Lánybúcsú 2. rész

Írta: Marokfegyver

Előzmények: Lánybúcsú 1. rész

*********************************************************************

A panzió egyik tágas szobájának ablak melletti ágyán egy krémbarna lány támaszkodott, félig ülőhelyzetben, hátul könyökölt. Felhúzott térdeit szinte vízszintesig széttárta. Előtte egy másik lány térdelt, aki apró ecsettel színeket vitt a szeméremdombra és a combok belsőfelére.

– Húsevő virág – nyögte a pincér, bár sosem látott még ragadozó növényt.

A váratlan hangra a modell körteformájú mellei elé kapta az egyik kezét, a művész pedig futólag felpillantott:

– Élethű, mi? – Hatalmas szirmok rajzolódtak ki, mint egy rendezett nagyváros sugárútjai, és vérvörös pöttyöt tett közvetlenül a nyílás alá, a gátra. – Ide fog törekedni a zsákmány, valamelyik lyukba készül, és hopp... akkor hirtelen elnyeli a mohó virág. – A hatás fokozása érdekében a vörös pöttyöt fehérrel körbeárnyékolta.

– Hoztam egy kis innivalót – szólalt meg Andor, szeme odatapadt, ahol a vacsorát várja a húsevő. Rettenetes csörömpöléssel letette az ásványvizes palackokat, és töltött két pohárba.

A modell elvette a pajzsként használt karját, a vízért nyúlt, látni engedve bujaságot árasztó, széles-udvarú melleit. A festő oda sem nézve megfogta és térde mellé tette a poharat.

A pincér toporgott egy keveset, beleképzelte magát az áldozat szerepébe. Egyáltalán nem tűnt félelmetesnek, elmerülni a vörös pötty környékén. Megélt már közel 36 esztendőt, látott is egyet s mást, de ilyen kelepcében még sosem érezte magát. – "Tudhatnak valamit ezek a csitrik! – Ketten összesen lehettek esetleg 36 évesek. – És milyen ártatlanul tudják csinálni! Mintha papírra festenének..." Halk sóhajjal hátrált, hamarjában még felmérte a térdelő lány fenekét is, aztán – ahogy erre csak a pincérek képesek – diszkréten távozott.

Az étteremben Angéla sürgött-forgott:

– Hol voltál? – sziszegte. Kezével intett, egyezményes, titkos jelet: "Főnök keresett.."

– Vizet vittem az emeletre…

– És egy üveget a gatyádba dugtál?... Ne nézz oda, mert még feltűnőbb!

Andor odanézés nélkül is tisztában volt vele, hogy nem áll már a farka, de egy félig duzzadt csomagot cipel. Elsietett a folyosóra, s eltűnt a személyzeti wc ajtaja mögött. Két perc sem telt el, és a húsevő növény bíbor kelyhe helyett a hideg, fehér fajansz szippantotta magába az áldozat nedveit.
Megállapította, hogy az étteremben nincs rá szükség, tett néhány lépést a kisterem felé, majd gondolt egyet, és az irodához sietett. Mintha valami sürgős dolga lenne, széles mozdulattal benyitott.
Akár a paplan alatt csokievésen kapott kisgyerek, a főnök zavarodott, körülményes magyarázkodásba fogott:
– Könyörgött az egyik kiscsaj apja, egy üzletember, hogy hadd nézhesse meg, hogyan bulizik a szemefénye. – Meredten bámulta a monitort.– Nem vállaltam fel, hogy rögzítem, de miért ne néznék be? Szolid kis buli, mint az ovisok, nem kell az öregnek aggódnia! – Az osztott képernyő egyik sarka a panzió bejáratát mutatta, a második a pultot, a következő a mellékhelyiségek előtti folyosót... és a negyedik, ami általában az étteremről ad távoli képet, most a kistermet mutatta belülről.– Melyik lehet az Anita? Mindegy, mert kis ártatlan lánykák ezek...
Andor úgy látta, hogy a különterembe áthelyezett kamera csupán a helyiség egyik felét közvetíti, csak az ajtótól távolabbi eseményeket lehet figyelemmel követni. – "Tehát nem tudta megkukkolni a műfaszos műsort!" – vigyorgott kárörvendve a főnök kopasz feje felett.
– Az a baj, hogy a hangjukat nem hallom, így elég uncsi. – Ennek ellentmondott a két guvadt szem. – Először és utoljára csinálok ilyet, nem lehet ezt megfizetni!
"Tehát ezért fizetett a kíváncsi üzletember nemlétező étel- és italfogyasztásért? Így tudta elszámolni az apuka..." – A pincér mindent értett, legalábbis büszke volt magára.
Otthagyta a főnököt, sietett a kisterembe, hiszen valahogy figyelmeztetni kell a lányokat, hogy a helyiség egyik felében szalonképesen illik viselkedni. A másik részt nem látja a kamera, ott mindent szabad.
A "PP" rendezvény résztvevői éppen valamiféle bevallósat játszottak:
– Csókolóztunk. Azt se vettem észre, mikor került le rólam a ruha, és hirtelen melegség árasztott el ott lent. Pedig azt se éreztem, hogy bedugta... Értitek?
– Pedig tényleg? 
– Ha mondom! Nem tudtam, hogy ilyen ez, nem gondoltam volna, hogy csak ennyi az egész.
– De elment rendesen? Punciba?
– Persze, mert aztán folyt belőlem, és láttam is a farkán a gecit, egész a tövéig.
– Akkor lökhette rendesen a mütyürkét! Nekem is volt ilyen, amit kétszer kell berakni, hogy egyszer megérezzem. Bálintról beszélsz?
Andor közben rendezgette az üres üvegeket, és csípőből lökött az asztalon néhányat, hogy minden kicsit arrébb kerüljön – a kamera hatókörébe –, mert úgy gondolkodott, a kukkolónak lehetőleg azt nem kellene látnia, ami az ajtóban, a megnagyobbított helyen történik.– "Ki lehet közülük Anita?"
– Bálinté nem kicsi... Vagy igen, kicsi, de vaskos.
– Ki következik? – rikkantott fel egy alapjában vékony, de tekintélyes úszógumit viselő szőkeség.
"Mintha az anyjuk lenne a lestrapált arcával." – gondolta Andor zavartalan pakolászása közben.
– Csajok! Fejezzük már be a versenyt is, aztán még folytathatjuk az elsőzést!
– No jó, akkor mi péntek délutántól vasárnap délutánig nyolcszor keféltünk!
– Nem mondod, hogy a Petikével?
– Nem mondtam nevet, de ha tudni akarod, igenis a Petivel.
– Akkor én mondok többet... Osztálykiránduláson, egyetlen éjszaka négy menet, de ha keveslitek, még hozzá lehet számítani egy ujjazást és egy cummantást.
– Még jó, hogy a bugyilehúzást nem pluszszolod hozzá!
– Bocsánat hölgyeim – szólalt meg a pincér –, Anitával kellene megbeszélnünk a... – A mondat lebegett a kisterem levegőjében, s bár mindenki őt figyelte, nem tudta folytatni. – "Ki kellett volna előre találni a mondat befejezését!..."
Egy-két másodpercnyi csend után valaki felfelé mutatott: – A szobában van. – Utána nem foglalkoztak többé a még mindig szavakat keresgélő pincérrel.
– Ez a négy meg egy meg egy, meg amit még álmodtál hozzá,... összesen az hány pasit jelent?
Andor nem várta meg az élmények összegezését, bár érdekelte a téma. Irány az emelet! Küldetéstudata győzedelmeskedett.
A lépcsővel szemközti szoba – "a leszbik szobája" – ajtaja tárva-nyitva. – "Letelt a két órácskájuk.– pillantott az órájára. – "Remélem, Angélánál fizettek..." – gondolta, de nem foglalkozott tovább a dologgal. A "PP" csoport által bérelt szoba előtt megtorpant, majd bekopogott.
Belül csend, sőt mintha hirtelen a lenti zajok is elnémultak volna. Valahonnan Angéla hangját hallotta: – Itt vagy?
"Engem keres? Hol keres? Miért keres?" – Először Anitát kell figyelmeztetni, hogy vigyázzon, figyelik.– "De nincs is velük semmi gond... Anita... Mit képzel az apja?" – Tétovázott, hogy kopogjon-e egyáltalán újra. – "Lehet, hogy Anita éppen rendet rak a barátnői után, mert azért azok a festegetős csajok... Az nagy volt!" – Mosolygott a húsevő virágon, ismét bekopogott, és amikor valami hangot hallott bentről, a pótkulcs segítségével benyitott.
Arcára-fagyott mosollyal, bambán állt a nyitott ajtóban.
Az ágyat az eredetileg a másik szobát (a négyest) bérlő lányok birtokolták – "a leszbik" –, hasalva-könyökölve, egymást átkarolva nézték, mi is történik a szőnyegpadlón.
– Anita... – szólalt meg önkéntelenül a pincér.
– Igen? – nézett fel a szőnyegről az ottani két lány egyike, ám nem várakozott sokat a válaszra, újra rátapadt barátnője mellbimbójára.

Vége

Lánybúcsú 1. rész

Írta: Marokfegyver

– Pina-party... Mikor jönnek?

– Öttől szól a foglalás.
Öt napja, amikor lapoztak az iroda megviselt naptárában, feltűnt a többször bekarikázott "PP" bejegyzés, de azóta nem foglalkoztak vele. Majd szól a főnök, ha dolog van!

– Készítsek be valamit?

– Csak poharakat. A többit majd a vendégek megmondják. Ad hoc.

– A pinák?
Angéla már nem válaszolt. Karcsú alakján lesimította a sötétkék ruhát, egy pillantás a tükrös ajtóra, és mosolyogva lépett ki a raktárhelyiségből. Egy nyolctagú társaság érkezett.

Andornak éppen lejárna a munkaideje, de a rendezvény miatt bele kell húznia. Kartondobozokat emelt le a polcról, mindet megrázogatta, nehogy törött is legyen a poharak között. A dobozokat becsúsztatta a mosogató ablakán. Így tesz minden alkalommal, amikor ZÁRTKÖRŰ felirat kerül valamelyik helyiségre – mint most a kisteremre –, mert ilyenkor legalább átöblítik a porosodó tartalékpoharakat. Biztosan tudja, hogy minden egyes pohárnak ugyanúgy lelke van, ahogy a tükörnek is: Ha hosszú ideig nem használunk egy tükröt, s ha nem lát csillogó szemeket és követelődző mellbimbókat, akkor megmakacsolja magát és örökre elhomályosul.

A "PP"-hez egy szobát is kértek a szervezők, Andor rutinosan oda is bekukkantana, de kivételesen mégsem tartja fontosnak az ellenőrzést, hiszen a főnök személyesen intézkedett. S ha így tette, akkor így van jól.

Négy év alatt – mióta pörög a panzió – számtalan kisebb-nagyobb társaság megfordult a falak között, a kistermek egyikében és a szobákban, sőt néhány alkalommal a teljes épületet kibérelték. Volt itt már sok "PP" is, "FP" is, és hasonló, titkos jelekkel bejegyzett egyéb összejövetel tucatszámra, ám Andort leginkább a "PP"-k érdeklik. Talán a mai lesz a kivétel, hiszen nem igényeltek semmiféle extra szolgáltatást, még azt sem jelezték, hogy nem tartanak igényt a kíváncsiskodó személyzetre.

– Vagy csak nincs elég rutinjuk? – Vállvonogatva ment a dolgára. – Majd kiderül.

A recepciónál két lány várakozott.
– Segíthetek, hölgyeim? – Nem állhattak ott régóta, mert akkor Angéla, a pincérnő, aki a placcról szemmel tudja tartani a pultot, kiszolgálta volna már őket.

– Kaphatunk egy szobát? – kérdezte a sötétebbik barna, s rámosolygott a társára: – Két órára.

– Kétágyas vagy franciaágyas?

– Francia...

– A 4-es szoba, szemben a lépcsővel. Vacsorázni is szeretnének? Vigyek fel valami innivalót?

– Enni nem, de kérünk két kis vodkát és egy üveg pezsgőt.

– A kulcs. 

– Köszönjük! – nevettek, és kéz a kézben sétáltak a feljárathoz.

*

Elsőként négyen érkeztek, a kocsiból egy cd-s magnót és néhány szatyor italt markoltak fel.

– Nem úgy volt, hogy nem kérnek semmit? – zsörtölődött Andor az ablak mögül.

– Láthatod, hogy nem is kérnek... – Angéla elgondolkozva nézte a tizennyolc éves-forma lányokat. – Különben meg a főnök kiszámlázott nekik ételt is, italt is, amit előre kifizettek.

– Akkor még kevésbé értem.

– Kisfiam, nem azért tartanak téged, hogy gondolkodj!

A pincérnő megvárta, amíg a vendégek belépnek az ajtón, és kedves mosollyal eléjük ment:

– Szép napot, lányok! Megmutatom a kistermet és a lefoglalt szobát.

– A szoba ráér...

A pincér a pultnál kitöltött két háromcentes vodkát, és két pezsgőspohár, meg egy üveg hideg pezsgő társaságában tálcára tette. Óvatosan lépkedett az emeletet elfoglaló szobák irányába.

A kanyar után észrevette, hogy a lépcsővel szemközti szoba ajtaja előtt álldogál a két vendég. Időközben bugyira vetkőztek, és mezítlábasan, kuncogva fogadták Andort, s a rendelt italokat.

– Be tudnál engedni minket? Kizáródtunk, a kulcs meg belül...

Andor, pincérkedése négy éve alatt látott már egy s mást. Nem mindig ugyanazon az ajtón jönnek kifelé a vendégek, mint amelyik mögött korábban eltűnnek, és az sem szokatlan, ha éjszaka közepén valaki a szomszéd szobához kér pótkulcsot, álló farkát markolászva... de ez a fajta sztori még hiányzott a repertoárból: Két, gyakorlatilag meztelen lány kizárja saját magát? Egyáltalán: mit kerestek a folyosón?

– Mindjárt megoldjuk a dolgot, hölgyeim! – Lábaik elé helyezte a tálcát, tekintete végigsiklott a négy selymes combon. – Csak egy pillanat türelmet... – Kettesével véve a fokokat, leszáguldott a lépcsőn... Visszafelé bicegve érkezett: – Nos, ezt bedugjuk a helyére, kicsit megmozgatjuk, így ni, és máris jó lesz. – Kitárta az ajtót a lányok előtt, és alig leplezett érdeklődéssel leste a színes bugyik által némiképp takart fenekeket. – "Kár, hogy leszbik vagytok! – morogta magában. – Nem is tudjátok, mi a jó!"

Felszisszenve felemelte a tálcát.

– Megsérült? – reagált végre az egyik lány.

– Semmiség, csak rosszul léptem...

– Miattunk... – A lányok egymásra mosolyogtak. – Tudunk segíteni?

"Tudnátok, de nem érek most rá, meg sajnos leszbik is vagytok..." – Szenvedő arckifejezéssel, végtelen lassúsággal rendezte el a poharakat.– Jó szórakozást, hölgyeim! – Az ajtóból még visszanézett a négy, hamvas, majszolnivaló cicire.

A kis különterem felől dallamos zene szűrődött, megszakadt, egy másik dal kezdődött, ahogy próbálgatták a lejátszót.

– Elnézést! Elfelejtettünk hosszabbítót hozni – szólt ki az egyik lány, amikor a félig nyitott ajtó előtt meglátta a pincért. – Tudnának egyet kölcsönözni?

– Akár magnót is tudtunk volna, mert ez egy jól felszerelt panzió.

– Köszönjük.

– Másvalamit hozhatok-e a hölgyeknek?

– Négy ásványvizet, két bubisat és két nem bubisat... – A bólintó, majd távozó Andor után szólva: – Ja, és szeretnénk egy kulcsot a szobához!

Az éttermi részben bolondokházává alakult az eddigi csend, Angéla sürgött-forgott a vendégek között. Máskor is így szokott lenni: ha hirtelen beállít egy társaság, aztán, mintha vonzanák egymást, jön  a következő és a megint újabb.

A parkoló végében meg éppen megállt egy busz, és tíz-tizenkét lány szállt le róla, vidáman búcsúpuszit küldve a menetrend szerinti járat sofőrjének. – "Ha ezt a főnök látná! Négy év óta sem tudta elintézni, hogy megállót telepítsenek a panzió elé, ezek a csajszik meg egyszerűen megállították a buszt, és ennyi." – Mintegy végszóra, bekanyarodott a főnök autója és elegáns nesztelenséggel eltűnt a panzió mögött. A pincér elfordult az ablaktól, intett a kolléganőjének és az irodába ment hosszabbítóért.

– Mi kéne, ha vóna?

– Helló főnök, egy hosszabbító a kisterembe.

– Nesze, vidd! – Valósággal kituszkolta Andort a helyiségből. Semmi "mizujs?" vagy hasonló.

"Tán elzavarta az asszony otthonról?" – csodálkozott a pincér. Oka ugyan lenne a feleségnek, de a panzió diszkréciójának köszönhetően semmi sem derülhet ki a főnök-férj apró kalandjaiból.

Felkocogott az emeletre. – "Hopp! Nem is ide kell a kábel!" – Észrevette a 4-es szoba ajtajában felejtett pótkulcsot. Kihúzta.

– Igen! – hallatszott bentről.

– Csak a kulcsot, és... – A két lányt bámulta, akik valószínűleg a csókolódzást függesztették fel. – Felnyithatom a pezsgőt? – Választ sem várva bicegésre váltott, s gyakorlott mozdulattal, egy apró pukkanással kivette a dugót. – Tölthetek a gyönyörű hölgyeknek?

– Nagyon kedves! – válaszolt egyikük, és még a kezét sem vette ki a másik lány bugyijából.

– Ha gondolják, adok be egy étlapot, hátha megéheznek. Nagyon jó a konyhánk. – Közben körbepillantott, valami hosszúkás tokot vagy dobozkát keresett. – "Semmi felcsatolható műfasz? Csak nyalásra rendezkedtek be?"

– Köszönjük, nagyon kedves! Meggyógyult a bokája?

– Nincs itt idő ilyesmire! Az étterem dugig van, a különteremben p... lánybúcsú... – Nem tudta, hogyan adja a kezükbe a poharat, ezért inkább visszatette az asztalra. – További kellemes időtöltést!

A kisteremben közben felbontották a számtalan üveg többségét, és a vendégek harsányan köszöntgették egymást. A pincér letette a korábban rendelt ásványvizet, csatlakoztatta a hosszabbítót a lejátszóhoz és a konnektorba, majd megpróbálta beazonosítani azt a lányt, aki a szobakulcsot kérte, s találomra egyikük markába nyomta a pótkulcsot, ami majdnem minden ajtót nyit az emeleten.

Sietett besegíteni Angélának, aki alig győzte a sok megrendelést teljesíteni.

– Oda nem kell semmi? – kérdezte szokott gondosságával a pincérnő, és felével a kisterem felé bökött.

– Megkapták, majd később benézek.

– És fentre?

– Az is rendben. Pezsgőt kértek, beosztják két órára.

– Két csaj? – Angéla mindig, mindent lát.

– Aha.

Gyorsan kihordták az asztalokhoz, amit a villámkezű szakács az ételkiadó pultra készített.

Andor észrevette, hogy a különtermi lányok egyike – aki három társával a buszosokhoz képest kicsit korábban érkezett, ki tudja, mióta figyeli őt az oldalsó ajtó mellől.

– Segíthetek, hölgyem?

– Történt egy kis malőr – súgta az izgatottan. – Azzal a kulccsal, amit adtál, tévedésből kinyitottunk egy másik szobát.

– Semmi gond. Használjátok csak egészséggel! – tegezte vissza a pincér.

– De abban már laknak... – hadarta a lány –, és éppen... hm... nem a legjobbkor nyomultunk be.

– Vagyis pont legjobbkor? – viccelődött Andor. – Előfordul az ilyesmi, ne problémázzatok ezen! Hozhatok nektek valamit a nagy ijedtségre?

– Szóval tényleg nem baj?

– Mert ők mondták ennek az ellenkezőjét?

– Nem... semmit.

– Elárulom neked, hogy én is bementem, akaratomon kívül. Majd hozzászoknak, hogy az egy forgalmas szoba! Ki akartam venni a kulcsot a zárból, mire kiszóltak, hogy "igen!". Mit tehettem volna? Benyitottam.

– Akkor is... izé...?

– Még csak matatás volt. De előtte meg kizárták magukat egyszál bugyiban... Kész kalandpark számukra az a szoba!

A lány megkönnyebbülten nevetett:

– Akkor jó... Megyek, megnézem a barátnőimet, átöltöztek-e már.

– Az előbb nem válaszoltál: Hozhatok nektek valamit?

– Még néhány ásványvizet, mert azzal nem készültünk. Le is, fel is.

– Meglesz, kisasszony!

Néhány perc múlva üvegekkel megrakodva lépkedett felfelé. Rámosolygott a 4-es ajtóra, majd... Vállával a falnak támaszkodott. Ilyet még nem látott!

Párméterrel arrébb, a különtermet is birtoklók által lefoglalt szoba ajtaja felpattant, és két tiritarkára festett, egyébként pucér lány lépett ki rajta. Mindkettőjük csípője alá, vastag szíjakkal egy-egy hatalmas műpénisz erősítve. A karnyi szerszámok úgy meredtek előre, hogy a vihogó amazonok – az élénk színek ellenére – meghökkentő látványt nyújtottak.

– Helló! – szólalt meg takarásukból a leányzó, aki az imént az ásványvizet kérte. – Vidd csak be nyugodtan, s köszi mindent!

A szobában Andort újabb meglepetés érte.

Folytatása következik!