Gyönyörök szigete XX. rész - Kinyilatkoztatás 3. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XX. rész 2. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 18.

*********************************************************************

Kristanna többször is elejtett apró részleteket az igazi érzéseiről, de én könnyedén átsiklottam felettük anélkül, hogy eljutottak volna a tudatomig. Mindig is úgy gondoltam, túl sokat látok bele a szavaiba, vagy hogy félreértelmezem rejtélyes üzeneteit. Elvégre a legjobb barátomról beszélünk…

- Miért nem mondtad el nekem ezt már korábban?

Kristanna vett egy mély levegőt.

- Próbáltam. Sokszor. Próbáltalak meggyőzni, hogy gyere el velem Norvégiába, de te mindig elutasítottad. Inkább maradtál a szigeten, minthogy velem legyél. Eljutottunk arra a pontra, amikor már tökéletesen képtelen voltál másképp nézni rám, mint barátra.

- Próbáltalak meggyőzni, hogy maradj velem a szigeten…

- Miért akarnék maradni? – vágott vissza Kristanna. – Az egész életem odahaza van, Norvégiában. Mama, Papa, a nővérem és a gyerekei, az összes barátom és rokonom, akikkel együtt nőttem fel. Annyira szeretem őket! Nagyon hiányoznak. Ez a különbség, Jeremy. Nekem van okom rá, hogy visszamenjek Norvégiába. Neked viszont semmi okod sincs a szigeten maradni. Ha tényleg egy új kezdetet szeretnél az életedben, ahol senki nem ismeri a múltadat, Norvégia tökéletes hely lenne neked. Újrakezdhetnéd, de én közben is ott lennék az oldaladon. Segítenék neked, Jeremy. Miért maradnék itt, a szigeten? Miért maradnál te itt? Fontosabb neked egy elzárt trópusi szigeten élni és a kétségbeesésedbe zárkózni, minthogy Norvégiába költözz és velem élj?

- Sosem tekintettem rád többként, mint barátra – magyaráztam, próbálva védeni magam. – Nem volt rá okom, mert azt hittem, te is ugyanígy érzel irántam.

Kristanna összevonta a szemöldökét, majd lassan bólintott.

- Talán ki kellett volna mondanom az igazi érzéseimet már réges-régen. De megintcsak ott tartunk, hogy te képtelen voltál máshogy tekinteni rám, mint barátra. Úgyhogy… elfogadtam ezt, mint megváltoztathatatlan tényt. Plusz nem akartam mondani vagy csinálni semmit, ami alááshatja a barátságunkat. Szerelmes vagyok beléd, igen. De emellett a legjobb barátom is vagy, Jeremy.

Egy pillanatra felpillantott a magasba, majd ismét rám nézett. Hirtelen könnycseppek jelentek meg a szeme sarkában.

- Bármit megtennék érted, Jeremy. Tényleg. Bármit. Ezért segítettem neked idehozni ezeket a lányokat a szigetre. Képtelen vagy társként tekinteni rám, én pedig elfogadtam ezt.

Kristanna elhallgatott egy pillanatra, keresve a megfelelő szavakat, amikkel folytathatja.

- Tudom, hogy teljes őrültségnek hangozhat, de ha nem tudhatlak a magaménak… szeretnélek ezekközül a lányok közül valakivel összehozni… Pamelával, vagy Devvy-vel, vagy Trish-sel, Lindsay-vel, Amy-vel, esetleg Camille-lel. Velem vagy nélkülem, azt szeretném, ha boldog lennél. Mindig is csak ezt akartam neked. V-Victoria annyi fájdalmat okozott neked húsz évvel ezelőtt! Teljesen tönkretett. Ha egy kívánságom lehetne az életben, az az lenne, hogy legyél boldog. Megérdemled.

Ismét teljesen elakadt a szavam. Ha jól értettem a helyzetet, Kristanna szerelmes volt belém. De az én boldogságom sokkal fontosabb volt neki, mint a saját igényei. Ha nem lehettem élete társa, továbbra is az érdekelte, hogy összehozzon valakivel, aki az lehet és boldoggá tesz. Teljesen letaglózott a nagylelkűsége…

- El se tudom mondani, mennyit gondoltam rád odahaza, Norvégiában – remegett Kristanna hangja. – Elmentem bulizni a barátaimmal. Közös estéket töltöttem a családommal a városban. Mindig is vidám és barátságos ember voltam. Szeretek nevetni és jólérezni magam. Mindig remekül szórakoztam a családommal és a barátaimmal… - Nyelt egy nagyot. – De közben végig rád gondoltam. Arra, hogy miközben én a családommal vagy a barátaimmal szórakozok… aközben pontosan tudtam, hogy te itt vagy egyedül a szigeten. Valószínűleg csak fekszel az ágyadon és ürességet érzel magadban. Ami még rosszabb, talán csak fekszel a sö-sötétben és… Ettől mindig sírhatnékom támadt…

Eltakarta a szemét és szipogni kezdett.

- Annyira… Annyira bűntudatom volt! A férfi, akit szeretek, a férfi, akivel együtt akarok lenni… egyedül hagytam őt néha három-négy hétre is. Ezért javasoltam, hogy hozz ide egy csapat lányt, Jeremy. Csak azt szerettem volna, hogy boldog légy. Ez volt az a pont, ahol már nem számított, hogy én benne vagyok-e a képletben vagy sem. Csak az számított, hogy te boldog légy. Ha ez boldoggá tesz téged, én se lettem volna soha boldogabb.

- Kicsim… Én nem is tudom, mit mondjak…

- Talán Trish és Camille nem érdeklődik annyira irántad, ahogy mi szerettük volna – jegyezte meg Kristanna a könnyeit törölgetve. – Lindsay túl fiatal még, ahogy azt előre láttam, már hónapokkal ezelőtt. Amy egyértelműen nem az a típus, aki alkalmas lenne egy kapcsolatra. Négyőjük közül egyik sem érdeklődik úgy irántad, mint potenciális feleség. De Pamela és Devvy… Mindketten megőrülnek érted. Nem mondanám, hogy Pamelával még mindig van közös jövőtök, ha nem lenne igaz. De ha tényleg úgy gondolod, köztetek mindennek vége, próbálkozz Devvy-nél! Ő szívesen fogadna az életébe és a szívébe.

- Azt hittem, neked saját terveid vannak Devonnal kapcsolatban, Krissy – jegyeztem meg. – Annyira meg voltál őrülve érte az első pillanattól fogva! És ő is megőrül érted.

- Kanskje alle tre av oss kunne flytter til Norge…

- Ez mit jelent? – vontam össze a szemöldököm.

- Semmit – rázta meg Kristanna a fejét. – Felejtsd el!

- Kérlek, mondd el+

- Nem szeretném, ha félreértenéd.

- Nem fogom félreérteni, ha elmondod, mit akartál – erősködtem. – Kérlek. Egész este nyílt és őszinte voltál velem. Ne legyen több rejtélyes üzenet!

Kristanna felsóhajtott és vett egy mély levegőt.

- Azt mondtam… talán… talán mindhárman elköltözhetünk… elköltözhetünk… Norvgiába. Én… te és Devvy. Az lenne a legjobb forgatókönyv nekem.

- Mindhárman? Mind együtt?

- Ha Pamela is szeretne jönni velünk, az is csodás lenne – tette hozzá Kristanna. – Négyen lehetnénk egy család. Olyan boldogok lennénk! És elérnénk, hogy soha többé ne gondolj Victoriára. De… tudom, hogy te sose egyeznél bele ebbe. Nem csak mert sosem szeretnéd elhagyni a szigetedet, de rám se nézel úgy… mint szeretőre. De ez így van rendjén. Tényleg. Én… megértem.

Csendben maradtam, engedve, hogy a szavak leülepedjenek.

- Emlékszem, amikor négy éve először megláttalak – kezdett bele ismét Kristanna. – Machu Picchu romjainál volt, Peruban. Emlékszel rá, Jeremy? Te épp az egyik kiállítást nézted meg a templom melletti faluban. Én Mamával és Papával voltam. Mama csak nevetett rajtam. Azt mondta, majd kiesek a számon, ahogy téged nézlek. Ő győzött meg, hogy menjek oda hozzád és szólítsalak meg. Bizonytalan voltam, hiszen még egyáltalán nem is ismertelek és ezernyi mérföldre voltam a hazámtól. Egy norvég lány, aki odalép egy amerikai fickóhoz perui földön. Ez annyira… hihetetlennek tűnt! – Összevonta a szemöldökét és ismét felsóhajtott. – Sajnos előjött az a vicces akcentusom, amikor bemutatkoztam.

- Én… mindig is szerettem azt az akcentusodat – mondtam. – Akár valódi, akár nem. Én… én szerettem. – Egy pillanatra elhallgattam és elgondolkoztam. – Elsőre csorgattad rám a nyáladat?

- Igen – kuncogott Kristanna. – Szó szerint.

- De miért?

- Azt szeretnéd, ha őszinte lennék?

- Hát persze.

Kristanna kicsit elgondolkodott, mielőtt belekezdett volna.

- Úgy hiszem, két vagy három egyén van az ember életében, akire, amikor először meglátja, csak annyit tud mondani, „Váó!” Én így éreztem irántad, amikor megláttalak a romoknál. Hogy teljesen őszinte legyek, csak egy ember iránt éreztem így addig egész életemben. Akkor még iskolás voltam. Helgának hívták. De az már nagyon régen volt.

- A kedvenc barátnőd, Helga?

Kristanna habozott egy kicsit, majd elmosolyodott.

- Akkor láttalak először, Jeremy, ott, Machu Picchu-nál, és már akkor teljesen elvetted az eszem. Amikor megláttalak, én csak… Váó! Az első pillanattól kezdve fülig szerelmes voltam beléd. Nem tudom, miért, de így éreztem. Nem azért volt, ahogy kinéztél. Volt egy olyan érzésem, hogy te egy nagyszerű ember vagy. Rendes és gondoskodó, szeretetteljes és békés. Pont olyan, aki hozzám illik. Már tudtam, mielőtt csak megszólaltál volna.

- De tudod mit? – tette hozzá mosolyogva. – Végül még jobbnak is bizonyultál, Jeremy. Az idők folyamán erre jöttem rá. El se tudtam hinni. Annyira nagylelkű voltál és figyelmes! Annyira kedves voltál, mint más senki. És annyira megértő! Mindent megtestesítettél, amire egy férfitól vágytam. Sose hittem volna azelőtt, hogy találok majd egy férfit vagy akár egy nőt, aki iránt ilyen erősek lesznek az érzéseim. De te ilyen embernek bizonyultál, Jeremy. Még inkább is, mint Helga, vagy mint az első barátom Norvégiából, Mubbashir. Vagy mint akárki más. Senki iránt sem éreztem még így. Távolról sem.

Vett egy mély levegőt és a létező legőszintébb mosolyát villantotta rám.

- Szeretném, ha te lennél a mindenem. Bármit megtennék érted. Bármit a világon csak hogy boldoggá tegyelek. Én… szeretlek téged. Jobban, mint azt valaha is hinnéd.

…Oké…

Itt volt előttem a legjobb barátom, aki pontosan azt mondta nekem, amiről azt hittem, sosem fogom hallani. Teljesen ledöbbentem.

Még mindig a hosszú és kimerítő vallomástól letaglózottan figyeltem, ahogy Kristanna kitörli a könnyet a szeméből. Még mindig halkan szipogott, miközben felnevetett.

- Tudod, milyen… milyen régóta szerettem volna ezt elmondani neked, Jeremy? – takarta el az arcát egy pillanatra. – Van fogalmad róla, milyen régóta…?

- Mi-miért… miért vagyok… vagyok én… tö-tö-tökéletes… neked? – hebegtem.

Kristanna megrázta a fejét.

- Miért nem nézel inkább a tükörbe? Ez a te legnagyobb problémád, Jeremy. Nem adsz magadnak esélyt sem. Pamela vonzónak és szexinek tart. Devvy vonzónak és szexinek tart. Lindsay, Amy… én is vonzónak és szexinek tartalak. Szerintem még Trish is vonzónak és szexinek lát. Csak te gondolod magad egyszerűnek és hétköznapinak.

- De ez nem csak azon múlik, ahogy kinézel – folytatta. – Minden depresszió alatt egy melegszívű és szeretetteljes férfi lapil. Nézd csak, mit tettél Devvy-vel! Nézd csak, hogy bántál vele! Számtalanszor kérdezte meg tőlem az elmúlt két hétben, hogy tényleg ilyen ember vagy-e. Hogy őszinte vagy-e és tényleg ennyire melegszívű és törődő. Pamela is feltette nekem ugyanezeket a kérdéseket. Mindketten azt akarták tudni, őszintén cselekszel-e vagy sem. Ez az az ember, aki vagy. Rendes vagy, odaadó és hihetetlenül kedves, Jeremy. Ez a legnagyobb vonzerőd, ha engem kérdezel. A hihetetlenül jó természeted.

A szívem túlcsordult az érzelmektől és hirtelen elöntött a szeretet és a kötődés érzése, ahogy Kristanna tovább suttogott: - Életem célja, hogy megtaláljam álmaid lányát a következő három hét letelte előtt. Akár Pamela lesz az, akár Devvy, akár valaki más a többiek közül, amíg boldoggá tesz téged… én is boldog leszek.

Néhány pillanatig csendben maradtam, amíg összegyűjtöttem a bátorságomat.

- Szerintem én veled lennék a legboldogabb, Krissy…

Folytatása következik!

Vége a XX. résznek!

Gyönyörök szigete XX. rész - Kinyilatkoztatás 2. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XX. rész 1. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 18.

*********************************************************************

- Beszélgettem Pamelával – tért vissza Kristanna az eredeti témához. – Elmondta, mi történt. Ő, mint már mondtam, nagyon fel van dúlva. Majdnem felrobbant, amikor elmondtam, hogy én már tudtam a kukkoló szobádról. De van egy megérzésem, Jeremy. Adj Pamelának egy kis időt és észhez fog térni. Be fogja látni, hogy semmi rosszat nem tettél a kukkoló szobával. Teljesen elszállt az agya. Olyanokat feltételezett, hogy élő közvetítést adtál rólunk az interneten, meg hasonlók. Hogy talán még pénzzé is tetted a felvételeket. Elmondtam neki, hogy senki sem látta azokat a videókat rajtad és rajtam kívül. – Megcsóválta a fejét. – Pamela szeret téged, Jeremy. Amikor majd megnyugszik és visszanyeri a józan ítélőképességét, szerintem képes leszek nyugodt beszélgetést folytatni vele a kukkoló szobáról. Rendbe fogom tenni ezeket a dolgokat.

Örömtelenül felnevettem és megcsóváltam a fejem.

- Ha Pamela szeret engem, akkor miért ért véget a kapcsolatunk?

- Nem ért véget – válaszolta Kristanna. – Pamela most mérges. Ki van borulva. Időre van szüksége, hogy lehiggadjon.

- Naná hogy vége van – fújtattam, ahogy lassan növekedni kezdett bennem a harag. – Több esélye van egy hógolyónak a Pokol tüzében, mint hogy én valaha is visszakapjam Pamelát. De nem csak őt, hanem Devont is. Vagy Trish-t… Lindsay-t… Amy-t. Mg akár Camille-t is. Biztos vagyok benne, hogy Pamela mostanra már mindent elmondott nekik. Valószínűleg már mind azt tervezik, hogyan csinljanak ki. Mindent tönkre tettem, Kristanna. Mindent.

Az oldalamra roskadtam és a párnába temettem az arcom. Hirtelen nehezemre esett visszatartani a könnyeimet, miközben folytattam:

- Mégis mihez fogok kezdeni, Krissy? Végre… végre találtam valakit, aki úgy tűnt, elfogad úgy, ahogy vagyok. Én pedig mindent tönkretettem. – Egy könnycsepp csordult le az arcomon és a párnára hullott. – Így… így már kezdem azt hinni, hogy… hogy én sosem lehetek boldog az életben. Hátralévő napjaimat egyedül fogom tölteni ezen a szigeten.

Egy pillanatig haboztam, próbálva összeszedni magam, mielőtt folytattam volna:

- Egyedül. Mindig egyedül. Elszigetelve. Itt… itt fogok meghalni. Még utána sem fog senki rám találni. Az egész életem pocsékolás volt… Egyszerűen csak pocsékolás.

Kristanna felsóhajtott és megcsóválta a fejét.

- Igazság szerint megígértettél valamit Pamelával, mielőtt megmutattad neki a kukkoló szobát. – Kristanna elhallgatott egy pillanatra, mielőtt folytatta volna: - A szavát kellett adnia, hogy nem mondja el a többieknek azt, amit mutatsz neki. – Elkerekedő szemekkel hallgattam Kristanna magyarázatát. – Pamela rendkívül fel van dúlva, igen, és nem gondolkodik tisztán. De annyira eszénél van, hogy kikösse, sosem szegi meg az ígéretét. – Felnyögtem, ahogy Krissy folytatta. – Nagyon is el akar mondani a többieknek mindent, de nem fogja megszegni az ígéretét. Ez a te szerencséd, Jeremy.

- De neked beszélt a kukkoló szobáról – emlékeztettem. – Nem tudhatta, hogy már tudsz róla.

- Kierőszakoltam belőle a választ – ismerte be Kristanna. – Láttam, hogy valami baj van, hiszen annyira fel volt dúlva, amikor belé botlottam. Volt egy eléggé erős megérzésem azzal kapcsolatban, hogy miről lehet szó. Beismerte, hogy megmutattad neki a kukkoló szobát, én pedig megmondtam, hogy tudok róla. Bár így rám is mérhetetlenül mérges volt, vagy kétszer-háromszor emlékeztettem, hogy nem mondhatja el a többieknek. Pamela jó és egyenes ember, Jeremy. Nem számít, mennyire mérges rád vagy rám, sosem fogja elmondani a többieknek. Hiszem, hogy nem fogja.

Hirtelen megnyugvás árasztott el. Legalább egy csipetnyi megnyugvás. Legalább Trish, Devon, Lindsay, Amy és Camille egyelőre nem fog tudomást szerezni a titkomról. Vehetek egy mély levegőt és kissé megnyugodhatok ezzel a tudattal. De így is épp elég dolog miatt aggodalmaskodhattam. Bármi esélyem Pamelánál véglegesen elszállt…

- Így is itt fogok meghalni, Kirstanna… Ezen a szigeten… Úgy, ahogy az életem java részét leéltem… Magányosan. Senkit nem fogok soha többé érdekelni. Sosem lesz meg a lehetőségem, hogy valakinek a férje legyek… vagy… az apja. Itt fogok elrohadni a tökéletes semmi közepén – nyögtem fel.  Azt hiszem, már meg is történt.

- Micsoda?

- Elvesztegettem itt az életemet. Egy senki vagyok. Annyi… annyi mindenem van… amit adhatnék… Valakinek. De az… az az igazság, hogy… igazából nincs semmim. Semmi vagyok.

Kristanna félrebillentette a fejét és hosszú pillanatokig csak bámult engem, majd kinyújtotta a kezét és a vállamra tette. Lassan végigsimított rajta és a hátamat masszírozta.

- Te választottad, hogy az itteni magányodba vonulj el, Jeremy. Hányszor kértelek, hogy költözz hozzám, Norvégiába? Hányszor kértelek, hogy legalább látogass meg, megnézni, milyen ott? – erősködött. – Senki sem kényszerített rá, hogy itt maradj a szigeten. Ez a te választásod volt.

- Húsz éve – erősködött. – Már húsz éve, hogy Victoria otthagyott az oltárnál azért a másik nőért, Jeremy. Mikor fogsz végre kiállni magadért és lerázni Victoria emlékét? Nem is láttad vagy beszéltél vele húsz éve. Annak vége. Semmi sem változtathatja meg azt, ami azon a napon történt. Semmi. Ha pedig nem változtathatod meg, miért aggodalmaskodnál miatta?

- Nem érted, milyen megalázó volt az nekem.

- Talán nem – bólintott Kristanna. – De emlékszel, amikor a bátyád és a nővéred meglepett azzal a látogatásukkal tavaly? Én is eljöttem akkor. Emlékszel? Elhozták az összes gyereküket is.

- Igen – válaszoltam. – Azt mondtad Dannak és Dinek, hogy a barátnőm vagy. Az elég… érdekes volt.

- A bátyád és a nővéred próbált meggyőzni, hogy hagyd el a szigetet – emlékeztetett Kristanna. – Próbáltak rávenni, hogy költözz vissza Ohióba. Hogy térj vissza a világba. Hogy élj megint normális emberi életet. Te… nemet mondtál nekik. Emlékszel, miért?

Amikor nem válaszoltam, Kristanna megtette helyettem.

- Azért, mert a látványuk Victoriára emlékeztetett. Bárkinek a látványa, aki ott volt az esküvődön, Victoriára emlékeztetett és a megaláztatásra, amit el kellett szenvedned. Még a saját családod látványa is. Teljesen kizártad őket. Ez egyáltalán nem jó.

Kristanna megrázta a fejét.

- Internetes mogul lettél tizenkilenc éve, amikor a világháló még gyerekcipőben járt. Megcsináltad a szerencsédet, majd eladtál mindent, hogy azzal a sok pénzzel a zsebedben vegyél egy magánszigetet távol mindentől, hogy elbújhass a civilizáció elől. Azóta, ahogy elmondtad, Victoria megismert egy másik férfit és hozzá is ment. Nem kínzott téged vagy nevetett ki amiatt, ami történt köztetek

- Annyi mindened van, amit adhatsz, Jeremy. Nem a pénzről beszélek. Egyáltalán nem. Nézz Pamelára! Annak ellenére, ami történt, még a lábad nyomát is áldja, mert te vagy a legcsodálatosabb ember, akit valaha életében ismert. Ugyanezt mondhatom el Devonról is… Devvy-ről. Teljesen beléd van bolondulva. Csak adj Pamelának egy kis időt! Túl fog lépni a dühén és észhez fog térni. Utána pedig el fogom magyarázni neki, hogy a kukkoló szoba nem több ártalmatlan szórakozásnál a számodra. Meg fogom értetni vele. Bízz bennem+

- Hogy áldhatná Pamela a lábam nyomát, ha nem akar többé már velem lenni?

- Csak adj neki időt! – ismételte Kristanna. – Jeremy, most te sem gondolkodsz logikusan. Pamela okos lány. Nem fogja hagyni, hogy az apró tökéletlenségeid lerombolják azt a képet, amit rólad alkotott, mint egész emberről. Adj neki időt, hogy lenyugodjon! Azt hiszem, majd reggel megpróbálok beszélni vele.

- Nem fog működni, Kristanna. Sosem fog – nyögtem. – Még ha Pamelával ismét össze is jövünk, ami nem fog megtörténni, de ha mégis így lenne, megint tönkre tennék mindent. Mindig ez történik. – Megráztam a fejem. – Egy tömeg katasztrófa voltam egész életemben.

Kristanna összevonta a szemöldökét.

- Pamela jelenti nekem a megtestesült tökélyt – folytattam. – Ha nem lehetek vele, én… sosem lehetek boldog. Úgy hiszem, én is tökéletes vagyok neki. Ha nem tudom elérni, hogy szeressen engem, ki másnál tudnám? Devonnál? Ha végül úgy döntenék, vele akarok komoly kapcsolatot építeni, végül neki is el kell árulnom a kukkoló szoba titkát. Devon gyűlölne miatta, Kristanna. Biztos vagyok benne, hogy gyűlölne.

Megráztam a fejem.

- Ahogy már mondtam… Életem hátralevő részét ezen az istenverte szigeten fogom tölteni és itt is fogok meghalni. Ki lenne az, aki józan ésszel engem szeretne? Talán pont ez a lényeg, Kristanna. Pamela rájött, milyen ember is vagyok én. Talán még ha sosem szerzett volna tudomást a kukkoló szobáról, akkor is rájött volna, milyen ember vagyok. Ez az én végzetem.

- Mert milyen ember vagy?

- Az a fajta, akinek egy rakat pszichiáterre volt szüksége az elmúlt húsz évben. Olyan ember, aki négy hónapot költött kilenc különböző elmegyógyintézetben. Mindezt amiatt, ami Victoriával történt húsz éve. – Az egész testem remegett a negatív érzelmek miatt. – Mégis ki akarna egy olyasvalakivel együtt lenni, mint én? Pamela előbb-utóbb úgyis rájött volna erre. Ahogy Devon is… és mindenki más.

- Pamela és Devvy mindketten szeretnének bármilyen problémád ellenére, amid van, vagy amiről úgy hiszed, hogy van – erősködött Kristanna. – Egek, Jeremy! Kapd össze magad! Gondolkozz logikusan! Ne sajnáltasd már magad!

- Devon? Devon nem akarna semmit se tőlem, ha tudomást szerezne a problémáimról. A saját problémái miatt, a középiskolai drogtúladagolásos dolgok miatt és mert a szülei gyakorlatilag kizárták az életükből, neki olyasvalakire van szüksége, aki támaszt nyújt a számára.

- Devvy-nek olyasvalakire van szüksége, aki szereti őt és törődik vele. Aki úgy kezeli, ahogy ő megérdemli. Szeretettel és tisztelettel. Te megadnád ezt neki, Jeremy. És még többet is. Pameláról pedig pontosan ugyanezt tudnám elmondani. Ő már őrülten szerelmes beléd. Úgy bánsz vele, mint egy királynővel azóta a pillanat óta, hogy először megláttad a reptéren Limában. Szerinted ezt ő nem vette észre? Szerinted nem értékeli?

Ismét megráztam a fejem, nem akarva meghallani azokat a szavakat.

- Engem senki se szeretne, Krissy. Azután, hogy megismert, senki. Én… én teljesen elcseszett vagyok. Egy katasztrófa.

- Én ismerlek téged, Jeremy. És… szeretlek.

- Hogyan?

- Szeretlek téged.

- Hogy micsoda?

- Már négy éve ismerlek, Jeremy. Már négy éve járok ide hozzád. Legalább kétszáz-ötvenezer mérföldet tettem meg levegőben, hogy téged lássalak. Kiöntötted nekem az egész szívedet és lelkedet. Elmondtad minden apró titkodat. Még a legsötétebbeket is. És én mégis szeretlek. És mindig is foglak.

Teljesen ledöbbentem.

- Úgy érted… mint egy barátot, igaz?

- Nem – rázta a fejét.

- Úgy érdekellek, mint… egy partner?

Kristanna felnevetett és megrázta a fejét.

- Nem. Nem egészen. Még annál is sokkal jobban. Sokkalta jobban.

Folytatása következik!

Gyönyörök szigete XX. rész - Kinyilatkoztatás 1. fejezet

Előzmény: Gyönyörök szigete I. rész 1. fejezet
Közvetlen előzmény: Gyönyörök szigete XIX. rész 3. fejezet

Írta: Jeremydcp
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2014. július 18.

*********************************************************************

Fájdalom.

Kín, bánat, szomorúság, szívfájdalom, kétségbeesés.

Ahogy feküdtem az ágyon azon a balzsamos szombat estén, összecsaptak a hullámok a fejem felett, én pedig csak az oldalamra gördültem és hagytam, hogy ezek a borzalmas érzések gomolyogjanak felettem. Jó két órával azután, hogy Pamela kiviharzott a lakrészemből tudomást szerezve a kukkoló szobám létezéséről, a szavak, amikkel itt hagyott, még mindig hangosan visszhangoztak a fejemben. Nem csak hogy megfenyegetett, hogy soha többé ne merjek hozzá szólni, de minden mocskosnak és derogálónak is elmondott, aminek csak lehet, amiért kilestem őt és a többi hölgyet már egészen a szigetre való majd három héttel ezelőtti megérkezésük óta. A titkom kitudódott és lassan nyílvános ténnyé is válhat.

De a legrosszabb az egészben az volt, hogy Pamela ahhoz is ragaszkodott, hogy haza küldjem őt. Haza, Marylandbe. Méghozzá a lehető legelső alkalommal. Azt mondta, megy összepakolni a holmiját és reméli, hogy huszonnégy órán belül már a repülőn ülhet vissza az Egyesült Államokba.

- Gyűlöllek! Gyűlöllek! Gyűlöllek! – Ezek voltak az utolsó szavai, miközben kiviharzott az ajtón, majd végig a folyosón.

Teljesen úgy éreztem, hogy Pamelával valami olyan különleges van közöttünk, ami nem csak hogy egy életen át, de az örökkévalóságig is tarthat. Végül viszont mindez sosem fog megvalósulni. Minden remény, hogy Pamelával valaha is boldog kapcsolatban fogunk élni, tova szállt. Ráadásul nem hibáztathattam senkit sem magamon kívül.

Az elmúlt két órában az ágyamban hánykolódtam. A gyomrom is összeszorult, mivel ennek az időnek a java részét sírással töltöttem. Úgy bőgtem, mint egy vígasztalhatatlan kisgyerek. Összegömbölyödtem és abban reménykedtem, hogy a sírás periódusa már véget ért, de alig telt el tíz perc, mire az egész újrakezdődött.

Minden romokban hevert.

Pamela tűnt annak a nőnek, akit egész életemben kerestem. Hihetetlenül nőies volt, egy igazi hölgy, aki ráadásul szellemes is. Ugyanakkor pedig barátságos, melegszívű és törődő is. Lenyűgöző testi adottságai és címlaplányszerű arca teljesen magával ragadott. De egyértelműen nem ez volt az egyetlen ok, amiért lenyűgözőnek találtam. Az, ahogy Pamela rám nézett, már csak a hab volt egy amúgy is ínycsiklandozó tortán.

Úgy tűnt, legalábbis számomra, hogy úgy illünk egymáshoz Pamelával, mint a zsák a foltjához. Mint a steak a sültkrumplihoz. Úgy tűnt, köztünk minden abszolúte tökéletes és csak egyre magasabb szintre emelkedik minden egyes nappal- De amikor a legnagyobb titok, amit valaha is visszatartottam Pamela elől, a kukkoló szoba léte, kidugta mocskos fejét a takaró alól, minden megváltozott.

Pamela benyomása rólam most egy beteges, mocskos perverzet mutatott, aki arra izgul, hogy ismeretlen nők után kukkoljon a rejtett kameráival. Igazság szerint nem is tudtam volna vitatkozni ezzel a nézőponttal. Nem volt mentségem. Mégis hogy tagadhattam volna le azt, amit csináltam az elmúlt hetekben? Hogyan állíthattam volna, hogy az nem beteges és mocskos volt?

Ráadásul Pamela most már kevesebbre is tartott engem, mint a névtelen, arctalan kuncsaftjai százait vagy ezreit, akikkel kénytelen volt jópofizni a baltimore-i sztriptízbárban eltöltött tizenegy éve alatt. Tudván, milyen kevésre tartja ezeket az embereket, akikkel a munkája összehozta, még fájdalmasabb volt, hogy engem náluk is milliószor kevesebbre becsült.

De az a verbális hurrikán, amit rám zúdított, könnyedén lehetett akár csak a kezdet is. Nem lepett volna meg egyáltalán, ha az összes többi vendég is, akiket Kristannával ide hívtunk, Trish-től kezdve Devonon, Lindsay-n és Amy-n át Camille-ig, mostanra már mind tudnának a kukkoló szobáról. Könnyedén el tudtam képzelni Pamelát, amint elmond nekik minden apró mocskos részletet. Ki hibáztathatta volna, ha emellett dönt? Lett volna bármi oka is rá, hogy ne így tegyen?

Rengeteg dolog, amit az imént elmondtam Pameláról, ugyanannyira illhetett Devonra is. Elkövethetnék bármi hibát, ha más irányba indulok és Devonnal kezdek kapcsolatot? Nem valószínű, hogy hibázhatnék, mivel a számomra mind Pamela, mind Devon tökéletesek voltak. Csak különböző módokon.

Azonban minden esélyem Devon irányába valószínűleg épp annyira tönkrement mostanra. Biztosra vettem, hogy Pamela elmondta neki is, ahogy mindenki másnak is, mit műveltem a kukkoló szobában. Minden romokban hevert.

És mi a helyzet Trish-sel? Trish-sel remekül kijöttünk az elmúlt időben. Hosszú és mélyreható beszélgetést folytattunk és remek úton haladtunk egy igazi, mély barátság felé. De valószínűleg Trish se bocsátaná meg, hogy kihallgattam a legintimebb pillanatait és beszélgetéseit a többiekkel. Mégis hogy reagálna, ha tudná, hogy szívesen rántottam ki a farkamat, miközben figyeltem, ahogy ő Mr. Happy-vel maszturbál? Azt hiszem, azzal teszem a legjobbat magamnak, ha azt feltételezem, hogy undorítaná.

Na és Lindsay? Amy? Camille? Szinte láttam magam előtt, ahogy összegyűlnek és borzalmas bosszút forralnak ellenem. Nem mintha nem érdemelném meg.

Mint minden más esetben az életemben, ebben is elbuktam.

Megtaláltam a tökéletes nőt, Pamelát, aki boldogan kötötte volna össze velem az életét. Megtaláltam a tökéletes nőt, Devont, akit épp annyira érdekeltem én magam is, mint ő engem. De, akárcsak minden mást is az életemben, ezt is elrontottam. Elbuktam. Az ölembe hullott egy idillinek tetsző, paradicsomi szituáció, amiben minden álmom valóra válik, és én tökéletesen tönkretettem. Sajnálatos módon ez, úgy tűnt, visszatérő elem földi pályafutásom eddigi harminckilenc évében.

Életem hátralevő részét egyedól kell majd töltenem, teljes kínban. Végeredményben talán ez is volt a végzetem. Az, hogy számkivetett legyek. Hogy a társadalom peremén túl éljek, sosem ismerve meg a boldogságot…

 

***

 

Még mindig a lakrészemben hevertem, belesüppedve kétségbeejtő helyzetem generálta érzéseim kavalkádjába. Hirtelen felültem, amikor megéreztem valakinek a jelenlétét mögöttem az ágyon. Gyorsan megfordultam, hogy megnézzem, ki szentelte nekem ezt a váratlan látogatást ebben a meglepő pillanatban. Kristanna volt az, aki az egyik kedvenc állatát tartotta a karjaiban, akit a szigeten tartott, Bow Wow Meow-t, a macskát.

- Helló, Jeremy! – üdvözölt. A hangja csendes volt és melankólikus.

Próbáltam kitörölni a szememből felgyűlt könnyeim maradékát. Bár nem voltam az a fajta férfi, aki könnyen elsírja magát, még annyira se szerettem volna, hogy valaki, különösen egy nő, ilyen gyenge pillanatomban lásson. A másik oldalról viszont, természetesen, Kristanna nem egyszer látott már sírni a múltban. Úgyhogy ez nem jelentett számára semmi újat. Mégis, sosem éreztem jól magam, ha ilyen állapotban látott.

- Mit csinálsz itt? – kérdeztem tőle lehangoltan.

Kristanna a vállamra tette Bow Wow Meow-t.

- Hoztam neked egy kis társaságot, hogy felvidítson. – Amikor egyértelművé vált, hogy humorizáló kísérlete nem járt sikerrel, elvégre nem voltam épp vicces kedvemben, Kristanna felkapta a szőrös kis fickót és letette a padlóra. Bow Wow Meow besietett kedvenc sarkába, miközben Kristanna mereven rám nézett. – Hallottam, hogy mi történt, Jeremy.

Valami nem volt rendjén. Bár még nem tudtam kitapintani, hogy mi, de valami nagyon is nem volt rendjén. Valami… más volt.

- Ó…! Mit hallottál?

Kristanna vett egy mély levegőt.

- Épp az imént beszéltem Pamelával. Az igazat megvallva… inkább csak ő üvöltözött velem. Nagyon fel van dúlva. Épp annyira dühös rám is, mint rád, mert én tudtam a kukkoló szobáról. Még azzal is megvádolt, hogy összejátszottam veled. – Egy könnycsepp gördült le az arcán. Kinyújtotta a kezét és megérintette a karomat. – Te jól vagy, Jeremy?

Ekkor kristálytisztán bevillant, mi zavart eddig.

- A hangod… Mi történt a hangoddal? – kérdeztem zavartan.

Kristanna egy pillanatra leszegte a fejét, majd ismét felpillantott rám és összevonta a szemöldökét.

- Már nagyon régen el akartam mondani neked, Jeremy, hogy tökéletesen beszélek angolul. A hazámban már nagyon kicsi korunktól kezdve intenzíven tanulunk angolul.

Annyira ledöbbentem, hogy szóhoz sem jutottam…

- Mindig azt az akcentust használom, amikor találkozok valaki újjal, aki nem beszéli az anyanyelvemet – folytatta. – Így érem el, hogy felfigyeljenek rám, azt hiszem. Négy éve találkoztunk, te pedig imádtad az akcentusomat. Mindig azt mondtad, milyen viccesen hangzik. Így hát megtartottam. Közben viszont közeli barátok lettünk, és mint olyasvalaki, aki sokat jelent nekem, szerettem volna, ha tudod az igazságot. Csak… sosem volt még alkalmam elmondani neked mostanáig. Elvégre annyira élvezted a helyzetet!

Egy pillanatra elhallgatott, mielőtt folytatta volna:

- A mostani tűnt a tökéletes alaklomnak, hogy megosszam veled ezt a kis titkomat. Nem azért jöttem most, hogy megnevettesselek. Azért vagyok itt, hogy a barátod legyek.

Még mindig ledöbbenve csak bámultam Kristannára. Az akcentusa mindig is különlegessé tette számomra. És most kiderül, hogy hamis volt? Az egész végig hamis volt?

- Remélem, nem vagy dühös rám – sóhajtott. – Tényleg csak azért tartottam ilyen sokáig, mert annyira élvezted! Remélem, nem hiszed, hogy valami manipulatív szándékom lett volna. Sosem kértem tőled semmit. Nem akartam semmit kicsalni belőled. Nem akartam semmi pluszt elérni csak azzal, hogy megjátszom magam. Most viszont… szeretnék tiszta vizet önteni a pohárba. Csak azért csináltam eddig, hogy megnevettesselek…

- Nem vagyok dühös – biztosítottam. – Csak meglepett.

Folytatása következik!