A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MELD9003 történetei. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: MELD9003 történetei. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. május 17., szerda

Versus VI. rész 3. fejezet

Előzmény: Versus I. rész
Közvetlen előzmény: Versus VI. rész 2. fejezet

Írta: MELD9003
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. augusztus 12.

**************************************************************************


A közönség hangosan tapsolt, ahogy Sarah a szőnyeghez sétált, Ninával az oldalán. Amikor oda ért, észrevette, hogy a szőnyeg épp úgy néz ki és olyan a tapintása is, mint annak, ami Saskia irodájában volt. Különös módon az idegessége szinte teljesen elmúlt a kis csipkelődés óta Bronwynnal.
Azt hiszem, ez az újonc mutat majd neked egyet s mást, kis kelta barátom – mosolygott magában, miközben levette a köntösét és átadta azt Ninának.
- Köszönöm. Sok sikert, kisasszony – mosolygott a szobalány és lesietett a szőnyegről.
A szőke lány is megköszönte, majd körbe pillantott a küzdőteret övező asztalokon és megtalálta a Saskia mellett ücsörgő Wendy-t, akinek már ott is pihent egy teli pohár a kezében. A nagyobb lány rákacsintott és eltátogta neki, hogy „Szeretlek, bébi”, mire Sarah visszamosolygott rá és kacsintott.
- Oké. Lányok, mindenki figyeljen rám! - csendült fel Jacqueline határozott hangja, ahogy fekete farmerében és bakancsában előlépve a szőnyeg közepére hívta őket. - Rendben. Akkor gyorsan vegyük át a szabályokat!Ez az én szőnyegem, úgyhogy mindent pontosan úgy csináltok, ahogy a csinos kis fejetekbe verem, vagy szétrúgom a seggeteket, világos? Akkor most letérdelni!
A két lány letérdelt egymással szemben, mélyen a másik szemébe fúrva a tekintetét.
- Oké. Gyerünk! - vakkantotta Jacqueline.
- Hallottad. Gyerünk, Sarah! Mozgás! - ingerelte Bronwyn.
Sarah fújt egyet, majd mozgása lendült, Bronwyn pedig talpra emelkedett, hogy fogadja. Ahogy a testük egymásnak feszült, a szőkeség elengedett egy nyögést az ütközés hatásaként.
- Ó, nem hiszem azt – suttogta a walesi lány és a hátára lökte Sarah-t, megmarkolva a jobb mellét.
- Ó... a fenébe! - nyögött fel a szőke lány és megpróbálta lerúgni magáról az ellenfelét, de elvétette.
- Ennél gyorsabbnak kell lenned – nevetett az ellenfele, kitérve az útból.
- Akkor jó – mosolygott Sarah és megragadta a másik fejét, hogy lerántsa a szőnyegre. Miközben Bronwyn megpróbált kiszabadulni, szőke ellenfele már rá is vetette magát és megrántotta a másik tangáját, hogy az mélyen a lány farpofái közé vágjon.
- Ááá... A fenébe!
- Nem tetszik, drágám? Vegyem le inkább neked?
Mielőtt a vörös lány reagálhatott volna, Sarah egy mozdulattal lerántotta a lila ruhadarabot és félrehajította. Aztán a hátára fordította az ellenfelét és a combjai közé lökte a kezét, ujjaival kitapintva a csiklóját.
- Ó, ne... ne...! - zihált Bronwyn.
- Ó, igen. Tetszik, nemde? - vigyorgott a szőkeség, tovább mozgatva ujjait.
- Ne... ne...
- De igen, Bronwyn. Hajrá! Gyerünk csak! - mélyesztette bele mutatóujját Sarah ellenfele vágatába.
Wendy csak ült a helyén és megbabonázva figyelte, ahogy a szeretője felülkerekedik az ellenfelén. Érezte, hogy az ágyéka kezd nedvesedni a walesi lány nyögéseitől, miközben az kétségbeesetten próbált kiszabadulni Sarah szorításából.
- Ez az, bébi. Elkaptad – suttogta élvezettel teli hangon.
- Ó... ne...! A pokolba! - sikoltozott Bronwyn, ahogy Sarah még mélyebbre tolta belé az ujját.
- Gyerünk csak! Mutasd meg, mit tudsz!
Bronwyn tovább zihált, majd a teste megfeszült, ahogy rátört az orgazmus, szemei pedig elkerekedtek, ahogy felpillantott a rá vigyorgó szőkeségre. Amikor az érzés végül elmúlt, teste kimerülten ernyedt el a padlón.
- Pont Miss Lawtonnak. Az állás 1:0 – jelentette be Jacqueline.
- Ez az! Szép menet volt, bébi! - lelkendezett Wendy, szarkasztikusan Saskiára vigyorogva.
A közönség hangosan tapsolt. Szemmel láthatóan meglepte őket, hogy Sarah máris megszerezte a vezetést. A szőke lány a sarokban ácsorgott, miközben várta, hogy Bronwyn magához térjen.
Pár pillanat múlva a walesi lány talpra állt és rá pillantott. Babaszerű arca tébolyult kifejezésbe merevedett, légzése pedig egyre nehézkesebbé vált. Hevesen sietett vissza a szőnyeg közepére és letérdelt Jacqueline elé, várva, hogy a szőke lány csatlakozzon hozzá.
Sarah elmosolyodott és szembe térdelt dühös kis ellenfelével.
- Te rohadt kis marhatöcskölő! - szűrte a fogai között a walesi lány. - Szerencséd volt. Most már viszont hamarosan kegyelemért fogsz sikoltozni.
- Azt majd meglátjuk, nem igaz? - válaszolta Sarah mosolyogva.
Ez olyan volt Bronwyn számára, akár a vörös posztó a bikának. A walesi lány rávetette magát és leteperte, leverve a szemüvegét. Jacqueline lépett közbe, szétválasztva őket. A jelet azonban hamar megadta és a dühödt kis kelta ismét rávetette magát Sarah-ra, egy gyors mozdulattal letépve a bikini alsóját, feltárva a szőke lány apró pihék borította meztelen ágyékát.
- Ó, milyen édes! - vigyorgott, miközben szétfeszítette Sarah combjait és vehemensen dörzsölni kezdte a csiklóját. - Lássuk, milyen jó is vagy valójában!
- Egek... te rohadt ki...
- Ó, igen! Látom, hogy tetszik.
Bronwyn többi ujjával ellenfele bejáratát kezdte dörzsölni, hangos nyögéseket csalva elő belőle. Sarah kapálózott, ahogy próbált kiszabadulni, de ellenfele túl erősen tartotta.
- Egek... A fenébe is...! Ne... ne...!
- Lássuk csak, meddig jutunk! - suttogta Bronwyn vigyorogva és belé tolta egy ujját, miközben hüvelykujjával tovább izgatta Sarah csiklóját.
A szőke lány tovább vergődött és nyöszörgött.
- Most már nem vagy olyan magabiztos, nemde? - vigyorgott a vörös hajú lány. - Gyerünk! Sikolts csak!
- Nem... nem... Nem adom fel...
- Mégis minek ez az akaratosság? Nem maradt már semmid, újonc.
A kis szőkeség nem válaszolt, csak hangosan felsikoltott, amikor felért a csúcsra, telefröcskölve nedveivel a szőnyeget.
Bronwyn vigyorogva közelebb hajolt, lenyalta az ujjára ragadt nedveket, majd nyomott egy csókot Sarah ajkaira.
- Siess, hogy befejezhessük ezt az egyészet! - motyogta, majd felállt, fogadva a közönség tapsviharát.
- Pont Miss Evansnek. Az állás 1:1.
Sarah óráknak tűnő ideig hevert mozdulatlanul.
Egek! Ez erős volt – gondolta.
- Ó! Ez egy kicsit sok volt neki – vigyorgott Saskia Wendy-re.
- Egy pillanat és minden rendben lesz. Neked jobban kellene tudnod ezt, mint bárkinek – vágott vissza a lány vehemensen.
- Touché – sóhajtott Saskia és beleivott az italába, majd észrevette, hogy Patricia rá mosolyog.
Sarah hamarosan magához tért és szembetérdelt feszülten várakozó ellenfelével.
- Itt az idő, hogy befejezzük – hörögte.
Amikor megkapták a jelet, Sarah megragadta az ellenfelét. Egyik karját a dereka köré fonta, másikkal pedig megragadta a tarkóját. Bronwyn torkára nyomta a nyelvét, amire az önkéntelenül is ugyanúgy válaszolt. Aztán a két lány félre billent és megkezdődött a birkózás, hogy valaki a hátára fektesse a másikat.
Előre-hátra hemperegtek, úgy tépve egymást, mint a vadmacskák. Aztán Bronwyn hirtelen ellökte Sarah-t, aki pont a hátára érkezett. Meglátva a lehetőséget, a walesi lány szétfeszítette ellenfele combjait és közéjük helyezkedett, dörzsölni kezdve vágatát és csiklóját.
- Ó... ne...! Ne megint!
- De igen, Sarah. Gyerünk! Küzdj csak!
A szőke lány összeszorította a fogait és igyekezett ellenállni a benne gyülemlő feszültségnek. Megragadta Bronwyn csuklóját és közelebb rántotta őt, majd igyekezett minden erejével ellökni.
- Ez az, újonc...! Gyerünk...! Te is tudod, hogy... már közel vagy – zihálta Bronwyn. Izzadtságcseppek csillogtak mindenhol a testén.
Sarah látta, hogy ellenfele egyre nehézkesebben zihál, és elég is volt egy újabb lökés, hogy eltávolítsa őt magáról, a hátára teremtve a szőnyegen.
- Ó, ne...! Ne! - nyögte a kelta lány, ahogy a szőkeség fölébe kerekedett.
- Kifáradtunk, kifáradtunk? - cukkolta Sarah tehetetlen ellenfelét.
Bronwyn hevesen kapálózott, ahogy szőkeség belé hatolt és igyekezett ellenállni a benne zajló folyamatoknak. Vonaglott a szőnyegen és hangosan zihált, míg végül az orgazmus le nem taglózta.
Mielőtt felállt volna, hogy engedje elernyedni, Sarah még sebtében szájon csókolta őt és elvigyorodott.
- Pont Miss Lawtonnak, aki vezet 2:1-re. Három perc és kilenc másodperc maradt hátra.
Wendy a csodálattól elkerekedett szemekkel figyelt. Látta már a szeretőjét küzdeni korábban is, de ez most más volt. Ez most igazi, megfontolt, taktikus harc volt.
A walesi lány még mindig a padlón hevert, kezeit az arcára szorítva. Sarah már a szőnyeg közepén térdelt és várta, hogy magához térjen.
- Lenyűgöző – jegyezte meg Patricia Saskia felé fordulva.
- Mondtam neked, hogy van ilyen jó, nemde? - válaszolta a másik nő. - Csak annyit kell tennünk, hogy kicsit felrázzuk a dolgokat. Ki tudja, hol lehet a határ?
- Hmm. Talán majd egyszer meglátjuk.
Bronwyn ismét talpra küzdötte magát és a szőnyeg közepére térdelt, hogy szembenézzen ellenfelével.
Jacqueline letérdelt mellé.
- Biztos vagy benne, hogy folytatni akarod?
- Igen. Szó sem lehet róla, hogy ez az újonc legyőzzön – hörögte, tekintetével Sarah-t méregetve.
- Oké. Akkor gyerünk!
Mielőtt Bronwyn bármit is tehetett volna, Sarah előre lendült és a hátára lökte őt, szétnyomva a lábait és nyelvét mélyen a kelta lány vágatába mélyesztette. A vöröske felnyögött és a szemei elkerekedtek, ahogy a szőkeség ajkai közé vette a csiklóját.
Sarah erősen tartotta őt, ahogy ellenfele vonaglott és nyöszörögve igyekezett kiszabadulni. Nem mintha sok esélye lett volna rá. A walesi lány immáron teljesen összeomlott. Sarah úgy játszott vele, ahogy csak akart, míg végül ismét fel nem juttatta a csúcsra.
Saskia izgatott tekintettel pillantott Wendy-re.
- Csinált már ilyet korábban is? - kérdezte.
- Ó, igen – bólogatott a lány és lehunyt szemmel mosolygott. - Sokszor.
Bronwyn zihálása betöltötte a termet, míg végül az orgazmus el nem árasztotta a testét és nedveivel telespriccelte Sarah arcát.
A szőke lány előre hajolt és mélyen ellenfele szájába tolta a nyelvét, miközben megcsókolta. A kis vöröske teljesen kimerülten terült el a szőnyegen.
- Feladom... Nyertél – zihálta, alig bírva már nyitva tartani a szemét.
- Pont Miss Lawtonnak. Miss Evans feladta. Miss Lawton nyert 3:1-re – harsogta Jacqueline.
A közönség hangos ovációban tört ki. Sarah körbepillantott. A többség a talpán állt. Tudta, hogy kevesen adtak neki bármi esélyt is, hogy legyőzi Bronwynt. Ő pedig most, még mindig kissé idegesen, de a tapasztalatok mámorától elkábulva mosolygott és gyorsan odasietett Wendy-hez, hogy átölelje őt.
- Szép volt, bébi. Tudtam, hogy megcsinálod – suttogta a nagyobb lány.
- Menjünk fel a szobába egy italra...! Vagy hétre! - nevetett a szőkeség.
Amikor visszafordult a szőnyeg felé, látta, hogy Bronwynt talpra segítik és Michelle feltámogatja a szobájába. Egy része nem tudta megállni, hogy együtt érezzen a lánnyal. Látszott, hogy teljesen összeroskadt.
- Gratulálok, Sarah. Ez volt a leglenyűgözőbb debütálás, amit valaha láttam – lépett oda hozzá Patricia, hogy megrázza a kezét. - Nina átadja majd neked a nyereményed hamarosan a szobádban.
- Ööö... köszönöm, Patricia.
- Nos, én is gratulálok, Sarah – mosolygott rá Saskia. - Élvezd az este hátralevő részét!

- Ne aggódj, Saskia! Úgy lesz – nevetett Wendy, miközen Sarah felvette a köntösét és visszaindultak a szobájuk felé.

Folytatása következik!

Vége a VI. résznek!

2017. május 14., vasárnap

Versus VI. rész 2. fejezet

Előzmény: Versus I. rész
Közvetlen előzmény: Versus VI. rész 1. fejezet

Írta: MELD9003
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. augusztus 12.

**************************************************************************


Wendy halkan morogni kezdett, miközben fáradtan tapogatózott a kezével, hogy megtalálja a telefonját és kinyomhassa az ébresztést.
- Fogd már be! - nyöszörgött, laposakat pislogva körbekémlelve a környezetében. - Bébi, kelj fel!
- Mmmm! Mennyi az idő?
- Hét óra.
Szőke barátnője sóhajtott egy nagyot és felült, majd nagyokat pislogva körbenézett és ásított.
- Jobb egy kicsit? - kérdezte Wendy.
- Ja. Egy kicsit. Van valami inni?
- Aha. Tea vagy kávé? - válaszolta a nagyobb lány, amikor észrevette a kikészített tálcát.
- Ó! Remek. Akkor készíts nekünk egy kis teát!
- Egek! Az előző rabszolgádat is halálra dolgoztattad? - fintorgott Wendy.
- Fogd be és készítsd el azt a teát, némber! - kacagott Sarah és játékosan barátnőjéhez vágott egy párnát.
- Szóval így állunk? - kuncogott Wendy és leteperte Sarah-t. - Kit hívsz te némbernek, apróság?
Egy ideig csak hemperegtek a nagy ágyon, kacarászva csikizve egymást. Mint általában, most is Sarah került felülre, leszorítva vörös barátnőjét.
- Megvagy, bébi!
- Oké, oké! Feladom – zihált Wendy.
Egy ideig csak bámulták egymást, majd az ajkaik találkoztak. Wendy mélyen Sarah szájába tolta a nyelvét, miközben kezei bebarangolták a szőke lány hátát, megállapodva a fenekén. Szenvedélyesen felnyögött, ahogy érezte, hogy a másik ujjai végigsimítanak belső combján. Légzése egyre nehézkesebbé vált.
A pillanat hirtelen tovaszállt, amikor kopogtatás hallatszott az ajtó felől.
- Fenébe! - morgott a nagyobb lány. - Pedig már majdnem letepertelek.
- Mondtam neked, hogy nem lehet. Nem akarom kikészíteni magam már a meccs előtt.
Sarah maga köré tekert egy törölközőt és kinyitotta az ajtót. Nina állt odakinn egy vállfára akasztott fehér selyem köntössel a kezében.
- Ó, elnézést, kisasszony! Felébresztettem?
- Ööö, nem. Dehogy. Épp megfelelő az idő.
A szobalány átadta a köntöst és egy kártyát.
- 9:20 körül visszatérek, hogy bekísérjem a fő helyiségbe, kisasszony.
- Rendben. Köszönöm, Nina – mosolygott Sarah, majd becsukta az ajtót. Letette a köntöst az ágyra és a kezébe vette a kártyát. - A fenébe! - kiáltott fel.
- Mi a baj? - kérdezte Wendy összevont szemöldökkel.
- Összeraktak azzal a rohadt Bronwynnal. Azzal a zakkant kis walesi ribanccal.
- Hogy az a jó büdös...! - morgott a nagyobb lány.
- Igen, pontosan. Teljesen ki fogok készülni. Láttad, mit tett Victoriával is.
Wendy elmosolyodott és próbálta megnyugtatni a szeretőjét.
- Igen, tudom. De te jobb vagy nála. Az a csaj eléggé pehelysúlyúnak tűnt.
- Hmm. Majd meglátjuk.
Amikor levette a köntöst a vállfáról, talált alatta egy királykék bikini alsót.
- Ó! Nagyon csinos – morogta, miközben felmutatta a ruhadarabot Wendynek.
- Abbahagynád a rinyálást? Nagyon jól fogsz festeni benne. A fenébe is, már akkor istenien festettél, amikor felébredtél.
- Az még az előtt volt, hogy kiderült, kivel kell szembenéznem. Inkább lezuhanyzom – puffogott a szőkeség és visszadobta a ruhát az ágyra, miközben kiviharzott a fürdőszobába.
Fél órával később, amikor kijött a fürdőszobából, az ágy sarkán ücsörögve találta Wendyt, amint az épp a tévét nézi. A nagyobb lány felé fordult és mosolyogva figyelte, ahogy szárítkozik.
- El kellene egy segítő kéz? - vigyorgott.
- Nem, köszi – mosolygott vissza Sarah. - Inkább dobd ide azt a bikini alsót, kérlek!
Wendy odaadta neki a ruhadarabot, a szőkeség pedig belebújt.
- Helyes – lelkendezett a nagyobb lány. - Megmondtam neked, hogy istenien fogsz festeni benne.
- Hmm. Megteszi, azt hiszem – mérte végig magát Sarah a tükörben.
- Várj csak! Van egy ötletem – csivitelte Wendy és a táskájához sietett, hogy elővegyen belőle egy üveg kék körömlakkot.
- Most ugye csak viccelsz?
- Ó, nyugi már! Észveszejtően fogsz kinézni, ígérem.
- Akkor csináld! Ha muszáj – sóhajtott Sarah és a szemeit forgatta. - Legalább megy vele az idő.
Az idő sokkal gyorsabban telt, mint ahogy számítottak rá. Mindketten az ágy sarkán ültek és figyelték, ahogy a falióra mutatója negyed tízet üt. Sarah a köntösében ücsörgött és ujjai a lepedővel játszottak. Körmeit tökéletesen kifestették és az arcát is kisminkelték, vastagon rákenve némi kék szemfestéket.
- Még mindig úgy gondolom, hogy úgy festek, mint egy bohóc – mondta a tükörre pillantva.
- Dehogy festesz úgy, a kelletlenkedő mindenedet! - csattant fel Wendy. - Órákat töltöttem azzal, hogy gyönyörűen nézz ki, szóval csak ne rinyálj!
Épp ekkor kopogtatás hallatszott az ajtó felől, Sarah arcából pedig egy pillanat alatt kifutott minden szín.
- Nos, itt az idő, bébi – mosolygott a nagyobb lány.
- Hát akkor gyerünk! - válaszolta Sarah és vett egy mély levegőt.
- Szép estét, kisasszony! - üdvözölte Nina, amikor a szőkeség kilépett az ajtón.
- Szép estét, Nina! - válaszolta a másik idegesen, felfigyelve a kissé távolabb ácsorgó Bronwynre és Michelle-re.
Egy örökkévalóságnak tűnő kényelmetlen hallgatás után Michelle a kollégája felé fordult és bólintott.
- Kérem, kövessen, kisasszony! - csivitelte Nina és mindannyian elindultak lefelé a lépcsőn. Bronwyn és Michelle haladt elől, Sarah gyomra pedig görcsbe rándult az idegességtől.
- Jesszusom! Mindjárt rosszul leszek, Wend – suttogta.
- Ne aggódj, bébi! Minden rendben lesz.
Mire észbe kaptak, már a fő helyiség hatalmas dupla ajtaja előtt ácsorogtak. A két ellenfél immáron egymás mellett állt és a bemutatásukra vártak. Wendy átölelte még egyszer a barátnőjét és adott egy csókot az arcára.
- Sok sikert, bébi! Nekem most mennem kell, hogy leüljek.
- Oké. Menj csak! Minden rendben lesz. Hamarosan látlak majd.
Wendy átfurakodott a tömegen, hogy helyet foglaljon Saskia mellett. A két versenyző rövid pillantásokat váltott, mielőtt Bronwyn megtörte volna a csendet.
- Nos, megmondtam, hogy hamarosan ismét látjuk egymást, nem igaz, Sarah? - mondta erős walesi akcentussal.
- Hmm. Nem hittem volna, hogy ilyen hamar lesz – mosolygott rá idegesen Sarah.
- Ó, ne aggódj! Kíméletes leszek veled és gyorsan végzek. Hiszen még csak újonc vagy – vigyorgott.
- Nagyon szépen köszönöm – válaszolta a szőkeség szarkasztikusan.
A walesi lány rá kacsintott, majd a leterített szőnyeg felé indult Patricia bemutatása után. Szokás szerint nekikezdett a küzdelem előtti bemelegítő nyújtásaihoz és ugrálásaihoz, majd megállt, levette a köntösét és átadta azt Michelle-nek, felfedve lila tangáját. Patricia rá mosolygott és tovább haladt a bemutatással.

- Most pedig, hölgyeim, egy új versenyzőnk következik, aki ma este csatlakozik hozzánk, és biztos vagyok benne, hogy mind bátorítólag fogjátok fogadni. Bemutatom Miss Sarah Lawtont.

2017. május 10., szerda

Versus VI. rész 1. fejezet

Előzmény: Versus I. rész
Közvetlen előzmény: Versus V. rész 5. fejezet

Írta: MELD9003
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. augusztus 12.

**************************************************************************


A debütálás


- Gyerünk, bébi! Küldd le a maradékot! Megjött – mondta Wendy, miközben figyelte, ahogy Saskia BMW-je leparkol az épület előtt.
- Ó! Remek – sóhajtott Sarah és letette a poharát a bárpultra. - Majd találkozunk, Ted.
- Ja. Majd találkozunk, lányok – válaszolta a csapos, figyelve, ahogy a másik kettő kilép az ajtón.
A lányok átvágtak a parkolón Saskia felé, aki, mint általában, most is patyolat tiszta és tükörsimára vasalt tengerészkék kosztümöt viselt, rikító vörös tűsarkút és hatalmas napszemüveget.
- Helló! Hogy vagytok ma? - kérdezte az idősebb nő, miközben berakták az utazóbőröndöket a csomagtartóba.
- Jól, köszönjük – csivitelte Wendy behuppanva a hátsó ülésre. Sarah szótlanul foglalta el az anyósülést és kissé idegesen Saskiára mosolygott.
- Ne aggódj, Sarah! - mondta az idősebb nő, elfordítva a slusszkulcsot. - Biztos vagyok benne, hogy minden rendben fog menni.
Egy hét telt el azóta, hogy először jártak Boxton Hallban. Sarah számára azonban ez a hét talán túl gyorsan is elment. Ez volt az, ami ezen az estén végig a fejében járt. Wendy pedig nem igazán segített ebben, hiszen egész héten csak erről az estéről beszélt, ami szőke barátnőjét csak még idegesebbé tette. Alig tudott figyelmet fordítani a tennivalóira, így az ideje (és a pénze) nagy részét a Red Lionben töltötte Wendy társaságában, vagy kettesben a másik lány hálószobájában, hogy kicsit „gyakoroljanak”. Nem gondolta meg magát a vállalásával kapcsolatban, most pedig már nem is hátrálhatott meg, hogy cserben hagyja Patriciát.
- Ó, minden pénz a megfelelő helyre kerül. Tisztán érzem – mondta és az ablakon kitekintve figyelte az elsuhanó tájat.
- Szeretnétek valami zenét? - kérdezte Saskia.
- Ja. Nyomd csak be a rádiót! - vágta rá Wendy.
Sarah csak sóhajtott és a szemét forgatta, ahogy a helyi rádió hangja felhangzott a hangszórókból.
- Pompás. Némi Bon Jovi meg asztalos munka reklámozás. Igazán hasznos, köszönöm szépet. - Fészkelődött egy kicsit az ülésben és megpróbált elszundítani.
Úgy egy óra múlva, amikor begördültek a pompás ornamentikával kikovácsolt kapun, Wendy gyengéden megütögette Sarah vállát.
- Ébredj, bébi! Itt vagyunk.
- Mmm. Hm...? Hogyan?
- Itt vagyunk.
- Ó! Rendben.
- Jól aludtál? Elég kényelmes volt az ülés? - mosolygott rá Saskia.
- Ööö... megteszi.
Keresztülhaladtak az udvaron, majd Saskia leparkolt, hogy a trió csatlakozhasson a hatalmas tölgyfaajtónál várakozó Perkins-hez.
- Neked legalább nem kell így kicsípned magad, bébi. Ez a gönc belekerült egy vagyonba – morgott Wendy.
- Ó, mindjárt megszakad a szívem – fintorgott Sarah. - Rajtad legalább lesz egyáltalán valami. Én tök meztelenül fogok birkózni egy eszeveszett ribanccal, aki félholtra akar kefélni a közönség előtt.
- Ó! Sajnálom. Még mindig nagyon ideges vagy?
- Hát... csak egy kicsit. Gyere! Inkább menjünk be!
- Szép napot, hölgyeim! Elkérhetem a csomagjaikat? - lépett előre a komornyik.
- Köszönjük, Perkins – mosolygott rá Saskia.
Végigsétáltak a folyosón, be a fogadó szobába, ahol Patricia már várta őket, az alkalomhoz illően kiöltözve.
- Helló, Sarah! Reméltem, tudok veled pár szót váltani, mielőtt elvonulnál felkészülni a műsorra.
- Ó! Oké.
- Nos, a mai rendezvény kilenckor kezdődik majd. A tiétek lesz a második páros a menetrendben, úgyhogy, reményeink szerint, fél tízkor már a szőnyegen leszel.
- 9:35-re pedig már a padlón – viccelődött Sarah.
- Esélytelen – kacagott fel Patricia. - Bárki, aki le tudja győzni Saskiát, elég jó kell hogy legyen, hogy állhassa a sarat nálunk.
- És kivel fogok megküzdeni? - kérdezte a szőke lány.
- Azt még nem döntöttük el. De ne aggódj! Olyasvalaki lesz, aki kellőképp megfelelő partnered lesz.
- Ki dönt erről? - kérdezte Wendy.
- Én vagy Saskia. Ő a helyettesem.
- Ó! Értem – pillantott Sarah a szemüvege felett Wendy-re.
- Megteszem, ami tőlem telik – vont vállat mosolyogva Saskia.
- Fél nyolc körül az egyik szolgálólány, Nina vagy Michelle, be fogja vinni a köntösödet és a felszerelésedet a szobádba. Továbbá adni fog egy kártyát a ma esti párosításokkal is – tájékoztatta Patricia.
- Oké.
- Mi is a méreted?
- Tízes.
- Mit szeretnél jobban? Tangát vagy bikini alsót?
- Egyértelműen bikini alsót, köszönöm.
- Hmm... a tanga szerintem is túl merész lenne hozzád – vonta össze a szemöldökét Saskia.
- Hagyjál lógva! Egyszerűen csak nem szeretem, oké? - morgott a szőke lány.
- De az enyémet szereted – vigyorodott el Wendy barátnője fülébe suttogva. - Van már elég belőle a szekrényedben.
- Csss!
- Rendben! - pillantott Patricia felvont szemöldökkel Saskiára. - Perkins megmutatja a szobádat, én pedig majd még meglátogatlak titeket később.
Patricia meghúzta az ajtónál lógó kötelet, majd leült a barátja mellé. Amikor pedig a komornyik megérkezett, Saskia Sarah felé fordult.
- Akkor majd később találkozunk, Sarah – mosolygott rá. - Sok sikert!
- Köszönöm – válaszolta a lány kurtán és követte Perkinst a szobájához. Miközben Wendy-vel követték a csomagokat cipelő komornyikot, halkan sugdolóztak.
- Láttad azt a számító vigyort, ahogy rám nézett? Sok sikert, azt mondja. Sok sikert a francokat! Biztos összerak majd valami eszeveszett ribanccal – dohogott a szőke lány.
- Ezt nem tudhatod biztosan – próbálta megnyugtatni Wendy. - Az is lehet, hogy Patricia dönt majd.
- Tudom, oké? De ha Saskia kezébe kerül a döntés, alaposan fel kell majd kötnöm a gatyamadzagot.
- Itt is vagyunk, hölgyeim – intett Perkins a szoba felé.
- Köszönjük – mosolygott rá Wendy és bezárta maguk mögött az ajtót. - Egek, nézd mekkora ágy! - sóhajtott, miután körbenézett a helyiségben. - Mit szólnál még egy gyors gyakorlómenethez?
- Szó se lehet róla – morgott Sarah. - Inkább egy italt szeretnék és egy kis pihenést.
- Oké, bébi – mosolyodott el a nagyobb lány. Magához ölelve barátnőjét és nyomott egy csókot az arcára. Aztán ismét köre nézett, keresve a kötelet, amit meghúzhat, de csak egy telefont talált az asztalon. - Á! – kapta fel.
- Halló! Hatos szoba? - szólalt meg egy hang a vonal túlsó végén.
- Igen. Szeretnénk kérni két gin-tonikot jéggel a szobánkba, kérem.
- Természetesen, kisasszony.
- Köszönöm – válaszolta Wendy és letette a kagylót, majd Sarah felé fordult, aki kifelé bámult az ablakon. Az arcán együtt érző kifejezés jelent meg és odalépett a barátnőjéhez, hogy átölelje.
- Gyönyörű a kert, nem igaz? - próbálta kissé elterelni a másik gondolatait.
- Hmm. Sétálhatnánk egyet holnap... Ha még képes leszek rá egyáltalán – húzta el Sarah a száját.
- Ne már, bébi! Akárkit is állítanak ki ellened, te lazán elvered. Biztos vagyok benne.
- Hát azt nagyon remélem.
Ekkor kopogtatás hallatszott az ajtó felől. Sarah oda ment és kinyitotta az egyik szobalány előtt, aki fehér blúzban és térdig érő fekete szoknyában várakozott odakint.
- Az italaik, kisasszony – nyújtotta át mosolyogva a tálcáját.
- Köszönjük – motyogta Sarah. - Mi is a neve?
- Nina vagyok, kisasszony. Én leszek ma este a szolgálatukra – hajtott fejet a szobalány.
- Ó! Rendben.
- Ez lenne minden, kisasszony?
- Ööö... igen. Köszönöm, Nina.
- Szolgálatára, kisasszony. Később visszatérek az öltözékével – mosolygott a lány, majd a lépcső felé indult.
Sarah becsukta az ajtót és Wendy felé fordult.
- Egek! Ez nagyon fura volt – kuncogott a szőke lány.
- Mire gondolsz?
- Hát ez a sok „igen, kisasszony”, meg „szolgálatára, kisasszony”... Ez a lány annyi idő, mint én, ha nem idősebb, mégis úgy beszél hozzám, mintha egy trottyos arisztokrata lennék, vagy ilyesmi.
- Engem nem zavar. Könnyen meg tudnám szokni – kortyolt bele Wendy az italába. - Gyerünk, igyál te is, aztán ágyba bújhatunk pár órára, ha az segít feltöltődni.
Gyorsan felhajtották az italaikat, majd levetkőztek és bebújtak a takaró alá. Wendy hátulról átölelte a szeretőjét.
- Mmm! Ez az ágy valami mennyei – dorombolta, miközben gyengéden csókolgatta Sarah tarkóját.
- Nehogy bármi is eszedbe jusson! Aludni szeretnék.
- Ünneprontó – morogta a nagyobb lány, tovább csókolgatva barátnője hátát.
- Hagyd abba, Wendy! Épp elég, hogy ennyire ideges vagyok. Ha még fel is izgatsz mellé, biztosan nem lesz esélyem.
- Jól van, na! Akkor hagylak aludni – mosolygott Wendy és beállította a telefonja ébresztőóráját.
Kényelmesen elhelyezkedtek és a nagyobb lány még egyszer megcsókolta a szeretője arcát.

- Minden rendben lesz, bébi – suttogta, Sarah azonban már csak félálomban morogva válaszolt.

2017. január 18., szerda

Versus V. rész 5. fejezet

Előzmény: Versus I. rész
Közvetlen előzmény: Versus V. rész 4. fejezet

Írta: MELD9003
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. július 31.

**************************************************************************


- Nos, mit gondolsz? - kérdezte Patricia Sarah-tól.
- Hmm... Azt hiszem, rendben van. Bár egy kicsit különbözik attól, mint amire számítottam.
- Megmondtam, hogy így lesz, nem? A barátnőd viszont, úgy tűnik, élvezi.
Sarah Wendy felé pillantott.
- Minden rendben, Drágám?
- Naná. Jöhet a következő – válaszolta a nagyobb lány kissé ittasan elvigyorodva.
A szőke lány elmosolyodott és Patriciára nézett.
- Bocsánatot kérek. Gondoskodok róla, hogy ne kapjon többet.
- Ugyan. Semmi gond. A következő küzdelem öt perc múlva kezdődik.
A játékvezető most már aismét a szőnyeg közepém állt, bemutatva a következő menet ellenfeleit. Az első egy alacsony lány volt, aki vörös haját kontyba fogta és hevesen ugrálva melegített. A játékvezető Bronwyn Evans-ként mutatta be. Aztán a lány kibújt köntöséből, hogy felfedje zöld tangáját. Sarah végigmérte az alacsony harcost, miközben az az ellenfele feltűnésére várt. Nagyjából ugyanakkora volt, mint ő. Nagyjából százhatvan centi lehetett, elefántcsontszín bőrrel, kis mellekkel és feszes kis hátsóval. Az arca babaszerű volt édes mosollyal és kék szemekkel.
- Á! Micsoda kis cukiság! - lelkendezett Wendy.
- Hogy? Ó, igen. Eléggé cuki – nevetett Saskia. - De várj csak, amíg meglátod akcióban!
A másik lány az volt, akivel korábban már találkoztak. Victoria. Ballerinakontyban viselte a haját és amikor levette köntösét, feltárult fekete bikinialsója. Meglehetősen karcsú volt kis mellekkel. Jó tíz centivel magasabb volt Bronwynnál, aki mindekőzben további nyújtógyakorlatokat végzett a sarokban.
Jacqueline a szőnyeg közepére hívta a lányokat, akik térdre ereszkedtek és figyelték egymást, hogy ki mozdul először.

- Ezt figyeld! - suttogta Saskia.
Hirtelen Bronwyn nekilendült, a hátára lökve ellenfelét. Megpróbált fölébe kerekedni, de túl lassú volt. Victoria elgördült előle, a vörös lány pedig arcra esett. Kihasználva a lehetőséget, a magasabb lány megpróbálta leszorítani ellenfelét. A hátára ült és megragadta a lábait, hogy Boston crab-fogásba1 rántsa. Bronwyn azonban kiszabadult és pár pillanat múlva ismét egymásnak feszültek, vadállatokként hempergőzve a szőnyegen, próbálva leteperni egymást.
- Egek! Ez aztán intenzív – kerekedett el Sarah szeme.
- Nos, ha busás jutalmat akarsz, azért meg is kell dolgoznod – válaszolta Saskia.
A két lány közvetlenül az ő asztaluk előtt küzdött. Minden nyögés és szuszogás tisztán hallható volt. Victoria megpróbálta ismét hasra teperni a kis walesi lányt. Ezúttal sikerrel járt és megragadta Bronwyn tangáját, hogy lerántsa azt és egyenesen az asztalra hajította. Wendy felkapta a ruhadarabot és széles mosollyal az arcán Sarah felé fordult.
- Tedd azt le! - suttogta a szőke lány, a szemüvege felett pillantva barátnőjére. Az csak nevetett és visszadobta a tangát, hogy ismét a küzdelem felé fordítsa figyelmét.
Mostanra Victoria már a hátára fektette Bronwynt és óvatosan masszírozta ujjai hegyével a csiklóját.
A walesi lány hevesen nyöszörgött és rázkódott.
- Ugyan már, Bronwyn! Mindketten tudjuk, hogy jobb vagy ennél – ingerelte Victoria. - Gyerünk! Küzdj!
A másik lány tovább nyögött és erőtlenül próbált kiszabadulni.
- Gyerünk, Bronwyn! Adj bele mindent! - kiáltotta az ellenfele, miközben belé tolta az ujjait.
A walesi lány nem bírta már sokáig és megfeszült a teste, amikor rátört az orgazmus. Victoria engedte őt elernyedni és a közönség tapsvihara közepette felegyenesedett.
- Pont. 1-0 Miss Heywoodnak – jelentette be Jacqueline.
Úgy tíz perc múlva Bronwyn ismét talpon volt és visszatért a szőnyeg közepére, ahol Victoria várta őt. Letérdeltek és pillanatok múlva hevesen ellenfelére vetette magát. Ezúttal jó fogást talált a magasabb lányon, a hátára teremtve őt és hevesen izgatni kezdte annak mellbimbóit.
Victoria hevesen nyögött és próbált kiszabadulni, miközben Bronwyn megszabadította a bikini-alsójától, feltárva simára borotvált ágyékát. Széttolta Victoria lábait és közéjük helyezkedett, egymáshoz dörzsölve csiklójukat.
- Na gyerünk! Most mutasd meg, mit tudsz! - vigyorgott, figyelve a vergődő Victoriát.
Sarah és Wendy megbabonázva figyelték, ahogy a két küzdőfél hevesen izzadva gyűri egymást. Testük előre-hátra mozgott, miközben próbálták belehajszolni a másikat az extázisba. A közönség szinte néma csendben várakozott, minden figyelmét a kibontakozó jelenetre összpontosítva. Az eredmény egyre egyértelműbb lett, ahogy Bronwyn leteperte ellenfelét és rákényszerítette akaratát.
Lassan egyre többen tapsolni kezdtek, míg végül önfeledt ováció fogadta, amikor Victoria háta megfeszült és a lány felsikoltott.
- Elkaptalak – vigyorgott Bronwyn.
- Pont Miss Evansnek. Az állás 1-1. 3 perc 28 másodperc maradt hátra.
- Egek, és csodálatos! - vigyorgott Wendy Sarah-ra.
- Hmm. Tényleg egész jó – bólintott a szőke lány.
Victoria még mindig a padlón hevert. Úgy tűnt, az orgazmus teljesen letaglózta. Beletelt pár percbe, amíg fel bírt tápászkodni és ismét a szőnyeg közepére térdelt, ahol Bronwyn már türelmetlenül várta őt.
A walesi lány igyekezett rávenni ellenfelét, hogy ő tegye meg az első lépést.
- Gyerünk, Vic! Adj bele mindent! Azt hiszed, e tudsz győzni?
Victoria tekintete elborult és megpróbált Bronwyn fölé kerekedni, aki azonban fürgén elgurult az útjából, engedve, hogy a magasabb lány a padlóra csattanjon.
Szélesen elvigyorodott és ellenfele lábai közé helyezkedett.
- Ne! Ne megint! - nyöszörgött Victoria.
- Ó, de igen! Senki sem ússza meg, ha kikezd velem – szűrte a fogai között Bronwyn és ismét ellenfele ágyékának kezdte dörgölni a sajátját.
- Ne... ne...! Nem bírom tovább... Nem bírom tovább – nyöszörgött Victoria.
- Naná, hogy bírod. Ne légy nyámnyila, Victoria!
Hangos tapsvihar söpört végig a helyiségen, ahogy a magasabb lányon ezúttal még intenzívebb orgazmus söpört végig. Könny csorgott le az arcán, ahogy vonásai megnyúltak a fáradtságtól.
- Pont. Az állás 2-1 Miss Evans javára. 1 perc 17 másodperc maradt hátra.
- Ne, ne! Kérem. Feladom – nyöszörgött Victoria.
Jacqueline a közönség felé fordult.
- Miss Heywood feladta. 2-1-re győzött Miss Evans.
Bronwyn diadalmasan felemelte a kezeit és körbejárt az asztalok között.
- Visszakérhetném a tangámat? - állapodott meg végül mosolyogva.
- Hát persze – válaszolta Patricia és átnyújtotta a ruhadarabot. - Bronwyn, ő itt Sarah. Meglehet, hogy ő is csatlakozik hozzánk hamarosan.
- Ó! Nagyon jó. Örülök, hogy megismerhetlek, Sarah – mosolygott a lány és felé nyújtotta egyik izzadt kezét.
- Én is – szorította meg a felajánlott jobbot a szőke lány. - Szép munka volt.
- Köszönöm. Akkor még találkozunk, Sarah – kacsintott a vörös lány, majd kisétált a szobából.
- Elvonulhatnánk valahova, ahol nyugodtan tudunk beszélni? - fordult Sarah Patriciához.
- Ahogy kívánod. Kövess!
Mind a négyen visszatértek a fogadószobába, ahol először találkoztak vendéglátójukkal.
- Nos, Sarah, itt van az ajánlatom. Az alap díj meccsenként kétszáz font, ami háromszázötvenre emelkedik, ha nyersz. Döntetlen esetén kétszáz-hetvenötöt kapsz. Elfogadhatónak tűnik?
- Hm... igen. Jól hangzik – válaszolta a szőke lány lenyűgözötten, majd Wendy felé fordult. A másik lány arcán levakarhatatlan mosoly ült, szemei hevesen csillogtak.
- Tedd meg! - könyörgött. - Tedd meg, kérleeeek!
- Oké! - sóhajtott a szőke lány. - Hol kell aláírnom?
- Nem kell aláírnod semmit – mosolygott Patricia. - Ez csak egy informális megállapodás közted és köztem, hogy küzdeni fogsz, amikor időpontot tudunk egyeztetni. Rendben?
- Rendben.
- Helyes. Ugyanis szeretném, ha a hétvégi rendezvényünkön ringbe szállnál.
- Ööö... oké – válaszolta a szőke lány idegesen.
- Helyes – lelkendezett az idősebb nő. - Nos, visszatérhetünk a fő szobába?
Visszasétáltak a folyosón, miközben Patricia Saskia felé fordult.
- Nos, egy más meg van. Most már csak Wendyre van szükségünk.
- Ne aggódj! - vigyorgott számítóan Saskia. - Meg fogjuk szerezni.



Vége az V. résznek!

1Boston crab: Bírkózó fogás. Lényege, hogy az egyik küzdőfél a hasára gyűri ellenfelé, majd megragadja a lábát és félig ülő pázba helyezkedve, hátát a másik feje felé fordítva, úgy húzza fel annak az egyik lábát, hogy a láb és a hát is megfeszüljön. Lényege a gerincre kifejtett nagy nyomás elérése.

2017. január 15., vasárnap

Versus V. rész 4. fejezet

Előzmény: Versus I. rész
Közvetlen előzmény: Versus V. rész 3. fejezet

Írta: MELD9003
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. július 31.

**************************************************************************


Két lány a bejárati ajtó előtti lépcsőn állt, figyelve az érkező vendégeket. A terebélyes, murvával borított terület az udvarház előtt kezdett megtelni autókkal a legnevesebb márkákból. Sorra érkeztek a Jaguárok, a BMW-k, a Porschék és a Ferrarik, melyekből tucatnyi jól öltözött és ránézésre is igen sikeres nő szállt ki, a bejárati ajtó felé indulva.
- Basszanak szájba, ha ezeknek nincsenek úgy eleresztve, hogy s mi egész életünk felvásárlása csak zsebpénz legyen nekik – kacagott Wendy.
- Csss! Lehalkítanád kicsit a hangodat legalább? - sziszegte Sarah. - És, az Isten szerelmére, húzd már lejjebb azt a ruhát!
- Nekem jobb ötletem van. Miért nem megyünk fel az egyik olyan szobába és ott teljesen lehúzom neked – vigyorgott a nagyobb lány, átkarolva szőke barátnőjét.
- Nagyszerű. Most féltékeny vagy – morogta a másik.
- Badarság. Tökéletesen megvagyok.
Sarah mindentudóan a barátnőjére nézett.
- Jó, hagyjuk! - horkantott az. - De akkor sem vagyok féltékeny.
- Á! Szóval itt vagytok – szólalt meg egy ismerős hang mögöttük. - Gyertek! Az asztalunk már meg van terítve.
- Helló, Sas! - vigyorgott Wendy a nőre.
Saskia érzelemmentes kifejezéssel pillantott Sarah-ra.
- Minden rendben lesz. Gondoskodom róla.
- Jól is teszed. Menjünk!
A két lány követte Saskiát a fő szobába és leültek egy megterített asztalhoz. A szoba már majdnem megtelt. Majdnem mindegyik asztalnál már három-négy nő ücsörgött. Az életkori megoszlás eléggé szélesnek bizonyult. Volt ott mindenki a korai húszasoktól a hatvanas éveik közepén járókig. Sarah még arra is felfigyelt, hogy egy-ketten jegygyűrűt is viselnek. Mindenki halkan beszélgetett, néha fojtottan felnevettek, de az egész csak általános pusmogásba olvadt bele.
- Üdv mindenkinek! - ült le melléjük Patricia. - Várjátok már a ma esti bemutatót?
- Fogalmazhatunk úgy is – válaszolta Sarah.
- Helyes. Mi a helyzet a barátnőddel? - pillantott az idősebb nő Wendy-re.
- Ööö... azt hiszem, kicsit még túl nagylelkűnek is találja a vendégszeretetedet.
- Szóval úgy! - nevetett fel Patricia. - De legalább jól érzi magát. Most bocsássatok meg egy pillanatra!
Patricia felállt és a szőnyeg közepére sétált. Visszafogott taps kísérte az érkezését. Hosszú, vörös ruhát viselt könyékig érő fekete kesztyűvel.
- Jó estét, hölgyeim! Csak szeretném megragadni az alkalmat, hogy ismét üdvözöljelek titeket Boxten Hallban és reményemet fejezzem ki, hogy élvezni fogjátok a ma esti műsort. Köszönöm. Most pedig, anélkül, hogy tovább szaporítanánk a szót, átengedném a szót a játékvezetőnknek, Jacqueline-nak, hogy bemutassa az első két versenyzőnket.
Egy köpcös nő jelent meg fekete pólóban és farmerban, haját lófarokba fogva. Most ő sétált a szőnyeg közepére, miközben Patricia helyet foglalt és a lámpák fénye kihunyt néhány reflektor kivételével, melyek a küzdőteret ragyogták be. Egy fehér selyemköntöst viselő lány bontakozott ki a félhomályból, akit Olivia Dumont-ként mutattak be. Kibújt a köntöséből és átadta azt az egyik szobalánynak. Alatta csak egy kék bikini-alsót viselt.
- A lányok választhatnak a bikini-alsó és a tanga közül – magyarázta Patricia.
- Nos, igen. Úgy néz ki, le kell mondanod a boxeralsódról és a zoknidól – nevetett Saskia.
- Ha-ha. Nagyon vicces – mosolygott rá Sarah szarkasztikusan, majd ismét Olivia felé fordult. Úgy ítélte, a húszas évei közepén vagy végén járhat. Barna haját lófarokba fogta, ahogy kihúzta magát százhetven centis magasságával.
Ahogy körbepillantott, látta, hogy már az ellenfél is megérkezett.
- Ó, egek! - nyögött fel Wendy.
A másik lány sokkal nagyobb volt. Szabályosan Olivia fölé tornyosult. Gyorsan kibújt a köntöséből, hogy felfedje vörös bikini-alsóját. A játékvezető Belle-ként mutatta be őt. A teste valami csodálatos volt hatalmas mellekkel, oszlopszerű combokkal és feszes fenékkel. Az arca barátságosnak tűnt csillogó zöld szemeivel és lágy mosolyával. Szemüvege és két oldalt copfba fogott barna haja még kifejezetten helyessé is tette.
A két lány letérdelt egymással szemben a szőnyeg közepén. Olivia hirtelen rávetette magát óriási ellenfelére, próbálva leteperni őt. A nagyobb lány alig mozdult meg. Laza mozdulattal, támadója köré fonta karjait és magához szorította őt, amitől az hangosan felkiáltott. Sarah kimeredő tekintettel figyelte, ahogy Belle minden erőt kiszorít Oliviából, majd engedi, hogy könnyedén a padlóra hulljon.
- Hogy az a jó büdös... Ez eléggé egyoldalú volt, nem? - hebegte.
- A lányok kapnak egy kis bónuszt, ha vállalják, hogy Belle ellen lépjenek porondra – magyarázta Saskia.
Sarah ismét a küzdőtér felé fordult, ahol Belle már el is távolította Olivia bikini-alsóját, feltárva a lány simára borotvált ágyékát. Majd magához húzta ellenfelét, belé csúsztatta ujjait és izgatni kezdte a csapdába esett lányt. Olivia nyöszörgött és kegyelemért könyörgött, ami hangos tapsvihart csalt ki a közönségből, miközben Belle egyre hevesebben mozgatta benne ujjait.
Olivia hiába könyörgött, Belle addig folytatta, amíg át nem lökte ellenfelét a csúcson.
Olivia erőtlenül vonaglott a másik lány szorításában, amíg a gyönyöre tartott. Néhány néző már talpon állva tapsolt, miközben Jacqueline odalépett a küzdőkhöz és Belle vállára tette a kezét, leállítva a meccset.
- Az állás 1-0 Miss Hughes-nak – jelentette be.
Patricia Sarah-hoz fordult, hogy magyarázatot adjon az eseményekre.
- Minden meccs tíz percig tart. Most, hogy Miss Hughes pontot ért el, megállítjuk az órát és időt adunk Miss Dumont-nak, hogy kissé helyrehozza magát. Amikor jelzi, hogy készen áll, a meccs folytatódik.
- Ó, értem. Kötelező végigküzdeniük a tíz percet? - kérdezte a szőke lány.
- Nem, nem. Bármelyik küzdőfél feladhatja, amikor csak úgy látja jónak.
Sarah Wendy felé fordult, aki közben rendelt egy újabb italt.
- Minden rendben?
- Naná. Imádom – válaszolta az izgatottan.
Sarah elmosolyodott és megrázta a fejét, majd ismét a küzdőtér felé fordította a figyelmét, épp amikor Olivia már épp felkészült a folytatásra. A páros ismét szembetérdelt egymással. Ezúttal Belle lendült támadásba, a hátára teperve ellenfelét. Olivia próbált ellenállni, de Belle köré fonta hatalmas combjait és magához szorította őt. A kisebb lány nyöszörögve rúgkapált, ahogy próbált kiszabadulni, de ettől Belle csak egyszerűbben belé tudta csúsztatni ujjait, miközben hüvelykujjával ellenfele csiklóját kezdte izgatni.
Ahogy látszott, hogy Belle hamarosan ismét pontot ér el, a közönség újra tapsolásba kezdett. A nagyobb lány egyre mélyebbre lökte ujjait Olivia testébe.
A kisebb lány teste ismét megfeszült, ahogy felért a csúcsra. Belle elmosolyodott, amikor érezte, hogy ellenfele barlangja az ujjaira szorul.
Most már a közönség ismét talpon volt és hevesen tapsolt. Jacqueline megérintette Belle vállát, ismét arra figyelmeztetve, hogy engedje el ellenfelét.
- Pont. Az állás 2-0 Miss Hughes-nak. 4 perc 38 másodperc maradt hátra.
- Komolyan azt várjátok, hogy egy ekkora lány ellen álljak ki? - fordult Sarah Patricia felé.
- Egek, dehogy! - nevetett az idősebb nő. - Belle ellenfelei általában maguk kérik, hogy küzdhessenek, mert ez a harc nagyobb díjazással jár. Emellett nagyobb kihívást is látnak benne, hiszen ellene még senki sem győzött.
- Szóval ez aféle extra menet?
- Ó, igen. A legtöbb küzdőpárosítás sokkal jobban kiegyensúlyozott, ahogy látni fogod majd később.
Lenyűgöző módon Olivia hamarosan már ismét talpon volt, hogy harmadszor is szembenézzen Belle-lel, annak ellenére, hogy meglehetősen kimerültnek tűnt.
- Egek! Ennek aztán van vér a pucájában – mondta Wendy.
- Vagy csak idióta – válaszolta Saskia. - Hamarosan vége lesz.
Mintha csak a nő szavait akarná alátámasztani, Belle gyengéden meglökte ellenfelét, aki már ettől elterült. A nagyobb lány erre a combjai közé térdelt, szétfeszítve azokat, majd megragadta a lábait, hogy magához húzza és a vállára fektesse őket. A kisebb lány nem tanúsított már semmiféle ellenállást, miközben Belle a nyelvével izgatni kezdte a csiklóját, hangos nyögéseket csalva elő belőle.
Olivia már a szemeit se tudta kinyitni, miközben Belle a melleire simította a kezét és gyengéden izgatni kezdte bimbóit is. Szorosan tartotta őt, míg a kisebb lányt ismét el nem érték az extázis hullámai.
A közönség ismét hevesen tapsolni kezdett.
- Pont Miss Hughes-nak. Miss Hughes vezet 3-0-ra. A hátralévő idő 2 perc 19 másodperc.
Olivia kimerülten hevert a padlón, kezeit a szemeire szorítva. Sarah figyelte, ahogy Jacqueline fölé hajol és valamit a fülébe suttog. Olivia megrázta a fejét, mire a játékvezető ismét felállt.
- Miss Dumont feladja. A végeredmény 3-0 Miss Hughes javára.

A közönség hangos tapsviharban tört ki Belle-t ünnepelve, aki odalépett Oliviához, hogy talpra segítse őt, majd átölelte. Miután csókot váltottak, mindketten elhagyták a küzdőteret.

FlagCounter

[URL=http://info.flagcounter.com/3p1k][IMG]http://s06.flagcounter.com/count/3p1k/bg_FFFFFF/txt_000000/border_CCCCCC/columns_2/maxflags_12/viewers_0/labels_0/pageviews_0/flags_0/[/IMG][/URL]