Gyönyörök szigete XIV. rész - Vallomás 1. fejezet

FIGYELEM! A történetnek ez a része eléggé érzelmekre ható darabnak sikeredett. Szexuális elemeket nem tartalmaz, viszont vannak benne olyan részek, amik a gyengébb idegzetűeknek, vagy azoknak, akik csak a könnyed szórakozás és a gonosz világ bajaitól való pillanatnyi menekülés kedvéért olvasnák, érzelmileg nagyon megterhelő lehet. (Nem, horrorisztikus jelenetek nincsenek benne, viszont olyan részek bőven, amiket valószínűleg sokan nem szívesen olvasnának.)

Kérném ezt figyelembe venni, amikor belevágtok az olvasásba és ha nem akartok érzelmileg keményebb témákat boncolgatni, inkább hagyjátok ki ezt a részt!

Azok kedvéért, akik emiatt nem olvasnák el, spoilermentesen a tartalom: "Jeremy és Devon hosszan beszélgetnek egymással, elmesélik életük legmeghatározóbb és legtraumatikusabb élményeit, amivel közelebb kerülnek egymáshoz."

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XIII. rész 4. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 4.

*********************************************************************

Devonnal élveztük a fölénk boruló zöld lombkorona, a végtelen kék óceán, a sötétlő vulkáni kúpok és a lenyugvó naptól vöröslő ég látványát, ahogy a sziget délkeleti sarkában kirándultunk. A helyi flóra és fauna, a vízesések és az öböl kilátása egy igazi trópusi paradicsom képét rajzolta elénk.

Devon, aki végig fogta a kezem, miközben már egy jó órája csendben sétáltunk végig az ösvényen, most kissé erősebben szorította meg az ujjaimat.

- Te és ez a csodálatos sziget segítettetek minden álmomat beteljesíteni, Jeremy. Amikor két hete ide jöttem, a szexuális tapasztalataim két emberre, két férfira korlátozódtak. Mostanra pedig hozzáadódott hat lány is a listához még egy férfi társaságában. Mindez két röpke hét alatt. De nem csak a szex és az együttlét változtatott meg, de mindenki annyira kedves és barátságos itt…! Mindenki olyan jól kijön egymással. Néha már attól félek, hogy hirtelen felébredek majd és rájövök, hogy az elmúlt két hét csak egy szép álom volt.

Az ajkaimhoz emeltem a kezét és gyengéden megcsókoltam.

- Én is ugyanettől félek, Devon. De úgy hiszem, az elmúlt pár napban már rájöttem, hogy ez nem álom. Ez mind valóság. És ahogy te is tudod, még négy további hetünk van, mielőtt te és a többiek haza kellene hogy térjetek. Arról pedig csak találgatni tudok, mi fog történni még abban a négy hétben. Alig várom már, de ugyanakkor azt is kívánom, hogy sose jöjjön el a vége. Utálok búcsút mondani.

Devon elmosolyodott.

- Szereted, ha őszinte vagyok veled, igaz? Szeretnéd, ha megnyílnék és kitárulkoznék előtted.

- Hát persze.

Mosolya csak még szélesebb lett.

- Úgy érzem, te és Krissy vagytok a két legjobb dolog, ami valaha is történt velem.

- Tényleg?

- Tudod, hogy vonzódom hozzád – motyogta kissé félénk és elfogódott hangon. – Én… én tényleg kedvellek, Jeremy, és remélem, hogy tudod…

- Remélem, hogy tudod, hogy én is nagyon kedvellek téged, kedvesem – fejeztem be helyette.

- Tehát kölcsönös az érzés?

- Igen – bólintottam. – Nagyon is az. Ezt tudnod kellene.

Devon szélesen elmosolyodott, majd felnyögött.

- Krissy… Krissy olyan számomra, mint egy valóravált álom. Nem csak hogy a legszexibb nő, akit valaha láttam, de hihetetlenül karizmatikus és nyílt is. Elképesztően szórakoztató és jó társaság. Az a lány mindig meg tud nevettetni.

Annak biztos tudatában, hogy Kristanna kifigyel minket a kukkoló szoba segítségével, vettem egy mély levegőt és elmosolyodtam. Azok után, hogy ő is mennyire sokra értékelte Devont, bizonyára Kristanna lehet a legboldogabb, hogy ezeket a szavakat hallhatja. Már valószínűleg ez is bearanyozza a napját.

- Kristanna is nagyon kedvel téged – mondtam. – Ha csak te kerülsz szóba, három különleges szó mindig előkerül.

- Milyen három különleges szó? – kíváncsiskodott Devon.

- Kis széxi téremtés – idéztem nevetve a norvég szőkeséget.

Devon is felkacagott.

- Olyan egzotikus az akcentusa! Még egy dolog, amit nagyon szeretek benne. Ugyanakkor pedig ez is mindig megnevettet. Azt hiszem, nem kellene nevetnem rajta, de mégis…

- Ne aggódj emiatt! – ráztam meg a fejem. – Kristanna nagyon is szeretne megnevettetni. Nagyon is szeretné, hogy viccesnek lásd. Ő mindig is ilyen volt mióta csak ismerem. Imád mosolyt csalni az emberek arcára.

- Egy olyan ember társaságában, aki mindig megnevettet és aki mellett jól érzed magad, könnyen elfeledkezel minden problémádról – mondta komolyan. – Azt hiszem, ez az, ami legjobban tetszik Krissy-ben. A karizmája. Az energiája. Az, ahogy érzem magam a közelében… Ugye érted? Bármikor vele vagyok, teljesen megfeledkezek a pennsylvaniai életemről.

- Miért akarnál megfeledkezni az otthoni életedről?

Devon egy pillanatig habozott, majd összevonta a szemöldökét.

- Nos, számtalan okom van rá. Először is meséltem már neked, mi történt a régi munkahelyemen. Szívemet-lelkemet beleadtam a munkába. Minden nap késő estig dolgoztam, még hétvégéken és a szabadnapjaimon is. Közben pedig láttam, ahogy mások fele annyi tapasztalattal mint én tovább lépnek. Őket nevezték ki helyettem, kaptak jobb beosztást és nagyobb projekteket magasabb fizetéssel. Ami pedig a legrosszabb, a főnököm zsebelt be minden hasznot azért, amit én csináltam. Azt hiszem, ez a fő ok amiért annyi ideig nem léptettek elő. A főnököm túlságosan is szerette azt az extra bevételt, amit termeltem neki. Ettől ő is jobb munkaerőnek tűnt, mert az én teljesítményemet is a magáénak tüntette fel. – Megrázta a fejét. – Az egész annyira frusztráló…

- De már vége. Kiléptél – emlékeztettem. – Közvetlenül az előtt, hogy eljöttél volna ide.

- Munkanélküli leszek, amikor haza megyek – bólintott.

Akkor ne menj haza! – akartam mondani. – Maradj itt velem a szigeten és minden aggodalmad tovaszáll majd! Én gondoskodom majd róla.

Persze így éreztem a legtöbb (ha nem mindegyik) másik hölgy iránt is. Azt szerettem volna, ha mind itt maradnak velem. Kivéve talán Camille-t, de őt is csak azért, mert még nem volt alkalmunk igazán közel kerülni egymáshoz. Meg voltam győződve róla, hogy boldoggá tudnám tenni mindannyiukat. De jól tudtam, hogy ez csak egy szép álom lehet. Ez sosem fog megtörténni.

- Mégis mit tehetnék? – rántott vissza Devon hangja a valóságba. – Alkalmazna bárki is azok után, hogy csak úgy leléptem a régi munkahelyemről?

- Amikor majd négy hét múlva haza mész, Devon, már százezer vagy ötszázezer dollárral gazdagabb leszel – emlékeztettem. – Egy jó ideig nem kell majd aggódnod amiatt, hogy mihamarabb egy megfelelő munkát találj. Lesz időd válogatni, hogy mi felelne meg neked a legjobban. Nem kell aggódnod semmi miatt.

- Igazad van – lágyult el a hangja. – El is felejtettem, hogy pénzt is kapunk amiért itt vagyunk. Tudod, egyetértek Trish-sel. Ő azt mondta, nekünk kellene fizetnünk neked, Jeremy, nem fordítva. Itt lenehetünk ezen a luxus szigeten egy hat hetes vakáción… Nekünk kellene fizetnünk ezért. A legtöbb embernek lehetősége sincs ingyen vakációra. És hogy még fizessenek is érte… Nagyon szerencsésnek érzem magam.

Marina Laswick alias Devon

- Én érzem szerencsésnek magam, hogy úgy döntöttetek, nekem adjátok ezt a hat hetet az életetekből. A végén pedig én leszek a legboldogabb, hogy honorálhatom a társaságotokat. Szeretnék biztos lenni benne, hogy jól megy a sorotok még az után is, hogy elhagyjátok a szigetet. Én így működök. Ha valaki jó hozzám, én is jósággal viszonzom. A mérték nem számít.

- És mi lesz, ha valamelyikünk nem akar elmenni? – eresztette el a futó kérdést Devon. Egy pillanatra elnézett a távolba, majd ismét a szemembe fúrta a tekintetét. – Mi lesz, ha egyikünk, vagy akár többen is, inkább itt maradna veled? – mosolyodott el. – Érdekelne a dolog?

- Hát persze hogy érdekelne. Nagyon is tetszene. Tudsz nevet is mondani?

- Hogy érted?

- Valaki konkrétra gondolsz, aki itt maradna a szigeten?

Devon még szélesebben mosolygott.

- Nos… van egy lány, aki szerintem nagyon is szeretne itt maradni.

- Igazán? És kicsoda?

- Nem mondhatok nevet – mosolygott Devon, egyértelműen flörtölve. – De annyit elmondhatok, hogy egy szőke, kedves, humoros de nagyon érzőszívű pennsylvaniai lányról van szó. Úgy hallottam, fülig beléd van zúgva, Jeremy. Ő mindent megadna azért, hogy itt maradhasson veled.

- Csak nem D-vel kezdődik a neve?

Devon hevesen bólintott.

- De igen.

Egy nagy sziklához vezettem őt és intettem, hogy üljön le rá. Amikor így tett, én is lehuppantam mellé, majd a kezembe vettem az övét és gyengéden megcsókoltam.

- Hadd legyek őszinte veled, Devon! Az összes lány közül, akiket Kristannával ide hívtunk, te vagy a kedvencem. Szoros az állás köztetek Pamelával, de ez a titulus a tiéd. A dolgok változnak így vagy úgy, de a végén mindig melletted kötök ki.

- Tényleg? – lepődött meg Devon. – Én azt hittem, egy ideje már Lindsay érdekel a leginkább.

- Lindsay egy nagyon kedves lány – bólintottam. – Ha annyi idős lennék, mint ő, megtennék minden tőlem telhetőt, hogy felszedjem. A probléma csak az, hogy már rég nem vagyok annyi idős. Az a huszonegy év korkülönbség nagyon sokat számít. Amire én vágyok és amit Lindsay szeretne az életének ebben a szakaszában, az két egészen különböző dolog.

- Ó?

Lassan bólintottam.

- Én egy igazán elkötelezett kapcsolatot keresek. Szeretnék megházasodni és családot alapítani. Lindsay még túl fiatal. Sok emberrel kell még randiznia mielőtt megállapodik. Én legalábbis így érzem. Ez a sziget megnyitott egy ajtót az életében. Másfél hete még szűz volt, most pedig élvezi az új lehetőségeket. Túl lesz még egy rakat baráton és barátnőn mielőtt az elköteleződésnek egyáltalán a gondolata felmerül benne. Amivel persze semmi baj sincsen.

Devon vett egy mély levegőt és megrázta a fejét.

- Azt hiszem, én más vagyok. Amikor annyi idős voltam, mint most Lindsay, már nagyon vágytam rá, hogy megházasodhassak. Hozzá akartam menni Timhez, a gimis szerelmemhez. Talán ezzel is ijesztettem el. Ő még nem tartott ott az életében. A legtöbb tizenhét-tizennyolc éves gyerek még nem tart ott. Én igen. Azt hiszem, én mindig is meg akartam házasodni. Csak sosem jött még össze.

- Én is nagyon fiatalon meg akartam házasodni – válaszoltam. – Majdnem meg is történt. Egészen az oltárig jutottunk a mennyasszonyommal, Victoriával, amikor tizenkilenc évesek voltunk. – Megráztam a fejem és felsóhajtottam. – Az utolsó pillanatban hátrált ki az egészből. Én… soha nem láttam viszont.

Devon összevonta a szemöldökét.

- Mi történt? Már meséltél róla, hogy a mennyasszonyod otthagyott, de nem mentünk bele a részletekbe. Azt mondtad, várni akarsz még és egy kicsit jobban megismerni engem, mielőtt elmeséled az egész történetet. – Megvonta a vállát. – Ha úgy érzed, megosztanád, én bármikor szívesen meghallgatom. Nem bánom, ha nem lesz jó…

Egy pillanatig haboztam, majd elmosolyodtam. Talán éppen ez a megfelelő időpont rá. Annyiszor visszatartottam a témát Pamelával, Trish-sel és, igen, Devonnal szemben is, valahányszor előjött az elmúlt két hétben! Most viszont úgy éreztem, átszakad egy gát. Szerettem nyitott és őszinte lenni és megbeszélni a problémákat. Bár az, ami Victoriával történt, életem talán legnagyobb traumája volt, valószínűleg nagy megkönnyebbülés lenne mindezt megosztani Devonnal. Kristannán kívül, aki mindent tudott rólam, Devon tűnt a legtökéletesebb személynek, akivel mindezt megoszthatom.

Folytatása következik!