A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cowboyok. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Cowboyok. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. szeptember 21., vasárnap

Cowboyok V. rész 3. fejezet

Előzmény: Cowboyok I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Cowboyok V. rész 2. fejezet

Írta: reddirtwriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. február 4.

***************************************************************************


A következő napfelkelte már az új-mexikói utakon találta őket, útban Texas felé. Mitch vezetett az első órákban, amíg Darrin még aludt.
- Jó reggelt, napsugaram! - mosolygott rá, amikor a másik szemei kinyíltak.
- Jó reggelt, jóképű! - vigyorgott Darrin.
- Pár óra múlva Amarillóban leszünk. Ott majd szerezhetünk reggelit.
- Mmm! Azt hiszem, én inkább most reggeliznék – simította a kezét Darrin Mitch ágyékára.
- Elment az eszed? Az autópályán vagyunk.
- Tényleg? Pedig, ha jól emlékszem, a múltkor ez téged a legkevésbé sem zavart.
Mitch már hallotta is a lecsúszó zipzárja hangját. Igyekezett az útra koncentrálni, ahogy a friss levegő megérintette előbukkanó szerszámát.
Megremegett, ahogy Darrin végigfuttatta ujjait meredező szerszámán. A másik férfi gyengéden simogatta a kemény rudat, míg abból hamarosan lüktetve elő nem tűntek az előnedvek, Mitch pedig egyre nehezebben tudott bármi másra is koncentrálni.
A következő pillanatban viszont hangosan felnyögött, amikor Darrin előre hajolt és nyelvét a férfiassága köré fonta. Mitch halkan nyögdécselt, ahogy a forró ajkak végigsiklottak a farkán. Kezei remegtek és minden erejét össze kellett szednie, hogy egyenesben tartsa a kocsit.
Aztán már nem bírta tovább és egy hangos nyögéssel Darrin szájába ürítette nedveit. Hallotta, ahogy a társa nyeli a fehér folyadékot, majd lassan tisztára nyalja ágyékát. Amikor a másik kiengedte a szájából a farkát, vett egy mély lélegzetet és igyekezett visszanyerni minden önuralmát.
- A fenébe! Tudtam, hogy jó vagy, de, azt hiszem, ezzel még magadat is túlszárnyaltad.
Darrin elmosolyodott és tovább csükolgatta Mitch ágyékát, miközben haladtak előre az úton.
Mitch is vidáman mosolygott, míg bele nem pillantott a tükörbe.
- A fenébe! - feszült meg.
- Mi az?
- Zsaruk. Követnek minket. - Ekkor döbbent rá, hogy Darrin még mindig az ölébe hajol. - Ülj fel! Ülj már fel!
Lehúzódott az út szélére és letekerte az ablakot, hogy felpillanthasson a texasi autópályarendőrség ismerős egyenruháját viselő férfira.
- Jó napot! Egy kicsit gyorsan haladtak, nem gondolja? Láthatnám a papírjait?
- Igen, uram – dadogta Mitch és előhorgászta a jogosítványát.
A férfi Darrinra nézett és összevonta a szemöldökét.
- Magát nem láttam eddig.
- Aludtam, uram. Mitch ébresztett fel.
- Értem. Maradjanak itt!
Mitch figyelte, ahogy a rendőr visszasétál a saját autójához. Gondolatban végigfuttatott minden lehetőséget, amiért előállíthatják. Nem szerette a zsarukat. Egyáltalán nem. Eddig minden rossz dolog az életében zsarukkal volt kapcsolatos.
Darrinra nézett, aki közben nyugodtan igazgatta ingét.
- Hogy a fenébe lehet ilyen nyugodt? Még a végén börtönben is kiköthetünk.
- Mégis miért? Legfeljebb kapsz egy büntetést. Majd együtt kifizetjük. Úgyis rlszben az én hibám.
Mitch válaszolni akart, de ekkor a rendőr visszatért a jegyzetfüzetével. Írt valamit, majd kitépte a lapot és átadta Mitch-nek.
- Ezúttal csak egy figyelmeztetést kapnak. De legközelebb vezessen óvatosabban.
Aztán ismét összevonta a szemöldökét és Darrin felé fordult.
- És, fiam! Törölje meg a szakállát!
Azzal elfordult és visszasétált a kocsijához. Mitch mintha egy halk kuncogást hallott volna, de nem mert volna rá mérget venni. Egyikük se mert megmozdulni, míg a rendőrautó el nem hajtott mellettük. Ők pedig csak egymásra néztek és egyszerre felnevettel.
- A fenébe! - nyögte Mitch. - El sem hiszem, hogy megúsztuk.
- Most miért? Nem is csináltunk semmi rosszat.
- Valóban? - törölte ki Mitch a nedvei maradékát partnere szakállából.
- Jól van, na. De legalább a farkad eltettem időben.
Az út hátralévő része nyugodtan telt. Ahogy ismét elindultak, Darrin közelebb hajolt és megcsókolta Mitch arcát.
- Ezt miért kaptam? - nézett rá a mások.
- Magad miatt. Nagyon jól éreztem magam a hétvégén.


***


A következő reggel már az irodában találta Mitch-et. Visszaadta a kulcsot a beígért szarvashús társaságában Kochnak, aki, meglepő módon, semmit nem fűzött hozzá. Azt hitte, Peggy beszámol neki a történtekről. De ha így is történt, a férfi nem adta jelét.
Már épp végzet mindennel, amikor Darrin megérkezett. Először fel se tűnt neki semmi, de amikor rá nézett, meglátta a dühös kifejezést az arcán.
- Mi történt?
- Valaki lebuzizott.
- Mi? Hol? Mikor?
- Épp az előbb, az utcán. Nagy volt a tömeg. Nem tudom, ki volt.
Darrin leült és mindketten elhallgattak. Pedig eddig olyan jól mentek a dolgok!
- Előbb az az ügy Coloradóban, most meg ez? - nézte Mitch társa remegő kezét.
- Igen, tudom. A rohadt életbe is!

Folytatása következik!

Vége az V. résznek!

2014. szeptember 18., csütörtök

Cowboyok V. rész 2. fejezet

Előzmény: Cowboyok I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Cowboyok V. rész 1. fejezet

Írta: reddirtwriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. február 4.

***************************************************************************

Mitch másnap reggel Darrin forró csókjaira ébredt a felkarján. Felnyögött és a teste megfeszült a lepedőn. Ismét lehunyta a szemeit és átkarolta a másik férfit, élvezve, ahogy annak ujjai a farka köré kulcsolódnak. Egy pillanat alatt megmerevedett és hamarosan már hallotta is a cuppogó hangot, ahogy partnere keze fel-le jár az előnedvektől síkos rúdon.
- Ha így folytatod, gyorsan elfogok menni – nyögte.
Darrin felnézett rá és elmosolyodott. Aztán elkezdte csókolgati a nyakát, Mitch pedig már nem hallott semmit, ahogy elérte azt a pontot, ahonnan már nincs visszaút.
Darrin felemelte a fejét és figyelte, ahogy a másik férfi farkából lüktető fehér nedvek beterítik hasát. Majd amikor a lüktetés abbamaradt, tenyerével gyengéden letörölte a ragacsos nedveket és saját szerszáma köré fonta ujjait.
Mitch egy ideig csak figyelte őt, majd közelebb húzódott és partnere mellkasát kezdte simogatni, majd a mellbimbóit izgatta. Darrin egyre gyorsabban rángatta saját farkát, Mitch pedig elmosolyodott és előre hajolt, hogy a szájába vegye társa egyik mellbimbóját.
Darrin nem bírta tovább. Torkát egy hangos nyögés hagyta el, ahogy a feltörő nedvek beterítették Mitch arcát. Aztán, amikor már semmi sem maradt, Darrin zihálva elterült az ágyon.
Amikor már egy kissé magához tért, oldalra fordult és megcsókolta Mitch arcát.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt, bébi! - viszonozta a csókot Mitch. - Ugye tudod, hogy úszunk az ondóban és nincs zuhanyunk?
- A fenébe! Tényleg – kapcsolt Darrin. A kunyhóban nem volt folyóvíz. Még a mosdó is csak egy kis melléképületben kapott helyet.
Mitch felnevetett és kikászálódott az ágyból, hogy átmenjen a konyhába. Gyorsan megtöltött egy lavórt friss esővízzel és egy törölközőt dobott a vállára, mielőtt visszatért volna, hogy gyengéd mozdulatokkal lemosogassa Darrin testét.
- Basszus! Ez hideg.
- Hát nem is volt nyári zápor, az biztos – kuncogott Mitch.
A hideg gyors készülődésre sarkallta őket és hamarosan már felöltözve álltak készen a napra. Egyre gyors reggeli után már úton is voltak az előző nap felmért terepre.
A délelőttöt a térség feltérképezésével töltötték, majd visszatértek a kunyhóhoz, hogy Darrin összedobjon valami ebédet. Mitch előkészítette a puskákat, majd délután letelepedtek a kijelölt helyen és vártak. A következő órák lassan teltek, de Mitch mindig is élvezte a vadászat csendjét és nyugalmát.
Már sötétedett, amikor motozást hallottak az út felől. Mitch azonnal arra fordult és felkészült, hogy az első mozgás jelére lőjön. Feszülten figyelte a célkeresztett, majd az utolsó pillanatban visszakozott. Egy bika volt, ami nem jelent jót, ha az ember engedélye csak tehenekre érvényes.
Morogva kászálódott fel és visszatért a kunyhóhoz.
- Nem jártál sikerrel? - kérdezte Darrin.
- Nem. Láttam egy szép bikát, de semmi más.
- Ó! Nos, ott van még a holnap reggel.
- Ja. Talán akkor jobb lesz majd.


***


Mitch alig tudta visszafogni magát, hogy ne ásítson egy nagyot, amikor ismét elfoglalta leshelyét. Nem sokkal hajnali négy után érkezett. A nap még alig kelt fel és halvány köd telepedett a tájra.
Alig telt el egy kis idő, amikor neszezést hallott bal felől. Célra tartott és látott is egy vörösesbarna foltot mozogni a lombok között. Lassan felemelte a fegyverét és a távcsövön keresztül elégedetten figyelte a legelésző nőstényt, miközben ujja a ravaszra kúszott.
Darrin épp tűzifát gyűjtött, amikor meghallotta a lövést. Feszülten várakozott, amíg meg nem hallotta a kürt szavát. Mitch lőtt valamit. Azonnal bepakolt a kunyhóba és gyorsan útnak eredt.
Mitch felpillantott, amikor léptek zaja ütötte meg a fülét és csak akkor nyugodott meg, miután meglátta a közeledő Darrint. Intett a másik férfinek és együtt cipelték vissza a zsákmányt a kunyhóhoz.
Amikor visszaértek, fellógatták az állatot, hogy megnyúzzák. Mitch mosolyogva figyelte társa erőlködését. Nem gyönyörködhetett azonban sokáig, mert a következő pillanatban egy fényes, vörös kocsi állt meg a bejárójuknál.
A három jövevény kikászálódott és feléjük indult. Biztos az egyetemről jöttek.
- Halló! Mi újság? - mosolygott Mitch.
- Minden szuper. Helyre kis szarvas – mondta az egyik nagydarab fickó, majd felé nyújtotta a kezét. - Dave vagyok.
- Helló, Dave! Örülök a találkozásnak – szorította meg Mitch a jobbját. - Igen, szép példány. Jó kis lakománk lesz.
Hátra fordult az ajtócsapódás hangjára és látta, ahogy Darrin felé közeledik a kezében egy doboz sörrel. Azonnal leküldte a felét, majd letörölte az izzadtságot a homlokáról.
- Kösz, bébi! Ez jól esett.
Miután Darrin visszatért a kunyhóba, hogy nekiálljon az ebéd elkészítésének, Mitch ismét a zsákmányra koncentrált és majdnem teljesen el is feledkezett a körülötte készülődő három férfiról. A következő pillanatban érezte, ahogy egy erős kéz megragadja a karját és hátra rántja. Ijedten nézett Dave gyűlölettől izzó szemeibe, mielőtt egy ököl a gyomrába csapódott volna. Kétrét görnyedt a fájdalomtól, de a másik két fickó megragadta a karjait és állva tartotta.
- Na gyerünk, faszjankó! - üvöltötte az arcába Dave. - Küzdj férfi módjára! Már ha képes vagy rá. Vagy a kis köcsögöd nélkül nem megy?
Már ismét emelte a kezét, amikor eldördült a lövés.
- Engedd el! MOST!
Mitch csak távolról hallotta Darrin hangját, miközben homályos tekintete rátalált a fegyverét szorongató férfira.
- Baszódj meg, hülye buzeráns! - morogta Dave. - Nem látjuk itt szívesen a fajtátokat. Amúgy is, túl nyuszi vagy hozzá, hogy használd azt a csirkebaszót. Szóval tedd csak le, vagy felnyomom a seggedbe!
Ismét felemelte a kezét, hogy megüsse Mitch-et, amit azonnal egy következő lövés követett. A veréstől kába férfi fülében visszhangzott a betörő üveg zaja.
- Legközelebb nem a kocsitokra célzok – töltött újra Darrin. - Háromig számolok... Egy... kettő...
Amikor ismét felemelte a puskát, a három jövevény visszasietett a kocsihoz. Mitch a térdeire rogyott, megszabadulva kínzóitól.
Amint a kocsi eltűnt az úton, Darrin azonnal oda rohant hozzá.
- Minden rendben? Beviszlek a kórházba.
- Ne! - rázta a fejét Mitch. - Még időben jöttél. És azt hiszem, nem hagyják annyiban, hogy céltáblának használtad a kocsijukat – kuncogott.
- Mennünk kell. Most. Mielőtt még visszajönnek.
- Nem fognak – ütötte meg a fülüket egy hang. - Arra mérget vehetsz. A szart is kiijesztetted belőlük. Segítség nélkül nem mernének visszajönni, azt meg az ilyen városi ficsúrok nem találnak a környéken.
Mindketten ijedten a hang irányába fordultak, hogy megpillantsanak egy alacsony, középkorú nőt.
- Elnézést! Nem akartalak megijeszteni titeket. Peggy vagyok. A szomszédban lakom. Hallottam a lövéseket és gondoltam, átjövök megnézni, mi történt. Gondoltam, megnézem, hátha segíthetek.
Mitch felnyögött.
- Három nagy melák volt. Mégis mit tehetett volna?
Peggy elmosolyodott és előhúzott egy kilenc milliméteres pisztolyt a ruhája zsebéből.
- Ez talán kiegyenlíti az esélyeket – mosolygott. - De most, inkább nézzük meg, nem esett-e nagy baja!
Mitch lassan bólintott és engedte, hogy felsegítsék.
Peggy alaposan megvizsgálta, majd mosolyogva a vállára tette a kezét.
- Szerencsére nem tört el semmije. Csak némi zúzódás. Szerencséje, hogy a barátja ilyen jól lő. Ezek a barmok gyakran lejönnek Denverből némi zűrt keverni.
- És, magát nem zavarja, hogy... melegek vagyunk? - nézett rá Darrin gyanakvóan.
- Drágám, akár polkázó rózsaszín elefántok is lehetnének, az sem érdekelne, amíg rendes emberek. William pedig nem adná oda senkinek a kunyhóját, akivel nincs megelégedve – mosolygott a nő. - Most pedig, inkább vigye be a barátját helyre pofozni! Gondolom, minél hamarabb vissza akarnak térni a szarvasukhoz. Ha szükségük lenne segítségre, csak fújják meg a kürtöt!
Azzal elbúcsúzott.
A két férfi még egy ideig bámult egymásra, mielőtt visszatértek volna a házba. Mitch felnyögött, ahogy Darrin egy nedves ruhával kitisztította a sebeit, majd segített neki átöltözni. Közben magában átkozódott, hogy ennyire figyelmen kívül hagyta azt a három alakot.
Darrin hamarosan végzett az ebéddel, majd csendben ettek. Délután segített Mitch-nek megbírkózni a szarvas maradékával. A másik férfit azonban valami nem hagyta nyugodni.
- Nem is tudtam, hogy ilyen jól lősz – szólalt meg.
- Mert? Tudtad, hogy egy farmon nőttem fel, nem?
- Ja... De néha te és a praktikus dolgok, tudod...
- Én se most jöttem le a falvédőről – nézett a szemébe Darrin.
Mitch elgondolkodott egy kicsit. Talán jobb lenne megválogatnia a szavait, de úgy érezte, ez egy fontos beszélgetés, úgyhogy inkább őszinte lesz.
- Tudom. Okos srác vagy, de néha úgy tűnik, mintha másban nem is lennél jó. Viszont... a fenébe is! Meg se remegtél, amikor szembe kellett nézned azokkal a barmokkal.
Darrin egy pillanatig mereven nézett rá, majd elmosolyodott.
- Talán tényleg nem vagyok túl gyakorlatias ember, de lőni azért tudok. Szerettem célba lőni gyerekkoromba.
- Nos, ennek most nagyon tudok örülni – nevetett Mitch.
Csendben folytatták a munkát a szarvassal, míg végül teljesen fel nem darabolták és el nem csomagolták a hűtőbe. Miközben figyelte, ahogy Darrin feltakarít a munka után, arra gondolt, milyen szerencsés, hogy ilyen barátja lehet, akihez ráadásul ennyire kötődik is.
Amikor végeztek, visszamentek a kunyhóba és begyújtottak vacsora előtt. Darrin steaket készített a friss szarvasból. Mitch a saját erejéből vánszorgott el az asztalig. Még mindig kába volt, de a fájdalom már kezdett enyhülni.
Miután végeztek, kiültek a teraszra két sör társaságában, hogy végignézzék az utolsó coloradoi naplementéjüket. Mitch örült, hogy végül jól alakultak a dolgok és nem került kórházba. A bizalma az emberekben viszont megingott. Eddig azt hitte, mindenki elfogadja a szexualitását, vagy legalábbis békén hagyja. Most azonban...
Ahogy az októberi éjszaka kezdett hidegre fordulni, behúzódtak a házba és bebújtak a takarók alá. Darrin átölelte őt, Mitch pedig boldogan bújt gondoskodó karjai közé. Legalább a társa ott volt neki.

2014. szeptember 14., vasárnap

Cowboyok V. rész 1. fejezet

Előzmény: Cowboyok I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Cowboyok IV. rész 4. fejezet

Írta: reddirtwriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. február 4.

***************************************************************************

Mitch némán feküdt az ágyban, miközben a hajnal fényei szétáradtak a hálószobában. Élvezte a reggel nyugalmát és a pasija szuszogását maga mellett. El se hitte, hogy már hat hete tart a félév, az őszi szünet pedig vészesen közeledik. Mindkettejüknek szüksége lett volna egy kiadós pihenésre, de utolsó félévesként nem sok esély volt rá, hogy bárhova is elmehessenek. Mitch még mindig annak a partinak a költségeit nyögte, amit Darrin sikeres szóbelije után tartottak. Az emléktől azonban rögtön mosoly ült ki az arcára. Hiszen aznap volt az első alkalom, hogy Darrin megkaphatta a fenekét. Ezt tervezte az ajándékok netovábbjának, és nem is számított rá, hogy a másik ennyire élvezni fogja. Darrin kifejezetten élvezte, hogy ezúttal ő uralhatja a helyzetet. Mitch-et pedig lenyűgözte, mennyire megváltozott az eddig teljesen alárendelt srác. De talán ez is csak az igaz szerelem része.
Az oldalára fordult és óvatosan simogatni kezdte Darrin arcát az ujjai hegyével. Halkan kuncogott, amikor a még mindig alvó férfi egy légy csiklandozásának hitte érintését és öntudatlanul elhessegette. Mitch áttért a mellkasára és gyengéden simogatta a bőrét. Majd mielőtt tovább haladt volna, előre hajolt és megcsókolta a másik férfit. Tudta, egy lágy puszit a „légy” visszatérésének értelmezhet partnere, a határozott csókra viszont Darrin szemei azonnal felnyíltak és köré fonta a karjait.
- A fenébe is! Te minden nappal egyre jóképűbb leszel.
Mitch felnevetett.
- Csak fel vagy izgulva, haver. Na, ki kér még egy kicsit a seggemből?
Darrin kuncogni kezdett.
- A legcsodásabb seggből, amit valaha is láttam? Nem is vágyom másra.
- Azt ajánlom is – somolygott Mitch. - Mert különben búcsút mondhatsz ezeknek itt – nyúlt le és gyengéden megmarkolta Darrin csomagját.
Darrin megmerevedett.
- Nem. Soha. Semmiért nem áldoznám be őket.
Mitch csak morgott egyet és fölé kerekedett. Előre hajolt és ajkait Darrinéihoz nyomta.
- Jó fiú – kuncogott, majd gyengéden megcsikizte a másikat.
Percekig fetrengtek nevetve az ágyon, míg végül Darrin a két keze közé fogta partnere arcát és megcsókolta őt.
- Indulnunk kellene. Nem akarok megint késve érkezni. Főleg nem olyan külsővel, hogy egyértelmű legyen, mit csináltam.
- Pedig annyira cuki vagy gyűrötten!
- Kapd be! - kacagott fel Darrin.
- De akkor siess! Még a végén oda jutunk, hogy együtt kell lezuhanyoznunk. Annak pedig mindketten tudjuk, mi lenne a vége.
Hamarosan végre sikerült kikászálódniuk az ágyból és nekikezdhettek a már rutinnál vált reggeli teendőknek. Mitch reggelit készített, amíg Darrin lezuhanyozott, majd a másik férfi állt be a víz alá, míg partnere megetette a lovakat. A végén még maradt is valamennyi idejük, amikor leparkoltak az iroda előtt. Ahogy azonban beléptek, Mitch azonnal hallotta, ahogy valaki szólítja.
- McRichards!
Mitch azonnal megtorpant és a felé közeledő Dr. Kochra nézett.
- McRichards! Az órája után várom az irodámban. - Aztán Darrin felé fordult. - Reggelt, Anderson! - Majd tovább is indult a folyosón.
- Mégis, mi volt ez? - csukta be Darrin maguk mögött az ajtót.
- A franc se tudja. Talán valamit elszúrtam. Nem beszéltünk sokat a múlt nyári kis szóváltás óta.
Darrin bólintott.
- Nos, óra után majd megtudod.
Mindketten összeszedték a cuccaikat, mielőtt elindultak volna órára. Mitch nem sokat fogott fel az előadásból. Csak Dr. Koch körül jártak a gondolatai. A végén pedig már tiszta ideg állapotban állt meg az iroda ajtaja előtt.
- Gyere be és csukd be az ajtót! - morgott a férfi a kopogtatásra reagálva.
A fenébe! - gondolta Mitch. Ez nem kezdődik jó. Tudta jól, jobb elkerülni a zárt ajtók mögötti beszélgetést Dr. Kochhal.
Némán leült a székre, ami felé a főnöke intett. Koch elfintorodott és Mitch felé lökte a dossziét, amit a kezében tartott. A fiatalabb férfi kinyitotta és végignézte a tartalmát. Egy kulcs volt benne és néhány papírlap.
Ahogy felnézett, látta, hogy Koch őt bámulja.
- Van egy házikóm Coloradóban, Durango mellett. Most kaptam meg jávorszarvasra az engedélyem és már oda is szóltam lefoglalni az időpontot, de közbejött egy nyavalyás konferencia Floridában, úgyhogy átírattam a maguk nevére Andersonnal. Gondoltam, örülnének egy kis szabadságnak.
Mitch ledöbbent. Annyira szokatlan volt ez a helyzet!
- Köszönöm – nyögte ki végül, rádöbbenve, illene mondania valamit. - Nagyra értékeljük. Tényleg jól jönne egy kis szabadság és szeretjük a jávorszarvasokat is.
- Remek. De számítok egy termetes példányra fizetségképp.
- Persze, uram. Számíthat ránk.
- Most pedig tűnés! Nem érek rá egész nap.
Mitch talpra kecmergett és szinte kimenekült az irodából. Észhez se tudott térni, ahogy becsukta az ajtót maga mögött. Darrin értetlenül nézte a hitetlenkedő kifejezést az arcán. Egy ideig türelmesen várt, hogy a másik megmagyarázza, de amikor az csak némán bámult maga elé, félreértelmezve a helyzetet, felhorkantott.
- Hogy az a vén homofób farok mindenit! Tudtam, hogy eljön ez a nap. Nem bélyegezhet meg csak úgy. Keményebben dolgozol, mint bárki más. Megyek is, és a képébe mondom. Hogy merészeli...
Mitch megragadta a karját és visszatartotta.
- Nyugi! Semmi ilyesmiről nincs szó – nevetett fel, majd a borítékért nyúlt és kitette a tartalmát az asztalra.
- Mi a kénköves... - nyögte Darrin.
- Én sem értem. Arra számítottam, Egy fejjel alacsonyabban jövök majd ki, ehelyett a kezembe nyomta ezt. Azt mondta, már minden el van rendezve, de közbejött valami, szóval átadja nekünk.
- Ilyen a világon nincs – huppant le Darrin a székére. - Várj. Nekünk? Szó szerint ezt mondta?
Mitch felnevetett.
- Igen, bébi. Azt mondta, „maguknak Andersonnal”.
Továbbra is hitetlenkedve nézegették a papírokat, de ott volt minden. Az engedély és a térkép is, hogy jutnak el a helyre.
- Úgy néz ki, vadászni megyünk – vigyorgott Mitch.


***


Az idő csak úgy repült, Darrin és Mitch pedig seperc alatt a kocsiban találták magukat, amint Délnyugat-Colorado felé tartanak. Mitch végül beleegyezett, hogy partnere kisebb kocsiját vigyék, spórolandó az olajjal.
Már órák óta úton voltak, és amikor épp egyikük sem aludt, a közös életükről beszélgettek. Családról és minden egyebekről. Már szinte mindent tudtak egymásról, de Mitch érezte, hogy van egy bántóan fekete luk Darrin múltjában. A korábbi szerelmi élete. Miközben keresztülhajtottak Új-Mexikón, végig azon gondolkodott, hogy hozza fel.
- És mi van a régi szerelmeiddel? Sosem emlegetted egy exedet sem.
Darrin megmerevedett és szilárdan előre bámult.
- Erről nem akarok beszélni, oké? - mondta végül, alig hallgató hangon. - Váltsunk témát!
Mitch elhallgatott. Ismerve Darrint, tudta, a történet igencsak bonyolul és kellemetlen lehet. Jelen pillanatban egyikre se vágyott, úgyhogy inkább az ajtónak dőlt, arcába húzta a kalapját és lehunyta a szemét.
Egész éjszaka vezettek, váltva egymást a volán mögött. Nem akartak megállni, egyrészt hogy ne veszítsenek időt, másrészt így nem kellett szállodára költeni. Így a kora délután már Koch házánál találta őket.
Darrin összevont szemöldökkel igyekezett kiigazodni a térképen, amikor Mitch a fékre taposott.
- Úgy néz ki, itt vagyunk.
- Honnan tudod? - morogta Darrin. - Én nem tudok kiigazodni ezen a nyavalyás térképen.
- Onnan – nevetett Mitch és kimutatott az ablakon.
Darrin végre felnézett és hangosan nevetni kezdett, amikor meglátta a méretes „Koch kunyhója. A látogatókat lelőjük”-feliratot.
- Ja. Egyértelműen a jó helyen vagyunk.
Mitch bekanyarodott a kapun és leparkolt. A kunyhót elrejtették a fák a bámészkodó szemek elől- Ez azonban csak még félreesőbbé és nyugodtabbá tette. Pont amire most szükségük volt.
- Nézzünk körül és már ki is pakolhatunk! - vetette fel Mitch.
Kiszálltak a kocsiból és oda sétáltak a kunyhóhoz. Az épület valóban egy igazi kunyhó volt. Mintha már legalább ötven éve hozzá se nyúltak volna. Amikor beléptek vették csak észre, milyen kicsi is valójában. Egy hétvégére azonban tökéletesen megfelelt.
Szerencséjükre hűtő is volt, Mitch pedig meglepetten tapasztalta, hogy be van kapcsolva és tele van friss étellel egy levél társaságában.
- Dr. Koch azt üzeni, egyenek nyugodtan, ami magukba fér – olvasta. - A maradék úgyis megromlana, mire legközelebb valaki ide vetődik. - - Peggy.
- Mi lelte ezt a Kochot? - nézett rá Darrin.
- Fogalmam sincs. De legalább van elég kajánk a hétvégére.
Mitch ásított és nyújtózott egyet, hogy megmozgassa elgémberedett izmait. Aztán megcsókolta Darrint és átkarolta a nyakát.
- Jól jönne egy kis pihenés. Mit szólsz?
- Azt, hogy benne vagyok.
A kunyhóban meglehetősen hűvös volt, úgyhogy csak lerúgták a csizmájukat és ruhástól bújtak be az ágyba. Darrin a partneréhez bújt és hamarosan mindketten álomba merültek.
Úgy egy órával később Mitch felébredt. Beletellett néhány pillanatba, amíg rájött, hol is vannak. Aztán átkarolta Darrint és belemarkolt a fenekébe.
- Te aztán tudod, hogy kell felébreszteni az embert – morogta Darrin, miközben ő is álmatagon a másik fenekéért nyúlt.
- Valóban? - nevetett fel Mitch. - Ha akarod ezt a segget, meg kell dolgoznod érte.
Azzal kiugrott az ágyból és felkapta a csizmáját. Miközben Darrin lassan feltápászkodott, még a fenekére is rácsapott.
- Gyerünk, csigabiga! Még vadásznunk is kellene. A jávorszarvasok nem várnak meg.
- Tudom, tudom – csoszogott utána Darrin.
Miután elkészültek, körbejárták a nagy területet, ami Koch birtokához tartozott. A jávorszarvasok sok nyomott hagytak maguk után és Mitch már rögtön tervezgetni is kezdte, merre indulnak el másnap.
Ennek ellenére tovább folytatták a sétát. Végül találtak egy hatalmas fát, melynek ágai egészen a földig leértek. Körülötte kisebb társai úgy sorakoztak, mint a koszorúslányok a menyasszony körül.
- Azt hiszem, itt jó lesz – mondta Mitch és bebújt a lombok alá.
Darrin morogva követte, egykedvűen birkózva a lelógó ágakkal. Alig látott valamit és majdnem felkiáltott rémületében, amikor valaki hátulról átkarolta.
- A fenébe is! A szart is kiijeszted belőlem.
Mitch felnevetett és a másik ajkaihoz nyomta az övéit. Aztán letérdelt elé.
- Olyan nyugodt és békés itt. És, azt hiszem, volt valami segg is, amit szerettél volna.
- A fenébe is, igen! - nyögte Darrin és magához rántotta Mitch-et, hogy ismét megcsókolja.
Mitch gyengéden beletúrt a hajába, majd lassan lefelé indult, kibontva partnere ingének gombjait. Miután végzett, szétnyitotta a ruhadarab szárnyait és izgatni kezdte Darrin már így is mereb mellbimbóit, miközben a férfi nyakát kezdte csókolgatni. Darrin felnyögött és a másik oldalra billentette fejét.
Mitch elmosolyodott és tovább folytatta partnere izgatását. Lehajolt és szájába vette az egyik mellbimbót, hogy szopogatni kezdje, majd a másikat is. Darrin hangos nyögésekkel tette nyilvánvalóvá akciója sikerét. Azok a nyögések pedig még hangosabbak lettek, ahogy Mitch végighaladt a hasfalán és rátért ágyékára. Darrin beharapta alsó ajkát, hogy nehogy felkiáltson, amikor partnere kiszabadította már keményen meredező hímtagját. Forró nyelve végigfutott a lüktető férfiasságon, hogy ajkai aztán köré fonódjanak.
Darrin nem bírta tovább. Megragadta szeretőjét és már azelőtt letépte róla a farmerét, hogy Mitch akárcsak pislogni tudott volna. Mitch élvezte, amikor társa ennyire bevadul és engedte, hogy azt tegyen vele, amit csak akar. Darrin rá is markolt a farkára és rángatta egy ideig, majd áttért a golyóira. A másik keze közben Mitch tarkójára simult és magához húzta, hogy mohón megcsókolja őt. Az ujjak azonban lefelé indultak tarkójáról, míg végül el nem érték céljukat, Mitch bejáratát.
A férfi felnyögött, ahogy Darrin az ánuszát izgatta. Érezte, ahogy partnere mögé kerül és ujjai egyre mélyebbre hatolnak benne. Alig tudta megállni, hogy felkiáltson, amikor megérezte a másik férfi nyelvét a farpofái között.
Ujjai remegtek, miközben előhorgászott letolt nadrágja zsebéből egy kis tégelyt. Darrin szó nélkül vette át. Pontosan tudta, mi az. Mitch lehunyta a szemeit, miközben élvezte, ahogy partnere a járatába dörgöli a síkosítót. Az első alkalommal, amikor Darrin a magáévá tette, napokba telt rendbe jönnie. De szerencsére ezt a másik férfi is észrevette és azóta mindig alaposan előkészítette a behatolást. Először csak egy ujjal mozgott benne, majd kettővel, hogy aztán betoljon mellé egy harmadikat is. Mitch nyöszörgésében pedig a fájdalom helyét lassan átvette a gyönyör.
Darrin alig bírt már magával. Bedörzsölte a szerszámát is, majd, amikor úgy érezte, Mitch már készen áll, kihúzta belőle ujjait és a farkával kezdte izgatni partnere bejáratát. Mitch arca a földhöz préselődött és hangosan felnyögött, ahogy Darrin behatolásának kellemes fájdalma szétáramlott a tagjaiban.
- Csss! Semmi baj – suttogta Darrin.
Mitch már túl messze járt a szenvedély ködében, hogy reagálni tudjon. Ahogy Darrin pumpálta belé a szerszámát, érezte, ahogy a jóleső bizsergés egyre csak nő benne. Az idő lelassulni látszott, míg végül el nem érte a csúcsot. A teste megfeszült, járata pedig rászorult Darrin férfiasságára.
Darrin azonban csak növelte a tempót. Mitch elterült a földön és halkan zihált partnere minden egyes lökésének hatására. Aztán Darrin teste is megfeszült és olyan mélyre tolta a szerszámát Mitch-ben, amennyire csak tudta. Mitch halkan felsóhajtott, ahogy társa nedvei szétáradtak nyílásában, majd a kemény rúd egy cuppanással távozott belőle.
Megfordult és magára húzta Darrint, hogy ajkaik ismét egymásra tapadjanak. Hosszú percekig csak simogatták és csókolgatták egymást, élvezve a másik társaságát. Aztán hirtelen mindketten megmerevedtek, amikor fojtott hangok nesze ütötte meg a fülüket. Mozdulatlanná dermedtek, reménykedve, hogy a közeledők nem veszik észre őket.
Darrin rémülten nézett Mitch-re. Mi lesz, ha rájuk találnak letolt gatyával?
- Most mit fogunk csinálni? - kérdezte némán a tekintetével.
Mitch az ajkaihoz érintette a mutatóujját és tovább fülelt.
Négy középkorú férfi haladt el a fa mellett, elég közel, hogy Darrin és Mitch tisztán kivehesse őket. Mindannyian vadonatúj vadászfelszerelésbe voltak öltözve és hangosan beszélgettek.
- Hallottad ezt? Ez egy igazán nagy szarvasbika lehetett.
Úgy bőgött, mint a fába szorult féreg. Már alig várom, hogy a kandallóm fölé akaszthassam a fejét.
- Igazad van, Roy. A nagyfiú biztos tehenek után kutat. Biztos nagy kujon szegény feje.
Mitch Darrinra nézett és látta, hogy a másik közel áll ahhoz, hogy röhögésben törjön ki. Még a lélegzetüket is visszafojtották, amíg a vadászok hangja lassan el nem halt a távolban. Addigra viszont Darrin teste már remegett a visszafojtott nevetéstől. Végül egyszerre kezdtek el hangosan hahotázni
- Gyere! - mondta Darrin. - Jobb, ha eltűnünk, mielőtt a hatalmas bikájuk visszajön.
- Miről beszélsz, bikuci? - nevetett Mitch, miközben talpra segítette partnerét.
Amikor visszaértek a házhoz, Darrin Mitch-re nézett, majd ismét nevetésben tört ki.
- Egek! Ha tudtam volna, hogy egy szarvasbika lesz végül a pasim!
Mitch az ágyra lökte őt és rá vetett magát. Hosszú percekig birkóztak, míg végül elterültek egymás mellett a lepedőn.
Egy ideig ziháltak, majd amikor már elég erőt gyűjtött, Mitch feltápászkodott és a hűtő felé indult, hogy szerezzen némi ennivalót.
A nap már kezdett leereszkedni és az októberi éjszakák hétezer méteren elég hidegek voltak, ezért gyorsan begyújtottak a kandallóba és letelepedtek, hogy az estét olvasással töltsék. Aztán levetkőztek és bebújtak a vastag takarók alá, egymás karjaiba bújva, hogy aztán lassan álomba merüljenek.

2014. július 7., hétfő

Cowboyok IV. rész 4. fejezet

Előzmény: Cowboyok I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Cowboyok IV. rész 3. fejezet

Írta: reddirtwriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. január 18.

***************************************************************************

Darrin pontosan tudta, hogy nem volt könnyű elviselni őt az elmúlt hónapban. Minél közelebb kerültek a szóbeli vizsgáihoz, annál kiállhatatlanabb lett. Egyszer még Gordy-t is sikerült kihoznia a sodrából. De Mitch, úgy tűnt, jól viseli a tombolását. Legalábbis egy ideig. Már csak órák voltak hátra a vizsgáig. Darrin átnézett mindent. Nem csúszhatott be semmilyen hiba.
Aztán felnézett, amikor nyílt az iroda ajtaja és meglátta a kezében étellel belépő Mitch-et. Hálásan elmosolyodott, hogy társa kérés nélkül is vállalta, hogy ellátja a szükségleteit, amíg ő a tanulásba temetkezik. Aztán meglátta, hogy mindegyik csomagon a “Walmart”-felirat szerepel.
- Mit műveltél? - csattant fel.
Mitch halkan sóhajtott és Darrin felé fordult.
- Mi a gond?
- Walmart? Azt ne mondd, hogy a Walmartban vetted ezt a rakás szart!
Mitch teljese lelki nyugalommal tette le a csomagokat az asztalra, majd oda lépett Darrinhoz.
- Ha ez valami beteges teszt, nem fogok belemenni a játékba. Ha pedig így kezeled a stresszt, minden segítséget meg fogsz kapni, de ezt azonnal fejezd be! És majd ha lenyugszol, Gordy-tól is bocsánatot kell kérned. Őszintén, csodálkoztam, hogy nem húzott be neked.
Darrin fortyogott a dühtől. Alig tudta megállni, hogy ne kezdjen el üvöltözni Mitch-csel. Inkább felállt és olyan közel hajolt a másikhoz, hogy az orruk majdnem összeért. Csak bámult a másik szemeibe és hallgatott. Aztán, szerencsére, valami megállította. Rájött, tényleg milyen nehéz lehetett őt elviselni az elmúlt hónapban, úgyhogy inkább visszaroskadt a székébe és kezei közé temette az arcát. Letaglózta a tudat, milyen közel állt, hogy mindent tönkre tegyen.
- Sajnálom, Mitch! - nézett fel a társára. - Nem is tudod, mennyire sajnálom. Kiállhatatlan voltam az elmúlt időben és te még csak fel sem emelted a hangod.
Mitch örömtelenül felnevetett.
- Nem egyszer álltam közel hozzá. - Gyengéden megszorította Darrin vállát. - Semmi gond. Minden rendben lesz. Pár óra és letudod a vizsgáidat. - Arcán széles mosoly terült szét.
Darrin felnézett rá és lassan ő is elmosolyodott, majd felállt, átölelte Mitch-et és mohón megcsókolta.
- Köszönöm. Mindent.
Mitch gyengéden visszacsókolta.
- Vigyázok a hátadra, Kicsim. Most pedig, nézd át még egyszer azt a szemetet! Én gondoskodok minden másról.

***

Pár óra múlva Darrin ketrecbe zárt tigrisként járkált fel-alá a bizottság terme előtt. Már csak arra várt, hogy, az örökkévalóságnak tűnő megbeszélés és vita után elfogadják-e a kutatását. És a várakozás lassan kezdett túl hosszúra is nyúlni. Aztán hirtelen kinyílt az ajtó és visszahívták őt. Beletelt néhány percbe, mire az egyik bizottsági tag felfigyelt arra, mennyire izgul.
- Darrin! Nyugalom! Természetesen átment.
Onnantól kezdve Darrin nem sok mindenre emlékezett, azon kívül, hogy senkinek eszébe se jutott, hogy ne engedjék át. Tucatnyi vállveregetés és gratuláció után már úton is volt vissza az irodába.
- Átmentem! - lelkendezett.
Mitch felnevetett, majd felugrott a székéből és megcsókolta Darrint.
- Az én pasim. Az elmúlt hónapban mindenkit kikészítettél magad körül és csak egy “Átmentem”-et kapok?
Darrin szélesen elmosolyodott.
- Nos, még szerencséd, hogy ilyen megértő pasid van - nevetett Mitch. - Na, gyere! Ma este a The Republic-ba megyünk ünnepelni.
- A The Republic-ba? Tényleg?
- Igen, tényleg. Hova máshova vinném a pasimat megünnepelni, hogy átment a vizsgáján? És egyúttal már Grody-tól is lesz alkalmad bocsánatot kérni. Ők is ott lesznek Sammel. Na, gyere már! Hétre oda  kell érnünk.

***

Az este hátralevő része zavarossá vált Darrin számára. De végül bocsánatot kért Gordy-tól, aki már el is felejtette az egészet, de amikor Sam arcára nézett, Darrin tudta, ezt meg kellett tennie.
A vacsora kifogástalan volt és Darrin végre elengedhette magát. Amikor végül elbúcsúztak és haza indultak, furcsa érzés tört rá Darrinra, hogy valami megváltozott, de nem tudta megmondani, micsoda. De még mielőtt többet gondolkodhatott volna, Mitch leültette őt a kanapéra.
- Meg ne mozdulj! Van egy meglepetésem.
Darrin figyelte, ahogy a másik berohan a hálószobába, majd pár pillanat múlva egy hosszúkás dobozzal tér vissza, hogy lehuppanjon mellé és átnyújtsa neki.
- Nyisd ki!
- Ha nem ismernélek jobban, azt hinném, ékszer van benne.
Mitch felnevetett.
- Nem. Annál valami sokkal jobb.
Darrin lassan kinyitotta a dobozt és megpillantotta benne a gondosan elrendezett csomagolópapírt.
- Nyisd ki!
Darrin kérdőn felvonta a szemöldökét, de folytatta a munkát. Amikor rájött, mit tart a kezében, felnézett Mitch-re.
- Megvizsgáltattad magad?
- Ja. A farkamnak kutyabaja, szóval nem kaphatsz el tőlem semmit.
Darrin hangos nevetésben tört ki, majd elővett egy ugyanolyan dobozt és átnyújtotta Mitch-nek.
- Akkor már ketten vagyunk.
- De… mikor? - nézett rá Mitch meglepetten.
- Amikor hazajöttünk a farmról.
Mitch elmosolyodott és szájon csókolta Darrint, miközben végigfuttatta ujjait a másik férfi arcán.
Darrin kezei végigkalandoztak partnere testén és megragadták a pólója peremét, hogy lerántsák róla, de Mitch megfogta a csuklóját.
- Nem, nem, kolléga. Még tartogatok neked mást is ma estére.
Azzal felállt és Darrint is talpra rántotta, hogy bevezesse a hálószobába. Darrin meglepetten látta, hogy a helyiséget gyertyák halvány derengése öleli körbe. Aztán megpillantotta az ajándékot, egy kényelmes kárpit fotelt.
- Ez azt este a tiéd. Szeretném, ha élveznéd - mondta Mitch, azzal elkezdte levetkőztetni Darrin, miközben végigcsókolta a nyakát, ujjaival végigsimított partnere meztelen mellkasán, eljátszadozva a mellbimbóival. Aztán magához ölelte őt és a hátát simogatta, miközben tovább csókolta a nyakát. És amikor Darrin azt hitte, már nem lehet ennél jobb, Mitch a fotelbe lökte őt, lesegítette a csizmáját és elhajította, majd kizipzárazta társa farmerét, hogy végigfuttathassa ujjait Darrin ágyékán.
Gyengéden végigsimított ujjaival társa altestének minden négyzetcentiméterén és mosolyogvafigyelte, ahogy Darrin farka egyre jobban megmerevedik. Aztán letérdelt elé és ujjait a meredező szerszám köré fonta.
- Készen állsz a menetre?
- Igen - zihálta Darrin, mire Mitch gyengéden körbenyalta a makkját.
Aztán azonban Mitch felállt, hogy bekapcsoljon valami zenét és annak ütemére érzéki sztriptízt prezentáljon. A zene ütemére rázta a fenekét, miközben egyenként megszabadult ruhadarabjaitól.
Aztán oda lépett Darrinhoz és hozzá dörgölőzött. Majd megszabadult a saját nadrágjától is és megfordult, hogy fenekét partnere ölébe dörgölje. Darrin keze remegett, de nem akart hozzá érni.
Ekkor Mitch megfordult és úgy ült társa ölébe. Szerszámaikat egymáshoz simította és ismét Darrin nyakát kezdte csókolni. Amikor pedig a szenvedély már a tetőfokára hágott bennük, ismét felállt és kikapcsolta a zenét. Majd az ágyra vetette magát és széttette a lábait, kitárulkozva Darrinnak, miközben egyik ujját a szájába vette és szopogatni kezdte. Darrin felnyögött és a farka hevesen lüktetni kezdett.
Mitch elmosolyodott, majd benyálazott ujjával ánuszát kezdte izgatni.
Darrin megbabonázva bámulta őt. Szinte hipnotizálta a látvány. Mitch pedig csak ujjazta magát és figyelte, ahogy a gyertyafény megcsillan partnere előbuggyanó előnedvein. Aztán az asztalon pihenő síkosítóért nyúlt és bekente vele a fenekét, miközben figyelte a partnere szemében lángoló szenvedélyt.
- Gyere ide! - szólt rá Darrinra, aki úgy mozdult az ágy felé, mintha transzban lenne. Mitch élvezte, ahogy testük egymáshoz simul, majd kinyúlt és a fenekéhez igazította Darrin lüktető farkát.
Darrin felnyögött és szinte automatikusan hatolt be a nyílásba. Mitch hátra hajtotta a fejét és hevesen zihált, érezve, ahogy elárasztja a gyönyör. A teste megfeszült és, nem törődve a fájdalommal, Darrin farkára lökte magát.
Darrin figyelte a társa arcán kavargó érzéseket, miközben gyengéden simogatta a mellkasát. Aztán Mitch lassulni kezdett és a gyönyör görcseinek hatása lassan eltűnt arcáról. Ő azonban nem akarta ennyivel beérni, úgyhogy megragadta Mitch combjait és újra nagyobb sebességre kapcsolt.
Mitch hangosan felnyögött, ahogy testében ismét szétáradt a forróság. Mindketten tudták, nem bírják már sokáig. Hamarosan mindketten felkiáltottak és Darrin megragadta partnere szerszámát, hevesen izgatva azt.
Először Mitch ért fel a csúcsra, szökőkútként lövellve ki nedveit, beterítette Darrin arcát és mellkasát. Ez már partnerének is túl sok volt és Mitch megborzongott, ahogy érezte a testébe áradni Darrin farkának tartalmát.
Fáradtan roskadtak egymás mellé és gyengéden simogatták a másik testét, amíg izmaikból elmúlt a feszültség. Aztán Mitch megcsókolta Darrin arcát és lenyalta róla saját nedveit.
- Gratulálok, Kicsim. Remekül bánsz a száddal. És nem csak a vizsgán.
Darrin felnevetett és megcsóválta a fejét.
- Kicsim! - mosolygott rá Mitch.
- Igen?
- Kaptál még egy ajándékot, úgy, hogy nem is tudtál róla.
- Valóban? - vonta fel a szemöldökét Darrin.

- Igen. Tiéd a szüzességem.
- Hogy?
Mitch gyengéden megcsókolta őt, majd felnevetett.
- Igen. Te voltál nekem az első.
Darrin hangosan felnyögött. Érzelmek teljes vihara árasztotta el őt.
- Én… ugye nem voltam túl durva?
Mitch felnevetett.
- Jaj, dehogy! Isteni voltál. Főleg, amikor annyira belelendültél.
Darrin elmosolyodott és szorosan átölelte partnerét. Még most is meglepte, mekkora szerencséje van, hogy a magáénak tudhatja Mitch-et, és remélte, az év hátralevő része is ugyanolyan jól fog telni, mint a nyár.

Folytatása következik!

Vége a IV. résznek!

2014. július 1., kedd

Cowboyok IV. rész 3. fejezet

Előzmény: Cowboyok I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Cowboyok IV. rész 2. fejezet

Írta: reddirtwriter
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2012. január 18.

***************************************************************************


Másnap már kora reggel elkezdték összecsomagolni Darrin maradék holmiját is. Mitch éppen felnézett a pakolásból, amikor meglátta társát egy kis dobozzal az ajtó felé indulni és megcsóválta a fejét, amikor azt hitte, a másik nem látja.
- Egy szót se! - állt meg Darrin az ajtóban. - Vagy beverem azt a vonzó képed.
- Igenis, Drágám! - nevetett Mitch.
Dél felé kezdtek el szállingózni a többiek. A többség ezer örömmel segített és hamarosan már minden a helyére került. Miután kihozta az utolsó csomagokat is, Darrin beszállt a kocsiba és elhajtott Mitch házához. Nem, most már az ő házukhoz. Mire oda ért, az ivászat már alaposan sínen volt. Kipakolta a dobozokat, majd ő is szerzett magának egy doboz sört.
Végigmérte a kis csoportnyi embert, ahogy körbe járt az udvaron. Örömmel látta, hogy mindenki jól érzi magát. Aztán fogott még egy sört és odament Mitch-hez, aki épp pár ismeretlen sráccal beszélgetett. Mitch a tarkóját dörgölte beszélgetés közben, majd elhallgattak, amikor Darrin átadta a sört.
- Köszönöm, Kicsim - nyomott egy csókot Mitch az arcára.
Darrin fülig vörösödött a kényelmetlen szituációtól, különösen amikor meghallotta a többiek huhogását. Csak pár pillanat múlva vette észre, hogy visszatartja a lélegzetét. Amikor végül kifújta a levegőt, lassan kezdett megnyugodni. A világ nem dőlt össze. Minden ment tovább a maga útján és senki nem lóbált fáklyákat és kiabált gyűlölködő szavakat. Tudta, ezzel még nincs vége, de egyelőre minden a lehető legnagyobb rendben volt.
Amikor már kezdett teljesen megnyugodni, észrevette, hogy egy nagydarab srác tör utat felé a tömegben. Felismerte benne az egyik új PhD-s diákot, akit még nem igazán ismert. Hátvéd volt egy egyetemi focicsapatban, mielőtt ide jött, és az erőnlétét máig megtartotta. Mindig úgy nézett ki, mint egy redneck, egy igazi déli suttyó a csizmájában, atlétájában és három napos borostájával. Minél közelebb jött, annál hatalmasabbnak tűnt Darrin szemében. Amikor megállt előtte, Darrin már kész volt a balhéra.
- Szóval, te vagy Mitch pasija?
Darrin nyelt egyet és érezte, hogy remegnek a térdei. Aztán megacélozta magát és kihúzta a hátát, hogy egyenesen a másik szemébe nézzen.
- Igen, az.
Hatalmas mosoly jelent meg az óriás arcán, miközben vidáman belecsapott Darrin kezébe.
- Gratulálok, öreg! Ha lenne kedvetek valamikor egy filmre, vagy csak meginni valamit, szóljatok! Sammel nagyon örülnénk, ha lehetőségünk lenne egy másik párral lógni.
Darrin körül forgott a világ, ahogy igyekezett feldolgozni a hallottakat. A szája remegett, ahogy igyekezett megformálni mondanivalóját.
- Sam?
A melák megfordult és egy vékony vöröshajú srác felé intett, aki a közelben beszélgetett. Az odalépett hozzájuk és Darrin felé nyújtotta a kezét.
- Hali! Sam vagyok. Igazából Samuel, de Gordy mindig Samnek hív.
- Helló, Sam! Én Darrin vagyok.
- A partnerem itt csak az örömét próbálja kifejezni a találkozás miatt - nézett Sam a nagydarab fickóra. - Néha kicsit túl lelkes is tud lenni.
- Ó, nem, nem. Semmi gond. Csak felajánlotta, hogy szórakozhatnánk néha együtt. Négyesben.
Sam Gordy oldalába könyökölt és felnevetett. Aztán ismét Darrin felé fordult és rá mosolygott.
- Támogatom az ötletet. Én is nagyon örülnék neki.
- Ez nagyon jó hír, Sam.
- De most jobb, ha megyünk. Van még némi elintézni valóm holnapra.
- Persze. Semmi gond. Örülök, hogy megismertelek titeket.
- Ez kölcsönös - válaszolta Gordy.
Darrin figyelte, ahogy elsétálnak, és azon gondolkozott, sosem feltételezte volna, hogy ezek ketten együtt vannak. De egyértelműen úgy tűnt, boldogok.
Az este hátralevő része különösebb meglepetés nélkül telt. Mitch-csel körbejárták a társaságot, beszélgettek mindenkivel, majd az est végén együtt zuhantak fáradtan a kanapéra.
- Nem tudom, nem lett volna-e könnyebb, ha ketten oldjuk meg a pakolást - mondta Darrin.
- Kisebb felhajtással járt volna, az igaz. De több időbe telt volna és ugyanilyen fáradtak lennénk.
- Észrevetted, mennyire nyíltan kezeled a kapcsolatunkat?
- Én? Mikor?
- Például amikor megcsókoltál - pirult el Darrin, mre Mitch felnevetett.
- Ó! Ez megmagyaráz pár megjegyzést.
Darrin bólintott és felnevetett.
- Ja. Azt lefogadom. Ó! És van két új barátunk is. Gordy és Samuel.
- Gordy Hager? Az a srác egy zseni. Nem is tudtam, hogy meleg.
- Gordy? Az atlétás, redneck Gory? Zseni?
- Jaja. Van pár közös óránk. El se hinnéd, milyen okos.
- Nos, ha te mondod… - Darrin megrázta a fejét. - Amúgy a partnere is nagyszerű srác.
- El se hiszem. Gordy-nak pasija van. Ki hitte volna? - nevetett Mitch, majd Darrinra mosolygott. - És ha már a pasiknál tartunk, kanos vagyok, mint egy bakkecske.
Megfogta Darrin kezét és felhúzta a kanapéról.
Amikor beértek a hálószobába, átölelték egymást és Darrin mélyen Mitch szemébe nézett. Megborzongott, ahogy felismerte a másikban dúló szenvedélyt. Gyengéden megcsókolta a másik nyakát és elkezdte kigombolni a felsőjét. Amikor az utolsó gombot is kioldotta, Mitch megrázta a vállát, hogy letornázza magáról a ruhadarabot és tovább folytathassák a csókolózást.
Darrin hamarosan a térdein találta magát, pontosan ott, ahol akart lenni. Lassan kibontotta Mitch övét és letolta a nadrágját. Végigfuttatta ujjait társa belső combján, miközben dudorodó alsóját figyelte.
Aztán megragadta Mitch derekát és ajkaival a szerszámát kezdte izgatni a szöveten keresztül, miközben hallgatta társa hangos nyögéseit. Hirtelen érezte, hogy Mitch felhúzza magához és az ágyba löki, hogy aztán gatyára vetkőzesse. Amíg Darrin megszabadult az utolsó ruhadarabjához is, a szekrényhez rohant és egy tubus olajjal tért vissza.
Darrin figyelte, ahogy társa bedörzsöli kezét az olajjal, majd felnyögött, amikor végigsimított a fenekén. Engedelmesen megemelkedett, hogy utat nyisson Mitch-nek a bejáratához.
- Kész vagyok, Mitch! - nyögött végül. - Hatolj belém!
Társa elmosolyodott és kihúzta belőle ujjait, majd kibontotta a gumiját, felhelyezve szerszámára, hogy aztán Darrin lábai közé helyezkedjen. Darrin arra a lassú, figyelmes behatolásra számított, amit már megszokott, de Mitch ezúttal heves volt és követelődző. Fölé hajolt és a közelségtől, meg ahogy belé hatolt, Darrin a mennyben érezte magát.
Amikor érezte, már nem bírja sokáig, Darrin mozogni kezdett partnere szerszámán, amire Mitch hangos nyögésekkel válaszolt és megragadta Darrin csípőjét, miközben beléeresztette gyönyörét.
Egy ideig csak feküdtek egymás mellett és pihentek, majd amikor észrevették, mekkora rendetlenséget csináltak, egyszerre nevettek fel.
Miután rendet raktak, együtt roskadtak az ágyba és egymást simogatva álomba merültek.

***

A következő hetek összefolytak, ahogy közeledtek Darrin szóbeli vizsgái. Egyre többet tanult és egyre kevesebbet aludt, amitől a hangulata is egyre borongósabb lett. Miután fél órás dühkitörést rendezett, mert nem találta a kedvenc zokniját, Mitch úgy döntött, tenni kell valamit.
Egyik délután belépett a nappaliba, reménykedve, nem lesz túl nehéz a menet.
- Ma este elmegyünk szórakozni. Készülj fel!
Darrin hitetlenkedve nézett fel rá.
- Ugye most csak viccelsz? Nem mehetek sehova. Tanulnom kell.
- Kicsim, az elmúlt hónapban megállás nélkül tanultál. Tarts egy kis szünetet!
- Nem. Az ki van zárva. Nincs rá idő. Mi a francot nem lehet érteni ebben?
Mitch karba fonta a kezeit és kinézett az ablakon, majd vissza Darrinra.
- Nos, ezt magyarázd el Gordy-nak és Samnek. Épp most jöttek meg.
Darrin az ablakhoz rohant és kinézett.
- Áthívtad őket? - tombolt. - A fenébe is! Ezt meg kellett volna beszélnünk.
Mitch közelebb lépett és alig egy arasznyira hajolt.
- Állj le! Most. Mielőtt valami olyat teszel, amit megbánnál.
Darrin nem szólt semmit, csak összeszorította az állkapcsát, amikor kopogtatás hallatszott az ajtó felől. Mitch indult, hogy kinyissa és beengedte Gordy-t és Samet.
Gordy átölelte Mitch-et, majd megragadta Darrin vállát. Sam viszont csak egy-egy bólintásra szorítkozott.
- Korán jöttünk? Nem úgy festesz, mint aki kész az indulásra, Darrin - nézett végig rajta Gordy.
- Épp most akart elmenni zuhanyozni - tájékoztatta Mitch. - Pár perc és kész leszünk. - Azzal mindkét kezét Darrin hátának támasztotta és a fürdőszobába lökte őt. Darrin még vetett rá egy “ennek még nincs vége”-pillantást, majd eltűnt az ajtó mögött.
Mitch épp Darrin ruháit gyűjtötte össze, amikor Gordy türelmetlenül felkiáltott.
- Kész vagytok már, srácok? Mióta Mitch megemlítette a Ruby’s-t, másra se tudok gondolni.
Darrin a Ruby’s nevének hallatára félrerántotta a függönyt és Mitch-re nézett, hogy aztán visszatérjen folytatni a mosdást. Mitch nem tudta megállni a nevetést. Pontosan tudta, hogy a Ruby’s Darrin kedvenc étterme.
Mitch visszatért a vendégekhez, és hamarosan hallották, ahogy Darrin kiszáll a zuhany alól és forgószélként készülődik össze. Még Sam is felnevetett Mitch ártatlan tekintetétől, mielőtt Darrin, feltűnően rövid idő alatt, meg nem jelent az ajtóban.
Hamarosan be is ugrottak Gordy kocsijába és megindultak az étterem felé. A sor szerencsére rövid volt, a sült pedig mesés, így hazafelé úton már sokkal nyugodtabb volt a hangulat. Mitch meghívta a többieket egy sörre, hogy tovább beszélgethessenek. Gordy a régi foci-karrierjéről mesélt és sűrűn megnevettette a többieket. Aztán végül Sam az órájára pillantott.
- Lassan mennünk kell. Mindkettőnknek dolga van még.
- Ja, ja, persze - válaszolta Gordy. - Kösz a meghívást, srácok.
Darrin kissé zavartan bólintott.
- Mi is köszönjük a kellemes estét.
Hamarosan már a teraszon álltak, Darrin átölelte Mitch nyakát, miközben búcsút intettek. Aztán, amikor a kocsi eltűnt a szemük elől, Darrin magához húzta partnere fejét és nyomott rá egy barackot.
- Ez nem volt fair.
Mitch csak nevetett és Darrin combjai közé nyúlt, hogy megmarkolja az ágyékát.
- De ne mondd, hogy nem érzed magad jobban!
- Mindjárt megmutatom, milyen jól is vagyok - ragadta meg Darrin a másik férfit és az ágyhoz cipelte, hogy gyorsan letépje a ruháit. Ajkaik mohón egymásra tapadtak, miközben kezeik felfedezték a másik testét. Hamarosan mindketten elvesztették a kontrollt és egymást kényeztetve és csókolva repültek a csúcs felé.
- A fenébe is! Erre már szükségem volt - roskadt végül kielégülten az ágyra Darrin.
Mitch megcsókolta őt és gyengéden simogatta.
- Fantasztikus vagy, Szerelmem. Egyszer te is rá fogsz jönni. Ha nem csinálod ki magad a vizsgáid előtt.
- Jó, jó! - nevetett Darrin. - Ígérem, igyekszem lenyugodni.
Mitch elmosolyodott és ismét megcsókolta a másikat, tudva, annak lassan vissza kell térnie a tanuláshoz.

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]