A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csak egy péntek este. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csak egy péntek este. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 6., hétfő

Csak egy péntek este 5. rész

Előzmény: Csak egy péntek este 1. rész
Közvetlen előzmény: Csak egy péntek este 4. rész

Írta: shortie64
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenése: 2013. november 25.

*****************************************************************

Hailey ágyában ébredtem. Karjaimat gyönyörű barátnőm köré fontam, haja pedig az orrom csiklandozta. Halkan szuszogott, teste pedig az enyémhez simult. Gyengéden rámosolyogtam. Már egy hónapja voltunk együtt, és közeledtünk a pénteki születésnapjához. Egy kis sütögetéssel ünnepeltük meg az egy hónapos “évfordulónkat” nálam.
Gyengéden megcsókoltam a nyakát, majd simogatni kezdtem. Halkan sóhajtott és még közelebb bújt hozzám. Felemeltem a fejem és az órára néztem. Még csak fél kilenc volt. Hat órát aludtam egy jó nagy filmezés után. Óvatosan kibújtam mellőle, ő viszont nyögött egyet és, anélkül, hogy felébredt volna, visszahúzott. Felnevettem és megcsókoltam a vállát.
- Kicsim, ki kell mennem a mosdóba. Engedj el, vagy itt végzem el a dolgomat! - kuncogtam. Azonnal el is engedett, én pedig kisiettem a wc-re, majd megmostam a fogam és visszatértem hozzá. Addigra Hailey már elterült az ágyon és mindkettőnk helyét elfoglalta. Haja glóriaként terült szét a párnán és mosolyogva figyelte, ahogy odasétálok hozzá.
- Jó reggelt, drágám! - mormogta álmoskás hangon, én pedig elmosolyodtam, előre hajoltam és megcsókoltam az arcát. Ő lebiggyesztette az ajkát és mohón csókra tartotta a száját.
- Jó reggelt neked is, bébi! - nevettem és megpusziltam az orrát. - Pattanj fel! Gyönyörű szombatunk van és tele vagyok tervekkel - húztam fel. Nyögött egyet és a fejére húzta a takarót. Ismét felnevettem, miközben magamra húztam a bugyim és a nadrágom, majd kimentem a konyhába, hogy összeüssek valami reggelit.
Már épp elkészültem a palacsintával és a kávéval, amikor megjelent, hálóköntösébe búrkolózva, és gyengéden megcsókolt. Éreztem fogkréme ízét, miközben átöleltem a derekát, ő pedig nyakam köré font aakarjait.
- Jó reggelt, kicsim! - suttogtam még mindig lehunyt szemmel, élvezve csókja ízét.
- Jól néz ki, Bells. Szólhattál volna és segítek - ült le a reggelije mellé.
- Semmi gond, bébi. Szeretek főzni rád - nyomtam szirupot a palacsintájára. - Azon kívül pedig, ha én főzök, te mosogatsz - vigyorogtam, ő pedig összevonta a szemöldökét.
Hangosan felnevettem és előre hajoltam, hogy megcsókoljam.
Csendben reggeliztünk, miközben átnézte a híreket, én pedig végigfutottam a jövő heti napirendemen.
Miután végeztünk, Hailey elment lezuhanyozni, én pedig a táskámért nyúltam, ahova múlt éjjel rejtettem a meglepetésemet. Aztán utána mentem a fürdőszobába és hátra tett kézzel beléptem én is a zuhany alá.
- Már vártam, mikor csatlakozol - nevetett és átölelt. Huncutul rá mosolyogtam, mire ő megdermedt és kíváncsian nézett hátam mögé dugott karomra.
- Mit rejtegetsz, szívem? - próbált kukucskálni, de én nem engedtem, úgyhogy a kezemben pihenő bélelt bilincs és a felcsatolható szerszám még rejtve maradt előle.
Előre hajoltam és gyengéden megcsókoltam őt, majd előhúztam a meglepetést.
- Ó, ez csodás! - nevetett, és kézbe vette a bilincset.
Elmosolyodtam és megcsókoltam az arcát.
- Bízol bennem, bébi? - kérdeztem halkan, felemelve a felcsatolható szerszámot.
Bólintott, én pedig tettem egy lépést hátra és felvettem a segédeszközt, hogy aztán átvegyem tőle a bilincset.
- Szabad? - fogtam meg a kezeit.
Válaszként csak megcsókolt és átadta magát nekem. Összebilincseltem a kezeit és a feje fölé húztam, hogy aztán hozzá lépjek.
A teste megfeszült és a víz kövér cseppekben csorgott le bőrén.
Éreztem magamon a tekintetét, ahogy végigmér, majd szemei megállapodtak a szerszámomon és megnyalta ajkait. Teljesen elvesztettem az eszem. Előre dőltem és ajkaihoz nyomtam az enyémeket.
Ő azonnal reagált mohó csókomra. Teste megfeszült, ahogy a magasba emeltem karjait, majd elrugaszkodott a talajtól és derekam köré fonta lábait. Éreztem, ahogy ágyékát a szerszámhoz dörzsöli, miközben mohón csókol.
- Bébi! - suttogtam a szájába.
- Hm? - húzta el az ajkait, de alig csak pár centinyire.
- Szeretném beléd rakni - mondtam érzékien, miközben hüvelykujjammal apró köröket rajzoltam derekára.
Nyögött egyet és bólintott. Behajlítottam a térdeimet, hogy megtartsam őt és felkészültem a behatolásra. Még egyszer rá néztem megerősítésért, majd amikor megcsókolt, lassan belé vezettem a szerszámot.
Hailey felnyögött és gyengéden markolta vállaimat. Lassan mozogtam benne és ajkaimat az övéire tapasztottam.
A számba nyögött, miközben ki-be mozgattam benne a szerszámom. Aztán kettőnk közé nyúltam és a csiklóját kezdtem izgatni, miközben egyre gyorsabban löködtem belé a szerszámom.
Karjait vállam köré fonta, amennyire a bilincs engedte, és arcát az enyémhez simította.
Egyre hangosabban nyögött, ahogy löködtem belé szerzeményemet, én pedig birtokba vettem ajkait az enyémekkel és áttoltam szájába a nyelvemet, miközben tovább dörgöltem csiklóját.
- Nézz rám! - nyögtem, és a falhoz nyomtam őt.
Felemelte a fejét és a szemembe nézett. Láttam benne a lángoló szenvedélyt.
Elengedtem a csiklóját és ismét átkaroltam a derekát. A nevemet sikoltotta, ahogy a belé hatoló szerszám nyomán a szenvedély egyre jobban erőt vett rajta. Éreztem, ahogy a műanyagra feszül járata, de nem hagytam abba a löködést. egészen addig, amíg másodszor is el nem élvezett.
Mohón megcsókoltam őt és a karjaimba vettem, miközben kihúztam belőle a szerszámot. Hailey csalódottan nyögött, én viszont nem vesztegettem az időt. Megfordítottam, hogy összebilincselt kezeivel a falnak támaszkodjon, és hátulról belé vezettem a szerszámot.
Hangosan felnyögött és az élvezettől lehunyta a szemeit. Nem kellett sok idő, hogy ismét elélvezzen.
Lassítottam a tempón, majd kihúztam belőle játékszeremet és megfordítottam őt, hogy köré fonhattam a karjaimat. A fülembe zihált és teste elernyedt.
Elzártam a vizet, kivezettem a zuhany alól és leültettem, hogy kifújja magát. Aztán a kulcsért nyúltam, amit a mosdókagylóra tettem, és kinyitottam a bilincset, hogy gyengéden megsimogassam csuklóját. Szerencsére a bilincs nem hagyott nyomot, de azért megcsókoltam a bőrét, ő pedig rám mosolygott és szájon csókolt.
Csókolózás közben köré kanyarítottam a törölközőt, majd gyengéden simogatni kezdtem.
- Ez csodálatos volt, szívem - mosolygott rám, én pedig csak rá kacsintottam.
Hailey átölelt és kettőnk köré csavarta a törölközőt, én pedig nem tudtam megállni, hogy végigcsókoljam minden porcikáját, amit csak elérek.
Miután megszárítkoztunk, visszamentünk a hálószobába és felöltöztünk.
- Bébi, szeretnél eljönni velem a piacra? - kérdeztem, miközben a haját szárította. - Már tíz óra van.
- Hát persze - mosolygott rám, én pedig kimentem a nappaliba, hogy előkerítsem a táskám.
Utána Hailey is csatlakozott hozzám és kimentünk a lifthez. De ezúttal nem a földszint gombját nyomta meg, hanem a garázsét, ahol egy csillogó kis autó fogadott minket.
- Egy újabb kis ajándék a szüleidtől? - mosolyogtam rá.
- Aha. Jövő hétvégén láthatod is őket a szülinapi ebédemen.
- Jól hangzik, kislány. És ne felejtsd el, vasárnap nálunk vacsorázunk!
Beszálltunk a kocsiba és kihajtott a garázsból.
Az út rövid volt a piacig, de a parkolóhely-keresés egy valódi rémálom. Végül kiszúrtunk egy megfelelő helyet és útnak indulhattunk.
Leültünk egy kicsit ebédelni, miközben a családjáról mesélt. Alig vártam, hogy megismerhessem őket, de kissé ideges is voltam. Olyan új volt még a kapcsolatunk!
- Ne félj, kicsim! Imádni fognak. Ki ne szeretne téged?
Rá mosolyogtam, számhoz húztam a kezét és megcsókoltam.
- Le fogom nyűgözni őket, mi? - nevettem, mire ő is elvigyorodott.
- Naná. Ahogy engem is. És a barátaim is ott lesznek. Ők már ismernek és támogatnak.
- Oké, kislány - csókoltam meg az orrát.
A nap hátralevő részében azon gondolkoztam, vajon minek örülne születésnapjára. Már rájöttem, hogy szereti az ékszereket, úgyhogy már nem volt túl nehéz a döntés. De mégse felelt meg neki bármilyen ékszer. Valami különlegeset szerettem volna neki.
Este elmentünk egy bárba és néhány órát tánccal és ivással töltöttünk. Én nem ittam sokat. Sosem voltam oda az alkoholizálásért, és Hailey úgyis rám bízta, hogy vezessek haza.
Mire haza értünk hozzám, már tizenegy óra volt és nagyon elfáradtunk. Ryan nem volt otthon, úgyhogy miután leparkoltam Hailey kocsiját, egyenesen a fürdőszobába mentünk, fogat mostunk, gyorsan lezuhanyoztunk és gyertyát gyújtottunk a szobámban.
Befeküdt az ágyba és megvárta, amíg elkészülök.
- Mit csinálunk holnap, Bells? - kérdezte álmoskás hangon.
- Arra gondoltam, áthívunk pár embert egy kis barbequra, hogy te is jobban megismerhesd az én barátaimat - öleltem át. A karjaimba simult és gyengéden megcsókolt.
- Remekül hangzik.
Gyengéden rá mosolyogtam és magamhoz öleltem őt, majd hamarosan mindketten álomba merültünk.

Folytatása következik!

2013. július 14., vasárnap

Csak egy péntek este 4. rész

Előzmény: Csak egy péntek este 1. rész
Közvetlen előzmény: Csak egy péntek este 3. rész

Írta: shortie64
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenése: 2013. március 4.

*****************************************************************


Másnap reggel hatalmas mosollyal az arcomon ébredtem, tudva, hogy nem vagyok egyedül. Hogy végre van valaki, aki érdemesnek talál a szeretetére. Vasárnaptól kezdve szinte a fellegekben jártam. Csak úgy röpültek a napok, mert tudtam, pénteken ismét láthatom Hailey-t. Megbeszéltük, hogy a bárban találkozunk és megünnepeljük a városban az első esténket együtt, mint egy pár. De nekem volt még egy extra meglepetésem is a tarsolyomban arra az estére.
Számtalan órát töltöttünk a telefonon lógva a hét folyamán, egyre jobban megismerve egymást, de nem volt alkalmunk találkozni a nagy munkahelyi projektem miatt. De a jókedvemet ez sem tehette tönkre. Ryan is azt mondta, már nagyon régóta nem látott ilyen boldognak. A jókedvem pedig fertőző volt. Szerdán a szüleimmel ebédeltem és meséltem nekik Hailey-ről. Anya azt mondta, jó látni azt a csillogást a szememben.
A péntek este viszont csak nem akart eljönni. Csak ültem az asztalomnál és a tollammal doboltam, várva az öt órát, hogy végre elindulhassak. Lenyűgöztem a főnököm a ma délután lezárt projekttel, úgyhogy reméltem, a következő hetekben megkapom a várva várt fizetésemelést. Pletykáltak arról az irodában, hogy bónuszt és új irodát is kapok, meg egy saját VIP projektet. Próbáltam elengedni őket a fülem mellett, de nehéz volt megfékezni az izgatottságomat. Csak álmodoztam, amíg az óra el nem ütötte az ötöt. Akkor pedig felkaptam a táskám és a kabátomat és a bár felé vettem az irányt.
Negyed órán belül oda is értem, és az első, amit megláttam, az ő hosszú, csillogó szőke haja volt a bárpult mellett. Végigmértem alakját szokásos szűk farmerjében piros cipőivel és fehér felsőjével, valamint a szék hátuljára terített bőrkabátjával. A fenébe is, ez a nő mindig lenyűgöz. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy ő a barátnőm.
Beck élénken diskurált vele a pult mögül. Hailey túlságosan elfoglalt volt, hogy észrevegyen, szóval mögé léptem és átöleltem a derekát. Ugrott egyet ijedtében, de aztán amikor megfordult, széles mosoly ült ki az arcára.
– Bells! – kiáltott fel és a nyakamba ugrott, én pedig a derekát átkarolva magamhoz öleltem.
– Helló, baby! – csókoltam meg őt gyengéden.
– Nagyon hiányoztál, kedves – suttogta.
– Te is hiányoztál nekem, kislány – mosolyogtam, szám alig egy ujjnyira az ajkaitól.
– Nekem meg mindketten hiányoztatok – kacagott fel egy hang mellettünk. Beck már ki is töltötte nekem a kólámat és letette a pultra.
– Köszi – mosolyogtam és egy hajtásra megittam.
Hailey-vel még pár órát ott töltöttünk, ettünk egy keveset és megbeszéltük, mi történt velünk a héten. Elmeséltem neki a projektet és a pletykákat az emelésemről, mire megcsókolt és azt mondta, büszke rám. Fél kilenc felé hagytuk el a bárt és kézen fogva sétáltunk a meglepetése felé. Hailey egész este erről faggatott, de én nem lőttem le előre. Még azután se, hogy hatalmas, kiskutya szemeket meregetett rám. Amikor megkerültük az épületett, már ott várt minket egy fehér ló, hozzá illő fehér hintóval.
– Ó! – sóhajtott fel, amikor meglátta. Elmosolyodtam és átöleltem őt, hogy közelebb húzzam. Átadtam a hajtónak a bizonylatomat, majd a Mattként bemutatkozó férfi kinyitotta nekünk az ajtót. Odabent már várt minket a leterített vörös szőnyeg. Hailey mosolya a füléig ért, ahogy észrevette a bekészített hűtött pezsgőt. Beült és engem is maga mellé húzott. Ujjait az enyémek közé fonta, miközben Matt becsukta az ajtót és visszaült a helyére.
– Tartsák helyükön a tiaráikat, hercegnők – viccelődött és lassan elindult.
Töltöttem magunknak egy kevés pezsgőt és hozzá simultam, miközben figyeltük a melbourne-i városképet. Matt közben különböző érdekességeket mesélt a mi szeretett városunkról. Le sem tudtam volna vakarni a mosolyt az arcomról, és amikor Hailey-re néztem, ugyanezt láttam rajta is. Imádta az egészet. Megcsókoltam az arcát, miközben csinált egy képet rólunk a mobiljával és mosolyogva állította be háttérképnek.
Úgy egy fél órán át kocsikáztunk, mire visszaértünk az indulás helyére. Matt leszállt és kinyitotta nekünk az ajtót. Én szálltam ki először és nyújtottam a kezem Hailey-nek, amit ő mosolyogva elfogadott.
Megköszöntük Mattnek, aki erre egy “Számomra az öröm, hercegnők”-kel válaszolt és átadta a névjegykártyáját a legközelbbi alkalom kedvéért.
Amanda Ware alias Belinda
Zsebre dugtam a kártyát, miközben Hailey lakása felé sétáltunk.
– Imádtam. Olyan romantikus – szorította meg gyengéden a kezem. Felnevettem és megcsókoltam az arcát. Amikor oda értünk, kinyitotta az ajtót és beengedett, hogy a lifttel felmenjünk a lakására.
Épp csak becsukódott a lift ajtaja, én máris a falnak löktem őt és ajkaimat az övéire tapasztottam. Kezeim végigsimítottak oldalán, karjai pedig a nyakam köré fonódtak. Csak akkor hagytuk abba a csókolózást, amikor felértünk a penthouse-hoz. Homlokát az enyémnek támasztotta és szelíden rám mosolygott, amíg kinyílt az ajtó. Aztán megfogta a kezem és sietve maga után húzott, ahogy a lüke vigyor az arcomra fagyott.
– Gyerünk már, édes! Nem érdekel, mit tartogatok még neked? – vigyorgott.
Azonnal utána vetettem magam.
– Dehogyis nem, baby. Gyerünk!
Azonnal az ajtó előtt teremtünk és alig bírtam kivárni, hogy kinyissa.
Amikor beléptünk, már arra sem maradt időm, hogy letegyem a táskám és lerúgjam a cipőm, ő a mögöttünk becsukódó ajtónak lökött és szenvedélyesen megcsókolt. Fülemben hangosan kattant a zárban elforduló kulcs.
Felnyögtem és hevesen visszacsókoltam őt. Legyűrte rólam a kabátom és megpróbálta letornázni a cipőmet is, de én elestem, magam után rántva őt.
– Aú! – nyögtem fel, ahogy a fenekemre estem. Hailey csak kuncogott és a hátamra lökött. Aztán ledobta a kabátját és fölém hajolt, hogy megcsókoljon. A könyökömre emelkedtem és félúton találkoztunk. Szabad kezem végigsimított a hátán és felsője alá bújt.
– Nem folytathatnánk ezt a hálóban? – ziháltam.
– A kanapé közelebb van – morogta, felsőm szegélyét gyűrögetve. Lerángattam a ruhadarabot, kezei pedig szabadon tapadtak a melleimre, miközben talpra húztam őt és ajkaink ismét találkoztak. A kanapéhoz vezetett és rá lökött, hogy aztán ő is az ölemben landoljon, most saját felsőjét rángatva le.
Kikapcsoltam a melltartómat és segítettem neki is megszabadulni a sajátjától, hogy aztán ismét ajkaira tapadjak. Ilyen röpke idő alatt is hiányzott az íze.
Végigcsókoltam arcélét, majd a nyakát, kezeim pedig az oldalát simogatták, élvezve a puha bőr érintését.
Felnyögött és végigfuttatta ujjait a hajamon és fölém hajolt, hogy jobban hozzáférjek a nyakához. Én végigcsókoltam, majd visszatértem ajkaihoz, kezeim pedig farmerjára tévedtek. Kissé elhúzódott és felállt, hogy segítsen letolni a nadrágot csipkés vörös bugyijával együtt.
Aztán előre hajolt és az én farmeromat is lehúzta. Utána toltam a bugyimat is, mielőtt ő ismét az ölembe huppant és ajkaink megint találkoztak.
Derekát masszíroztam, tudva jól, hogy ez a gyengepontja.
– Rád vártam egész héten, drágám – zihálta. – Tegyél a magadévá! Most.
Elmosolyodtam és kezem a fenekére siklott. Megmarkoltam és felálltam vele, hogy a hátára fektessem a kanapén. Kuncogott és magára húzott, hogy ismét megcsókoljon.
Mellkasát csókolgattam, majd letérdeltem a földre és derekát masszíroztam, végigcsókolva a testét. Ujjait végigfuttatta a hajamon és a nevem nyögdécselte, majd felnyögött, ahogy végigfuttattam ujjaiamt nedves ágyékán, hogy aztán megízleljem nedveit.
– Bells! Ne kínozz ennyit! – nyögte, mire én gyengéden megérintettem csiklóját a nyelvem hegyével.
Lassan belé toltam két ujjamat és hevesen csiklójára tapadtam. A teste megfeszült az élvezettől és felsikoltott. Gyorsítottam a tempón, kitapintva érzékeny pontjait járatában. Hevesen zihált, ahogy csiklóját szopogattam és egyre gyorsabban mozogtam benne.
– Édes, egyre közelebb vagyok. Ne hagyd abba, kérlek! – nyögdécselte.
Vékony izzadtságréteg tapadt testünkre, ahogy mélyen belémártottam ujjamat. Elengedtem a csiklóját és arcára néztem.
– Baby! Nézz rám! – suttogtam, szorosan lehunyt szemeit figyelve. Ő rám emelte tekintetét és szorosan enyémbe fonta, miközben én egyre hevesebben mozogtam benne.
A nevemet sikoltva élvezett el, és nem tudta szemét többé nyitva tartani. Háta megfeszült és szaggatottan zihált. Tovább mozgattam ujjaim benne, miközben feltérdeltem a kanapéra és megcsókoltam az arcát.
Keze az arcomra siklott és magához húzott, hogy megcsókoljon.
– Üdv újra köztünk, kicsim – suttogtam lehunyt szemmel, mire ő felnevetett és magához ölelt. Homlokom az övének támasztottam.
Aztán felálltam és őt is talpra segítettem, hogy a hálószobába vezessem. Lefeküdtem az ágyra és ő is mellém mászott. Átkaroltam gyönyörű testét és magunkra húztam a takarót.
– Mondj valamit, amit még nem tudok! – kérte, ujjait az enyémek közé fonva.
– Amit még nem tudsz? – kérdeztem vissza. Nem értettem, mire gondol.
– Igen, butus. Magadról – kuncogott. Gyengéden megcsókoltam és az arcát simogattam.
– Oké. Amit még nem tudsz rólam, hogy nem szeretem a borsót – kacagtam.
Játékosan vállamba bokszolt és felnevetett, én pedig mosolyogva magamhoz öleltem őt.
– Mit szólnál, ha húsz kérdéseznénk, kislány? – javasoltam, tudva jól, hogy legfeljebb tíz után elalszik.
– Hm, oké. Kezdhetjük – válaszolta álmatagon, csukott szemmel nyakam hajlatába fúrva az arcát.
– Mi a kedvenc hangszered, kislány? – kérdeztem, de ő már nem válaszolt. Lenéztem rá és láttam, hogy halkan elszenderedett. Teste az enyémhez simult, feje a vállamon pihent, mellei pedig minden egyes lélegzetvételkor végigsimítottak oldalamon.
Halkan kuncogtam és kényelmesen elhelyezkedtem.
– Jó éjszakát, szépségem! – suttogtam, miközben én is álomba merültem. Biztos voltam benne, hogy ez a lány lesz a végzetem. Alig tudtam kivárni, hogy megtudjam, mit tartogat számunkra a jövő.

Folytatása következik


******************************************************************************





Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található.

2013. július 8., hétfő

Csak egy péntek este 3. rész

Előzmény: Csak egy péntek este 1. rész
Közvetlen előzmény: Csak egy péntek este 2. rész

Írta: shortie64
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenése: 2012. november 5.

*****************************************************************


Másnap reggel a nyakamat érő gyengéd csókokra ébredtem. Elmosolyodtam és még mindig lehunyt szemmel végigfuttattam kezem a selymes, meztelen háton.
– Jó reggelt, baby – suttogta. Még szélesebben mosolyogtam és kinyitottam a szemem, hogy lenézzek arra a gyönyörű arcra.
– Jó reggelt, kislány! – válaszoltam és előre hajoltam, hogy megcsókoljam őt. Ő habozás nélkül visszacsókolt és áttolta a nyelvét a számba.
Átöleltem, mire ő a hajamba túrt és rám mászott, miközben folyamatosan csókolt. Tényleg nem tudtam betelni ezzel a nővel, a testem pedig már reagált is és forróság öntötte el a lábaim közét.
Végigcsókolta az arcélemet, majd a nyakamat, miközben én elernyedtem a párnán és élveztem ajkai érintését. Felnyögtem, ahogy a szájába vette egyik mellbimbómat és szopogatni kezdte.
Végigfuttattam kezeimet a haján és tincsei közé túrtam az ujjaimmal, miközben visszahúztam és hevesen megcsókoltam őt. A számba nyögött, nyelveink pedig vad táncot jártak. Lassítottam a csókon és annyi érzelmet vittem bele, amennyit csak tudtam, közben pedig a karját simogattam, érezve a libabőrt ujjaim alatt.
Mindketten elmosolyodtunk, ahogy a csók véget ért és homlokom az övének támasztottam, hogy egymás szemébe nézhessünk.
– Akarlak – suttogta.
– Én is akarlak téged – válaszoltam, mire szenvedélyesen megcsókolt. Szélesen mosolyogtam, mire ő felnevetett és az arcom meg a fülem csókolgatta.
– Akkor mire vársz? A tiéd vagyok.
Egy pillanatot sem vesztegettem el szavai hallatán. Rávetettem magam és mellbimbóit szopogattam. Felnyögött és megragadta a fejemet, én pedig nyelvem hegyével a bimbóját kezdtem izgatni. Kezem a bugyijába csusszant, hogy nedvessége ellepje ujjaimat. Megkerestem a csiklóját és hallottam, ahogy ő felnyög, amikor megérintem. Végigcsókoltam a testét, majd lehúztam a bugyiját.
– Kicsim, kérlek, ne kínozz! – könyörgött, miközben háta megfeszült és feltolta az ágyékát. Számba vettem a csiklóját és lassan szopogatni kezdtem, miközben ujjam belé hatolt. Lélegzete elakadt, ujjai pedig görcsösen markolták a hajam, hogy ágyékába nyomja az arcom. Tudtam, többre vágyik, úgyhogy belé toltam még egy ujjamat.
Hallottam, ahogy hevesen zihál, és felnéztem rá. Annyira gyönyörű volt, ahogy haja szétterült a feje körül, szemeit szorosan lehunyta és beharapta az alsó ajkát. Ismét a feladatomra koncentráltam, mélyebben belé tolva az ujjamat és tenyerem a csiklójának feszítettem, miközben ismét a számba vettem egyik bimbóját.
– Ó, Bells! – nyögött fel és nedvei lassan végigcsordogáltak ujjaimon, én pedig feljebb csúsztam és keményen megcsókoltam őt. Azonnal viszonozta a csókot, arcom tenyerébe vette, a másik kezével pedig nyakam simogatta. Homlokom az övének támasztottam, hogy érezzem gyöngyöző izzadtságát. Hüvelykujjam a csiklójára helyeztem és két ujjam kezdtem mozgatni benne.
Tovább ujjaztam őt, miközben váltogattam tenyerem és a hüvelykujjam csiklóján. Egyre rendszertelenebbül kapkodta a levegőt és egyre hangosabban nyögött. Tudtam, közel jár a csúcshoz, úgyhogy lassítottam kicsit.
Izmaim már égtek, de nem hagytam abba. Csak figyeltem, ahogy megrázkódik minden egyes lökésemre. Olyan gyönyörű volt! Szemeim falták teste minden porcikáját. Megfeszülő hátát, oroszlánszerű sörényét.
Allegra Carpenter alias Hailey
Ismét növelni kezdtem a tempót, és éreztem, barlangja ujjamra szorul. Már közel volt a vég. Olyan mélyen belé nyomtam ujjaimat, ahogy csak tudtam és hevesen köröztem velük.
Egyre hangosabban nyögött, míg végül a nevemet sikoltva élvezett el. Ez volt a leggyönyörűbb dolog, amit valaha láttam életemben. Már elsőre tudtam, hogy ő más lesz, mint bárki, akivel eddig találkoztam. Ez az érzés más volt. Szerettem őt, nem csak meg akartam dönteni.
Most már lassítottam a tempón, de kitartottam orgazmusát, ameddig csak lehetséges. Aztán felültem és kihúztam belőle ujjaimat, hogy lenyaljam róla nedveit. Úgy tűnt, mintha elszenderedett volna. Szemei csukva voltak, úgyhogy rá terítettem a takarót, megcsókoltam a homlokát és kimentem zuhanyozni.
Amíg arra vártam, hogy a víz felmelegedjem, éreztem, hogy két kar a derekam köré fonódik és egy forró, meztelen test a hátamhoz simul.
– Helló, gyönyörűm! – duruzsoltam és hasam simogató kezeire tettem az enyémeket.
– Neked is helló, baby – suttogta és a tarkómat csókolgatta. Felnyögtem és hátra hajtottam a fejem, ahogy tovább csókolgatta a nyakam. Ismét nyögtem egyet, majd megfordultam, hogy átöleljem és megcsókoljam őt.
– Honnan tudtad, hogy ez a gyenge pontom? – kérdeztem. Ő csak felnevetett és játékosan megmarkolta a fenekemet.
– Szerencsém volt, édes.
Felnevettem és behúztam őt is a zuhany alá. Ismét megcsókolt, ahogy a zuhany vízesésként hullott ránk. Kezeit kettőnk közé fúrta és gyengéden mellbimbóimmal kezdett játszani. Lehunytam a szemeimet és felnyögtem, érezve a bennem növekvő nyomást.
– Imádom a bimbóidat, édes – suttogta a fülembe, mielőtt gyengéden megharapta volna a fülcimpámat.
Válaszként ismét felnyögtem, miközben másik keze ágyékomra siklott és lassan dörgölni kezdte azt.
– Gyerünk már, kislány! – sürgettem.
– Nyugalom, édes! – válaszolt, miközben lassan belém tolta egy ujját, én pedig felnyögtem.
– Azt szeretném, ha most te élveznél el – dorombolta.
– Azt teszel velem, amit csak akarsz, kislány. A tied vagyok – ziháltam. Lassan mozgatta bennem ujját, másik keze pedig vállamba markolt, hogy egyhelyben tartson. Én egyik kezemmel megtámaszkodtam a mögöttem lévő falon, a másik pedig tarkójára siklott. Már annyira felizgultam, hogy nem tudtam sokáig állni kényeztetését.
Ágyékom követelődzően kezének löktem. Ő gyorsított a tempón és gyengéden mozgatta ujjait bennem. Testem szinte felrobbant, ahogy rám tört az élvezet, és újra meg újra nevét nyökögtem.
Amikor izmaim elernyedtek, kihúzta belőlem ujjait és magához ölelt, hogy forrón megcsókoljon.
Visszacsókoltam őt és végigsimítottam hátán és fenekén.
– Imádom, amikor elélvezel – nevetett.
– Ahogy én is amikor te, kislány – válaszoltam és a tusfürdőért nyúltam. Megmosdattuk egymást, tisztára dörgölve a másik minden egyes porcikáját, kitapintva egymás gyenge pontjait. Ő már tudta, hogy engem a nyakamnál lehet megfogni, én meg rájöttem, hogy megörül attól, ha a derekát simogatják. Gyorsan el is raktároztam ezt az információt későbbre.
Utána kerestem valami ruhát, amíg ő végzett a fürdőszobában. Végül egy terepmintás nadrágot vettem föl egy V-nyakú felsővel. Végül ő is megjelent, csak egy törülközővel maga körül. Felnevettem és megragadtam a “ruhadarab” sarkát.
– Tetszik az öltözéked – vigyorogtam.
– Hah – morgott és a ruhásszekrényemhez lépett. – Kölcsönveszek tőled fehérneműt, édes, ha nem baj. Valaki összenedvezte az enyémet tegnap.
– Részemről oké, kislány – nevettem, majd kimentem a konyhába, hogy főzzek magunknak kávét, amíg ő átöltözik.
Ryan úgy egy óra múlva már az asztalnál talált minket, üres tányérokkal előttünk.
– Ó! Lekéstem a reggelit? – nézett körbe a konyhában.
– Csináltam neked is. A sütőben van – válaszoltam, fel se nézve rá.
– Ó, köszi. Ezért imádlak, haver – kacagott, miközben elővette a reggelijét és leült.
Hailey felnevetett, én meg rá mosolyogtam az újságom mögül, mire elpirult.
– Na és, mi a terv mára, lányok? – kérdezte Ryan tele szájjal. Úgy hangzott, mintha azt mondaná “Naéf, mia terf mára, lávok?”
– Sajnos nekem lassan mennem kell. Ma délután ünnepeljük a fivérem születésnapját – mondta Hailey, belekortyolva a teájába.
– Haza viszlek, aztán kitakarítunk – címeztem a mondat második felét Ryannek.
– Á! Még szerencse, hogy még nem terveztem semmit mára – nevetett.
Átadtam neki az újságot, majd a mosogatóba tettem a tányérokat.
– Majd jövök – mondtam Ryannek, amíg Hailey összeszedte a holmiját. Eltettem a tárcámat, majd felvettem a kabátomat.
Kimentünk a kocsihoz, Hailey pedig adott nekem egy gyors csókot, amikor kinyitottam neki a kocsiajtót.
Útközben mindenféléről beszélgettünk. Én a munkámról, ő pedig a bunkó kollégájáról, aki folyton utána kóslat. Felmordultam, egy pillanatra féltékenykedve, de aztán megnyugtatott a gondolat, hogy ő mégis csak velem van.
Találtam egy parkolóhelyet a bejárat közelében és az ajtóig kísértem őt. Átkarolt, majd hosszan megcsókolta a nyakam, valamit mormogva közben.
– Hogy mondod, kislány? – tettem egy lépést hátra.
– Azt kérdeztem, randizunk megint? – pirult el. Szélesen elmosolyodtam és mutatóujjammal felemeltem az állát, hogy rám nézzen, aztán gyengéden megcsókoltam őt.
– Hailey, leszel a barátnőm?
Sikkantott egyet és a nyakamba vetette magát.
– Igen – nyögte, mire én felnevettem és magamhoz szorítottam őt.
– Hívlak este, kedves – mondta, miután szétválltunk.
– Oké, szépségem. Már alig várom – csókoltam meg ismét. Mosolyogva horgászta elő a kulcsait, de közben végig rám nézett, majd szégyenlősen búcsút intett. Visszamosolyogtam rá, majd figyeltem, ahogy eltűnik az ajtó mögött. Visszasétáltam a kocsimhoz, majd diadalmasan a levegőbe löktem az öklömet. Már terveztem is a következő randit, most már hivatalosan is, mint egy pár. Már alig vártam.

Folytatása következik!


******************************************************************************





Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található.

2013. július 2., kedd

Csak egy péntek este 2. rész

Előzmény: Csak egy péntek este 1. rész

Írta: shortie64
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenése: 2012. szeptember 27.

*****************************************************************


Miután az egész délelőttöt azzal töltöttük, hogy jobban “megismerjük” egymást, úgy döntöttünk, ideje elmenni, szerezni valami ebédet.
Elhatároztam, hogy elviszem őt egy kellemes kis kávézóba a belváros egy félreeső részében, ahol többet megtudhatok erről a szőke istennőről. A korunkat már tisztáztuk. Ő 22 volt, én 24. Ő már tudta, hogy én pénzügyekkel foglalkozom, de én még mindig a sötétben tapogatóztam, ő tulajdonképpen mit is csinál.
– Szóval, Hailey, mivel is foglalkozol? Dolgozol? Vagy még tanulsz? – kérdeztem, miközben a salátámmal játszottam.
– Ezt is azt is – kacagott. – Kozmetikusnak tanulok, közben pedig titkárnőként dolgozom egy könyvelő cégnél – mesélte, miközben beleharapott a szendvicsébe.
– Á, kozmetikus! Ez megmagyarázza, miért nézel ki ilyen jól – kacsintottam rá és mosolyogtam, ahogy ez a szépség elpirul.
Nyelt egy nagyot.
– Mondja ezt egy még gyönyörűbb nő – kacsintott vissza rám.
A fenébe is, ez a nő hihetetlen! Le kell csapnom rá, mielőtt más tenné meg.
– És mi a terved ma estére? – kérdeztem halkan, egy pillanatra elveszítve a magabiztosságomat.
– Még semmit. Esetleg van valami ötleted? – ivott bele a vizébe.
– Mit szólnál egy vacsorához... és egy hivatalos randihoz? Aztán meg meglátjuk, hova visz az este – mondtam és eltoltam magam elől a salátám maradékát.
Hailey elvigyorodott.
– Jól kigondolt terv, Miss Bells. Van még némi elintéznivalóm. Mit szólnál a hét órához?
– Csodásan hangzik, kislány. Azt hiszem, addig én is végzek ezzel a papírmunkával, de előtte átöltözöm, mert valaki teljesen összepiszkolt tegnap este – mosolyogtam rá.
Hangosan felnevetett.
– Nagyszerű. Akkor este találkozunk. – Azzal megöleltük egymást, váltottunk egy gyengéd csókot, majd leintettünk neki egy taxit. Búcsút intett és rám mosolygott, miközben a taxi elhajtott. Minden erőmet latba vetettem, hogy ne törjek ki örömujjongásban.
A vasútállomás felé indultam, és közben szinte a fellegekben úsztam. Amikor hazaértem, megbizonyosodtam róla, hogy a lakótársam, Ryan, dolgozik, mert a mosatlan reggeli edények még mindig a mosogatóban voltak. Gyorsan lezuhanyoztam, kontyba fogtam és a táskámban gyömöszölve összegyűrődött farmeromat ismét a mosógépbe dobtam. Egy kicsit gondolkodtam, majd az ő kölcsönadott nadrágját is a többi szennyes közé tettem. Elmosolyodtam, ahogy felidéződtek az előző esti emlékek.
Gyorsan írtam neki egy SMS-t, és mosolyogva olvastam el még egyszer, mielőtt elküldtem volna.


“Nem kell kicsípned magad az estére. Én valami kényelmeset veszek fel. De annál azért kicsit többet, mint ami tegnap éjjel rajtad volt. Alig várom a közös estét, kislány. ;) - Bells xo”


Hozzákezdtem a papírmunkámhoz, de hamarosan hallottam, ahogy megcsörren a telefonom.


“Jól hangzik. Nem is szeretek nagyon kiöltözni,kivéve, ha nagyon különleges az alkalom. Én is várom már az estét, Bells. ;P Akkor 7-kor, kedvesem. - Hails xx”


Úgy két órával később végeztem a papirmunkával. Már zsongott a fejem. Remélhetőleg a főnök értékelni fogja, hogy még most is dolgozom, különben megnézheti magát.
Épp elpakoltam a dossziéimat, amikor meghallottam, hogy nyílik a bejárati ajtó.
– Hali, Ryan! – kiáltottam, oda se nézve.
– Helló! Hol voltál egész éjjel? Felhívtam a bárt és Beck azt mondta, egy csini szőkével távoztál. Minden részletet hallani akarok – húzott oda egy széket és átizzadt munkaruhájában mellém telepedett. Nem tudtam megállni, hogy ne nevessem el magam rajta. – Ugyan már! Ha már egyikünk helyzetbe kerül, legalább ossza meg az infókat!
Megcsóváltam a fejem és mesélni kezdtem neki az éjszakáról, hogyan keveredtem össze a legszebb lánnyal, akit valaha láttam, és hogy szeretkeztük végig az éjszakát. Amikor befejeztem, Ryan elismerően füttyentett.
– Végre. Túl sokat dolgozol. Rád fért már egy kis szórakozás – tápázkodott fel és a hűtőhöz lépett.
– Nem voltam ma a zöldségesnél, Ryry, úgyhogy hiába keresgélsz – kacagtam.
– Pfff! Rendben. Lezuhanyzom és rendelek pizzát. Felezünk? – kiáltott vissza, miközben bement a szobába.
– Ma a szöszivel vacsizom, úgyhogy oldd meg magad! – cukkoltam.
– Ó, értem én. Szóval holnapig le is vagyok ejtve – tettetett sértődöttséget, mire én felnevettem, felidézve, hogy barátkoztunk össze évekkel ezelőtt.
Elég rossz volt a sorom a gimiben, talán mert mindig is fiús voltam. Aztán Ryan átiratkozott hozzánk. Azonnal megkedvelt, és amikor meglátta, hogy beszélnek velem a többiek, egy egész napra eltűnt, hogy aztán zúzódásokkal és horzsolásokkal kerüljön elő. A többi már történelem. Ő volt az első és egyetlen ember, akinek bevallottam, hogy a lányok érdekelnek. Amikor pedig megtudta, csak mosolygott és annyit mondott, legalább együtt járunk “vadászni”. Ő volt a legjobb barát, akit a magamfajta csak kívánhat magának.
Alig tudtam levakarni a mosolyt az arcomról, amikor hallottam, hogy kijön a zuhanyzóból. Egy kényelmes, kétszobás lakásban éltünk a délkeleti külvárosban, amit Ryan, mint egy bútoripari cég értékesítési menedzsere, könnyedén berendezett egy csomó luxus bútorral.
Elmentünk együtt bevásárolni, különben holnapra már tényleg nem maradna semmink. Az idő nagy részét azzal töltöttem, hogy visszapakoltam a gyorskajákat a polcra, amiket Ryan összehordott, de még így is mérget vehettem rá, hogy valahogy eldug pár tábla csokit. Különösen elnézve a csinos eladólányt az édességes pultnál.
Jelentőségteljesen Ryanre néztem és felvontam a szemöldököm.
– Mi az? – kacagott. – Nagy fiú vagyok már.
– Oké, nagyfiú! – kacagtam én is. – Irány haza! Még fel kell készülnöm a randimra.
Otthon felvettem a kedvenc farmeromat és a vadiúj márkás cipőmet, amit még ki sem vettem a dobozávól, és egy gombolós szürke felsőt. Ryan csak az ajtóban állt és figyelte, ahogy a hajamat fésülöm.
– Valaki nagyon kicsípte magát ma estére – vigyorgott.
– Nagyon vicces. Ha láttad volna azt a lányt, megértenél – nyúltam a parfümömért, majd nekiálltam keresni a pénztárcámat. Ryan még mindig az ajtóban állt, csintalan mosollyal az arcán.
– Mi az? – emeltem fel a fejem az ágy alól, Ryan pedig elégedetten vigyorogva lobogtatta a pénztárcámat. – Az asztalon volt, a táskád mellett – kacagott.
Prüszköltem egyet és kikaptam a kezéből.
– Kösz, hogy megspóroltál nekem öt percet. – Az órámra pillantottam. Már negyed hét volt. – Jobb, ha indulok. Őrült ilyenkor a közlekedés – paskoltam meg a vállát.
– Oké, haver. Érezd jól magad! És védekezzetek! – nevetett a saját viccén, miközben magamra hagyott.
Amanda Ware alias Belinda
Már épp kifele indultam és felkaptam a kabátom a kanapéról, amikor utánam kiáltott: – Amúgy, ma este leugrom a bárba, úgyhogy ne várj meg! Már persze ha nem nekem kell megvárnom téged.
Már csak a nyitott ajtóból szóltam vissza: – Oké, Ryry! Üdvözöld a srácokat a nevemben is! – Azzal becsuktam magam mögött az ajtót. Még hallottam, hogy kiabál valamit utánam, de biztos voltam benne, hogy semmi fontosat. Beszálltam a kocsimba és az anyósülésre dobtam a kabátom, miközben gázt adtam. Aztán elővettem a telefonom, inkább csak hogy a saját idegeim megnyugtatására küldjek neki egy üzenetet.


“Helló, szépségem! Most indultam. Remélhetőleg pont 7re ott leszek, de a forgalomtól függ. Alig várom, hogy láthassalak. -Bells xo”


Bekapcsoltam a rádiót és kerestem valami jó zenét, mielőtt a telefonom vibrálni kezdett a zsebemben.


“Oké, édesem. Remélem, nem lesz túl nagy forgalom és gyorsan ide érsz. ;) Hamarosan látlak, drágám. -Hails xx”


Felkanyarodtam az autópályára és hangosan énekeltem a rádióból bömbölő szám szövegét, igyekezve elnyomni az izgalmamat. 6:52 körül értem a házához, de nem találtam üres parkolóhelyet a közelben, szóval kicsit távolabb tettem le a kocsit, majd felkaptam a kabátom, hogy a torkomban dobogó szívvel sétáljam le az utolsó métereket. Megnyomtam a csengőt és vártam a válaszára. Angyali hangja alig pár pillanatot késett.
– Hali! Egy perc és lenn leszek – zihálta.
– Semmi gond. Tudok várni – nyugtattam, majd tettem egy lépést hátra. Egy buszsofőrrel kiabáló taxist figyeltem az utca másik végén, amikor meghallottam az ajtó nyílását. Vissza fordultam és az állam azonnal szinte szó szerint leesett. Most is feszülős farmert viselt lila cipővel és rózsaszín melegítővel. Haját begöndörítette, arcán pedig gyönyörű mosoly ragyogott. A szívem majdnem kiugrott a mellkasomból. Úgy dübörgött, mintha ő akarná rávetni magát, hogy itt helyben a magáévá tegye.
– Váó! Gyönyörű vagy, kislány – léptem közelebb hozzá. Ő nem válaszolt, csak kezei közé fogta az arcom és egy csókot lehelt a számra. Szívem heves dobogása azonnal lanyhulni kezdett.
– Köszönöm. Édes vagy. Te se nézel ki rosszabbul, mint szoktál – kacsintott.
– Most mié’ mondod? Kemény negyed órába te’t, hogy így nézzek ki – mondtam borzalmas amerikai akcentussal, mire ő nevetésben tört ki és karomba fonta a sajátját. Lassan sétáltunk az autóm felé. – A hintója előállt, hölgyem – nyitottam ki neki az ajtót.
– Tetszik a kocsid – nézett végig a csillogó, kék Subaru WRX-en, majd ismét rám nézett, mire én felnevettem.
– Ja. Gondoltam, elengedem magam kicsit, miután találtam egy biztos állást.
Beszállt és hálásan rám mosolygott. Én is beszálltam, ő pedig azonnal megpróbálta kiszedni belőlem, hova megyünk.
– Ugyan már! Mondd el! A kaszinó az, ugye? Vagy egy koncert?
Én csak nevettem és a fejem ráztam.
– Ki kell várnod, Hails. Légy türelmes! Mindent a maga idejében – cukkoltam.
Útközben kielemeztük a kedvenc zenéinket és filmjeinket. Miután leparkoltam, azonnal kiugrottam a kocsiból, hogy neki is kinyithassam az ajtót. Amikor becsuktam utána és bezártam a kocsit, gyorsan megcsókolt.
– Ezt a helyet imádom – mosolygott. – Kitűnő első randira.
Mindketten felpillantottunk a Luna Parkra, Melbourne legjobb vidámparkjára. Tekintetünket végigfuttattuk a hullámvasúton, majd körbe a park egész területén. Megfogtam a kezét, ő pedig izgatottan rám nézett, ahogy a bejárat felé indultunk.
A következő néhány órát azzal töltöttük, hogy mindenre felszálltunk a szellemvasúttól kezdve, amin úgy visítottam, mint egy kislány, ő meg csak nevetett rajtam, egészen a dodzsemig. Még egy ölelnivaló teddy macit is nyertem neki egy ócska vurslis standnál. Aztán hotdogot és vattacukrot ettünk.
Végül fagyit nyalogatva sétáltunk a parton. Karja az enyémbe fonódott és épp arról beszélt, mennyire jól szórakozott, én pedig lenyűgözve hallgattam őt.
– El tudod képzelni, milyen hülye képet vághattunk a hullámvasúton? – kacagtunk együtt.
– Tökéletesen, kislány – kuncogtam. – Megvettem a rólunk készült képet, emlékszel?
Leültem a homokba és az ölembe vontam őt. Azonnal köré fontam a karjaimat, ő pedig a felkaromra tette a kezét és vállamra hajtotta a fejét. Minden idegességem tovaszállt a reménytől, hogy ismét ezzel a gyönyörűséggel tölthetem az éjszakát.
– Szóval, jó volt az első randi? – suttogtam, nem akarva elrontani a pillanatot.
– Nem jó, csodálatos – mondta izgatottan, mire felnevettem a boldogságtól és megcsókoltam az arcát. Mosolyogva felém fordult és ajkaink találkoztak. Elöntött a hő, ahogy szemei az enyémekbe mélyedtek. Mindenről elfeledkeztem és gyengéden csókoltam őt, alsó ajkát szopogatva, nyelvem hegyével pedig körberajzolva száját. Engedett gyengéd erőszakomnak és kinyitotta a száját, hogy nyelve találkozhasson az enyémmel. Néhány mennyei percig csókolóztunk, hogy aztán levegőért kapkodva váljunk szét. Homlokom az övének támasztottam, ő pedig lehunyta a szemeit és halkan suttogni kezdett: – Menjünk haza!
Bólintottam, mert nem jött ki hang a torkomon, mivel még mindig a hetedik mennyországban lebegtem csókjától. Felállt és engem is talpra húzott, figyelve a tengernyi homokot, ami most ömlött ki az ölemből. Halkan kuncogott, mire én magamhoz húztam és gyengéden megcsókoltam.
– Oké. Menjünk, szépségem.
Visszasétáltunk a kocsihoz, kéz a kézben. Ismét tinédzsernek éreztem magam, részegen az izgatottságtól.
Visszamentünk hozzám és leparkoltam Ryan kocsija mellé.Ő biztos taxit hívott, vagy az egyik barátja vitte el.
– Kié a másik kocsi? – nézett a járgányra Hailey.
– Az Ryané. Ő a lakótársam. Már meséltem róla, emlékszel? – állítottam le a kocsit.
– Ó, tényleg. El is felejtettem, hogy egy sráccal laksz együtt – szállt ki.
Ismét kéz a kézben sétáltunk a bejárati ajtóhoz, és csak addig engedtem el a kezét, amíg kinyitottam az ajtót.
– Tetszik a lakásod. Nagyon otthonos – nézett köbe.
– Ja. Ryannel annyira hasonlítunk, hogy mindig kitaláljuk, mire vágyik a másik – sétáltam a szekrényhez, miközben az asztalra dobtam a kabátot. – Egy italt, hölgyem? – kacsintottam rá, mire ő kuncogni kezdett.
– Persze. Vodkád van?
Töltöttem magunknak italt, majd bevezettem őt a nappaliba, hogy bekapcsoljam a tévét és leheveredjünk a kanapéra.
– Szeretnél még nézni valamit? – pillantottam az órámra. Még 11:46 volt, úgyhogy még lehetett időnk egy filmre. – Ühüm? Mire gondoltál? – bújt hozzám.
Felsoroltam, milyen filmjeink vannak, majd végignéztem az összes csatornát is, hogy mi megy. Végül kiválasztottunk egyet és magunkra húztam a takarót. Hailey hozzám bújt, én pedig átkaroltam őt. Amikor elfogyott az itala, letette üres poharát a földre és mellkasomra hajtotta a fejét, én pedig mindkét karom köré fontam.
Amikor a film véget ért, lepillantottam rá és láttam, hogy már majdnem elaludt. Sose láttam még édesebben szendergő lányt. Ásított egyet, amikor kicsit megmozdultam, hogy az órára nézzek. Már hajnali fél három volt.
– Szeretnéd, ha haza vinnélek, kislány? – simogattam gyengéden a haját.
– Nem. De jó lenne már aludni – mondta édesen fátyolos hangon.
Elmosolyodtam, megértve a célzást. Karjaimba vettem őt és bevittem a hálószobámba, hogy lefektessem az ágyamra. Levettem a melegítőjét és a cipőjét.
– A farmer maradjon, kislány? – játszottam a gombjával, pontosan tudva, kényelmetlen lenne neki így aludni.
– Mmm... Vedd csak le! – dorombolta.
Topra és bugyira vetkőztettem, majd kimentem fogat mosni. Még javában el voltam foglalva, amikor éreztem, hogy valaki hátulról átkarolja a derekam. Halkan kuncogtam, ahogy fejét a hátamnak támasztotta.
– Azt hittem, aludni akarsz – mondtam és megfordultam, hogy megcsókoljam az arcát majd száját.
– Kölcsön kérhetnék egy fogkefét? – ásított.
Kerestem neki egy tartalékot a szekrényben, majd helyet engedtem neki.
– Érezd otthon magad, szépségem!
Hálásan elmosolyodott, én pedig magára hagytam a fürdőszobában.
Ledobtam a felsőm, majd a melltartómat is és lerúgtam a cipőm, hogy aztán levegyem a nadrádomat és az egyik székre dobjam. Bemásztam az ágyba és kivártam, hogy végezzen a fürdőszobában.
Amikor visszajött, ledobta a topját és melltartóját is és mellém ugrott az ágyba, hogy hozzám bújjon. Felnevetett, ahogy megrázkódtam meztelen felsőteste érintésétől.
– Fázol, kedvesem? – simogatta a karom.
– Nem igazán, kislány. Te pont elég vagy, hogy felmelegíts. – Elmosolyodtam és megcsókoltam a homlokát. Felemelte a fejét és gyengéden szájon csókolt.
– Köszönöm. Ez volt életem legszebb első randija – mormogta álmos hangon.
– Bármikor, kislány. Csak várd ki a második felvonást!
– Ó, már alig várom, drágám. – Hangja már alig volt suttogás mostanra. Magamhoz szorítottam őt és gyengéden megcsókoltam.
– Jó éjt, kislány! Szép álmokat!
– Neked is szép álmokat, kedvesem! – csókolt vissza, majd kényelmesen elhelyezkedett a karjaimban.
Már félálomban voltunk, amikor ráébredtem valamire, ami egyszerre töltött el félelemmel és végtelen boldogsággal: Tényleg bele tudnék szeretni ebbe a lányba.

Folytatása következik!


******************************************************************************





Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található.

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]