Lopott pillanatok Jennával 7. fejezet

Megjegyzés: A történet innentől a Lopott pillanatok című történet sztoriját követi, Jenna szemszögéből. Az eltérő megfogalmazások, apró plotbeli, eseményekbeli eltérések miatt elnézést kérek. Nem tudom, a szerző mennyire egyeztette össze a két történetet, én viszont lusta voltam utánanézni. Sokkal inkább akartam magam is élvezni a történetet és átengedni magam a lendületének, mint molyolni azzal, hogy a korábbi nézőponttal összevessem.

Remélem, így is élvezhető a végeredmény mindenkinek.

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.

******************************************************************************************

EGY ÉVVEL KÉSŐBB – NAPJAINKBAN

Amikor Kat elindult a bárpulttól a mosdó felé, a varázs megtört.

Egek! Kat! Itt, a Maggie’s-ben!

Utána akartam menni, de a talpam mintha odaragadt volna a padlóhoz. Az elmém teljesen elhomályosult, mintha legalább tíz italt gurítottam volna le kettő helyett. Mit mondanék egyáltalán?

A leghosszabb másodpercig, amit addigi életemben átéltem, az ajtót bámultam a kéken világító „Exit” neonfelirat alatt. Aztán lehunytam a szemeimet és vettem egy mély levegőt, mielőtt arra kényszerítettem volna a lábaimat, hogy visszafelé induljanak abba az irányba, amerről épp jöttem.

Minden egyes lépésem tompította az önbizalmamat. Azt hajtogattam magamnak, hogy nyugodtnak kell maradnom. Elvégre ez csak Kat. Biztosan tudok legalább köszönni neki anélkül, hogy pánikrohamot kapnék.

De amikor a régi faajtó becsukódott, elvágva a beszélgetések és a zene hangját a másik helyiségből, engedve, hogy eljussanak fülemhez a szipogás hangjai az utolsó fülkéből, az eltökéltségem porrá omlott. A sírás abbamaradt, ahogy átsiettem a szűk helyiségen. Az egyetlen hang a cipőm kopogása volt a padlócsempén.

Felemeltem a kezem, de valami visszatartott attól, hogy bekopogjak az ajtón. Félelem, leginkább. Mi van, ha nem emlékszik rám? Mi van, ha valaki mással akart itt találkozni? Nem hallottam a nevét emlegetni a klubban, de annak ellenére, hogy az elmúlt hat évben törzsvendég voltam, nem ismertem mindenkit, aki megfordult erre. A többséget, de nem mindenkit.

Amikor halk zihálást és csuklást hallottam bentről, a félelmem helyét tökéletesen átvette az együttérzés.

- Kat? Jól vagy?

Eleinte nem érkezett válasz. Aztán meghallottam a vécépapír-guriga surrogását és a csészében lefolyó víz hangját, hogy aztán, végül, a zár kattanása kövesse. Egy újabb pillanattal később az ajtó lassan kinyílt.

- Igen, jól vagyok – mondta Kat. A hangja remegett, bármennyire is igyekezett meggyőzően hangzani. Az ajtó megállt félúton, amikor a tekintetünk találkozott, és meg mernék rá esküdni, hogy hallottam, ahogy felnevet, mielőtt ismét csuklott volna.

A szívem hevesen vert a mellkasomban. Azon gondolkodtam, mi futhat át a fején, miközben azok a gyönyörű csokoládébarna szemek végig mérnek. Istenem! Bármit megtettem volna, hogy megvigasztaljam… hogy felszárítsam a könnyeit. Még akár a szart is kivertem volna abból, aki ezt okozta. Erre a gondolatra összevontam a szemöldököm. Mégis honnan jött ez a hirtelen felindultság?

Hevesen pislogva nézett rám, de a homályos fellegek nem látszottak kitisztulni a szemeiből.

- Kat, biztos, hogy jól vagy? – léptem felé, ő pedig elhátrált. Csak addig jutott, hogy neki ütközzön a vécécsészének és ráhuppanjon. Ettől pedig, ha mástól nem is, ismét sírva fakadt.

A mosdóhoz rohantam és felkaptam néhány papírtörlőt, hogy utána visszatérjek hozzá. Próbáltam nem én is elsírni magamat, miközben felszárítottam a könnycseppeket azokról a kivörösödött orcákról. Ó, az én szegény Katem! Mégis ki tehetett ennyi rosszat vele?

Vállai észrevehetően remegtem, miközben szemmel láthatóan próbált úrrá lenni az érzelmein.

- Hé, minden rendben! – csitítgattam. – Nem akartalak megijeszteni.

Amikor halkan nyöszörögni kezdett, abbahagytam a haja simogatását, de nem távolodtam el tőle.

- Vegyél mély levegőt! Lassan! Még egyet!

A szája megrándult, talán próbálva elmosolyodni. Az eredmény azonban közelebb állt egy grimaszhoz. Aztán lenézett az ölében pihenő kezeire.

Ez már túl sok volt. Túl közel volt hozzám, hogy ezt figyelmen kívül tudjam hagyni. Egyértelműen fájdalmakat élt át, a szavaim pedig nem segítettek rajta.

Kész csoda volt, hogy a kezem nem remegett meg, amikor az arcára simítottam. A bőre forró volt. Hüvelykujjammal gyengéden végigsimítottam járomcsontján, fleitatva az ott összegyűlt könnycseppeket. A lélegzetem egy pillanatra kihagyott, amikor éreztem, hogy megremeg, majd a tekintete találkozott az enyémmel.

Rá mosolyogtam. A melegség megtöltötte a mellkasomat.

- Helló, Kat!

- Helló, Jenna! – ült ki az arcára ezúttal egy valódi mosoly. Majd hozzátette: - Köszönöm.

A szavaitól még szélesebb lett a mosolyom. Emlékszik rám!

- Mi hozott a Maggie’s-be? – Igyekeztem anélkül felállni, hogy visszahuppantam volna és kificamítanám a bokámat a magassarkúmban. Aztán megfogtam a kezét, egy pillanatig sem gondolkodva, miközben felsegtettem. – Ráadásul egy ilyen estén? Ó, egyébként gratulálok. Láttam a bejelentést az újságban múlt héten.

A tény szinte arcul csapott, amikor először megláttam Katet a bárpúltnál. Csak bambán bámultam magam elé a munkahelyemen az ebédszünetemben, amikor felfigyeltem a rövid hírre. A mellkasomba fájdalom nyilallt, amikor eszembe jutott, hogy valaki, egy fickó, ha jól emlékszem, már elnyerte Katrina Jenkins szívét.

Megremegtem az erős szorítástól a kezemen és automatikusan visszarántottam a karom.

- Bocsánat! – motyogta Kat, engedve a szorításán, de még mindig nem eresztve el teljesen a kezemet.

Bőre puhán az enyémhez simult. Tekintetemet összefonódó kezeinkről ismét az arcára emeltem. Ekkor láttam meg a remegő alsó ajkát.

A hangja megbicsaklott, miközben folytatta: - Köszönöm, de többé már nincs semmiféle eljegyzés. A ma este után nem.

Olyan düh söpört végig rajtam, amilyet még sosem tapasztaltam, még akkor sem, amikor a srácok terrorizáltak. A korábbi vágyam, hogy alaposan elverjem a tettest, már nem tűnt elégnek. Szó szerint ki akartam nyírni azt a kurvapecért, aki ilyen fájdalmat okozott Katnek. És erősen gyanítottam, hogy az illető a másik alak lesz a fotóról az újságban. Nem ismertem őt, de attól még ugyanúgy gyűlöltem.

Összepréseltem az ajkaimat, hogy gátat szabjak az érzelmeim áradatának. Ezzel a Danny-figurával majd foglalkozunk később. Most az elsődleges az volt, hogy Kattel törődjek.

- Nem kell elmagyaráznod. Szedjünk gyorsan rendbe! Aztán pedig velem jössz.

Egyikünk sem szólalt meg, miközben megnyitottam a csapot és kutakodni kezdtem a táskámban. Igyekeztem gyengéd lenni, miközben letisztogattam a foltokat, ahol tönkrement a sminkje, majd kijavítottam a hibákat egy kis púderrel. Felvittem egy kis ajakfényt az ujjammal, hogy eltereljem a figyelmet a feldagadt szemeiről.

Nyugalom telepedett rám, ahogy végig futtattam fésűmet kusza sörényén, amin legnagyobb örömömre növesztett egy keveset. Felsóhajtottam, elmerülve az érzésben, ahogy fürtjei végig gördültek az ujjaim között oly sok év után. Még akkor is, ha az egész csak egy röpke pillanatig tartott. Egy kicsit talán több időt is töltöttem vele, mint szükséges lett volna, de Kat nem panaszkodott. Ha bármi is látszott rajta, csak az, hogy ellazult, mivel a zihálása kezdett lelassulni.

Nem telhetett el elég idő, míg végül kényszeredetten hátra léptem és eltettem a kozmetikai szereimet. Bátorítóan rámosolyogtam, majd vonakodva megjegyeztem:

- Oké. Azt hiszem, készen vagyunk.

Kat csak kifejezéstelenül bámult rám, miután megfordult. Még az után is, hogy ismét a kezembe vettem az övét. Így hát gyengéden megszorítottam azt. Csak ezután látszott megtörni a kábultsága és tűnt felfogni, amit mondtam, amit egy bólintással jelzett.

Követett, amikor átvezettem a helyiségen. Elengedtem a kezét, hogy kinyissam az ajtót, majd a bárpulthoz vezettem őt, kezemet a derekán tartva. Az ujjaim megborzongtak a felismeréstől, hogy milyen közel is voltam sima bőréhez, még annak ellenére is, hogy két réteg ruhát viselt. Ellenálltam az egyre növekvő vágynak, hogy átöleljem őt. Valószínűleg értékelte volna a gesztust, de tudtam, hogy részemről ez némiképp önzőnek hatna.

Némileg több nehézség árán, mint amire számítottam, tekintetbe véve heves pulzusomat, a bárpulthoz sétáltam vele ahol Lauren már várt. Munkatársam megfordult, ahogy oda értünk és rám villantotta szikrázó mosolyát. Azonban mindez egy pillanat alatt eltűnt, amikor a tekintete Katre siklott, majd vissza rám.

Összepréselte ajkait, mielőtt odanyújtott volna nekem egy pohár sötét folyadékot, miközben bólintott Kat felé, és visszafordult Brahez, aki adott neki még két poharat. Ez után elsétált az italainkkal.

Egy pillanatig csak bámultam utána, igyekezve felmérni, hogy mi is történt tulajdonképpen. Miután nem jutottam semmilyen eredményre, kiráztam a fejemből és utána vezettem Katet.

Visszaérve az asztalunkhoz a helyiség távolabbi végében, ahol mindig beszélgettünk és hallgattuk az aláfestő zenét, felajánlottam egy széket Katnek az asztal hosszabbik oldalán, én pedig leültem mellé, a fal mellé. Lauren lassan, egy jelentőségteljes mordulás kíséretében leült a harmadik és utolsó üresen maradt székre a túloldalon. Csak ekkor jöttem rá, hogy talán az zavarja Laurent, hogy a barátom elfoglalta a széket, amit elhagyott, hogy italt hozzon nekünk. Vagy az, hogy otthagytam, hogy kimenjek a mosdóba és egy másik nővel tértem vissza.

Elvettem az italomat onnan, ahova Lauren helyezte az asztal közepén és átnyújtottam régi osztálytársamnak, hogy aztán egyik nőről a másikra nézzek.

- Lauren, ő itt Kat. Kat, Lauren.

Kat megengedett magának egy halvány mosolyt.

- Örülök, hogy megismerhetlek.

- Én is – bólintott Lauren egy halvány mosoly kíséretében, de nem hallottam ki semmi őszinteséget a hangjából.

Figyeltem, ahogy Kat mindkét kezét a sötét folyadékkal teli pohár köré fonja, anélkül, hogy beleinna. A tekintetem visszatért Laurenre, aki a saját poharába bámult. Szája megrándult, miközben szívószálával kevergette ugyanazt az italt, amit én is fogyasztottam.

Egek! Tényleg ennyire berágott, mert kisegítettem egy barátomat? Mert átadtam az italomat? Mert az ő helyére ültettem Katet? Pfff! Túl kell tennie magát ezen.

- Van valakinek egy cigarettája? – motyogta Kat, megtörve a nyomasztóvá váló csendet.

Laurennel mindketten a táskánk után nyúltunk, de láttam rajta, hogy nem igazán erőlteti meg magát a keresgélésben, mert csak épp beledugta a kezét és megvonta a vállát. Halkan sóhajtva elővettem a dobozomat és kinyitottam, hogy átnyújtsam Katnek, mielőtt felajánlottam volna az öngyújtómat is. Betette a filteres végét a szájába, előre hajolt és elengedett néhány felhőt, mielőtt a másik vége felfénylett volna. Aztán hátra dőlt és lehunyta a szemét.

Képtelen voltam megállni, hogy eleresszek egy halk nyögést, miközben figyeltem, ahogy apró füstcsík emelkedik ki elnyíló ajkai közül. Ahogy vékony ujjai megremegnek, de továbbra is szilárdan tartja köztük a cigarettát. Egy újabb pillanat múlva eltűntek a ráncok a homlokáról.

Lauren lába az enyémnek ütközött az asztal alatt, majd állával felém bökött, amikor rá néztem. Figyelmen kívül akartam hagyni, nehogy végül újabb okot adjak neki a zsörtölődésre, de végül kivettem még két szál cigarettát és az egyiket átnyújtottam neki, hogy aztán mindkettőnkét meggyújtsam. Elfordult és a falnak dőlt, jobb karját a szék támlájára fektetve, miközben bámult valamit a helyiségben, időről-időre lepöccintve a hamut.

A zene lüktetett a háttérben, felvéve a szívverésem ritmusát. Három különálló füstcsík emelkedett fel, körbe véve az asztalt megvilágító lámpát. Egy újabb pillanatig vizslattam a munkatársamat, majd visszafordítottam a tekintetem Katre.

Felfigyeltem rá, hogy felváltva hunyja le a szemeit és szegezi tekintetét az asztalra. Nem tudtam megállni, hogy ne kövessem tekintetemmel arca élét… a nyaka vonalát. Haja lassan hullámokba száradt, az ujjaim pedig remegtek a vágytól, hogy beletúrjak. Hogy teljesen elmerüljek tincsei között.

Halkan felnyögtem a gondolatra, miközben igyekeztem úrrá lenni késztetéseimen. Istenem! Még mindig teljesen bele vagyok esve. Annak ellenére is, hogy már eljegyezték. Nem… egy pillanat… az már nem számít. Már nem jár jegyben.

Mégis…

- Együtt jártunk iskolába évekkel ezelőtt – hallottam a saját hangomat, bűntudatot érezve, amiért hangosan kimondom. Lepöcköltem a hamut a cigarettám végéről és beleittam az italomba. A gyümölcsös ízű alkohol egyszerre ért a torkomra a nyelvemen maradt nikotinnal együtt. – Kat egy igazi könyvmoly volt. Akárcsak én. De sokkal jobb volt, mint én valaha is lehettem. A tanárok kedvence és minden ilyesmi.

Kat felemelte a fejét és felém pislogott.

- Nem is igaz. Nem tehetek róla hogy kedveltek.

A mosolyom még szélesebb lett, ahogy elöntöttek az emlékek.

- Téged mindenki kedvelt.

- Mindenki, leszámítva Tim Jacobsot – horkantotta Kat.

Követtem a mozdulatát, ahogy a szájához emelte a cigarettát és ismét beleszippantott. A szál vége narancsosan felizzott. Fényes ajkai szétváltak, ahogy kiemelkedett közülük a füst. Csak ekkor ért el a szavai jelentése az agyamhoz, mire a szemeimet forgattam.

- Egy tahó volt. Még mindig az. Jobb is neked nélküle.

- Ó! Tartod vele a kapcsolatot? – Mintha egy leheletnyi remény visszhangzott volna Kat szavaiban, bár leginkább továbbra is olyan színtelen volt mint eddig. Végre belekóstolt az italba. Köhögött párat, de aztán kortyolt még egyet, mielőtt lecsukódtak volna a szemei.

Figyeltem torka lágy mozgását, ahogy nyelt, mire valami megmozdult bennem mélyen. Ha tudná, mit tesz velem, még ennyi év után is! Igazam volt. Talán sosem leszek túl rajta.

Én is belekortyoltam az italomba és megnyaltam az ajkaimat, mielőtt kimondtam volna: - Ő a főnököm.

Kat hirtelen köhögni kezdett, beborítva az asztalt az italával, mielőtt be tudta volna csukni a száját.

Lauren felnevetett, mire én összevontam a szemöldököm. Valamiért nyilvánvalónak tűnt, hogy Kat jelenete okozta az örömét, nem az én hozzászólásom. Ennek ellenére azonban átnyújtotta a zsebkendőjét Katnek.

- Tessék!

Barátnőm megtörölte a száját, még mindig köhögve kissé.

- A főnököd? A fenébe!

Nem tudtam megállni, hogy én is felnevessek.

- Ja. Kegyetlen a világ, nem igaz?

- Férfiak. Kinek van szüksége rájuk? – csóválta meg Kat a fejét, majd a szemei elkerekedtek és halkan felnyögött. – Bocsánat! Jónak mondom, azt hiszem.

Elmosolyodtam hirtelen pirulásán. Istenem, mennyire gyönyörű!

- Mondd csak, hugi! – koccintota Lauren a poharát Katéhez, majd az enyémhez. Csillogó szemekkel rám nézett a pohár pereme felett, miközben belekortyolt. Úgy tűnt, megnyugodott kissé, talán arra gondolva, Kat nem jelent rá igazi fenyegetést.

Mióta ismertem, Lauren nem tett egy lépést se felém, leszámítva azt az apró csókot az arcomra Párizsban. És én sem részesítettem különleges figyelemben, ami bátoríthatta volna, hogy többet látok benne egy jó barátnál. Legalábbis tudatosan nem. De Brad nem egyszer figyelmeztetett, hogy a nővére nagyon megrögzött tud lenni, ha valamit a fejébe vesz. Akár még megszállott is.

Én senki iránt nem érdeklődtem Beth óta. Chloe is csak egy futó kaland volt. Arról Laurennek sem meséltem, elvégre nem az ő dolga volt. Irántam se mutatott senki érdeklődést. Bár nem meglepő, mivel szinte minden szabadidőmet a Maggie’s-ben töltöttem… Laurennel.

Tudva, mennyire tiszteletben tartják itt a párokat, annak ellenére is, hogy amúgy mindenkit megpróbálunk behálózni, aki egyedül lép be ide, nem volt meglepő, hogy senki sem hajtott rám. Amikor először ide jöttem, Celene-nel voltam. Azóta pedig, hogy ő elment, mindig Laurennel jöttem munka után.

Hah! Vajon mindenki azt hiszi, együtt vagyunk?

Le kellett volna hangolnia ennek a lehetőségnek. Vagy legalábbis dühösnek kellett volna lennem magamra, amiért eddig ennyire vak voltam. De amúgy sem akartam összejönni senkivel. Legalábbis mostanáig nem.

Hármasban csevegtünk késő éjszakáig, leginkább arról az időről, ami a középiskola óta eltelt. Kiürítettük a cigis dobozomat, ami előtte majdnem tele volt, és már a számolást is elvesztettem, hányadik körnél tartottunk. Észrevettem, hogy minél többet ivott, Kat annál jobban megnyílt. Napokig hallgattam volna a hangját. Ami könnyen megeshetett, elvégre a következő héten szabadságon volt.

Párszor el is sírta magát, amikor elmesélte, hogy találkozott Danny-vel. Hogy hogyan jegyezték el egymás, majd ő hogyan dobta ki. A szívem sajgott miatta. Hasonlítottunk egymásra. Szerencsétlenek voltunk a szerelemben.

Végül Brad bejelentette az utolsó kört. A vendégek lassan elszivárogtak és a fények kialudtak.

Kat a vállamra hajtotta a fejét, én pedig köré fontam a karom, ahogy az ajtó felé indultunk, majd kerestünk egy taxit. Lassan pislogott rám, amikor mindhárman bemásztunk a hátsó ülésre, én pedig rákérdeztem, hogy hol lakik. Tisztán válaszolt és azt mondta, jól érzi magát. De lassú reakciói és fátyolos tekintete elárulta, másnapra már nem ez lesz a helyzet. Mind a másnaposságtól, mind az ismételt fájdalomtól, amikor eszébe jut, mi történt vele ma.

Fel akartam kísérni, amikor a tömbjéhez értünk, de Kat már ki is szállt és becsukta az ajtót, mielőtt esélyem lett volna felajánlani. Egy terv körvonalazódott a fejemben, ahogy figyeltem, amint felsiet a lépcsőn. Nem fogom ilyen könnyedén elengedni. Ennyi idő után nem.

Folytatása következik!