Recepciós pult 4. rész - Úgyis elkapom majd valamelyiket!

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Recepciós pult 1. rész
Közvetlen előzmény: Recepciós pult 3. rész

***************************************************************

Meglepő módon Krisztián nem érzett semmiféle csalódottságot. Ellenkezőleg: Három olyan lányt ismert meg, akikkel lehetne valamit kezdeni.

Tudta, hogy végtelen éjszakának néz elébe, és még mindig buzgólkodtak néhányan a felsőbb szinteken. Szerette volna, ha már senki se zavarná, és nyugodtan végiggondolhatná a lányokat. –„Mert Luarával el kell menni buliba, az egyértelmű… – tűnődött – és az sem baj, ha egy barátnőjét is sikerül megdugni.” – Azzal is tisztában volt, hogy Szandit legközelebb nem bénázhatja el, nem fogja kiereszteni a karmai közül, Dórára meg éppen hogy kevésbé kell nyomulni, hogy benne legyen egy döngetésben.

Mindezeknél jóval részletesebben tervezte végigélni gondolatban az eddig történteket, megfűszerezve egy kis masztival…

– Még jó, hogy nem kezdtem bele! – fordult az oldalsó üvegfal felé, ahonnan erőszakos kopogást hallott.

Mutatta az orrát odanyomó Krisztának  hogy nyitva van még a bejárati ajtó, és elcsodálkozott, hogy mit keres itt ilyenkor a lány. – „Pont Kriszta!”, – A harmadik, nappali recepciós, aki hajszálpontosan szokta elhagyni a pultot, amikor vége a munkaidejének.

– Hali! – köszönt a lány, és enyhén megtántorodott. – Mi ez a lábszag?

– Én nem érzek semmit – szimatolt Krisztián a levegőbe.

– Pinaszag! – fenyegette meg a lány játékosan, majd hamar megkapaszkodott a pult karimájába. – Hol dug-dugdosod a csajokat?

Már Krisztián is érzett valami tömény szesz-szagot, ami Kriszta felől áramlott:

– Szülinapod van? – kérdezte, és megállapította magában, hogy az elmúlt 1 percben máris többet beszélgettek, mint több hónap alatt összesen.

– Á, az évente csak egyszer van, legfeljebb kétszer, ha reggelig tart. Mért kérded? Fel akarsz köszönteni? Ide a piát és igyuk meg együtt!

A fiú kezdte sajnálni, hogy nem hagyhatja el az épületet, mert milyen jól jönne most, ha kiszaladhatna a kisboltba egy üveg italért.

– Mit innál? – húzta az időt, hátha talál valami megoldást. – Pezsgőt?

Legyintés:

– Azt dugd fel magadnak!

– Itt van egy bolt a szomszédban…

– Nem megyek sehova! Nekem itt dolgom van.

Krisztián nagyot nézett:

– Itt maradsz?

– Tetszene, mi? Lefeküdnénk a pult mögé… Reggelig háromszor megkettyintenél. Vagy négyszer?

– Majd utólag megmondom, de a négy még nem gond...

– Na, jó, elárulom neked, hogy vendégeket várok.

– Itt?

– Mert úgy látod, hogy másutt vagyok?

Krisztián úgy ítélte meg, hogy meg kellene támasztani a lányt, mert még a pult mellett is bizonytalanul áll, vagy bevinni a mosdóba, levetkőztetni és leültetni, aztán, ha már mindenki elhagyta az épületet, tényleg megdugni egy párszor.

– Gyere – biccentett a mosdó felé –, hogy ne lássanak meg!

– Hadd lássanak csak! Vagy nem itt dolgozom? Itt fogom várni a vendégeket, te csak ne zavartasd magad!

– Milyen vendégek? Holnap?

– Ma, Cicamicám, és most már mindent tudsz, de titok! – Tompa tekintettel méregette a márvány padlólapokat. – El ne mondd senkinek, de már meg is akartak kúrni!

– A vendégek?

– Együtt voltunk vidéken… – Szakadozottan elmesélte, hogy német vendégek jöttek a céghez, akiket elkísért a vidéki gyárba, tolmácskodni. Aztán rá akarták beszélni, hogy menjen fel velük a szállodába, zuhanyozzanak le, és majd mutassa meg a várost. Kriszta inkább hazament letusolni, és megbeszélték, hogy itt találkoznak városnézés előtt. – Azt mondták, hogy mindenre kíváncsiak, amit én tudok mutatni… Jófej pasik.

– Azt elhiszem.

– Te is úgy látod, hogy meg akarnak kúrni?

– Eldugjalak a mosdóba? – készségeskedett Krisztián.

– Miért? Tényleg jó fejek.

– Ahogy gondolod… – Feltűnés nélkül körbejárta a lányt. – Nem akarok én semmi olyat, ami nem jó neked.

– Adsz egy pohár vizet? Kiszáradt a szám, pedig nem is cumiztam.

A fiút minden megoldás érdekelte, de nem itt és nem most. Hozott az automatából egy üveg ásványvizet.

– Ari vagy! – tanulmányozta Kriszta a palackot. – Mennyi bubi! Ez pezsgő? Le akarsz itatni?

– Nem, mert akkor nem éreznéd…

– Értem. Pedig a pasik szeretik, ha csak odatartják nekik a pinát, és nem kell udvarolni.

Krisztián kíváncsi volt, hogy valóban léteznek-e a vendégek, és ha igen, akkor komolyan gondolták-e a találkozást. Mindenesetre Krisztát nem akarta elengedni. Ijedten nézte, amikor a lány váratlanul elindult, de megnyugodott az irányváltoztatástól:

– Segítsek? – érdeklődött udvariasan, és kinyitotta előtte a mosdó ajtaját.

– Á, ne! – Nyöszörgés hallatszott bentről, aztán sírás, később kuncogás, Végül a nyitott ajtón át vadászkürt hangján, hosszan és elégedetten távoztak el a lányból a felesleges gázok. – Nem kellene ennyi bubisat innom – érkezett a magyarázat is.

– Pszt! – szólt rá Krisztián, mert a bejárat előtt két tétovázó férfit pillantott meg. – „Ezek a németek?”

– Megfájdult a hasam is… – mondta tovább a lány, mire az éjjeli recepciós becsukta rá az ajtót, és már csak tompán hallatszott: – a süteménytől, mert mást nem ettem.

„Tudom, nem is cumiztál…” – válaszolta volna a fiú, de közben a két látogató rájött a bejárás módjára. Mutatóujjával jelezve a vendégeknek, hogy mindjárt foglalkozik velük, matatni kezdett a pult mögött.

Kriszta fájdalma képpel került elő a mosdóból – Krisztián azt gyanította, hogy hányt is –, de egyből felderült a jövevények láttán, és hadarva magyarázott valamit. A fiú annyit értett meg, hogy fel akarnak menni a főnök szobájába, s hogy ez az ötlet tetszik a németeknek. – „No persze, ott találnak italt!”

A liftre nem kellett várni, a két férfi közrekapta Krisztát, és otthagyták a meglepődött fiút, aki nem tudta, hogy éjszakai recepciósként felengedhet-e valakit az épületbe, de erről már késő volt töprengeni.

Krisztián egy óra múlva belepirult a felismerésbe: Ahová a lány felhívta a két férfit, ott nem csak italt találtak, de bőrkanapét is, ezért időznek fent olyan sokáig.

Újabb 10 perc elteltével megjelent a háromfős csapat, Kriszta még a ruháját igazgatta, és a külföldiek lelkesen magyaráztak. Többször elhangzott a „hotel” szó, és bizalmaskodva ölelgették a lányt. Rövid alkudozás után a férfiak nevetgélve távoztak, és Kriszta besietett a mosdóba, a tükörben nézegette magát.

– Nem mész velük a hotelba? – támaszkodott Krisztián az ajtófélfának.

– Te értetted, amit mondtak?

– Valamennyit – füllentette a fiú.

– Akkor ne kérdezz hülyeségeket!

– De amikor olyan szépen kérleltek…!

– Igazad van! – csattant fel a lány. – Ha valakik nagyon szépen kérik, akkor közöttük kellene aludni a szállodában, és engedni, hogy seggbe kúrjanak… Mert az nem elég, ha lecumizom őket a főnök irodájában!

Krisztián csak pislogott.

Kriszta úgy vonult el mellette, mint a forgószél:

– Neked esetleg nincs valami kérésed? – A válaszra nem volt kíváncsi, kiviharzott az irodaházból.

A fiú lerogyott a pult mögött, kényelmes fotelbe, és gondolatban háromról négyre növelte azoknak a csajoknak a számát, akiket sürgősen el kell kapnia.

Vége

Recepciós pult 3. rész - Pult mögött az élet

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Recepciós pult 1. rész
Közvetlen előzmény: Recepciós pult 2. rész

***************************************************************

Arcán csüggeteg grimasszal, sokáig nézett a sietve távozó lány után.

– Meg sem próbáltam visszatartani – korholta magát, de annak mégis örült, hogy Szandival sokat haladtak előre. – Úgyis elkapom valamelyiket!

A lány utolsó mondata még ott visszhangzott a földszinten, mintha a recepciós pult és a bejárati üvegajtó ezzel a 6 szóval labdázna ide-oda: „Mindig szerzek magamnak valakit, aki megbasz.”

Krisztián az elmúlt 6 hónapban, mióta éjjeli recepciósként dolgozik, összesen sem gyűjtött be annyi élményt, mint 2 nap alatt. Le is szűrte a végkövetkeztetést:

– Nem elég bámulni őket, nyomulósabbnak kell lenni!

Kényelmesen elhelyezkedett a pult mögött, és az oldalsó üvegen át az utcát nézte. Megtanulta már, hogy nem baj, ha semmi dolga sincs, de azon nagyon ki tud akadni mindenki, ha nem ücsörög a helyén. Majd, ha már a túlórázó buzgócskák is elhagyják az épületet, bezárhatja a bejáratot, de akkor is a pultnál kell dekkolnia, mint a kiláncolt őrkutyának. Amint odakint sötétedni kezd, lelankadnak a munkakedvek, a legelszántabb dolgozók is elszakadnak az asztaluktól és hazamennek, akkor válik különössé az üres épület. Végig kellene menni, olyankor benézni a folyosókra, de teljesen felesleges, hiszen az égve felejtett villanyok úgyis lekapcsolódnak, a nyitva hagyott ajtókat meg úgyis jelezné a riasztó-rendszer. Ha meg valaki az asztalánál szeretne aludni, sötétben, az miért ne tehetné meg, Krisztiánt nem zavarná.

– Segítenék egy jóéjtpuszival… – vigyorgott, és elképzelte, ahogy a csaj puncijára nyomná, az meg felnyögne, és nem engedné el dugás nélkül.

Végiggondolta, hogy kik dolgozhatnak még ilyen későn a házban. Nem mintha felmehetne jóéjtpuszi vagy bármi más ürügyén, de jobb igazi lányokról ábrándozni, mint kitaláltakról. Dóránál – aki az utóbbi napokban mindig sokáig maradt – hosszasan elidőzött: vele reggelig se lehetne megunni! Az igazsághoz tartozott, hogy bármelyik nőre érvényesnek tekinthető ez a megállapítás, nem csak Dórára.

Az kiderült már, hogy Dóra egyedül lakik, de ez még nem sokat jelent. Mi van, ha eljár bulizni, mint Laura, vagy felszed pasikat… mint Szandi? Hogy is mondta? – Krisztián nem tudott napirendre térni felette: – „Mindig szerzek magamnak valakit, aki megbasz.”

– Biztos, hogy van valakije! – gondolta.

Mert a jó csajoknál sok a jelentkező, és úgysem ússzák meg, hogy valamelyik pasit be ne engedjék…

Zümmögött a lift, és mintegy beteljesítve a fiú álmát, Dóra lépett ki a fülkéből. Hunyorgott egy kicsit, arcán fáradt mosoly pihent.

– Én voltam az utolsó? – kérdezte.

– Nem, én még maradok egy kicsit – válaszolt Krisztián –, és vannak még páran.

– Akkor jó, mert mások még lassúbbak. Azt mondta a főnököm, hogy aki nem tudja napi 8 órában elvégezni a munkáját, az 24-ben sem.

– Hülyeség.

– A főnöknek mindig igaza van.

– Az meg nem igaz!

– Na, ezt megbeszéltük. Jó éjt! – indult el a lány az utca felé.

– Nagyon várhatnak már – jegyezte meg szomorúan a fiú.

Dóra megtorpant:

– Kik?

– Hááát… otthon.

– Egyedül leszek, mert anyuék elvitték a kisfiamat. – Olyan természetességgel mondta, hogy nem is érthette meg a fiú zavarát. – Ha előre tudom, hogy túlórázni kell, akkor anyuék hozzák el a bölcsiből, őhozzájuk.

– Hány éves? – Krisztián másra volt kíváncsi, de úgy érezte, hogy ez a kérdés illik ide.

– Kettő múlt.

– És az apja?

– Van neki – kacagott a lány –, csak elment.

– Külföldön dolgozik?

– Dehogyis. Itt él ő is, csak nem szereti a gyereksírást, meg rájött, hogy minden megváltozott.

– Mi… változott… meg?

– Először jönnek a kicsi szükségletei, és csak azután az övé.

– Értem – nyelt egy nagyot a fiú. – Akkor egyedül vagy.

– Ott van nekem a kisfiam, aki leköti minden időmet, munka után. Szerencsére anyuék sokat segítenek.

– Amúgy nincs senkid? – Krisztián arra gondolt, hogy Dóra ideális partner lenne: van lakása, és nem zavarná meg őket senki egy kis kamatyolásban. Közelebb is lépett, hogy ott folytassa a lánnyal, ahol Szandival abbahagyták.

Dóra nem lépett hátra, inkább örömmel fogadta a baráti közeledést:

– Jó volna néha elbeszélgetni valakivel.

– Mikor ment el a férjed?

– Nem volt a férjem, de a szülés után rögtön. Csoda, hogy addig fenn bírta tartani a látszatot, mert sokat eljárt a barátnőihez.

Krisztián átölelte a lányt, egy csipetnyi együttérzéssel és jókora erotikával. Dóra csak az előbbit észlelve, hálásan simult hozzá. Álltak egy darabig, majd a fiú kiszáradt torkából jött először hang:

– Neked nincs senkid… azóta? – Kezét a lány derekára csúsztatta. Közelebb húzta magához.

Dóra egyik karja tehetetlenül lógott lefelé, a másik kezével tétován megérintette a fiú tarkóját, mint aki felkészült a csókra:

– Gyakorlatilag nincs… Mert a kisfiam apja nem számít.

Krisztián úgy érezte, elérkezett az ideje annak, hogy több ponton is megmarkolja a női testet, jelezve birtokbavételi szándékát. „Ha most még nem lehet megdugni, legkésőbb holnap reggel nála kezdek.”

– Hol is laksz? – kérdezte.

– Közel. Ide a harmadik sarok.

– Vissza tudsz jönni később? Amikor már elcsendesedik a ház… – Bátran megfogta a lány fenekét, és következő lépésként bejutott a szoknya alá.

– Nem vagy te kissé nyomulós? – mosolygott Dóra egészen közelről.

– Lehet melletted nem nyomulósnak lenni?

– Köszi, ez aranyos volt!... De elég korai még lehúzni a bugyimat.

Krisztián ujjai visszavonultak a völgyből a figyelmeztetés előtti helyükre, a félgömbökre. Nem akarta elrontani a legelső alkalmat, nehogy folytatás nélkül maradjon, de az is kínos lett volna, ha a lány nem érezné, hogy mennyire szeretné…

– Csak, ami jólesik – morogta.

– Akkor ennyi! Kedves vagy, meg minden, de nehogy azt hidd, hogy egy kiéhezett anyukával van dolgod, aki már két éve nem érzett faszt!

– Nem gondoltam…

– A kisfiam apja is úgy gondolja, és felszalad időnként egy döngetésre…

A fiú megzavarodott, engedett a szorítása.

– További jó szórakozást! – köszönt el Dóra, és kibontakozva Krisztián karjai közül, pillanatokon belül elnyelte az utcai forgatag.

Folytatása következik!

Recepciós pult 2. rész - Szerzek magamnak valakit

Írta: Marokfegyver

Előzmény: Recepciós pult 1. rész

***************************************************************

Szandinak olyan apró volt a cicije, hogy csak azért hordott melltartót, mert attól nagyobbnak tűnt. Krisztián minden alkalommal újra és újra megállapította, de közben tombolt a kíváncsiság, és bármikor megmarkolászta volna, akár pici, akár nem.

„És ez a popsi…!” – Nem talált rá szavakat.

Különösen, amikor a lány, valamelyik kedvenc, karcsú derekára simuló, de attól lefelé intenzíven bővülő nadrágjainak egyikében állt a pult mögött, és úgy nézett ki ettől a fazontól, mintha kicsomagolásra várna.

„Úgyis elkaplak egyszer!” – mondogatta magában a fiú.

Ahogy leroskadt a kagylószerű fotel poros ölelésébe – mintha már ledolgozott volna egy műszakot, és nem éppen most kezdené –, egyből fel is élénkült a látványtól. Izgatottan megvakargatta a szája szöglete felé kanyarodó, keskeny oldalszakállát – amitől mégsem érezte magát annyira gyerekképűnek –, és figyelte, ahogy a redőkbe rendeződő, fekete nadrág itt-ott, egy pillanatra odasimul a lány fenekéhez. Közben egy kósza fénysugár bepimaszkodott Szandi blúzába, és kéjesen kivetítette a cicik árnyékát. Krisztián elégedetten állapította meg, hogy nem is olyan kicsik.

Az üvegfalon túl mindenki sietett, véget ért a munkaidő. Szandit nem szokták a kijáratnál várni, ám Krisztián biztos volt benne, hogy legkésőbb a következő saroknál valaki türelmetlenül figyeli az óramutatót, és mindjárt elviszi magával.

– Milyen napod volt? – tette fel a mindennapi kérdést, mielőtt a lány kilépne a délutáni forgatagba.

– Szokásos.

– És mik a további terveid?

Szandi, mintha furcsállná, felhúzta a szemöldökét:

– Rövidebb vagy hosszabb távon?

– Ma este.

– Mért kérded? Randira akarsz hívni?

– Jó is volna! – sóhajtott egy mélyet Krisztián.

– Elkéstél, már foglalt vagyok.

A fiú fejében egy seregnyi pornókép kezdett kavarogni, melyek mindegyike a lány foglaltságát jelezte, különféle pozíciókban. Közben némi reményt is felfedezni vélt:

– Lenne esélyem? – Képzeletében máris foglalttá tette Szandi nyílásait, tetszőleges sorrendben.

– Te nem dolgozol, hogy így ajánlgatod magad?

– Olyankor, amikor egyikünk se dolgozik… csinálhatnánk közös programot.

A lány, mint aki fontolóra veszi a javaslatot, szórakozottan belenézett a rekeszekbe, majd a mosdó felé indult.

Krisztián felpattant a törzshelyének számító, kényelmes fotelből, és két ugrás után elállta Szandi útját:

– Mit mondasz erre?

– Mire is? – mosolygott a lány, és megkerülve a fiút, kinyitotta a mosdó ajtaját.

– Van barátod?

Az irodaház földszintén rajtuk kívül senki sem tartózkodott, az utcáról pedig lehetetlen belátni.

– Nincs senkim.

Krisztián hátulról elkapta és maga felé fordította.

– Holnap nem dolgozol, láttam a beosztást. Reggel összefuthatnánk.  – A hatásos érvelés érdekében a falhoz szorította a lányt, és a derekához nyomta a falloszát.

Szandi nem tiltakozott, ki sem akart bújni a váratlan fogságból.

– És? – nevetett a nála másfél fejjel magasabb srác arcába. – Csinálunk valamit? – Kiszabadította az egyik karját, majd lenyúlva Krisztián farkához, futólag megmarkolta. – Reggel, munka után is így készen vagy?

– Majd meglátod.

– Mutogatós vagy?

– Ha érdekel, nyugodtan előveheted.

– Láttam már faszt.

– De az enyémet még nem.

– Mondom én, hogy mutogatós vagy… – Elhallgatott, mert Krisztián nyitott szájjal közelített. Elkapta a fejét a csók elől.

– Nem szeretsz smárolni?

– Csak, akivel együtt járunk.

– Járnál velem?

– Nem nagyon érek rá ilyesmire.

Krisztián egy határozott mozdulattal becsúsztatta mindkét tenyerét a bő nadrágba, s mivel nem tapasztalt ellenkezést, az apró bugyiba is befurakodott:

– Nagyon ráizgultam a popódra.

– Te seggbe akarsz rakni?

– Szereted?

– Nem nagyon.

– Mi a kedvenced a szexben? – kérdezte a srác, miközben az egyik kézfejével nadrág alatt körbekerülve Szandit, bepróbálta az egyik ujját a forró résen.

– Nincs kedvencem.

– Lovagolni?

– Az is jó… Be kéne csukni az ajtót, mert akárki belép, rögtön meglátja, hogy könyékig bennem vagy – mosolygott a lány, és egy pillanatra ő meg a fiú nadrágjának mélyére nyúlt be. – Ezt mind belém tervezted rakni?

Krisztián kétségbeesetten dörmögött:

– Nem hagyhatom üresen a földszintet. – Fél percre se mert bezárkózni a mosdóba, pedig érezte, hogy nem tartana tovább felnyársalni és telepumpálni a lányt.

– Zárd be a bejáratot! – biztatta Szandi.

– Nem lehet, mert rögzíti a program… csak, ha már senki sincs az épületben. – Felnyögött, mert a lány két marokkal húzogatta a falloszát.

– Más ötletem nincs.

Felfigyeltek a lift zümmögésére.

– Te ide, én oda! – súgta Szandi, és sietve elfoglalta a helyét a recepciós pult mögött.

Krisztián magára csukta a mosdó ajtaját, és csak akkor merészkedett elő, amikor már semmiféle neszt sem hallott:

– Gyere vissza! – hívta a lányt, és az ajtóban állva, térdig letolta a nadrágját.

– Az a legrosszabb hely. És itt, a pult mögött?

– Veszi a kamera.

Szandi megvonta a vállát:

– Akkor majd egy másik alkalommal – mondta egykedvűen, felkapva a pultról a táskáját.

– Reggel felcsöngetek…

– Meg ne próbáld! Nem leszek egyedül.

– Azt mondtad, hogy nincs senkid.

– Nincs.

– Akkor?

– Mindig szerzek magamnak valakit, aki megbasz.

Folytatása következik!

Recepciós pult 1. rész - A képzeletre nem kell óvszert húzni

Írta: Marokfegyver

Krisztián napról napra korábban érkezett, s nem csupán betartva a kötelezően a műszak átadásra-átvételre fordítandó időt, hanem jóval hamarabb. Mindegy, hogy éppen melyik lányt váltotta a pult mögött, beült a kényelmes, kagylószerű fotelbe, és onnan leste a nappali recepciós utolsó perceit. Ez az a hely, ahol egész éjszakákat képes éber álomban tölteni, amikor amúgy sem akad semmi látnivaló.

Laurát szerette legjobban nézegetni, mert a lány mértékletesre szabott, de alaposan gömbölygetett feneke ingerlően ringott a feszülő, fekete nadrágban, vagy különleges alkalmakkor ki-kikandikált a rövid szoknya alól, sőt a mély fotel öleléséből szinte folyamatosan gyönyörködhetett benne. Laurát – ha egyáltalán észre is vette a ravaszkodást – nem zavarta, és néha még egy-két szórakozott válaszra is méltatta a kukkolót. Úgy jött-ment a pult mögött, mint a versenylovak a mókás kerítés fogságában, amit nem tekintenek akadálynak.

– Milyen napod volt? – próbálkozott Krisztián, amint elfoglalta megfigyelőállását.

– Még nincs vége – vont vállat a lány, miközben valamit beírt egy füzetbe, aztán a gépbe, és katonás sorba rendezte a papírokat.

– Elhiszem, hogy nincs vége – sóhajtott a srác, és elképzelte, hogy mi minden történhet még ma ezzel, a szemmagasságban mozgó, csodás popsival. – Nekem is lennének ötleteim.

Úgy tapasztalta, hogy Laura rendszeresen jár buliba, akár hétköznap is, hiszen többször előfordult már, hogy délután érte jöttek, reggel pedig ugyanaz a kocsi hozta dolgozni. A különbség csak annyi volt, hogy általában többen várták, vissza meg csak egyvalaki hozta. – „A többiek alszanak még?” – gondolta ilyenkor Krisztián, és lapos pillantásokkal igyekezett felfedezni a lányon a buli nyomait.

– Valami elszakadt, vagy fordítva van rajtam? – mosolygott akkor Laura, de abban a pillanatban el is felejtette az egészet, akkurátusan szétterítette a pulton a papírokat és füzeteket.

Ezen a délutánon még nem türelmetlenkedett egyetlen autós sem, Laurára várva.

– Milyen ötleted lenne? – kérdezte váratlanul a lány.

Krisztián meghökkent.

– Nekem most kezdődik a műszak – közölte fájdalmasan.

– Azt tudom, de attól még lehet álmodozni! Te nem szoktál?

A 21 éves srác ábrándozva bámulta Laura fenekét:

– Ha én azt elmesélném…!

– Mi tart vissza?

– Hosszú…

– Az a jó! A képzeletre nem kell óvszert húzni!

Krisztiánnak meghökkeni sem volt ideje, mert a lány megkerülte a pultot, és eltűnt a Mosdó feliratú ajtó mögött. Ettől kezdve már csak percei maradtak hátra a műszakból, és a fotelből bámészkodó Krisztián számára is.

„Egyszer bemegyek utána!” – fogadkozott a fiú már sokadszor, de egyszer sem próbálta ki, hogy mit szólna Laura, ha a mosdó falának szorítaná. Ugyan mit? Legnagyobb valószínűséggel közömbösen az órájára pillantana, és megjegyezné:

– Bocsi, de sietek!

Még ennél is égőbb változat lenne, ha azt kérdezné:

– Meg tudod csinálni fél perc alatt?

Bármelyik opciótól fülig vörösödne, de már a gondolattól is zavarba jött.

Szandi és Kriszta, a másik két recepciós is érdekesen reagálna egy lerohanásra, ám Laura a legkiszámíthatatlanabb, és a nyelve mar, mint a kígyóé.

„Valamelyiket úgyis elkapom!”

Laurát édeskés illatfelhő kísérte, és a megszokottnál harsányabb sminket kent az arcára.

„Bevetésre készül. – A fiú könnyedén el tudta képzelni, hogy a recepciós szépség mi mindenre képes munkaidőn túl. Nem dekorációnak hordják el menőbbnél menőbb kocsikkal, egész éjszakára. – Ott bizony nem csak dugás lesz!”

– Színházba készülsz? – kockáztatta meg a kérdést, bár ilyenkor már nem sok esély maradt a feleletre, és különben egyetlen zsetont se tett volna fel az „igen”-re.

– Hova? – torpant meg a lány, és a pulthoz támaszkodott. – Ja, nem. Buli lesz…

– Jó helyen?

– Nem tudom még, sosem voltam még ott.

– Messze?

Laura megvonta a vállát:

– Remélem, nem – válaszolta, ellentmondva a látszólagos közömbösségnek, olyan hangsúllyal, mint aki egy percet sem hajlandó várakozni a dugásra. – Házibuli.

Krisztián nyelt egy nagyot, és kihasználva a lány beszélőkedvét, tovább kíváncsiskodott:

– Vacsi is lesz?

– Szendvicsek.

– Pia?

– Ja. Meg zene, tánc… és ilyesmi.

– Meddig tart?

Laura úgy nézett a fiúra, mintha valami sértőt kérdezett volna:

– Ameddig jólesik.

– Reggelig táncoltok?

– Meg ami belefér.

Krisztián felbátorodott:

– Az jó! Mikor érzed jól magad?

– Ha jó a banda és mindenki elengedi magát.

– Szex is lesz?

– Ahogy a helyzet adja magát…

Mintegy végszóra, a kijárat elé gördült egy sötétített ablakú autó, és Laura vidáman búcsút intve a recepciós pultnak, sietve beugrott az első ülésre.

Krisztián tudta, hogy egész éjszakán át lesz miről álmodoznia.

Folytatása következik!