Lopott pillanatok Jennával 11. fejezet

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.

******************************************************************************************

Miután eltettem az étel maradékát és elmosogattam az edényeket, visszaültem a számítógépemhez. Azt mondogattam magamnak, hogy elvégezhetek még némi munkát most, hogy Kat felébredt. Azonban mégis kit akartam átverni?

Látszólag meglehetősen kényelmesen helyezkedett el a kanapé egyik végében, egy takarót csavarva a lábai köré és egy párnát gyömöszölve a dereka és a bútordarab baloldali karfája közé. Hívogató látvány volt.

Egy film és Kat alkalmankénti nevetésének hátterében könnyű volt elképzelni, hogy minden este ezt csináljuk. Főzünk egymásnak, lazítunk az egész napos meló után, miközben ő filmet néz. Kipihenjük magunkat a hétvégén. Ha leszámítjuk az ex-vőlegényt és a látogatást a sürgősségin, most is ez történt.

A fájdalom visszatért, ahogy egyre tovább néztem őt. Az álmodozásom pedig arról, ahogy kényelmes kettesben töltjük az életünket, átváltozott azzá a képpé, ahogy együtt ölelkezünk a kanapén. A karjaimban tartom őt, miközben álomba merülünk. Kényeztetem úgy, ahogy azt azoktól a nőktől tanultam, akik törődtek velem. És ő is kényeztet engem.

Végül már nem tudtam tisztán gondolkodni. Egek, ez reménytelen! Még negyvennyolc órát se bírok ki anélkül, hogy utána vágyakoznék. Hogy bírnék így ki bármennyit is úgy, hogy csak barátként legyek mellette? Napokig, hetekig, hónapokig… talán évekig is. Figyelni, ahogy végül beleszeret egy újabb férfiba… talán hozzá is megy, gyerekeik születnek…

Összeszorítottam a szemeimet és az öklömet, magamban azt kívánva, bárcsak sosem találkoztam volna vele újra. Túlságosan is nehéz volt. Önző voltam és kicsinyes. Gyűlöltem arra gondolni, hogy magára hagyjam, amikor ilyen állapotban van, de ez tartósan elviselhetetlen volt. Jobb lesz így mindkettőnknek, mint Isten tudja meddig kihúzni. Egy ideig talán a Maggie’s-től is távol kellene maradnom, megakadályozandó, hogy rám találjon. Oda kell majd figyelnem a hívásaimra is a munkahelyemen is… és a látogatóimra.

A pokolba! Megtervezni azt, hogyan kerüljem el Katet, még nehezebb volt, mint megpróbálni elcsábítani őt.

De nem mehetek el. Egyelőre még nem. Talán én dolgozni fogok holnap, Kat viszont nem. A nap pedig épp csak kezdett lenyugodni. Talán még élvezhetem egy kicsit a társaságát anélkül, hogy az túlzott nyomulásnak tűnjön. Biztosra akartam menni, hogy nyugodtan tölti az éjszakát, aztán megteszek minden tőlem telhetőt, hogy holnap felszívódjak. Talán végül én leszek az, aki magzatpózba gömbölyödik az ágyban és álomba sírja magát összetört szívvel.

Kikapcsoltam a laptopot, töltöttem egy pohár vizet, a tenyerembe fogtam a fájdalomcsillapítókat, amiket az orvos felírt, és beléptem az oroszlán barlangjába azzal, hogy leültem a kanapé Kattel ellentétes végére. Próbáltam valamiféle beszélgetést kezdeményezni, miközben a film stáblistája pörgött a képernyőn. Ami viszont végül elhagyta a számat, meglehetősen… ostobán hangzott.

- Nem vagy éhes?

- Nem. Azt hiszem, mist el leszek egy darabig. – Átvette a poharat, amit felé nyújtottam és bevette a két pirulát, majd letette az üres ivóalkalmatosságot a padlóra, mielőtt kicsit fészkelődve még jobban kényelembe helyezte volna magát a kanapé sarkában.

- Fáradt vagy? – A fenébe is! Még egy hülye kérdés. Olyan voltam, mint egy túlaggódó anya.

Kat megrázta a fejét, de közben ásított is egy nagyot.

- Egy kicsit. De nem akarok túl sokat aludni napközben. Úgy az egész éjjelt fenn tölteném. Viszont kíváncsi vagyok.

Lélegezz, Jenna! Végig tudod csinálni. Viselkedj természetesen csak még pár óráig! Aztán leállhatsz azzal, hogy a kést forgasd a saját szívedben, még ha a kelleténél jobban is vérzel, amikor azt végül kirántod magadból.

- Mivel kapcsolatban? – Magam alá húztam az egyik lábamat és Kat felé fordultam, mosolyt erőltetve az arcomra.

- Laurennel.

A szívem a torkomban dobogott. Egy szót sem tudtam kinyögni. Éreztem, ahogy felszalad a szemöldököm.

Kat lesütötte a szemét és a kezeit nézte, amik egy a takaróból kiálló szövetszállal játszottak. Halványan megvonta a vállát.

- Ő… ő a te…

Próbáltam kitalálni, milyen szót akar használni, de aztán csak egyszerűen rövidre vágtam a dilemmát: - Barátom.

Felpillantott rám, bár a fejét még mindig lehajtotta. Ettől a pillantástól teljesen felforrt a vérem és a gondolataim csak még pajzánabbak lettek.

- De nem a barát…nőd?

Egy pillanatig sem haboztam.

- Nem.

- Ó!

Édes Istenem! Hova akar ezzel kilukadni?

- Ugyanannál a cégnél dolgozunk. Ez minden.

- Ó!

Megkönnyebbülést hallottam volna ki a hangjából? Felegyenesedtem és közelebb araszoltam hozzá, hirtelen képtelenül arra, hogy ellenálljak a késztetésnek és közelebb húzódjak.

- Miért?

Ismét megvonta a vállát. Kissé elfordította a fejét és felpillantott rám, valamiféle pajkossággal a tekintetében, még ha ez nem is volt szándékos tőle.

- Nincs különösebb oka.

Azt várta, hogy ezt elhiggyem? Ő hozta fel a témát. Nem tudtam megállni, hogy felnevessek ettől az egyértelmű lódítástól.

- Komolyan?

- Én csak… azt hittem… aznap… a bárban…

Habozott. A jobb keze remegett. Ennyire ideges lenne?

Aztán villámcsapásként ért a felismerés.

Szent szar! Most flörtöl velem? Azt akarja kideríteni, szabad vagyok-e?

Azóta a péntek este óta a leghalványabb utalást sem érzékeltem arra, hogy Kat vonzódott volna a nőkhöz. Hogy vonzódott volna hozzám. Igen, hozzám bújt a kórházban, de azt betudtam annak, hogy fájdalmai voltak és kimerült. Szüksége volt valakinek a közelségére.

De most? Merhetek reménykedni?

- Csak iszogattunk munka után – válaszoltam fátyolos hangon. Éreztem, hogy a szívem egyre hevesebben ver. Megnyaltam hirtelen kiszáradt ajkaimat. – Az egy kényelmes hely, ahova anélkül mehetünk, hogy attól kellene aggódnunk, a srácok ránk hajtanak. Ráadásul az öccse ott dolgozik. Ő a pultos.

- Ó!

Azt hiszem, a meglepetését leginkább az okozta, hogy szinte már az ölében ültem, nem a megjegyzésem. Mozdulatlanul ült. A tekintetem az ajkaira szegeződött. A józan ész szinte megszűnt létezni. Itt volt az idő. Most vagy soha. Pokolba a következményekkel!

- Kérlek, bocsáss meg Kat, de ezt meg kell tennem!

Aztán már nem maradt meg semmi más, csak az extázis. A meleg és a puhaság. Érzéki ajkai, amik az enyémekhez simultak. Szinte hívogattak, én pedig engedelmeskedtem nekik.

Egy korábbi csókhoz sem volt hasonlítható. Még Celene-éhez sem, aki már a nyelve legapróbb mozdulatával is a csúcsra tudott juttatni. Úgy éreztem, mintha eddig nem is éltem volna. Mintha végre haza érkeztem volna.

Az agyam mélyén a neuronok érzékelték a nyomást a vállamon… az erőt, ami próbált eltolni. Nem akartam abbahagyni, de ha már az ajkaink egyszerű találkozása ilyen hatást váltott ki, aggódtam, mi jöhet még ezután.

Milyen újfajta gyönyört érhetünk el ha a kezem hozzáér?

A fülem úgy fókuszált meglepett sikkantására, mint a denevéré. Alig pár centire húzódtam el, hogy halkan csitítsam, majd végig simítsak ujjaimmal karcsú nyakán. Ujjaim hegye tincseivel játszott.

Pár pillanatig Kat nem is reagált. De aztán a nyomás a vállamon enyhült és ő is visszacsókolt.

Mélyről jövő, állatias nyögés tört fel belőlem. Nem éreztem többé ellenállást az irányából. Elengedtem magam és elvesztem ajkai ízében.

Mint amikor a napsugarak áttörnek a felhőkön egy esős napon, az ajkai szétnyíltak. Nyögése csatlakozott az enyémhez, amikor beletúrtam a hajába, gyengéden hátra billentve a fejét, miközben nyelvem az övé köré fonódott.

Aztán a keze már a karomon is volt. Ahelyett azonban, hogy eltolt volna, megszorította meztelen alkaromat, majd feljebb csúszott könyékig feltűrt pólómra. Végig simított a vállamon, majd megállt arcomon.

Lehunytam a szemeimet és mélyen a szájába nyögtem, ahogy a nyelve az enyémet izgatta. Ujjai pedig ekkor a hajamba túrtak. De aztán gyorsan fel is adták játékukat, hogy visszatérjenek a vállamra, ezúttal megragadva és lefelé tolva. Újabb sóhaj ütötte meg a fülemet. Egyik kezem a tarkójára simítottam, biztosítva őt, hogy nem megyek sehova.

Az ajkaim a saját útjukat járták, folyamatosan változtatva a nyomást. Becsuktam a szám, majd ismét kinyitottam, alig hagyva őt lélegzethez jutni, mielőtt ismét akcióba lendültem volna. Teljesen megnyíltam előtte, simogattam az arcát, cirógattam bőrét, ahol csak értem, elmerülve az ujjaim hegyéből a testembe áramló szikrák erejében.

Nem sokkal később elhúzódtam, de csak egy kicsit. Nem tudtam eleget kapni belőle. Ajkai édes ízéből, forró leheletéből, az érzésből, amit ujjai érintése kiváltott a tarkómon. Mintha a világ megszűnt volna létezni.

Vad csókok helyett csak lágyan harapdáltam alsó ajkát, végig futtatva nyelvem annak peremén. Ajkaimat az övéihez dörgöltem, mielőtt nyelvét kezdtem volna ingerelni a sajátom hegyével. Aztán visszahúzódtam és vártam, némán tanítva őt, hogyan ingereljen engem. Figyeltem lehunyt szemeit, ahogy azok váltakozva szorulnak össze, majd engednek fel kissé, miközben ő befogadja ezt az újfajta érzést. Gyorsan magához tért és felnyögött, amikor végig simítottam tarkója lágy bőrén.

Ami ezután történt az, úgy tűnt, mindkettőnket felizgatott. Az egyik pillanatban még a haját simogattam, a következőben pedig már a karján futottak végig az ujjaim. Ő azonban félrevonta azt és kezeim máris a pulóverén pihentek, a mellei felett. Mindketten felnyögtünk, Kat pedig nekisimult érintésemnek.

A kordon, amit ruhái közénk vontak, hirtelen elviselhetetlenné vált. Többet akartam érezni bőréből. Nem tiltakozott, amikor felső ruházata pereme alá csúsztattam ujjaimat, hogy azok hegyével hasa selymes bőrét cirógassam. Nem vesztegettem egy másodpercet sem, hogy egyre feljebb haladjak.

Kat felnyögött, ahogy végig simítottam melle alsó peremén. A teste remegett, szája pedig összeolvadt az enyémmel, lefolytva meglepett nyögésemet, amikor rájöttem, nem visel melltartót.

Mióta…? Csak a kórház óta? Tudatosan csinálta, mert én is itt vagyok?

Forró teste a tenyerembe simult, én pedig gyengéden rázártam ujjaimat. Hallottam és az ajkaimon éreztem, ahogy növekszik benne a feszültség. Egyre hangosabb lett, ahogy már teljesen megmerevedett bimbóit az ujjaim között morzsolgattam, hogy aztán hüvelykujjammal kezdjem izgatni.

Feje hátradőlt a karfára, én pedig kihasználtam a lehetőséget, hogy végig csókoljak állkapcsa élén. Nyelvemmel izgattam érzéki bőrét, hogy aztán orromat füle mögé dörgöljem, teleszívva magam vonzó parfümje illatával.

Kat hirtelen felnyögött: - Jenna!

A fenébe is!

A tekintetét kerestem, reménykedve benne, hogy nem az okozta kifakadását, amire gondoltam. Szemei azonban még mindig szorosan lecsukódtak. Fogai egymásnak feszültek. Nyeltem egy nagyot.

- Szeretnéd, ha abbahagynám?

- A pokolba is! Dehogy – zihálta.

Annyira megkönnyebbültem, hogy fel is nevettem. A szemei felpattantak, én pedig először merülhettem el azokban a csokoládészín medencékben, amik csillogva kísérték szétterülő mosolyát, mióta ajkaink egymáshoz értek. Úgy éreztem, zuhanok, teljesen elveszek a végtelenségben, közben pedig mégis súlytalanul lebegek.

Ahogy pislogott, én visszahúzódtam egy kissé, érezve, ahogy a borzongás végig fut a karomon. Ajkai szétnyíltak, lágy sóhajának szellője pedig az arcomat simogatta. Miután percekig nem mondott semmit, úgy döntöttem, vállalom a kockázatot.

- Javasolhatom, hogy folytassuk ezt a hálószobádban? – Ujjaim hátát végig futtattam arcán, ő pedig az érintésem felé fordult. Rájöttem, hogy talán túl gyorsan haladok. Nem akartam megrémíteni őt, de elveszíteni sem. Nem történhetett meg ez megint. Annak ellenére sem, hogy ez a félelem már-már bántó ragaszkodással telepedett rám. Az övéihez simítottam ajkaimat és halkan suttogtam: - Nem szeretnék kárt tenni a karodban. Ott kényelmesebb lenne.

Kat bólintott, majd kinyújtotta a nyakát és szájon csókolt.

Az eufória érzése áradt szét bennem és teljesen átadtam magam mindenfajta élvezetnek, amit csak nyújthatott nekem. Aztán azonban egy nyögés kíséretében elszakítottam magam tőle. Nem túl nőiesen másztam le róla. Éreztem, ahogy a lábaim remegnek, miközben őt is talpra segítem. Az ő porcikái is reszkettek, miközben kézenfogva végig vezettem őt a folyosón.

Csak egyszer pillantottam hátra. Az arcom már fájt a túl sok vigyorgástól, miközben beharaptam az alsó ajkam, az ő mosolyát figyelve. Éreztem, mennyire átadta magát, bármi is következzen, Isten tudja, mi okból. Eszem ágában sem volt megkérdőjelezni. Később is beszélgethettünk. Most viszont csak ki akartam sajtolni magamból minden cseppnyi szenvedélyt, ami annyi év alatt felgyűlt bennem iránta. Csak remélni tudtam, hogy mindketten túléljük majd.

Felkapcsolta a lámpát a plafonon, ahogy beléptünk privát kis zugába. A tekintete azonban utána azonnal az enyémet kereste. A keze még mindig a kapcsolón pihent, feje pedig néma kérdésre billent félre.

Gyorsan megráztam a fejem. Bármennyire is intim tud lenni a sötétség, én látni akartam őt.

Az ágyában kezeim közé fogtam arcát és ismét magamhoz vontam ajkait. Csókolóztunk. Ízlelgettük egymást. Kényeztettük egymást.

Te vagy a legcsodálatosabb nő… - gondoltam.

Kat meginogni látszott, igyekezve visszafojtani feltörő nyögéseit. Épp csak annyira húzódott hátra, hogy ajkaink már pont ne érjenek össze.

Ne! Istenem, ne! Kérlek, ne hátrálj ki…!

De aztán ép keze a karomra záródott, ajkai pedig ismét az enyémeket keresték. A nyomás növekedett. Bátorított. Visszahozta a korábbi hevületet.

Az ujjaim megindultak, végig simítva Kat selymes bőrén pulóverén keresztül. Lesiklottam bicepszén, majd markomba fogtam melleit. Gyengéden markolásztam őket a ruhaanyagon keresztül.

Így kellett volna folytatnom, de már elkövettem azt a hibát, hogy bőröm sima bőréhez ért. Többet akartam. Többre volt szükségem.

Már fölfelé is rángattam pulóvere peremét, amikor észbe kaptam.

- Ugye nem bánod?

Egyetlen válasza gyanánt elengedte karomat és felemelte sajátjait, engedve, hogy tovább húzzam lefelé róla a ruhaanyagot.

Feltártam sima hasfalának krémszín bőrét, hogy aztán végig simítsak rajta ajkaimmal. Egyszerre akartam megmerevedni ebben a pillanatban, belefagyni az időbe és kontroll nélkül letépni a többi ruhadarabhát is. Egyelőre az előbbinél maradtam, kiélvezve a testemen végig áramló élvezet minden másodpercét. De leginkább azért, mert folyamatosan ott lebegett előttem fizikai állapotának tudata, és nem akartam ártani neki.

Minél többet tártam fel Kat testének rejtett zugaiból, az enyém annál inkább reagált. Lábaim remegtek, lélegzetem elfulladt, szívem pedig egyre hevesebben vert. Egyre csak nőtt a vágyam, hogy leteperjem őt és utat engedjek annak, amit oly régen elzártam mélyen magamban.

Nem tudtam elfojtani nyögésemet, amikor végül megpillantottam melleit teljes, leplezetlen valójukban. Ugyanolyan lágyak és krémszínűek voltak, mint hasfala, érintésemtől azonban hamar kipirultak. Gyors emelkedésük és süllyedésük Kat ziháló lélegzetével párhuzamosan szinte teljesen hipnotizált.

Már pontosan tudtam, milyen tökéletesen illenek tenyerembe. Annyira lágyak voltak és vonzóak, hogy legszívesebben azonnal térdre rogytam volna, hogy kényeztessem őket. Ehelyett azonban ajkaim az övéit találták meg, miközben domborulatait gyúrogattam és hüvelykujjammal bimbóját izgattam. Érzéki szenvedélyének nyögései zene volt a fülem számára.

Felhorgadt bennem a szükség, hogy visszavegyek a tempóból, de még annyi minden volt… annyi látni… annyi érezni… annyi ízlelni való!

Bár már a gondolatától is irtóztam annak, hogy megszakítsam vele a kontaktust, megfordítottam Katet, hogy a háta álljon az ágy felé, majd gyengéden addig toltam a vállainál fogva, míg a fenekére nem huppant. Azok a szikrázó szemek feltekintettek rám, egyszerre sugározva felém a megrökönyödést és a kérlelő vágyat. Arca kipirult, tökéletes ellentétpárt alkotva alabástromszín melleivel, amik továbbra is pihegve emelkedtek és süllyedtek.

Nem szólt egy szót sem a nappali óta eltelt majd tíz percben. Ajkai elnyíltak és éles lélegzetvétele megtörte a csendet.

Egy mély nyögés tört fel belőlem. Az az ártatlan tekintet és azok a hangok teljesen felizgattak. Éreztem, ahogy a hevület növekszik combjaim között minden egyes másodperccel. Csak néhány másodpercbe telt, hogy lerángassam a saját pulóveremet is. Már épp a melltartómat készültem levenni, amikor Kat ujjai a csípőmre simultak.

A világ megfagyott körülöttem. Szemeim fennakadtak sötét haja borította feje búbján. Nem tudtam elég levegőt beszívni, ahogy ráeszméltem, milyen közel van az arca az ágyékomhoz. Hirtelen csak színtiszta gyűlöletet éreztem a farmerem iránt és aggódtam az ő érzelmei miatt, amik annyira távol tartottak minket eddig attól, ahol szerettem volna lenni vele.

Kat láthatólag némi bátorságot merített, mivel kezei nadrágom pereméhez siklottak, míg végül ujjbegyei végig simítottak bőrömön.

Mintha áramütés csapott volna végig rajtam, egy pillanatra elhomályosítva a tudatomat. Vibrált előttem a világ. Egyre hevesebben pislogtam, igyekezve visszanyerni erőmet. A fájdalom egyre intenzívebb lett a mellkasomban, ahogy próbáltam több oxigént magamba szívni. Aztán előre dőltem, egyre közelebb hozzá, megadva neki bármit… vagy bárhol is akart megérinteni.

Alig értek ujjai a melltartómhoz, lábaim között viszont már meg is lett az eredménye. Ő pedig csak növelte a nyomást, végig futtatva ujjbegyét a kosarak peremén, tovább növelve gerjedelmemet. Amikor a ruhadarab felső pereme mentén simított végig, beharaptam az ajkamat, hogy magamban tartsak egy éles nyögést.

Vajon így érzett Susie is, amikor először hozzá értem? Ilyen, amikor a kezdő kísérletezik a veteránnal? Hogy képes egyáltalán megtartani az önuralmát? Én alig bírom türtőztetni magam. De ez talán csak amiatt van, akivel…

Ó, a büdös életbe!

Felnyögtem, ahogy kiszaladt belőlem a lélegzet. Bal mellbimbóm megrándult, ahogy Kat hüvelykujja hozzáért a szöveten keresztül.

A testem a saját ritmusában mozdult tovább, követve a kezét, miközben ő próbált elhúzódni. Akárcsak egy mágnes két vége. Többre volt szükségem a mágiájából. Csak így lehettem képes körülírni, mit is csinált velem. Hogy mit tett húsz évvel ezelőtt. Igézetet küldött rám az első naptól kezdve, hogy megláttam algebra órán. Egyetlen másik nő sem volt rám olyan hatással, mint Kat. Az én Kat cicám.

Egy újabb nyögés és reszelős lélegzetvétel után jutottam csak szóhoz.

- Jobban megnyíltál ezelőtt, mint arra én valaha is számítottam.

Kat kuncogása hallaton felpattantak a szemeim, hogy megpillantsam vállvonását. Aztán még tágabbra nyíltak, ahogy kezei annyira ráfonódtak mellemre, amennyire csak tudtak. Néhány ujjbegye kebleim peremének bőrére simult, ahol az kikandikált melltartóm széle felett.

Egy másodpercig így tartott, miközben én pedig visszatartottam a lélegzetem, azon merengve, most vajon előre fog-e hajolni, hogy ajkaival érintse meg érzékeny bőrömet.

- Egy kicsit sem vagy kíváncsi, miért bukkantam fel tegnap? – A hang, ami kiszökött a számon, egyáltalán nem tűnt a sajátomnak. Füstös volt, rekedtes. Az ajkaim kiszáradtak és az sem használt, ha megnyaltam őket. Talán mert még mindig ziháltam.

Mielőtt válaszolt volna, Kat elengedte a melleimet, csak hogy aztán ismét végig simítson a köztük húzódó völgyön lefelé, majd felfelé a túloldalon.

- Valahogy kitaláltam. – Ezúttal begörbítette ujjait és behatolt melltartóm pereme alá, most már odabenn körözve. – Most, hogy már mindent tudok Laurenről is.

Egek! Most mégis ki csábított el kit?

Ismét megpróbáltam benedvesíteni az ajkaimat, miközben ujjbegyei érzékeny mellbimbóim körül cirkuláltak.

Tekintete találkozott az enyémmel és összeolvasva maradt vele. Mint egy lassított felvétel, teste előre dőlt. Nyelve kibukkant ajkai közül, mint egy kígyó, majd hozzám simult. Ajkait megmerevedett bimbóm köré fonta.

Bármennyire is nem akartam, hangos nyögés tört fel belőlem. Fogalmam sem volt, honnan szereztem erőt az ellenállásra, de végül csak kinyögtem: - Elég! Ennek az egésznek rólad kellene szólnia.

Ez után minden egy összefüggő mozdulatba látszott összeolvadni. Végül ott feküdtünk, egymáson, az én vérem pedig a fülemben lüktetett. Gyorsan a hátára fordítottam őt és nekiálltam lehámozni róla ruháit. Belemarkoltam melegítőnadrágja peremébe, de csak pár centit tudtam lejjebb húzni, mielőtt felsikkantottam.

- Te aztán nagyon huncut kislány vagy – jegyeztem meg, amikor észrevettem, hogy nem visel a ruhadarab alatt bugyit.

Az a kis boszorka pedig csak felvigyorgott rám.

Az én tekintetem viszont pillanatokon belül a puncijára siklott. Gyönyörű volt. A rejtett szépség, ami sötét hullámai alatt bújt meg. Én pedig egy pillanatra megéreztem azt, mi is fog következni.

Megráztam a fejem és kiűztem belőle minden felesleges gondolatot, hogy aztán befejezzem vetkőztetését, míg végül teljesen meztelenül nyúlt el az ágyon. Kényelembe helyezte magát, én pedig mellé térdeltem, összegyűjtve minden lélekjelenlétemet.

- Én pedig még azt hittem, te jó kislány vagy, Kat.

Felvonta a szemöldökét, de ismét csak nem szólt semmit.

Nekem pedig eljött az idő, hogy visszafizessek mindent.

Folytatása következk!

Lopott pillanatok Jennával 10. fejezet

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.

******************************************************************************************

Nagyjából tizenkét órával később történt, hogy a saját anyámnak éreztem magam.

Nem ismertem fel a számát, az ismeretlen hívásokat pedig többnyire a hangpostára hagyom. Valami okból kifolyólag azonban lenyomtam a zöld gombot és beleszóltam.

- Halló!

Fojtott, összefüggéstelen szavakat hallottam a túloldalról valakinek a zokogásán keresztül. A szívem a torkomban dobogott, amikor egyszer csak kihallottam a saját nevemet a katyvaszból. Majd Danny-t. Egy kórház nevét.

- Kat, nyugodj meg! – Félelemmel teli borzongás futott végig a gerincem mentén. Ötletem sem volt, hogy bírtam ki anélkül, hogy én is sírva fakadjak. – Már úton is vagyok. Csak maradj ott, oké?

Az orrnyergemet masszíroztam, miközben válaszra vártam, amikor pedig meghallottam az „oké” visszhangját, azonnal letettem a telefont és már rohantam is le az utcára. A jobb oldalamon azonnal megpillantottam a kocsimat, nagyjából ötven lábnyira, bár a távolság legalább egy mérföldnyinek tűnt. A bal oldalamon viszont épp egy taxi fordult be az utcába.

Kit akartam átverni? Nem voltam abban az állapotban, hogy vezessek.

Alig vágtam be magam mögött a taxi ajtaját és máris a kórház nevét köptem. Aztán megmarkoltam az ülés fejtámláját, miközben gyorsítottunk. Figyelmen kívül hagytam a sofőr rám vetet pillantásait, ő pedig csak annyit mondott, hogy kapaszkodjak, mielőtt beletaposott volna a gázba.

Istenem, add, hogy minden rendben legyen! – motyogtam magamban. – Add, hogy minden rendben legyen!

Tíz perccel később már a sürgősségi osztály ajtaján siettem át és kiszúrtam azt az elfüggönyözött részt, amiről az információs pultnál beszéltek nekem. Ott találtam meg Katet, egy hordágy szélén ücsörögve. Lábaival kalimpált, feje pedig előre-hátra ringatózott.

Amikor azonban végre rám emelte kivörösödött szemeit, jobb kezét pedig felém nyújtotta, mint egy gyerek, azonnal elszállt minden erőm, amivel addig meg tudtam őrizni a nyugalmamat.

- Minden rendben? – A cipőm talpa nyikorgott a linóleumon, ahogy megtorpantam. Nem vártam válaszra, hanem azonnal magamhoz vontam és a karjaimba zártam őt. Végre ott volt. A karjaimban. Bár nem úgy történt, ahogy megálmodtam, de mégis ott volt.

A fejéhez nyomtam ajkaimat és gyengéden tartottam tarkóját. Úgy éreztem, menten elájulok, de nem érdekelt. Kat ott volt. És élt. Ráadásul épp egy kórházban voltunk, ha bármi is történne.

- Látnod kellene a másik fickót – csuklott, miközben kézfejével megtörölte a szemeit és az orrát.

Vonakodva, de lassan elengedtem őt, aminek következtében végre alaposan végig mérhettem őt. Összevontam a szemöldököm, látva, ahogy a karja csak úgy lóg előtte, kézfeje pedig elmerül az ölében pihenő törölközőben.

- Milyen súlyos?

Kat elfintorodott és a törölköző felé intett állával.

- Eltörött.

Egy nővér tűnt fel a függöny másik oldalán és felírt valamit Kat kartonjára.

- Tiszta törés. A doktor hamarosan visszajön, hogy felírjon önnek némi fájdalomcsillapítót. Addig üljön nyugodtan, rendben?

- Persze – motyogta Kat, majd felsóhajtott.

Én is sóhajtottam, amikor a mellkasomnak döntötte a fejét. Szorosan köré fontam a karjaimat és a hajába fúrtam az arcomat. Lehunytam a szemeimet és próbáltam úrrá lenni a légzésemen, azonban mindez hiábavaló erőfeszítés volt.

Az érzések kavarogtak bennem. Zaklatott voltam és szomorú, miután Kat felhívott. Haragudtam, hogy a találkája Danny-vel végül a sürgősségire juttatta őt… Őt és nem a fickót. De mindent egybe véve egyre inkább rám telepedett a nyugalom, ahogy ott tartottam Katet a karjaimban és a vágy a közelségétől. Úgy tűnt, még egy kissé hozzám is simul. De talán csak az adrenalin tette, ami végig száguldott a testünkön… Vagy csak annyira vágytam rá, hogy már el is hittem.

Végig futtattam a kezem a haján, hátra söpörve azt homlokából, hogy Anya is tette Merrel, Nathannel és velem, amikor szomorúak voltunk. Hallottam, ahogy Katre hirtelen ismét rátör a sírás. Éreztem, ahogy remeg a válla. Szegény szerencsétlen! Kemény két napon volt túl.

Pár pillanatig szipogott, megmarkolva a karomat, miközben ringattam őt. Amikor a zokogása alábbhagyott, elengedett és vett egy mély levegőt. Megsimogattam a hátát és ismét megcsókoltam a fejét.

Hirtelen kitört belőlem a nevetés, amikor eszembe jutott az egyik szó abból a kevésből, amit ki tudtam hámozni a zagyválásából a telefonban.

- Szóval képen törölted őt?

Bólintott a mellkasomnak dőlve.

- Jól betörtem az orrát… Azt hiszem. Felhívott odafelé menet. Megkérdezte, hogy el tudnék-e menni, amíg összepakol. Azt mondtam, legyen férfi és nézzen szembe velem! Plusz nem akartam, hogy ellopjon bármit is.

Egy pillanatig zihált, mielőtt folytatta volna.

- Amikor végre felbukkant, kinyitottam az ajtót és elkértem tőle a kulcsát. Amikor átadta, kitettem a dobozait a folyosóra, majd képen töröltem. Aztán rávágtam az ajtót. Akkor tört rám a fájdalom. Csak üvölteni tudtam és az ajtót rúgni. Elfelejtettem, hogy nincs rajtam cipő, úgyhogy a lábujjamat is eltörtem.

- Egek! – Nem tudtam megállni, hogy felnevessek. A rázkódásomtól ő is rázkódni kezdett, mivel még mindig magamhoz szorítottam őt. – Aztán mi történt?

- Megkérdezte, jól vagyok-e. Én azt válaszoltam, hogy menjen a pokolba. Miután láttam, hogy elment, fogtam a táskámat és megkértem a szomszédomat, hogy hozzon be a kórházba. Ragaszkodott hozzá, hogy itt maradjon, de meggyőztem, hogy minden rendben lesz.

- Ó, Kat! – Két ujjammal felemeltem az állát. El akartam mondani neki, milyen büszke vagyok rá, de még mindig a megfelelő szavakat keresgéltem, miközben ő rám pislogott. A szemei még mindig fénylettek a könnytől. Annyira közel volt hozzám! Éreztem a lehelete melegét az arcomon.

Egy pillanatig csak ő létezett és én. Én pedig ki akartam mutatni neki, mennyire sokat jelent a számomra, annak ellenére is, hogy megígértem magamnak, gátat szabok a vágyaimnak.

Aztán a szavak bennem szorultak, amikor a doktor félre húzta a függönyt és begurított egy kis asztalt magas lábakon. Rám mosolygott, majd Katre, miközben leült egy székre a hordágy mellett és felhúzott egy pár kesztyűt.

- Rakjuk ezt össze, hogy haza mehessen és kipihenhesse magát, oké?

Nem is érthettem volna jobban egyet ezzel.

***

A taxiban eléggé egyoldalú volt a beszélgetés, miközben Kat szakadatlanul köszöngette nekem, hogy bementem hozzá a kórházba. Hogy ott voltam neki. Mind ma, mind tegnap, nem is említve az azt megelőző estét. De nem akart túlságosan lekötni. Ha segítek neki felmenni az emeletre, utána már minden rendben lesz-

Amint beléptünk a lakásába, megmakacsoltam magam.

- Maradok, és erről nem nyitok vitát.

- Oké, de sosem voltam jó beteg. Hajlamos vagyok ilyenkor bipolárissá válni.

Kihallottam némi bosszankodást a hangjából, de nem tudtam biztosan, hogy ez nekem szól-e. Összepréselte az ajkait egy pillanatra, ami alatt azt kívántam, bárcsak a fejébe látnék, majd megpillantottam egy halvány mosolyt a szája sarkában, ami lassan széles vigyorrá terebélyesedett.

Megjegyeztem magamnak, hogy lehetőség szerint kerüljem el a rossz oldalát.

- Nem kell félteni. Tudom kezelni a helyzetet.

Megrázta a fejét és hevesen pislogott, mintha csak most venné észre, hogy még mindig ott vagyok. Ez legalább meggyőzött arról, hogy a mini hangulatingadozását nem valami elszólásom okozta.

Most rajtam volt a sor, hogy összepréseljem az ajkaimat, majd felvontam a szemöldökömet.

- Jobb lesz, ha lepihensz. Én addig haza szaladok és hozok váltás ruhát. Ugye tudod, mekkora szerencséd, hogy amúgy is kivetted ezt a hetet!

- Micsoda öröm! Épp így akartam tölteni a vakációmat.

Nem láttam az arcát, de el tudtam képzelni, hogy forgatja a szemeit. Nem tudtam megállni, hogy felnevessek.

- Mindig ilyen szarkasztikus vagy, vagy csak a gyógyszerek beszélnek belőled?

- Ki tudja? Kérdezd Danny-t!

Én a gyógyszerekre voksoltam. Vagy legalábbis mindkettőre együtt.

- Ezt meg se hallottam.

Erősködött, hogy le tud feküdni magától is, miközben én elrendeztem a kanapét. Egy kissé darabos volt a hangja, én pedig éreztem, hogy nem most jött el a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy bármit is erőltessek.

Azonban kezemet mégis meleg arcára simítottam és rá mosolyogtam. Hallottam, ahogy élesen beszívja a levegőt és éreztem, ahogy bőre érintésétől az élvezet áramlatai indulnak útjukra a kezemből. Azonban ezt megint csak félre toltam. Majd, minden további szó nélkül ott hagytam őt és becsuktam magam után az ajtót.

Odakint, a folyosón, a négyes számmal jelölt ajtónak támasztottam a homlokomat és lehunytam a szemem, próbálva visszaszorítani hirtelen kiszökni kívánkozó könnyeimet. Az ajtókerethez nyomtam öklömet, majd megfordultam és lecsúsztam a padlóra. Az államhoz vontam térdeimet és a lábaim köré fontam karjaimat. Engedtem, hogy a frusztrációm úrrá legyen rajtam.

Nem érdekelt, ha bárki is meghallja a sírásomat, amíg az illető nem Katrina Jenkins volt.

***

A tény, hogy elloptam Kat kulcsait, csak egy pillanatig zavart. Jószándékkal tettem. Azért, mert ez volt az egyetlen módja, hogy megbizonyosodjak róla, később képes leszek visszamenni, miután elmentem a boltba és haza szaladtam egy kis táskányi holmiért az éjszakára. Ahogy átgondoltam a dolgokat, magamhoz vettem a laptopomat és a telefontöltőmet is, hogy aztán ismét átvágjak a városon.

A lakás hátborzongatóan csendes volt. Percekig álltam a konyhában, tenyeremet a konyhasziget hűvös márványfelszínéhez nyomva, az elmúlt éveken merengve, ami a Maggie’s-ben történt találkozásunkat megelőzte.

Az iskolában leginkább csak annyit tudtam róla, hogy öltözködik (szofisztikáltan, de sosem a már klisésbe hajlóan), hogy viselkedett másokkal (kiállt a bántalmazottak mellett, amilyen én is voltam) és hogyan állt a tanuláshoz (mindig is az osztályunk élmezőnyében volt).

Pénteken megtudtam, hogy egyke volt. A szülei mindketten tanárok. Anyukája általános iskolában, az apukája pedig egy helyi főiskolán. Úgy döntött, ő nem ezt a pályát választja, hanem üzleti diplomát szerez. Két év után maradt ki, hogy segítsen az anyukájának, amikor Mr. Jenkinsnél Alzheimer-kórt diagnosztizáltak, ő pedig gyorsan leépült. Másfél éve hunyt el. Bár az anyukája azóta egy idősek otthonában él, Kat azóta sem folytatta a tanulmányait. Szerencsére addig eljutott, hogy szerezhessen egy alacsonyabb szintű diplomát,[1] amivel személyi ügyintézőként dolgozhatott egy takarékszövetkezetnél. Ott találkozott Danny-vel is, aki visszatérő ügyfél volt.

Most már egy sokkal személyesebb képet láttam. Hogy mennyire szereti az egyszerű vonalakat, ha a dizájnról volt szó, mennyire vonzódott a funkcionalitáshoz és a minimalista dekorációhoz. Mindennek megvolt nála a maga helye. A szobája pedig rendezett és kényelmes volt.

Egy olyan lány, aki igazán közel állt a szívemhez.

Egy sóhaj kíséretében kinyitottam a bevásárlószatyromat immáron harmadszor két nap alatt és olyan kevés zajjal, amennyivel csak tudtam, nekiálltam némi csirke és hozzá illő rizsleves elkészítésének. Otthagytam a fazekat kicsit rotyogni és felnyitottam a laptopomat a kis ebédlőasztalon, amit csak két szék határolt az egyik fal mentén. A leves melegedhet ott, amíg Kat felébred, azalatt pedig talán haladhatok valamennyit a munkámmal is… arra az esetre, ha Katnek ismét szüksége lenne rám a héten.

Legalább három órába telt elvégezni a kutatást, amiről tudtam, hogy kikerülhetetlen lesz a Bentley-ügyben, amit Tim olyan hosszan ecsetelt tegnap a rögtönzött találkozónkon. Leginkább viszont amiatt, mert eközben folyamatosan fel-alá járkáltam a nappaliban és a konyhasziget körül, miközben a Kat iránti érzelmeimmel küzdöttem. A kezeim már fájtak a folyamatos ökölbe szorítástól.

Talán már az is rossz ötlet volt, hogy tegnap reggel ide jöttem. Majd ismét felbukkantam este. Talán csak kit kellett volna tennem péntek este és vissza se nézni.

De akkor mégis ki lett volna ott neki a kórházban? Ki hozta volna haza? A jelenete Danny-vel az én részvételem nélkül is megtörtént volna.

Tudtam, hogy még rosszabbul éreztem volna magam, ha felszívódok azután, hogy találkoztunk a bárban, pláne hogy most már tudtam, se közeli barátja, se családja nincs, akikre támaszkodhatna. Danny volt a világa, ami aztán egy szimpla telefonhívással tovatűnt. Micsoda patetikus módja a szakításnak azzal a lánnyal, akivel le akarta élni az életét! Azt mondogattam magamnak, nem véletlen volt, hogy végül a Maggie’s-ben kötött ki. Pláne azon az estén, amin én is épp ott voltam.

Egek! Annyira fájt mellette lenni, miközben nem mutathattam ki, hogy érzek valójában. Mégis sokkal inkább törődtem vele annál, hogy egyedül hagyjam.

Feladtam a munkát, miután négyszer próbáltam elolvasni egy cikket, de az mindig összefolyt a szemem előtt. Lustán kavargattam a csirkét és a rizst. A hűtőbe kell majd tennem a levest, ha Kat nem ébred fel hamarosan.

Mintha csak a gondolataimban olvasott volna, vagy talán csak megérezte az étel illatát, hallottam a csoszogó hangját, ahogy sérült lábát csúsztatja a fa padlón.

- Ó! Fenn vagy? Helyes. Hogy van a kezed, Sugárkám?

Kat halkan felhorkantott.

- Nagyon vicces.

Némán elmosolyodtam és felemeltem a fazéknyi levest a főzőlapról. Láttam, ahogy megnyalja az ajkait, amit jó jelnek vettem, miközben megterítettem neki.

Kinyitott egy magas szekrényt, amit kamrának gondoltam, vagy esetleg seprű vagy porszívó-tárolónak. Ezúttal rajtam volt a meglepődés sora, ahogy kihúzta az egyik rekeszt a számtalan közül, amiket fém lapok választottak el egymástól. Az egyikben konzervdobozok voltak, a többiben pedig befőttek. Kivett egy csomag kekszet és leült a konyhaszigethez… ugyanoda, ahova tegnap is.

Azon gondolkodtam, hogy vajon mindig ott étkezik-e. Vagy Danny-vel annál a kis asztalnál vacsoráztak, amit most rögtönzött irodának használtam? Talán egy gyertya is égett közöttük, hogy még romantikusabbá tegye az estét? Kiráztam a fejemből a gondolatot és kiszedtem a levest Katnek.

Ő már evett, amikor ismét visszafordultam hozzá a saját étkészletemmel. Lehunyta a szemeit és néha-néha felmordult.

A lábaim megremegtek egy pillanatra, ahogy a testem reagált az élvezetére, még ha azt az étel váltotta is ki. Mennyivel többet váltana ki belőlem, ha az ujjaim okoznak ezt neki… vagy a nyelvem?

A fenébe is! Uralkodnod kell magadon, Jenna!

Leültem mellé, ahelyett, hogy állva ettem volna, mint előző nap.

- Ezt úgy veszem, hogy jobban érzed magad.

- Ja. Tudod, meg tudnám szokni ezt a kiszolgálást.

Ahogy én is, drágám. Csak kérned kellene…

Elmosolyodtam és gondolkodás nélkül a számba kanalaztam egy kevés levest. Alaposan meg is égettem a nyelvemet és felugrottam egy pohár tejért. Neki is hoztam egyet és visszaültem a székre.

- Kissé zavarba ejtő, hogy máris többet használtad a konyhámat, mint én valaha is – közölte.

- Szóval nem azért vagy zavarban, mert rossz vendéglátó vagy, hanem mert a konyhádat használom? – Nehéz volt nem hangosan felkacagni.

Kat összevonta a szemöldökét.

- Nem ezt mondtam. Sajnálom, hogy olyan undok voltam korábban.

Gyengéden oldalba böktem a könyökömmel.

- Nyugi! Nehéz időszakon mentél keresztül.

Nem szólt semmit, csak tovább kanalazta az ételét.

Folytatása következik!

---

[1] Az eredeti szöveg az „Associates Degree”-kifejezést használja. Nem vagyok igazán otthon az amerikai oktatási rendszerben, így nem tudom, hogy ezt pontosan hogy lehetne lefordítani.

Heti ajánlat - A reggel fényei

Lennék a napsugarak helyében.

Reggel

Lopott pillanatok Jennával 9. fejezet

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.

******************************************************************************************

Bármennyire is gyűlöltem sokáig Tim közelében lenni, hálás voltam, amiért eltereli a figyelmemet a gondolataimról. Mire végeztünk, már több idő telt el, mint ahogy számítottam rá. Már elmúlt hat. A gyomrom összerándult, ahogy a földszínt felé tartottam a liftben. Bár nem tudtam, hogy ezt az éhség, vagy az idegesség teszi.

Egy pillanatra megálltam a sarki likőrboltban két doboz cigiért, mielőtt egy kínai gyorsbüfé felé vettem az irányt, majd Kathez. Örültem, hogy válaszolt a csengőre és nem volt még mindig ágyban. Amikor kinyitotta a lakása ajtaját, sokkal frissebbnek tűnt lófarokba hátra fogott hajával. A mosolyától egy pillanatra a szavam is elállt. Többször is nyelnem kellett, mielőtt bármit is ki tudtam volna nyögni. És még az után is dadogtam kissé.

- Ööö… hoztam kaját… Kínait – emeltem fel a műanyag dobozokat, mintha csak bizonyítékra lenne szükségem. Nyeltem egyet, ahogy végig pillantottam pólóba és farmerba bújtatott, mezitlábas alakján. Tekintem végül a mellein állapodott meg, amiket tökélesen kiemelt szűk felsője. A hangom teljesen elfátyolosodott. – Meg cigit is.

A szemei felcsillantak a szavaimtól és beharapta az alsó ajkát. Egy pillanatra kivillantak fogai is mosolya közben, ahogy félre lépett az útból.

Ismét egyenesen a konyhába mentem, mintha csak otthon lennék. Kat pedig követett. Leült a konyhaszigethez, hátát a nappali felé fordítva.

- Remélem szereted a chicken lo meint. – Magamban átkozódtam, amiért nem kérdeztem meg, mit szeretne… nem tudtam, nem-e vegetáriánus, vagy esetleg még sosem evett kínait. De még mindig nem volt meg a telefonszáma, hogy felhívhattam volna rákérdezni. Kivettem a dobozokat a zacskóból, majd nekiálltam tányérokat keresni a szekrényben. Minden rendezetten és szervezetten helyezkedett el a szakácskönyvektől kezdve a konzervekig. Mint aki akkurátus rendet tart maga körül. Akárcsak én. Végül felsóhajtottam és rá pillantottam a vállam felett. – Van fehér és főtt rizs. Te választasz.

- Én a főttre szavazok, ha nem gond. A tányérok balra vannak a mosogatóktól. A villák a fiókban felette.

Bólintottam, majd kinyitottam az egyetlen szekrényt, amit még nem néztem át. A villákkal pedig már találkoztam reggel, amikor kanalat és a Bloody Mary hozzávalóit kerestem. Egy olyan rám is rám fért volna most. Mármint az ital, nem a villa.

Kat hallgatott, miközben szétosztottam a puha nudlikat, a zöldségeket és a savanykás szószba mártott csirkét két rizzsel teli tányérba. Tágra nyílt szemekkel figyelt, majd enyhén megrázta a fejét, amikor egy tojástekercset és szerencsesütit tettem az ételköltemény mellé és felé indultam. Felvontam a szemöldököm, majd felszúrtam egy darab csirkét a villámra.

- Kösz – merült el az ételében, majd hirtelen felpattant. – A fenébe! Kérsz esetleg valamit inni, Jenna?

Lenyeltem a falatot, majd intettem neki, hogy üljön vissza. Tudtam, merre vannak a poharak. Közvetlenül a tányérok fölött. A hűtő felé indultam, feltérképezni a lehetőségeket.

- Mit szólnál egy kis borhoz?

A kacagása zene volt a füleimnek.

- A tegnapi tapasztalataim után inkább passzolnám.

Egy ideig fontolgattam az érvelését, de aztán rávágtam: - Nem, nem. Igazából még jót is tenne neked.

- Oké, doki. Kell lennie egy üveggel a hűtőben. De nincs nyitva.

Kiszúrtam egy üveg Chardonnay-t, ami remekül passzolt a főtt rízshez. Töltöttem két pohárral, majd elé tettem az egiyket, mielőtt belekortyoltam volna a sajátomba. Nem csak hogy remek volt az íze, de csodásan is esett. Csak úgy simogatta a torkomat.

Csendben ettünk. Én álltam, amíg ő ülve maradt, a nudlikat szedegetve a villáinkkal, miközben a fehér borból kortyolgattunk. Azon merengtem, vajon mire gondolhat. Többnyire lesütötte a tekintetét, de néha-néha láttam pár felvillanó szikrát, ahogy rám mosolygott. Nem tudtam ellenállni, hogy viszonozzam a gesztust, bár nem tudtam, észrevette-e. Legalább, úgy tűnt, megbékélt a jelenlétemmel, pedig már azon merengtem, nem vagyok-e túl offenzív, hogy kétszer is feltűntem ugyanaznap, bejelentés nélkül.

Ismét kitakarítottam a konyhában. Szinte már természetessé kezdett válni. Kat először kinyitotta a száját, talán hogy tiltakozzon, de aztán inkább csak összefonta karjait a pulton és felsóhajtott. Éreztem magamon a tekintetét, miközben körbe mászkáltam és a szárítóba pakoltam a tiszta étkészletet. Mélyen belül bizsergéssel töltött el, hogy ennyire figyel rám.

Amikor végeztem, már a távozást fontolgattam. Már gondoskodtam róla korábban, hogy pihenjen és arról, hogy legalább egyszer rendesen egyen is a nap folyamán. Nem akartam túlságosan törtetőnek tűnni. Éreztem, hogy szívesebben lenne most egyedül. De amikor nekiálltam elmosni a boros poharamat, rákérdezett, hogy nem szeretnék-e maradni és inni még egyet.

Pár óráig csak ücsörögtünk a kanapé ellentétes végein és egy filmet néztünk, amit még sosem láttam korábban. Kat elmondása szerint középiskolás korunkban volt népszerű, azóta pedig kultikus klasszikussá vált. Én csak mosolyogtam. Nem világosítottam fel, hogy én csak egy évig jártam nyilvános iskolába, a szüleim pedig eléggé rigorózusak voltak atéren, hogy milyen filmeket engedjenek megnézni nekünk a bázison. Egy csapat végzős középiskolás, akik a gólyákat szívatják, lerészegednek és beszívnak az utolsó iskolai napjukon, nem épp az a fajta alkotás volt, amit anyukám megfelelőnek tartott volna. De végül így is mindkét lánya leszbikus lett.

Be kell vallanom, a film tényleg jó volt. Vagy talán csak a társaság tette… és a tény, hogy együtt ittunk és dohányoztunk. Én, a magam részéről, legalább ellazultam. Azt hiszem, ő is, bár meglehetősen csendben volt. Különösen az után, hogy én kimentem a mosdóba.

Hirtelen Kat felnevetett, a vidámság tárgya azonban nem a képernyőn volt. Oda-vissza kapkodtam a tekintetem közte és a tévé között.

- Elszalasztottam valamit?

Szélesen vigyorgott.

- Nem. Csak eszembe jutott valami.

Összevontam a szemöldököm.

- Amíg nem beszélsz vissza a hangoknak, addig minden rendben.

- Ezt észben tartom. – Elnyomta a cigijét és feltápászkodott. – Kérsz még bort?

A szívem dobbant egy nagyot.

- Te most le akarsz itatni engem?

Vicceltem, azonban őszintén kíváncsi voltam, tekintettel arra, az elmondása szerint milyen jól érezte magát múlt éjjel. Kiittam a poharamat és átnyújtottam neki. – Nem mintha panaszkodnék.

- Nem állt szándékomban. – Átlépet a konyhába és bedugta a fejét a hűtőbe. – Különben sem tudnám, hogy kezeljelek ki a másnaposságból.

Szívverésem egyre hevesebb lett, a vér pedig úgy lüktetett a fülemben, mintha egy dobot vernének épp mellettem. A hangom fátyolosnak tűnt, amikor megszólaltam: - Megtaníthatlak rá.

Egek! Mit meg nem adnék azért, hogy ezt be is tarthassam!

Kat megdermedt, a hátát fordítva felém. Egy teljes percig bámultam, amíg végül megrázta a fejét és belekortyolt a borába. Aztán visszahozta az én poharamat is. Majd lenémította a tévét.

Immáron felé fordultam a kanapén, a számhoz tartva a poharat, de nem ittam bele.

- Mi jár a fejedben?

Enyhén kidugta a nyelvét és megnyalta az ajkait, amitől nem tudtam visszatartani egy halk nyögést, amit egy hosszú korttyal igyekeztem elleplezni. Megismételte a mozdulatot. – Danny felhívott.

A kezem megmerevedett, miközben lefelé eresztettem a poharamat. A pereme felett Kat tekintetébe fúrtam a sajátomat és visszatartottam a lélegzetem.

- Pontosabban SMS-t írt. – Áthelyezte testsúlyát egyik lábáról a másikra. – Holnap át akar jönni összeszedni a cuccait.

Tudtam, hogy ez el fog jönni. Mégsem voltam rá felkészülve. Vettem egy nagy levegőt és igyekeztem nyugodt maradni.

- Vagy úgy.

Kat megvonta a vállát.

A kezem remegett, de így is le tudtam tenni a poharat anélkül, hogy kilögyböltem volna a tartalmát. Egy kissé elfordultam és magam alá húztam az egyik lábamat. Hagytam, hogy ő irányítsa ezt a beszélgetést.

- Azt hiszem, jobb túlesni ezen.

Összeszorult az állkapcsom és ökölbe rándult a kezem az ölemben. Ilyen könnyen belemegy?

Nem. Üvöltöznöd kellene vele – gondoltam. – Elküldeni őt a bús picsába. Hozzávágni mindent, ami a kezed ügyébe kerül mindazért, amit tett veled.

De minél tovább bámultam hitetlenkedve Katre, annál inkább átláttam, hogy ez neki sem lehetett könnyű döntés. Bármennyire is patetikusak voltak az én gondolataim, neki most arra volt szüksége, hogy ezt minél gyorsabban és érzelemmentesebben elintézze. Hogy aztán tiszta lappal kezdhessen. Feltéve persze, hogy nem gabalyodnak össze a dolgok és fogadja végül vissza azt a fajankót.

Lebiggyesztette az alsó ajkát, nekem pedig olyan érzésem támadt, hogy azt várja tőlem, erősítsem meg, jó ötlet holnap találkoznia Danny-vel. Én azonban nem tehettem ezt meg. Nem hozhattam helyette döntést. Úgyhogy a második legjobb dolgot mondtam.

- Tudod, hogy nemet is mondhatsz. Ha nem állsz még készen rá, ez a jobb döntés.

- Készen fogok állni valaha is? – vont vállat Kat. Talán nekem válaszolt, de az is lehet, hogy a saját belső kérdésére. De talán csak azért, mert már belefáradt az egészbe. – Nincs sok holmija. Már akár ma este összepakolhatnám. Kikészíthetném az ajtóba, így nem lenne oka sokáig maradni.

- Igen – mondtam lassan, figyelve a szavaimra, hogy azért ne hagyjak mindent egyből rá. – Ez jó ötletnek tűnik.

Körbepillantott a nappaliban. Próbáltam kitalálni, mit nézhet, ekkor azonban ismét másfelé fordult. Aztán egy nyögéssel felugrott és kirohant a szobából.

- Kat! Várj! – siettem útána. Megcsúsztam a folyosó csiszolt fa padlóján és megkapaszkodtam az ajtókeretben.

Épp a gardróbból jött ki egy közepes méretű dobozzal. Aztán eltűnt a mosdóban. Hallottam a szekrényajtók nyílását, majd csapódását. Legalább végre kijött belőle a düh.

Már kezdtem aggódni amiatt, mennyire nyugodt. Hagyja, hogy Danny bármit megtegyen vele. Ez nem az a Kat volt, akit a középiskolában ismertem. Ő kiállt a basáskodó zaklatókkal szemben. Megvédte a gyengébbeket. Nagyon reméltem, hogy nem változott meg ennyire.

Láttam néhány tubust és hasonlót a dobozban, amikor végül visszatért és letette terhét a padlóra. Aztán rögtön be is fedte tartalmát néhány ruhával a szekrényből. Hallottam hangos zihálását, ahogy körbe pillant. Egy másodpercre lehunytam a szememet, elnyomva azokat a gondolatokat, mennyire szeretném ezeket a hangokat hallani egy egészen más szituációban.

Amikor kinyitottam a szemem, Kat épp az ujjáról feszegette le a gyűrűt. Gyorsan elkaptam a kezét, mielőtt a gyémántot is a dobozba dobta volna.

- Nem érdemli meg, hogy visszakapja.

Épp abban a pillanatban engedtem el, amikor halk zokogás tört elő belőle. A bizsergés, ami az érintésétől tört rám, megrémített. Talán mert annyira jól esett.

Kat törte meg a varázst, amikor megszólalt: - Tényleg?

Láttam, ahogy a fény felé tartja a gyűrűt.

- Tartsd meg! Bármikor túladhatsz rajta.

Megfontolni látszott az ötletet, majd vállat vont és elővett egy kis fekete dobozt az egyik fiókból. Biztonságba helyezte a gyűrűt benne, majd behajította a gardróbba.

Még mindig remegett a kezem, amikor felfigyeltem rá, hogy Kat már tovább is sietett… a Danny holmijaival teli dobozzal együtt. Utána mentem a nappaliba, ahol épp a tévé előtt térdelt.

Fel akartam ajánlani a segítségemet, de úgy láttam, ő mindent kézben tart. Leültem és felszítottam a cigimet. A tévében már egy másik film ment, amiben egy srác épp szerelmet vallott. Épp azt fontolgattam, mennyire zavarhatja ez Katet, amikor ő felpattant és rám kiáltott, hogy kapcsoljam ki. Aztán tovább folytatta a kiválaszott DVD-k és CD-k beledobálását a dobozba. Gyorsan a távirányító után nyúltam és megnyomtam a kikapcsoló gombot.

- Kösz.

- Csak természetes.

Megfordultam és a kanapé háttámláján nyugtattam a kezeimet, miközben ő a bejárati ajtóhoz cipelte a dobozt. Egy bőrkabát volt a végső dísz a tortán. A cseresznye a csúcsán pedig egy műanyag doboz, ami a hangja alapján elég súlyosnak tűnt. Már korábban is felfigyeltem rá és tudtam, az esküvői meghívók vannak benne.

Kat felhorkantott.

- Ironikus. Ő fizette ki az egészet. Azt mondta, úgysem számít hosszú távon, hiszen hamarosan úgyis a „mi” pénzünk lesz.

Belerúgott a dobozba, ami a falnak csattant. Aztán visszatért hozzám a kanapéra és olyan erővel vetette rá magát, hogy a bútordarab hangosan felnyekkent.

Figyeltem, ahogy leküldi a borospohár tartalmának majd felét. Nevetni akartam, de túlságosan is féltem, hogy megbántanám. Úgy tűnt, eléggé megkönnyebbült attól, hogy kidobálja az exe holmiját.

- Jobban vagy?

- Ja.

Az övéhez koccintottam a poharamat, amikor ő felemelte azt.

Hosszú percekig csak a falióra ketyegése és a hűtő zúgása nyújtották az egyedüli hangot, amik aláfestették a fejemben kavargó gondolatokat.

- Ha szükséged lenne rám holnap támogatásként… - ajánlottam fel.

- Kösz. De rendben leszek.

Erősködni akartam. Nem bíztam ebben a fickóban. Azonban már eldöntöttem, hogy nem fogok erőltetni semmit. Felajánlottam, ő pedig nemet mondott. Itt a vége.

- Rendben. Hívj, ha szükséged lenne rám! A hűtőn hagyom a névjegykártyámat.

Kat bólintott, én pedig éreztem magamon a tekintetét, miközben befejeztem a boromat.

Lassan felálltam.

- Azt hiszem, jobb, ha megyek. Hagylak pihenni.

Nem próbált meg megállítani, de kikísért az ajtóig. A hangja lágy volt, ahogy kimondta: - Kösz, Jenna. Mindenért.

- Nem tesz semmit, Kat.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve megragadtam az arcát. Utána viszont ellenálltam a kísértésnek, hogy végig futtassam hüvelykujjam puha ajkain. Hogy közelebb húzzam őt magamhoz…

Elmosolyodtam a meglepetéstől csokoládébarna szemeiben. A zavarodottságtól, ami kiült az arcára, miközben próbált olvasni a tekintetemben. Annyi mindent el akartam mondani neki! De tudtam, nem ez a megfelelő időpont. Úgyhogy csak gyengéden megsimogattam az arcát, felvettem a kabátomat és a táskámat és búcsút intettem. Aztán már kinn is voltam a lakásból, mielőtt még bármit is megbánhattam volna.

Folytatása következik!