Kisfilmek 19.

Ki mondta, hogy a birka egy szelíd növényevő? :D

Versus II. rész 1. fejezet

Előzmény: Versus I. rész

Írta: MELD9003
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2013. május 12.

**************************************************************************

Sarah vs. Paula

Enyhe szellő csapott be a nyitott ablakon. A kollégium toronyórája tizenegyet ütött, Sarah pedig felnézett a jegyzetfüzetéből, amit az elmúlt két órában bújt. Sóhajtott és felállt a szobája sarkában álló asztaltól, hogy az ágyra vesse magát. A vasárnapok mindig csendesek voltak a kampuszon. A benn lakó diákok többsége haza ment a hétvégékre. Nem mintha akkor sok mindent csinálhatott volna, ha itt maradnak. De a mindenre rátelepedő csönd már-már az unalomba kergette. Még mindig pizsamában volt. Nem vesződött azzal, hogy felöltözzön. Mióta felkelt, a következő vizsgájára tanult a hónap végére. Azonban nem akart túlságosan belegebedni.

- Jesszusom, mennyire unatkozom! - morogta. Felkelt az ágyról és az ablakhoz lépett. Gyönyörű nyári nap volt. Egy felhő sem úszott az égen. A frissen vágott fű szagát vitte a szél. Valahonnan a távolból focimeccs hangjai hallatszottak. - Megint egy dögunalmas vasárnap.

Épp csak erre gondolt, amikor egy üzenet érkezett a telefonjára.

“Hali, bébi! Épp rád gondoltam. XXX”

Wendy-től jött. Azóta a bizonyos nap óta pár hónapja a másik lány szobájában, a kapcsolatuk valahogy megváltozott. Annyit voltak együtt, amennyit csak tudtak. Wendy néhányszor Sarah-nál aludt és nem mulasztotta el kihívni visszavágóra, még ha folyton veszített is. Sarah-nak már kész gyűjteménye volt a barátja bugyijaiból, amit trófeaként megszerzett minden egyes győzelemnél. Néha arra gondolt, Wendy szinte már élvezi is, hogy folyton veszít.

Utána általában csak heverésztek és egymással birkózó lányok videóit nézték az interneten, vagy hamar elaludtak egymás karjaiban. Ami egy hónapja még nagyon jó barátság volt, mostanra valami sokkal mélyebbé vált.

Sajnálatos módon Wendy-nek néhány hetente fel kellett mennie Londonba, hogy az apjával töltse a hétvégét. Ez is egy olyan hét volt.

Kezébe vette a telefont, hogy válaszoljon:

“Halálra unom magam. Hiányzol. XXX”

Pár perc múlva jött az újabb üzenet:

“Én is. Utálom Londont. Bárcsak veled lehetnék! Majd később felhívlak. Szeretlek. XXX”

Sarah felsóhajtott és végignézett az asztalán heverő könyvkupacon.

- Hogy a fene esne belé! - morgott és a szekrényhez lépett, hogy elővegyen egy üveg bort. Aztán visszafeküdt az ágyra és bekapcsolta a laptopját, hogy keresgéljen kicsit a videói között. Végül a “Jana vs. Monica” című mellett döntött.

Egy vörös és egy barna lány nézett farkasszemet egymással egy franciaágyon. A vörös egy szűk, tigrismintás franciabugyit viselt, míg a barna egy fekete tangát. Mindketten korai huszasoknak néztek ki, vékonyak voltak és lebarnultak. A barnának nagyobb mellei voltak, az ellenfelének viszont barnább bőre. Sarah beleivott a kitöltött borába és nézte, ahogy a barna rámordul valamit a másikra erős kelet-európai akcentussal. Volt felirat is a videóhoz, de nem sokat foglalkozott vele. Rövid szópárbaj után a vörös rávetette magát az ellenfelére és a hátára lökte. Ide-oda hemperegtek az ágyon. Végül, úgy tűnt, a barna megtalálta a fogást az ellenfelén, lerántotta a franciabugyiját és elhajította. A vörös felnyögött, ahogy a barna ujjai belé hatoltak.

Ahogy nézte, Sarah keze is utat talált magának a pizsamája alá és gyengéden simogatta megduzzadt csiklóját.

A vörös lány kétségbeesetten vonaglott, próbálva kiszabadulni. Ellenfele csak nevetett és mélyebben belé tolta ujjait.

- Igen, ez az! - nyögte Sarah és tovább izgatta magát.

A kamera kissé elmozdult és ráközelített az alul lévő lány arcára, hogy mutassa, ahogy grimaszol, nyöszörög és kegyelemért könyörög. A barna rá sem hederített, csak tovább izgatta, addig hajszolva ellenfelét, ahonnan már nincs visszaút.

Sarah elégedetten nyöszörgött, nézve, ahogy a vörös lány elveszti minden képességét az ellenállásra. Felsikoltott, ahogy rátört a gyönyör. Sarah szemei elkerekedtek és magába tolta két ujját, miközben a csiklóját dörgölte. A vörös lány élvezetének látványa elég volt ahhoz, hogy ő is feljusson a csúcsra.

Elterült az ágyon. Ágyéka lüktetett, mellei pedig hevesen emelkedtek és süllyedtek. Lehunyta a szemeit és ellazult mosoly terült szét az arcán. Amikor az élvezet utóhatásai elmúltak, felkelt, leállította a videót és megitta a bora maradékát. Ahogy visszament a szekrényhez, hogy töltsön még a megkezdett üvegből, észrevette, mennyire átázott a pizsamája.

- A fenébe!... Á! Mindegy - fújt egyet, majd megszabadult tőle és meztelen alsótesttel folytatta útját. Töltött magának még egy pohárral a borból, majd belenézett a tükörbe. Elmosolyodott az összegyűrt pizsama és kócos haj láttán és nyelvet öltött a tükörképére.

- Cuki, mint mindig - nevetett és ismét az ágy felé vette az irányt, kezében a boros üveggel. Letelepedett és ismét elindította a videót.

A barna lány lemászott félig eszméletlen ellenfeléről, hagyva neki pár pillanatot, hogy magához térjen. Aztán a két lány ismét szembe helyezkedett egymással. Ismét a vörös lány lendült támadásba és a hátára lökte a barnát, kezét a tanga alá csúsztata. Ellenfele felnyögött és rá zárta a lábait. Próbálta lerángatni a tangát, de a barna ellenállt. Sarah keze közben ismét megtalálta az utat a saját combjai közé.

Halkan morgott, ahogy végigsimított nedves ágyékán.

Végül a vörös lánynak sikerült lerángatnia a barna tangáját és széttolta a lábait, hogy közéjük kússzon és ágyékát vonagló ellenfelééhez dörgölje. Egyre keményebben és keményebben izgatta őt, ennek azonban semmi látható eredménye nem volt. Hirtelen a barna lelökte őt magáról és a padlóra taszította. Mielőtt a vörös lány észbe kapott volna, ellenfele ismét fölé telepedett és szétlökte a lábait. A barna lány most ugyanazt a módszert alkalmazta, amivel a vörös az előbb próbálkozott, de ő több eredménnyel. A vörös hamarosan ismét kegyelemért könyörgött.

Sarah felnyögött, érezve, hogy közel a befejezés.

A szerencsétlen kis vöröske vonaglott még egy ideig, majd még erősebb orgazmus tört rá, mint azelőtt.

- Ó, igen! - kiáltott fel Sarah, ahogy az ő testében is növekedett a feszültség. - Igeeeeen!

Elterült az ágyon és érezte, hogy egész teste úszik az izzadtságban. A laptop után nyúlt és kikapcsolta a videót. Odakintről madárcsicsergés és távoli harangszó hallatszott, miközben lassan álomba merült.

A telefon csörgése verte föl nyugodt pihenéséből.

- Ó, a fenébe is! - morogta Sarah és a telefon után nyúlt. - Halló? - reccsent fel, talán túlságosan is ingerülten.

- Ó, ne haragudj, drágám! Felébresztettelek? Paula vagyok. Wendy megadta a számod. Remélem, nem gond.

- Ööö… nem. Persze. Semmi gond - igyekezett úrrá lenni Sarah a meglepetésén. - Mi újság?

- Nos, Wendy azt mondta, szereted a ‘60-as évek zenéjét, én meg találtam pár lemezt, amikor takarítottam a kamrában. Arra gondoltam, érdekelhet.

- Mesés! Igen, nagyon érdekelne. Milyen lemezek?

- Ööö… azt hiszem, van köztük pár Beatles, Dave Clark Five, Hermans Hermits…

- Ez csodálatos! Mikor mehetnék át értük?

- Akár délután is, ha szeretnél.

- Oké. Pár óra és ott leszek.

- Rendben, kicsim! Akkor látjuk egymást.

Paula letette a telefont és elmosolyodott.

- Gyere csak, kis legyecském! A pókháló már készen áll - kuncogott és a zuhanyzó felé indult.

Folytatása következik!

Mail a megjegyzésekről

Kedves olvasóim!

A blogger biztosít egy olyan lehetőséget, hogy megadjak tíz e-mail címet, amire a rendszer üzenetet küld minden egyes kommentről, ami a blogra érkezik. Ebből természetesen az egyik az én mail címem, Sarge, Rosabella és még egy kedves barátom, mint szerzőtársak pedig lefoglaltak még egyet-egyet, augusztustól Vida Brigitta, szeptembertől pedig még egy ember is csatlakozott a listához, a fennmaradó négyet viszont bárkinek a rendelkezésére bocsátom.

A feliratkozás nem jár semmiféle kötelezettséggel. Nem vagyok az a típus, aki kötelezővé tenné a kommentelést. Nem is látom értelmét, hogy írjatok akkor is, ha nincs mondanivalótok. Viszont annak, hogy valakinek értesítést "küldjek" az új megjegyzésekről, csak úgy van különösebb értelme, ha az illető kezd is vele valamit. Ezért a következő gyakorlatot szeretném folytatni.

Bárki jelentkezhet. Elegendő csak egy mailcímet küldenie nekem mailban, vagy az itt a címre kattintva elérhető "kérdőíven" egy felhasználónév kíséretében, amivel kommentelni fog.

Amíg nem jelentkezik legalább négy ember, addig további lépések nem lesznek, viszont ha már betelik az összes hely, figyelni fogom, hogy ki kommentel. Ha lesz olyan, aki fel van iratkozva értesítő mailra, de csak elvétve, több hetente egyszer-egyszer ír csak megjegyzést, annak a helyére következő hónap elején kifogok hirdetni jelentkezési lehetőséget, és ha van jelentkező, annak adom a lehetőséget.

Természetesen akit már egyszer töröltem a listáról, bármikor jelentkezhet újra, ha üresedő hely van, viszont ha továbbra sem kommentel gyakrabban, megint le fog kerülni. Annak ugyanis, hogy értesítést kap valaki a kommentekről, szerintem csak úgy van igazán értelme, ha ezeknek hasznát is veszi és bekapcsolódik a beszélgetésekbe a blogon.

Természetesen nem célom és nem is akarok a kíméletlen cenzor szerepében feltűnni. Ha nincs még tíz mail cím elmentve, akkor nem fogok senkit se törölni. Ha van üres hely, minek? Akkor csak a fennmaradó üres helyekre hirdetek jelentkezési lehetőséget. Jelentkezni addig lehet, amíg be nem telik a tíz hely. Ha megtörténik, ezt majd jelzem. Utána majd csak következő hónap elején, ha lesz üresedés.

Emellett, nem fogom számolgatni, ki hányat kommentel. Nem a konkrét mennyiség számít, hanem hogy éltek-e a lehetőséggel. Ha valaki csak hetente egyszer kapcsolódik be egy beszélgetésbe (feltéve, hogy azt nem csak egy odavetett kommenttel teszi), az semmivel nem ér kevesebbet, mintha valaki minden nap órákon át a blogon lóg és beszélget.

De ez nem azt jelenti, hogy feltétlenül beszélgetni, csevegni kell a blogon. Ha valaki nem ennyire közösségi ember és csak a történetekhez ír egy-egy megjegyzést, amiben viszont részletesen kifejti a véleményét, az is pontosan ugyanannyit ér.

Ebből következik, hogy ha beáll egy ideális eset, és összeáll egy aktív csapat, akkor nemigen lesznek üresedések. Ez esetben majd kitalálok valamit, hogy biztosítsunk lehetőséget másoknak is.

A december havi jelentkezés most indul. Az egy nap késésért elnézést kérek, de bokros teendőim miatt elcsúsztam vele.
Mindenkinek hajrá és sok sikert!

Zeneajánló 117.

Pultoslány 1. rész

Írta: Marokfegyver

Minden reggel olyan, mint minden tavasz. A föld még fagyos, nehezen indul be az élet.

– Kivéve, ha vannak alvós vendégek, mert akkor azokat meg kell reggeliztetni – fűzte félhangosan saját gondolataihoz a pultoslány.

A reggelizés is hamar lezajlik, aztán csend következik, és a reggel mégiscsak ugyanolyanná válik, mint a tavasz. Előfordul 8 óra körül néhány átutazó, aki egy kávé kedvéért megáll, ám szinte le sem állítja a motort, siet tovább.

Ilyenek az üzletkötők, az autós házalók, vagy, ahogy a főnök nevezi őket: a bóklászók. Árulnak azok bármit, könnyen előkerül a táskából biztosítási kötvény, mágnespárna, telefon, aranyérme… talán még lefagyasztott emberi szerv is akadna, ha a pultos nincs eléggé észnél.  Az érdeklődés legkisebb jelét is kerülni kell, ha meg akarjuk úszni a hosszú, betanult, rádumálós monológot, ami a direktmarketing sajátos műfaja, s amit a főnök csak „becsapós marketingnek” nevez.

Megérkezett a legelső mai vendég, éppen a becsapós fajtából.

Úgy nézett körül az üres étteremben, mintha minden asztalnál az ő akciós termékére kíváncsi emberek várakoznának, és úgy lépkedett a pulthoz, mintha titokzatos táskája tartalmával számtalanszor segített volna már ezen a helyen…

– Miért hozzák be magukkal mindig a táskájukat? – töprengett el a pultoslány a „bóklászók” egyik közös ismérvén.

– Messze földön híres az itteni kávé… – kezdte a vendég.

A pultoslány máris a kávégép felé fordult, és ennyiből megállapította, hogy a férfi nem jöhetett messziről, de valamije nagyon eladó, amit a kopott táska számtalan rekeszében rejteget. Egyik lábát húzza egy kicsit, sokat lépcsőzhet, mire rá tudja sózni az emberekre… Mosolya kisfiús, de a szeme alatt hatalmas táskák, és az arca ráncos, megviselt. Öltözéke az úgynevezett „üzleties” kategóriába sorolható, amelynek hatékonyságáról a „becsapós marketing” szakemberei megesküdnének, s amelyről bármelyik laikus száz méterről megállapítja, hogy „bóklászóval” van dolga.

– Mit árul ugyan? – mérte végig a pultoslány az oldalsó tükörből. – Tuti befektetést – válaszolta meg magának. – Erre szokta a főnök mondani, hogy tutira behajtják rajtad minden hónapban, de tutira eltűnik a cég, mire vissza kellene kapnod a pénzedet. – A vendég elé helyezte a csészét: – Adhatok mellé valamit?

– Nem szeretem elrontani semmivel.

– Ejnye! – gondolta a pultoslány. Ő csak egyszer ült végig egy üzletkötőknek szervezett oktatást, de azt megjegyezte, hogy nem szabad negatív kifejezéseket használni, ez meg itt egyetlen mondatba négyet is belezsúfolt.  – Megértem én – mondta hangosan – mert van olyan vendég is, aki még cukrot se kér bele.
– De kávét igen? – viccelődött a férfi.

A lány csak mosolygott. Ez az a pillanat, amikor távolságot kell tartani, mert a bóklászó bármely udvarias megmozdulást biztatásnak vehet, és előkerül a táskából a sürgősen eladó valami.

– Azért egy ilyen gyönyörű mosoly megédesíti nemcsak a kávét, de az egész napot is! – bókolt rutinosan a vendég.

– Köszönöm… – A pultoslány ezerszer hallotta már, de mindig jólesett.

– Csak ketten vagyunk? – érdeklődött a férfi.

A lány reflexszerűen válaszolt:

– Vannak fent vendégek, és pillanatokon belül jön két kollégám – füllentette óvatosságból, ahogy szokta.

– De egy ilyen csodálatos lány sosincs egyedül. – Az ügynök leplezetlenül nézegette, ráhajolt a pultra, hogy láthassa deréktól lefelé is. – Úgy csillognak a szemei, mintha szikráznának, mint ezek a poharak a napfényben! – Közben tekintetével a lány csípőjét méregette.

– Kilencvenes… – jegyezte meg a pultoslány, majd hirtelen hátrafordult, hadd nézegesse a kíváncsi vendég azt a valószínűtlenül gömbölyű fenekét is. Majdnem megkérdezte: – Na, mi van? Elakadt a szavad? Ilyet még nem láttál…

– Te vagy a legnőiesebb nő, akit valaha láttam… – váltott tegezésre a „bóklászó”.

– Biztos ilyen kozmetikai izéket árul – gondolta a lány –, arclemosó kettő az egyben…

A férfit nem zavarta, hogy egy ideje nem nyer semmiféle visszajelzést, hozzá lehetett szokva, hogy levegőt sem kapnak a társaságában, csak fuldokolnak a szövegtengerben:

– … annyira bájos az arcod… – mondta a pulthoz visszaforduló lány melleinek.

– Kilencvenötös – vetette közbe a pultoslány, de ez nem borította fel a férfi áradozását. – „Mindjárt előkap egy melltartót, mert csakis melltartóügynök lehet…” – Az oldalsó tükörből próbálta megállapítani, hogy mekkora csomagok férnek el abban a táskában, de hamar feladta a próbálkozást. – „Úgyis mindjárt előveszi!” – Felkacagott, mert eszébe jutott, hogy tényleg mindjárt elővesz valamit a pasi, de nem a táskából, amennyire be van indulva.

A nevetést az ügynök biztatásnak vette, és a hamvas bőr dicséretébe kezdett, tekintetével vetkőztetve a lányt.

– „Mindjárt átmászik a pulton! – Újabb gyöngyöző kacaj. – Itt akar megdugni a poharak között…”

A „bóklászó” ismét a poharak ragyogását emlegette…

– „Újrakezdte a műsort, vagy mosogatószert árul?” – A pultoslány nem akart közbeszólni, mert nem nagyon figyelt ugyan a szavakra, de a monológ dallama kellemes volt. Jó hallgatni egy hosszú, cirkalmas bókot, még akkor is, ha rutinosan szól, s még akkor is, ha nincs sok mondanivalója. – „A fő, hogy nagyon teper, mintha valami sürgetné…” – Megkísérelte a tükör segítségével megkukucskálni, hogy áll-e már az igyekvő ügynök farka, mert akkor azért érthető lenne ez a veszettül nyomulás. A másik széken hagyott táska azonban útját állta a szemlélődésnek, de úgy tűnt, mintha a férfi teste oda- odanyomódna a pulthoz, ahogy a kutyák is képesek akármilyen tárgy mellett eljátszani a párzó mozdulatokat.  – „Oda kellene egy lyuk a pultba – fogta tréfára magában a lány –, belül meg csak leguggolnék, és feltűnés nélkül leszophatnám a kedves vendégeket. Némelyik el is várná!”

Naponta előfordul a panzióban egy-egy olyan betérő, aki meg van győződve a komplex kiszolgálásról, és hajlamos az udvariasságot félreérteni, vagy az emeleten lévő szobákról azt hiszi, hogy a pincérnő és a pultoslány szabadidejükben ott törlesztenek a borravalóért. – „Persze szopással.”

Közben a „bóklászó” az egészségről hablatyolt, amelynek elengedhetetlen feltétele, hogy a test kapja meg, ami jár neki.

A lány lopva belesett a pult alá, átütötte-e már az ügynök a vékony lemezt, ahogy a hordó falát a csapra-verők. – „Ha sikerülne bedugnia a farkát valahová, akkor elhallgatna?” – Emlékezett egy srácra, még a legelső erotikus-jellegű élmények közül, amikor izgalmas dolgokról beszélgettek kettesben, és a fiú automatikusan nyomogatta a saját nadrágja elejét. Talán észre sem vette magát, de a lánynál ez a látvány bizseregtető, addig sosem érzett hatást váltott ki: Olyat, mintha az ő punciját préselné. Éppen arról volt szó, hogy a lányok közül ki az, aki be mer nyúlni a fiúk nadrágjába… amikor győzött a kíváncsiság, és összeszedve minden vakmerőségét, közelebb húzódott a sráchoz – s ahogy a barátnőinek vállalkozóbbika mesélte, aki egyszerűen odanyúlt a kényes ponthoz, és kibontotta a nyomkodott péniszt –, várva a fejleményeket. Lehet, hogy rosszul csinált valamit, mert a fiú nadrágján hirtelen egy éktelen folt támadt, és a lány mégsem tudta akkor megtapasztalni, milyen összefüggés van a farok húzogatása és a punci bizsergése között.

– „Hát ez átbeszéli a délelőttöt!” – tekintett feltűnően a vígan ketyegő órára a pultoslány. Elhatározta, hogy kiugratja a nyulat a nadrágból, azt sem bánva, ha megismétlődik az a kamaszkori eset, és az ügynök is beereszti az összes nedvét. – „Csak kibírjam majd röhögés nélkül!” – Máris összerendezte az arcvonásait, és az oldalsó tükör felé fordulva, megigazgatta a melleit. Nem ruhán keresztül, abban nincs semmi buli – vélte –, hanem benyúlt felülről, s mintha egyedül lenne az otthoni tükör előtt, előbb az egyiket, majd a másikat fogta meg a felső és a melltartó alatt.

Az ügynök az Univerzummal hozta összefüggésbe az emberi létet, és csak beszélt és beszélt. – „Szó sincs dugásról, ez egy hittérítő!” – A lány sehogy sem értette a kapcsolatot a végtelen és a dugás között. – „Vagy akkor miért lökdösi olyan kitartóan a pultot? Úgy fog elélvezni, hogy közben ökörségeket mesél?”

Kezdte idegesíteni a szituáció is, az ügynök is. Azt szereti, ha egyértelműek a dolgok: ha egy pasi dugni akar, az mondja meg, és majd válaszol rá valamit. Szeszélyétől függően vagy igent, vagy nemet. Előre nem lehet tudni, hiszen még önmaga előtt is rejtély. Általában akkor „igen”, ha izgalmas a pasi, s ha érdekesnek tartható annyira, hogy megjutalmazza egy menettel. Még az is „igen”, ha a pasi vezeti, nem kérdez, és nem kínál döntési helyzetet, ha elég aktív ahhoz, hogy csak hagyni kell – és élvezni –, hadd történjenek meg a dolgok. De ez a „bóklászó” nem akar semmit!

Utolsó kísérletként – aztán úgyis el fogja küldeni, vagy itat vele még egy kávét – olyan mozdulatokat tett, mint aki táncol és zenére vetkőzik. Hátradobta a haját, kitolta a mellét, riszálta a derekát… Bevetette a kedvenc popsi-rezegtetést is!

Folytatása következik!