Gyönyörök szigete VIII. rész - Melankólia 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete VIII. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 18.

*********************************************************************

- Most komolyan beszélsz? – kérdezte Amy, amikor együtt heverésztünk a kerti medence mellett. – Az nem lehet – rázta a fejét makacsul. – Hazudsz. Túl sok lenne az egybeesés, hogy igaz legyen.

- Hát persze, hogy komolyan beszélek, Miss Amy. Egy szemernyi hazugság sincs benne – válaszoltam. – Te és én ugyanabban a kisvárosban nőttünk fel, tizenöt-húsz mérföldre északra Cincinnatitől. Végül pedig itt találkoztunk először, sok ezer mérfölddel odébb, ezen a festői szigeten. – Egy pillanatra elhallgattam. – Te pedig még mindig ugyanabban a kisvárosban élsz.

- Igen, ott élek – bólintott Amy, szemmel láthatóan még mindig kételkedve abban, hogy az igazat mondtam. – Az életem nagy részét ott éltem le… egészen három éves korom óta. Valójában Kentucky-ban születtem. – Elmerengett az emlékei között, de hamarosan félrebillentette a fejét és rám sandított. – Mióta nem élsz a szülővárosodban?

- 1987 januárja óta – válaszoltam. – Tizenkettő voltam. Akkor helyezték át édesapámat New Jersey-be. Hat évig éltünk ott, amikor is ismét áthelyezték, ezúttal Los Angelesbe, mi pedig ott éltünk vele édesanyámmal egészen addig, amíg a saját lábamra nem álltam. Nem sokkal később pedig letelepedtem ezen a szigeten az azóta eltelt tizenhét évre.

- És mikor jártál utoljára a szülővárosodban?

- Az igazat megvallva, nem túl régen. Amikor a szüleim elváltak, édesapám Kaliforniában maradt, édesanyám pedig visszaköltözött Ohióba, oda, ahonnan elindultunk. A mai napig ott él… Pont három hónapja látogattam meg őt. Sokat változott a környék gyerekkorom óta.

- Melyik utcában lakik?

- A River Roadon.

Amy beharapta az ajkát.

- Az épp csak egy mérföldre van attól, ahol én felnőttem, a Bardes Drive-on. A szüleim a mai napig ugyanabban a házban laknak.

- Azt hiszem, tudom, hol van az – válaszoltam. – Látod, amikor Kristannával végig néztük a jelentkezéseket a szigetre, hónapokkal ezelőtt, feltűnt, hogy veled ugyanabban a városban töltöttük a gyerekkorunkat. Ez felkeltette az érdeklődésemet. Mégis mekkora lehetett rá az esély?

- Ezért hívtál engem a szigetre? – vonta fel a szemöldökét.

- Egyike volt az okoknak, igen – bólintottam. – Tetszett, hogy van bennünk valami közös. Főleg ilyen téren.

- Én tudok valamit, ami még furább – vigyorodott el Amy. – Tudtad, hogy Lindsay-vel összefutottunk úgy két éve? – Megráztam a fejem, ő pedig folytatta: - Ő akkor még csak tizenhat volt. Épp abban a bevásárlóközpontban jártam, ahol dolgozott és vettem pár parfümöt és kozmetikumot tőle. Úgy emlékszem rá, mintha csak tegnap lett volna. Volt egy elég forró randim aznap esze.

- Valakivel, aki nem a férjed volt?

Amy felnevetett.

- Igen, ráhibáztál. Valaki mással töltöttem az éjszakát, nem az akkori férjemmel. Talán ezért is vált el tőlem. Egyike volt a számtalan oknak. – Amy megvonta a vállát, mielőtt folytatta volna. – Amikor azonban beszéltem Lindsay-vel aznap, legszívesebben inkább vele töltöttem volna az éjszakát. Annyira de annyira ágyba szerettem volna vinni! Még most is tisztán emlékszem a feneke látványára a szűk nadrágjában. Az se érdekelt, hogy még csak tizenhat éves. Vannak dolgok az életben, amiért megéri börtönbe menni.

Ezúttal én nevettem fel.

Taylor Hill alias Hayden

- Azt viszont egyáltalán nem sejtetted, hogy ismét találkozni fogsz Lindsay-vel. És ugyanott, mint velem. Két teljes évvel és több ezer mérfölddel odébb pedig mégis itt vagyunk. Az utolsó személy, akit kiválasztottam, hogy elhívjam a szigetre, Lindsay volt. Ő volt még versenyben, és egy másik tizennyolc éves lány, Hayden Kaliforniából. Sokáig vaciláltam közöttük, de végül Lindsay-t választottam. Lindsay-t, aki csak tizenkét mérföldre nőtt fel attól a helytől, ahol te meg én.

- Ezért választottad őt Hayden helyett?

- Nekünk, ohióiaknak össze kell tartanunk – bólintottam. – Persze én tizenkét éves korom óta nem élek Ohióban. Lindsay csak hét évvel az után született, hogy én New Jersey-be költöztem. Ohio, New Jersey, Kalifornia, egy kis kitérővel Oregonban, és persze a sziget. De mindig is ohióiként fogok magamra gondolni. Ott születtem és, ami még fontosabb, a családom nagy része a mai napig ott él. Az édesanyám, a nővérem, az idősebb bátyám… az unokatestvéreim, nénikéim és így tovább. A másik bátyám is a szomszédban lakik, Kentucky-ban.

- Én egykeként nőttem fel – préselte össze az ajkait Amy. – Szerintem csak egy baleset voltam. Szerintem a szüleim sosem szerettek volna gyereket. Miután megszülettem, édesapám elköttette az ondóvezetékét.

- Mennyi idős volt akkor?

- Huszonnégy.

Elfintorodtam.

- Már értem, miért gondolod, hogy nem akartak gyereket. Nagyon fiatal volt még akkor. És… jó szülők voltak?

Amy megrázta a fejét.

- Nem igazán. Nem mondhatnám, hogy valaha is bármi rosszat tettek volna velem. De nem voltak ott mellettem. Nagyrészt egyedül nőttem fel. Saját lakáskulcsom volt és egyedül jártam haza harmadikos koromtól kezdve. Már nagyon kiskorom óta én főztem magamra és gondoskodtam magamról. Néha nagyon magányos is voltam. A szüleim nagyon sokat dolgoztak. Esténként pedig gyakran kimozdultak, magamra hagyva engem. Igazság szerint hamar megszoktam. Hamar önállóvá kellett válnom.

- Az én édesapám is elköttette az ondóvezetékét miután megszülettem – mondtam. – Bár más okokból. Én voltam a negyedik gyerekünk, ő pedig már harmincöt éves volt. Nem szerettek volna több gyereket. – Elhallgattam egy pillanatra. – Vagyis igazából az ötödik gyerekük voltam. A negyedik halva született nyolc évvel előttem.

- Sajnálom, Jeremy…

Úgy döntöttem, vidámabb irányba terelem a témát.

- Úgy másodikos lehettem, amikor apukám vett nekem egy nagy csomag Strawberry Shortcake Christmas kártyát, hogy osszam szét az osztálytársaim között. – Amy felsóhajtott és hangosan horkantott. – A probléma csak az volt, hogy a Strawberry Shortcake egy lányoknak való baba volt. Viszont apukám ezt nem tudta. Azután hosszú ideig azzal csúfolt a többi fiú az osztályban, hogy én babákkal játszok. – Felnevettem az emléktől. – Nem volt épp kellemes időszak.

- Nekem volt pár Strawberry Shortcake babám – idézte fel Amy. – Ó, egek…! Nem is jutottak eszembe már évek óta. megvolt Custard Macska, Huckleberry Pie, Hopsalot Nyuszi és Frappe, a béka. Talán még Apple Dumpling és Tea Time Turtle is. – Megrázta a fejét és kuncogni kezdett. – Nem is tudom, mi történhetett velük gyerekkorom óta. Valószínűleg kidobtuk őket a szemétbe. Bárcsak megtartottam volna őket!

- Miért?

- Manapság sokan gyűjtik őket – magyarázta Amy. – Rengeteget érnek. Neked milyen játékaid voltak gyerekkorodban, Jeremy?

- G. I. Joe és Transformers – motyogtam. – A Transformersen nőttem fel. Optimus Prime volt a hősöm. Ő volt az autobotok vezetője. – Ismét felnevettem. – El se hiszem, hogy itt ülünk és a gyerekkori játékainkról beszélgetünk. Annyi más témánk lehetne, mégis…

- Attól még jó dolog – ellenkezett Amy. – Annyi emléket hoz elő! Bárcsak ott maradtál volna Ohióban és már előbb megismertük volna egymást! Biztosan hamar kiszúrtalak volna. De te elköltöztél New Jersey-be, amikor én még csak négy éves voltam. Nem lett volna csodás ugyanabba az iskolába járni és együtt felnőni?

Elmosolyodtam a szavaitól.

- Olyan vad és kalandvágyó voltál a gimiben is, mint most? Azt hallottam, odahaza öt pasid is van, akik együtt döngetnek meg minden hétvégén. Ilyen voltál akkoriban is? – Persze már pontosan tudtam a választ.

Amy ismét kuncogni kezdett.

- Az iskolai kosárcsapatnak volt egy beceneve rám. B.J. Mindannyiukkal ágyba bújtam. Néha kettejükkel is egyszerre. Vagy hármójukkal.

- Én csak magamnak akartalak volna.

- Tényleg? – vonta fel a szemöldökét Amy. – Ennyire kedvelsz?

- Nem szeretném, ha a barátnőm más pasikkal lébecolna – magyaráztam. – Más lányokkal… az jó lenne, persze. Azzal együtt tudnék élni. De más pasikkal…

Amy megvonta a vállát.

- Sosem találtam meg azt a srácot, aki mellett ki tudtam volna tartani és boldog lenni egy életen át. Nem hiszem, hogy valaha is megtalálnám.

- Mi a helyzet a volt férjeddel?

- Nem voltam szerelmes belé és ő sem belém – válaszolta Amy szárazon. – Eddie-nek hívták és fekete volt. Az egyetlen ok, amiért hozzá mentem, bármennyire is degradálóan hangzik rám nézve, az volt, hogy húszcentis szerszáma volt.

Hirtelen kényelmetlenül kezdtem fészkelődni ültömben.

- Húgycentis? Té-tényleg?

- A szex eleinte fantasztikus volt vele, de egy idő után eljutottunk arra a pontra, ahol Eddie már nem tudott kielégíteni többet. Akkor kezdtem el félrelépni. Ez tette tönkre a házasságunkat.

- Eddie sem szeretett téged?

Amy megrázta a fejét.

- Nem. Ő is pontosan azért vett el, amiért én hozzá mentem. A szex miatt. Csak egy trófea voltam neki. Egy fehér trófea egy fekete férfinak. Szeretett velem dicsekedni másoknak.

- Ha egy férfi húszcentis farokkal nem tud kielégíteni téged… akkor ki tud elégíteni bármi is?

- A teljes kielégüléshez sokkal több kell, mint csak a szex – válaszolta. – Ha valaki tényleg szeret engem, törődik velem… és én is így érzek iránta, akkor hűséges vagyok hozzá. Nagyon vágynék egy elkötelezett és hűséges kapcsolatra. – Megvonta a vállát és vontatottan felsóhajtott. – Látod, Jeremy… még sosem voltam tényleg, igazán szerelmes. És… nem hiszem, hogy bárki is valaha igazán szerelmes lett volna belém. Pontosan tudom, hogy így van.

Összevontam a szemöldökömet.

- Miért mondod ezt?

Amy ismét megvonta a vállát.

- Azt hiszem, azért van, mert soha senki sem fordított rá elég figyelmet, hogy igazán megismerjen. Kivéve talán a volt férjemet. A szex mindig is fontos volt nekem és talán az évek során szert tettem egy olyan hírnévre, ami után már senki nem is akart többet tőlem.

- Milyen hírnévre?

- Hogy egy ribanc vagyok. Egy nimfomániás. Olyasvalaki, akit csak egy dolog érdekel. A dugás. Senki sem vett soha komolyan emiatt.

- Adtál valaha is okot valakinek, hogy komolyan vegyen?

Amy gondolkozott egy pillanatig, majd összevonta a szemöldökét.

- Azt hiszem, nem.

- Én komolyan veszlek, Amy – mondtam. – Elég mély beszélgetést folytattunk az elmúlt tíz-tizenöt percben, nem gondolod? Én élvezem a veled való beszélgetéseket. Tényleg. A szex is csodálatos dolog. Én lennék az első, aki ezt beismeri. De az élet többről szól. Azt hiszem, ezt kell felismerned.

- De a szex az egyetlen dolog, amiben jó vagyok…

- Ne, Amy! Hagyd abba! – szakítottam félbe. – Te sokkal jobb vagy ennél. Biztosan tudom.

- Szerintem köztetek Pamelával valami nagyon különleges alakul – mondta Amy. – Bárcsak nekem is részem lehetne egy ilyen kapcsolatban! Az boldoggá tenne.

- Részed lehet benne – biztosítottam. – Nem kell mást tenned, csak megnyílnod és engedni, hogy mások is meglássák a valódi énedet. Nem csak azt a nimfomániást, akinek tartod magad.

- De milyen is az én valódi énem?

Megvontam a vállamat.

- Nem tudom. Nem hiszem, hogy lett volna már hozzá szerencsém. De szeretném megismerni.

Amy nyelt egyet.

- Nem hinném, hogy én egyáltalán ismerném azt az illetőt.

- Feltehetek egy személyes kérdést?

Amy megvonta a vállát.

- Persze.

- Hogyan veszítetted el a szüzességedet? Ki volt az első?

Amy összevonta a szemöldökét és rám nézett.

- Miért kérdezel tőlem ilyet?

Megráztam a fejemet.

- Csak kíváncsi vagyok.

- A szomszédommal, tizennégy éves koromban – válaszolta. – Egyik nap elveszítettem a lakáskulcsomat az iskolában… és nem volt más mód rá, hogy bejussak. Megkérdeztem a szomszédot, nem maradhatnék-e nála pár órára, amíg a szüleim haza érnek a munkából.

- A veled egykorú szomszédot?

- Ötvenhárom éves volt akkor.

Elakadt a lélegzetem.

- Lefeküdtél egy ötvennégy éves férfival tizennégy évesen?

- Nos, az igazat megvallva nagyon rendes volt – védekezett Amy. – Tudtam, hogy tetszem neki. Gyakran nézett az ablakából nyáron, amikor kimentem úszni a kerti medencéhez. Beszélgetni kezdtünk, amikor bekéredszkedtem hozzá, aztán az egyik dolog követte a másikat…

- Ne haragudj, de nem szeretném hallani, hogyan mászott rá egy ötvenhárom éves férfi egy tizennégy éves szűz lányra – szakítottam félbe. Igazság szerint az egész gondolata leginkább feldühített.

Amy fintorgott.

- Nos, te kérdezted, hogyan veszítettem el a szüzességemet. Én csak válaszoltam.

Megsértődött volna, amiért félbeszakítottam? A reakciójából nagyon úgy tűnt.

- Sajnálom – mondtam. – Igazad van. Hibáztam. Csak nem szeretem az ilyen történeteket.

- Miért szerettél volna tudni róla, mikor veszítettem el a szüzességemet?

- Csak azt szerettem volna tudni, különleges volt-e vagy sem. – Elhallgattam egy pillanatra. – Fiatalabb korodban több mint ötven emberrel feküdtél le. Most is öt pasid van egyszerre, akik mind feketék, akik minden hétvégén együtt döngetnek meg. Azt is elmesélted, hogy egyszer húsz sráccal voltál egyszerre. Nekem úgy tűnik, hogy a házasságod Eddie-vel nem volt több egy hatalmas hibánál. – Vettem egy mély levegőt és megráztam a fejemet. – Nagyon kemény életed volt, Amy, nemde?

- Neked mi a véleményed? – vonta fel a szemöldökét.

- Én csak azt tudom, hogy mélyen legbelül te sokkal jobb vagy ennél.

Emma Stone alias Amy

- Jobb minél?

- Nem akarlak feldühíteni. Azt mondtad, senki nem vesz téged komolyan. Azt kívánod, bárcsak olyan kapcsolatod lehetne, mint amit mi építünk Pamelával? Ezek a te szavaid. Nem volt jó itt ücsörögni és beszélgetni velem pár perce? Beszélgetni a közös dolgainkról? Az otthonunkról Ohióban, a Strawberry Shortcake babákról és a Transformersről? Nem volt jó dolog csak úgy beszélgetni minden fajta szexuális töltet nélkül? Ez is benned van, Amy.

- Mégis micsoda?

- Ez a képesség – erősködtem. – A képesség, hogy megnevettess embereket a szavaiddal. A képesség, hogy érdeklődést válts ki emberekből a szexen kívül mással is. – Amy még mindig mérgesnek tűnt, úgyhogy a két kezem közé vettem az övét, megcsókoltam az ujjai hegyét és mélyen a szemébe néztem. – Nem akarlak feldühíteni, Amy. Tényleg nem. Segíteni szeretnék neked. Azt szeretném, ha boldog lennél. Ez minden, amit szeretnék.

Félrebillentette a fejét és rosszallóan nézett rám.

- És mégis hogy lehetne nekem boldog életem?

- Nyolc évvel idősebb vagyok nálad, Amy. Én is depressziós és boldogtalan voltam életem nagy részében, számtalan különböző okból kifolyólag. Egy ideje azonban rájöttem, hogy vannak dolgok az életemben, amin változtatnom kell, vagy soha nem lesz esélyem a boldogságra. Ez az egyik oka annak, hogy te és a többi lány itt vagytok most. Az elmúlt hét veletek több boldogságot okozott nekem, mint bármi az eddigi életemben. Az elmúlt tizenhét évet teljesen egyedül töltöttem. Hogy ez megváltozzon, nekem kellett változnom.

- Mit akarsz ezzel tulajdonképpen mondani?

Ismét megcsókoltam az ujjai hegyét.

- Te boldog szeretnél lenni, Miss Amy. Azt szeretnéd, ha mások komolyan vennének. Azt szeretnéd, ha az emberek azért a személyért kedvelnének, aki mélyen benned él. Ez sosem fog megtörténni, ha nem adsz okot az embereknek, hogy komolyan vegyenek, vagy okot, hogy a mélyen benned élő személyért kedveljenek. – Megvontam a vállamat. – Emlékszel a múlt keddre? A második napodra itt?

- Igen…

- Mind tudjuk, hogy Lindsay milyen félénk és visszahúzódó. Épp eléggé kimutatta ezt az első napokban itt. Mégis ott voltál te kedden, a reggeli előtt, és olyan stílusban beszéltél vele, amiről mindenki tudta, hogy nem kellett volna. Megkérdezted tőle, hogy gondolt-e valaha arra, hogy sztriptíztáncos legyen, mint Pamela. Az arcába mondtad, hogy te bármennyit kifizetnél, hogy lefeküdhess vele. – Megcsóváltam a fejem. – Amy, az a lány akkor még szűz volt. Te pedig pontosan tudtad ezt. Egy félénk, visszahúzódó, vallásos lány. Nem festettél magadról túl előnyös képet az akkori viselkedéseddel. Azok után sokan nem is akarnának megismerni téged közelebbről. – Vettem egy mély levegőt. – Érted, mit akarok mondani? Azt szeretnéd, ha az emberek jobban megismernének és azért szeretnének, aki vagy. Ehhez úgy kell viselkedned, hogy felkeltsd az emberek érdeklődését. Amit azonban aznap Lindsay-nek mondtál… azzal csak mindenkit eltaszítottál magadtól. Senki nem fog komolyan venni, ha így viselkedsz. Én vagyok az első ember, kivéve Pamelát, aki a szobatársad, aki leült veled ilyen hosszan beszélgetni, ugye? Ennek oka van.

Amy hosszú pillanatokig kifejezéstelenül bámult rám, üres tekintettel.

- Én… én ilyen voltam egész életemben. Nem… nem tudok megváltozni.

- De nagyon is meg tudsz – erősködtem. – Nincs semmi rossz abban, ha egy kicsit vad vagy, egy kicsit forróvérű és élvezed a szexet. Ezzel mind semmi baj nincs. De uralkodnod kell magadon. Oda kell figyelned rá, hogy mit mondasz másoknak. Ne hagyd, hogy a szex uralja az életedet! Azt mondtad nekem, hogy a szex az egyetlen dolog, amiben jó vagy. – Megráztam a fejem. – Mindketten tudjuk, hogy ez nem igaz.

- Mégis mi másban lennék jó?

- Amy, egész eddig az otthonunkról beszélgettünk, arról, hogy mivel játszottunk gyerekkorunkban… - emlékeztettem. – Megnevettettél. Jókedvre derítettél. Hosszan beszélgettünk bármiféle szexuális töltet nélkül. Én pedig élveztem. Jó volt így beszélgetni veled. Megpillantottam a benned lakozó valódi embert. És tetszett, amit láttam, Amy. Engedd, hogy a többiek is meglássák ezt!

Amy felnevetett.

- Nem tudom, Jeremy, hogy most mérgesnek kellene-e lennem rád, amiért ennyi rosszat mondtál rólam, vagy hálásnak, amiért próbálsz segíteni.

Kiengedtem a kezét az enyémek közül.

- Én csak segíteni próbálok neked, Amy. Egyszer majd rájössz, hogy én teljesen nyílt és őszinte vagyok veletek. Talán őszintébb is vagyok, mint kellene. Nem tetszik, hogy azt mondod, senki nem vesz téged komolyan, vagy hogy semmiben nem vagy jó, csak a szexben. Ezért mondtam neked mindezt. Elmondtam a véleményemet. Képes vagy rá, hogy változtass bármin, ami rossz az életedben. De ehhez neked kell erőt venned magadon. Higgy nekem! Tudom, miről beszélek.

Amy lesütötte a szemét.

- Sosem voltam még szerelmes senkibe. Soha életemben.

- Még a volt férjedbe sem…

Hangosan és szárazon felnevetett.

- Különösen nem Eddie-be. Vele minden csak a szexről szólt. Mindenkivel, akihez valaha is közöm volt, minden csak a szexről szólt. Pamelával és Camille-lel is…

- Lehetsz szerelmes valakibe és élvezheted a szexet egyszerre – erősködtem. – Nézz csak Trish-re és Lindsay-re! Ők folyamatosan egymás bugyijában vannak, mégis fülig szerelmesek egymásba.

- Trish szerelmes Lindsay-be – bólintott Amy. – Visszafelé viszont már nem vagyok róla meggyőződve. – Meg akartam kérdezni, mire gondol, ő azonban folytatta: - Azt szeretném, ha egyszer valaki úgy nézne rám, hogy Devon néz rád, Jeremy. Azt mondta nekem reggeli előtt, hogy te vagy a leghelyesebb fickó, akivel valaha találkozott. Mintha ragyogott volna. Úszott a felhők között. Devon őrülten szerelmes beléd. Egyértelmű, hogy ugyanez igaz Pamelára is. Ő is szeret téged.

Elmosolyodtam a szavai hallatán.

- Úgy gondolod?

Amy felsóhajtott.

- Tagadja, bár nem tudom, miért, de Kristanna is fülig beléd van zúgva, Jeremy.

- MICSODA? – kerekedtek el a szemeim.

- Kristanna szeret téged – ismételte meg Amy. – A Napnál is világosabb abból, ahogy rád néz. A testbeszéd mindent elárul. Teljesen beléd van habarodva.

- Most komolyan beszélsz?

- Csak kérdezd meg tőle! – vonta meg Amy a vállát. – Az a lány sosem hazudna neked. Kérdezd meg tőle és el fogja neked mondani!

Lassan bólintottam.

- Talán tényleg azt kellene tennem. – Pár pillanatig Amy szavain merengtem, majd úgy döntöttem, visszatérek a korábbi témához. – Gondolkoztál már azon valaha is, hogy elmenj egy pszichológushoz?

- Pszichológushoz? – vonta össze a szemöldökélt. – Miért?

Megvontam a vállam.

- Szerintem jót tenne neked.[1] Egyértelműen gondjaid vannak az önbecsüléseddel és az önbizalmaddal, annak ellenére, hogy semmi konkrét okod nincsen erre. Te egy gyönyörű és, ahogy a mai napon számomra kiderült, rendkívül nyitott és szellemes nő vagy.

- Egyáltalán nincs szükségem pszichológusra…

- Nem kell félned, hogy szakemberhez fordulj – nyugtattam meg. – Csodákat tud tenni. Segíthet stabilizálni a hangulatodat és elérni, hogy jobban érezd magad. Ráadásul ennek eredményeképp mások is pozitívabban tekinthetnek rád.

- Ezt hogy érted?

- Azt mondtad, hogy senki nem vesz téged komolyan – emlékeztettem. – Az emberek nimfomániásnak tartanak. Te így érzed. Nos, egy pszichológus segíthet javítani az önképeden. Az önképed az, amit mások felé is kommunikálsz. Ha úgy gondolod, hogy az emberek, úgy általában, nem vesznek téged komolyan, végül valószínűleg igazad is lesz. Először neked kell komolyan venned magadat. – Vettem egy mély levegőt és elmosolyodtam. – Egy pár perccel ezelőtt komolyan vetted magad. Ennek következményeképp pedig egy csodás beszélgetést folytattunk le mi ketten. Jó móka volt. Ha engeded, hogy mások is meglássák ezt az oldaladat, ők is ugyanolyan érdekes embernek fognak látni, mint én.

Amy zavartan nézett rám.

- A Strawberry Shortcake babákról kell beszélgetnem mindenkivel?

Hangosan felnevettem.

- Nem. Nem feltétlenül. Csak legyél nyitott és engedd, hogy a többiek meglássák a valódi énedet! Őszintén hiszem, hogy egy képzett pszichológus segíthet neked ezt elérni. Segíthet, hogy könnyebben menjen megnyílni más emberek előtt.

- Az nem fog működni – biggyesztette le Amy az ajkait. – Nincs senki ezen a világon, aki elérhetné, hogy akárki is másképp nézzen rám, mint egy mocskos ribancra.

- Egy pszichológus segíthet változtatni az önképeden és a világlátásodon – erősködtem. – Ha jobb az önképed, mások is pozitívabban fognak rád nézni. – Ismét felsóhajtottam. – Egy próbát megér, nem? Semmi bajod nem lesz tőle.

- Nincs szükségem agyturkászokra – horkantott Amy lenézően. – Nem csinálnak mást, csak ülnek ott és hallgatják, ahogy a problémáidról beszélsz, aztán elkérnek kétszáz dollárt óráként.

- Azt bánja az én kétszáz dollárom! – válaszoltam. – Ha beleegyezel, hogy elvigyelek egy pszichológushoz a partra, én fizetek mindent. Ismerek egy jó pszichológust. Velem is csodát tett. Könnyedén szerezhetek neked nála időpontot…

Néhány pillanatig úgy tűnt, hogy megfontolja a hallottakat, de végül megrázta a fejét.

- Nem… Köszönöm, de nem.

- Miért?

- Egy pszichológus se tud nekem segíteni – makacskodott.

- De Amy… - próbálkoztam.

- Nézd! Értékelem, hogy próbálsz segíteni. Talán egyeseknél ez működhet is, de nálam sose fog. – Már azon voltam, hogy tovább tiltakozzak, de Amy felállt és elfordult. – Azt hiszem, inkább bemegyek és iszom egyet. Jól esne most egy pohár bourbon. Vagy talán kettő…

Azzal elindult és pár pillanat múlva eltűnt a házban.

Megverten lehajtottam a fejem és lejjebb csúsztam a székemen. Azért javasoltam neki, hogy kérje egy pszichológus segítségét, mert a profilozó program, aminek a segítségével kiválogattam, mely lányokat hívjam meg a szigetre, olyan jeleket mutatott, miszerint szüksége lehet rá. Bár az előre jelzett tüneteket nem produkálta, az egyértelmű volt, hogy Amy igencsak hajlamos a depresszív hangulatra, és a hiperszexualitása sem volt épp jó jel. Még ha a program tévedett is, egyértelműen valami nem volt rendben Amy-vel.

Mindenkinek vannak napjai, amikor boldogtalannak, vagy lehangoltnak érzi magát. De a depresszió más. Ilyenkor ez az érzés állandósodik. A depresszió olyan, mint egy nagy fekete lyuk, ami elnyel mindent és idővel csak egyre mélyebbé és mélyebbé, egyre sötétebbé és sötétebbé válik. Ez a legrosszabb érzés, amit az ember valaha is átélhet. Én már csak tudom.

Miután a menyasszonyom elhagyott, tizenhat évnyi pokol következett az életemben. Nem is ért véget addig, amíg meg nem ismertem Kristannát, aki meggyőzött arról, hogy szakértő segítségre van szükségem. Persze hosszú küzdelem volt, míg végül rá tudott venni, de örökké hálás leszek neki, amiért végig csinálta.

Egész odáig fáradtnak és erőtlennek éreztem magam. Voltak napok, amikor az ágyból is képtelen voltam kikelni és semmi nem érdekelt. Még a családom sem. Ez volt az egyik oka annak, hogy egy kis szigeten kötöttem ki a semmi közepén.

Miután azonban elkezdtem pszichológushoz járni, lassan minden kezdett rendbe jönni. Egyre több energiám lett és egyre kevésbé fókuszáltam arra, hogy mi az, ami miatt már nem éri meg küzdeni az életemben. Ehelyett új perspektívát kerestem az életemben és minden napot egy új lehetőségnek fogtam fel.

Most pedig a spektrum másik végén találtam magam. Én voltam az, akinek ugyanezt végig kellett csinálnia, hogy meggyőzzem Amy-t, a saját érdekében fogadja el a segítséget. Egy olyan gyönyörű és vonzó nőnek, mint Amy, semmi oka nem volt rá, hogy úgy érezze, senki nem törődik vele. Egyáltalán semmi.

Folytatása következik!

Vége a VIII. résznek!

---

[1] Apró megjegyzés: Elég nagy az eltérés aközött, ahogy az európaiak (és különösen a magyarok) és ahogy az amerikaiak viszonyulnak a pszichológusokhoz. Mi, magyarok, nem szeretünk pszichológushoz, és úgy egyáltalán orvoshoz járni, mert úgy gondolunk rá, hogy ezzel beismerjünk a gyengeségünket, hogy valami baj van velünk. Plusz azt, ha valaki pszichológushoz jár, azzal is összekapcsoljuk, hogy agyilag nem teljesen komplett stb. stb. Amerikában ezzel szemben, bár nyilván megvan ez a vonatkozása is, a pszichológusokra elsősorban inkább mint amolyan életvezetési tanácsadókra tekintenek. Még ha nincs is semmi konkrét bajod, fizikálisan és mentálisan is teljesen egészséges vagy, akkor is hasznos lehet kikérned egy pszichológus véleményét például a konfliktusaid rendezésében, vagy ehhez hasonlóban. Vagyis míg nálunk az a felfogás, hogy az megy pszichológushoz, aki őrült, egy amerikainak ez első körben valószínűleg eszébe se jut.

Gyönyörök szigete VIII. rész - Melankólia 1. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete VII. rész 5. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. június 18.

*********************************************************************

A helyszín a sziget egyik legtipikusabb pontja volt. Ami ott történt, az azonban távolról sem volt átlagos.

Az északkeleti strand a sziget egyik leginkább képeslapra illő pontja volt szélesen elnyújtózó homokos partjával, a tengeri szélben hajladozó pálmafáival és nyugodt, tiszta kék vizével, a lágyan nyaldosta a fövenyt. Eszményi célpont volt mindenkinek, aki szereti süttetni magát a napon. A tiszta levegő és az óceán nyugodt zúgása igazi gyógyír volt az idegekre és a feszültségre. Nem is beszélve arról, milyen tökéletes hely lehetett a romantikára.

- Ó, egek… - nyögtem fel megdöbbenten, kukkoló szobám foteljében fészkelődve. Az előttem villódzó monitoron Trish és Lindsay képe látszott, ahogy élvezik a nyugalmat és az északkeleti strand minden előnyét. Ami pedig, legalábbis a számomra, még annál is jobb, egymást is önfeledten élvezték. A vízparton heverő méretes sziklák egyikén hevertek, teljesen egymásba gabalyodva. Testük érzéki ritmusra vonaglott egymáson. Mindketten szűk farmersortot viseltek, Lindsay a nagy melegben levetette topját izzadt bőréről. Érzéki vonalait a nadrágon kívül már csak egy melltartó takarta, ahogy élvezte Trish kényeztetését. A másik nő egy rózsaszín felsőt viselt, aminek vékony anyaga azonban egyáltalán nem akadályozta meg, hogy keblei a fiatalabb lányéihoz nyomódjanak.

Szeretkezésük a festői háttér előtt olyan volt, mint egy álomkép.

Már nagyon régóta egyértelmű volt nekem, hogy Trish és Lindsay előbb-utóbb egymás karjaiban fognak kikötni. Csak idő kérdése volt. Legnagyobb örömömre pedig VIP-helyről nézhettem végig, amikor végül megtörtént.

Miközben gyengéden gyúrogatta barátnője halmait a melltartóján keresztül, Trish lágy csókokkal hintette be Lindsay nyakát, majd végigfuttatta a nyelvét a vállán, hogy utána ismét visszatérhessen előző tevékenységéhez. A fiatalabb lány hangosan felsóhajtva félrebillentette a fejét és úgy helyezkedett, hogy Trish kényelmesen a hátához simulhasson, és úgy folytathassa kényeztetését. Trish egyik kezét hátulról barátnője lábai közé csúsztatta és az ágyékát kezdte simogatni bele, miközben a másik karjával átölelte Lindsay derekát, hogy helyben tartsa őt.

Lindsay hangosan felnyögött és a háta is megfeszült az élvezettől, miközben Trish teljes hosszában a hátához simult és tovább csókolgatta nyakát, miközben ágyékát a fiatalabb lány fenekéhez dörgölte.

Amikor Lindsay felé fordította a fejét, a másik nő azonnal lecsapott rá. Mosolyogva figyeltem, ahogy csak enyhén érintkező ajkaik között nyelvük vad táncot jár egymással. Ha kerestem volna sem találhatnék szavakat arra, milyen boldognak nézett ki Trish akkor. Egyszerűen sugárzott belőle, mennyire szerelmes Lindsay-be.

Kristin Kreuk alias Trish

A csók nem tartott sokáig, Trish pedig megragadta Lindsay jobb kezét és a szájához vonta azt, hogy a tenyerébe csókoljon. Utána lesimította a melltartó pántját a lány egyik válláról és elmosolyodott az élvezettől, ahogy elé tárult barátnője fedetlen mellének látványa. Nem is vesztegetett egy pillanatnyi időt sem, csak előre hajolt, hogy ajkai közé kaphassa az előkerülő mellbimbót.

Lindsay ismét felnyögött és hátra vetette a fejét. Szőke hajával pajkosan játszott a tengeri szél. Az arckifejezése elárulta, hogy vészesen gyülemlik benne az élvezet okozta feszültség. Trish pedig, miközben tovább szopogatta barátnője mellét, egyik kezét a lány combjai közé csúsztatta és szeméremdombját kezdte simogatni a nadrágon keresztül. Minden lehetőséget megragadott, hogy úgy kényeztesse Lindsay-t, ahogy csak tudja. De hát hibáztathatná bárki is ezért?

Nem sokkal később Trish is megszabadult a felsőjétől, Lindsay pedig, akit szemmel láthatóan lenyűgöztek a nagy mellek, azonnal rávetette magát kebleire. Előre hajolt és az egyik halom köré fonta ajkait.

Trish hangosan felnyögött, Lindsay pedig erre rátett még egy lapáttal, amikor ő is barátnője combjai közé nyúlt, viszonozva annak korábbi gesztusát.

- Ez az, baby…! – nyöszörögte Trish. – Csináld… csináld…! Imádlak!

Lindsay a másik nő szájára tette a mutatóujját.

- Nyugalom, Trishy…! Van egy ötletem – ragadta meg az idősebb nő kezét és lehúzta a szikláról. – Gyere! Kövess!

***

Két perccel később a két nő már az összes maradék ruhadarabjától megszabadult és meztelenül gázoltak bele az óceánba. Trish letérdelt a sekély vízben és most már akadálytalanul simította kezét Lindsay lábai közé, behatolva barlangjába, miközben a lány melleit csókolgatta, aki hangosan felsóhajtott az élvezettől.

Amikor Trish felállt, Lindsay hátat fordított neki és négykézláb állt a vízben, barátnője felé mutatva enyhén széttárt combjait, várva, hogy az közéjük hatoljon. Az idősebb nő nem is habozott, rögtön belé tolta egy, majd két ujját és lassan mozgatni kezdte, hangos nyögéseket csalva elő Lindsay-ből.

Pár pillanat múlva Trish mindkét karjával átölelte a lányt, hogy gyengéden megmarkolja a melleit és álló helyzetbe kormányozta őt. Épp ahogy korábban a sziklán is, Lindsay teste vadul remegett a vágytól, ahogy barátnője egyik kezével tovább gyúrogatta a mellét, másik keze ujjaival pedig ismét belé hatolt.

Hamarosan ismét pozíciót váltottak és mindketten letérdeltek a vízbe, arccal egymás felé. Ezúttal Lindsay hajolt előre és ismét csókolgatni kezdte Trish melleit. Az idősebb nő elmosolyodott és hálaként megcsókolta a lány homlokát. Egyértelmű volt, hogy ők ketten mennyire vonzódnak egymáshoz.

Egy pillanat múlva csuromvizesen egymásra néztek, majd ajkaik egy újabb, szenvedélyes csókban forrtak össze. Lindsay kezei a vízfelszín alatt voltak, így nem láthattam, mit csinál velük, de el tudtam képzelni, hogy szorgosan matat Trish lábai között. Különösen abból a ritmusból ítélve, ahogy a vállai és a karjai mozogtak.

Lindsay suttogott valamit Trish-nek, aztán a két nő elmosolyodott és visszaindult a part felé. Azonban még a föveny elérése előtt megálltak és Lindsay hátat fordított a másik nőnek, majd széttárta a lábait mielőtt előre hajolt volna és a combjai közé simított. Trish tekintetéből egyértelműen kiolvasható volt, mit vált ki belőle ez a látvány. Azonnal leült a vízben és Lindsay combjai közé fúrta az arcát. Csak egy-egy pillanatra távolodott el, amíg az ujjaival izgatta a fiatalabb lány csiklóját, de aztán ismét a nyelvét fogta munkára.

Josephine Skriver alias Lindsay

Utána gondolt egyet és ujjaival ismét a lányba hatolt, hangos nyögéseket csalva elő belőle.

Egyre jobban közeledett a dagály, a növekvő hullámok azonban nem látszottak zavarni a hölgyeket. Annyira elmerültek egymásban, hogy az sem lepett volna meg, ha egyáltalán fel se figyeltek volna a hullámzás erősödésére.

Ahogy Trish növelte a tempót, Lindsay is rásegített csípője mozgásával, az egekbe lökve ezzel az én szívverésemet is. Kimeredő tekintettel figyeltem a képernyőt, ahogy Trish tovább dolgoztatta a nyelvét barátnője vágatában. Aztán hirtelen felállt, megfordította Lindsay-t és szenvedélyesen megcsókolta.

Percekig szenvedélyesen csókolóztak, mielőtt tovább indultak volna a part felé. Amikor oda értek, Lindsay leült a homokba és széttárta a lábait. Trish azonnal közéjük vetette magát és barátnője ágyékára tapasztotta a száját. Miközben nyelve hevesen dolgozott, tekintete Lindsay arcára szegeződött. A fiatalabb lány teste ettől úgy rázkódott, mintha csak láthatatlan kezek rángatnák ide-oda. Aztán amikor a háta megfeszült, lábait is Trish feje köré szorította. Hangosan felnyögött, amikor végül felért a csúcsra.

Trish is felnyögött válaszképpen, de a nyelve egy pillanatra sem lassított. Egyértelműen nem akarta itt abbahagyni a dolgot.

Amikor a gyönyör rohamai elmúltak, Lindsay feljebb tornászta magát, de a lábait továbbra is széttárva tartotta, helyet biztosítva Trish-nek. A másik nő hamarosan felemelkedett és ajkaik ismét összeforrtak barátnőjéivel. Hamarosan azonban már mindketten lihegni kezdtek a kimerültségtől.

Amikor a csók véget ért, Trish csak végtelen imádattal és törődéssel figyelte Lindsay-t. Már ebből a tekintetből is meg tudtam mondani, hogy legszívesebben egyből eldobott volna mindent és megkérte volna Lindsay-t, hogy töltse vele élete hátralévő részét.

Mielőtt azonban bármit is mondhatott volna, a tinédzser lány ismét szenvedélyesen megcsókolta őt. Megráztam a fejem, hogy kiűzzem elmémből a rám telepedő fülledt ködöt. A farkam mereven lüktetett nadrágomban. Legszívesebben azonnal kettejük közé vetettem volna magam.

- Feküdj le a kedvemért! – kérte Lindsay a másik nőt. – Én is szeretnélek megízlelni.

Trish szemei elkerekedtek, de szó nélkül pozíciót váltott, barátnője pedig azonnal a lábai közé simult.

A fiatalabb lány elégedetten dorombolt, ahogy ujjait barátnője barlangjába csúsztatta és izgatni kezdte a csiklóját nyelvével.

Trish ugyanazokat a nyögéseket visszhangozta, amik barátnője torkát hagyták el az imént, amikor még ő kényeztette a fiatalabb lányt, közben pedig a saját melleit simogatta és markolászta. Az arckifejezése mindent elárult, amit már eddig is tudtam. Pamela talán vonzódott hozzám, ahogy annak hangot is adott azon a pár éjszakával korábbi együttlétünkön. Devon talán tényleg szerelmes volt belém. Ez elég egyértelműnek tűnt az elmúlt napok eseményei után. De bármennyire is érdeklődött Pamela és Devon irántam, Trish vonzalma Lindsay iránt fényévekkel felülmúlta azt.

Lindsay vadmacskaként ujjazta tovább barátnőjét, tovább hajszolva őt élete talán legfelejthetetlenebb orgazmusa felé. Az idősebb nő teste egyre hevesebben rázkódott, tekintete viszont egy pillanatra sem szakadt el Lindsay-től. A fiatalabb lány pedig egészen addig folytatta munkáját, míg mindketten ki nem fogytak az összes energiájukból.

Trish az utolsó erejével felült és magához ölelte Lindsay-t. Mindketten egymás köré fonták karjaikat és ajkaik a másikéihoz simultak.

- Sokkal gyakrabban kellene szeretkeznünk – lihegte Lindsay. Szemei a féktelen vágy és a múlhatatlan vonzalom keverékétől csillogtak. Trish felnyögött és mintha ettől a pillantástól az egész lénye felragyogott volna.

Két kézre fogta Lindsay arcát és gyengéden simogatta, majd a fiatalabb lány homlokához támasztotta az övét és mélyen a szemébe nézett.

- Figyelj csak, Kicsim! – suttogta alig egy centire Lindsay ajkaitól. – Jártál te már valaha Kanadában?

Lindsay megrázta a fejét.

- Nem. Miért kérdezed?

- Én az egész életemet Kanadában éltem le. Egy kisvárosban, nem messze Torontótól. Nagyon szeretek ott élni. – Egy pillanatra elhallgatott. Talán elbizonytalanodott, hogy mit is akar mondani. Azonban hamarosan folytatta: - Elég nagy lakásom van, de egyedül élek ott. Nagyon jó lenne, ha… ha lenne valaki, aki… akivel megoszthatnám. – Egy pillanatig várakozott, majd, elkerülendő minden félreértést, hozzátette: - Veled…

- Azt szeretnéd, ha hozzád költöznék, Kanadába? – kerekedtek el Lindsay szemei. Őszintén ledöbbent a másik nő szavaitól és a hirtelen vágyától egy ilyen komoly elköteleződés iránt. Tekintve az életkorát, ez nem is volt annyira meglepő.

Trish elmosolyodott és megnyalta az ajkait.

- Miért is ne? Teljes szívemből szeretlek téged, Lindsay. Őszintén. – A tizennyolc éves lány hirtelen kényelmetlenül fészkelődni kezdett, ahogy Trish folytatta: - Kényelmes otthont adnék neked. Megadnék neked mindent, amit csak szeretnél. Szeretnél egyetemre menni, és ha nem a gyülekezetnél fogsz dolgozni, tanár lenni, nem igaz? Nem várnám el, hogy dolgozz. Koncentrálhatnál a tanulásra és megtehetnél mindent, hogy megszerezd a legjobb diplomát. Vagy apukád nyomdokaiba léphetsz az egyháznál. Én dolgoznék kettőnk helyett is és gondoskodnék róla, hogy semmiben ne szenvedjünk hiányt. Nem kérnék cserébe semmit, csak azt, hogy légy mellettem. Ez a világnál is többet jelentene nekem.

- Trish, én…

- Úgy bánnék veled, mint egy hercegnővel – folytatta tovább a kanadai nő. – Attól a pillanattól kezdve, hogy felébredek reggel, addig, hogy este elalszom, csak az számítana, hogy mosolyt csaljak arra a gyönyörű arcodra. – Elhallgatott, egy pillanatra elveszve a gondolataiban. – Engedd, hogy gondoskodjak rólad, Kincsem! Engedd, hogy szeresselek! Hogy neked adjam a szívemet. Neked adnám a világot is…

Nem tudtam kiolvasni Lindsay arckifejezéséből, hogy mi járhat a fejében, ahogy Trish szorosan magához öleli őt. Nekem azonban fülig ért a szám a kukkoló szobában. Megható volt, ahogy Trish kiöntötte a szívét és szóvá tette minden vágyát Lindsay-nek. Őszintén reméltem, hogy ők ketten egy életre együtt maradnak majd. Ha valamiben biztos voltam, az az volt, hogy Trish az igazat mondja. Bármit megtenne azért, hogy boldoggá tegye Lindsay-t. Ezt pontosan tudtam.

- A családommal is nagyon jól kijönnél – folytatta Trish, gyengéden simogatva Lindsay-t, aki még mindig szóhoz se jutott a meglepetéstől. – A szüleim már évek óta tudják, hogy biszexuális vagyok. Ahogy a húgaim, Christie és Melissa is. Mindannyian elfogadnak így, mert azt szeretnék, hogy boldog legyek. Téged is nagyon szeretnének, Kicsim. Otthon érezhetnéd magad. Önmagunk lehetnénk.

Amikor Trish végül elhallgatott, végre Lindsay is megtalálta a hangját.

- Én… én… - hebegte. – Én nem szeretném… elhagyni Ohiót. Én… szeretek ott élni… a saját családommal.

Trish vett egy mély levegőt és elveszettnek tűnt a saját gondolataiban egy pillanatig. Aztán bólintott, mintha döntést hozott volna.

- Gondoltam, hogy ezt fogod mondani, Kicsim. Tudom, milyen közel álltok egymáshoz az anyukáddal és a húgaiddal. Én se szeretnék sehol máshol se élni a világon, csak a családom közelében… De te sokkal fontosabb vagy nekem, Lindsay. Ha te inkább maradnál Ohióban, én örömmel oda költöznék, csak hogy veled lehessek. – Lindsay felnyögött ezen szavak hallatán, Trish azonban tovább folytatta: - Eladom a lakásomat és veszek egy újat Ohióban. Keresek ott munkát. Biztos nem lesz nehéz. – Szorosan magához ölelte a fiatalabb lányt. – Ó, Kicsim! Annyira boldogok leszünk!

Lindsay annyira össze volt zavarodva ettől az egésztől, hogy még mindig alig jutott szóhoz. Trish kissé elhúzódott tőle és megcsókolta az orrát.

- Tudom, hogy ez most nagyon hirtelen jött neked – mosolygott. – Tudom, hogy még csak egy hete ismerjük egymást. Viszont én soha életemben nem voltam még ennyire biztos semmiben, mint hogy veled akarok élni. A végzet hozott össze minket.

Ismét szorosan magához ölelte Lindsay-t. Bár egyértelmű volt, hogy ez élete legboldogabb pillanata, amikor végre megtalálta a lányt, akire vágyott és bevallhatta neki múlhatatlan szerelmét. Azt azonban sehogy sem tudtam kitalálni, a fiatalabb lány mit gondolhat. Csak ült ott és hagyta, hogy a növekvő dagály simogassa a testüket. Az arca kifejezéstelen volt, a teste remegett.

Vajon ez jó, vagy rossz jel?

Folytatása következik!