****************************************
– Mit
kell bevállalni? Úgy értem, hogy mit kérhetnek?
A
hosszú, barna hajú lány már régóta méregette a körülötte
várakozókat. Úgy tűnt, hogy a többség nem először van itt,
vagy más castingokról ismerhetik egymást, hiszen azonnal beszédbe
elegyedtek, Csak ő nem találta a helyét, hozzá senki sem ment oda
megpuszilni: „Hali! Hogy vagy?” Igaz, hogy ő sem közelített
senki felé, és mindig elkapta a tekintetét, mielőtt észrevették
volna, hogy nézegeti a jelentkezőket.
Ramóna
vidékről érkezett, és mielőtt abba a tévhitbe esett volna, hogy
ő az egyedüli ilyen, az asztalra kitett A/3-as papíron felfedezte
egy seregnyi, az övénél jóval távolabbi település nevét. Erre
a listára írták fel a nevüket – többnyire csak egy becenevet –
a várakozók. A második oszlopban a „honnan jöttél?” kérdésre
kellett válaszolni, ahol előfordult városnév helyett telefonszám
is, így a következő – „elérhetőséged” – rublikába
többen azt írták: „18 éves”, vagy: „szeretném kipróbálni
magam”. Aki ide sikeresen beírta a három adatot, elvehetett egy
sorszámmal ellátott kisebb papírt, amit ugyancsak ki kellett
töltenie, s amivel majd be kell menni, ha szólítják. Az
előkészületek kitöltés-része gördülékenyen ment, csak a
sorszámok haladtak nehezen, 5 perc is eltelt két behívás között.
–
Mi
van már? – nézegette a mobiltelefon kijelzőjén az órát egy
vékony, magas lány. – 8 perc? – fordult Ramóna felé. – Ezt
már felveszik… vagy, hogy valamit csinálnak vele, az biztos.
–
Ki
van bent? – érdeklődött Ramóna, kapva az alkalmon, hogy végre
szólhat valakihez.
–
Az
a bőrgatyás csajszi – húzta el a száját a türelmetlen lány.
– Lehet, hogy mindjárt kiszólnak, hogy mehetünk haza –
bosszankodott.
A
környéken többen morogtak, mások összesúgtak.
–
Ramóna
vagyok.
–
Horni…
i-vel a végén.
–
Te
voltál már castingolni?
–
Egyszer-kétszer.
– Néhányan felnevettek, ezért helyesbített: –
Ötvenszer-hatvanszor. Te? Friss hús vagy?
–
Igen,
először járok ilyen helyen.
Horni
nagy levegőt vett, és felemelte a fejét, mintha világgá akarná
kürtölni a hírt, aztán meggondolta magát:
–
Mindenki
az elsővel kezdi – közölte leereszkedő stílusban.
–
Neked
volt már, hogy sikerült?
–
Hogy
a francba ne? Akkor minek járnék minden héten? – Látva Ramóna
tétovaságát, hogy „igent” vagy „nemet” jelenthet-e a
visszakérdezés, megmagyarázta: – Ha megkapsz egy melót,
leforgatják 2 nap alatt, legjobb esetben 1 hét alatt, és
keresheted az újat.
–
Mindig
el kell jönni? Nem értesítenek ki?
–
Sok
a külföldi filmes. Idejön egyetlen kamerával, és előadja az
igényeit. Aztán meg elvárja a pénzéért, hogy a kedvéért külön
castingot tartsanak, ne csak úgy találomra behívjanak néhány
csajszit.
–
Értem.
–
Jó
neked, mert én sosem fogom megérteni… Figyeld csak! – intett a
fejével az ajtó mellett álló asztal felé.
Egy
fiatal, gyerekképű srác ácsorgott ott – furcsán mutatott a
helyiségben várakozó sok lány között –, valamit babrált a
telefonjával, majd elment. Sokan észre sem vették, hogy fél
percig egy hímnemű is tartózkodott a társaságban.
–
Láttad?
–
Mit
keresett itt? – csodálkozott Ramóna.
–
Szóval
nem láttad! Minden egyes alkalommal megjelenik, és lefotózza a
belépőlistát. Szerintem komplettebb nyilvántartása van már,
mint a castingolóknak vagy a producereknek.
–
De
minek?
–
Felkeresi
a csajokat egy-egy ingyen menetért. Engem is hívott már, hogy
tudna egy melót, ha feljöhet megbeszélni. Jött is, és bizalmasan
elárulta egy casting időpontját, amit amúgy is tudtam már.
Cserében nálam akart aludni, és reggelig párszor megcsináltatni
magát, no meg, hogy rendeljek pizzát, mert megéhezett… Többször
nem próbálkozott, szerintem tett egy jó nagy felkiáltójelet a
telefonszámom mellé.
–
Miért
kell az a lista?
–
Úgy
hiszem, azzal igazolják a producer felé, hogy sok-sok jelentkezőből
választották ki nagy-nagy munkával a megfelelőket. Ez a majom meg
felhasználja, és bepróbálkozik.
–
Biztos
van olyan is, akinél sikerül…
–
Hogyne!
Van, aki csak azért lecummantja, hogy felkerüljön valami listára
– nézett körbe Horni, mint aki példaként mindjárt rámutat az
egyik csajra. – Mi van már? 10 perc? Ezt már dugják!
–
Bekopogjak?
– kérdezte egy lány, de többek helyeslése ellenére sem tette
meg.
–
Én
jártam már így ezzel a ribanccal – mesélte Ramóna újdonsült
ismerőse. – Bent volt 20 percig, mindenkit lecumizott, vagy ki
tudja, mit csinált velük, aztán megkapta a melót. De rosszul
jártak vele, mert végül dupláját szerette volna a zsebébe a
szokásosnak, és újra kezdhették az egész cécót.
–
Ilyet
lehet?
–
Ebben
a szakmában mindent…
Ramóna
hálásan tekintett Hornira az őszinteségért. Nem gondolta volna,
hogy ilyen hamar talál egy igazi barátot.
Reggel
még…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése