Smallville 11. évad II. rész - Detektív 21. fejezet

Előzmény: Smallville 11. évad II. rész - Detektív 13. fejezet
Közvetlen előzmény: Smallville 11. évad II. rész - Detektív 20. fejezet

Folytatása következik!

Heti ajánlat - Cowgirl

Karimás kalapot fel! Itt jön a...

Nemzetközi vadnyugat

Vakrandi 2. rész

Előzmény: Vakrandi 1. rész

Írta: YKN4949

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. augusztus 14.

*******************************************************************

– Erre, kérem! – hallatszott a pincérnő hangja.

Éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog. Annyira közel voltam már, hogy kikeveredjek ebből a kalamajkából, de a randipartnerem végül mégiscsak megérkezett. Lehajtott fejjel figyeltem, ahogy az alak lehuppan velem szemben.

– Elnézést – szólalt meg egy női hang. – Késet a... Ó!... Elnézést!... Bizonyára tévedés történt.

Minden bizonnyal úgy volt. Ledöbbenve néztem a velem szemben ülő nőt. Nyilvánvalóan több randevút is leszerveztek ma estére és a pincérnő szarvas hibát vétett.

– Igen. Nos... – motyogtam. – Én a vakrandimra várok... – néztem fel a pincérnőre, de ő már távozott.

– Én is – mondta a nő. Egy jó korosztállyal fiatalabb volt nálam. Úgy huszonöt évesre becsültem. És nem épp úgy nézett ki, mint aki egy randira készült, annak ellenére, hogy, el kell ismernem, sokkal jobban nézett ki nálam. Nagyjából ugyanolyan magas volt, mint én, de vékonyabb. Egy szűk fehér pólót viselt fekete „The Clash”-felirattal és testhez simuló fekete farmert. Kicsi, de formás mellei voltak, amik jól kirajzolódtak pólója alatt, akárcsak feszes hasfala, karcsú dereka és hosszú lábai. Valami miatt arra is felfigyeltem, milyen kicsik és kecsesek a kezei, ahogy a telefonját szorongatta, a körmeit pedig feketére festette. Fakó bőre volt és fitos orra a szikrázó kék szemei uralta arcán, valamint piszkosszőke haja, amit egy divatos fekete kalap takart.

Magamban kuncogtam. Nem épp az a magas, titokzatos és jóképű randipartner, akire számítottam.

– Feltételezem, az étteremnél követtek el valami hibát. Mindent helyre rakunk, ha a pincérnő visszajön – mondtam, a lány pedig bólintott. Arcára zavart mosoly ült ki.

– Sejthettem volna, hogy valami ilyesmi fog történni. Amilyen az én szerencsém... – vonta meg a vállát, majd nyújtózkodott egy kicsit. Elég fáradtnak tűnt. Hátát a falnak feszítette, amitől mellei nekinyomódtak a pólójának, majd elengedte magát.

– Ó, nagyon is meg tudom érteni. Mondtam is a barátaimnak, hogy ez fog történni. Nos... nem pont ez, de valami hasonlóan rossz.

Ő ismét bólintott.

– Ezek a barátaid szervezték le neked a randit? – váltott közvetlenebb hangnemre.

– Aha. És neked?

– Csak egy fickó, akivel együtt dolgozom. – Nem igazán talált más mondanivalót, és én sem. Egy pillanatra bizonytalanul végigmértem, ő pedig elfordította a tekintetét. Szemmel láthatóan ő is zavarban volt. Bár, őszintén, a tudat, hogy ő is ugyanolyan helyzetben van, mint én, kissé megnyugtatott. Nagyon vonzó lány volt, szóval, ezek szerint, a vakrandi nem csak az elkeseredett vénemberek sportja.

– Talán a randipartnereink is együtt ücsörögnek egy másik asztalnál – mondta végül, megtörve a kényelmetlen csendet. Kicsit erőltetettebben nevettem fel, mint szerettem volna, de próbáltam ellazultnak tűnni.

– Szerintem arról már tudnánk. Úgy értem... a srácok kevésbé... tolerálják az ilyesmit. Gondolom, a mieink késnek.

– Ja. Elég sokat – mondta, majd mindketten zavartan bólintottunk. Ismét majd egyperces csend telepedett ránk. Én a terítőt vizsgáltam a tekintetemmel, miközben hallgattam, ahogy az ő ujjai a mellette álló széken dobolnak.

– Nos, legalább szép az este egy randihoz... már ha a partnereink megérkeznek – bámultam ki az ablakon.

– Aha – követte ő is a tekintetem. Odakinn már sötét volt, de a hold fényesen ragyogott, kékes derengésbe vonva az utcát az étterem előtt. Az emberek lassan andalogtak, mi pedig minden csinos fiatal férfit reménykedve mértünk végig, hátha ő lesz valamelyikünk lovagja.

– Nos... egész jól kiöltöztél a randidra – próbáltam fenntartani a beszélgetést. Bár nem igazán tudtam, mit mondhatnék, de a csendtől csak egyre feszültebb lettem.

Ő elmosolyodott.

– Köszönöm... Sosem volt igazán kenyerem a kiöltözés. Mindig azt veszem fel, amihez hangulatom van – nevetett fel erőltetetten. – Bár, attól tartok, kicsit különcnek nézek ki. Te viszont tényleg csinos vagy. Biztos lenyűgözöd majd a partneredet.

Tudtam, hogy csak a csend elűzése kedvéért beszél, akárcsak én, de jól esett a bók.

– Szerintem meg túl hivatalos a külsőm.

– Nos, illik hozzád – válaszolta, de nem tudtam leszűrni a szavaiból, ez vajon jó vagy rossz dolog-e.

– Nos, te se nézel ki különcnek. Csak... tudod... lazának. Illik hozzád – viszonoztam a bókot. Aztán ismét csak mosolyogtunk egymásra, némaságba burkolózva. De legalább már nem voltunk teljesen idegenek. Az idő viszont csak tovább pergett. Hol lehet vajon a pincérnő?

Végül a lány felsóhajtott.

– Legalább nézzük így: Ami elromolhatott, az el is romlott. Innen már csak jobb lehet – próbáltam mosolyogni.

– Aha – válaszolta. – Koncertem lett volna ma este, de lemondtam a randi miatt. Most már tényleg ajánlom, hogy forduljanak jobbra a dolgok.

– Én dolgozni terveztem – húztam el a számat.

Megrázta a fejét, kissé átrendezve fürtjeit, majd a telefonját kezdte piszkálni az asztalon.

– A fickó, aki leszervezte nekem a randit, azt mondta, a partnerem már-már kínosan pontos. Most meg itt tartunk... – emelte fel a telefont és az ujjai között kezdte forgatni. – Talán írok neki. Eric eléggé szétszórt tud lenni. Talán rossz címet adott meg.

Hirtelen mintha fejbe vágtak volna. Azt mondta... Eric? Nem úgy néz ki, mint aki a legjobb barátnőm férjével dolgozna egy... lemezkiadónál. De akkor is... Túlságosan is nagy egybeesés, hogy véletlen legyen. Úgy éreztem, muszáj többet megtudnom erről a lányról.

– Mi is a randipartnered neve?

– Csak a pincérnőtől tudom. Egy Ash nevű fickóra várok. Mint az Evil Dead-es srác, gondolom. Fura név – böngészte a névjegyzékét.

Úgy éreztem, megfordul velem a világ.

– Riley? – kérdeztem, mire felnézett a telefonjából és felvonta a szemöldökét.

– Igen?

Ez már teljes mértékben meggyőzött. Egy pillanatra levegőt se kaptam. Mi a fene folyik itt?

– Helló! Én vagyok Ash. Ashley, de a barátaimnak csak Ash – nyújtottam a partnerem felé a kezem. A hangom elcsuklott. Nem tudtam, mi mást mondhatnék még.

Riley-nak leesett az álla. Idegesen mosolygott és megrázta a fejét. Mindketten ráébredtünk, mit jelent mindez. A „pasijaink” egyáltalán nem késnek. Mindkettőnk randipartnere időben érkezett.

– Ó... Nem, nem, nem. Én... én egy férfira várok – hebegte, mire én elpirultam. Hülyén éreztem magam.

– Én is – válaszoltam. – De a barátom, Kim, ide küldött, hogy találkozzak a férje, Eric egyik munkatársával, akit Riley-nak hívnak.

A lány horkantott egyet és megrázta a fejét. Kezdtem egyre tisztábban látni. Nyilvánvaló, hogy egy nővel hoztak össze nekem randit. De még mindig nem voltam képes felfogni.

– Eric Carter és Bombázó Kim? – rántott vissza a hangja a valóságba.

– Ja. Eric és Kim Carter – bólintottam, csak a következő pillanatban fogva fel, mit is mondott. – Bombázó Kim?

Riley fülig pirult és a telefonjára pillantott, csak hogy kerülje a pillantásomat.

– Ööö... nos... igen. Van két srác is az irodában, akinek Kimnek hívják a feleségét, szóval az egyiket „Magas Kimnek” nevezzük, mert magasabb, mint a férje, Hank, a másikat meg „Bombázó Kimnek”, mert ő... nos... bombázó, Eric meg egy idióta. A többiek találták ki – magyarázta tiltakozva.

Nos, úgy tűnik, alaposan rászedtek minket. Eric és Kim összehoztak egy Riley nevű nővel Eric irodájából. Pedig nagyon jól tudták, hogy hetero vagyok. És nyilvánvalóan Riley-ról is tudták, hogy az. Mégis ezt tettek velünk. De miért?

– Most nagyon zavarban vagyok. Sajnálom – motyogta Riley, ismét kerülve a tekintetemet.

Úgy éreztem, tennem kell valamit. Mármint tényleg valamit ahelyett, hogy ismét percekig ülnénk kényelmetlen csendben.

Mi a fenét jelenthet ez az egész? Próbáltam kitalálni valamit. Próbáltam helyrerakni a szituációt, hátha találok benne valami értelmet. De a vége csak az lett, hogy teljesen összezavarodtam és csak egy dologra tudtam gondolni.

– Tudom, hogy nem vicces – magyarázkodott tovább Riley. – Szerintem Eric nem is annyira bunkó.

Talán csak valami praktikus tréfa volt. Bizonyára Riley is régóta szingli már, úgyhogy gondolták, megpróbálják, hátha... nem is tudom. Őrület? Kétség sem férhet hozzá. De akkor se volt értelme. Én nem vagyok leszbikus. Mégis miből gondolta Eric és Kim, hogy ez vicces lenne? Egek! Ez volt a legkínosabb pillanat egész életemben.

– Nos... nem olyan rossz a helyzet – mondtam, meggyőződés nélkül.

Talán direkt ültettek minket az ablak mellé, hogy figyelhessenek és kinevethessenek minket. Kinéztem, de senkit se ismertem fel az utcán járó-kelők közül.

– Pedig mégis itt vagyunk – horkantott Riley. Éreztem, hogy a harag elönti az agyamat és ez bizonyára az arcomra is kiült, mert ő azonnal ismét védekező állást vett fel. – Ne haragudj! Nem a te hibád. Csak jár az agyam az egészen. Mindenki azt hiszi, hogy randizni vagyunk itt. Az egész személyzet benne lehet a tréfában. Engem pedig ez nagyon... kényelmetlenül érint.

– Egy hajóban evezünk. Nem kell bocsánatot kérned – mondtam, miközben továbbra is próbáltam összekaparni a gondolataimat. A felszín alatt viszont pontosan ugyanazt a kényelmetlen zavart éreztem, mint amiből Riley-t ki akartam rángatni.

Nem tudtam, mi mást mondhatnék. És akkor egy hang szakította félbe a társalgásunkat.

– Jó estét! A nevem Heather és én leszek ma a pincérnőjük.

Riley és én a csinos fiatal lány felé fordultunk, aki fekete egyenruhájában és nyakkendőjében mosolygott az asztalunk mellett. – Kívánnak esetleg egy üveg bort vagy valami más italt étkezés előtt?

A frusztráció tovább növekedett bennem.

– Nem... ööö... köszönjük, de nem – mondtam, küzdve a szavakkal. De aztán végül bevillant egy ötlet. – Mégis meggondoltuk magunkat. Inkább távoznánk.

Riley egyetértően bólintott és anélkül, hogy a pincérnőre nézett volna, a táskájáért nyúlt. A tréfának vége.

A pincérnő a csípőjére tette a kezét és félrebillentette a fejét.

– Ó! Ezt sajnálattal hallom. Akkor mit mondjak Kimnek a számláról?

Egy pillanatra ledermedtem a barátnőm neve hallatán.

– Kim? Ő hogy jön ide? – vonta fel a szemöldökét Riley.

– Nincs számla. Nem rendeltünk semmit. Csak távozunk – álltam fel.

– Azt tudom. A megegyezésre gondoltam – mondta a pincérnő.

– Miféle megegyezésre? – néztem rá. Valami újabb tréfáról lenne szó? Valami beteges esküvői torta vagy ilyesmi? „A két nőnek, aki képtelen bepasizni. Vegyetek egy alomnyi macskát és költözzetek össze!” Haha! Nagyon vicces.

– Kim és a férje beleegyeztek, hogy fizetik a vacsorát ma este. Üzenjem azt, hogy nem tartanak rá igényt? – kérdezte a pincérnő.

– Nem érdekel. Én csak menni akarok.

– Mégis mennyit hajlandóak fizetni? – helyezkedett vissza a székébe Riley.

A pincérnő megvonta a vállát, én viszont nem foglalkoztam vele. Megragadtam a táskám és indultam volna, hogy távozzak, de ekkor megfogott valami Riley hangjában.

– Azt nem mondták – válaszolt a pincérnő. – Csak itt hagytak egy kitöltetlen csekket.

Riley rám nézett és széles mosoly jelent meg az arcán, ördögi és... valahogy... csinos arcot kölcsönözve neki. Előre hajolt és összedörzsölte a kezeit.

– Ez lenne a helyzet?

A pincérnő zavartan bólintott, Riley pedig rám nézett.

– Te is arra gondolsz, amire én? – A hangja cinkosan csilingelt. Azonnal megértettem a tervét. Egy kis bosszú. Az átverés ára egy igen-igen drága vacsora lesz. Egy pillanatig gondolkoztam, majd megráztam a fejem.

– Nem. Ők nem...

– Akarnák, hogy elszalasszunk egy jó vacsorát – fejezte be helyettem Riley és mosolyogva a pincérnőre nézett, majd ismét felém fordult, felvonva a szemöldökét. – Fizetésidő van. Higgy nekem, Eric megengedheti magának. És megérdemlik, amit kapnak.

Tudtam, hogy igaza van, de akkor is haboztam.

Dühös voltam Ericre és Kimre, de össze is voltam zavarodva. Nem tehettem ezt velük. Nem szép dolog más pénzét költeni nyakló nélkül. Főleg a barátaimét. Még akkor se, ha ezek a barátok ilyen... gonoszul viselkedtek. A fejemben ott visszhangzott a hangjuk arról, hogy megérdemlem, hogy boldog legyek. A beszélgetésemre gondoltam Kimmel. Arrra, amikor elsírta magát és a jövőmről meg az igényeimről beszélt. Tényleg úgy nézett ki, mint akit megbántottam. Elérte, hogy feladjam a véleményem, csak hogy neki örömet szerezzek.

De az egész csak egy tréfa volt. Egy jól megtervezett átverés. És én mit kapok cserébe? Egy ingyen vacsorát? A bűntudat emléke, amit keltett bennem, egyre csak feltüzelte a haragomat. Sose voltam még ilyen dühös életemben.

– Valójában egészen megéheztem – ültem vissza a székemre. Eric és Kim addig fog fizetni, amíg kvittek nem leszünk. Aztán pedig soha többé nem beszélek velük. Ezt nem tudtam megbocsátani. Egy ízléstelen tréfa egy dolog. De ez már mindenen túlment. Minél többet gondolkodtam rajta, annál nehezebben tudtam megérteni. Semmi okát nem láttam, hogy a barátaim ilyen gonoszak legyenek hozzám. De az itt hagyott bankkártyájuk adott egy lehetőséget.

Láttam, hogy Riley is így érez, ahogy a menüjéért nyúl.

– Nos, miss, szeretnénk egy üveggel a legdrágább vörös borukból... és egy üveggel a legdrágább fehér borukból is. Ööö... és szeretnénk egy... mondjuk minden előételből egyet. Emellett szeretnénk kettőt a legdrágább főételükből és... a napi ajánlaton is megosztozunk – lapozta végig a füzetet, miközben a pincérnő szeme egyre nagyobbra guvadt.

Riley szavai éles pengékként röpködtek. Imádtam a belőle áradó hevületet.

– Ha javasolhatom, van egy kiváló fehér borunk a halhoz... – kezdte a pincérnő, de Riley félbeszakította.

– Az a legdrágább?

– Nem, de...

– Mi a legdrágábbat szeretnénk. Kell adni az ízlésre is – vigyorodott el, nekem pedig, minden dühöm ellenére, nevetnem kellett. – Köszönjük. – Azzal átnyújtotta a menüt a pincérnőnek, aki pár pillanatig csak bámult ránk, majd összeszedte magát és egy bólintás kíséretében távozott.

Folytatása következik!

Smallville 11. évad II. rész - Detektív 20. fejezet

Előzmény: Smallville 11. évad II. rész - Detektív 13. fejezet
Közvetlen előzmény: Smallville 11. évad II. rész - Detektív 19. fejezet

Folytatása következik!

Heti ajánlat - Motor

Mert motorozni jó.

Sorskerék