Vakrandi 3. rész

Előzmény: Vakrandi 1. rész
Közvetlen előzmény: Vakrandi 2. rész

Írta: YKN4949

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. augusztus 14.

*******************************************************************

– Te teljesen megőrültél – mondtam, miután a pincérnő távozott. Örültem, hogy ez a lány mellettem áll. Egyetértettünk, hogy ez az egész bosszúért kiált, de nekem fogalmam sem lett volna, hol kezdjem.

– Remélem, nem bánod, hogy rendeltem helyetted is. De, elvégre, randin vagyunk – mondta, nekem pedig akaratlanul is mosoly ült ki az arcomra.

– Egyáltalán nem. Feltéve, hogy hagyunk helyet a desszertnek is.

– Desszerteknek – emelte fel a mutatóujját, mire mindketten felnevettünk. Aztán ismét csendben ültünk pár percig és próbáltuk megemészteni magunkban az új szituációt. Végül támadt egy ötletem.

– Hé! Mit szólnál, ha mennénk? Az ételt úgyis elkészítik és kiszámlázzák. Mi lenne, ha mi közben hazamennénk?

– Ööö... szerintem ne, Ash! Értékelem, de én inkább maradnék. Először is, még nem végeztem itt. Másodszor, mondtam már, hogy lemondtam minden programomat, úgyhogy nincs mára már semmi dolgom. Neked van?

– Nos, visszamehetnék az irodámba, azt hiszem. De igazából nem... – gondolkoztam el, hogy mégis mi produktívat csinálhatnék még.

– Akkor felejtsd el! – válaszolta Riley. – Csak lazíts és élvezzük életünk legdrágább vacsoráját! Jó társaságnak tűnsz. Viszonozzuk a barátainknak ezt a „randit”!

Félrebillentettem a fejem és Riley arcába néztem, majd lassan bólintottam. Teljesen igaza volt.

– Azt hiszem, igazad van – mondtam. – Szórakoztatóbbnak tűnik, mint a papírmunka.

– Zene füleimnek – nevetett fel.

A következő pillanatban megérkezett a sommelier két üveg borral. Meglepettnek tűnt, hogy két üveget kell felszolgálnia két embernek, de nem szólt semmit, csak szó nélkül kihúzta a dugókat és teljesítette a feladatát.

– Mmm! – fogta a kezébe a poharát Riley és lögybölni kezdte benne a vörös bort. – Ezt meg tudnám szokni. Köszönjük, a többit majd elintézzük magunk.

A sommelier úgy nézett rá a szeme sarkából, mintha megőrült volna.

– Azért vannak itt, hogy kiszolgáljanak – vetettem ellen. – Ők tudják, hogyan kell.

– Igen. Tudják, hogy töltsék csak a negyedéig a poharat, hogy aztán felgyűljön a bor illata és te kedvedre szagolgathasd. De én csak lerészegedni akarok valaki másnak a számlájára. Teljesen megtölteni pedig én is megtudom a poharat – vette át az üveget és céltudatosan önteni kezdte magának a bort, egészen a pohara karimájáig. A sommelier elborzadva megcsóválta a fejét és távozott.

– Én dolgozom holnap – tiltakoztam, a poharam fölé tartva a kezem.

– Ne akard, hogy egyedül igyak, Ash! – kezdte önteni a bort, és amikor az a kezemre ömlött, gyorsan félrerántottam. A poharam hamarosan éppen annyira tele lett, mint az övé. Dühös akartam lenni, de végül csak nevettem az eszementségén. Nem akart meggyőzni semmiről. Csak azt tette, amit akart és remélte, hogy én is csatlakozom hozzá. És miért is ne?

– A mi kis... leszbikus randinkra! Azt hiszem – koccintotta Riley az enyémhez a poharát, mire én felnevettem.

– Oké... arra!

Mindketten kezünkbe fogtuk a poharunkat és hosszan belekortyoltunk, élvezve a bor ízét. Riley nem fogta vissza magát. Egy húzásra kiürítette a poharát. Úgy kortyolta, mintha csak víz lett volna.

– Váó! – tette le végül a poharát. – Nem nyakaltam így a bort az egyetemi bulik óta. És az csak valami olcsó lőre volt.

– Az se lehetett olyan régen – kortyoltam bele ismét az italomba. Igyekeztem lépést tartani.

– Hát, a diplomaosztóm... két éve volt. De többnek tűnik – válaszolta elgondolkozva. Úgy tűnt, a bortól feloldódtak kicsit a gátlásai. – És te?

– Mi van velem?

– Te mikor diplomáztál? – mosolygott. – Feltételezem, ez még az udvariasabb érdeklődés a korod iránt.

– Ó! Oké... Harmincnégy vagyok, szóval... tizenegy éve lehetett – válaszoltam, majd én is elmerengtem kicsit. Olyan régen lett volna már?

– Váó! Ezt nem hittem volna.

– Micsodát?

– Ne érts félre! Nem azt akarom mondani, hogy gyerekes vagy, vagy ilyesmi, de... nem nézel ki harmincnégynek. Nem néztelek többnek huszonötnél, vagy maximum huszonhatnál.

– Az egyértelmű, hogy te még nem múltál el harminc. Mert harminc alatt senki nem venné bóknak, ha kilenc évvel fiatalabbnak nézik.

Éreztem, ahogy a bor szétárad az ereimben. Vagy ezt a melegséget a bókolása okozta?

– És hol voltál? – kérdeztem-

– Itt voltam végig. Nem mentem sehova – kuncogott. Érződött a hangján, hogy a bor már alaposan a fejébe szállt, de én is csak mosolyogni tudtam a poénon.

– Nem úgy, te buta. Egyetemre hova jártál? Azt mondtad, azóta nem nyakaltad így a bort. Az hol volt? Valami partys suli? Nem mintha el akarnálak ítélni. Ne érts félre!

Riley ismét felnevezett, majd benyúlt a pólójába a mellei közé és kiemelt valamit. Egy vékony lánc volt, amit kicsatolt a tarkójánál, majd átnyújtott.

– Igazán felemelő hely volt, de nem nevezném partys sulinak – mondta, miközben én összevont szemöldökkel átvettem a kis tárgyat. A lánc egyszerű, futtatott ezüst bizsu volt, de a medál igencsak patinás. Bár, ahogy jobban megnéztem, rájöttem, nem is medál, sokkal inkább egy gyűrű. Egy évgyűrű a Davis Bible College-ból.

– Bible College? – néztem fel rá felvont szemöldökkel.

Riley felnevetett és bólintott, miközben visszavette a gyűrűt.

– Igen – válaszolta. – Gondolom, nem vagyok épp az a visszafogottan öltözködő, sótlan, szemérmes kis végzős lányka, akit a Davies-nél magad elé képzelnél – kortyolt ismét a borába.

Zavartan felnevettem. Igaza volt. Valahogy egy ilyen punkos lány sehogy se illett a fejemben a Bible College-hoz.

– Hogy őszinte legyek, ez volt az utolsó, amire számítottam volna. Még az se lepett volna meg jobban, ha valami bohóctanfolyamot végeztél volna – válaszoltam, mire mindketten felnevettünk.

Ekkor megérkezett a pincérnő az első nagy halom előétellel. Azonnal enni kezdtünk, nem akarva elpocsékolni a drága fogásokat. Még ha mind Kim és Eric kontójára megy is.

– Nos – szólalt meg Riley, miután végzett egy ráktállal. – A szüleim mindketten görcsösen konzervatív keresztények. A választás csak a Bible College és aközött állt fenn, hogy egyáltalán nem megyek egyetemre – magyarázta.

– Nem túl sok lehetőség.

– De nekem ez is épp elég volt. Legalább elszabadulhattam otthonról. Nem akartam tizennyolc évesen megházasodni, mint a lányok fele a templomból.

Egyre inkább kezdtem becsülni ezt a lányt. Nehéz lehetett sutba dobni minden családi tradíciót a továbbtanulás kedvéért. Nagy bátorság kellett hozzá.

Ismét felnéztem Riley-ra, még egyszer belekortyoltam a boromba és újból végigmértem őt. Fiatal volt és egy kicsit vadóc, de vicces, humoros és tele életenergiával. Arról nem is beszélve, mennyire csinos. Talán még barátok is lehetnénk. Persze csak ha nem lenne ez a faramuci helyzet, amiben megismerkedtünk. Vajon azt hitték, tényleg tetszhetnénk egymásnak?

Azonban ez sem járt sokáig a fejemben, mert a bor ízéről a nyelvemen eszembe jutott valami.

– És honnan szereztetek annyi alkoholt a Bible College-ban? – kérdeztem. – Azt hittem, ott minden létező eszközzel igyekeznek kizárni a Sátán eféle alkotásait.

Riley felkacagott és megvonta a vállát.

– Általában így is volt. Kivéve másod- és harmadévben. Amikor másodéves voltam, jött egy hozzám hasonló elsős lány. Heather. Együtt lógtunk a vallásos órákról és sokat szórakoztunk. Amolyan tipikus egyetemi buli volt. És már elég idős voltam, hogy alkoholt vegyek, szóval csak azon múlt, hogy megfelelő helyet találjunk, hogy megigyuk... De abból ítélve, amilyen szakszerűen iszod a bort, te nem igazán tartozhatták a nagy egyetemi partiarcok közé annak idején – vigyorgott.

Én is elmosolyodtam. Éreztem, hogy az alkohol egyre inkább a fejembe száll, úgyhogy inkább félretoltam a poharamat.

– Valóban nem – válaszoltam. – Valahányszor igazán felöntöttem volna a garatra, Kim meggyőzött...

– Kim? Bombázó Kim? Szóval már több mint tíz éve ismered őt?

Még mindig fura volt ezen a becenéven hallani emlegetni a legjobb barátomat, de el kellett ismernem, Kim tényleg nagyon vonzó nő.

– Igazából jóval régebb óta.

– Őszintén, ez az egész helyzet nem nagyon passzol a személyiségéhez. Ericről még el tudnám képzelni, de Kim... Igaz, csak kétszer beszéltünk, de nem tűnik annak a cselszövő alkatnak.

– Nem is az – ráztam a fejem és magam elé képzeltem a legjobb barátomat. Mindig is kedves és törődő ember volt. – Egyáltalán nem az. Nagyon is szeretetreméltó ember – mondtam, talán kicsit nyíltabban is, mint kellett volna.

– Akkor tényleg fura – kapott be egy sült húsgolyót Riley. – A fenébe! – kerekedett el a szeme, majd felkapott egy szalvétát és abba köpte. – De nem olyan fura, mint ez.

Olyan hangosan nevettem fel, hogy a környező asztaloknál ülő emberek szúrós tekintettel néztek ránk. A szám elé tettem a kezem és igyekeztem visszafolytani a nevetést.

– Valamiféle tengeri herkentyű lehetett – kuncogtam.

– Szerintem meg inkább egy egész hétvégén át az öltözőszekrényben büdösödött izzadt zokniban sült lábszőr – válaszolta Riley, amitől nem tudtam megállni, hogy ismét felnevessek.

– De legalább nem kell fizetned érte – nyögtem ki végül, Riley pedig rám emelte a poharát. Én is a poharamért és a másik üvegért nyúltam, hogy csatlakozzak hozzá.

Folytatása következik!