Előzmény: Recepciós pult 1. rész
Közvetlen előzmény: Recepciós pult 3. rész
***************************************************************
Meglepő módon Krisztián nem érzett semmiféle csalódottságot. Ellenkezőleg: Három olyan lányt ismert meg, akikkel lehetne valamit kezdeni.
Tudta, hogy végtelen éjszakának néz elébe, és még mindig buzgólkodtak néhányan a felsőbb szinteken. Szerette volna, ha már senki se zavarná, és nyugodtan végiggondolhatná a lányokat. –„Mert Luarával el kell menni buliba, az egyértelmű… – tűnődött – és az sem baj, ha egy barátnőjét is sikerül megdugni.” – Azzal is tisztában volt, hogy Szandit legközelebb nem bénázhatja el, nem fogja kiereszteni a karmai közül, Dórára meg éppen hogy kevésbé kell nyomulni, hogy benne legyen egy döngetésben.
Mindezeknél jóval részletesebben tervezte végigélni gondolatban az eddig történteket, megfűszerezve egy kis masztival…
– Még jó, hogy nem kezdtem bele! – fordult az oldalsó üvegfal felé, ahonnan erőszakos kopogást hallott.
Mutatta az orrát odanyomó Krisztának hogy nyitva van még a bejárati ajtó, és elcsodálkozott, hogy mit keres itt ilyenkor a lány. – „Pont Kriszta!”, – A harmadik, nappali recepciós, aki hajszálpontosan szokta elhagyni a pultot, amikor vége a munkaidejének.
– Hali! – köszönt a lány, és enyhén megtántorodott. – Mi ez a lábszag?
– Én nem érzek semmit – szimatolt Krisztián a levegőbe.
– Pinaszag! – fenyegette meg a lány játékosan, majd hamar megkapaszkodott a pult karimájába. – Hol dug-dugdosod a csajokat?
Már Krisztián is érzett valami tömény szesz-szagot, ami Kriszta felől áramlott:
– Szülinapod van? – kérdezte, és megállapította magában, hogy az elmúlt 1 percben máris többet beszélgettek, mint több hónap alatt összesen.
– Á, az évente csak egyszer van, legfeljebb kétszer, ha reggelig tart. Mért kérded? Fel akarsz köszönteni? Ide a piát és igyuk meg együtt!
A fiú kezdte sajnálni, hogy nem hagyhatja el az épületet, mert milyen jól jönne most, ha kiszaladhatna a kisboltba egy üveg italért.
– Mit innál? – húzta az időt, hátha talál valami megoldást. – Pezsgőt?
Legyintés:
– Azt dugd fel magadnak!
– Itt van egy bolt a szomszédban…
– Nem megyek sehova! Nekem itt dolgom van.
Krisztián nagyot nézett:
– Itt maradsz?
– Tetszene, mi? Lefeküdnénk a pult mögé… Reggelig háromszor megkettyintenél. Vagy négyszer?
– Majd utólag megmondom, de a négy még nem gond...
– Na, jó, elárulom neked, hogy vendégeket várok.
– Itt?
– Mert úgy látod, hogy másutt vagyok?
Krisztián úgy ítélte meg, hogy meg kellene támasztani a lányt, mert még a pult mellett is bizonytalanul áll, vagy bevinni a mosdóba, levetkőztetni és leültetni, aztán, ha már mindenki elhagyta az épületet, tényleg megdugni egy párszor.
– Gyere – biccentett a mosdó felé –, hogy ne lássanak meg!
– Hadd lássanak csak! Vagy nem itt dolgozom? Itt fogom várni a vendégeket, te csak ne zavartasd magad!
– Milyen vendégek? Holnap?
– Ma, Cicamicám, és most már mindent tudsz, de titok! – Tompa tekintettel méregette a márvány padlólapokat. – El ne mondd senkinek, de már meg is akartak kúrni!
– A vendégek?
– Együtt voltunk vidéken… – Szakadozottan elmesélte, hogy német vendégek jöttek a céghez, akiket elkísért a vidéki gyárba, tolmácskodni. Aztán rá akarták beszélni, hogy menjen fel velük a szállodába, zuhanyozzanak le, és majd mutassa meg a várost. Kriszta inkább hazament letusolni, és megbeszélték, hogy itt találkoznak városnézés előtt. – Azt mondták, hogy mindenre kíváncsiak, amit én tudok mutatni… Jófej pasik.
– Azt elhiszem.
– Te is úgy látod, hogy meg akarnak kúrni?
– Eldugjalak a mosdóba? – készségeskedett Krisztián.
– Miért? Tényleg jó fejek.
– Ahogy gondolod… – Feltűnés nélkül körbejárta a lányt. – Nem akarok én semmi olyat, ami nem jó neked.
– Adsz egy pohár vizet? Kiszáradt a szám, pedig nem is cumiztam.
A fiút minden megoldás érdekelte, de nem itt és nem most. Hozott az automatából egy üveg ásványvizet.
– Ari vagy! – tanulmányozta Kriszta a palackot. – Mennyi bubi! Ez pezsgő? Le akarsz itatni?
– Nem, mert akkor nem éreznéd…
– Értem. Pedig a pasik szeretik, ha csak odatartják nekik a pinát, és nem kell udvarolni.
Krisztián kíváncsi volt, hogy valóban léteznek-e a vendégek, és ha igen, akkor komolyan gondolták-e a találkozást. Mindenesetre Krisztát nem akarta elengedni. Ijedten nézte, amikor a lány váratlanul elindult, de megnyugodott az irányváltoztatástól:
– Segítsek? – érdeklődött udvariasan, és kinyitotta előtte a mosdó ajtaját.
– Á, ne! – Nyöszörgés hallatszott bentről, aztán sírás, később kuncogás, Végül a nyitott ajtón át vadászkürt hangján, hosszan és elégedetten távoztak el a lányból a felesleges gázok. – Nem kellene ennyi bubisat innom – érkezett a magyarázat is.
– Pszt! – szólt rá Krisztián, mert a bejárat előtt két tétovázó férfit pillantott meg. – „Ezek a németek?”
– Megfájdult a hasam is… – mondta tovább a lány, mire az éjjeli recepciós becsukta rá az ajtót, és már csak tompán hallatszott: – a süteménytől, mert mást nem ettem.
„Tudom, nem is cumiztál…” – válaszolta volna a fiú, de közben a két látogató rájött a bejárás módjára. Mutatóujjával jelezve a vendégeknek, hogy mindjárt foglalkozik velük, matatni kezdett a pult mögött.
Kriszta fájdalma képpel került elő a mosdóból – Krisztián azt gyanította, hogy hányt is –, de egyből felderült a jövevények láttán, és hadarva magyarázott valamit. A fiú annyit értett meg, hogy fel akarnak menni a főnök szobájába, s hogy ez az ötlet tetszik a németeknek. – „No persze, ott találnak italt!”
A liftre nem kellett várni, a két férfi közrekapta Krisztát, és otthagyták a meglepődött fiút, aki nem tudta, hogy éjszakai recepciósként felengedhet-e valakit az épületbe, de erről már késő volt töprengeni.
Krisztián egy óra múlva belepirult a felismerésbe: Ahová a lány felhívta a két férfit, ott nem csak italt találtak, de bőrkanapét is, ezért időznek fent olyan sokáig.
Újabb 10 perc elteltével megjelent a háromfős csapat, Kriszta még a ruháját igazgatta, és a külföldiek lelkesen magyaráztak. Többször elhangzott a „hotel” szó, és bizalmaskodva ölelgették a lányt. Rövid alkudozás után a férfiak nevetgélve távoztak, és Kriszta besietett a mosdóba, a tükörben nézegette magát.
– Nem mész velük a hotelba? – támaszkodott Krisztián az ajtófélfának.
– Te értetted, amit mondtak?
– Valamennyit – füllentette a fiú.
– Akkor ne kérdezz hülyeségeket!
– De amikor olyan szépen kérleltek…!
– Igazad van! – csattant fel a lány. – Ha valakik nagyon szépen kérik, akkor közöttük kellene aludni a szállodában, és engedni, hogy seggbe kúrjanak… Mert az nem elég, ha lecumizom őket a főnök irodájában!
Krisztián csak pislogott.
Kriszta úgy vonult el mellette, mint a forgószél:
– Neked esetleg nincs valami kérésed? – A válaszra nem volt kíváncsi, kiviharzott az irodaházból.
A fiú lerogyott a pult mögött, kényelmes fotelbe, és gondolatban háromról négyre növelte azoknak a csajoknak a számát, akiket sürgősen el kell kapnia.
Vége
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése