Casting 2. rész - Ramónával megtörtént

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Casting 1. rész

****************************************

Reggel még abban sem volt teljesen biztos, hogy eljut a castingra. Hiába vette meg jó előre a menetjegyet, és hiába tervezte meg alaposan az egész napra szóló alibijét, a bátorság inkább a „nem” felé billentette a mérleget, mint az ellenkező oldalra.

A fő ok, hogy nem tartotta magát sem szépnek, sem vonzónak, szexisnek meg pláne nem. Viszonylag alacsony termete – ahogy mondani szokta: gyorsan nőttem, de keveset –, és az átlagosnál vastagabb combjai nem sugalltak cicababás layoutot. A melle, az más! A két feszes halmon mindenkinek megakadt a tekintete, és már akkor meg akarták fogdosni, amikor a későbbi cica- vagy barbibabák még labdába sem rúghattak. Minden srác vele akart táncolni, hogy „véletlenül” megérinthesse, és röplabdameccsen senki sem az egyetlen labdát leste, amikor bámulhatott kettőt is.

– Ra-mi, Ra-mi! – skandálták folyamatosan a lelátóról, ha volt okuk a biztatásra, ha nem.

Aztán a barbik is elkezdtek ciciket növeszteni, s bár hamar befejezettnek tekintették ezt a folyamatot, a srácok inkább kerülgették a magas, szőke csajokat, vagy a magas barnákat, mint az alacsony barnát. A két labda is veszített a varázserejéből, és amikor egy sötét udvaron áthaladva azt hallotta a háta mögött: „de közé raknám!” megfordulva, egyetlen pillantással felismerte, hogy a vágy tárgya az övénél háromszor kisebb cici. Nem lehetett félreérteni, mert már kézben volt, ahogy a megjegyzést eleresztő fiú farka is.

Ez 2 éve történt. Castingról még nem is hallott, de legvadabb álmában se merült fel, hogy valaha is érintett lehet egy válogatáson.

Ramóna akkor még azt sem tudta, milyen érzés kézben tartani egy srác játékszerét. A többi lány gyors egymásutánban átesett ezen a tűzkeresztségen, aztán rendre begyűjtöttek mindenféle élményt, egy-egy hétvégi buli alkalmával sorban elveszítették a szüzességüket… Számára pedig még a „Ra-mi, Ra-mi!” biztatás is elmaradt, végérvényesen és nyomtalanul.

Nem is akarta elhinni, amikor az egyik szomszéd megvárta a liftajtóban, és egészen a negyedikig a mellét bámulta. A férfi kiszállt vele együtt, akár egy alvajáró, és a lift már továbbkapaszkodott, amikor a homlokára csapott:

– Ja, én a hatodikon lakom!

Mindketten elnevették magukat.

Másnap már régi jó ismerősökként köszöntötték egymást a lépcsőházban, és Ramóna azonnal igent mondott a meghívásra. A hatodikig lifteztek.

Rami a harmincegy-két éves férfi nevét – Györk – az ajtóról olvasta le, és a lakásban azonnal megállapította, hogy nem egyedül él.

– Tényleg kávét kérsz, vagy valami mást? – kérdezte Györk, miután a lányt bevezette a nappaliba.

– Valami mást, mert nem szoktam kávézni.

– Ez a beszéd! Pezsgőt? Vagy mit isznak az ilyen széplányok?

– Bármit, csak ártson, de pezsgő jó lesz, köszönöm.

– Ennek örülök, mert más nincs itthon – mosolygott a férfi, és ettől az arca kisfiússá vált.

– Nehogy miattam felbontsd!

– Meg kell ünnepelnünk… a mit is?... A megismerkedésünket mindenképpen.

Pukkant a pezsgő, visszafogottan, romantikusan.

– Poharat meg nem hoztam! Látszik, hogy nem jut minden napra látogató, nincs rutinom.

– Igyunk üvegből! – nyúlt felé a lány, majd a habzó italból több jutott az állára és a nyakára, mint a szájába. – Nekem meg ebben nincs rutinom.

– Puszi!

– Előbb te is igyál!

Alig érintették egymást, két halovány puszi rebbent.

– Egészségünkre! – vezényelt Györk, és ő tartotta az üveget Ramóna ajkához. Megint folyt mindenfelé. – Puszi!

Rami figyelmeztetni akarta a férfit, hogy igyon ő is, de meghökkenve vette észre, hogy Györk a nyakához hajol, és lenyal az álla alól egy csepp pezsgőt. A következő pillanatban egy éhes száj tapadt az övére, és egy tolakodó nyelv nyomult az ajkai közé.

A csók fél percig sem tartott, s mire a lány tiltakozni próbált volna, már véget is ért. – „Valamit rosszul csináltam?” – fürkészte Rami a zavart arcot, közben ivott egy buborékos kortyot. Elfordult, és próbálta elképzelni magát a férfi szemével: rövid, vastag lábak, hatalmas mellek, vörös arc… – „Ki kellene szaladni a világból!” – Györk bizonyára azon tanakodik, hogyan lehetne tőle megszabadulni, de minél hamarabb, és minél egyszerűbben. – „Kisétálok az ajtón, Nem nézek hátra, nem nézek házra…”

Moccanni se bírt! Mire az elhatározás beérett, és magabiztos lépésekkel elindult volna a kijárat felé, hátulról két kar fogta át.

– Engedj! – súgta a levegőbe, és érezte, ahogy a szorítás fokozódik. – Mit akarsz?

A férfi az egyik öblös fotel felé kormányozta.

– „Ebben nem fogsz tudni megdugni!” – huppant le Ramóna. Nem nézett felfelé, nem akart találkozni a férfi tekintetével. Hagyta, hogy sóvár kezek először felülről, majd alulról is lerángassanak róla minden egyes ruhadarabot, majd Györk féllépésnyire eltávolodva, maga is levetkőzzön. – „Ajaj!” – Orra előtt lomhán himbálózott az előremutató fallosz. A hegyén megfeszült a bőr, és kikandikált egy átlátszó csepp is.

Györk lazán, kétharmadig hátrahúzva a bőrt, közelített.

Ramóna becsukta a szemét, összeszorította a száját. Már régen oda kellett volna érnie a nyurga, keménynek tűnő húsdarabnak, amikor azt a legváratlanabb helyen, a cicije felett érezte meg. Úgy feszült a testéhez, mintha ott akarna behatolni, és mellkasára síkos vonalakat rajzolt. –„Nem akar megdugni” – gondolta rezignáltan, és elszállt minden, a furcsa helyzetből adódó zavarodottság.

Györk gondosan beletörölgette a lányba az előnedveket. Közben cövekké teljesedett a fallosza, és kéjesen húzogatta a méretes cicik között, a bimbóudvart tájékán, a lány nyakánál, és ahol csak érte. Borostás zacskója is súrolta a sápadt bőrt, és kipirosodott csíkok maradtak a nyomában. Amikor már bejárt minden elérhető négyzetcentimétert – és a lány lehunyt szeméből arra következtetett, hogy ő is élvezi a játékot –, felültetve Ramónát a széles karfára, a combján és a hasán folytatta ugyanezt a simogatást.

– „Most fog megdugni!” – gondolta a lány, összeszorítva a fogait, amikor a fallosz egyre közelebb került a puncijához. Érezte, mennyire feszül, és elképzelte, amint belé fog hasítani a fájdalom. Pillanatokon belül. Bár a lányok az osztályból azt mesélik, hogy nem fáj, inkább „furcsa”, de jobb lenne fekve várni a döfést, megmarkolva a lepedőt. Se fekvés, se lepedő, így elég hétköznapi szüzességelvesztés vár rá, ennél már csak a falhoz-támasztás lenne rosszabb. – „Most!” – sóhajtott zajosan, és benntartotta a levegőt.

Folytatása következik!