Lopott pillanatok Jennával 8. fejezet

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.

******************************************************************************************

Alig aludtam. Amikor mégis, arról álmodtam, hogy idegenek követelik, bizonyítsam, hogy szeretem őket. Arról, hogy amiatt sírtam, mert szerettem volna egy macskát, de anyukám nemet mondott, mert nem tarthattunk állatot egy katonai bázison. Zihálva, izzadtságban úszva ébredtem. A hold még magasan járt az égen, amikor odavánszorogtam az ablakhoz, hogy szélesre tárjam és beszippantsak némi friss levegőt.

Visszafeküdtem az ágyba. Mire azonban a szemeim lecsukódtak, az agyam bevásárlólisták körül kezdett zakatolni, jogi ügyek részletei és azirányú aggodalmak mellett, hogy komplett idióta voltam, amiért el akartam nyerni Kat szívét. Mélyen legbelül tudtam, hogy legalább meg kellett próbálnom. Ha elutasít, akkor eltűnök az életéből, bármennyire is tudtam, hogy ez tönkre fog tenni. De biztosra kellett tudnom.

Fájt a hátam, amikor ismét felébredtem, és örültem, hogy addigra már a Nap felső pereme kezdett kibukkanni a lakásomban szemben magasodó házak mögül. Egy zuhannyal és két csésze kávéval később lehuppantam a nappalimban és csak bámultam az órát. Vajon túl korai még felhívni őt?

Majdnem negyvenöt percnyi lamentálás után a Kat lakásához legközelebb lévő bolt felé vettem az irányt, hogy végül az épületébe felvezető kőlépcsőkön kaptassak felfelé, oldalamon a szerzeményeimmel. Szabad kezem remegett, amikor a fémkeretes üvegajtón függő kaputelefon felé nyúltam. Ökölbe szorítottam a kezemet, majd vettem egy mély levegőt, de az semmit sem segített az idegeim lenyugtatásában. Aztán pedig újra próbálkoztam.

Távoli búgó hang hallatszott, de semmi más nem történt. Az órámra pillantottam. Már elmúlt kilenc óra, de talán még mindig aludt, a kétségbeesésébe süllyedve. Ha így volt, megérdemelte a szünetet a valóságból, bármeddig tartson is az.

Még mindig azt fontolgattam, hogy távozzak-e, vagy próbálkozzak a „Jenkins, K”-feliratú gomb mellettivel, amikor az ajtó előttem kattanó hangot hallatott, amit elektromos búgás követett. Megragadtam az egyik kilincset és beléptem az előtérbe, ahonnan két ajtó nyílt a lépcsőházba.

A kaputelefonon odakinn nem voltak lakásszámok, ahogy a fém postaládákon sem, amik a bal oldalamon sorakoztak a falon. És persze a telefonszáma sem volt meg. A pokolba!

Már épp visszafordultam volna, hogy megint csöngessek, amikor egy férfi lépett be az ajtón.

- Elnézést, uram! Tudja, melyik Katrina…

- Négyes lakás. Az emeleten.

A köszönetnyílvánításom a torkomon akadt, ahogy elsietett mellettem és már el is tűnt a jobboldali ajtó mögött. Megráztam a fejem és felsiettem az emeletre, hogy aztán rávessem magam az ajtóra, melynek kémlelőnyílása felett a négyes szám függött, azelőtt, hogy végleg idegsokkot kaptam volna.

Az ajtó kinyílt, feltárva mögötte Katet ugyanabban a ruhában, amiben utoljára láttam. A haja kiengedve verdeste vállait. Mindkettő gyűrött volt… és iszonyatosan szexi.

Ha így néz ki a rossz reggelein, akkor Isten kegyelmezzen a szívemnek!

Hangosan viszont csak ennyit mondtam: - Hali!

A halántékához nyomta kezét, összevonva szemöldökét egy pillanatra, mielőtt rám bámult volna.

- Akkor behívsz, vagy csak cukkolsz? – Beleharaptam szájüregem falába saját bunkóságom hallatán, majd összevontam a szemöldököm. – Úgy tűnik, épp időben érkeztem.

Hátra lépett és lassan becsukta az ajtót, miután beléptem rajta.

- Bocsánat! Bizonyára rossz helyen csengettem.

Nyíltterű lakása volt egy előkelően terebélyes nappalival és konyhával egy apró szigettel a közepén. Azonnal az utóbbi felé vettem az irányt.

- Nem akartál beengedni? – pillantottam rá a vállam felett mosolyogva, miközben kipakoltam a táskám tartalmát.

- Igen. Nem – rázta meg a fejét. – Úgy értem, nem tudtam, hogy te vagy az.

Annyira imádnivaló! Istenem, kérlek! Add, hogy ez működjön!

- Szóval cukkolsz. Érdekes. – A csípőmre tettem a kezem és körbe pillantottam a konyhában. Számtalan szekrényt láttam. Azt se tudtam, hogy kezdhetném. Visszafordultam Kat felé.

- Van esetleg egy martini mixered?

- Sajnálom. A turmixgép megfelel? – mutatott egy kisebb szekrény felé, ami leginkább egy garázsajtóóra hasonlított a konyhabútor sarkában, majd leült a sziget túloldalán és engem nézett.

Csendben kivárta, amíg előkotrom az eszközt. Teljesen újnak nézett ki. Ha mást nem is, ez legalább annyit jelentett, hogy működni is fog. Mikor lenne jobb kipróbálni, mint most? Találtam egy kanalat a mosogató melletti szekrényben és munkához láttam.

Kat ujjai hangosan doboltak a pulton, miközben lebiggyesztette alsó ajkát. Épp eleget dohányoztam, hogy felismerjem, ha valaki veszettül vágyik egy slukkra, hogy lenyugodhasson. Ő pedig kifogyott a cigiből, ha az üres hamutál bizonyítékának lehetett hinni.

Beletöltöttem egy kis pohárnyi paradicsomlevet a turmixgépbe, belekevertem némi tormát és némi Worcestershire- és dohányszószt. Egy csipetnyi só, hagyma és paprika után az utolsó hozzávaló is csatlakozott az elegyhez. A vodka.

Most pedig egy kevés jég. Kinyitottam a fagyasztót és kivettem egy jó marékkal, visszapillantva Katre. Éreztem, ahogy magától összerándul a szemöldököm a szeme alatti sötét karikák láttán.

- Aludtál egyáltalán valamennyit?

- Emlékszem, amikor haza hoztál múlt éjjel, aztán pedig csak arra, hogy ma reggel felébredek az ágyamban. Úgyhogy biztosan aludtam.

Hmm. Bizonyára annyit használt neki az egész, mint nekem.

- Miért nem mégy és veszel egy zuhanyt?

Horkantott egyet.

- Ennyire rossz lenne a szagom?

- Nem. De egy forró zuhany segíthet a másnaposságon. Szóval, gyerünk! – intettem neki, majd felvontam a szemöldököm, amikor szót fogadott.

Amikor eltűnt a hálószobájában, amiből sejtésem szerint egy fürdő nyílt, a konyhapultra támaszkodtam és igyekeztem úrrá lenni hirtelen támadt zihálásomon.

Bármennyire is hihetetlennek tűnt, Kat lakásában voltam. A konyhájában állt és rohadt Bloody Mary-t készítettem neki… mindezt pedig azért, mert előző este a leitatásában is tevékenyen részt vettem. Egek! Micsoda egy felelőtlen barátnak nézhetek most ki?

Barát. Megdermedtem a szó gondolatára. Én nem akartam a barátja lenni. Vagy legalábbis nem csak az. Hirtelen pedig rettenetes érzés öntött el, amiért annyival többre vágytam.

Mégis mit gondoltam? Túl sokat jelentett ő nekem ahhoz, hogy hasznot húzzak a kiszolgáltatottságából akkor, amikor semmi másra nem volt nagyobb szüksége, mint némi együttérzésre. Hogy valaki megvigasztalja.

Befejeztem a Bloody Mary-t és rátöltöttem némi jégre, hogy aztán letegyem ahhoz a székhez, amit oda készített. Már épp azt fontolgattam, hogy távozok, amikor megszólalt a mobilom. A kijelző szerint Tim hívott. A pokolba!

Fogadtam a hívást, próbálva nem hangosan szitkozódni, amikor Tim arra kért, hogy tizenegy körül legyek benn átnézni némi papírmunkát. Valamilyen számokról karattyolt, amikor megpillantottam a szobába visszatoppanó Kattet, aki egy bő melegítőnadrágot és pulóvert viselt. Nedves haja lazán tapadt arcához, nekem pedig eszembe villant, milyen érzés is volt végig futtatni ujjaimat azok között a tincsek között a múlt éjjel. Egy nyögés próbált feltörni a torkomból, de visszafogtam magam. A pulton pihenő ital felé böktem… majd felvontam a szemöldököm, amikor ő felemelte azt, beleszagolt, majd egy jó nagyot belekortyolt. Nos, így is lehet csinálni.

Mire befejeztem a beszélgetést a főnökömmel és letettem a telefont, Kat mindent megivott. Én pedig újra gondoltam a terveimet. Tim hangja felidézte bennem a Louisianában történtek emlékét. Azt, ahogy csak ment a saját feje után, azt hajszolva, amire mindig is vágyott, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy én is akarom-e. Nem tehettem ugyanezt Kettel. Ő most teljesen maga alatt volt, miután elveszítette a vőlegényét. Milyen ember lennék, ha kihasználnám azt, amikor a legsebezhetőbb és hősként tetszelegnék előtte… csak hogy aztán az egészet a magam hasznára fordíthassam?

Nem akartam érzéketlen lenni, akkor is, ha végeredményben sosem mondtam el neki, hogy is érzek igazából iránta. Az leszek, amire Katnek épp szüksége van. Bármi is legyen az. Ha csak egy váll kell hogy legyek, amin kisírhatja magát, örömmel állok elébe. Megteszem azt, de semmi többet. Ez volt a legkevesebb azok után, hogy ő is ott volt nekem a középsuliban, akkor is, ha valószínúleg még csak nem is emlékszik arra a napra az ebédlőben. És bár majd szétvetett belülről, meg kellett találnom a módját, hogy megbirkózzak a tudattal, hogy csak a barétjaként viselkedjek.

Letettem a telefonomat a pultra és őszintén rá mosolyogtam. Tényleg együtt éreztem a helyzetével… még azzal a részével is, amelyben nekem, személy szerint, a legkevesebb tapasztalatom se volt.

- Jobban érzed magad?

- Egy kicsit.

Odamentem a kanapéhoz és leültem. A hátam még mindig fájt az egész éjszakás fészkelődéstől és forgolódástól. Hirtelen már a nyomomban is volt és végül ő ült le először, hogy én vele szemben foglalhassak helyett, lerúgva a cipőmet.

Kat összerándult.

- Nem igazán rajongok a Bloddy Mary-ért.

- Bízz bennem! Még mindig jobb, mint a migrén. – Valami másra gondoltam, ami nekem működött, amikor Celene próbált segíteni ellazulni azon az estén, amikor Tim közölte, hogy vele utazom Kaliforniába. Azon merengtem, Kat hogy reagálna. – Add ide a lábadat!

Legnagyobb meglepetésemre mindkét lábát fellendítette a kanapéra és a fejét a karfának döntötte. Felnyögött, amikor az ölembe vettem jobb lábát és masszírozni kezdtem, belenyomva hüvelykujjamat a sarkába.

Nyeltem egyet a hangtól… azon merengve, mi mással tudnám még elérni, hogy ellazuljon az érintésem nyomán. Kész kínszenvedés lesz csak barátnak maradni.

A lábujjai felé indultam és minél tovább markolásztam a lábát, annál inkább kezdtem elveszíteni a hidegvéremet. Muszáj volt valamivel elterelnem a figyelmemet.

- Na és, hogy állsz pasifronton?

Egy ideig hallgatott, mielőtt válaszolt volna.

- Ó, Danny. Igazából rendben vagyok, azt hiszem. Azóta nem hallottam felőle.

- Valószínűleg még mindig sokkos állapotban vagy. A negyedik ital után tegnap este már biztos voltam benne, hogy semmi fájdalmat nem érzel. – Átváltottam a bal lábára. Teljesen kiütötted magad.

Kat megvonta a bállát, ami elég nehéz feladat volt, tekintettel arra, mennyire belepréselődött a kanapéba.

- Nem igazán gondolkodtam rajta. Talán nem is akartam.

- Muszáj lesz. Előbb-utóbb. Nem kerülheted el. – A könnyeim fojtogattak, miközben a gondolataim lassan szavakká formálódtak. – Valamikor valaki majd emlékeztetni fog rá és pont akkor fog rád törni, amikor a legkevésbé várnád.

A hangja változatlanul szilárd maradt: - Tapasztalatból beszélsz, hm?

Nem tudtam rá nézni. Ha úgy tettem volna, nem tudtam volna megállni, hogy elsírjam magam. Akkor muszáj lettem volna beismerni az igazi érzéseimet, amiket annyi éven át eltemettem magamban. Azonban megígértem magamnak, hogy erre az útra sohasem fogok rálépni. Így hát csak halkan suttogtam magam elé: - Mondhatod úgy is.

Egy pillanat múlva Kat ülő helyzetbe tornászta magát és folytatta: - Danny-vel két évig jártunk. Már… rutinná vált, azt hiszem. A házasság csak a következő lépcsőfoknak tűnt. Nem mintha ellene lettem volna. Visszagondolva viszont ő talán igen. Legalábbis nekem úgy tűnik.

Visszarebbent rá a tekintetem és lángok gyulladtak a gyomromban.

- Megcsalt?

Egy ideig elgondolkodott, de aztán megrázta a fejét.

- Szerintem akart. Mi másért bont fel az ember egy eljegyzést és mondja azt, hogy soha többé nem akar látni engem?

Kezeim megpihentek a bal lábán és csak másodpercekkel később vettem észre, hogy továbbra is simogatom a bőrét. Erőt vettem magamon és egyenesen felültem.

- Ezt ő mondta?

Kat bólintott és ezúttal ő volt az, aki elfordította a tekintetét. A hangja megbicsaklott. – Ha nem állt készen a házasságra, elég lett volna csak azt mondania. Megértettem volna.

- Ez egy paraszt. – A méreg a hangomban szinte égette a saját fülemet is. De még így sem fogalmaztam elég keményen. Scott Martini? Tim Jacobs? Ők parasztok voltak. Szadista barmok. De Danny? Ő egy igazi seggfej. Egy fattyú. És ez volt az a pillanat, amikor tudtam, hogy többnek kell lennem Kat számára, mint egy vígasztaló barát. Meg kell védenem őt. Mert ez a dolog Danny-vel nem ért véget. Nem volt ilyen szerencsénk. Itt kellett lennem arra az esetre, ha az a seggfej megpróbálja rábeszélni Katet, fogadja őt vissza. Előre hajoltam, mire Kat mélyen a szemembe nézett. – Nem érdemel meg téged.

Elvörösödött az arca, miközben az ölébe bámult.

- Köszönöm.

- Komolyan gondoltam, Kat. Te sokkal többet érdemelsz. – Kinyújtottam a kezem és gyengéden az álla alá csúsztattam két ujjamat. A szavaim hirtelen cserben hagytak, miközben ismét magamra emeltem a tekintetét. Láttam a szemeiben reszkető nedvességet, amikor pislogott. Annyira közel volt hozzám! És a helyzet annyira intim volt…!

Hirtelen ásított egyet.

- Sajnálom. Nem vagyok most a legjobb társaság.

- Semmi gond. – Elmosolyodtam és megfogtam a kezét, talpra segítve őt. A szívem gyorsabban kezdett verni, amikor az ujjait az enyémek köré fonta, miközben követett végig a folyosón a sötét hálószobájába. Emlékeztetnem kellett magam arra, hogy hol is vagyok… hogy kivel vagyok. Uralkodnom kellett az érzelmeimet, különben katasztrofálisak lehettek a következmények mindkettőnk számára. – Pihenned kell még.

Amikor nem mozdult, az ágy felé intettem.

- Feküdj le!

Engedelmeskedett.

Mint egy gyerek, rajtam tartotta a tekintetét, miközben rá terítettem a takaród és gyengéden betűrtem a vállai mögé. Éreztem magamban az ellenkezést, de megkockáztattam, hogy végig simítsak ujjbegyeimmel a homlokán és füle mögé tűrjem tincseit.

- Később majd hívlak – mondtam reszelős hangon. Az órámra pillantottam. Sietnem kellett, hogy találkozzak Timmel, de ebéd utánra visszaérhettem. Életem legnehezebb lépése volt átsétálni a szobán és becsukni az ajtót magam mögött.

Istenem, mennyivel szívesebben ott maradtam volna! Mennyire előre akartam hajolni és megcsókolni őt! Mennyire oda akartam bújni mellé az ágyba és magamhoz szorítani őt, azt suttogva, hogy minden rendben lesz!

Feltakarítottam a konyhában és elpakoltam a maradékot. A bejárati ajtónál beharaptam az alsó ajkamat, küzdve a vággyal, hogy lekoptassam a főnökömet. Végül tudtam, hogy azzal teszem a legjobbat, ha elmegyek. De megfogadtam, hogy amint csak tudok, visszajövök.

Folytatása következik!