Minden reggel olyan, mint minden tavasz. A föld még fagyos, nehezen indul be az élet.
– Kivéve, ha vannak alvós vendégek, mert akkor azokat meg kell reggeliztetni – fűzte félhangosan saját gondolataihoz a pultoslány.
A reggelizés is hamar lezajlik, aztán csend következik, és a reggel mégiscsak ugyanolyanná válik, mint a tavasz. Előfordul 8 óra körül néhány átutazó, aki egy kávé kedvéért megáll, ám szinte le sem állítja a motort, siet tovább.
Ilyenek az üzletkötők, az autós házalók, vagy, ahogy a főnök nevezi őket: a bóklászók. Árulnak azok bármit, könnyen előkerül a táskából biztosítási kötvény, mágnespárna, telefon, aranyérme… talán még lefagyasztott emberi szerv is akadna, ha a pultos nincs eléggé észnél. Az érdeklődés legkisebb jelét is kerülni kell, ha meg akarjuk úszni a hosszú, betanult, rádumálós monológot, ami a direktmarketing sajátos műfaja, s amit a főnök csak „becsapós marketingnek” nevez.
Megérkezett a legelső mai vendég, éppen a becsapós fajtából.
Úgy nézett körül az üres étteremben, mintha minden asztalnál az ő akciós termékére kíváncsi emberek várakoznának, és úgy lépkedett a pulthoz, mintha titokzatos táskája tartalmával számtalanszor segített volna már ezen a helyen…
– Miért hozzák be magukkal mindig a táskájukat? – töprengett el a pultoslány a „bóklászók” egyik közös ismérvén.
– Messze földön híres az itteni kávé… – kezdte a vendég.
A pultoslány máris a kávégép felé fordult, és ennyiből megállapította, hogy a férfi nem jöhetett messziről, de valamije nagyon eladó, amit a kopott táska számtalan rekeszében rejteget. Egyik lábát húzza egy kicsit, sokat lépcsőzhet, mire rá tudja sózni az emberekre… Mosolya kisfiús, de a szeme alatt hatalmas táskák, és az arca ráncos, megviselt. Öltözéke az úgynevezett „üzleties” kategóriába sorolható, amelynek hatékonyságáról a „becsapós marketing” szakemberei megesküdnének, s amelyről bármelyik laikus száz méterről megállapítja, hogy „bóklászóval” van dolga.
– Mit árul ugyan? – mérte végig a pultoslány az oldalsó tükörből. – Tuti befektetést – válaszolta meg magának. – Erre szokta a főnök mondani, hogy tutira behajtják rajtad minden hónapban, de tutira eltűnik a cég, mire vissza kellene kapnod a pénzedet. – A vendég elé helyezte a csészét: – Adhatok mellé valamit?
– Nem szeretem elrontani semmivel.
– Ejnye! – gondolta a pultoslány. Ő csak egyszer ült végig egy üzletkötőknek szervezett oktatást, de azt megjegyezte, hogy nem szabad negatív kifejezéseket használni, ez meg itt egyetlen mondatba négyet is belezsúfolt. – Megértem én – mondta hangosan – mert van olyan vendég is, aki még cukrot se kér bele.
– De kávét igen? – viccelődött a férfi.
– De kávét igen? – viccelődött a férfi.
A lány csak mosolygott. Ez az a pillanat, amikor távolságot kell tartani, mert a bóklászó bármely udvarias megmozdulást biztatásnak vehet, és előkerül a táskából a sürgősen eladó valami.
– Azért egy ilyen gyönyörű mosoly megédesíti nemcsak a kávét, de az egész napot is! – bókolt rutinosan a vendég.
– Köszönöm… – A pultoslány ezerszer hallotta már, de mindig jólesett.
– Csak ketten vagyunk? – érdeklődött a férfi.
A lány reflexszerűen válaszolt:
– Vannak fent vendégek, és pillanatokon belül jön két kollégám – füllentette óvatosságból, ahogy szokta.
– De egy ilyen csodálatos lány sosincs egyedül. – Az ügynök leplezetlenül nézegette, ráhajolt a pultra, hogy láthassa deréktól lefelé is. – Úgy csillognak a szemei, mintha szikráznának, mint ezek a poharak a napfényben! – Közben tekintetével a lány csípőjét méregette.
– Kilencvenes… – jegyezte meg a pultoslány, majd hirtelen hátrafordult, hadd nézegesse a kíváncsi vendég azt a valószínűtlenül gömbölyű fenekét is. Majdnem megkérdezte: – Na, mi van? Elakadt a szavad? Ilyet még nem láttál…
– Te vagy a legnőiesebb nő, akit valaha láttam… – váltott tegezésre a „bóklászó”.
– Biztos ilyen kozmetikai izéket árul – gondolta a lány –, arclemosó kettő az egyben…
A férfit nem zavarta, hogy egy ideje nem nyer semmiféle visszajelzést, hozzá lehetett szokva, hogy levegőt sem kapnak a társaságában, csak fuldokolnak a szövegtengerben:
– … annyira bájos az arcod… – mondta a pulthoz visszaforduló lány melleinek.
– Kilencvenötös – vetette közbe a pultoslány, de ez nem borította fel a férfi áradozását. – „Mindjárt előkap egy melltartót, mert csakis melltartóügynök lehet…” – Az oldalsó tükörből próbálta megállapítani, hogy mekkora csomagok férnek el abban a táskában, de hamar feladta a próbálkozást. – „Úgyis mindjárt előveszi!” – Felkacagott, mert eszébe jutott, hogy tényleg mindjárt elővesz valamit a pasi, de nem a táskából, amennyire be van indulva.
A nevetést az ügynök biztatásnak vette, és a hamvas bőr dicséretébe kezdett, tekintetével vetkőztetve a lányt.
– „Mindjárt átmászik a pulton! – Újabb gyöngyöző kacaj. – Itt akar megdugni a poharak között…”
A „bóklászó” ismét a poharak ragyogását emlegette…
– „Újrakezdte a műsort, vagy mosogatószert árul?” – A pultoslány nem akart közbeszólni, mert nem nagyon figyelt ugyan a szavakra, de a monológ dallama kellemes volt. Jó hallgatni egy hosszú, cirkalmas bókot, még akkor is, ha rutinosan szól, s még akkor is, ha nincs sok mondanivalója. – „A fő, hogy nagyon teper, mintha valami sürgetné…” – Megkísérelte a tükör segítségével megkukucskálni, hogy áll-e már az igyekvő ügynök farka, mert akkor azért érthető lenne ez a veszettül nyomulás. A másik széken hagyott táska azonban útját állta a szemlélődésnek, de úgy tűnt, mintha a férfi teste oda- odanyomódna a pulthoz, ahogy a kutyák is képesek akármilyen tárgy mellett eljátszani a párzó mozdulatokat. – „Oda kellene egy lyuk a pultba – fogta tréfára magában a lány –, belül meg csak leguggolnék, és feltűnés nélkül leszophatnám a kedves vendégeket. Némelyik el is várná!”
Naponta előfordul a panzióban egy-egy olyan betérő, aki meg van győződve a komplex kiszolgálásról, és hajlamos az udvariasságot félreérteni, vagy az emeleten lévő szobákról azt hiszi, hogy a pincérnő és a pultoslány szabadidejükben ott törlesztenek a borravalóért. – „Persze szopással.”
Közben a „bóklászó” az egészségről hablatyolt, amelynek elengedhetetlen feltétele, hogy a test kapja meg, ami jár neki.
A lány lopva belesett a pult alá, átütötte-e már az ügynök a vékony lemezt, ahogy a hordó falát a csapra-verők. – „Ha sikerülne bedugnia a farkát valahová, akkor elhallgatna?” – Emlékezett egy srácra, még a legelső erotikus-jellegű élmények közül, amikor izgalmas dolgokról beszélgettek kettesben, és a fiú automatikusan nyomogatta a saját nadrágja elejét. Talán észre sem vette magát, de a lánynál ez a látvány bizseregtető, addig sosem érzett hatást váltott ki: Olyat, mintha az ő punciját préselné. Éppen arról volt szó, hogy a lányok közül ki az, aki be mer nyúlni a fiúk nadrágjába… amikor győzött a kíváncsiság, és összeszedve minden vakmerőségét, közelebb húzódott a sráchoz – s ahogy a barátnőinek vállalkozóbbika mesélte, aki egyszerűen odanyúlt a kényes ponthoz, és kibontotta a nyomkodott péniszt –, várva a fejleményeket. Lehet, hogy rosszul csinált valamit, mert a fiú nadrágján hirtelen egy éktelen folt támadt, és a lány mégsem tudta akkor megtapasztalni, milyen összefüggés van a farok húzogatása és a punci bizsergése között.
– „Hát ez átbeszéli a délelőttöt!” – tekintett feltűnően a vígan ketyegő órára a pultoslány. Elhatározta, hogy kiugratja a nyulat a nadrágból, azt sem bánva, ha megismétlődik az a kamaszkori eset, és az ügynök is beereszti az összes nedvét. – „Csak kibírjam majd röhögés nélkül!” – Máris összerendezte az arcvonásait, és az oldalsó tükör felé fordulva, megigazgatta a melleit. Nem ruhán keresztül, abban nincs semmi buli – vélte –, hanem benyúlt felülről, s mintha egyedül lenne az otthoni tükör előtt, előbb az egyiket, majd a másikat fogta meg a felső és a melltartó alatt.
Az ügynök az Univerzummal hozta összefüggésbe az emberi létet, és csak beszélt és beszélt. – „Szó sincs dugásról, ez egy hittérítő!” – A lány sehogy sem értette a kapcsolatot a végtelen és a dugás között. – „Vagy akkor miért lökdösi olyan kitartóan a pultot? Úgy fog elélvezni, hogy közben ökörségeket mesél?”
Kezdte idegesíteni a szituáció is, az ügynök is. Azt szereti, ha egyértelműek a dolgok: ha egy pasi dugni akar, az mondja meg, és majd válaszol rá valamit. Szeszélyétől függően vagy igent, vagy nemet. Előre nem lehet tudni, hiszen még önmaga előtt is rejtély. Általában akkor „igen”, ha izgalmas a pasi, s ha érdekesnek tartható annyira, hogy megjutalmazza egy menettel. Még az is „igen”, ha a pasi vezeti, nem kérdez, és nem kínál döntési helyzetet, ha elég aktív ahhoz, hogy csak hagyni kell – és élvezni –, hadd történjenek meg a dolgok. De ez a „bóklászó” nem akar semmit!
Utolsó kísérletként – aztán úgyis el fogja küldeni, vagy itat vele még egy kávét – olyan mozdulatokat tett, mint aki táncol és zenére vetkőzik. Hátradobta a haját, kitolta a mellét, riszálta a derekát… Bevetette a kedvenc popsi-rezegtetést is!
Folytatása következik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése