2013. július 28., vasárnap

Filmajánló 52.

A játék után szabadon, egy egészen jó zombis film.


Filmkritika - Lakótársat keresünk

Na most egy kicsit bajban vagyok. Ez a film épp annyira, sőt, talán még jobban is illene a heti pornóba, mint ide. Viszont mivel megközelítőleg épp annyira koherens, másfél órás alkotás, mint sok kritizált film, talán itt is megállja a helyét.
Viszont azt nem vitathatjuk, hogy a Lakótársat keresünk (Roommate Wanted) esetében pornóról beszélünk, még ha a mesélős, beszélgetős, viszonylag jól kidolgozott fajtából valóról is. Ezt bizonyítja az is, hogy bár van története, de az feltűnően a szexjelenetek köré épül, amikből akad jó pár, a tartalmasabb mondanivaló (bár erről itt talán csak relatív értelemben beszélhetünk) kisebb hangsúlyt kap.
A történet enyhe thriller jelleget ölt. Néhány csinos, fiatal, energikus lány lakótársat keres egy jól felszerelt villába. A betöltendő helyre érkező Cindy viszont már-már gyanús gyorsasággal csavarja el sorban az együtt lakó lányok fejét. Kivéve egyét, aki már a kezdetektől fogva gyanakvóbb, mint a többiek.
A film, értelemszerűen, hemzseg a pornós kliséktől, és a történetnek igazán befejezése sincs, bár lehet, csak az én figyelmemet kerülte el, mivel feliratot nem találtam hozzá, ennyire pedig nem jó az angol tudásom.
Viszont aki jobban szereti, ha egy pornónak valami (megközelítőleg) reális története is van, nem csak két ember egymásra mosolyog és a következő pillanatban már a lepedőt gyűri, azoknak tudom ajánlani. 

2013. július 27., szombat

Testvérháború - Prológus 6. fejezet

Előzmény: Testvérháború - Prológus 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Testvérháború - Prológus 5. fejezet

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1997

*****************************************************************

Három héttel később, karácsonykor, Frances és Katie felállította az első közös karácsonyfáját. Tökéletesen boldogok voltak együtt. A szerelmük egy pillanatra sem ingott meg. Tökéletes egyetértésben választották ki a fát és hozzá a dekorációt. A nappalijuk most leginkább egy katasztrófasújtotta övezetre hasonlított, tele összegyűrt csomagolópapírral. Mindketten kényelmes tréningruhába öltözve, mezitláb pakolták fel az égősorokat a toronymagas fára.
Ötletük se volt, hogy takarítják fel az összegyűlt hatalmas mocskot. Frances fintorogva nézett végiga romhalmazon és a fejét ingatta. Végül szürke szemeit Katie-re emelte, aki szintén megcsóválta a fejét és kezeit a csípőjére tette, miközben súlyát egyik lábáról a másikra helyezte. Aztán Frances-re nézett, akinek a szemében tiszta vágy csillogott. Hirtelen hőhullám futott végig a testén és azonnal megkívánta a nőt.
Frances közelebb lépett hozzá és mélyen a szemeibe nézett. Aztán felemelte a kezét, hogy gyengéden megsimogassa Katie arcát és előre hajolt, hogy szájon csókolja őt. Katie felnyögött, ahogy a másik nő nyelve becsusszant ajkai közé és Frances karjaiba simult. Testét elöntötte a forróság és nem tudott ellenállni a heves csóknak.
Mire észbe kaptak, már meztelenül fetrengtek a földön, testük pedig egymáshoz préselődött. Francis a menyasszonya fölé hajolt, ágyékát a lányéhoz préselve. Katie végigsimított a hátán, ujjai pedig belemélyedtek az izzadtságtól síkos izmokba. Hangosan nyögtek, miközben csókolóztak és szeretkeztek.
Katie teste azonnal megfeszült, ahogy Frances ujjai belé hatoltak. A másik nő már ismerte teste minden apró rezdülését. Pontosan tudta, hol kell hozzáérnie, hogy a lány azonnal elaléljon a gyönyörtől. Ajkaik ismét találkoztak és gyengéd csókban forrtak össze. Katie torkán kiszaladt egy hangos nyögés, mire Frances is felnyögött és ágyékát még jobban a lányénak feszítette. Aztán legördült Katie-ről, aki felült és vágyakozva pillantott le rá. Ajkai elnyíltak, ahogy zihált, érzéki mellei pedig hevesen emelkedtek és süllyedtek.
Teste még mindig remegett, és érezte, ahogy a nedvesség lefolyik combjai belsején. Aztán felsóhajtott, amikor érezte, hogy Frances erős karjai átölelik őt. A szürke szemek lecsukódtak, ahogy a nő ajkai rátaláltak Katie meredező mellbimbóira, gyönyörrel teli sóhajtásokat csalva elő a lányból. Katie teste megfeszült, és az orgazmus azonnal rátört megfeszülő testére. Hangosan felsikoltott és ujjait Frances vállába mélyesztette.
Frances tovább haladt a lány nyakára és Katie gyönyörének hatására rá is rátalált az élvezet. Végigcsókolta a lány nyakát, aki hátra hajtott fejjel utat engedett neki, még jobban felizgatva Frances-t, akinek orrát betöltötték az izzadt test kigőzölgései.
– Katie, baby! – suttogta a lány fülébe, majd folytatta: – Je veux vous faire l’amour sous notre arbre de Noël? [1]
Katie már megtanult annyira franciául, hogy megértse a másik szavait. Testét ismét elöntötte a vágy. Félig öntudatlanul bólintott, és annak sem igazán volt tudatában, amikor Frances a fa alá cipelte őt, hogy aztán ismét fölé hajoljon. Érezte a rá szitáló tűleveleket és Frances érzéki csókjait a testén. Érezte, ahogy a nő nyelve végigszalad mellkasán és hasfalán. Aztán felnyögött, amikor a nő ajkai rátaláltak a mellbimbójára, miközben ujjai a lány combjának belsejét simogatták, hogy aztán gyengéden szétnyissák szeméremajkait és behatoljanak barlangjába.
Hosszú órákig szeretkeztek, Frances pedig úgy érezte, teste minden egyes alkalommal szétrobban, amikor Katie elér a csúcsra.
A következő másfél év rózsaszín ködben telt Frances és Katie számára. Szerelmük egyre csak nőtt egymás iránt. Frances szülei, akiket örömmel töltött el a lányuk boldogsága, már gyermekükként szerették Katie-t. Már teljes mértékben a család részévé vált. Richard abba is boldogan beleegyezett, hogy a lány felvegye a családjuk nevét. Így a hivatalos neve Katie Rosenberg-DeValoi lett. A boldogságuk pedig mindenkit féltékennyé tett. Úgy egy hónappal Frances bejelentése után az anyja adott neki egy ajándékot. Egy ajándékot, ami megerősíthette soha nem múló szerelmüket. Egy házat, ahol közös otthonra lelhettek.
Ahogy az idő múlt, mindketten vágyakozni kezdtek valamire. Valamire, ami megtestesíti a szerelmet, amit egymás iránt éreznek. Valakire, akit együtt nevelhetnek fel. Akit a sajátjuknak mondhatnak. Egy gyerekre. Az ő gyerekükre. Akire mondhatják, “a mi fiúnk vagy lányunk”. De ez sajnos csak kettejüknek lehetetlen volt. Ezért egyikük sem beszélt róla. Mindketten eltemették az elméjük mélyére, ugyanakkor így is tudták, hogy a másik is vágyik rá.
Egy nap vacsora közben Katie-ből kirobbant a kérdés:
– Frances! Szerettél volna valaha is gyereket? – hangja remegett, ahogy a kezei is.
Frances felnézett rá és mosolya átragadt Katie-re is.
– Igen. Mindig is szerettem volna. – Átnyúlt az asztal felett és megszorította a lány kezét. – Katie! Gyereket szeretnék tőled.
A lány felnevetett a szeretetteljes hang hallatán és szemei örömkönnyekkel teltek meg. Felállt és egy szoros ölelésbe vonta Frances-t, hogy aztán visszahúzódjon és a nő szemébe nézzen.
– Mikor?
– Amint csak lehetséges.
– De kitől? – vonta össze a szemöldökét a lány.
– Mit szólnál Louie-hot? – mosolyodott el Frances. Már hosszú ideje tervezte, hogy megkéri mostohatestvérét. – Tudod, mennyire hasonlítunk.
– Igen – válaszolta Katie mosolyogva. – Hívjuk is fel! Most rögtön. Nem érdekel, mennyi az idő Franciaországban. – Azzal kivonszolta Frances-t a konyhából. El is felejtették a vacsorát és a dolgozószoba felé indultak.

Folytatása következik!

Vége a prológusnak!

_________________________________________________
[1] Je veux vous faire l’amour sous notre arbre de Noël? (francia): Akarsz szeretkezni a karácsonyfa alatt?


******************************************************************************






Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található. A válaszok ez esetben az egész prológusra vonatkoznak.

Évforduló - Tűzszünettel zárul a koreai háború

60 éve, 1953. július 27-én az ENSZ, Kína és Észak-Korea aláírta a koreai háborút lezáró tűzszünetet. Békeszerződés azonban mind a mai napig nem született, Észak- és Dél-Koreát pedig azóta is a 38. szélességi kör mentén meghúzott demarkációs vonal választja el egymástól.

A koreai háború története


Testvérháború - Prológus 5. fejezet

Megjegyzés: Ez egy kicsit rövidre sikeredett fejezet, de ha már fejezetenként kezdtem el feltölteni, így folytatom tovább. Egy óra múlva majd jön a következő is.

Előzmény: Testvérháború - Prológus 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Testvérháború - Prológus 4. fejezet

Írta: Katia N. Ruiz
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének ideje: 1997

*****************************************************************

Másnap este Frances és Katie az előbbi szüleivel ültek Richard dolgozószobájában, ami könyvtárként is szolgált. A gyönyörű mahagóni szekrények roskadoztak a könyvektől. Ross-t nem találták sehol és senki sem tudta, hova tünhetett.
– Mikorra tervezitek a szertartást? – nyitotta ki Richard a noteszét.
Frances és Katie egymásra néztek.
– Hat hónapon belül. Talán októberben – válaszolta Katie zavartan.
Frances vidáman felnevetett.
– Ez nagyszerű. Végre megházasodok – csapta össze a kezét, mire mindenki felnevetett.


***


Ross a nővére bejelentése után beviharzott a szobájába. A harag és a tehetetlen düh mardosta a szívét. Most már eggyel több oka volt gyűlölni Frances-t. Az a ribanc nem érdemli meg Katie-t. Neki kell megszereznie azt a lányt. Neki KELL az a lány. Ő tényleg szereti őt. Frances nem. Valahogy el kell választania őket egymástól.
Annyi viszont biztos, hogy nem megy el a kis esküvőjükre. Keres majd valami kibúvót. Ezt nem tudja végignézni. Ez egyszerűen undorító.
A szemei megteltek könnyel, ahogy megesküdött, hogy egy napon Katie az övé lesz.

Folytatása következik!

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]