pedig az volt, hogy még mindig ő az angol tanárom, úgyhogy, ha még szereti is a lányokat, és el is tudom csábítani, semmi eredménye nem lenne, mert nem is lehetne. Még úgy is, ha már nagykorú vagyok, számtalan okból kerülhetne bajba emiatt. Először is, és nem utolsó sorban, elveszítené a munkáját.

            Azonban három óra után többé már nem leszek a tanulója. Még mindig nem tudtam, hogy reagálna, de meg kellett próbálnom. Ha nem tenném, azt soha nem bocsátanám meg magamnak. Minden nap csak belefeledkeztem abba a gyönyörű hangjába, amikor felolvasta a névsort a nap elején. Ó, igen. El is felejtettem, hogy még ráadásul az osztályfőnököm is. Angolórákon minden rezdülését figyeltem, ahogy beszél, vagy felolvas valamit. Csak hagytam, hogy a hangja átjárjon, és az ajkait bámultam. Az már néha nem is jutott el a tudatomig, mit is mond.

            De amitől igazán kihagyott a szívem egy pillanatra, az a mosolya volt. Az még a legsötétebb napjaimat is beragyogta. Néha éjszakákon át csak feküdtem az ágyamban, elképzelve, hogy megcsókolom azokat a mosolygó ajkakat, és végigfuttatom az ujjaimat rövid szőke haján. Érezni akartam ajkait és forró nyelvét, ahogy az enyémhez ér. Vajon még közben is mosolyogna? Vajon felnyögne, ha végigcsókolnám a nyakát, és magamhoz ölelném, hogy melleink egymásnak feszüljenek, és térdemet a combjai közé tolnám, és…?

            A fürdőszoba ajtajának túloldaláról hallatszó kopogás és az azt követő hang rántott vissza a valóságba.

– Egész nap ott leszel bent? Én is szeretnék zuhanyozni.

– Még egy kis idő, Becky! – kiabáltam vissza. – Mindjárt végzek a hajammal. Csak öt perc.

– Oké! Addig felteszem a vizet forrni – kiabálta vissza Becky. – Szólj, ha végeztél!

Becky a kishúgom volt. Bár csak kilenc hónap választott el minket egymástól, így is könnyű volt megállapítani, hogy én vagyok az idősebb. Ő 160 centi, én pedig megközelítem a 170-et, úgyhogy minden tekintetben csak az én kis húgom marad. De muszáj lesz egy kicsit várnia a mosdóra, mert el akartam érni, hogy úgy nézzek ki ma, mint egy szupermodell. Ha csak egy szemernyi esélyt is akarok Miss Sullivannél, a legjobbat kell kihoznom magamból. Ezért is csíptem ki magam ennyire.

            Becky eggyel alattam járt az iskolába, és nekik ma nem volt tanítás, úgyhogy kölcsön vehettem néhány ruháját. Félrehajítottam a hétköznapi, hosszú ujjú buggyos fehér ingemet Becky rövid ujjúja kedvéért. Persze valamivel kisebb volt, mint az enyém, de nem okozott különösebb problémát. Becky mindig is nagyobb ruhákat hordott. A hossza így tökéletesen megfelelő volt, de mivel a melleim nagyobbak, mint Becky-éi, enyhén megfeszült rajtuk az anyag. Hogy enyhítsek rajta, kigomboltam a két felső gombot, aminek következtében jó belátás nyílt a dekoltázsomra. Már kezdtem elégedett lenni magammal, amikor a tükörbe néztem, és megláttam, mennyire kilátszik a melltartóm pántja. Már épp el akartam vetni az egész ötletet, és átvenni a hétköznapi ingemet, de aztán valami megállított. Hiszen ez az egyetlen esélyem. Nem is tudom elmondani, mennyire vágytam rá, hogy működjön. Mintha az egész életem ettől a naptól függne. Ma elmondom Charlene-nak, hogy szeretem őt, és muszáj, hogy felnőtt nőnek lásson, és ne csak egy butuska kislánynak.

            Úgyhogy nem tehettem mást, levettem az inget, majd a melltartómat, hogy aztán meztelen felsőtestemre vegyem vissza az inget. Kigomboltam a két felső gombot, majd betűrtem az alját a szoknyámba. Igen, ma volt az első alkalom, hogy felvettem az iskolai szoknyát, a végletekig feszítve a szabályokat. Vadiúj szoknyám leért a térdemig, ahogy a házirend előírta, de egy kicsit sem lejjebb. Ugyanakkor alá felvettem Becky egyik szoknyáját is. Úgy terveztem, így megyek be, és valamikor a nap folyamán megszabadulok a felső szoknyától és begyűröm a táskámba.

            Amikor megpillantottam magam Becky miniszoknyájában, már majdnem fordultam is vissza a ruhásszekrényemhez egy nadrágért, de aztán megint emlékeztettem magam, hogy ez az egyetlen esélyem, és tökéletesen kell kinéznem.

            Térdzoknit is vettem. Láttam pár lányt az iskolában miniszoknyában és térdzokniban, és nagy hatást tettek rám. Azt rebesgették, durva büntetés jár azért, ha valaki így megszegi a házirendet, de engem nem érdekelt, mit gondolnak mások. Csak egyetlen embernek kellett így látnia, az pedig Miss Sullivan volt.

            Mielőtt felöltöztem volna, leborotváltam a karom, a lábam és az ágyékom. Nem mintha abban reménykedtem volna, hogy az ágyában kötök ki, de ettől vonzóbbnak éreztem magam, ami növelte az önbizalmamat. Kiengedtem a hajam, úgyhogy az a vállaimra hullott és a hátamra. Végül, utolsó simításként, felkentem némi rúzst.

            Még egyszer megnéztem magam a tükörben, és vettem még egy nagy levegőt. Annyira izgultam, hogy még a tükörben is láttam, ahogy remegek. Mi lesz, ha visszautasít? Mi lesz, ha visszautasít? Mi lesz, ha…? Próbáltam elkergetni a kétségbeesést, miközben felvettem a kabátomat, eltakarva felsőtestemet. Ha a szüleim meglátnák, mennyire kiraktam a melleimet, ki se engednének az ajtón. Aztán elfordultam a tükörtől és kiléptem a fürdőszobából. Épp csak arra volt időm, hogy igyak egy kávét, amit a húgom főzött nekem, majd, a torkomban dobogó szívvel, búcsút intettem neki.

– Legyen szép napod! – kiabált utánam anya, ahogy kiléptem az ajtóm.

– Remélem, az lesz – motyogtam, a vállamra dobva a táskámat. – Mi lenne, ha...

***

            Minden lépéssel, amit az iskola felé megtettem, csak még idegesebb lettem. Szeles idő volt, a hajam pedig egy idő után már szerteszét állt. Végül ki is bontottam és betűrtem a kabátomba. Ez a szél is csak arra emlékeztetett, miért nem hordok soha szoknyát. A ruhadarab pereme úgy fodrozódott, mintha csak valami perverz isten használná fel a szelet, hogy a segítségével bekukkanthasson a szoknyám alá. Befordultam az utolsó sarkon, majd hirtelen a lélegzetem is elállt, ahogy az iskolám látótávolságba került. Ekkor döbbentem csak rá, hogy mindez tényleg megtörténik. Az előírásos iskolai egyenruha volt rajtam, alatta viszont úgy öltözködtem, mint egy ribanc. Tényleg meg tudom ezt tenni? Megéri? Lassítottam és újból, már vagy századjára végiggondoltam az egészet.

– Amy? Hé, Amy!

Megfordultam a nevem hallatán, és az egyik barátnőmet pillantottam meg közeledni.

– Várj meg! – kiabálta. Kylie volt az, a legjobb barátom már az iskola első napjától kezdve. Mindig egymás mellett ültünk, a tanárok többsége pedig már számtalanszor leszidott minket, amiért csak beszélgetünk és nevetgélünk órákon. Külső szemlélő számára azok a tipikus tini lányok voltunk. Mosolyt erőltettem az arcomra, ahogy bevártam őt. Kissé meg is nyugodtam a tudattól, hogy nem egyedül kell megtennem az út végét. Végül, nagy sokára elhatároztam, hogy csak sodródni fogok az árral, és majd meglátjuk, mi történik.

– Először nem is voltam biztos benne, te vagy-e az – vette fel velem a lépést Kylie. – Nem emlékszem, hogy valaha is láttalak volna szoknyában.

– Tudom. De a kedvenc nadrágom mosásban van, úgyhogy ezt kellett felvennem – hazudtam. Természetesen nem mondhattam el neki az igazat.

Az út hátralevő részét beszélgetéssel töltöttük. Nem lehettem túl jó társaság, mert az agyam csak az előttem álló nap körül forgott, és hogy mi történhet. Előre láthatólag találkozom majd Miss Sullivannel reggel a névsorolvasáson és 2-kor az utolsó közös „összejövetelünkön”. Csak egy gyors búcsúzásnak ígérkezett, vagy ilyesmi. Aztán 3-kor kicsöngetnek, és mi végleg elmegyünk. Ekkor kell majd odalépnem hozzá.

            Nem sokkal 9 előtt értünk be, és elfoglaltuk a helyünket közel a terem közepéhez. 5-5 pad állt a teremben három sorban, szemben a masszív tanári asztallal. Mi a harmadik padba ültünk le a bal oldalon. Kylie a fel mellé, én pedig kívülre. Azért választottam ezt a helyet, mert így tökéletesen láthattam a tanárnőt, és ő is különösebb erőfeszítés nélkül beláthatott a pad alá a lábaimra. Ezt onnan tudtam, hogy pár napja kiültem a tanári asztal mögé, hogy megnézzem, hova lenne a legjobb helyezkednem. Sok figyelmet fordítottam erre az egészre, úgyhogy reméltem, beválik. Miután leültem, megigazítottam a szoknyámat, és kinyújtottam a lábaimat a pad alatt. Pont ebben a pillanatban nyílt az ajtó, és Miss Charlene Sullivan belibbent a terembe.

            Úgy 180 centi magas nő volt, bár jó pár centit elvett belőle, ha leszámítjuk igencsak magas sarkú cipőjét. Fényes vörös inget viselt, ami jól kiemelte alakját, de, természetesen, nem láttatott túl sokat sem. Emellé pedig egy hosszú szoknyát vett fel, ami lágyan ringott a bokái körül. Kissé csalódott voltam, hogy nem láthatom a lábait.

            Az övéi voltak a leggyönyörűbb lábak, amiket valaha láttam. Egyszer láttam őt egy feszülős tornasortban, és majdnem elélveztem már a puszta látványtól is. Eleinte megijedtem, hogy ma konzervatívra veszi a figurát, de amikor szembefordult az osztállyal, láttam, hogy a szoknyája bal oldala hosszan fel van hasítva, és alóla kikandikál hosszú combja. Néma imát rebegtem, hogy minden rendben menjen. Halkan mormogtam magamban, miközben ő végigment a névsoron. Amikor hozzám ért, rám nézett, és az a mosoly ült ki az arcára, amit annyira szerettem.

– Amy Cotter – szólított közben.

– Itt vagyok – válaszoltam. Ahogy felé fordultam, a tekintete kissé lejjebb rebbent. Biztos voltam benne, hogy a lábamat nézi. Már a puszta gondolattól, hogy engem bámul, ismét magasra szökött bennem a hevület. Épp csak befejezte a névsorolvasást, amikor megszólalt a csengő, és mindenki felállt, hogy elhagyja a termet.

            Miközben kifele sétáltam, egy gyors pillantást vetettem felé, és a szívem egy pillanatra kihagyott a látványtól, ahogy ott ült az asztalnál, keresztbe tett lábakkal, és szoknyája lehullott a combjáról. Másfele figyelt, így egy pillanatig élvezhettem meztelen bőre látványát. Senki más nem látszott észrevenni, mert mindenki merev tekintettel igyekezett az ajtó felé. Ó, istenem, milyen szívesen kinyújtottam volna a kezem, hogy megérintsem selymes bőrét, végigsimítva hosszú combjain. Aztán hirtelen felém fordult, és megpillantott, ahogy ott állok, rá mosolyogva.

– Jól nézel ki ma, Amy. Nem emlékszem, hogy láttalak volna már szoknyában – pillantott le az említett ruhadarabra.

– Ööö… köszönöm, tanárnő – válaszoltam csálé mosollyal az arcomon. – Azt hiszem, csak valami különlegeset akartam mára. Hiszen ez az utolsó nap.

– Ó, értem. Ha olyan alakom és lábaim lennének, mint neked, én nem csak különleges alkalmakkor mutogatnám.

Elpirultam. Alig tudtam türtőztetni magam, hogy elmondjam, mennyire tetszenek a lábai és egész lénye.

– Jobb, ha mégy – szólalt meg ismét. – Elkésel a következő órádról.

Bólintottam, majd még mindig rá mosolyogva indultam el, és majdnem lefejeltem az ajtót. Ó, istenem! Engem nézett, és úgy gondolja, jó alakom és lábaim bannak.

Ezekkel a bókokkal a hátam mögött rohantam ki a folyosóra, hogy utolérjem Kylie-t.

– Még látjuk egymást – kiáltott utánunk Miss Sullivan.

Ó, istenem! Mi lenne, ha…

Folytatása következik!