A gyilkosnak két arca van X. rész 45. fejezet

Megjegyzés: Íme a regény utolsóelőtti fejezete. Az utolsó hosszabb lesz, úgyhogy jó eséllyel nem készülök el vele holnap, de ki tudja. Igyekszem. Legyetek jók és jó olvasást!

Előzmény: A gyilkosnak két arca van I. rész
Közvetlen előzmény: A gyilkosnak két arca van X. rész 44. fejezet

Írta: Tonya S. Coley

Fordította: Sinara

**************************************************************************

            Karen olyan nyugodtan ült a padon, ahogy csak bírt, miközben már vagy századjára nyomta be az újrahívás gombját. Azóta sem tudta elérni Pizót. „Gyerünk már, Pizo! Vedd fel azt a telefont, hogy leordíthassam a fejedet!” – gondolta, miközben hallgatta a telefon hangját, míg az foglaltra nem kapcsolt.

– A fenébe is! – nyögött fel.

A megjegyzése magára vonta a mellette ülő idős hölgy figyelmét. Becsukta a könyvét, és felé fordult.

– Valami gond van, kedveském?

Karen megdörzsölte a homlokát, remélve, ezzel elűzheti a fejfájását.

– Elnézést! Mit mondott?

– Csak azt kérdeztem, van-e valami probléma?

– Ó, csak próbálom elérni egy barátomat. Nagyon fontos lenne – magyarázta. – Elnézést, ha neveletlennek tűntem.

Az idős hölgy gyengéden megpaskolta a karját.

– Semmi gond. Az én drága férjem, Isten nyugosztalja, szintén nagyon türelmetlen ember volt.

„Ó, ne! Ne már megint egy kioktatást a türelemről! Talán ha rámorgok, elkotródik” – bosszankodott, de közben rezzenéstelenül elmosolyodott. A kifejezés azonban azonnal eltűnt az arcáról, ahogy a nőre nézett.

– Tudom, mire gondol, és meg se próbálja! – mondta a hölgy ellentmondást nem tűrő hangon. – Az én Albertem is mindig így nézett.

– Igen, hölgyem – pirult el Karen.

– Amire most szüksége van, az az, hogy megnyugodjon. Attól még nem fog gyorsabban válaszolni a barátja, hogy hülyén viselkedik a reptéren.

Karen felsóhajtott, és eltette a telefonját.

– Tudom. Tudom – mérte végig a hölgyet. – Nos, nem bánná, ha a segítséget kérném a gondjaim elfelejtésében?

A nő elmosolyodott, és megpaskolta Karen kezét.

– Miről beszélgessünk, kedveském?

Sara Sampaio alias Karen Grace

***

– Mi a fene volt ez? – kérdezte Tori, miközben gyorsan odarohant Pizóhoz és Almához.

– Nem tudom. De ti maradjatok itt! – intett Pizo a nőknek, míg ők Hill kapitánnyal előhúzták a fegyverüket, és a lövés hangjának irányába indultak.

Alma azonnal visszarogyott a padra, és a térdei remegni kezdtek.

– Lövés volt, Tori. Valami nincs rendben.

Tori átölelte őt, Ceecee pedig segített a barátnőjének kényelmesen elhelyezkedni. Ricotta polgármester elszaladt egy kevés vízért.

– Semmi szükség rá, hogy aggodalmaskodjt, Alma. Biztos vagyok benne, hogy minden rendben van Johnnie-val – nyugtatgatta Ceecee. – Mindenkit átvizsgálnak, aki bejön ide. Talán csak egy meghibásodott kipuffogó volt.

Alma próbált megnyugodni, de nem ment neki.

– Rendőrfeleség vagyok, Ceecee. Tudom, milyen egy pisztoly hangja – dörzsölte meg a hasát, hogy elűzze a rosszullétet.

– Igya meg ezt, Mrs. Green! – nyújtott felé egy poharat Ricotta polgármester. Alma elvette, és remegő kézzel a szájához emelte

– Köszönöm – adta vissza az üres poharat, de továbbra sem tudott úrrá lenni a remegésén, ami csak fokozódott, amikor arra gondolt, mi történhet odabent.

***

            Az esküdtek szétszóródtak, amikor a pisztoly eldördült. Az egyik törvényszolga odarohant a dulakodó emberekhez. Abbott felkászálódott a földről, és az asztala mögé iszkolt. Johnnie Tracy fölé kerekedett, és hátra feszítette a karját, amíg a törvényszolga lefeszítette az ujjait a pisztolyról.

– Elég volt, Tracy! Vége – sziszegte Johnnie. A férfi teste lassan elernyedt. – Ez az! – váltott Johnnie hangja suttogásra. – Nyugalom!

Tracy szemei kontrollálatlanul forogtam, majd végül megállapodtak a felette térdelő nőn.

– Johnnie? – nyögte. – Mi… mi történt?

– Tényleg te vagy az? – engedte el a hátrafeszített kart Johnnie.

– Persze hogy én. Mi folyik itt? Mit keresel a hátamon?

– Jól vagy? – mérte végig a nő, míg végül észrevett egy vérfoltot a ruháján. – Úristen! Te megsérültél.

Tracy megérintette a vérfoltot.

– Én nem – nézett fel, és azonnal észrevette a vérfoltot a barátja vállán. – Johnnie! Ez a te véred.

Johnnie ebben a pillanatban megérezte a vállába nyilalló fájdalmat.

– A fenébe is! – sziszegte.

Dr. Wilson odasietett hozzájuk.

– Tracy! Jól van?

– Jól vagyok, doki. De Johnnie megsérült.

***

            Pizo és Hill kapitány berontottak a tárgyalóterembe, és az ajtó két oldalára ugrottak. Pizo megpillantotta a feléjük botorkáló Markot, és intett neki, hogy merre menjen Alma és a többiek irányába. Miután a férfi biztonságban elhagyta a helyiséget, a két rendőr elindult a megfelelő irányba, hogy végül beleütközzenek a dulakodás nyomaiba. Pizo odalépett a földön ücsörgő Johnnie-hoz, akir Dr. Wilson, Bob és O’Connell bíró vett körül. Tracy egy széken ült, biztonsági őrök gyűrűjében. Pizo és Hill kapitány odalépett Johnnie-hoz.

– Minden rendben? – kérdezte a kapitány.

Dr. Wilson hátralépett, hogy a két férfi is helyet kapjon a véres ingű nő mellett.

– Hogy az a… Hívta már valaki a mentőket? – térdelt le Pizo a barátja elé, miközben Bob segített elszorítani Johnnie ereit, hogy elállítsák a vérzést.

– Igen. Már úton vannak – válaszolta Dr. Wilson. – Nem veszélyes a sérülés. A golyó csak súrolta a vállát. – Azzal Tracy felé pillantott. – Ha megbocsátanak, a páciensemnek szüksége van rám. Csak szorítsák el az ereit! – Bob bólintott, miközben a nő elsietett.

– Mit csináltok ti itt? – nyögte Johnnie, a két férfira nézve. Kezdett elgyengülni a vérveszteség miatt.

– A polgármester megtalálta Ballantine diktafonját. Épp ment amikor meglátogatta, Green – mondta a kapitány. – Mindent felvett. Azt is, hogy Ballantine még élt, amikor maga távozott.

Johnnie megkönnyebbülten felsóhajtott.

– Épp ezt vallotta Tracy is, amikor elszabadult a pokol. Örülök, hogy a bizonyítékok ők igazolják.

– Mi történt itt, Johnnie? – nézett Pizo a barátja homályos tekintetébe, Johnnie viszont, mielőtt válaszolhatott volna, elvesztette az eszméletét.

***

– Tracy! Jól van? – kérdezte Dr. Wilson, a férfi vállára téve a kezét.

A másik felpillantott rá, felfedve a szemeiben gyűlő könnyet.

– Mi történt? Nem értem… Nem értek semmit.

– Tracy! A másik személyisége átvette az irányítást – kezdett bele a pszichiáter az elmúlt percek elmesélésébe.

A férfi hitetlenkedve hallgatta őt, miközben könnycseppek folytak le az arcán.

– Tracy! Most bevisszük a kórházba – térdelt le elő Dr. Wilson. – Együtt átvészeljük ezt. Minden segítséget megkap, amire szüksége lesz.

– Majdnem megöltem valakit, aki nem is akart bántani – motyogta a férfi, a félelemtől remegő ügyészre pillantva.

– Nem volt önmaga – nyugtatgatta Dr. Wilson. – Nem volt tudatában, mit tesz.

Tracy lehajtotta a fejét, és a kezei közé temette az arcát.

– Ezt sosem úszom meg. Nem fogja hagyni.

– Nyugodjon meg, Tracy! Minden rendben lesz.

– Hogy lehet ebben ennyire biztos? – szipogta a férfi. – Megmondta, hogy sose lesz vége.

Dr. Wilson felemelte a férfi fejét.

– Bízik bennem?

– Igen.

– Akkor higgyen nekem, amikor azt mondom, megteszek mindent, ami lehetséges, hogy túl legyünk ezen. Vissza fogja kapni az életét, Tracy.

Abbottnak az emberei segítettek felkászálódni a földről.

– Jól van, uram? – kérdezte a titkára.

– Mit gondol? – köpte az ügyész, próbálva úrrá lenni a remegésén. – Majdnem megöltek. Az az állat elázrva lenne jobb helyen egy életre.

O’Connell bíró dühösen lépett oda hozzájuk.

– Azt hiszem, az ügynek vége. Ezennel elmondhatom, hogy maga egy igazi seggfej.

– Ezt meg hogy érti? Az az alak majdnem megölt, és én vagyok a seggfej? – hápogott Abbott.

– Ez nem történt volna meg, ha nem szorítja sarokba. A maga helyében én jól az eszembe vésném ezt a napot. Legközelebb talán nem lesz ekkora szerencséje. – Azzal a bíró megfordult és távozott.

Abbott zsebre dugta a kezét, majd azonnal kirántotta az odabenti nedvességet tapintva. Lenézett, és egy sötét foltot vett észre a combjai között. Zavartan keresett valamit, amivel el tudja takarni magát, amíg kiaraszol a teremből.

***

– Mi tart már olyan sokáig – kérdezte Alma, előre-hátra dülöngélt ültében.

– Kérlek, Alma! Nyugodj meg! – simogatta meg a hátát Ceecee. – Ettől már én is ideges leszek.

Mielőtt Alma válaszolhatott volna, sziréna hangja vonta magára a figyelmüket. Mark felállt, és Torival és Ceecee-vel a rendőrök és a mentősök elé mentek.

– Mi történt? – kérdezte Mark. – Ki kell derítenem, mi folyik itt.

– Én is megyek – állt fel Alma.

Ricotta polgármester odaállt eléjük.

– Azt hiszem, azt kéne tennünk, amit Petrillo nyomozó mondott. Veszélyes lehet.

– A feleségem odabent van – jelentette ki a mexikói nő. – Tudni akarom, hogy jól van-e. Úgyhogy, kérem, álljon el az utamból.

A polgármester elszántan nézett rá, de aztán, úgy döntött, nem száll vitába vele. Inkább Tori és Ceecee társaságában Alma és Mark nyomába szegődött.

            Mark azonnal Tracy-hez rohant, és azonnal pánikba esett, amikor meglátta a vért az inkén.

– Istenem! Tracy! Jól vagy? – ragadta meg a férfi vállát.

Tracy elhúzódott tőle. Bűnösnek érezte magát, és szégyellte, amit tett.

– Menj innen, Mark! Nem ezt érdemled.

– Mi folyik itt? – kérdezte Mark Tracy-től, aki viszont még csak rá se nézett. Aztán Dr. Wilsonhoz fordult. – Kérem! Mondja el, mi ez az egész!

– El fogom. De most be kell vinnünk Tracy-t a kórházba.

Azzal intett néhány mentősnek, hogy segítsenek neki.

***

            Alma nem készült fel a látványra, amikor megpillantotta, ahogy a mentősök hordágyra teszik a véres testű Johnnie-t. Megmerevedve állt, és nem kapott levegőt.

– Mi történt? – kérdezte Ceecee Pizótól.

– Johnnie-t meglőtték. Sok vért vesztett. Be tudnátok vinni Almát a kórházba?

– Persze – bólintott Ceecee, azzal a barátnője felé fordult. – Csak vállsérülés, Alma.

A mexikói nő nem válaszolt, csak erősen kapaszkodott Tori karjába.

– Hallottad, amit Ceecee mondott? – kérdezte Tori, remélve, hogy mihamarabb megszabadulhat az erős szorítástól. – Föld hívja Almát! Hallassz?

– Ó, istenem! – nyögött fel a polgármester. – Azt hiszem, épp most kezdett el folyni a magzatvíze.

– Még túl korai – nyögte Tori, ahogy lepillantott az Alma lábai között formálódó tócsára. – Még csak a hetedik hónapban van.

– Magyarázd ezt el a gyereknek! – morogta Ceecee. – Alma! Édesem! Be kell vinnünk téged a kórházva.

– Igen. Kórház – motyogta Alma, de egy pillantra sem engedte el Tori karját.

– Édesem! Mindjárt elfolyik a magzatvízed. Mennünk kell – unszolta Ceecee.

– Gyerünk, Alma! – vezette ki Tori a mexikói nőt a tárgyalóteremből.

***

            Karen és az útitársa kifelé sétáltak a repülőtérről Észak-Karolinában.

– Csak emlékezzen, hogy ne legyen olyan türelmetlen, amikor a dolgok nem alakulnak úgy, ahogy szeretné! – tanácsolta az idős hölgy. – Meg kell tanulnia engedni, hogy a dolgok úgy menjenek, ahogy menniük kell. Csak tanuljon, ahogy maguk, fiatalok mondják, úszni az árral!

Karen felnevetett.

– Köszönöm, hölgyem.

– Nos, kedveském, azt hiszem, itt elválnak az útjaink. Nekem még kell tennem egy kis kitérőt – bökött a hölgy a mosdó felé. – Már nem tart olyan jól a szelep, mint régen, ha érti, mire gondolok – kuncogott.

– Természetesen. Legyen szép napja! – érintette meg Karen a nő vállát.

– Magának is, kedveském.

Karen elindult a kijárat felé, és ismét elővette a telefonját, hogy felhívja Pizót. „Hol a fenében vagy már?” – Megtorpant menet közben, amikor meglátta a híradó különkiadását az egyik vendéglő tévéjében. – „A fenébe is! Nem csoda, hogy nem válaszol.” – nyögte, figyelve, ahogy az egyik volt kollégája ismerteti a New Hanover megyei bíróság épületében történt lövöldözés részleteit. Azonnal elfelejtett mindent, és kirohant az épületből, bevetve magát egy várakozó taxiba.

– A kórházba! És taposson bele!

Folytatása következik!