Lángoló szívek 5. fejezet

Előzmény: Lángoló szívek 1. fejezet

Közvetlen előzmény: Lángoló szívek 4. fejezet

Írta: rgjohn

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2003. március 15.

****************************************************************************

Mindketten csendben ettek és kerülték a másik tekintetét. Mindkettőjüket a bűntudat gyötörte, bár Sally ugyanakkor a fellegekben szárnyalt az örömtől. Ami történt az felülmúlta legvadabb álmait is. Most már tudta, hogy Sam nem utasítja el teljesen a kapcsolatot egy másik nővel. Felvillanyozta a gondolat, hogy talán közelebb is kerülhet a másik nőhöz.

Amikor Sam végül megszólalt, a lány kissé összerezzent.

- Nos, mivel pár napig nem fogok tudni kimozdulni innen, muszáj párat telefonálnom.

- Utána… utána dolgozhatunk az esszén?

- Igen. Ez csodás ötlet - válaszolta Sam, megkönnyebbülve, hogy valami semleges tevékenységgel múlathatják az időt. Érezte, hogy nehéz lesz ezek után napokat eltöltenie Sally-vel. Távolságot kell tartaniuk, vagy nem tudta, mi fog történni. Szerencsétlenségére viszont a libidója a magasban szárnyalt, és nehéz volt uralkodni rajta. És ha az a bizsergés megmarad a lábai között, nem tudta, hogy lesz képes megállítani a kezét, amikor meg akarja érinteni a lányt. Ez nem történhet meg újra. Túl sokat veszíthet.

Vacsora után elmosogattak, Sally pedig előkerített néhány papírt és leült a kanapéra. Sam elment zuhanyozni és közölte, hogy pár perc múlva jön vissza. Egy fehér törülközővel a haja körül tért vissza, amit a fürdőszobában talált, majd, Sally-től kényelmes távolságban, leült a kanapéra.

- Van hajszárítónk? - kérdezte.

- Ööö… nincs. Azt elfelejtettem. De ha háttal ülsz a tűznek, gyorsan megszárad.

- Oké. Lássuk, meddig jutottál! - nyúlt Sally papírjaiért. Amikor kezük összeért, Sam testén borzongás futott végig. Igyekezett meggyőzni magát, hogy csak a száraz levegő teszi.

Sally viszont tudta, hogy teljesen másról van szó. Arcára apró mosoly ült ki.

Sam végigolvasta az ötleteket, amit a lány leírt és hozzáírt még pár ötletet. Egy ideig halkan beszélgettek, leszűkítve a listát három témára. Az egyik, amit Sally választott, különösen érdekesnek tűnt. “A leszbikusság a modern irodalomban”. Sam tudta, ez igencsak nagy port kavarna.

A következő órában igyekeztek formába önteni a témát. A leszbikusságról való beszélgetés kényelmetlen súlyként telepedett rájuk, de így is igencsak érdekes volt.

Sam felfigyelt rá, hogy Sally arcáról egy pillanatra sem tűnik el a mosoly, miközben a nők közti szerelemről beszélnek. És ő is érezte a mélyen belül gyülemlő izgatottságot. Tudta, hogy gyorsan témát kell váltania.

- Szükség lesz elég sok könyvtárazásra és kutakodásra az interneten, hogy átrágjuk magunkat ezen. De kezdésnek kiváló. - Igyekezett nyugodt hangszínt megütni. Tudta, hogy a lány csinos arca mögött nagyon is éles ész rejtőzik. Azonban pont ez a csinos arc tette nehézzé Sam számára, hogy megőrizze a hidegvérét. Minden egyes alkalommal, amikor azokba a gyönyörű szemekbe nézett, érezte azt a borzongató izgalmat a combjai között. - Azt hiszem, jobb lesz megpróbálni megszárítani a hajam - mondta végül.

- Ha gondolod, üljünk a tűzhöz és megfésülöm a hajad! Úgy gyorsabban megszárad.

Sam úgy gondolta, ennyiből még nem lehet baj, úgyhogy rábólintott.

- Gyönyörű a hajad - futtatta végig rajta Sally afésűt.

- Sajnos nagyon könnyen begöndörödik. Ha vízes lesz, nem tudok mit kezdeni vele.

- És miért nem jó, ha begöndörödik? Szerintem nagyon jól állna úgy - fésülte a lány gyengéden.

- Talán - válaszolta Sam és kissé hátra dőlt. - Mmm! Ez nagyon jó érzés. - Volt valami megnyugtató ebben a pillanatban, ahogy ott ültek és Sally fésülte a haját.

- Ismerek egy nagyon jó arcmasszázst . tette le Sally a fésüt és a nő vállait kezdte simogatni. - Szeretnéd kipróbálni?

Sam emlékei közül felidéződött, mi történt a legutóbbi masszázskor, de mégis, hogy keveredhetnének oda egy egyszerű arcmasszázsból?

- Nos, ha megígéred, hogy viselkedsz - mondta mosolyogva.

- Igyekszem. De nem ígérhetek semmit - viszonozta a lány a mosolyt. - Hozok egy kevés olajat - sietett el a táskájához az emeletre. És ha már ott volt, magára kapott egy koptatott farmert és egy szűk felsőt.

Amikor Sam meglátta lefelé sietni a lépcsőn, majdnem nyögött egyet. A lány mellei remegtek a mozgástól. Az idősebb nő szorosabbra fonta maga körül a köntösét, hogy elrejtse remegését.

- Oké! Fordulj meg és hajtsd a fejed az ölembe! Ne félj, jó kezekben leszel! - viccelődött Sally, ahogy a combjaira terített egy törülközőt. A lány igyekezett nyugodt maradni, de valójában egyre izgatottabb lett, ahogy arra gondolt, hamarosan ismét Samhez érhet.

- Rendben, főnök! - követte az utasításait Sam.

Sally megigazította a fejét az ölében és gyengéden masszírozni kezdte a halántékát.

Sam lehunyta a szemeit és halkan nyögött a gyengéd érintéstől. Isteniek voltak ezek a kezek.

A lány hamarosan lejjebb mozdult, az arcára, és óvatosan beledörgölte a krémet. Aztán ujjai végigszaladtak Sam álla alatt, majd végig a nő állkapcsa mentén.

- Lazíts! - suttogta. - Egy pillanat. - Azzal felállt ás egy pillanat múlva visszatért a rádióval és egy üveg borral és poharakkal. Keresett egy klasszikus zenét játszó csatornát és töltött egy kis bort. - Kérsz egy keveset?

- Hát… azt hiszem - habozott Sam. Nem volt benne biztos, hogy ennyire el akarja-e engedni magát. De egy pohár nem árthat meg, nem igaz? Elfogadta a felé nyújtott poharat és megitta a felét, mielőtt visszahajtotta a fejét Sally ölébe.

A lány folytatta a masszázst és gyengéden dörgölte Sem feszült izmait.

Sam már majdnem elaludt, amikor érezte, hogy a kezek lejjebb siklanak a nyakára. Zavartan kinyitotta a szemét és amikor felnézett, szembe találta magát Sally atlétájának mély kivágásával. Vett egy mély levegőt és figyelte a szabadon ringó félgömböket, alig pár centinyire az arcától. Szinte hipnotizálta a mozgás. Látta kirajzolódni a lány mellbimbóit, és a gondolat, hogy korábban az egyiket szopogatta, remegéssel töltötte el.

- Fázol? - kérdezte Sally.

- Ööö… nem. - Sam igyekezett lehunyni a szemeit, de azok hamarosan ismét kinyílltak. Felse figyelt rá, ahogy Sally kezei lejjebb siklottak, csak amikor azok már szétnyitották a köntösét. - Sally - nyögte, ahogy a kutakodó kezek lejjebb kúsztak a melleire.

- Nagyon feszült vagy - mondta a lány, miközben Sam melleit gyúrogatta. - Csak lazíts! Lazíts! - suttogta.

Jaj, ne! Már megint itt vagyunk - gondolta Sam, de meg se mozdult, ahogy a köntöse szétnyílt. A szíve egyre hevesebben vert. Bár tudta, meg kellene állítania a lányt, de teljesen lefagyott. A szemeit se nyitotta ki, mintha attól, hogy nem látja, nem is történne meg.

- Gyönyörűek - nyögte Sally a nő melleit bámulva és halkan felnyögött, ahogy kezei rájuk siklottak. Élvezte a tenyerét karistoló mellbimbók érintését.

- Sally, kérlek! - suttogta Sam, de túl erőtlen volt, hogy megállítsa a lányt. Most azonban nem volt a bor hatása alatt. Fáradt volt a hosszú nap után, de teljesen józan. De minden tiltakozása ellenére ágyéka ismét lüktetni kezdett.

Sally egyre bátrabb lett és tovább gyúrogatta a másik nő melleit, miközben teljesen széttárta annak köntösét. Most már szabadon bámulhatta Sam meztelen testét. Tekintete végigsimított a telt melleken, a feszes hasfalon, majd behatolt a nő lábai közé. Enyhén megborzongott, amikor nedvességet látott csillogni Sam gondosan fazonírozott szőrén.

Sally szíve hevesen vert, teste pedig remegett. Észrevette, hogy Sam mellei jóval kisebbek az övéinél, de így is gyönyörűek. Gyengéden mozgatta kezeit körbe, élvezve, ahogy a kemény mellbimbók karistolják bőrét.

Sam erősen lehunyta a szemeit és igyekezett uralkodni a légzésén. Mintha forgott volna körülötte a világ. Remegett a gondolatra, hogy nem takarja semmi és Sally tökéletesen láthatja meztelen testét. Azonban egy mozdulatot se tett, hogy változtasson ezen, csak halkan felnyögött a lány kényeztetésétől.

Sally a füléhez hajolt és nyelvét gyengéden végigfuttatta a nő fülkagylóján. Aztán vett egy mély levegőt.

- Szeretném nézni, ahogy magadhoz nyúlsz - suttogta.

- Ó, Istenem! - sóhajtott Sam, de nem mozdult.

Sally gyengéden megfogta a remegő kezét és a lábai közé tolta, középső ujját a szeméremajkak közé igazítva.

Sam felnyögött és széjjelebb tárta lábait, ahogy ujjai mechanikusan kényeztetni kezdték szemérmét.

Sally elbűvölve bámulta a nedvessé váló ujjakat és érezte, hogy saját ágyéka is lüktetni kezd. Annyira szerette volna ő kényeztetni Samet, de félt, hogy azzal már túl messzire megy. Egyik kezével tovább masszírozta Sam mellét, míg a másik gyengéden a nő arcát simogatta.

Sam agyát köd lepte el, ahogy ujjai lüktető szeméremajkai között mozogtak. Halkan felnyögött, amikor magába tolta egyik ujját és teste remegni kezdett. Aztán kihúzta magából az ujját és megérintette a csiklóját. Ekkor Sally előre hajolt és megcsókolta őt. Ez már túl sok volt és egy halk sikoly tört fel a torkából.

Sally szorosan tartotta őt és tovább csókolta.

Sam teste még sokáig remegett, míg végül halk zihálás közepette lassan elernyedt.

Néhány perc múlva szemei kinyíltak és meglátta a rá mosolygó Sally arcát.

- Jó volt? - suttogta a lány.

Sam felnyögött és elvörösödött zavarában. Aztán érezte, hogy Sally megfogja a lábai között pihenő keze csuklóját és kíváncsian figyelte, ahogy a szájához húzza. Egy nyögés tört fel a torkából, ahogy a lány a szájába tolta az ujjait.

Még sosem érzett ilyen ízt. A saját ízét már számtalanszor, de ez valahogy édesebb volt. Közben érezte, hogy a saját ágyéka is lüktetni kezd.

Sam figyelte, ahogy a lány lenyalogatja az ujjait, majd amikor végzett, úgy nézett rá, mint egy rossz gyerek.

- Azért hoztál ide, hogy elcsábíts? - kérdezte idegesen.

- Nem. De megfordult a fejemben.

Amikor Sam nem válaszolt, Sally rákérdezett: - Dühös vagy rám?

Sam egy ideig csendben maradt és gondolkodott a válaszon. A legegyszerűbb azt lett volna mondani, hogy nem. A következményekkel azonban nehéz lett volna megbirkózni. Valami nagyon különlegeset érzett ez iránt a lány iránt, ami teljesen összezavarhatta az életét. Az igazat megvallva, egyáltalán nem volt mérges. Már hosszú ideje először elégedett volt és boldog. Így hát válasz helyett magához húzta Sally-t és megcsókolta. Bizsergés futott végig a testén, ahogy ajkaik összeértek.

Sally szíve hevesen vert, aztán felnyögött, amikor Sam elhúzódott.

Hirtelen egy gondolat futott át Sam agyán. Őrültség volt, de tudta, mit érez ez iránt a lány iránt és ezt nem tagadhatta le. Beharapta az alsó ajkát és Sally szemébe nézett.

- Szeretném… szeretném, ha… megtennél nekem valami - mondta remegő hangon.

- Bármit - válaszolta Sally.

- Szeretném, ha… maszturbálnál előttem. Nézni szeretném. - A hangja egyre halkult, és a végén már szinte el is halt. Arca a vörös különböző árnyalataiban játszott, majd elfordult.

Sally szemei elkerekedtek a meglepetéstől. Jól hallotta?

- Tényleg?

- I… igen - suttogta Sam, félve felnézni a lány arcára. Ez volt a legnagyobb őrültség, amit valaha tett. “Biztos elment az eszem” - gondolta. Testén viszont jól eső bizsergés futott végig.

- Rendben - válaszolta Sally, majd azonnal felpattant, hogy letolja a nadrágját. Figyelte Samet, ahogy az követi mozdulatait a tekintetével.

Sam felnyögött, ahogy bámulta a nedvességtől csillogó csupasz szeméremdombot. Látta ahogy egy csepp jelenik meg a lány barlangjának bejáratánál, majd legördül a combja belsején.

- Miért… borotválod le teljesen? - szólalt meg bizonytalanul.

- Azt hiszem, így sokkal érzékibb. Tetszik? - simított végig Sally meztelen ágyékán.

- I-igen. Azt hiszem.

- Imádom érezni a puha bőrt az ujjaim alatt - simította a lány egyik ujját a szeméremajkai közé, majd halkan felnyögött. - Talán a tiédet is leborotválhatnánk.

Sam elszakította tőle a tekintetét és a lány csillogó szemeibe nézett. Lassan megrázta a fejét és érezte, ahogy a szíve hevesen ver, mintha ki akarna szabadulni a mellkasából. Arra gondolt, Larry mit szólna hozzá. Nem reagálna túl jól, ezt biztosra vette.

Sally odasétált a kanapéhoz és kényelmesen elhelyezkedett.

- Gyere közelebb! - mondta Samnek és torka hirtelen kiszáradt. Figyelte, ahogy a nő felé indul, olyan vontatottan, mintha transzban lenne. Ahogy Sam elé térdelt, felemelte a lábát és végigfektette a kanapén, hogy szélesebbre tárhassa a combjait. Aztán gyengéden szétnyitotta a szeméremajkait és egy pillanatra zavarba jött. Eddig csak az orvosa látta így kitárulkozva.

Sam visszatartotta a lélegzetét, ahogy a figyelte a lány munkálkodását.

A tűz fényében tökéletesen kivehető volt Sally lábainak köze. Gyönyörű volt. Sam még sosem érzett ekkora csodálatot, amikor a női szeméremre nézett. Habár most látott először egyet ilyen közelről. Még a sajátjának sem szentelt különösebb figyelmet soha. Valahányszor nőgyógyászhoz ment, arra gondolt, hogy tud valaki hivatásszerűen ezzel foglalkozni. Most már csodálatos dolognak tartotta.

Gondolatait hirtelen félbeszakították Sally hangos nyögései. Sam lenyűgözve figyelte, ahogy a lány simogatja magát. Aztán érezte, hogy a saját ágyéka is lüktetni kezd.

Sally a másik nő szemeibe bámult, amik viszont mereven ágyékára szegeződtek. Látta bennük azt a csodálatos izgatottságot.

A szoba megtelt Sally nyögéseinek hangjával és a halk cuppogással, ahogy az ujja ki-be mozgott barlangjában. Keze pillanatokon belül csöpögni kezdett a nedveitől. Nyitva akarta tartani a szemeit, de a gyönyör sokkal erősebb volt nála.

Sam visszatartotta a lélegzetét, ahogy figyelte őt. Még sosem látott semmit, ami ilyen izgató lett volna. Az ágyéka úgy lüktetett, mintha benne mozognának a lány ujjai.

Sally felnyögött, ahogy testét hatalmába kerítette a gyönyör. Sam tátott szájjal figyelte őt, majd hirtelen megérezte, ahogy az ő combjain is forrón csorognak le nedvei.

Amikor Sally magához tért, Sam már talpon volt. Hirtelen elszégyelte magát a történtek miatt.

- Ö… eléggé késő van. Azt hiszem, lefekszem. Jó éjt! - hagyta ott a ledöbbent Sally-t.

A lány figyelte, ahogy felrohan a lépcsőn, de csak ült csendben a kanapén, majd végül elment lezuhanyozni, remélve, hogy Sam nem haragudott meg.

Amikor végzett, halkan felment az emeletre. Látta, hogy Sam az oldalán fekszik, a hátát mutatva felé. Halkan levetkőzött és meztelenül bebújt az ágyba. Még sokáig ébrenvolt. Milliónyi gondolat száguldott át az agyán. Többször is elszánta magát, hogy megérinti Samet, hogy magára vonja a figyelmét, de aztán megdermedt és könny szökött a szemébe.

Később az éjszaka folyamán talált magának valami okot, hogy felkeljen. Már éppen mozdult volna, amikor érezte, hogy megmozdul alatta az ágy. Sam felé fordult és látta, hogy a nő a hátán fekszik csukott szemekkel. Először azt hitte, alszik, de aztán meglátta az ágyéka tájékánál mozgó takarót. Beléhasított a felismerés, hogy Sam maszturbál. Amilyen óvatosan csak tudott, közelebb kúszott hozzá, majd vakmerően Sam meztelen combjára tette a kezét.

Sam teste megfeszült az érintésétől, de heves lélegzetvételén érződött az izgatottság, és nem tiltakozott, amikor Sally keze megmozdult.

A lány gyengéden simogatta a combját, majd keze beljebb mozdult, míg el nem érte azt a pontot, ahol Sam keze munkálkodott. Megérezte ujjai alatt a selymes szőrt és mosoly jelent meg az arcán, amikor a nő keze megállt. Lassan tovább mozdult, míg meg nem érezte a lüktető szeméremajkakat. Most rajta volt a sor, hogy felnyögjön. Hallotta, ahogy Sam zihál, miközben ő gyengéden simogatja bejáratát.

Sam feje lüktetett az izgatottságtól. Le akarta állítani Sally-t,de az érzés túl jó volt. Helyette maga mellé ejtette a kezeit és megadóan felnyögött, ahogy a lány ujja belé hatolt.

Sally érezte, ahogy a másik nő teste lüktet az ujja körül. Már számtalanszor nyúlt magához, de ez más volt. Még izgatóbb. Aztán közelebb hajolt, hogy a szájába vegye Sam egyik bimbóját.

Sam felnyögött és felemelkedett a csípője. Majd érezte, hogy Sally még egy ujja belé hatol. Aztán a teste remegni kezdett és izmai megfeszültek, mielőtt felsikoltott volna a gyönyörtől.

Amikor az élvezet alábbhagyott, Sam ismét zavarba jött. Csak némán bámulta a plafont, miközben Sally keze az ágyékán pihent.

Hirtelen ismét az oldalára fordult, a hátát mutatva Sally felé. Össze volt zavarodva. Még sosem érzett ilyesmit és ez megijesztette.

Sally elutasítva érezte magát, bár megértette Sam érzéseit. Aztán egy mosoly jelent meg az arcán. Csodás este volt, és jobban haladtak, mint remélte volna. Mindenesetre van oka reménykedni. Erre gondolt, miközben Sam felé mozdult és a hátához simult.

A lány melleinek érintésétől Sam megborzongott. Aztán érezte, ahogy Sally kezei az ő mellére siklanak. Első gondolata az volt, hogy ellökje magától, de aztán a rátörő érzések megnyugtatták. Még sosem érezte ennyire biztonságban magát. Nem értette, miért küzd ellene ennyire. Az érzelmek viharában könny szökött a szemébe. Talán a bűntudat tette? A szégyen, amiért engedte ezt megtörténni? Nem tudott válaszolni rá, de mélyen belül érezte, tudja a választ. Ajkaihoz húzta Sally kezét és gyengéden megcsókolta, majd az arcához simította.

A lány megkönnyebbülten felsóhajtott és közelebb bújt hozzá. Szíve ujjongott az örömtől. Pár pillanat múlva mindketten álomba merültek.

Folytatása következik!

Zeneajánló 98.

Mail a megjegyzésekről

Kedves olvasóim!

A blogger biztosít egy olyan lehetőséget, hogy megadjak tíz e-mail címet, amire a rendszer üzenetet küld minden egyes kommentről, ami a blogra érkezik. Ebből természetesen az egyik az én mail címem, Sarge, Rosabella és még egy kedves barátom, mint szerzőtársak pedig lefoglaltak még egyet-egyet, augusztustól Vida Brigitta, szeptembertől pedig még egy ember is csatlakozott a listához, a fennmaradó négyet viszont bárkinek a rendelkezésére bocsátom.

A feliratkozás nem jár semmiféle kötelezettséggel. Nem vagyok az a típus, aki kötelezővé tenné a kommentelést. Nem is látom értelmét, hogy írjatok akkor is, ha nincs mondanivalótok. Viszont annak, hogy valakinek értesítést "küldjek" az új megjegyzésekről, csak úgy van különösebb értelme, ha az illető kezd is vele valamit. Ezért a következő gyakorlatot szeretném folytatni.

Bárki jelentkezhet. Elegendő csak egy mailcímet küldenie nekem mailban, vagy az itt a címre kattintva elérhető "kérdőíven" egy felhasználónév kíséretében, amivel kommentelni fog.

Amíg nem jelentkezik legalább négy ember, addig további lépések nem lesznek, viszont ha már betelik az összes hely, figyelni fogom, hogy ki kommentel. Ha lesz olyan, aki fel van iratkozva értesítő mailra, de csak elvétve, több hetente egyszer-egyszer ír csak megjegyzést, annak a helyére következő hónap elején kifogok hirdetni jelentkezési lehetőséget, és ha van jelentkező, annak adom a lehetőséget.

Természetesen akit már egyszer töröltem a listáról, bármikor jelentkezhet újra, ha üresedő hely van, viszont ha továbbra sem kommentel gyakrabban, megint le fog kerülni. Annak ugyanis, hogy értesítést kap valaki a kommentekről, szerintem csak úgy van igazán értelme, ha ezeknek hasznát is veszi és bekapcsolódik a beszélgetésekbe a blogon.

Természetesen nem célom és nem is akarok a kíméletlen cenzor szerepében feltűnni. Ha nincs még tíz mail cím elmentve, akkor nem fogok senkit se törölni. Ha van üres hely, minek? Akkor csak a fennmaradó üres helyekre hirdetek jelentkezési lehetőséget. Jelentkezni addig lehet, amíg be nem telik a tíz hely. Ha megtörténik, ezt majd jelzem. Utána majd csak következő hónap elején, ha lesz üresedés.

Emellett, nem fogom számolgatni, ki hányat kommentel. Nem a konkrét mennyiség számít, hanem hogy éltek-e a lehetőséggel. Ha valaki csak hetente egyszer kapcsolódik be egy beszélgetésbe (feltéve, hogy azt nem csak egy odavetett kommenttel teszi), az semmivel nem ér kevesebbet, mintha valaki minden nap órákon át a blogon lóg és beszélget.

De ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül beszélgetni, csevegni kell a blogon. Ha valaki nem ennyire közösségi ember és csak a történetekhez ír egy-egy megjegyzést, amiben viszont részletesen kifejti a véleményét, az is pontosan ugyanannyit ér.

Ebből következik, hogy ha beáll egy ideális eset, és összeáll egy aktív csapat, akkor nemigen lesznek üresedések. Ez esetben majd kitalálok valamit, hogy biztosítsunk lehetőséget másoknak is.

A október havi jelentkezés most indul. Az egy nap késésért elnézést kérek, de bokros teendőim miatt elcsúsztam vele.
Mindenkinek hajrá és sok sikert!

Kegyetlen nász

Írta: Darlan

Szép márciusi nap volt, amikor megérkezett a kikelet. Új szelek hoztak új illatokat, az új illatok pedig új érzéseket keltettek a zsigerekben, és az ifjú érezte, hogy az ő életében is változások indulnak meg ezzel. Nézte a harmatos füvet, hallgatta a madarak boldog énekét a park árnyas fái alatt, és olyan szabadnak érezte magát, mint még soha. Szikrázva sütött a Nap, rekkenő forrósággal árasztotta el a világot, hogy ismét új életet fakasszon belőle, mert a télben szunnyadó erők felébredtek, olyan utakat törve maguknak, amelyeket egy évben csak egyszer járnak be.

Jázminillat és borzongató szél. A tavasz sóhajai.

Az ifjúnak kiszáradt a torka. Hűsítőt venni lépett be a boltba, ahol azonnal észrevette a nőt. Háttal állt neki, és az egyik polcon keresgetett valamit, de ő nem látta, mi után kutat, mert nem tudta elszakítani tekintetét körvonalairól. Pedig első pillantásra semmi különöset nem látott benne. Erős testalkatú és magas, mint minden más nő náluk. Lazán öltözködött, bár a haja ápolt, blúza furcsán, érdekesen lógott rajta. Na, de a nadrágja, az feszült rajta, de pattanásig. Az ifjú nézte elakadt lélegzettel, és azt hitte, menten szétrobban a szíve, olyan hangosan kezdett el dobogni.

- Biztosan mindenki hallja! – gondolta riadtan, s kezét a mellkasára szorította, mintha ezzel csillapítani tudná vére lüktetését. Majd körül akart nézni, hogy ellenőrizze: nem vette-e észre a többi vásárló a rátörő izgalmat. Ám a nő alakjához láncolt szeme nem engedelmeskedett akaratának. Csak állt, meredten az ajtóban, ahol vékonyka, alacsony testével eggyé akart válni a mellette levő fallal. Vére forrón tüzelt, ereiben különös áramlatok indultak, miközben lábai önálló életre keltek, és valami delejes vonzásnak engedelmeskedve előre vitték. Előre a nő felé.

Nem értette, mi ez, hiszen még soha sem érzett hasonlót. Szinte reszketett az izgalomtól, tenyere izzadni kezdett. Őrült kíváncsiság fogta el, hogy láthassa a nő meztelen testét. Pedig olyan egyszerű volt eddig az élet. Izgalmak nélkül tette mindenki a dolgát, külön a nők, és külön ő, az ifjú… most azonban minden összezavarodott egyetlen pillanat alatt. Mintha valami megérett volna, hogy mély gyökeret eresztve életre keljen benne.

Vágy! – csapott belé villámként a felismerés. A delejes vonzás, ami vadul szaggatja érzékeit, már az igazi VÁGY. Erről mesélt az anyja. Óvta tőle, a lelkére kötötte: ha megérzi, fordítson hátat neki. De ő csak állt dermedten, és nem mozdult. Hirtelen kibírhatatlanul vágyott arra, hogy megérintse azt a nőt, áhítozott rá, hogy a húsába markoljon, hogy megérezze ízét, beszívja páráját.

Jázmin és borzongás. Maga az élet áradt, tüzesen és megállíthatatlanul vadul az ereiben.

Megint érezte… már a nő felől érezte az illatot, amitől végigfutott a gerincén valami féktelen bizsergés. Úgy tűnt, mintha elcsavartak volna egy kapcsolót a testében, mire visszafordíthatatlan folyamatok indultak el benne, és a vágy hervadhatatlanul ágaskodó fává terebélyesedett ifjú lelkében… és a nadrágjában.

Ott érezte, lent az ágyékában a vágy feszítő erejét, mikor a nő lábujjhegyre állt, hogy levegyen a felső polcról egy üveget. Mert a szoros nadrág, amelyről azt hitte, hogy jobban már nem feszülhet, még jobban kidomborodott a mozdulattól. Noha nem volt testhezálló darab, mégis teljesen megtöltötte az a kicsattanóan buja és masszív test, amiről még mindig nem tudta levenni a szemét.

Hirtelen tudatosult benne, hogy a nő fenekének félholdjai között mélyülő völgyben egy papírlapot sem lehetne elhúzni. Vajon milyen lehet, amikor az a keményen szétomló fenék őrölni kezd egy vad szerelmeskedésben? Még nem tudta… nem tudhatta, milyen egy nő közelről. Gyorsan vette a levegőt és megremegett. Lábai önkéntelenül haladtak, ám mielőtt megállt volna a nő közvetlen közelében, mégis sikerült becsuknia a szemeit, és léptei tovább vitték.

Hangos csörömpölésre eszmélt, amikor véletlenül nekiment egy konzerves polcnak. Lopva nézett vissza, és meglátta a nő ragadozó tekintetét, amellyel őt vizslatja. Mintha kést vágtak volna belé, olyan fájdalmas ijedtség szállt rá erre. Zavartan igazgatta egy darabig a konzerveket, és ettől lelohadt kissé izgalma.

Továbbment az italokat rejtő sorba, ahol keresgélés közben eszébe ötlött népük törvénye. Tanítónői szigorúan beleverték a Törvény visszavonhatatlanságát. Nem dacolhat vele! Ha eljön az idő, nem állhat neki ellent… márpedig az anyja mást mondott! Vajon mi az igazság? Bárcsak az apját meg tudná kérdezni… de hogy is tudná, hiszen meghalt mielőtt ő született…

Levett egy üdítőt, aztán a pénztár felé indult. Gondolatai olyan zavarosan csapkodtak közben, hogy alig bírta azokat összerendezgetni, ám zavarodottsága furcsa beletörődéssé enyhült, amikor újra megpillantotta azt a nőt, ráadásul pont az orra előtt.

Parfümillat szállt. Ugyanaz a jázmin borzongás… amire vére forrón és hömpölyögve indult el az előbb.

Szemei újra fogságba estek. A nő éppen fizetett, és ahogy nyújtotta a pénzt, blúza bő hónaljkivágásában kilátszott a bőre. Nem viselt melltartót. Fehéren villant keble a ruha árnyékában, játékosan ringott minden mozdulatára, míg az ifjú oldalról csodálhatta domborodó omlását, érzéki vonalát, amely titokzatos árnyékba veszett a blúz alatt.

A nő észrevette, hogy leplezetlenül nézik. Fejét oldalra fordította, és hosszú szempillái alatt hűvösen az ifjúra nézett. Nem rosszallónak, inkább érdeklődőnek tűnt a tekintete. Az arcán már látszott, hogy középkorú, de telt ajkai, mélybarna szemei mindent feledtettek.

Az ifjú mégis elszégyellte magát. Oldalra nézett, és kosarával babrált zavarában, majd ahogy lopva felpillantott, még látta a nő arcán átfutó halvány mosolyt. Nyelt egy nagyot, lesütötte a szemét, de pillantása visszatért rá, amikor az elindult.

Vágyának tárgya csak pár lépést tett meg a közeli pakolópolcig, de feneke és combjai olyan érzéki táncba kezdtek ezalatt, hogy az ifjú megszédült. Most mindennél jobban érezte a vonzerőt, remegő lábakkal vitte kosarát ő is arra, kutyaként követve a nő nyomát. Közben elmúlt a félelem, elfeledte anyja intéseit, kizárólag valami puha folyékonyság maradt, ami körbefonta levegő helyett, és amiben szabadon elmerülhetett.

Egyetlen üdítőjét hihetetlenül lassú mozdulattal emelte ki a kosarából, közben éhesen itta a parfüm illatát, hallgatta vére robaját.

- Segítesz? – kérdezte a nő teljesen természetesen, mikor mellé ért.

- Ho… hogyne – nyögte az ifjú, majd tétován visszatette az üdítőt, de szemének most sem tudott parancsolni, pillantása rátapadt a nő blúza mellrészének két hegyes dombjára.

Pakoltak szótlanul. A mellek ide-oda jártak a ruha alatt, mintha csak kergetőznének vagy bújócskáznának egymással, de előremeredő bimbóik minduntalan megmutatták, merre rejtőznek. A nő dereka vékony volt, csípője széles, karjai vaskosabbak az átlagnál, és combjai bőségével ellentétben álltak vékony bokái. Mikor végeztek a pakolással, várakozóan nézett az ifjú arcába, majd csábosan odavetette:

- Nem lakom messze.

Ahogy elindult, hullámos haját hátravetve rámosolygott az ifjúra, és ebből a mosolyból iszonyúan sok érzékiség, báj és ellenállhatatlan igézet sugárzott.

- Til ra Hil vagyok. Láttam, észrevetted, hogy nem viselek melltartót – kezdte a beszélgetést a nő, mikor már az utcán sétáltak. Aztán meglátta az ifjú bizonytalanságát, ezért kacsintva hozzátette: - Ugyan már! Ha zavarna, hogy nézik, elrejteném őket. Egyébként is szeretem, ahogy a blúz végigsúrolja bimbóimat.

Battyogtak pár lépést, mire az ifjú is felbátorodott.

- Engem Dar ga Mornak hívnak. Na és mondd… alsóneműt sem viselsz?

A nő élesen felkacagott.

- Szeretnéd megnézni? – kérdezte közel hajolva, majd választ sem várva, fejét újra hátravetette.

- Imádom a tavaszt! Táncoljunk!

Az ifjút elragadta a nő lazasága, mellette érezte a szabadság bársonyát. A madarak daloltak, a Nap szikrázva sütött, a fák levelei elégedetten zizegtek, míg ők gyermekként táncoltak a fényben, karjukon a lebbenő bevásárlószatyrokkal, és bár mozdulataik valóban gyermekinek hatottak, nő kirívóan magaslott csenevész társa mellett.

- Itt vagyunk – állt meg Til ra Hil egy háznál, de olyan hirtelen, hogy a ifjú nekiütközött.

Testük egymásnak nyomódott, s a jázmin illata borzongó érintéssé vált.

A Törvény kegyetlen, ezt Dar ga Mor jól tudta. Jóllehet itt még visszafordulhatott volna, ez volt a legcsekélyebb gondolat, ami eszébe ötlött. Minden más erősebb volt ennél, leginkább a nő veszett vonzereje zárta bilincsbe lábait, az ajzotta vérét, s már nem menekülhetett.

Összeölelkezve jutottak el a kapuig.

- Biztosan engem választasz? – kérdezte Til ra Hil bájos arccal, mikor becsukódott mögöttük az ajtó. – Vannak mások, fiatalabbak, hamvasabbak…

- Nem! – rázta a fejét az ifjú. – A fiatalabbak kevesebbet tudnak.

- De talán mert gyakorlatlanok, hibázhatnak is, és akkor lesz még lehetőséged.

- És ha nem hibáznak? Akkor viszont vége – rebegte az ifjú erőtlenül, mire a nő végigsimította tenyerével az arcát.

- Tetszik a bátorságod, ezért adok még egy lehetőséget – mondta, majd egy mozdulattal lerántotta a blúzát, és a nadrágját kezdte gombolni.

Az előszoba ragyogott a beszűrődő fénytől. Az ifjú előtt teljes pompájában feltárultak Til ra Hil keblei. Buján, hegyesen meredtek felé, gömbjeik játékosan ringtak gazdájuk mozdulataitól. Enyhén megereszkedtek, de komótos billegésük izgalmas teltséget takart. Aztán mikor lekerült a nadrág is, Dar ga Mor nem bírta tovább, hozzásimult a nőhöz. Még a válláig sem ért. Fejét a nagybimbójú mellek közé fúrta, kezeivel a kemény fenékbe markolt.

- Tetszem? – kérdezte Til ra Hil.

Mélyről jövő, ősi nyögés hagyta el a torkát az ifjúnak.

- A legelső percben éreztem, hogy te vagy az, aki megadhat nekem mindent! Senki jelenlétében sem éreztem még ilyen vad vágyat! – suttogta áhítattal, és Til ra Hil elmosolyodott, ahogy magához vonta az ifjú fejét.

- Sokan mondták már ezt.

- És aztán?

- Nincs aztán… és nincs tovább sem – sóhajtott komoran a nő. Két tenyerébe vette Dar ga Mor fejét, és a szemébe nézett. Most jelent meg újra benne az a ragadozótekintetű baljós fény, amit az ifjú a boltban látott, majd kellemesen búgó hangja elfátyolosodott. - Valamiért a fiamra emlékeztetsz, de tudod, a Törvényt nem szeghetem meg senki kedvéért – vont vállat csüggedten, ezután ellökte magától Dar ga Mort, és keményen rászólt: - Senki másnak nem adtam még egy esélyt, de te megkapod. Gondold meg, most elmehetsz, ha akarsz! – kiáltotta, és hangjában szomorúság bújkált.

Az ifjú lassan felállt a földről, kigombolta ingét, a meztelen nőhöz lépett, aztán vékony kezével a hajába túrt, majd a tarkóját fogta át. Erre Til ra Hil lecsukta pilláit, és a szeme sarkában összegyűlt egy könnycsepp.

- Jól választottál – biztatta az ifjút, amíg kézen fogva sétáltak a szobába. Bent, az ablakokra valami árnyékolót raktak, amitől félhomály honolt a helységben, de a jázminillatú szellő oda is bejutott.

- Hadd nézzelek – suttogott Dar ga Mor, és ámulva szemlélte, ahogy a súroló fény még teltebbé varázsolja a nő vonalait. Til ra Hil lassan forgott néhányat, aztán hátat fordított neki. Terjedelmes feneke és combja, mintha egybenőtt volna, majd ki csattant, olyan izmosan duzzadt egész alteste, és bőre sehol sem fordult hurkába.

- Istennő! – hördült fel az ifjú, és míg a nő az ágyra feküdt, ő is megszabadult ruhadarabjaitól.

Til ra Hil széttárta isteni combjait, és láthatóvá vált sima szeméremdombja, az alatta húzódó ingerlő réssel együtt

- Milyen üdének és romlatlannak tetszel így csupaszon! – kiáltott fel az ifjú, de tudta, az igazság nagyon messze áll ettől.

- Csak tavasszal… amikor vadászni indulok – mennydörögte mély hangon a nő, és laza testtartása ellenére látszott rajta, hogy azért ugrásra kész.

A ifjú ekkor fogta fel, milyen hatalmas is a nő, ahogy az ágyon elterülve, végtagjait szétvetve látta. Mellette törpének érezhette magát, és a félelem első hajtásai ekkor úsztak szívébe. Félelme azonban köddé vált, amikor a buja testet maga előtt látta, aztán a köd az agyára is ráborult, és vadul vetette magát az omló domborulatokra, ráébredt, hogy egész eddigi életében erre várt.

Ízlelgette, falta a melleket, dédelgette kezeiben, gyúrta, gyömöszölte a nő testét, hasát, köldökét nyalta, míg az szapora lélegzettel jelezte, milyen jó neki. Mikor a húsos szeméremajkakat végre beszívhatta, és a szerelemtől duzzadó kelyhet megízlelhette, úgy érezte, ezért érdemes volt élni. Meglepte, milyen lágy és érzéki minden porcikája Til ra Hilnek, éhes nyelvével, mohó ujjaival kalandozott az addig ismeretlen tájakon, bőrének minden pórusával fedezte fel a dombok és völgyek rejtekét, amikor úgy érezte, elérkezett az idő, hogy behatoljon mélységeibe is.

A nő remegett a gyönyörtől, amíg az ifjú felváltva belenyúlt és belenyalt titkos barlangjába, sóhajai az egekbe szálltak, ám egyszer csak eltolta magától.

- Most én jövök, neked több jár – búgta csendesen, és megsimogatta az őt rajongva bámuló ifjút.

Ujjai cirógatva, játszadozva indultak útnak Dar ga Mor testén, majd hamarosan megtalálták a hetykén meredező férfiasságot. Karjai ellentmondást nem tűrően ültették le az ifjút, ő pedig a lábai közé térdelt.

- Innen lentről szeretem nézni – nyalta meg kéjesen a szája szélét, és kezével megragadta a lágy bőrrel borított keménységet. Az ifjú kimeredt szemekkel nézte, ahogy makkja eltűnik a telt ajkak között, de nemsokára olyan intenzíven borította el az öröm, hogy nyögések szakadtak ki belőle, és be kellett csuknia szemét. Beleszédült az élvezetbe, majd amikor ismét kinyitotta a szemét és lenézett, azt látta, hogy Til ra Hil bólogatva szívja keményen vöröslő húsát, míg mellei előre-hátra lengenek, és izgatóbbnál izgatóbb formákat vesznek fel.

- Gyere fölém – súgta a nőnek, aki megértő arckifejezéssel engedelmeskedett, és tűrte, hogy az ifjú újra megragadja keblei bársonyos puhaságát, ajkai közé vegye vérrel teli bimbóit, bolondul tobzódva emelgesse nagyra nőtt gyümölcseit, és amennyire csak tudja, szájába szívja azokat.

Éhes ölével közben rátapadt az ifjú férfiasságára, résével csúszkált rajta előre-hátra, de aztán nem bírta tovább, sóhajtozva lefeküdt, és széttárta combjait.

- Különlegesen szeretsz engem! Ezért mindent megteszek neked, amíg lehet! – zihálta forrón.

Szavai reményt ébresztettek a ifjúban, hirtelen azt gondolta: talán mégis elkerülhető az elkerülhetetlen. Az öreg, féllábú Tor go Dor regélt egyszer - még igazán kisifjú korukban - egy nőről, aki megszegte a Törvényt, de nem sokan hittek neki, mert egyik nap sem ugyanazt mondta, mint másnap. Bár azt sem értette senki, hogy érhetett meg az öreg annyira magas kort, mikor a legidősebb ifjú is csak harmadannyi éves volt, mint ő. Valaki azt mesélte, hogy Tor go Dornak nem csak az egyik lába hiányzik, hanem más testrészt is nélkülöznie kellett kis gyermekkorától fogva. Ez ésszerű magyarázat volt, az öreg azonban sokat kérkedett férfiasságával, és ha megkérdezték a szerelem csodájáról, csak annyit mondott mindig: - Egy életre szóló élmény, fiam!

Ám Tor go Dor egyáltalán nem volt szavahihető, ráadásul a nők is megvetették. A rendes házak közelébe sem engedték, ételmaradékokon tengődött, mint a kutyák. Ezért az ifjú nem is kérdezgette tovább, hanem a tanítónőket próbálta szóra bírni. Ám azok kizárólag egyet hajtottak: Szerelemért öröm jár, életért életet vesznek.

Az ifjú gondolatai azonban nem sokáig kalandoztak, Til ra Hil odaadó sóhajai visszazökkentették őt a valóságba, és régen dédelgetett vágyának gátjai apró szilánkokra szakadtak szét benne. Tágra nyílt pupilláiban látszott a féktelen izgalom. Látszott az elsöprő vágy közeli beteljesedésének pillanata, mert az ifjú férfivá érett. Végre megtehette azt, amit csak álmában remélt.

Ám gyakorlatlan is volt egyben, a Til ra Hil lüktető szeméremajkai között feltáruló nyílás elbizonytalanította, makkjával ügyetlenül körözött közte, ezért a nő segített neki. Türelmetlenül remegő sóhajjal vezette résébe az ifjú sziklaszilárd férfiasságát.

Ha Dar ga Mor eddig azt képzelte, hogy a mennyország kapujában áll, ezután már a mennyország legbelső szobájának puha takarói között találhatta magát. A nő nedves szeméremajkai szinte akadálytalanul és lüktetve szívták magukba kemény férfierejét. Borzasztóan felizgatta a sikamlós alagút puhasága és a tudat, hogy a csodálatos nő testébe hatolt. Az agyára telepedett köd ekkor már sűrű felhővé terebélyesedett, és a gerince mélyéből kiszabaduló ősi ritmus beindította altestét. Az időérzékét is elvesztette, ahogy csúszkált ki és be a gyönyör kapuján. Egyáltalán nem bírt magával, sose gondolta volna, hogy valami ennyire jó lehet. Boldogabb volt, mint eddig bármikor, mert Til ra Hil minden porcikájában duzzadó testében nem csalódott. Az maga volt a kicsattanó élet, és miatta úgy érezte, hogy robbanó bujaságával új élet reményét hozza neki is. Minden fényesnek tűnt, és a Törvény árnyéka elszálló porrá vált.

A nő az ifjú hátába mélyesztette körmeit, és mély torokhangok törtek fel belőle önkéntelenül. Szinte vonaglott Dar ga Mor alatt, amikor egyszer csak állati üvöltést hallatott, arca eltorzult, majd megragadta a vékony ifjú karját, és egy mozdulattal a hátára dobta.

Dar ga Mor fejében ekkor megszólalt egy csengő, s hangjára újra visszatértek a baljós fellegek. Mintha az állati üvöltésre felébredt volna, élénkülő életösztöne a lábaiba pumpált minden erőt.

Felugrott. Tudta, hogy menekülnie kell, ám a nő hosszú karjai elérték, és újra az ágyon találta magát. Egészen meglepte az erő, amellyel leteperték, elborzasztotta az elkerülhetetlen végzet, és újjáéledő félelme jeges tűket szúrt teste minden porcikájába.

- Most már nem engedlek el – sziszegte durván Til ra Hil.

Nem csekély testsúlyával az ifjú fölé kerekedett, az ágyhoz préselte, aztán makkját szemérméhez illesztette. Egy gyors mozdulat volt csupán, ahogy a hímtag elmerült a lucskos hasadékban, Dar ga Mor azonban végérvényesen átlibbent a mennyország kapuján. Gyötrő félelme elszállt, valami delejes vonzás bénította. Moccanni sem tudott a kellemes szorításban, és amikor a nő csípője vad táncba kezdett, azt hitte, hogy a súlytalanul lebeg valahol. Később azt képzelte, folyadékba merült, aminek minden cseppje hevesen simogatja bőrét. A nő medencéje volt a tó, amelybe elmerült, ami puha satuba fogta, olyannyira rászorult férfiasságára, hogy nedveik összetapadtak.

Előre és hátra dobálta magát Til ra Hil. Néha körkörösen mozgott csípője, időnként erőteljesen döfte barlangjába az ifjú lüktető keménységét, mintha fel akarná nyársalni vele magát, máskor finoman hintázott rajta. Far és combizmai felváltva ernyedtek és feszültek meg, A gerince hullámzott, teljesen átadta testét egy olyan ősi erőnek, amely kizárt a tudatából minden más külső ingert, és egészen eluralkodott rajta. Az ifjú szaggatottan érzékelte a valóságot, egy tiszta pillanatában azonban felmerült benne, hogy már hiába szólna a nőnek, az meg sem hallaná, mit mond, mert csak egy aprócska pont lett a szemében, egy kifacsarnivaló gyümölcs, semmi több. Teljes extázisban zihálva ugrált és csúszkált rajta, s ezzel őt is megállíthatatlanul elsodorta szenvedélyével.

Dar ga Morban pillanatokra felmerült a Törvény betűjének ismeretlen végzete, mégis úgy érezte, a lehető legjobban döntött, amikor a nő házába lépett. Nyugalom szállta meg, különleges ajándéknak hitte az egetverő örömet, amit kapott, és amiről nem álmodott soha, de tudta, hogy eljön egyszer.

Végül a kielégülés áradata minden gondolatot szétrobbantott a fejében, szökőárként söpörve végig rajta, és a csúcson Til ra Hil őrjöngve megvonaglott. Az ifjú magja fehér folyamokban szabadult el a mélyben, hogy betöltse rendeltetését, és a titkos járatokon végigrobogva életet adjon. Az elragadtatás pillanatai olyan észvesztőek voltak, hogy Dar ga Mor teljesen elfeledte, milyen kiszolgáltatott helyzetben van, még a félelem hullámai is észrevehetetlen messzeségbe távolodtak tőle, ezért fel se fogta, hogy befejeződött… pedig minden örökre befejeződött számára. Az egyik pillanatban még szerelmes reménnyel gondolt a nő anyai pillantására és odaadó ölelésére, a másikban már vergődni sem tudott, olyan hirtelen érte a vég.

A harapás a nyakát érte.

A méreg azonnal végigszáguldott ereiben, már azt sem érezte, amikor szürcsölő száj tapadt ajkaira, hogy kiszívja az életét. Már nem hallotta anyja intő szavát, és nem tudta felidézni a Törvény egyetlen betűjét sem, amikor a homály elnyelt mindent. Nem gondolkozhatott a tanítónők igéin sem, amelyeket annyiszor kántáltak neki, nem volt lehetősége megérteni, mit is jelentenek.

Mert Til ra Hil nem adott rá időt, hogy megértse, mivel Til ra Hil gyakorlottabb volt, mint a fiatal fekete özvegyek. Sohasem hibázott, és kíméletes volt, mert tudta, hogy jobb, ha nem szenvednek az áldozatok, és a gyönyör érzése az utolsó, amit megtapasztalnak.

- „Életért élet jár. Életért életet veszünk, mert az élet egy cseppje sem mehet veszendőbe” – kántálta a Törvény szavait, miközben könnyeivel küszködve, fáradtan nézte a ifjú halálba merevedett vonásait.

- Jól választottál Dar ga Mor – zárta le a kigúvadt szemeket. Hálás volt neki, hiszen nélküle az élet újabb csodája nem valósulhatott volna meg. Aztán a derekába nyilallt valami, és magában kesergett azon, hogy az évek múltával milyen nehezen viseli a fárasztó enyelgéseket.

- Öregszem. Berozsdásodtak az izmaim – gondolta, majd a derékfájással mit sem törődve felvidult. Reménnyel telve szorította kezeit a hasára. Persze, a fogantatáson nem aggódott, tisztában volt vele, hogy csak sikeres lehetett, hiszen népük sok millió éves evolúciója nem bízott semmit a véletlenre. A remény azt jelentette számára, hogy a gyermek nem fiú lesz. Nem csenevész és rövid életű egyeddé fejlődik, hanem erőtől duzzadó, hatalmas példánnyá, egy új fekete özveggyé, aki ugyanolyan tökéletességgel csábítja majd el a hormonoktól eszüket vesztett kis hímeket, mint ő.

Pára gőzölgött meztelen bőréről. Jázminillat és borzongató szél. A tavasz sóhajai jártak izzadtságcseppekkel borított mellei között…

Ifjú vér 16. fejezet

Előzmény: Ifjú vér 1. fejezet

Közvetlen előzmény: Ifjú vér 15. fejezet

********************************************************************************

Napóleon megfordult az ágyában és mellkasához húzta a térdeit, hogy melegen tartsa magát. Bár június volt, az éjszakák hidegek voltak az elmúlt néhány napban, és az egyetlen takaró, amit a kadétok egész évre kaptak, aligha lehetett elég. Az ágy, amin feküdt, kemény volt. A szalmával kitömött matrac egyszerű ágykereten hevert. Az egész inkább egy függőágyhoz hasonlított, mint normális fekvő alkalmatossághoz. Az ágyat sima falak vették körbe, fel egészen a gerendázatig. Az egyetlen szűk ablak, ami az udvar felőli falon helyezkedett el a magasban, nappal is alig vonta halvány derengésbe a szobát. Most pedig, amikor a nap felkelt, csak egy szürkés fénypászma hatolt be a szobába, megvilágítva a levegőben kavargó port.

Morogva felült a matracon és a falhoz nyomta a párnáját. Majd az ágya melletti szekrényhez nyúlt és elővette a Livy-kötetet, amit a helyi könyvtárból kölcsönzött ki. Nem tudott eléggé latinul, hogy képes legyen elolvasni az eredetit, így a francia fordítást választotta. Mostanra már nagyjából folyékonyan beszélt és írt ezen a nyelven, még ha nem is állt szándékában elhagyni, vagy akárcsak elrejteni korzikai akcentusát. Sőt, néha már kezdett büszke lenni rá, mint az identitása részére, ami megkülönöbözteti őt a francia arisztokraták fiaitól.

A falnak dőlt és kinyitotta a könyvet, a pergamendarabbal megjelölt fejezetnél és olvasni kezdett. Már azóta, hogy iskolába kezdett járni Ajaccióban és megismerkedett az ókori történelemmel, Napóleon élénk rokonszenvet érzett a téma iránt. Ez volt a közös benne egy másik fiúval, Louis de Burrienne-nel, aki a legközelebb állt ahhoz, hogy Napóleon barátjának nevezze. Louis örömmel osztotta meg a gyűjteményét a fiatal korzikaival. Napóleon hosszú órákat töltött Hannibál, Caesar és Nagy Sándor hadjáratainak tanulmányozásával. Most is, a takarója alatt, mélyen belemerült a Róma és Karthágó közötti háború történetébe, míg a hangos dobpergés fel nem verte a nyugalmát.

Napóleon letette a könyvet a szekrényére és kiugrott az ágyból. Zoknija, bricsesze és inge már rajta volt, ezzel védekezve az éjszaka hidege ellen. És így még előnyhöz is jutott, amikor a dobszó reggeli szemlére szólította a kadétokat. Felhúzta a csizmáját és felállt, végigmérve a ruháját. Rendkívül gyűrött volt és Napóleon sietősen igyekezett lesimítani a legkritikusabb részeket. Aztán felvette a kabátját és felkapta a kalapját, mielőtt elhagyta a szobát, csatlakozva az utolsó kadétokhoz, akik a négyszög felé siettek.

Mire kiért, már majdnem az összes fiú sorban állt és csendben várakozott. Napóleon áttrappolt a macskaköveken, utolsóként foglalva el a helyét. Megállt az első sor szélén, saját osztálya körében, ahogy felálltak, mintegy virtuális tanteremben. Gyorsan kihúzta magát és előre szegezte a tekintetét.

– Buona Parte kadét! – sétált oda Bertillon atya, az ügyeletes tanár. – Utolsó a szemlén. Egy vétség.

– Igen, uram! – kiáltotta Napóleon.

Tudta, hogy néhány fiú az osztályából mérgesen méregeti őt.

– Ez már túl sok, Napóleon. Ezért fizetni fogsz – szűrte valaki a fogai között.

Napóleon szája szomorú mosolyra húzódott. Nagyon is jól ismerte ezt a hangot, Alexander de Fontaine volt az, egy picardiai arisztokrata magas, világos hajú fia. Attól a pillanattól kezdve, hogy Napóleon megérkezett Brienne-be, Alexander nyilvánvalóvá tette az ellenszenvét az ifjú korzikaival szemben. Eleinte megelégedett a gúnyos megjegyzésekkel az új fiú anyagi helyzetét illetően. Alexander viszont olyan célpontot talált magának, aki nem tűrte a sértegetést heves dührohamok nélkül, aminek következtében a többiek mindig heves nevetésben törtek ki. Kiosztott néhány pofont, mielőtt a többiek szétválasztották őket, de mindketten tudták, hogy egyszer majd eljön a leszámolás napja. Alexander büszkeségébe vágó volt, hogy győzzön, mivel ő volt a nagyobb kettejük közül és az erősebb is, Ezt Napóleon is jól tudta, de jobb volt küzdeni és alul maradni, mint gyávának tűnni.

Az igazgató kijött a főépületből és megállt a kadétok előtt. Bólintással üdvözölte Bertillon atyát és mindenfajta bevezető nélkül elkezdte osztogatni instrukcióit az első osztálynak, lefelé haladva a ranglétrán, szóvá téve minden hibát. Egy vétség egy hiányzó kabátgombért, egy másik egy fűfoltos bricseszért. Majd oda ért Napóleon osztályához. A fiatal korzikai hallotta, ahogy kioszt egy újabb vétséget egy gyűrődésért az egyik fiú gallérján, aztán viszont már nem hallatszott semmi, csak az idős férfi csizmájának kopogása a macskakövön.

– De Fontaine kadét!

– Igen, igazgató úr!

– Makulátlan megjelenés, mint mindik. Megérdemel egy dícséretet.

– Köszönöm, igazgató.

Napóleon nem tudta visszatartani keserű mosolyát. Alexander egyenruháját, mint mindig, az egyik konyhafiú tisztította minden este, amíg a fiatal arisztokrata aludt. Nem volt olcsó mulatság, sem éppenséggel szabályos. De Alexander egy olyan társadalmi osztályból jött, ami a törvények felett állt.

Az igazgató végigment az első sor mentén, Napóleon pedig olyan csendben állt, ahogy csak tudott, az egyik kéményre szegezve tekintetét a négyszög túlvégén.

– Á! És ott van a mi kedvenc kis ellenfelünk – nevetett az igazgató. – Hogy van ma, monsieur Buona Oarte?

– Jól vagyok, igazgató úr.

– Valóban? Úgy lenne? – állt meg az igazgató a legkisebb fiú előtt az osztályban és előre hajolt egy kissé, hogy vastag szemüvegén át Napóleonra bámuljon. – Ön talán jól van, uram, de ó, minő borzalom, de az egyenruhája siralmas állapotban van. Mintha ebben aludt volna. Vagy így volt?

– Mi volt így, uram?

– Ne játszadozz velem, fiú! Ebben a ruhában aludtál?

– Nem, uram.

– Vagyis akkor magától gyűrődött össze, nemde? Igyekszik még csak nem is érintkezni a maga korzikai bőrével.

Napóleon visszanyelte a dühét.

– Pontosan, uram.

– Értem – egyenesedett ki az igazgató és a válla felett a felügyelő tanárnak kiáltott. – Egy vétség Buona Parte kadétnak rendezetlen egyenruha miatt… És még egy hazugságért.

Azzal elfordult és a következő osztályhoz lépett. Napóleon érezte az osztálytársai rosszindulatú pillantásait, és gyorsan megrótta magát, amiért felült az igazgató ingerlésének. Két vétség azt jelentette, hogy az ő osztálya került a kitüntetési tábla aljára. Már közeledett a hónap vége, és ha a dolgok így maradnak, az ő osztályának az iskolában kell maradnia, míg a többi kadét eltölthet egy napot a városban. Nyers, de hatékony jutalmazási rendszer volt, és jó büntetés azoknak, akik elmulasztottak eleget tenni a kötelezettségeiknek.

A szemle véget ért és az igazgató egy kis fa pódium felé indult, hogy levezesse a reggeli imát. Mint mindig, Napóleon csak mechanikusan mormolta el a falakon visszhangzó szavakat. Időpocsékolásnak tartotta a vallást. Arra gondolt, mennyivel több cipőt lehetne készíteni, hány oldallal több történelmet lehetne írni, ás mennyivel több mérföldet menetelhetne egy hadsereg, ha nem rabolna el felesleges órákat az Egyház. Az élet így is rövid. Az embereknek jobban ki kellene használniuk az idejüket.

Véget ért az ima, és ahogy az igazgató ismét eltűnt a főépületben, Bertillon atya elengedte a kadétokat reggelizni. Visszaözönlöttek a terembe a szobáik alatt, és megkeresték a helyüket a két hosszú asztalsor mellett. Amikor mindenki elcsendesedett, Bertillon rövid hálaimát mondott és engedélyt adott a leülésre. Hangos széknyikorgás és csizmadobogás töltötte meg a termet, majd a kadétok beszélgetni kezdtek, először csak halkan, majd hangjuk betöltötte az egész teret.

A konyhába vezető ajtó kitárult és számtalan izzadó fiú lépett be, gőzölgő lábasokat cipelve. Letették őket a rangidős kadétok elé, minden asztal végére. Napóleon asztalánál ez Alexander de Fontaine volt, a korzikai fiú pedig több hellyel mögötte ült. Minden kadét előtt egy fa tál állt az asztalon kanállal és egy pohárral. Egy kancsó vizezett sör állt az asztal közepén, ami körbe járt, hogy a fiúk megtölthessék a poharukat. Senki sem szólt Napóleonhoz, és a légkör lenézően nehezedett rá. Napóleon azon merengett, vajon milyen büntetést eszelnek ki neki, amiért a táblázat végére juttatta az osztályt.

– Nyújtsátok a tányérjaitokat! – kiáltotta Alexander, a lábas mellé állva, megmerítve benne egy nagy kanalat. A kadétok felé nyújtották a tányérjukat, Alexander pedig megtöltötte, majd visszaadta, azokkal kezdve, akik az asztal felé eső végén voltak. Napóleon még mindig új fiúnak számított, így az asztak utolsó helyén ült. Alexander elvette a tányérját, majd ajkai rosszindulatú mosolyra húzódtak, miközben patetikus mozdulattal, hogy mindenki lássa, kitöltött egy a többiekénél jóval kisebb adagot a fiúnak, majd fölé hajolt és bele köpött.

– Egy kis csekélység a kedvességedért, amiben ma reggel részesítettél minket.

Napóleon keze ökölbe szorult az ölében, ajkai pedig keskeny vonallá préselődtek. Érezte, hogy a szíve összeszorul a fájdalomtól. Ahogy egymásnak adták a tányérját, hogy oda érjen hozzá, minden kadét beleköpött. Az utolsó Napóleonra nézett, majd vett egy mély levegőt és egy jó nagyot beleköpött, mielőtt átadta volna a korzikai fiúnak. A leves a tál közepén remegett, rajta pedig egy vastag, fehéren csillogó réteg. Napóleon rosszul lett, és közel érezte magát ahhoz, hogy hányjon.

Alexander felnevetett.

– Egyél, Buona Parte! Vagy sosem leszel több egy közönséges korzikai törpénél.

Napóleon keze felreppent az öléből, hogy fellökje a tányért. Ebben a pillanatban egy erős és agresszív ütést érzett a sípcsontján. Fájdalmasan felnyögött és átnézett az asztalon Louis de Bourrienne-re, aki lassan ingatta a fejét.

– Ne csináld, Napóleon. Újabb vétséget fogsz kapni.

Napóleon visszafordult a tányérja felé. Arca elfehéredett az undortól. A többi kadét abbahagyta a reggelijét és kíváncsian figyelték.

Napóleon szorosan lehunyta a szemeit, vett egy mély levegőt, hogy uralkodjon az érzelmein és lassan nyugalmat erőltetett magára, hogy logikusan tudjon gondolkodni. Louis-nak igaza volt. Ez nem a dühkitörések ideje volt. Most küzdeni, a túlerővel szemben, ostobaság lett volna. Itt, Bertillon atya előtt pedig egyenesen öngyilkosság. Ezt a csatát a legjobb volt elkerülni. Ahogy kitisztult az elméje, Napóleon a sípcsontjába hasító fájdalomra koncentrált. Aztán kinyitotta a szemét, a barátjára nézett és bólintott. Ujjai elernyedtek és visszaengedte kezeit az ölébe.

– Mi? Nem vagy éhes? – szólalt meg Alexander. – Gondolhattam volna, hogy nincs gyomrod hozzá.

Hangos nevetés tört ki a többi kadét torkából, és Napóleon érezte, ahogy ismét elönti a düh, amiért gyávának tartják. Azonnal tudta, mit kell tennie. Megmutatja ezeknek a felfuvalkodott francia arisztokratáknak, hogy jobb náluk. Vett egy mélylevegőt, felemelte a kanalát és belemártotta a levesébe. Alexanderre nézett és elmosolyodott. A többi kadét feszülten várta, hogy úrrá legyen rajta a dühe. Napóleon viszont kinyitotta a száját, felemelte a kanalat és rázárta az ajkait. Nyelve megrándult az undortól, de Napóleon rákényszerítette magát, hogy egyen. Lassan, de biztosam.

– Undorító… – hallotta valaki motyogását.

A korzikai fiú folytatta az evést, amíg minden el nem fogyott, majd némán letette a kanalat. Ahogy felnézett, látta, hogy a legtöbb kadét őt figyeli hitetlenkedő megdöbbenéssel. Az asztalfőről Alexander utálattal teli tekintettel nézett rá. Ujjai ökölbe szorultak a kanala körül. Ahogy tekintetük találkozott, Napóleon szemeibe kiült a bosszú ígérete.

Folytatása következik!