2015. december 4., péntek

Aki nem zárja be az ajtót... 4. rész

Előzmény: Aki nem zárja be az ajtót... 1. rész
Közvetlen előzmény: Aki nem zárja be az ajtót... 3. rész

Írta: lizard_lix
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2015. augusztus 29.

*******************************************************************


Dave rákattintott a „Lejátszás”-gombra, majd hátra dőlt a kanapén. Keze pedig szinte már önálló életre kelve indult meg Tyler felé. A barátja is ugyanezt tette és kezük szinte egyszerre ért a másik combjához. Zavartan felnevettek, majd bizonytalanul tovább haladtak, hogy ujjaikat ismét a másik meredező szerszáma köré fonják. Mindkét lány halkan dorombolt, ahogy fél szemmel a fiúk kezét figyelték, közben pedig bátorítóan mosolyogtak rájuk.
Akárcsak a legutóbbi megszakítás előtt, Dave és Tyler egyre hevesebben mozgatták kezüket egymás férfiasságán, miközben még jobban doppingolta őket az is, ahogy a lányok suttogtak a fülükbe. Amikor felfigyeltek rá, hogy időközben partnereik is magukhoz nyúltak, meggyőződtek róla, hogy a két lányt is felizgatja, amit épp csinálnak.
- Baby! - suttogta Cindy. - Olyan izgatók vagytok, hogy mindjárt elélvezek, de jó lenne látni még többet is.
- Többet? - nyögte Dave.
- Igen, többet. Szeretném, ha a szádba vennéd Tyler farkát. Olyan izgató lenne nézni, ahogy leszopod őt! Ha szeretnéd, én is segítek. Csinálhatjuk együtt. Megosztozunk Ty farkán. Mit szólsz? Kérlek!
Dave egy pillanatra lemerevedett, majd a barátnője fülébe suttogott: - És mi lesz Beth-tel? Nem zavarja, ha mi rámozdulunk Ty-ra?
- Hát persze, hogy nem, butus – nevetett Cindy. - Már azóta szeretnénk, hogy ez eljöjjön, hogy randizni kezdtünk veletek. Csak sose tudtuk, hogy hozzuk fel.
- De én sose csináltam még ilyet ezelőtt. Sosem értem még hozzá másik srác farkához – nézett a kezére, melynek ujjai még mindig a barátja hímtagja köré fonódtak. A kőkemény dorong hevesen lüktetett, szemmel láthatóan közeledve a csúcshoz.
- Látod? - suttogta Cindy.-Nem lesz semmi baj. Jó lesz. Próbáld csak meg.
Dave vett egy nagy levegőt és kifújta.
- Rendben. Úgy tűnik, ez a nap az új dolgok kipróbálásáé. De hogy csináljuk?
- Ne aggódj! Csak csináld, amit mondok! - hajolt előre Cindy, hogy figyelje a mellettük ülő Beth-et és Tylert. - Ty! Ha te is szeretnéd, Davey-vel kölcsönvesszük a farkad egy kis szopásra. Mit szólsz?
- Hurrá! - kiáltott fel Beth, Ty pedig félénken elmosolyodott.
- Ha ti is szeretnétek... Reméltem, hogy ez is el fog jönni... Meséltem már Davey-nek, mielőtt betoppantatok volna – küldött egy jelentőségteljes pillantást a lányok felé -, hogy a legjobb barátommal a középsuliban csináltunk ilyet. De... azóta nem voltam fiúval, mert nem találkoztam olyannal, aki bejött volna. Ma, amikor haza értem és megláttam, amint Dave biszex pornóra veri ki...reménykedni kezdtem, hogy hátha összejön.
- Nos, most itt vagyunk – tolta arrébb Cindy a dohányzóasztalt és magával húzta Dave-et a padlóra. - Oké, bébi! Üdv a Bevezetés a szopásba kurzus első óráján! Mivel fiú vagy, már tudod, milyen érzés ez. Csak tedd azt Ty-nak, amit te is élveznél, és kövesd a kívánságait! - Felemelte a kezét és gyengéden Tyler farkának töve köré fonta ujjait, hogy irányba állítsa azt. - Először is, figyeld a mestert! - Azzal előre hajolt és finoman megnyalta a makkot, elégedett nyögést csalva elő Tylerből.- Most te jössz.
Dave nyelt egy nagyot, majd előre hajolt, hogy megismételje Cindy mozdulatát.
- Jó fiú! - mosolygott a lány. - Most így! - Azzal kinyitotta a száját és bekapta Ty hímtagjának hegyét. Egy ideig finoman körözött rajta, majd elengedte. A fiú megint felnyögött, Beth pedig elégedetten tapsolt és kuncogott.
- Úgy tűnik, élvezi. Igaz? - szorította meg gyengéden Tyler vállát, aki halkan nyöszörögve bólintott, a tekintetét viszont nem vette le a combjai között térdelő Cindy-ről és Dave-ről.
- Akkor tovább is léphetünk – jelentette ki Cindy és ismét ráhajolt Ty farkára, ezúttal mélyebbre engedve azt a szájába, nyelvével pedig körözni kezdett a fiú makkján. Tyler szemmel láthatóan megremegett. Amikor pedig Dave megismételte barátnője mozdulatait, a lány felnevetett. - Úgy tűnik, természet adta tehetséged van hozzá. Csináld csak! Segítek, ha arra lesz szükség – simította kezét Dave tarkójára és gyengéden előre tolta a barátja fejét. Az pedig engedelmesen kinyitotta száját és elnyelte a barátja farkának felét. Felidézte, hogy szokta neki csinálni Cindy és úgy szopogatta és nyalogatta a szájában lüktető dákót.
- A fenébe is! - nevetett fel Beth. - Még a végén nekem kell majd órákat vennem tőle. Mit szólsz, Édes? - nézett Tylerre. - Tényleg olyan jó?
- Hogy jó-e? Mennyei. El sem hiszem, hogy négy évet elpocsékoltunk, amikor már korábban is megpróbálhattunk volna... De ha így folytatod tovább, Davey, egy percen belül megkapod életed első löketét a szádba.
Dave elpirult, de nem hagyta abba a munkáját. Talán most csinálta először, de már épp elég szopásban volt része, hogy pontosan fel tudja idézni a megfelelő mozdulatokat. Tyler és a lányok pedig egyértelműen élvezték a jelenetet.
Aztán az agyába villant, hogy Tyler azt mondta, ha így folytatja, hamarosan a szájába élvez. Viszont Cindy már számtalan alkalommal megcsókolta őt, miután kielégítette, így tudta, milyen ízre számítson.
Mialatt ezen gondolkozott, tovább mozgatta ajkait a barátja farkán és izgatta azt nyelvével, amíg annál el nem szakadt a cérna. Ty felnyögött és megtöltötte Dave száját ragacsos nedveivel.
Mindkét lány boldogan felujjongott, Dave pedig lenyelte élete első adag spermáját. Nem volt rossz, Tyler pedig egyértelműen örült neki. Ettől pedig Dave is boldog volt, hogy rögtön elsőre ilyen jó munkát végzett. Emlékezett, hogy amikor Cindy először lecumizta, sokkal lassabban érték el a megfelelő hatást, mint ők most Tylerrel.
- Váó, Davey! Köszi – nyögte Tyler. - Ez csodálatos volt. Neked is jó volt? - tette hozzá aggódva.
- Naná. Én is kösz, Ty. Sose hittem volna, de nagyon jó volt.
A lányok ismét felujjongtak, mint a pompon-lányok a szombati meccsen.
- Oké, oké! Most már elég! - nevetett Dave. - Nem a nagykupát nyertem meg. De talán tényleg jó, hogy ez az este így alakult.
- Alakult? - vonta fel a szemöldökét Cindy. - Még mindig alakul. Tyler! Ugye nem azt akarod mondani, hogy viszonzatlanul hagyod Dave szívességét? Térdre szépen, jó fiú! Adj bele mindent!
Ty felnevetett és megragadta Dave karját, hogy felsegítse őt a kanapéra.
- Nos, haver, örömömre szolgál, ha viszonozhatom a kiváló munkádat.
- Tényleg?
- Naná hogy! - nevetett Tyler. - Csodálatos voltál. És tudom, hogy te is élvezted. Egész végig vigyorogtál.
Dave ismét elpirult, miközben a barátja folytatta:
- Ez is olyan, mintha egy lányra mozdulnál rá. Örömet szerezni neked is örömet okoz. Szóval, lássuk a medvét! - tolta szét Dave combjait és közéjük helyezkedett. - Hölgyeim! Ha szeretnétek, nyugodtan csatlakozzatok! Nekem viszont nem hiszem, hogy szükségem lenne leckére – nevetett.
Beth lehuppant a padlóra Tyler mellé.
- Én mindenesetre szeretném megkóstolni. Cindy már évek óta mondogatja, milyen jó . Mondta, mire Dave ismét elpirult.
- Legyél a vendégem, Drága – intett Tyler az előttük meredező szerszám felé.
- Nem bánsz egy kis kóstolót? - szállt be Beth is a játékba és az ujjai közé fogta Dave farkát, hogy ráhajoljon, gyengéden körbenyalva a lüktető szerszámot. A fiú hangos nyögése pedig a többiek tudomására hozta, hogy nagyon is jól csinálja.
Ezúttal Cindy-n volt az ujjongás sora. Figyelte a jelenetet, és közben ujjait a saját barlangjába mélyesztette. Mosolyogva nézte, ahogy Beth és Tyler versenyt csinál belőle, hogy ki tud felemelőbb hatást kiváltani Dave-ből a szájával és a nyelvével. Az utóbbi pedig csak lehunyt szemmel nyöszörögni tudott az élvezettől.
Dave teljesen elvesztette a kontrollt. Próbált mondani valamit, de nem jött ki hang a torkán. Beth-nek és Tylernek azonban nem volt szüksége instrukciókra. Amikor a lány hátra hajolt, a barátja tarkójára csúsztatta a kezét és őt tolta előre. Utóbbi pedig mosolyogva nyitotta szélesre a száját, hogy befogadja a meredező szerszámot. Dave pedig hamarosan már nem bírta tovább. Teste megremegett és a barátja szájába engedte nedveit, aki utána boldogan tisztára nyalogatta szobatársa vesszejét.
Beletelt egy kis időbe, mire Dave ismét meg tudott szólalni és akkor is csak annyit tudott kinyögni:
- Váó! - A lányok hangosan kuncogni kezdtek. - A fenébe is! Ty, Beth! Fantasztikusak vagytok! - Azzal azonnal ismét elpirult és Cindy felé fordult. - Nem mintha te nem lennél az.
- Ne aggódj, nagyfiú! - nevetett a lány. - Épp elég kárpótlás volt, hogy nézhettelek – simogatta meg Dave arcát saját nedveitől csöpögő ujjával, aztán előre hajolt és megcsókolta a barátját, miközben köré fonta a karjait. Hamarosan már a kanapén hevertek és olyan hevesen henteregtek, mint a felajzott tinik.
Tyler is magához ölelte Beth-et és a fülébe suttogta: - Ez csodálatos, bébi. Már régóta álmodtam ilyesmiről, de sosem gondoltam volna, hogy valóban megtörténik. És majdnem el is mulasztottuk. Ha tíz perccel később érkezem, nem kaptam volna rajta Davey-t. Most viszont már nem is vágyom másra, csak hogy elfektesselek a kanapén, ha ezek ketten végeztek.
Beth csak vigyorgott, majd egy ujjával jelezte a társának, hogy várjon, amíg ő felpattant és eltűnt Tyler hálószobájában. A srác már épp azon volt, hogy utána megy, amikor végül a lány visszatért két gumival a kezében és az asztalra tette őket.
- Gondolom, hamarosan szükség lesz rájuk – vigyorgott, miközben kibontott egyet és felsegítette Tyler szerszámára. - Így! Most már akár kétszer is ellöködhetsz a pálya végéig.
A fiú elvigyorodott és gyengéden barátnője fenekére ütött.
- Ha rajtam múlik, akár háromszor is.
- Ó, te! - kacagott Beth, majd megfogta Tyler kezét és talpra rángatta őt, hogy a kanapéhoz vezesse, ő pedig elé hajolt, fenekét a barátja felé tartva, arccal a még mindig hevesen szeretkező Dave és Cindy felé fordulva.
Tyler mögé lépet és farka hegyét a lány farpofái közé simította, míg az hangosan fel nem nyögött. Aztán a bejáratához pozicionálta szerszámát és lassan belé hatolt.
Egy ideig gyengéden mozgott benne, míg végül teljesen el nem merült Beth nedvességében. Mivel egyszer már feljutott a csúcsra, nem sietett sehová, és szerette volna a lehető legjobb élvezetet nyújtani a barátnőjének. Váltogatta a sebességet, miközben különböző mélységbe hatolt be, figyelve barátnője élvezetteli nyöszörgését.
A hangok hamarosan magukra vonták Cindy és Dave figyelmét is a kanapé másik végéről.
Dave felnevetett.
- Nos, most legalább tényleg négyesben csináljuk.
- Ugye? - vigyorgott Cindy. - Nem nagyszerű?
- Dehogynem. Sajnálom, hogy eddig tartott, de féltem, hogy társaságban nem működne. Azt hiszem, mától ettől se kell majd tartanunk.
- Semmi gond, bébi. Így kellett történnie. Mostantól pedig már jobb lesz.
Cindy a hátára lökte a barátját és a gumiért nyúlt, egy kacsintást küldve a ziháló Beth felé. Gyorsan feltépte a zacskót és felsegítette Dave-re a gumit.
- Készen állsz, Davey? - vigyorgott, miközben térdre ereszkedett.
- Naná! - vigyorgott a másik és a barátnője mögé helyezkedett, miközben mellettük Beth már másodszor ért fel a csúcsra.
Mind a négyen fülig érő szájjal vigyorogtak, Cindy pedig a barátnője felé tartotta felemelt kezét. Beth boldogan belecsapott, mielőtt ismét rátört volna a gyönyör. Dave egyre hevesebben pumpálta Cindy-t, míg ők is utol nem érték Tylert és Beth-et, akik hamarosan már csak fáradtan ziháltak mellettük.
Egy jó ideig csak pihentek egymás mellett, élvezve az örömöt, amit az együtt töltött négyes gyönyörszerzés okozott.
Végül Cindy a barátjához hajolt és megcsókolta őt, majd Beth is követte a példáját és Tyker ajkaira tapadt.
- Váó! Ez isteni volt! Ty, Davey, köszönjük ezt a fantasztikus menetet.
A két fiú egyszerre pirult el, majd szélesen elvigyorodtak.
- Bármikor – szólalt meg végül Tyler, mire mind a négyen felnevettek. - Nos, azt hiszem találtunk egy új módot a szórakozásra.... Azonban... most már tényleg figyelnünk kellene arra, hogy zárjuk az ajtót.
- Úgy legyen! - kiáltottak fel a többiek egyszerre.

Vége

**************************************************************

Ha tetszett, olvass el egy másik történetet is, ahol a férfi szereplők nem maradnak szenvtelenek egymással szemben!

Mr. Dákó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]