A gyilkosnak két arca van X. rész 46. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van X. rész 45. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Don Salvatore Romano visszatette a telefonkagylót a helyére. Felsóhajtott, és kipillantott az ablakon, Manhattan felhőkarcoló-erdejét bámulva. Ujjaival mahagóni íróasztalán dobolt, miközben várta annak az embernek a megérkezését, akit magához hivatott az irodájába.

– Minden elmehet a jó büdös francba – morogta a bajsza alatt. – Hogy csúszhatott ez az egész ennyire ki az irányításunk alól?

Az ajtó kinyílt, és egy magas alak lépett be. Don Romano megköszörülte a torkát.

– Vincenzo! Két elvarratlan szálunk lenne, aminek gondját kellene viselni Észak-Karolinában. A dolgok kezdenek a fejünkre nőni, és nem akarom, hogy bármi is elvezessen hozzánk.

A végrehajtó csak állt, és hallgatta a dont. Látta a benne felgyülemlő nyomást. Romano felállt, Vincenzo pedig szinte egy pillanat alatt ott termedt mellette. Segített a törékeny donnak talpra evickélni, és odatámogatta az ablakhoz.

– Ez az egész egy arrogáns alak és az ő bosszúhadjárata miatt történt – pillantott a don a városra. – De ennek itt és most vége.

Vincenzo csendben hallgatta munkaadóját.

– Nem engedem többé, hogy ezek a pongrók az árnyékba szorítsanak. Sokkal inkább én hibáztam, mint ők… Mostantól a kezembe veszem az irányítást. Ez nem történhet meg megint. – Azzal megfordult, és Vincenzo segített neki visszaülni. Amint elhelyezkedett, felpillantott a fölé tornyosul ó alakra. – Menj, Vincenzo, és hozd helyre ezt a borzalmas hibát!

A végrehajtó bólintott, és kilépett az irodából, tudva, mit kell tennie.

***

            Karen berohant a kórházba, és azonnal a sürgősségi osztály felé vette az irányt. Amikor odaért, lihegve állt meg az ügyeletes nővér asztala mellett.

– Johnetta Greent már behozták?

– Családtag? – kérdezte a nővér, fel se nézve a papírjaiból.

– Nem. Én…

– Akkor nem adhatok felvilágosítást – szakította félbe a nővér.

Karen minden erejét latba vetette, hogy uralkodjon magán, és ne végja képen a mogorva nővért.

– Tudja, hogy Petrillo nyomozó a kórház területén van-e még? – szűrte a fogai között.

A nővér felnézett a dühös hangra.

– Fogalmam sincs, hölgyem – mondta, ugyanolyan hangon.

Karen felvonta a szemöldökét.

– Nos, gondolja, hogy belefér a sűrű napirendjébe, hogy utánanézzen?

A nővér a szemeit forgatta, és a telefonjáért szólt, hogy a pulthoz hívja Pizót.

– Ha itt van, a maga mögött lévő telefont fogja hívni – köpte, a készülék felé bökve.

– Köszönöm – motyogta Karen, majd gondolatban még hozzátette: „Ribanc”

Azzal odasétált a telefonhoz, ami szinte azonnal megszólalt.

– Pizo? Itt Karen. Hogy van Johnnie?

– Még mindig a műtőben. Hol vagy?

– A sürgősségi osztályon. Egész nap próbáltalak elérni.

– A másodikon vagyok a váróteremben. Gyere fel!

– Pár perc és ott leszek.

***

            Karen kilépett a liftből, és azonnal szembetalálta magát Pizóval.

– Hallottál bármit is? Jól lesz? Mi a franc történt? – hadarta egy szuszra.

– Váó! Lassíts! – szorította meg Pizo a nő vállát, hogy lenyugtassa. – Nem hallottam semmit. Még mindig odabent van.

– De mi történt?

Pizo körbe nézett, mert tudta, hogy a többiek a teremben mind őket figyelik.

– Üljünk le valahova, és elmondok mindent! – húzta a nőt egy félreeső sarokba, ahol kényelmesen el tudtak helyezkedni.

***

– Takarodj innen! – ordította Alma. – Nem szülöm meg ezt a gyereket Johnnie nélkül.

– Alma! Meg kell nyugodnia – mondta az orvos megértően. – Nem várhatunk tovább. A gyermeke már úton van.

– Nem tudom végigcsinálni nélküle. Ő is itt akarna lenni – nyöszörögte Alma. A hangja fátyolos lett a fájdalomtól.

Ceecee letörölte az izzadtságot az arcáról és a nyakáról.

– Alma! Nem várhatunk tovább. Tudom, hogy szeretnéd, ha minden tökéletes lenne, de ezek most nem hétköznapi körülmények. Johnnie is meg fogja érteni.

Ekkor kinyílt az ajtó, és Alma gyorsan ülő helyzetbe tornázta magát, hogy lássa, nem a felesége lép-e be. Aztán kiengedett egy elkeseredett sóhajt, amikor megpillantotta az anyját.

– Rosa! Hál’ Istennek, hogy itt vagy – llépett oda hozzá Ceecee, hogy a lányához vezesse az asszonyt. – Alma próbálja visszatartani a szülést, amíg Johnnie nincs itt, és nem tudjuk jobb belátásra bírni. Már Tori ellen is olyan kirohanásokat intézett, hogy elsírta magát. Ki kellett küldenem, hogy Alma ne terrorizálhassa tovább.

Rosa megragadta a lánya kezét, és a füléhez hajolt.

– Mija! Végig kell csinálnod nélküle. Johnnie még a műtőben van. Tudom, hogy ő is itt szeretne lenni veled, de nem teheti… Most pedig, hagyd abba a butáskodást, és szüld meg ezt a gyereket! Johnnie meg fogja érteni.

– De Mami! Szükségem van rá – zihálta Alma a könnyeivel küzdve. – Itt kell lennie, hogy lássa a kicsit, már az első pillanatban.

– És mit akarsz tenni? Keresztbe teszed a lábadat? – mondta Rosa szárazon.

– Ha muszáj lesz, azt teszem – nyögte Alma. – Johnnie! Kérlek! Dios mio!

– Alma! Muszáj elkezdenünk, vagy veszélybe sodorja a gyereket! – kelt ki most már magából az orvos.

– Hallod ezt, Mija? Veszélyeztetnéd a gyerekedet? – szólt rá Rosa, félelemmel teli szemekkel. – Engedd megszületni!

Alma! Kérlek! – könyörgött Ceecee, letörölve egy újabb adag izzadtságot a barátnője homlokáról.

Alma felnyögött.

– Rendben! Rendben. Készen állok.

Az orvos és a nővérek megbizonyosodtak róla, hogy minden készen áll. Ceecee Alma mögé helyezkedett.

– Készen állsz, hogy lásd a kisbabádat?

Alma bólintott. A fájdalom már szinte elviselhetetlen volt.

– Si.

Az orvos leült Alma lábai közé.

– Rendben, hölgyeim! Kezdjünk bele!... A következő görcsnél, Alma, kérem, kezdjen el nyomni!

***

– Friss híreim vannak, Pizo – suttogta Karen. – Rájöttem, kicsoda Danny Scott.

– Nos, beavatsz engem is?

– Danny Scott most használt neve Drew Best.

Pizónak a lélegzete is elakadt.

– Ezt… ezt nem hiszem el. A korábbi társam Danny Scott? De hát minden nap együtt dolgoztam vele. Hogyhogy nem jöttem rá?

– Bizonyítékaim vannak, hogy megzsarolta McFarland bírót, hogy adjon neki új személyazonosságot. Szintén papírjaim vannak az átutalt pénzeiről – nyújtotta át a borítékját Karen, figyelve a férfi hitetlenkedő ábrázatát. – Pizo! Esélytelen volt, hogy felismerd. Új személyazonossága volt. Születési bizonyítvány, társadalombiztosítás, bizonyítványok, minden. Mindenkit átvert.

A férfi felsóhajtott, és átlapozta az iratokat.

– Vajon miért csinálta ezt?

– Azt hiszem, valahogy segíteni akart a nővérén – nézett Pizóra, és látta az arcán a feszültséget. – De a legjobb lesz, ha tőle kérdezzük meg.

– Fel kell hívnom a kapitányt, és elmondani neki ezt – nyúlt a zsebébe a telefonjáért. – Elfelejtettem bekapcsolni, amikor eljöttem a kapitányságról – motyogta. Már épp tárcsázott volna, amikor megjelent az orvos.

Mindketten felálltak.

– Hogy van, doki?

Az orvos először egyikükre, majd másikukra nézett.

– El tudtuk távolítani a golyót, anélkül, hogy károsodást okoztunk volna az idegekben. Miss Greennek nagy szerencséje volt, hogy a golyó nem hatolt néhány centivel mélyebbre. Akkor amputálni kellett volna a karját. Némi fizikoterápiával teljesen rendbejön majd. Most már jól van, és átszállították egy külön szobába.

– Köszönjük, doki! – szorította meg Pizo az orvos kezét. – Ezek nagyszerű hírek. Most át kell mennem a szülészerte, hogy tudassam a feleségével.

– Alma most szül? – nézett rá Karen meglepetten. – Nem korai ez még?

– Megindult a magzatvíze, amikor tudomást szerzett Johnnie sérüléséről – mondta Pizo, és máris húzni kezdte maga után a nőt. – El kell mondanunk neki, hogy J jól van.

***

            Jonas Peters az esti futását végezte a Wrightsville Beach mentén, amikor észrevette, hogy egy kocsi követi, ami lassan gördült utána a közeli úton. Bekocogott egy parkos területre, remélve, hogy lerázhatja, bárki is lohol a nyakában. Hátra pillantott, de már nem látta a kocsit. Elmosolyodott, nyugtázva, hogy biztos csak rémeket látott, és tovább kocogott. „Ha azt a Green nőt fel is mentették, előbb-utóbb biztos megtalálják a valódi gyilkost” – rázta meg a fejét. – „El kell tünnöm innen. Talán kiruccanhatnék a Kajmán-szigetekre.”

Már épp megnyugodott volna, amikor a fekete kocsi, ami az imént követte, elégördült az úton. Gyorsan sarkon fordult, és a kocsija felé indult, remélve, eléri, mielőtt utolérnék.

            Olyan gyorsan futott, ahogy csak tudott, de a lába beleakadt egy gyökérbe, és orra bukott, kificamítva a bokáját. Ülő pózba tornászta magát, és próbálta felmérni a sérülést.

– A fenébe is! – nyögte, megszorongatva a bokáját. Észre sem vette a melákot, aki mögé lépett. Azonnal meghalt, ahogy a jégtörő csákány egy jól kimért ütéssel behatolt a koponyájába.

***

            Pizónak egy csapásra felgyorsult a szívverése, amikor megpillantotta a szülészet várójában ücsörgő Ceecee-t és Torit. Lassított a léptein, hogy Karen is utolérhesse.

– alma jól van? És a gyerek? Valami baj történt? – hebegte.

– Nyugi, Pizo! Még a végén gutaütést kapsz – mosolygott Ceecee. – Alma és a kicsi is jól vannak. Kislányuk született.

– Hál’ Istennek, hogy mindketten jól vannak! – sóhajtott Pizo. – Hol van a baba?

– A koraszülött osztályon – válaszolta Tori. – De nem hiszem, hogy sokáig lesz ott.

– Miért? – vonta fel a szemöldökét Karen.

– Így is három kilóval született – jött a válasz. – Már attól is megborzongok, ha belegondolok, mekkora lett volna kilenc hónap után.

– Van hír Johnnie-ról? – érdeklődött Ceecee.

– Igen. Minden rendben lesz. A dokik kiszedték belőle a golyót. Semmi maradandó.

– Hál’ Istennek! – sóhajtott Tori.

Pizo megszorította a kezében tartott borítékot.

– Vissza kell mennem a kapitányságra. Elmondanátok Almának a híreket helyettem?

Tori elmosolyodott, és megveregette a férfi vállát.

– Természetesen. Örülni fog neki.

***

            Tori és Ceecee bementek Alma szobájába, mosolyogva figyelve fáradt barátjukat. Az újdonsült anya kinyitotta a szemét, és rájuk tekintett.

– Hello, srácok! – mosolyodott el.

A két látogattó közelebb lépett, és megfogta Alma egy-egy kezét.

Chiara Baschetti alias Alma Martinez Green

– Hogy érzed magad, mami? – kérdezte Tori.

– Mint a mosott szar – érkezett a válasz. – Meglep, hogy egyáltalán hajlandó vagy beszélni velem, azok után, amiket a fejedhez vágtam.

Tori elpirult.

– Semmi olyan, amit ne hallottam volna már. Ceecee mindennek elhordott, amikor a fiúkat vártuk.

Alma elmosolyodott, megnyugodva, hogy a barátja nem neheztel rá.

– Láttátok már a kicsit?

Ceecee arcán széles mosoly terült szét.

– Naná. Gyönyörű.

– Egyszer még igazi szívtipró lesz – nevetett Tori.

– Jól van? – nézett rá Alma. – Nincs vele semmi probléma?

– Szerintem jól lesz, Alma. Próbálj meg nem aggódni! – simogatta meg a barátnője kezét Ceecee.

Alma megpróbálta ülő helyzetbe tornászni magát.

– És Johnnie?

– Ő is jól lesz – bólintott Tori, visszasegítve a nőt fekvő helyzetbe. – Szólnak, amint magához tér.

Alma megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Remélem, nem fog haragudni rám.

– Alma! Emiatt ne fájjon a fejed! – ráncolta a szemöldökét Ceecee. – Meg fogja érteni.

***

            A nap fényesen sütött le a folyópartra, ahol Johnnie üldögélt. Köveket dobált a vízbe, miközben Phillipet bámulta egy kislánnyal játszadozni a fűben. Felfigyelt rá, mennyire hasonlít egymásra a két gyerek. A togyogó kisgyerek csak nehezen tartott lépést a nála idősebb fiúval, olyan gyorsan szedve pufi lábait, ahogy csak tudta. Mindketten harsányan kacagtak. Johnnie elmosolyodott, és felzápázkodott, hogy odasétáljon hozzájul.

– Hé, bajnok! Ki a kis barátod? – kérdezte.

– Ő a kishúgom, mama – válaszolta Phillip, megfogva a kislány kezét, és magához húzta. – Szeretem őt, mama.

Johnnie zavarodottan nézett a fiára.

– A húgod?

***

– Ébresztő, Miss Green! – suttogta a nővér Johnnie fülébe, mire a nő felmordult, és elfordult a hangtól. – Nem szeretné látni a kisbabát?

– Babát? Milyen babát? – motyogta Johnnie álmosan.

– A felesége gyönyörű kisbabának adott életet – mosolygott a nővér.

Johnnie feje oda-vissza dülöngélt.

– Nem. Még túl korai.

– De igen. A kisbabája megérkezett, Miss Green.

Johnnie szemei felpattantak.

– Megszületett a kicsi?

A nővér rámosolygott.

– Igen, hölgyem. Úgy van.

– Oda kell mennem Almához. Jól van? Még nem jött el az ideje. Biztos venne? – sorolta a kérdéseket.

– Nyugalom! – tolta vissza őt a nővér gyengéden. – Meg kell várnunk a vizsgálati eredményeket, aztán mehet, és meglátogathatja a feleségét és a kisbabáját.

***

            Dr. Wilson az egyik vizsgáló szobában ült Tracy-vel, amíg Mark odakint várakozott, az egyik irányba leárnyékolt ablakon keresztül figyelve őket.

– Tracy! Szerintem jó lenne, ha beszélne Markkal – tanácsolta Dr. Wilson.

– Nincs semmi mondanivalóm. Mindent tönkretettem – mondta Tracy halkan, elmorzsolva egy könycseppet. – Nem akarom, hogy Isten tudja mennyi időt töltsön azzal, hogy rám vár, amíg ismét normális életet élhetek.

Dr. Wilson az asztalra fektette a kezeit.

– Nem gondolja, hogy ezt neki kellene eldöntenie?

Tracy szárazon felnevetett.

– Ki akarna együtt élni egy érzelmi csődtömeggel?

– Maga nem egy érzelmi csődtömeg, Tracy. Magának problémái vannak, amiket kezelni kell… Az, ha magát hibáztatja, nem segít. Csak adjon egy újabb esélyt magának!

– Nem érti? – köpte Tracy. – Sosem fogok megszabadulni tőle. Ő mindig itt lesz. Nem tehetem ki Markot ennek. Ez az állat megerőszakolta őt, és az én testemet használta erre – temette a kezei közé az arcát, és sírva fakadt.

Dr. Wilson felállt, és odalépett hozzá, gyengéden a férfi vállára helyezve a kezét.

– Tudom, hogy nem ért el sikereket az eddigi terápiái során, de biztos vagyok benne, hogy képes rendbehozni az életét.

***

            Mark tehetetlenül figyelte zokogó szerelmét. Rettegett, hogy Tracy elküldi őt, és kilép az életéből. „Nem tudnám ezt elviselni, Tracy. Nem mehetsz el csak így” – mondta némán. Aztán vett egy nagy levegőt, és benyitott. Dr. Wilson és Tracy rá emelték a tekintetüket.

– Bejöhetek? – kérdezte Mark zavartan.

– Mit mond, Tracy? – fordult a páciense felé a pszichológus.

– Mit akarsz, Mark?

– Segíteni.

– Nem tehetsz semmit – fordult el Tracy.

– Tracy! Azt hiszed, csak így eldobhatsz magadtól? – förmedt rá Mark. – Tényleg azt hiszed, hogy megteheted ezt velem?

– Nincs választásod – sütötte le a szemét Tracy. – Nem kockáztathatom meg, hogy melletted legyek, nem érted?

Mark élete szerelme elé térdelt.

– Dr. Wilson úgy gondolja, ő tud segíteni rajtad. Kérlek, ne add fel! Tedd meg magadért! Tedd meg értünk!

– Mark! Az az állat megerőszakolt téged! – üvöltötte Tracy. – Csak Isten tudja, mi mást tenne még. Nem vállalhatom a kockázatot. Túlságosan is szeretlek ahhoz, hogy megkockáztassam.

– Nos, ha szeretsz, akkor engeded, hogy Dr. Wilson segítsen. Engeded, hogy én segítsek… Kérlek, Tracy!

Tracy azokba a szemekbe nézett, amik épp úgy könnyben úsztak, mint az övéi. Habozva nyúlt felé, és kitörölte a könnyeket Mark szeméből.

– Rendben – fordult Dr. Wilson felé. – Oké, doki. Mit kell tennünk?

Dr. Wilson elmosolyodott.

– Van egy klinika Chapel Hillbe, ahova elmehetnénk. Én elintézek mindent – állt fel, hogy távozzon, de Tracy megállította. – Mi az, Tracy?

– Ön is velem jön?

– Igen. Elintézem, hogy az éjszakát már ott tölthesse, és holnap én is oda megyek. Csak még el kell intéznem pár dolgot.

– Gondolja, hogy azok után, ami a bíróságon történt, elengednek?

A pszichológus megsimogatta a férfi kezét.

– A körülményeket tekintetbe véve, nem hiszem, hogy baj lesz. – Dr. Wilson Mark felé fordult. – Jöjjön velem, Mark! Szeretném, ha segítene nekem.

A másik férfi bólintott, és felállt. Lepillantott Tracy-ra, aztán megcsókolta a homlokát.

– Hamarosan visszajövök, szerelmem.

Tracy halványan rámosolygott.

– Várni foglak.

***

            Pizo és Karen bementek Hill kapitány irodájába a bizonyítékokkal, hogy Drew Best igazából nem más, mint Danny Scott.

– Kapitány! Itt vannak a bizonyítékok, hogy ki is valójában Danny Scott – tette le Pizo az asztalra a borítékot.

– Honnan szerezték ezt az információt? – nézte át az iratokat Hill, és felnyögött, amikor megbillantotta Drew Best nevét.

– Kutatást végeztem, kapitány – számolt be Karen. – Amint látja, McFarland bíró adott neki új személyazonosságot… Minden információ ott van.

A kapitány átlapozta az iratanyagot.

– McFarland halott. Hogy jutott ehhez?

– Mrs. McFarland adta meg nekem az információt a férje megállapodásáról Danny-vel – felelte Karen.

Kopogás szakította félbe őket.

– Jöjjön be! – kiáltott ki a kapitány.

Egy fiatal nő lépett be.

– Kapitány! Meghoztam a felvételt, amit kért.

– Köszönöm, Kirby! – mondta Hill, és a lejátszó felé fordult. Megvárta, amíg Kirby távozik, és csak aztán indította el a lejátszást. Azonnal felismerték Ballantine gyilkosának a hangját.

– Maga… maga is hallotta? – dadogta Pizo. – Ez Drew Best volt.

– Úgy érti, Danny Scott? – vette fel a telefont a kapitány. – Itt Hill kapitány. Küldjenek egy járőrkocsit Drew Best lakásához, most azonnal! – azzal letette a telefont, és a kabátjáért nyúlt. – Most már le kell zárnunk végre ezt az ügyet.

– Köszönöm a segítséget, Karen – fordult Pizo a nő felé. – Szerintem jobb lenne, ha innentől ránk bíznád. Veszélyes lehet.

– Értem, Pizo – bólintott Karen vonakodva. – Tedd meg, amit tenned kell! Amúgy is meg kell ejtenem pár hívást.

***

            Amikor kinyitotta a szemét, Johnnie Glendát és Laurát pillantotta meg maga mellett.

– Hello, Csipkerózsika! – állt fel a székéről Glenda. – Hogy érzed magad?

– Mintha elütött volna egy teherautó – morogta Johnnie. – Mit csináltok itt?

– Ne hülyéskedj már, Johnnie! – kacagott fel Laura szárazon. – Hol máshol lennénk?

– Láttátok már a kislányt? – kérdezte Johnnie.

– Igen. Gyönyörű – válaszolta Laura. – Öv a legszebb fekete haj, amit újszülöttön eddig láttam.

Johnnie szélesen elmosolyodott.

– És Alma hogy van?

– Jól viselte – válaszolta Glenda. – Úgy hallottam, nehéz volt rávenni a szülésre nélküled.

– Bánom, hogy elmulasztottam – szegte le a fejét Johnnie. – Ott szerettem volna lenni.

– Nos, nem változtatott volna sokmindenen. Koraszülés volt, és te a műtőben voltál – fogta meg Laura a barátja kezét. – Ne bánd! Csak légy hálás, hogy mindketten jól vannak!

Johnnie letörölt egy könnycseppet az arcáról.

– Hálás vagyok, Laura – mosolygott. – Most pedig, meg kell várnom, hogy a doki zöldutat adjon, és elmehessek meglátogatni a családomat… Hallottatok valamit Tracy-ről?

– Chapel Hillbe megy kezelésre – mondta Glenda. – Mike segít Marknak csomagolni.

– Remélem, rendbe tudja hozni az életét – tette hozzá Laura.

Johnnie felsóhajtott.

– Ahogy én is.

***

            Danny Scott az asztalánál ült, és egy levelet írt. Belekortyolt a vhiskyébe, majd visszatette a poharat az asztalra. Hallotta, ahogy belökik az ajtót.

– Tudom, miért vagy itt – ivott bele ismét az italába. – Csak egy dolgot kérek. Tudasd Mr. Romanoval, hogy sajnálom, hogy hibáztam! A nővérem nem tud semmiről… Nem tud semmit az egyességünkről Ballantine-nal, és a részvételemről a halálában. Kérd meg a dont, hogy hagyja őt élni! – Azzal hátra dőlt, felvette a nővére képét az asztalról, és a mellkasára szorította. – Gond nélkül megöltem Ballantine-t, ahogy Don Romano parancsolta, szóval, tegyen meg nekem annyit, hogy megkíméli a nővéremet! – Azzal lecsukta a szemeit, és várta a véget. Az utolsó dolog, amit életében hallott, egy kar lendülése volt.

***

            Hill kapitány és Pizo egy csapat járőrkocsit talált Drew háza előtt.

– Mi folyik itt? – nyögte a kapitány, miközben Pizo társaságában belépett a házva. Az egyik tiszt odalépett, hogy tájékoztassa őket.

Pizo belépett, és átsétált a gondosan berendezett házon. Megpillantotta volt társát kiterülve az asztalon. Sajnálta a pórul járt fiatalembert, és mindent, amin a nővérével keresztül kellett mennie. Egy másik nyomozó épp betette a vértől mocskos levélpapírt egy tárolószatyorba. Pizo odalépett, és elvette tőle.

„Kedves Nette,

Sajnálom, hogy ekkora bajba kevertelek. Azt kívánom, bárcsak beszélhettem volna veled, amikor meg kellett ölnöd apár. Ha eléggé férfi lettem volna, hogy kiálljak ellene, te most nem lennél börtönben. Sajnálom, hogy hasznavehetetlen voltam, és sajnálom, hogy anya hazudott, és bajba kevert. Csak rontottam a helyzeten, amikor megkértelek, hogy ijessz rá Mary-re, hogy ne tanúskodjon Green ügyében. Az a rohadt Jonas Peters vett rá. Fogalmam se volt, hogy meg akar majd ölni. Én mindent csak elszúrok. Kérlek, bocsáss meg!

            Nette! Szeretnék elbúcsúzni. Tudom, azt mondtad, sosem akarsz újra látni. Elnézve azt a sok bajt, amit okoztam neked, nem hibáztatlak. Csak remélni tudom, hogy egyszer megtalálod a szívedben a békét. Az én időm viszont lejárt.”

            Pizo frusztráltan meresztgette a szemét, hogy ki tudja venni a vér által elmaszatolt utolsó sorokat.

– Tudta, hogy meg fog halni – nézett a kapitányra. – Ez egy rajtaütés volt, kapitány.

– Tudom, Petrillo – csóválta a fejét a kapitány.

***

            A nővér végigtolta Alma tolókocsiját a koraszülött osztály folyosóján, alig pár órával azután, hogy kikönyörögte, láthassa az újszülött lányát. Az anyuka felállt a székéből és odalépett az inkubátorhoz, hogy lenézhessen arra az aprócska gyönyörűségre.

– Nagyon ide akartál jutni, mija – suttogta, a kisbabájában gyönyörködve. Hirtelen melegséget érzett a háta mögött, és megérezte a felesége jelenlétét. Hátradőlt az erős karok ölelésébe.

– Nem tudtad megvárni a mamádat, ugye? – kérdezte Johnnie halkan, figyelve a sötét hajú csöppséget. Megcsókolta Alma halántékát, majd a felesége dereka köré fonta ép karját. – Szép munka volt, kislány.

– Köszönöm, Querida – suttogta Alma. – Meg akartalak várni, de a lányod nem hagyta.

Johnnie halkan kuncogott.

– Tudod már, mi lesz a neve?

Alma összepréselte az ajkait.

– Mindig is tetszett a Nadina név. Mit gondolsz?

– Hmm – morogta Johnnie, majd a lánya fölé hajolt. – Mir gondolsz, Csöppség? – A baba kinyújtóztatta az ujjait, mire Johnnie felnevetett. – Akkor Nadina.

Alma felnézett a feleségére.

– Hogy van a karod?

– Olyan szorosan hozzám kötözték, hogy mozdulni se tudok – zsörtölődött Johnnie.

– Szegény kicsikém!

– Kösz a megértést! – mondta Johnnie szarkasztikusan.

Alma elmosolydott, de aztán elkomorodott az arca.

– Hallottál valamit Tracy-ről?

Johnnie felegyenesedett.

– Laura és Glen nálam járt nemrég.

– Igen. Tudom. Hozzám is benéztek. Elfelejtettem megkérdezni tőlük.

– Tracy Chapel Hillbe megy, hogy rendberakja az életét.

– Jól hangzik – bólintott Alma.

– Sokat szenvedett – értett egyet Johnnie. – De Dr. Wilson segítségével újra a régi lesz.

– Az a nő nagyszerű orvosnak tűnik.

– Igen. És jószívű is – értett egyet Johnnie. Észrevette a felesége elkínzott tekintetét. – Fáradt vagy, kislány?

– Igen. Le kell feküdnöm.

– Nos, akkor gyerünk, Mrs. Green! Hagyjuk Nadinát kicsit pihenni!

Váltottak egy csókot, majd még egy pillantást vetettek a Green-család új tagjára, és visszasétáltak Alma szobájába.

Epilógus

Hat héttel később

            Johnnie erősen koncentrálva emelgette a súlyokat a rehabilitációs központban. Izzadtság csurgott végig a testén, ahogy minden izmát megfeszítette. Egy pillanatra megállt, majd felkapta a kulacsát, hogy igyon egy kis vízet.

– Hé, idegen! – lépett oda hozzá Karen.

Johnnie felpillantott rá, és szélesen elmosolyodott.

– Hello, G! Mit keresel itt?

Karen átnyújtott neki egy törülközőt.

– Csak egy fél napra jöttem… Hogy van a kicsi?

– Minden nap egyre nő – válaszolta Johnnie büszkén, letörölve a bőréről az izzadtságot. – Csak aludnia kéne már megtanulni.

Karen felnevetett.

– El tudom képzelni.

– Na és, milyen a munkád?

– Elhalasztották egy időre.

– Miért? – állt fel Johnnie.

– Valami nem hagy nyugodni ennek a Scott nőnek az ügyében.

– Engem se – sóhajtott a másik nő.

– És te, mikor mégy vissza dolgozni, Johnnie?

– Még nem. Remélhetőleg majd jövő héten – vonta össze a szemöldökét Johnnie. – Miért? Mit forgatsz a fejedben?

– Minden követ megmozgatok, hogy bebizonyítsam, Annette Scott ártatlan. De szükségem van a segítségedre.

– Hadd zuhanyozzam le! Aztán megbeszéljük.

– Tudtam, hogy számíthatok rád – mosolygott Karen.

Vége

***********************************************************************

A fordító utószava: Az író úgy fogalmazott a történet végén, hogy tudja, elvarratlan szálakat hagyott hátra, és ezt orvosolni fogja. Én inkább úgy mondanám, megalapozta a folytatást, de akárhogy is vesszük, készen áll az út a harmadik regénynek. Ezt a szerző "Justes Delayed" munkacímmel ígérte 2004 nyarára. Én viszont azóta sem láttam sehol a neten, és ami fórumokat olvastam, ott is azt gyanítják, bár biztos infó nincs, hogy sosem készült el. Ha viszont belefutna valaki valahol, megköszönném, ha elküldené a linket. Azonnal rávetem magam, és fordítom. :)

Addig is viszont, van egy regény, ami szegről-végről kapcsolódik ehhez. Még nem olvastam bele annyira, hogy tudjam, de gyanítom, nem a tervezett harmadik rész. Bár befejezetlen, tervezem lefordítani. A címe "Fourth and Goal". Ez egy szakkifejezés a rögbiben. Kikértem már hozzáértők véleményét, de nemigen értem még most se, pontosan mit takar, magyarul meg a "Negyedik és gól" kifejezés, legalábbis nekem, laikusnak, furán hat. Ha valaki tud ajánlani frappánsabb fordítást a címre, szívesen fogadom. Ha nem, az első fejezet lefordítása után kitalálok majd neki valami magyar címet.

Ui.: Az új történet magyar címe Előre a cél felé. /2012. november 7./

A gyilkosnak két arca van X. rész 45. fejezet

Megjegyzés: Íme a regény utolsóelőtti fejezete. Az utolsó hosszabb lesz, úgyhogy jó eséllyel nem készülök el vele holnap, de ki tudja. Igyekszem. Legyetek jók és jó olvasást!

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van X. rész 44. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Karen olyan nyugodtan ült a padon, ahogy csak bírt, miközben már vagy századjára nyomta be az újrahívás gombját. Azóta sem tudta elérni Pizót. „Gyerünk már, Pizo! Vedd fel azt a telefont, hogy leordíthassam a fejedet!” – gondolta, miközben hallgatta a telefon hangját, míg az foglaltra nem kapcsolt.

– A fenébe is! – nyögött fel.

A megjegyzése magára vonta a mellette ülő idős hölgy figyelmét. Becsukta a könyvét, és felé fordult.

– Valami gond van, kedveském?

Karen megdörzsölte a homlokát, remélve, ezzel elűzheti a fejfájását.

– Elnézést! Mit mondott?

– Csak azt kérdeztem, van-e valami probléma?

– Ó, csak próbálom elérni egy barátomat. Nagyon fontos lenne – magyarázta. – Elnézést, ha neveletlennek tűntem.

Az idős hölgy gyengéden megpaskolta a karját.

– Semmi gond. Az én drága férjem, Isten nyugosztalja, szintén nagyon türelmetlen ember volt.

„Ó, ne! Ne már megint egy kioktatást a türelemről! Talán ha rámorgok, elkotródik” – bosszankodott, de közben rezzenéstelenül elmosolyodott. A kifejezés azonban azonnal eltűnt az arcáról, ahogy a nőre nézett.

– Tudom, mire gondol, és meg se próbálja! – mondta a hölgy ellentmondást nem tűrő hangon. – Az én Albertem is mindig így nézett.

– Igen, hölgyem – pirult el Karen.

– Amire most szüksége van, az az, hogy megnyugodjon. Attól még nem fog gyorsabban válaszolni a barátja, hogy hülyén viselkedik a reptéren.

Karen felsóhajtott, és eltette a telefonját.

– Tudom. Tudom – mérte végig a hölgyet. – Nos, nem bánná, ha a segítséget kérném a gondjaim elfelejtésében?

A nő elmosolyodott, és megpaskolta Karen kezét.

– Miről beszélgessünk, kedveském?

Sara Sampaio alias Karen Grace

***

– Mi a fene volt ez? – kérdezte Tori, miközben gyorsan odarohant Pizóhoz és Almához.

– Nem tudom. De ti maradjatok itt! – intett Pizo a nőknek, míg ők Hill kapitánnyal előhúzták a fegyverüket, és a lövés hangjának irányába indultak.

Alma azonnal visszarogyott a padra, és a térdei remegni kezdtek.

– Lövés volt, Tori. Valami nincs rendben.

Tori átölelte őt, Ceecee pedig segített a barátnőjének kényelmesen elhelyezkedni. Ricotta polgármester elszaladt egy kevés vízért.

– Semmi szükség rá, hogy aggodalmaskodjt, Alma. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben van Johnnie-val – nyugtatgatta Ceecee. – Mindenkit átvizsgálnak, aki bejön ide. Talán csak egy meghibásodott kipuffogó volt.

Alma próbált megnyugodni, de nem ment neki.

– Rendőrfeleség vagyok, Ceecee. Tudom, milyen egy pisztoly hangja – dörzsölte meg a hasát, hogy elűzze a rosszullétet.

– Igya meg ezt, Mrs. Green! – nyújtott felé egy poharat Ricotta polgármester. Alma elvette, és remegő kézzel a szájához emelte

– Köszönöm – adta vissza az üres poharat, de továbbra sem tudott úrrá lenni a remegésén, ami csak fokozódott, amikor arra gondolt, mi történhet odabent.

***

            Az esküdtek szétszóródtak, amikor a pisztoly eldördült. Az egyik törvényszolga odarohant a dulakodó emberekhez. Abbott felkászálódott a földről, és az asztala mögé iszkolt. Johnnie Tracy fölé kerekedett, és hátra feszítette a karját, amíg a törvényszolga lefeszítette az ujjait a pisztolyról.

– Elég volt, Tracy! Vége – sziszegte Johnnie. A férfi teste lassan elernyedt. – Ez az! – váltott Johnnie hangja suttogásra. – Nyugalom!

Tracy szemei kontrollálatlanul forogtam, majd végül megállapodtak a felette térdelő nőn.

– Johnnie? – nyögte. – Mi… mi történt?

– Tényleg te vagy az? – engedte el a hátrafeszített kart Johnnie.

– Persze hogy én. Mi folyik itt? Mit keresel a hátamon?

– Jól vagy? – mérte végig a nő, míg végül észrevett egy vérfoltot a ruháján. – Úristen! Te megsérültél.

Tracy megérintette a vérfoltot.

– Én nem – nézett fel, és azonnal észrevette a vérfoltot a barátja vállán. – Johnnie! Ez a te véred.

Johnnie ebben a pillanatban megérezte a vállába nyilalló fájdalmat.

– A fenébe is! – sziszegte.

Dr. Wilson odasietett hozzájuk.

– Tracy! Jól van?

– Jól vagyok, doki. De Johnnie megsérült.

***

            Pizo és Hill kapitány berontottak a tárgyalóterembe, és az ajtó két oldalára ugrottak. Pizo megpillantotta a feléjük botorkáló Markot, és intett neki, hogy merre menjen Alma és a többiek irányába. Miután a férfi biztonságban elhagyta a helyiséget, a két rendőr elindult a megfelelő irányba, hogy végül beleütközzenek a dulakodás nyomaiba. Pizo odalépett a földön ücsörgő Johnnie-hoz, akir Dr. Wilson, Bob és O’Connell bíró vett körül. Tracy egy széken ült, biztonsági őrök gyűrűjében. Pizo és Hill kapitány odalépett Johnnie-hoz.

– Minden rendben? – kérdezte a kapitány.

Dr. Wilson hátralépett, hogy a két férfi is helyet kapjon a véres ingű nő mellett.

– Hogy az a… Hívta már valaki a mentőket? – térdelt le Pizo a barátja elé, miközben Bob segített elszorítani Johnnie ereit, hogy elállítsák a vérzést.

– Igen. Már úton vannak – válaszolta Dr. Wilson. – Nem veszélyes a sérülés. A golyó csak súrolta a vállát. – Azzal Tracy felé pillantott. – Ha megbocsátanak, a páciensemnek szüksége van rám. Csak szorítsák el az ereit! – Bob bólintott, miközben a nő elsietett.

– Mit csináltok ti itt? – nyögte Johnnie, a két férfira nézve. Kezdett elgyengülni a vérveszteség miatt.

– A polgármester megtalálta Ballantine diktafonját. Épp ment amikor meglátogatta, Green – mondta a kapitány. – Mindent felvett. Azt is, hogy Ballantine még élt, amikor maga távozott.

Johnnie megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Épp ezt vallotta Tracy is, amikor elszabadult a pokol. Örülök, hogy a bizonyítékok ők igazolják.

– Mi történt itt, Johnnie? – nézett Pizo a barátja homályos tekintetébe, Johnnie viszont, mielőtt válaszolhatott volna, elvesztette az eszméletét.

***

– Tracy! Jól van? – kérdezte Dr. Wilson, a férfi vállára téve a kezét.

A másik felpillantott rá, felfedve a szemeiben gyűlő könnyet.

– Mi történt? Nem értem… Nem értek semmit.

– Tracy! A másik személyisége átvette az irányítást – kezdett bele a pszichiáter az elmúlt percek elmesélésébe.

A férfi hitetlenkedve hallgatta őt, miközben könnycseppek folytak le az arcán.

– Tracy! Most bevisszük a kórházba – térdelt le elő Dr. Wilson. – Együtt átvészeljük ezt. Minden segítséget megkap, amire szüksége lesz.

– Majdnem megöltem valakit, aki nem is akart bántani – motyogta a férfi, a félelemtől remegő ügyészre pillantva.

– Nem volt önmaga – nyugtatgatta Dr. Wilson. – Nem volt tudatában, mit tesz.

Tracy lehajtotta a fejét, és a kezei közé temette az arcát.

– Ezt sosem úszom meg. Nem fogja hagyni.

– Nyugodjon meg, Tracy! Minden rendben lesz.

– Hogy lehet ebben ennyire biztos? – szipogta a férfi. – Megmondta, hogy sose lesz vége.

Dr. Wilson felemelte a férfi fejét.

– Bízik bennem?

– Igen.

– Akkor higgyen nekem, amikor azt mondom, megteszek mindent, ami lehetséges, hogy túl legyünk ezen. Vissza fogja kapni az életét, Tracy.

Abbottnak az emberei segítettek felkászálódni a földről.

– Jól van, uram? – kérdezte a titkára.

– Mit gondol? – köpte az ügyész, próbálva úrrá lenni a remegésén. – Majdnem megöltek. Az az állat elázrva lenne jobb helyen egy életre.

O’Connell bíró dühösen lépett oda hozzájuk.

– Azt hiszem, az ügynek vége. Ezennel elmondhatom, hogy maga egy igazi seggfej.

– Ezt meg hogy érti? Az az alak majdnem megölt, és én vagyok a seggfej? – hápogott Abbott.

– Ez nem történt volna meg, ha nem szorítja sarokba. A maga helyében én jól az eszembe vésném ezt a napot. Legközelebb talán nem lesz ekkora szerencséje. – Azzal a bíró megfordult és távozott.

Abbott zsebre dugta a kezét, majd azonnal kirántotta az odabenti nedvességet tapintva. Lenézett, és egy sötét foltot vett észre a combjai között. Zavartan keresett valamit, amivel el tudja takarni magát, amíg kiaraszol a teremből.

***

– Mi tart már olyan sokáig – kérdezte Alma, előre-hátra dülöngélt ültében.

– Kérlek, Alma! Nyugodj meg! – simogatta meg a hátát Ceecee. – Ettől már én is ideges leszek.

Mielőtt Alma válaszolhatott volna, sziréna hangja vonta magára a figyelmüket. Mark felállt, és Torival és Ceecee-vel a rendőrök és a mentősök elé mentek.

– Mi történt? – kérdezte Mark. – Ki kell derítenem, mi folyik itt.

– Én is megyek – állt fel Alma.

Ricotta polgármester odaállt eléjük.

– Azt hiszem, azt kéne tennünk, amit Petrillo nyomozó mondott. Veszélyes lehet.

– A feleségem odabent van – jelentette ki a mexikói nő. – Tudni akarom, hogy jól van-e. Úgyhogy, kérem, álljon el az utamból.

A polgármester elszántan nézett rá, de aztán, úgy döntött, nem száll vitába vele. Inkább Tori és Ceecee társaságában Alma és Mark nyomába szegődött.

            Mark azonnal Tracy-hez rohant, és azonnal pánikba esett, amikor meglátta a vért az inkén.

– Istenem! Tracy! Jól vagy? – ragadta meg a férfi vállát.

Tracy elhúzódott tőle. Bűnösnek érezte magát, és szégyellte, amit tett.

– Menj innen, Mark! Nem ezt érdemled.

– Mi folyik itt? – kérdezte Mark Tracy-től, aki viszont még csak rá se nézett. Aztán Dr. Wilsonhoz fordult. – Kérem! Mondja el, mi ez az egész!

– El fogom. De most be kell vinnünk Tracy-t a kórházba.

Azzal intett néhány mentősnek, hogy segítsenek neki.

***

            Alma nem készült fel a látványra, amikor megpillantotta, ahogy a mentősök hordágyra teszik a véres testű Johnnie-t. Megmerevedve állt, és nem kapott levegőt.

– Mi történt? – kérdezte Ceecee Pizótól.

– Johnnie-t meglőtték. Sok vért vesztett. Be tudnátok vinni Almát a kórházba?

– Persze – bólintott Ceecee, azzal a barátnője felé fordult. – Csak vállsérülés, Alma.

A mexikói nő nem válaszolt, csak erősen kapaszkodott Tori karjába.

– Hallottad, amit Ceecee mondott? – kérdezte Tori, remélve, hogy mihamarabb megszabadulhat az erős szorítástól. – Föld hívja Almát! Hallassz?

– Ó, istenem! – nyögött fel a polgármester. – Azt hiszem, épp most kezdett el folyni a magzatvíze.

– Még túl korai – nyögte Tori, ahogy lepillantott az Alma lábai között formálódó tócsára. – Még csak a hetedik hónapban van.

– Magyarázd ezt el a gyereknek! – morogta Ceecee. – Alma! Édesem! Be kell vinnünk téged a kórházva.

– Igen. Kórház – motyogta Alma, de egy pillantra sem engedte el Tori karját.

– Édesem! Mindjárt elfolyik a magzatvízed. Mennünk kell – unszolta Ceecee.

– Gyerünk, Alma! – vezette ki Tori a mexikói nőt a tárgyalóteremből.

***

            Karen és az útitársa kifelé sétáltak a repülőtérről Észak-Karolinában.

– Csak emlékezzen, hogy ne legyen olyan türelmetlen, amikor a dolgok nem alakulnak úgy, ahogy szeretné! – tanácsolta az idős hölgy. – Meg kell tanulnia engedni, hogy a dolgok úgy menjenek, ahogy menniük kell. Csak tanuljon, ahogy maguk, fiatalok mondják, úszni az árral!

Karen felnevetett.

– Köszönöm, hölgyem.

– Nos, kedveském, azt hiszem, itt elválnak az útjaink. Nekem még kell tennem egy kis kitérőt – bökött a hölgy a mosdó felé. – Már nem tart olyan jól a szelep, mint régen, ha érti, mire gondolok – kuncogott.

– Természetesen. Legyen szép napja! – érintette meg Karen a nő vállát.

– Magának is, kedveském.

Karen elindult a kijárat felé, és ismét elővette a telefonját, hogy felhívja Pizót. „Hol a fenében vagy már?” – Megtorpant menet közben, amikor meglátta a híradó különkiadását az egyik vendéglő tévéjében. – „A fenébe is! Nem csoda, hogy nem válaszol.” – nyögte, figyelve, ahogy az egyik volt kollégája ismerteti a New Hanover megyei bíróság épületében történt lövöldözés részleteit. Azonnal elfelejtett mindent, és kirohant az épületből, bevetve magát egy várakozó taxiba.

– A kórházba! És taposson bele!

Folytatása következik!

A gyilkosnak két arca van X. rész 44. fejezet

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van X. rész 43. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Karen tárcsázta Pizo mobilját, miután a kapitányságot hívva megtudta, hogy ő és a kapitány házon kívül vannak.

– A fenébe is, Pizo! Hol jársz? – morogta, amíg a telefon egy örökkévalóságnak tűnő ideig csengett ki. Dühösen tette le, és belépett a repülőtér termináljára, hogy megkeresse a gépét vissza Észak-Karolinába.

            Miután keresztül kellett mennie az ellenőrzésen, a frusztrációja csak még hevesebbé vált, és azon kapta magát, hogy az egyik biztonsági őrrel ordibál, a személyzet zavarodott pillantásainak kereszttüzében. Rájött, jobb lesz, ha lenyugszik, különben nem engedik fel a gépre. Lepillantott a még mindig a kezében tartott telefonjára, és gyorsan tárcsázta Maddie számát.

***

            Maddie az irodájában ült, és az aktáit lapozgatta át, amikor megszólalt a telefonja. Vakon horgászta elő a telefonját, és szórakozottan beleszólt.

– Halló?

– Maddie! Én vagyok – hallatszott Karen remegő hangja.

– Karen? – vette le a szemüvegét Maddie. – Édesem, jól vagy?

– Nem. Ezek a nyomorult repteresek engem bámulnak. Valószínűleg nem engednek majd felszállni a gépre.

– Mi folyik ott?

– Nem tudom elérni Pizot.

– Próbáltad a mobilját?

– Igen, de nem veszi fel. Ezért nem akarnak felengedni a gépre.

Bár a kapcsolatuk még nagyon friss volt, Maddie tudta, szerelme milyen könnyen dühbe tud gurulni. Már számtalan alkalommal látta dühöngeni különböző okokból kifolyólag.

– Nem túl jó dolog, ha emiatt elszalasztod a gépet, úgyhogy próbálj megnyugodni!

Karen hátra hajtotta a fejét és felsóhajtott.

Bar Refaeli alias Maddie Marshall

– Tudom. De idegesít, hogy nem tudom elérni Pizót.

– Miért? – vonta össze a szemöldökét Maddie.

– Tudom, kicsoda Danny Scott.

– A fenébe! És kicsoda?

***

            Abbott visszasétált az asztalához, és előhúzott még egy aktát. Átlapozta, míg meg nem találta azt a papírt, amit keresett. Visszasétált a tanúk padjához, és ismét belekezdett.

– Mr. Kenon! A kezemben tartom azt a tanúvallomást, amit a Henning-ügyben tett. Felolvasná a kiemelt részt, kérem?

Tracy átvette az aktát, és igyekezett a szövegre koncentrálni. Kitörölte az izzadtságot a szeméből.

– Hazudnom kellett a jogai ismertetéséről. Közel volt hozzá, hogy megússza. Bűntudata volt, és nem az én hibám, hogy nem hagyott szóhoz jutni, hogy elmondjam a jogait.

– És most is hazudik, ahogy akkor, nem igaz, Mr. Kenon?

– Nem.

– Mindig hazudik a bíróságnak, ha magának úgy megfelelő?

– Nem. Ez egészen más. Nem hazudok. Tudom, mit láttam.

– Nos, szerencséje van a vádlottnak – köpte az ügyész szarkasztikus hangon.

– Tiltakozom! – kiáltott fel Bob.

– Igen, bíró úr! – válaszolta Abbott. „A fenébe is, Wooten! Hogy tegyek bármit is, ha el kell viselnem ezt a faszkalapot?” – Mr. Kenon! Miért kellene elhinnünk, hogy most nem hazudik, ha egyszer már megtette?

Tracy keze remegni kezdett, és hevesen izzadt.

– Az igazat mondom. Henning részeg volt, amikor vallomást tett. Nem hallgatott rám, amikor el akartam mondani a jogait. – Tracy füle lüktetni kezdett. – Aztán lényegében ki akart hátrálni az egész mögül. Visszamehetett volna a házába a lányával együtt. – Az esküdtek felé fordult. – Nem látják? Meg kellett tennem, amit csak tudtam, hogy megvédjem a lányt?

– Bíró úr! Kérem, szólítsa fel a tanút, hogy tartsa meg a véleményét magának! – kérte Abbott.

– Mr. Kenon! Kérem, a kérdésre válaszoljon, és tartózkodjon a megjegyzésektől! – utasította O’Connell bíró.

Tracy visszafordult.

– Igenis, bíró úr!

Johnnie megérintette Bob vállát, hogy magára vonja a figyelmét.

– Tracy nem néz ki túl jól. Nem tehetnénk valamit?

Bob végigmérte a tanúk padján ülő férfit. Észrevette, hogy az izzad, és holtsápadt. Aztán Dr. Wilson felé fordult.

– Minden rendben lesz vele?

– Nem vagyok benne biztos – válaszolta a pszichológus. – Nagy nyomás alatt van, de ránézésre úgy tűnik, egyelőre bírja.

Mielőtt folytathatta volna, Abbott újult erővel kezdett támadásba.

– Ismerje el, Mr. Kenon! Újból hazudik, hogy segítsen valakit, akiről úgy hiszi, bajban van!

– Nem. Ez nem erről szól.

– De igen. A barátját gyilkossággal vádolják, és maga kifőzte ezt a kis átverést, hogy megmentse őt a halálsortól.

– Nem! – üvöltötte Tracy.

– De igen. Ugyanúgy hazudik az esküdtszéknak, mint annak idején Henning ügyében.

– Tiltakozom! – csapott az asztalra Bob.

Tracy a kezei közé temette az arcát. Hallotta Bob hangját, és a bíró kalapácsát csattanni, majd hírtelen minden elsötétült.

***

– Mindjárt ott vagyunk, kapitány – mondta Pizo, ahogy keresztülhajtott Wilmington belvárosán.

– Csak egy darabban érjünk oda, nyomozó! – morogta Ricotta polgármester. – Ez a bizonyíték tisztázhatja Miss Greent, de nem segít, ha nem érünk oda vele.

Pizo a polgármesterre mosolygott a visszapillantó-tükrében.

– Parkoljon le itt, Petrillo! – utasította a kapitány.

Pizo engedelmeskedett, és egyszerre pattantak ki a kocsiból, hogy felszaladjanak a bíróság lépcsőjén.

***

            Abbott a tanúk padja fölé hajolt, és Tracy előre dőlt alakját méregette. Nem volt tudatánál, és levegő után kapkodott, ahogy egy nagy kezet érzett a nyakkendőjét bontogatni.

– Te nyomorult szarzsák! – hallott egy hangot, ami viszont nem az övé volt.

Az esküdtek lélegzete elakadt, ahogy figyelték a tanút, miközben megragadja az ügyész ruháját. Bob, Johnnie és Dr. Wilson egyszerre pattantak fel, és a pszichiáter a pácienséhez lépett.

Abbott erősen küzdött, hogy kiszabaduljon a vasmarok szorításából.

– Most már nem pattogsz, ugye? – hallatszott a hang, miközben Tracy felállt.

A törvényszolga odarohant hozzájuk, hogy segítsen Abbottnak kiszabadulni. Amikor azonban odaért, Tracy villámgyorsan a fegyveréért nyúlt, és előrántva Abbott fejének nyomta.

– Takarodj a közelemből, vagy szétluggatom a fejét! – üvöltötte a hang.

– Tracy! Nyugodj meg! Csak engedd el! – nyogtatgatta Johnnie.

– Milyen érzés, ha fegyvert nyomnak a fejedhez, szarzsák? – üvöltötte tovább a hang.

– Kérem! Engedjen el!

– Miért tenném? Talán csak meg kellene húznom a ravaszt. Senkinek nem hiányoznál. Talán még kitüntetést is kapnék érte.

Dr. Wilson kissé közelebb lépett hozzá.

– Tracy! Figyeljen rám! Ez nem megoldás.

– Te csak fogd be a pofádat, ribanc! Szart se tudsz rólam! Még azt se veszed észre, hogy a te drágalátos Tracy-d már nem ura önmagának! – köpte a férfi.

– Akkor mondd el, ki vagy te, hogy segíthessek! – nyugtatgatta a nő.

– Szart se mondok neked. Csak le akarsz állítani.

– Nem. Segíteni szeretnék.

– Valóban? Tudom ám, mit terveztek. Hallottam, amikor azt mondatad, segíteni akarsz Tracy-nek. Csak meg akarsz szabadulni tőlem, ahogy ő is – lépett ki a tanúk padja mögül, még mindig erősen tartva Abbottot, a másik kezével pedig az ügyész fejének szorítva a pisztolyt.

– Tracy! Kérlek! Ne csináld ezt! – könyörgött Johnnie.

A férfi hangosan felnevetett.

– Én nem Tracy vagyok, a fenébe is. Sosem lennék egy olyan idióta fasszopó.

A bíró mozdulatlanul ült a székében és az esküdteket figyelte. Látta a félelmet a szemükben.

– Ne beszélj így a barátomról! – köpte Johnnie.

– A barátod nem lenne ebben a helyzetben, ha te nem léteznél. Inkább maradtál volna otthon a fekete seggeden!

Johnnie megmerevedett. Egyre jobban kezdte elhinni, hogy Tracy testét valami más uralja.

– Mi segíthetünk magának – mondta Dr. Wilson.

– Nincs szükségünk a segítségére. Ha engem eltávolít, ki védi majd meg Tracy-t? Szüksége van rám, ahogy akkor is, amikor gyerek volt. Hol volt ezt a fene nagy segítség, amikor az a vén fasz és a barátai farba rakták? – üvöltötte a férfi. – Én voltam ott. Én védtem meg. Én segítettem neki. Nem ti. Csak én.

– Tracy felnőtt ember. Senki nem fogja bántani megint – válaszolta halkan Dr. Wilson.

– Akkor sem segíttettetek, amikor ez a seggdugasz nekiment – rázta meg Abbottot.

Johnnie lassan közelebb araszolt hozzájuk, majd rávetette magát a két férfira.

***

            Alma, Tori és Ceecee felálltak, amikor meglátták az érkező Pizót a kapitánnyal és a polgármesterrel. Alma felállt, és odalépett hozzájuk.

– Pizo! Mit keresel itt? Mi folyik itt?

A férfi megragadta a karját.

– Johnnie ártatlan, és most már bizonyítani is tudjuk.

Könnycseppek folytak le Alma arcán.

– Végre! – sóhajtott, és hálát adott az égieknek.

A kezdődő ünneplést viszont egy hangos lövés szakította félbe.

Folyatása következik!