Lánybúcsú 1. rész

Írta: Marokfegyver

– Pina-party... Mikor jönnek?

– Öttől szól a foglalás.
Öt napja, amikor lapoztak az iroda megviselt naptárában, feltűnt a többször bekarikázott "PP" bejegyzés, de azóta nem foglalkoztak vele. Majd szól a főnök, ha dolog van!

– Készítsek be valamit?

– Csak poharakat. A többit majd a vendégek megmondják. Ad hoc.

– A pinák?
Angéla már nem válaszolt. Karcsú alakján lesimította a sötétkék ruhát, egy pillantás a tükrös ajtóra, és mosolyogva lépett ki a raktárhelyiségből. Egy nyolctagú társaság érkezett.

Andornak éppen lejárna a munkaideje, de a rendezvény miatt bele kell húznia. Kartondobozokat emelt le a polcról, mindet megrázogatta, nehogy törött is legyen a poharak között. A dobozokat becsúsztatta a mosogató ablakán. Így tesz minden alkalommal, amikor ZÁRTKÖRŰ felirat kerül valamelyik helyiségre – mint most a kisteremre –, mert ilyenkor legalább átöblítik a porosodó tartalékpoharakat. Biztosan tudja, hogy minden egyes pohárnak ugyanúgy lelke van, ahogy a tükörnek is: Ha hosszú ideig nem használunk egy tükröt, s ha nem lát csillogó szemeket és követelődző mellbimbókat, akkor megmakacsolja magát és örökre elhomályosul.

A "PP"-hez egy szobát is kértek a szervezők, Andor rutinosan oda is bekukkantana, de kivételesen mégsem tartja fontosnak az ellenőrzést, hiszen a főnök személyesen intézkedett. S ha így tette, akkor így van jól.

Négy év alatt – mióta pörög a panzió – számtalan kisebb-nagyobb társaság megfordult a falak között, a kistermek egyikében és a szobákban, sőt néhány alkalommal a teljes épületet kibérelték. Volt itt már sok "PP" is, "FP" is, és hasonló, titkos jelekkel bejegyzett egyéb összejövetel tucatszámra, ám Andort leginkább a "PP"-k érdeklik. Talán a mai lesz a kivétel, hiszen nem igényeltek semmiféle extra szolgáltatást, még azt sem jelezték, hogy nem tartanak igényt a kíváncsiskodó személyzetre.

– Vagy csak nincs elég rutinjuk? – Vállvonogatva ment a dolgára. – Majd kiderül.

A recepciónál két lány várakozott.
– Segíthetek, hölgyeim? – Nem állhattak ott régóta, mert akkor Angéla, a pincérnő, aki a placcról szemmel tudja tartani a pultot, kiszolgálta volna már őket.

– Kaphatunk egy szobát? – kérdezte a sötétebbik barna, s rámosolygott a társára: – Két órára.

– Kétágyas vagy franciaágyas?

– Francia...

– A 4-es szoba, szemben a lépcsővel. Vacsorázni is szeretnének? Vigyek fel valami innivalót?

– Enni nem, de kérünk két kis vodkát és egy üveg pezsgőt.

– A kulcs. 

– Köszönjük! – nevettek, és kéz a kézben sétáltak a feljárathoz.

*

Elsőként négyen érkeztek, a kocsiból egy cd-s magnót és néhány szatyor italt markoltak fel.

– Nem úgy volt, hogy nem kérnek semmit? – zsörtölődött Andor az ablak mögül.

– Láthatod, hogy nem is kérnek... – Angéla elgondolkozva nézte a tizennyolc éves-forma lányokat. – Különben meg a főnök kiszámlázott nekik ételt is, italt is, amit előre kifizettek.

– Akkor még kevésbé értem.

– Kisfiam, nem azért tartanak téged, hogy gondolkodj!

A pincérnő megvárta, amíg a vendégek belépnek az ajtón, és kedves mosollyal eléjük ment:

– Szép napot, lányok! Megmutatom a kistermet és a lefoglalt szobát.

– A szoba ráér...

A pincér a pultnál kitöltött két háromcentes vodkát, és két pezsgőspohár, meg egy üveg hideg pezsgő társaságában tálcára tette. Óvatosan lépkedett az emeletet elfoglaló szobák irányába.

A kanyar után észrevette, hogy a lépcsővel szemközti szoba ajtaja előtt álldogál a két vendég. Időközben bugyira vetkőztek, és mezítlábasan, kuncogva fogadták Andort, s a rendelt italokat.

– Be tudnál engedni minket? Kizáródtunk, a kulcs meg belül...

Andor, pincérkedése négy éve alatt látott már egy s mást. Nem mindig ugyanazon az ajtón jönnek kifelé a vendégek, mint amelyik mögött korábban eltűnnek, és az sem szokatlan, ha éjszaka közepén valaki a szomszéd szobához kér pótkulcsot, álló farkát markolászva... de ez a fajta sztori még hiányzott a repertoárból: Két, gyakorlatilag meztelen lány kizárja saját magát? Egyáltalán: mit kerestek a folyosón?

– Mindjárt megoldjuk a dolgot, hölgyeim! – Lábaik elé helyezte a tálcát, tekintete végigsiklott a négy selymes combon. – Csak egy pillanat türelmet... – Kettesével véve a fokokat, leszáguldott a lépcsőn... Visszafelé bicegve érkezett: – Nos, ezt bedugjuk a helyére, kicsit megmozgatjuk, így ni, és máris jó lesz. – Kitárta az ajtót a lányok előtt, és alig leplezett érdeklődéssel leste a színes bugyik által némiképp takart fenekeket. – "Kár, hogy leszbik vagytok! – morogta magában. – Nem is tudjátok, mi a jó!"

Felszisszenve felemelte a tálcát.

– Megsérült? – reagált végre az egyik lány.

– Semmiség, csak rosszul léptem...

– Miattunk... – A lányok egymásra mosolyogtak. – Tudunk segíteni?

"Tudnátok, de nem érek most rá, meg sajnos leszbik is vagytok..." – Szenvedő arckifejezéssel, végtelen lassúsággal rendezte el a poharakat.– Jó szórakozást, hölgyeim! – Az ajtóból még visszanézett a négy, hamvas, majszolnivaló cicire.

A kis különterem felől dallamos zene szűrődött, megszakadt, egy másik dal kezdődött, ahogy próbálgatták a lejátszót.

– Elnézést! Elfelejtettünk hosszabbítót hozni – szólt ki az egyik lány, amikor a félig nyitott ajtó előtt meglátta a pincért. – Tudnának egyet kölcsönözni?

– Akár magnót is tudtunk volna, mert ez egy jól felszerelt panzió.

– Köszönjük.

– Másvalamit hozhatok-e a hölgyeknek?

– Négy ásványvizet, két bubisat és két nem bubisat... – A bólintó, majd távozó Andor után szólva: – Ja, és szeretnénk egy kulcsot a szobához!

Az éttermi részben bolondokházává alakult az eddigi csend, Angéla sürgött-forgott a vendégek között. Máskor is így szokott lenni: ha hirtelen beállít egy társaság, aztán, mintha vonzanák egymást, jön  a következő és a megint újabb.

A parkoló végében meg éppen megállt egy busz, és tíz-tizenkét lány szállt le róla, vidáman búcsúpuszit küldve a menetrend szerinti járat sofőrjének. – "Ha ezt a főnök látná! Négy év óta sem tudta elintézni, hogy megállót telepítsenek a panzió elé, ezek a csajszik meg egyszerűen megállították a buszt, és ennyi." – Mintegy végszóra, bekanyarodott a főnök autója és elegáns nesztelenséggel eltűnt a panzió mögött. A pincér elfordult az ablaktól, intett a kolléganőjének és az irodába ment hosszabbítóért.

– Mi kéne, ha vóna?

– Helló főnök, egy hosszabbító a kisterembe.

– Nesze, vidd! – Valósággal kituszkolta Andort a helyiségből. Semmi "mizujs?" vagy hasonló.

"Tán elzavarta az asszony otthonról?" – csodálkozott a pincér. Oka ugyan lenne a feleségnek, de a panzió diszkréciójának köszönhetően semmi sem derülhet ki a főnök-férj apró kalandjaiból.

Felkocogott az emeletre. – "Hopp! Nem is ide kell a kábel!" – Észrevette a 4-es szoba ajtajában felejtett pótkulcsot. Kihúzta.

– Igen! – hallatszott bentről.

– Csak a kulcsot, és... – A két lányt bámulta, akik valószínűleg a csókolódzást függesztették fel. – Felnyithatom a pezsgőt? – Választ sem várva bicegésre váltott, s gyakorlott mozdulattal, egy apró pukkanással kivette a dugót. – Tölthetek a gyönyörű hölgyeknek?

– Nagyon kedves! – válaszolt egyikük, és még a kezét sem vette ki a másik lány bugyijából.

– Ha gondolják, adok be egy étlapot, hátha megéheznek. Nagyon jó a konyhánk. – Közben körbepillantott, valami hosszúkás tokot vagy dobozkát keresett. – "Semmi felcsatolható műfasz? Csak nyalásra rendezkedtek be?"

– Köszönjük, nagyon kedves! Meggyógyult a bokája?

– Nincs itt idő ilyesmire! Az étterem dugig van, a különteremben p... lánybúcsú... – Nem tudta, hogyan adja a kezükbe a poharat, ezért inkább visszatette az asztalra. – További kellemes időtöltést!

A kisteremben közben felbontották a számtalan üveg többségét, és a vendégek harsányan köszöntgették egymást. A pincér letette a korábban rendelt ásványvizet, csatlakoztatta a hosszabbítót a lejátszóhoz és a konnektorba, majd megpróbálta beazonosítani azt a lányt, aki a szobakulcsot kérte, s találomra egyikük markába nyomta a pótkulcsot, ami majdnem minden ajtót nyit az emeleten.

Sietett besegíteni Angélának, aki alig győzte a sok megrendelést teljesíteni.

– Oda nem kell semmi? – kérdezte szokott gondosságával a pincérnő, és felével a kisterem felé bökött.

– Megkapták, majd később benézek.

– És fentre?

– Az is rendben. Pezsgőt kértek, beosztják két órára.

– Két csaj? – Angéla mindig, mindent lát.

– Aha.

Gyorsan kihordták az asztalokhoz, amit a villámkezű szakács az ételkiadó pultra készített.

Andor észrevette, hogy a különtermi lányok egyike – aki három társával a buszosokhoz képest kicsit korábban érkezett, ki tudja, mióta figyeli őt az oldalsó ajtó mellől.

– Segíthetek, hölgyem?

– Történt egy kis malőr – súgta az izgatottan. – Azzal a kulccsal, amit adtál, tévedésből kinyitottunk egy másik szobát.

– Semmi gond. Használjátok csak egészséggel! – tegezte vissza a pincér.

– De abban már laknak... – hadarta a lány –, és éppen... hm... nem a legjobbkor nyomultunk be.

– Vagyis pont legjobbkor? – viccelődött Andor. – Előfordul az ilyesmi, ne problémázzatok ezen! Hozhatok nektek valamit a nagy ijedtségre?

– Szóval tényleg nem baj?

– Mert ők mondták ennek az ellenkezőjét?

– Nem... semmit.

– Elárulom neked, hogy én is bementem, akaratomon kívül. Majd hozzászoknak, hogy az egy forgalmas szoba! Ki akartam venni a kulcsot a zárból, mire kiszóltak, hogy "igen!". Mit tehettem volna? Benyitottam.

– Akkor is... izé...?

– Még csak matatás volt. De előtte meg kizárták magukat egyszál bugyiban... Kész kalandpark számukra az a szoba!

A lány megkönnyebbülten nevetett:

– Akkor jó... Megyek, megnézem a barátnőimet, átöltöztek-e már.

– Az előbb nem válaszoltál: Hozhatok nektek valamit?

– Még néhány ásványvizet, mert azzal nem készültünk. Le is, fel is.

– Meglesz, kisasszony!

Néhány perc múlva üvegekkel megrakodva lépkedett felfelé. Rámosolygott a 4-es ajtóra, majd... Vállával a falnak támaszkodott. Ilyet még nem látott!

Párméterrel arrébb, a különtermet is birtoklók által lefoglalt szoba ajtaja felpattant, és két tiritarkára festett, egyébként pucér lány lépett ki rajta. Mindkettőjük csípője alá, vastag szíjakkal egy-egy hatalmas műpénisz erősítve. A karnyi szerszámok úgy meredtek előre, hogy a vihogó amazonok – az élénk színek ellenére – meghökkentő látványt nyújtottak.

– Helló! – szólalt meg takarásukból a leányzó, aki az imént az ásványvizet kérte. – Vidd csak be nyugodtan, s köszi mindent!

A szobában Andort újabb meglepetés érte.

Folytatása következik!