Heti ajánlat - Fedezzük fel a várost!

És gyönyörködjünk!

I love Budapest

Lopott pillanatok Jennával 5. fejezet

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.

******************************************************************************************

A következő nap teljesen összefolyt előttem. Emlékeztem az esti beszélgetésemre Celene-nel. Arra, ahogy sírtam a karjaiban, miközben ő nyugtatgatott, hogy áttehetjük az elzárkózós randinkat a következő hétvégére is, miután már visszajövök. Aztán szeretkeztünk és úgy aludtam el, hogy még mindig magához ölelt.

Csak rendkívül stresszes pillanataimban dohányoztam. Egy doboz hetekig is kitartott nálam. Aznap viszont még a számolásban is elveszítettem a fonalat, hogy hány cigiszünetet tartottam. Mire az óra ötöt ütött, azon kaptam magam, hogy félig már kiürült a dobozom. Bár úgy tűnt, a nap meglehetősen lassan vánszorog, a távozás pillanata mégis túlságosan is korán elérkezett.

Úgy éreztem, mintha nem is lennék a saját testemben, amikor beültem Timmel a taxiba, majd átmentem a biztonsági ellenőrzésen a reptéren és megkerestem az ülőhelyem a gépen. Aztán pedig a levegőbe emelkedtünk, hogy nyugatnak induljunk. Ő beszélt hozzám, én pedig nyilván válaszoltam, de semmire sem emlékszem abból, amit bármelyikünk is mondott. Az agyam szinte teljesen robotpilótára kapcsolt.

Mire földet értünk Los Angelesben több mint négy órával később, már sötét volt. Bejelentkeztünk a különálló szobáinkba, az én megrögzött szándékommal, hogy azonnal lefekszem. Amikor azonban a gyomrom korogni kezdett, muszáj voltam hívni a szobaszervízt. Bár behabzsoltam minden ételt, semmilyen ízt nem éreztem. Végül felvettem a pólót, amit kölcsön kaptam Celene-től és bekucorodtam a takaró alá, viszont csak nagyon nehezen jött álom a szememre.

A szombat már kora reggel talpon talált, amikor Tim egyeztetni akarta a menetrendünket a következő öt napra reggeli közben. Aztán elindultunk az első meetingünkre. Már mondta nekem korábban is, hogy hagyjam őt beszélni. Az egész csapat megkapja a jutalmát, ha nyélbe ütjük az üzletet, úgyhogy nem kell aggódnom amiatt, hogy nem vetem bele magam teljes mellszélességgel. Csak figyelnem kell és tanulni.

A következő négy napban ezt is tettem. Tökéletes csendestárssá váltam. Vagy sokkal inkább egy körbehordozott trófeává. Néhány férfi tekintetben még a sóvárgó pillantások elleplezésének szándéka sem csillant fel. Vagy, ha őszinte akarok lenni, még Timében sem, bármikor, amikor csak rám pillantott. Ha tudták volna, hogy más kapura játszok!

Egyszerű lett volna mindenkit lenémítani magamban és csak Celene-re gondolni. Arra, hogy ha elbukom ezt a kiküldetést, többet nem küldenek el. De az már nem én voltam. Nem fogom engedni, hogy egy középiskolai izomagy tönkre tegye a karrieremet.

Úgyhogy csak felhúztam a nagylányos bugyimat és oda koncentráltam a figyelmemet. Jegyzeteltem, fejben is és papírra is. Közben pedig folyamatosan Tim sarkában voltam, annak ellenére, hogy legszívesebben leütöttem volna minden egyes alkalommal, amikor észrevettem, engem stíröl. Vagy a melleimet.

Egy egyértelmű és egy függőben lévő megállapodással tértünk haza a cégek részéről, akiket rá akartunk venni, hogy szálljanak fel a fedélzetre. Úgy gondoltam, ez győzelemmel ér fel így, hogy először csináltunk ilyen. Tim viszont nem tűnt ennyire elégedettnek. Legszívesebben megmondtam volna neki, hova dugja fel, de inkább befogtam a számat.

Engedtem, hogy Celene elhalmozzon minden kényeztetéssel a következő hétvégén. Megvolt minden, amiben reménykedtem, sőt, még több is. Talán a távolság még közelebb hozza egymáshoz a szíveket.

Két héttel később már Floridába tartottam. Timmel. Aztán jött New York, Washington D. C. és Texas. Mindig Timmel. Decemberre már legalább egy tucatnyi államban jártunk és megdumáltunk potenciális partnereket legalább a felükben.

Talán ezért dőlt hátra Tim valamivel elégedetten az utolsó esti vacsoránkon Louisianában. Úgy döntött, visszasétálhatnánk az étteremből, elvégre a szálloda csak pár tömbnyire volt. Az időjárás tökéletes volt. Senem túl hideg, senem túl meleg. Bár enyhe szellő fújdogált és a ruhámnak nem volt túl hosszú ujja. Ennek eredményeképp pedig Tim ragaszkodott hozzá, hogy felvegyem a zakóját… azután, hogy már rá is terítette a vállamra.

- Kösz – motyogtam, próbálva ellazítani magam, miközben az ujjaim hegyével összehúztam magamon a ruhadarabot.

- Tudod, Jenna, lenyűgöztél. Amikor belevágtunk ebbe a kalandba, a menedzsment nem gondolta volna, hogy kitartasz. Vonakodtak, hogy elengedjenek egy nőt ilyesmire. Ja, szexista hozzáállás, de ilyen az üzleti világ. Én mondtam nekik, hogy adjanak neked egy esélyt. Én ismertelek. A személyi aktád csak még több nyomatékot adott. A munkamorálod azt bizonyította, megbízható vagy. Szakszerű. Még talán sikeres is. Felvetettem nekik a neved, de nem tudtam, végül milyen leszel terepen. Az első úton… biztos voltam benne, hogy meg fogsz törni a nyomás alatt. De egyértelműen nem így történt. És el tudom mondani, hogy felnőttél a feladathoz az elmúlt négy hónapban. Azt hiszem, ideje átvenned az irányítást ezek után, különösen a ma estét követően.

Éreztem, hogy ég az arcom, amikor arra gondoltam, hogy tűnt el Tim, miután leültünk a vacsorához. Nem jött vissza, mire a vendégeink megérkeztek, úgyhogy én vettem kezembe a beszélgetést és kezdtem meg a meetinget. Húsz perccel később döntött úgy, hogy megajándékoz minket a jelenlétével. Az, hogy így a dolgok közepébe hajítottak, teljes mértékben a frászt hozta rám. De mégis mi mást tehettem volna? Persze Tim magához ragadta a gyeplőt, miután csatlakozott a bulihoz. De a két partner, akikkel tárgyaltunk leszögezte, hogy a velem való beszélgetés adta el nekik az alkut, hogy beszálljanak a Tompkins Legal Consulting mellé. Az, ahogy ismertem a csapatot, és alig várták, hogy majd velem dolgozhassanak. Keveset tudtak róla, hogy az én szerepem a dologban itt ért véget.

Annyira elvesztem a gondolataimban, hogy észre sem vettem amikor véget ért a beszélgetés. Tim a karomra tette a kezét. Felnéztem rá egy pillanatra, majd mögé pillantottam és rájöttem, hogy már csak pár lépésre vagyunk a szálloda ajtajától. Egy ornamentikus motívumokkal díszített lámpaoszlop rajzolt fénykört a bejárat felé vezető járdára, mi viszont még továbbra is az árnyékban álltunk.

- Jó munkát végeztél ma, Jenna.

- Kösz – rántottam vissza rá a tekintetemet. Már épp nyitottam a számat, hogy megkérdezzem, mégis hol a kénköves pokolban volt akkor, de ő megelőzött.

- Sajnálom. Tényleg.

A térdeim megremegtek egy pillanatra és hátra tántorodtam. Tim megragadta a csuklómat, hogy segítsen visszanyerni az egyensúlyomat. Visszatartottam a lélegzetemet. Ez tényleg megtörténik? Végre megkapom az annyi ideje várt bocsánatkérést?

- Nem akartalak ilyen helyzetbe hozni. De kaptam egy hívást otthonról, amivel muszáj volt foglalkoznom. Nem döntöttem volna így, ha nem lett volna vészhelyzet.

Nem. Nem arra gondolt, amikor pokollá tették az életemet a barátaival. Talán nem is emlékezett rá, vagy sosem bánta meg. Talán túl nagy elvárás volt, hogy az idő múlásával fel is nőjön.

A levegő úgy sziszegett ki a tüdőmből, mintha egy eresztő lufi lennék. Úgy tűnt, ez a pillanat sosem ér véget. Épp úgy, mint a szorítása a karomon. Úgy éreztem, mindjárt összeroskadok, ahogy távozik belőlem a levegő.

Aztán visszatértek a gondolataim arra, hogy még mindig a jobb könyökömet fogja, és arra, hogy vajon miért, épp amikor a másik keze az arcomra simult. Akkor ütött meg a felismerés, amikor előre hajolt. Elfordítottam a fejem, így az ajkai a szám sarkát érték, mielőtt hátra léptem volna.

- Jenna?

Nem láttam az arcát, de hallottam a zavarodottságot már ebben az egyetlen szavában is. Éreztem abban is, ahogy próbálta ismét megragadni a karomat, amikor kiszabadítottam.

- Tudod te, milyen nehéz volt hátra lépni és csak a távolból csodálni téged? – mondta, kissé fátyolos hangon. – Scott annyira akart téged! Én is. De ő volt a legjobb barátom és a legjobb barátok nem lopják el egymás csaját. Még akkor se, ha a lány nem akarja az illetőt.

Valami mély borzongás futott végig a csontjaimon. Ez egy idióta. Egy megveszekedett degenerált. Annyira le akartam már hordani a sárga földig! De egy kis hang a fejemben azt mondta, nem éri meg emiatt elveszíteni az állásomat. Tettem még egy lépést hátra, egyenesen a szálloda felé. Kinyílt a szám és nyögtem egyet.

- De végeztem a gyerekes játékokkal. – Ujjai ismét a karomra fonódtak és megint előre hajolt. Az arcomon éreztem a leheletét.

Nem tudtam megmozdulni. A fejemben üvöltve visszhangzott a sikoly, „Nem! Nem! Nem!”, de egy hang sem hagyta el a torkomat halk zihálásomon kívül.

Végül az agyam csak egy négyszavas üzenetet tudott végig vinni a rendszeren: - Te a főnököm vagy.

Tim ajkai pár centire az enyémektől álltak meg.

Úgy álltunk ott, mint egy szobor, legalább egy percünk. Egyikünk se vett meg csak levegőt sem. Aztán lágy szellőt éreztem a bokám körül. Enyhén meglebegtette a szoknyám peremét. Mint a tündérkeresztanya varázslata a Hamupipőkéből, ahogy végig simít a lábamon. Megborzongtam, ahogy a levegő beletúrt a hajamba.

Tim elengedte a karomat és hátra lépett, hevesen pislogva, miközben körbe nézett. Akkor sem nézett rám, amikor végül megszólalt.

- Igen. Igazad van. Reggel találkozunk.

Csak álltam ott a sötétben, figyelve, ahogy elsétál. Azonban nem éreztem megkönnyebbülést. Ehelyett aggodalom söpört rajtam végig, hogy talán ezt még fel fogja használni ellenem. Pár pillanat múlva, amíg próbáltam lelassítani a szívverésem és nem összeroskadni, besétáltam az ajtón.

Betettem a kulcskártyámat az érzékelőbe, amikor észrevettem, hogy Tim zakója még mindig a vállamon van. Vonakodva odasétáltam az ajtajához és bekopogtattam. Egy részem azért imádkozott, hogy ne legyen ott. Talán csak felakaszthatnám…

Az ajtó kivágódott. Tim csak bámult rám világos szemeivel. Amikor nem mondtam semmit, a jobb szemöldöke megemelkedett, majd vonalak jelentek meg a homlokán. Végig futtatta egyik kezét a haján. Kioldott nyakkendője kibontott felső gombú inge két oldalán csüngött le és egy pohár borostyánszín folyadék pihent a másik kezében.

Kinyitotta a száját, de én gyorsabb voltam.

- A zakód – nyújtottam felé.

Beleivott az italába és meglökte az ajtót a csípőjével, hogy az teljesen kinyíljon. Egy pillanatig vizsgált a tekintetével, mielőtt elvette volna a ruhadarabot.

- Köszönöm. Ismét. – Visszamentem a szobámhoz, mielőtt bármi mást is kiolvashatott volna a gesztusból.

Sírás nélkül akartam elaludni.

Egyikünk sem mondott semmit a hazaúton a repülőn, sem másnap a munkában. Celene-nek sem akartam megemlíteni, de ő átlátott rajtam. Egy üveg bor mellett röviden elmeséltem neki a szenvedéseimet a középiskolában… hogy honnan ismertem Timet. Alig tudtam beleinni azon a péntek estén az italomba a Maggie’s Lounge-ban, mielőtt a könny elhomályosította a látásomat. Ő pedig csak két szót mondott: Mi történt?

Félelmeim ellenére Tim nem kezelt másképp. Ha bármi is változott, csak az, hogy többet került. Én már amiatt is hálás voltam, hogy nem rúgott ki, amiért elutasítottam a közeledését. Már azt is fontolgattam, hogy elmondom neki, nem vonzódom hozzá, se semelyik férfihoz, ami azt illeti, de Celene emlékeztetett, hogy azért voltam ott, hogy a munkámat végezzem. Nem kellett figyelmet fordítanom arra, ami nem az ügyeimhez tartozott. Csak felesleges bonyodalmakat okoznék. Ha nem zaklatnak miatta, vagy nem kerül veszélybe az állásom, csak el kell engednem. Megfogadtam a tanácsát. Egyelőre.

***

Mire eljött a következő utazás ideje, egy új társat jelöltek ki mellém. Egy jogi tanácsadó volt a negyedik emeletről, név szerint Lauren. Mostanra pedig már én voltam a megbízott vezető. Azt hallottam pletykálni, hogy azért raktak össze egy másik nővel, hogy spórolhassanak a külön szállodai szobán. Viszont én azt gyanítottam, talán Tim nem akarta, hogy egy másik férfival utazzak. Akárhogy is, sokkal nyugodtabb voltam, hogy egy másik nő társaságában lehetek, még akkor is, ha nem beszéltünk sokat.

Lauren magas volt, akárcsak én, viszont barna haja, amit egyik oldalon rövidebbre hagyott, ellentétben állt az én sötétszőke fürtjeimmel, amik alig lógtak le vállaimig. Az övé szögegyenes volt és fényes. Olyan, amire minden nő irigykedik, különösen, hogy mindezt bármiféle erőfeszítés nélkül érte el. Emellett neki voltak a legmélyebb zöld szemei, amiket valaha láttam, és amelyek mindig csillogóbbnak tűntek, amikor mosolygott.

Visszahúzódónak tűnt, de épp olyan hamar belerázódott a dolgokba, ahogy én is. Bár nem volt kimondva, de tulajdonképpen az általános feladatunkká az értékesítés vált. Nem szerettük volna, ha tőzsdei ügyletekbe keveredünk, csak hogy növeljük a bevételeket, de végül az vált általánossá, amit megszoktam, és jó is voltam benne: a tárgyalás. Úgy gondolom, a legtöbb, ha nem az összes cég értékelte a tudásomat és szakmai tapasztalatomat, amikor a feltételek kerültek szóba. Minél több tapasztalatot szereztem a terepen, annál magabiztosabb lettem.

A következő évben az igazat megvallva már várakozva is tekintettem az útjaink elé Laurennel. Amennyire viszolyogtam eleinte az utazási kényszertől, annyira jóleső változatossággá vált a szokásos kliensekkel való munka mellett, akiknek a többsége meglehetősen problémás eset volt. Emellett Laurennel hasonló volt a humorérzékünk is, és mindketten dohányoztunk, bár ő többet, mint én, ami segített egy hosszú nap vagy egy nehéz üzlet… vagy mindkettő után. Nem voltunk mindig sikeresek, de jó csapatot alkottunk.

Celene-nel már hat hónapja randiztunk, amikor visszatértünk Laurennel egy négy napos utazásról Michiganből. Nem sok szerencsével jártunk azon kívül, hogy elkaptunk egy korábbi járatot, mivel az utolsó meetingünket lemondták. Az egész út alatt utazótársam arról faggatott, hova megyek péntekenként munka után, amikor otthon vagyunk. Így hát felhívtam a barátnőmet leszállás után és lefixáltam a találkozót a Maggie’s-ben.

Nem mondtam el Laurennek, milyen bárról van szó, de végül én lepődtem meg. Brad, a helyi pultos, aki kidobóként is dolgozott, volt az egyetlen férfi a bárban, és történetesen Lauren testvére. A tény, hogy leszbikusok veszik körül, nem igazán tűnt izgatni Laurent, bár semmi jelét nem mutatta, hogy ő is ezirányba hajlana.

Az volt az első a számtalan éjszakából, amit velünk töltött Celene-nel munkaidő után. Kezdtem megszokni az új beosztásomat, az új főnökömet, az új partneremet és új barátomat. Úgy tűnt, bejött az élet.

Talán pont ezért döntött úgy aztán, hogy teljesen felrázódjon, mint egy hógömb.

Nyolc hónapnyi kapcsolat után Celene leültetett egy keddi estén, egy igencsak hosszúra sikeredett munkanap után, és rákérdezett, hogy szeretem-e őt. Nem tudtam, mit válaszoljak. Szerettem vele tölteni a szabadidőmet. Szerettem, hogy van valakim, akivel törődhetek. Valakim, aki törődik velem, meghallgat és megért.

De szerettem őt? Ez erős szó volt. És nem olyasmi, amit könnyedén kimondtam volna.

Nem tudtam, mi ösztönözte ezt a beszélgetést. Sosem adta jelét, hogy visszafognál, vagy nem lennék eléggé elkötelezett iránta. De bármi is volt az oka, de megint úgy éreztem, visszazökkenek a robotpilóta-üzemmódba, amikor Celene megfogta a kezeimet és könnyes szemekkel elmondta, mennyire élvezte azt, ami közöttünk kialakult.

Pontosan tudtam, mi fog következni ezután.

Nem mondta ki, hogy többet akarna tőlem, vagy hogy valaki mástól akarná, csak nem akarja kimondani hangosan, nehogy megbántson. Csak annyit mondott, hogy ideje, hogy különváljanak az útjaink.

Ugyanaz volt, mint Susie-val, csak keményebben, mivel szemtől szemben történt.

Azon kaptam magam, hogy azt mondom neki, megértem, képtelenül rá, hogy elrejtsem a könnyeimet. Szorosan magához ölelt és gyengéden az enyémekhez nyomta ajkait, mielőtt kisétált volna az ajtón és az életemből. Öt év múlva láttam csak megint, de az egy másik történet.

Fogalmam sem volt, mennyi könnyet képes termelni a szervezetem. Hogy mennyire tud fájni a testem az érintése hiányától. A tudattól hogy soha többé nem hallom a vigasztaló szavait.

Talán szerettem Celene-t valami olyan módon, amit nem tudok megfogalmazni, vagy hangosan kimondani. Vagy talán csak az az érzés tette, hogy valaki megint átvert, akiről azt hittem, mindennél jobban törődik velem. Vajon ilyen az, amikor egy fiú összetöri az ember lányának a szívét? Vagy talán még rosszabb úgy, hogy két nő vagyunk, akik sokkal érzelmesebbek tudnak lenni?

Ami még jobban megrémített, az az volt, hogy őt nem látszott annyira bántani a dolog, mint engem. Elkezdtem megkérdőjelezni, hogy mi tartott össze minket igazán eddig, ha ilyen könnyedén el tudott sétálni amiatt, mert én haboztam kimondani egyetlenegy szót, amikor ő azt akarta.

Másnap teljesen tompa voltam a munkában. Képtelen voltam koncentrálni. Még az időjárás is osztozni tűnt a kínomon az állandó felhőtakaróval és az ablakot verő esővel, ami a könnyeim záporával párosult minden egyes alkalommal, amikor ránéztem a telefonomra és nem várt egy üzenet sem Celene-től. A gondolat, hogy talán megváltoztatja a véleményét, egyre valószínűtlenebbé vált az órák múltával.

Lauren próbált vigasztalni az asztalomnál. Még Tim is megállt egyszer, hogy megkérdezze, mi a baj, de Lauren megállította az ajtóban és lerázta azzal, hogy valami betegség bujkál bennem. Ő csak összevonta a szemöldökét egy pillanatra, majd lassan bólintott és tovább ment, hozzátéve Laurennek, hogy ne maradjon túl sokáig távol az új munkájától.

A hét hátralevő részében egyedül sírtam álomba magam. Azzal töltöttem a napjaimat, hogy újra és újra átgondoltam, miért nem harcoltam keményebben, hogy maradásra bírjam Celene-t. Hogy miért nem hívtam fel őt és könyörögtem neki, hogy gondolja meg magát.

Péntekre már majdnem betegszabadságot is vettem ki. Ha nem kellett volna, hogy ott legyek aláírni pár szigorú határidős dokumentumot, csak bekucorodtam volna az ágyamba, hogy átaludjam a hétvégét. Laurennek bizonyára elege lett, mert leszögezte, hogy hamar lezárjuk a nap és már három körül átmegyünk a Maggie’s-be.

Míg a munkahelyemen nem vertem nagy dobra, hogy a nőkhöz vonzódom, a Maggie’s más volt. Ott szabad lehettem. Ott nem kellett félnem egy féltékeny főnök vagy munkatársak bosszújától. Ott voltak barátaim, akikkel tiszteletben tartottuk egymás magánszféráját. Lauren felvetésében volt logika.

Amikor azonban beléptünk a bárba, ismét kicsúszott a lábam alól a talaj. Ezúttal azonban egy egészen más okból. Meredith ült az egyik asztalnál, hatalmas mosollyal az arcán.

- Te mit…? Mégis hogyan…?

Mer körém fonta a karjait és szorosan magához ölelt.

- Helló, Jenna! Egy kismadár felhívott és azt mondta, szükséged lenne egy kis felvidításra.

Laurenre mosolyogtam a húgom válla felett és némán azt tátogtam: - Köszönöm.

Egy órával később már lenyűgözve ültem, miközben hallgattam, ahogy Mer elmesélte, hogy ismerte fel saját leszbikus énjét. További két órával és számtalan itallal később hármasban áthelyeztük a parti helyszínét a lakásomra. A húgom és Lauren is arról győzködött, hogy Celene elvesztése nem a világ vége. Arról, hogy találok majd valaki mást. Talán olyasvalakit, akinek majd őszintén azt tudom mondani, hogy szeretem.

Éjszakába nyúlóan beszélgettünk, miközben előkerült pár borosüveg is a hűtőmből. Sokkal jobban éreztem magam reggel, bár szükségem volt egy Bloddy Mary-re, hogy leállítsam lüktető fejemet.

Merrel megegyeztünk, hogy ezen túl jobban tartani fogjuk a kapcsolatot, majd átöleltem és megpusziltam a kishúgomat. Miután elment, még mindig a fejemet csóváltam meglepettségemben, hogy sokkal inkább hasonlít rám, mint azt addig hittem. Azon merengtem, mit szólna Az Ezredes, ha megtudná, hogy egyik lánya sem fogja megajándékozni egy vővel.

Folytatása következik!

Lopott pillanatok Jennával 4. fejezet

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.

******************************************************************************************

Hétfőn találkoztam az évfolyamtársaimmal a szokásos együtt tanulásunkkor, de senki sem említette meg a péntek éjszaka történteket. Vagyis senki nem kért bocsánatot, amiért ott hagytak. Amikor kimentettem magam, hogy kimenjek a mosdóba, kihallgattam, ahogy arról beszélnek, mennyire unalmas voltam és meg se említsék nekem a következő hétvégi programot. Nem akartak megint mint púpot a hátukra.

Gombóc formálódott a torkomban a szavaik hallatán. Nem volt ugyanaz, mint a középiskolában, de meglehetősen közel állt hozzá. Ugyanaz a szarság, csak az év változott.

Őszintén megvallva nem kellett volna a lelkemre vennem. Amúgy sem akartam velük lógni. Nem voltam az a partizós típusú lány.

Megálltam a konyhában visszafelé úton és szereztem magamnak egy palack üdítőt. Épp belekortyoltam, amikor egyikük felvetette, visszamehetnének a melegbárba. Ekkor nyeltem félre az üdítőt.

Susie-val terveink voltak péntekre. A klubban.

Miközben úgy köhögtem, mint egy láncdohányos, küzdöttem, hogy meghalljam a többiek válaszát is. Kissé lejjebb vették a hangerőt, talán mert észrevették, a közelben vagyok, de így is hallottam, hogy az egyikük azt mondja, az a klub szívás volt. Arra vágytak, hogy srácok legyeskedjenek körülöttük miközben táncolnak, ami egy melegbárban teljesen esélytelen volt.

A szememben felgyűlő könnyet többnyire az okozta, hogy próbáltam elég levegőt szívni a tüdőmbe. De részben a megkönnyebbülés is okozta, hogy elkerültem a kockázatot, hogy belefussak valamelyikükbe ott. Legalábbis egyelőre.

Susie-val sok időt töltöttünk együtt a következő néhány hónapban. Találkoztam a szobatársával és néhány barátjukkal is, akik egyáltalán nem voltak heterók. Néhány férfival, de többnyire nőkkel. A klubban töltöttük a hétvégéket, többnyire a jazz szobában. Ezek után egyre könnyebb lett átvészelni a hétköznapokat.

Amikor először kinyalt, én csak lenyűgözve figyeltem, a hátam mögött egymásba fűzött kezekkel. Felsőmet felgyűrte melleim pereméig, miközben gyengéden dolgozott. Nagyon gyengéden. Számtalan kisebb orgazmuson mentem keresztül, míg végül a kezeim feladták. Megmarkoltam a lepedőt, testem pedig ívbe feszült, ahogy nyelve és ujjai úgy kényeztettek, ahogy azt korábban el sem tudtam képzelni.

Amikor végül már kellő önbizalmat gyűjtöttem ahhoz, hogy viszonozzam kényeztetését, a kezeim még mindig annyire remegtek, hogy Susie fogta meg őket és vezetett, hogy mit tegyek, úgy, mintha még soha életemben nem láttam volna puncit. Az első alkalom, amikor megérintettem ujjbegyeimmel, furcsa volt, de izgató. Nyúltam már magamhoz korábban is, természetesen. Nem is egyszer. De megérinteni más testét… Egy másik nőét…

A lélegzetem is elakadt, amikor megéreztem forró, selymes bőrét. Az izgatottság okozta nedvességét. Ahogy egyre lejjebb mozdultam, intenzívebbé váló zihálása jelezte, jó úton haladok. Különösen, amikor becsúsztattam ujjaimat szűk barlangjába, ő pedig felhúzta a térdeit, széttárva a lábait előttem.

Elmosolyodtam, amikor ajkaim közé vettem duzzadt csiklóját, ő pedig hangosan felnyögött. Arcomon éreztem nedvességét, miközben ismét végig futtattam ujjamat szeméremajkai között. Egy sor éles nyögés volt a jutalmam, amik egyre tompábbakká és áthatóbbakká váltak, ahogy körözni kezdtek érzékeny bejárata körül az ujjbegyeimmel és a nyelvemmel, mielőtt gyengéden belé hatoltam volna az utóbbival. Éreztem forróságát az arcomon, miközben ujjaim hegyével simogattam őt, út közben belé-belé hatolva mutatóujjammal. Izmai rám feszültek, majd elernyedtek.

Íze a nyelvemen kissé savanykás volt, de nem kellemetlen mértékben. A gyönyör pedig csak fokozódott, amikor ajkaim közé vettem csiklóját, az pedig megkeményedve kidudorodott, még több figyelemért könyörögve.

Minél tovább nyaltam és ujjaztam őt, annál jobban felizgultam én magam is. És ezt én magam okoztam. Miattam volt nedves és miattam vonaglott az ágyon. Én értem el, hogy a fejem köré szorítsa combjait és a nevemet nyöszörögje. Én okoztam gyönyört neki, amitől a szívem megtelt örömmel és büszkeséggel.

Mégis, megnyílva ez előtt az új világ előtt… az új szeretőm előtt… még egy dolog továbbra is ott motoszkált az agyam mélyén. Nem tudtam nem gondolni rá, milyen lehetne Kattel az ágyban. Ha ő lenne az, akit ilyen vonaglásra és borzongásra bírnék az érintésemmel. Milyen az ő nedvességét érezni munkám nyomán. Megérezni az ő élvezete termését a nyelvemen.

Nem képzeltem Katet Susie helyére. Vagy legalábbis tudatosan nem. De azt hiszem, Susie mégis rájött, hogy a szívem nem tartozik hozzá. Sosem kérdezte, úgyhogy én sem hoztam sosem szóba. Bár megemlítette a lehangoltságomat azon a napon, ami végül az utolsó közös napunknak bizonyult… a diplomaosztóm napján. Azt mondtam, csak szomorú vagyok, mert az életem egy szakasza lezárult.

Susie aznap éjjel extra figyelemmel ereszkedett a combjaim közé, orgazmusból orgazmusba hajszolva, míg végül teljesen súlytalannak nem éreztem magam.

Éjszaka osont ki, miközben én aludtam. Csak egy üzenetet találtam reggel arról, hogy elfogadott egy állást a keleti parton. Remélte, hogy nem fogom elfelejteni, de eljött az ideje, hogy elváljanak az útjaink. Sok boldogságot kívánt a jövőre nézve és szerette volna, ha tudom, boldog volt minden együtt töltött percünkben.

A könnyeimmel küzdöttem, mert tudtam, ugyanez igaz viszont is.

***

Azt hittem, a diploma és utána a jogi iskola végre lehetővé teszi, hogy magam mögött hagyjam a múltat. Tudtam, mit akarok kezdeni az életemmel. Hogy ki vagyok legbelül. Volt célom. Voltak álmaim. Sikeres karriert akartam. Eltökéltem, hogy semmi sem állhat az utamba.

Minden simán ment a következő nagyjából hat évben. Felvettek az első munkahelyemre a Tompkins Jogi Irodánál. Támogató főnököm volt és egy nagyszerű csapattal dolgozhattam. Jó volt bemenni az irodába minden egyes nap. Még pár nővel italozni is elmentem péntekenként munkaidő után. De nem akadt senki, akinek biztonsággal meg mertem volna nyílni. Úgy nem, ahogy igazán számított volna.

Aztán találkoztam Celene-nel.

Ő volt az egyik a három jogi tanácsadó közül, akit a Tompkins alkalmazott és technikailag nem volt a cég alkalmazottja. Elég sokat dolgoztunk együtt egy elhúzódó ügyben egy problémás klienssel. Öt héten keresztül tíz-tizenkét órás szeánszok egy zsúfolt konferenciateremben elég közeli kapcsolatnak számítanak. Utolsó nap, amikor végre befejeztük a jogi ügyeket, mindenki más már hatkor haza ment, úgyhogy csak mi ketten maradtunk, hogy bezárjuk az irodát.

Elfordítottam a kulcsot az zárban és az oldalán indultam el a kocsijaink felé a kezemben egy kötegnyi papírmunkával, míg ő egy aktákkal teli dobozt cipelt. Megvártam, amíg elhelyezi terhét az autójában.

- Annyira örülök, hogy végre vége ennek! Végre kiélvezhetünk egy szabad hétvégét. Nem is említve a holnapi alvást.

- Kösz a segítséget, Jenna – mondta és éreztem a kezét a karomon, miközben előre hajoltam, hogy betegyem a kötegemet a doboz mellé.

Lassan felegyenesedtem. A pulzusom felgyorsult, ahogy a szemébe néztem. Aztán a lélegzetem elakadt egy pillanatra, amikor felemelte a kezét, hogy megérintse az arcomat.

- Élveztem veled dolgozni ezeken a hosszú munkanapokon. Jó volt látni a gyönyörű arcodat minden reggel. Hallani a nevetésed. Látni, ahogy vitatkozol a srácokkal, hogy mi lenne a helyes.

Csak pislogni tudtam. Túlságosan féltem megszólalni.

- Nem is tudják, micsoda kincsük van itt – mosolygott rám Celene melegen, hüvelykujjával simogatva a bőrömet, amitől remegni kezdett a kezem. Aztán előre hajolt és megcsókolt.

Lehunytam a szemem, képtelenül bármi másra, mint hogy átadjam magam az érzésnek. Kezei az arcomra simultak, ajkai az enyémekhez nyomódtak. Forró levegő simított végig az arcomon, ahogy kilélegezte az orrán.

Karjaira tettem a kezeimet és viszonoztam csókját. Reméltem, hogy nem tűnök túlságosan elkeseredettnek, de a hormonjaim túlságosan is sokáig szunnyadtak. Még emlékeztek arra, amit Susie felébresztett bennem. Ismét a felszínre akartak törni. Egy kicsit talán túlságosan is erősen szorítottam a karját, mert megborzongott és elhúzódott.

- Sajnálom, Celene – engedtem el, miközben hátra lépett. Kezeim közé temettem az arcomat. Alig tudtam visszatartani a könnyeimet, miközben megfordultam, hogy a három parkolóhellyel arrébb álló kocsimhoz siessek. Már majdnem odaértem, amikor megállítottak a vállaimra telepedő kezei. Gyengéden megfordított.

- Semmi gond, Jenna. Nézz rám!

Felemeltem a helyem, hogy Celene mosolyába nézzek könnyeim fátyolán keresztül. Enyhén félrebillentette a fejét.

- Nem tudsz ilyen könnyen elijeszteni. – Gyengéden lesimított egy könnycseppet az arcomról hüvelykujjával. – Miért nem ülünk be valahova beszélgetni? Ismerek egy tökéletes helyet.

A szemeim elkerekedtek, ahogy arra gondoltam, hogy felmegyünk valamelyikünk lakására. Halkan felnyögtem, mire ő elnevette magát.

- Türelem, Jenna! Türelem.

A város egy olyan szegletébe vezetett, ahol még sosem jártam korábban. Egy két-háromemeletes téglaházak által szegélyezett úton parkoltunk le. Néhány lakóépület volt, a többi üzlethelyiség. Az egyik ajtaja felett egy kék neonfelirat helyezkedett el. Két szó, „Maggie’s Lounge”, vett körül egy miniatűr martinis poharat. Odabent, miután leereszkedtünk egy kék lámpákkal szegélyezett lépcsőn, körbe néztem a többi nőn. Könny töltötte meg a szememet, de egy teljesen új okból kifolyólag.

- Itt önmagad lehetsz – suttogta Celene a fülembe, oda vezetve a bárpulthoz, majd egy asztalhoz egy csendes sarokban, miután megkaptuk a rendelt italjainkat. – Itt nem ítél el senki.

Aznap este szívtam először cigarettát. Meggyújtott egyet és vörösre festett ajkai közé tette, mielőtt felajánlotta volna nekem is a dobozt. Nem erőltette, de azt mondta, talán segíthet ellazulni. Igaza volt. Szívtam egyet és egyenesen az arcába fújtam a füstöt. Felnevetett, miközben ellegyezte a kezével.

Nagyjából két órán át ültünk ott. Többnyire én beszéltem két slukk között, miközben ujjai az enyémekkel játszottak. Kifújt füstkarikáink táncoltak az alacsonyan függő lámpa fényében. Meséltem neki Katről, de a nevét sosem említettem meg. Néha elsírtam magam, néha nevettem. Ő viszont sosem szólt meg érte.

Utána haza kísért. Megígértette velem, hogy nem érek hozzá, miközben kényeztet. Lassú volt, gyengéd… Egyszerűen tökéletes.

Az időnk java részét a Maggie’s-ben töltöttük vagy nálam, mert Celene-nek volt egy szobatársa, aki éjszaka dolgozott. Susie-hoz hasonlóan ő is külön figyelmet fordított rá, hogy először az én igényeimet elégítse ki. Szerencsésnek éreztem magam, hogy az életem része lehet, bár azt kívántam, bárcsak jobban tartani tudnám vele a lépést. Mindig úgy éreztem, le vagyok maradva mögötte és nem igazán érzem, mit vár el egy barátnőtől.

Június közepén a főnököm bejelentette a nyugdíjba vonulását. Sajnáltam, hogy távozik. Annyi lehetőséget adott nekem a fejlődésre és a bizonyításra egy olyan munkakörnyezetben, amit többnyire férfiakra szabtak. Rendeztünk neki egy partit a július 4-i munkaszünet előtti pénteken. Biztosította, hogy jó kezekben hagy minket és azt mondta, élvezzük ki a hosszú szünetet, mert az első dolgunk kedden reggel az új vezetőnkkel való találkozó lesz.

A hétvégét Celene-nel és pár ismerősünkkel töltöttem, akikkel a Maggie’s-ben találkoztunk. Az egyiküknek volt egy csónakháza az állam északi részén. A tavon köröztünk a naplementében, amíg teljesen be nem sötétedett. Aztán együtt néztük a tűzijátékokat. Ennek ellenére örültem, amikor haza értünk és csak magamnak tarthattam meg Celene-t. Úgy tűnt, ő is hasonlóképp érez, bár leginkább csak bedőltünk az ágyba és elaludtunk egymás karjaiban.

Kedd reggel, amikor az asztalom felé tartottam, elmentem a korábbi főnököm irodája mellett. Ekkor láttam meg az új nevet kiírva az ablakra az ajtó mellett: Tim Jacobs. Az egyik faszkalap a Pokol legmélyebb bugyrából. Majdnem megfordultam és kisétáltam az épületből. Valami viszont mélyen legbelül meggyőzött, hogy meg tudom csinálni. Talán megváltozott azóta. Velem ez történt.

Eleinte abban sem voltam biztos, hogy Tim emlékszik-e rám. Alig nézett rám, amikor összegyűltünk és bemutatkoztunk a konferenciaszobában. Aztán az üzletre tért és mindent tudni akart a folyamatban lévő ügyekről.

A következő két hónapban minden a szokott kerékvágásban haladt. Tim többnyire nem ártotta bele magát a dolgunkba. Épp egy olyan ügyben voltam, ami miatt egy másik céggel kellett tárgyalnom egy semleges helyen. Aztán egy másik ügyhöz rendeltek. És egy újabbhoz. Annyira lefoglaltam magam, hogy el is feledkeztem róla, ki a főnököm. Azon ritka alkalmakkor, amikor egy helyiségben voltunk, épp csak felém biccentett, amikor elmentünk egymás mellett, vagy a konferenciaasztal túlvégéről, amikor beszámoltam az ügyeimről. Továbbra sem volt semmi jele, hogy felismert volna. Talán szerencsém volt és csak rossz volt az emlékezete.

Miután az egyik reggelt azzal töltöttem, hogy körbejártam az érdeklődésünkbe eső helyszíneket, visszatértem az irodába, hogy befejezzem a papírmunkát. Némán hálát adtam magamban, hogy másnap már péntek. Már csak egy nap és elmerülhetek a barátnőm kényeztetésében. Többnyire az ágyban, de talán még a zuhany alatt is. Kikapcsoljuk a telefonunkat és elvágjuk magunkat a világ többi részétől negyvennyolc órára. Csak egymással fogunk foglalkozni.

Már majdnem eljött a haza indulás ideje, amikor Tim kopogtatott az irodám ajtaján.

- Szép munkát végeztél az Anderson ügyben.

Lassan pislogtam. A nyelvemre mintha csomót kötöttek volna. Alig bírtam kinyögni bármit is.

- Ööö… köszönöm… Mr. Jacobs… Uram.

- Uram? – nevetett fel, miközben karba font kezekkel nekidőlt az ajtófélfának. A mozdulattól szűk zakója még jobban mellkasára szorult.

A látvány nem váltott ki semmit belőlem, amitől már majdnem el is mosolyodtam. Majdnem. Ekkor egy önelégült félmosoly tűnt fel az arcán.

- Jenna Swallow. Látom, az idő kegyes volt hozzád. Fura, milyenek a sors útjai, mi? Mi ketten itt dolgozunk, ugyanazon a helyen.

Forróság futott végig az arcomon. Kihúztam magam ültömben és összefűztem az ujjaimat az asztalon, próbálva koncentrálni.

- Kicsi a világ, azt hiszem.

- Eléggé. – Egy hosszú pillanatig úgy tűnt, végig mér. Megrándult a szája sarka, amikor lejjebb eresztette a tekintetét. Talán egy kis bepillantásban reménykedett a női dekoltázsba… de nem az én kis kivágású felsőmben. Aztán ismét a szemembe nézett és helyet foglalt a velem szemben álló székek egyikén. – Tudom, hogy elvonlak a munkától, de beszélnem kell veled valami fontosról.

Vajon számíthatok bocsánatkérésre ennyi év után? Nem tudtam megállni, hogy az órára pillantsak, miközben hátra dőltem a székemben, ölembe eresztve kezeimet, még mindig összefont ujjakkal. Volt egy hat órás időpontom epillálásra, és azt szerették, ha az ügyfelek pontosak. Már negyed hat volt. Reméltem, ez nem fog sokáig tartani.

- Amint már tudod a mai belső memóból, igyekszünk országos szintre emelni a nevünket és irodákat keresünk Illinois-on kívül, amik megfelelnének a céljainknak. A menedzsment már dolgozik és összeállították az első három két fős csapatot, akik kimennének kutatómunkára.

Ezúttal engedtem összefutni a szemöldökeimet.

- A memo alapján a kutató csapatok leginkább házaló munkát végeznek, felajánlva a szolgálatainkat a potenciális partnereknek.

- Igen. És ők lesznek a kiküldött bizottságok is azoknál az irodáknál, akik beleegyeznek az együttműködésbe. Mindenki nyer.

Még jobban összeráncoltam a homlokomat.

- Megbocsáss, ha durva lennék, de nekem mi közöm ehhez?

- A menedzsment mindenkinek szeretne lehetőséget adni, úgyhogy átnézték a cég minden szegletét. Ez egy nagy lehetőség lesz.

Ebben erősen kételkedtem.

- A mi részlegünk tárgyaljon izgalmas ügyekről? Nem látom hogyan…

- Majd meglátod – rándult fel a szája sarka. – Amikor már ott leszel.

Éreztem, ahogy izzadtság csordul le a hátamon.

- Micsoda?

- Téged választottunk az első útra, Jenna. A géped péntek délután hatkor indul Kaliforniába.

Éreztem, hogy a szín kifut az arcomból. Már voltak terveim a hétvégére. Olyasmi, ami nem foglalta magában, hogy átrepüljek az ország túlvégébe dolgozni. Még akkor se, ha a nyugati partról volt szó ősszel.

Tim felállt és kisimította a zakóját, hogy aztán megigazítsa az ingujját.

- Szerdáig leszel ott. Többnyire csak munkaebédek és meetingek. Esetleg egy-két vacsora. Úgy pakolj! Addig kiürítettem a naptáradat.

Eddigre megtaláltam a hangomat, bár még így is bizonytalannak hatott.

- Azt mondtad két fős csapatokról van szó. Kivel utazok?

A mosolya hirtelen még szélesebb lett.

- Ó, az én lennék.

Nem tudtam mást tenni, csak bámulni a hátát, miközben kifelé sétált, kezeivel a zsebében. Le mertem volna fogadni, hogy hallom, ahogy fütyörészik.

Folytatása következik!

Heti ajánlat - Tanuljunk szörfözni!

Első óra.

Szörflecke

Lopott pillanatok Jennával 3. fejezet

Írta:  secretsxywriter

Fordította: Sinara

Az eredeti megjelenésének időpontja: 2018. május 30.

******************************************************************************************

- Rendelhetek neked egy italt?

Elfordítottam a fejem és hevesen pislogva néztem fel a középmagas, szélesvállú férfira, aki sötét pólóban és khaki nadrágban állt mellettem. Szőke haját rövidre vágták, de az arca többi részéből alig láttam valamit az árnyékok között.

- Ne haragudj! Köszönöm, de nem szeretnék táncolni.

- Én sem. Csak egy italról lenne szó.

Már majdnem leráztam, de aztán meggondoltam magam. A pokolba is, miért ne?

- Oké. Egy ital jól esne.

Eltűnt, miután bemondtam a kedvenc söröm nevét, én meg gondoltam, ennyi is volt. Nem egy nagy veszteség. Legalább nem iszom le magam aznap a sárga földig. De aztán a fickó pár perc múlva visszatért és letett két üveg sört az asztalra, hogy aztán leüljön mellém.

Nyugi, kislány! Csak nyugi! Ez csak egy fickó. Semmi aggódni valód nincsen.

- Engem Susie-nak hívnak.

Ezúttal alaposabban megnéztem az asztaltársamat. Most már többet láttam belőle, hogy egy szinten voltunk. Nyeltem egy nagyot. Kétség sem férhetett hozzá, hogy Susie nőből volt, nem férfiból.

Szinte automatikusan válaszoltam: - Engem Jennának.

- Örvendek a szerencsének, Jenna. Lehetek veled őszinte?

Meg se tudtam szólalni. Még mindig ledöbbentett, hogy arról, akit férfinak néztem, kiderült, hogy egy butch. Épp ahogy az énekest is nőnek néztem, pedig nagyon is férfi volt.

Susie nem is várta meg, hogy válaszoljak.

- Már azóta figyellek, hogy beléptél ide azokkal a csajszikkal. Te nem vagy olyan, mint ők. És most nem csak az ivásról és a táncról beszélek. Először jársz egy melegbárban?

Éreztem, ahogy bólintok.

Susie is bólintott és beleivott a sörébe. Hosszú percekig futtatta végig rajtam tekintetét, miközben a helyiséget megtöltő zene basszusa kalapácsként verte a mellkasomat, rákontrázva szívverésemre, a fények pedig villámokként villództak a fekete falakon. Aztán megpaskolta a szabad kezemet, amit az ölemben nyugtattam.

- Ide tartozol, édes. Ők nem. Minden rendben lesz.

További szavak nélkül ültünk ott, néha belekortyolva italunkba, miközben körül ölelt minket a hangos zene. Megtöltötte a fejemet a számtalan kérdéssel együtt arról, hogy ki is ez a nő. Miért szúrt ki engem? Hova lettek a barátaim? És most miért nem közelített hozzám egy másik nő sem?

Egy idő után azt mondtam, megfájdult a fejem a zenétől, úgyhogy átmentünk a jazz terembe. Amikor pedig a bár bezárt éjszakára, automatikusan az ajtó felé indultam vele. Ekkor vettem észre, hogy a barátaim nincsenek sehol.

- Hívnom kell egy taxit – motyogtam, a telefonom után kotorászva.

- Nekem is. Túl sokat ittam. Megosztozunk rajta?

Így történt, hogy ott találtam magam Susie mellett, keresztülrobogva a városon. Az én lakásom közelebb volt, amikor pedig a kocsi lefordult a járdaszegélyhez, éreztem, hogy a szám magától mozdul. Az alkoholt hibáztattam és a belém markoló érzést, hogy nem akarok egyedül lenni. Csak jó éjszakát akartam neki kívánni, de a keze az enyémre siklott a sötétben és végül egész mást mondtam ki.

- Nem lenne kedved feljönni még egy italra? Talán kicsit beszélgetni…

Pár perc múlva már mindketten a kanapémon ültünk, egy-egy sörrel a kezünkben, a mögöttem álló lámpa halvány fényében. Lazán csevegtünk a klubról, a városi életről és arról, hogy épp befejeztem az egyetemet és egy helyi cégnél dolgozok. Többnyire viszont zavart csend telepedett ránk, amit csak a sör lötyögése tört meg, amikor fel-felemeltük üvegeinket egy-egy kortyra.

Elég hosszú ideig tartott, míg végül hirtelen úgy éreztem, elfogy körülöttem a levegő. Szorosan lehunytam a szemeimet. Hibát követtem el, amikor felhívtam? Mégis miért mentem egyáltalán abba a klubba? Kit akartam átverni? Sosem kellett volna elhagynom a katonai bázist.

Susie megfogta a szabad kezemet és gyengéden megszorította.

- Semmi gond. Nem kell többé rejtőzködnöd.

Nyeltem egy nagyot.

- Én nem…

- Édesem, nekem hihetsz. Én meg tudom mondnai.

Lassan kinyitottam a szemem.

- Mit?

- Hogy közénk tartozol. Te is tudod.

Némán pislogtam rá.

- Segíthetek elfogadni. Segíthetek beilleszkedni oda ahova valójában tartozol.

Kinyitottam a szám, de semmi nem jött ki rajta. Könny marta a szememet.

- Jenna, nem kell félned.

A hangom remegett, amikor végül képes voltam egyáltalán megszólalni.

- Mégis mitől?

- Csss!

Susie kivette a sört a kezemből és letette a sajátja mellé. Aztán a kezei, amik hidegek voltak a sörösüvegtől, megfogták az arcomat és tartották a fejem, miközben ajkai az enyémekhez értek.

Először azt hittem, el fogok húzódni, de végül csak ültem ott és éreztem, ahogy a feszültség lassan kiszáll a vállaimból. Egy könnycsepp gördült le az arcomon, amikor lehunytam a szemem. Aztán csak nyögtem egyet és elfogadtam, ami történik. Végre megtörtént.

Csókja lágy volt és puha, apró szünetekkel, amikor tekintetünk egymásra talált. Minden egyes mozdulata tudatosnak, megfontoltnak és lágyan óvatosnak hatott. Beletelt némi időbe, mire rájöttem, a reakcióimat figyeli.

Amikor legközelebb visszahúzódott, én előre hajoltam és viszonoztam a csókját. Aztán megéreztem egy kezet magamon, ahogy a mellemre simul ruhámon keresztül.

Felnyögtem és a karjaiba vetettem magam.

Susie is felsóhajtott és erősebben rámarkolt mellemre. A csókok egyre hevesebbé váltak. Nyelvével puhatolózott, míg végül szétnyitottam ajkaimat és beengedtem őt egy halk nyögés kíséretében, ahogy szabad keze tarkómra siklott és ujjai a hajamba túrtak.

Nyelvem csatlakozott az övéhez és lassú táncra kéltek egymással. Aztán nyögéseink is összeolvadtak. Kezei a melleimet simogatták, miközben az enyémek ugyanezt tették karjaival és vállaival.

A világ megszűnt körülöttünk. Végül háttal a kanapén találtam magam, ahogy Susie fölém hajol, egyik térde pedig az enyémek között pihen. Az ágyékomhoz nyomakodott farmeromon keresztül, kezeivel pedig gyengéden kihámozta felsőmet a nadrágomból. Aztán már a szövet alatt is volt, hasfalam bőrét simogatva ujjbegyeivel, felfelé haladva melltartóm alsó pereméhez.

Összeszorítottam ajkaimat és megfeszítettem a nyakam meg a hátam, ahogy az új érzés elárasztotta a testemet. Mintha apró szikrák pattogtak volna bennem. Kezeim utána kutakodtak, néha csak a levegőt markolva, ahogy mozgott rajtam.

Félretolta melltartóm kosarait és bimbóimet izgatta, miközben nyelve ajkaimat ingerelte, amíg ismét szét nem nyitottam őket neki.

Az elmém fátyolos volt az egész éjszakán át tartó ivástól és az ereimben lüktető adrenalintól. A puha érintéseitől. A testemben épülő vágytól, miután azt mondtam magamnak, ideje abbahagyni a harcot az igazsággal.

Épp amikor már azt hittem, az érzés sosem ér véget, visszahúzódott. Hangosan nyöszörögtem, amíg meg nem éreztem nadrágomat kizipzárazó ujjait. Visszatartottam a lélegzetemet, miközben keze a bugyim és a bőröm közé siklott. Tapasztalt ujjai kutakodtak, kisimítva útjukat, ösztönös előre-hátra mozgásra ingerelve csípőmet. Amikor megérintette a csiklómat, azonnal el is némította feltörő nyögésemet ajkaival.

Éreztem, ahogy testem vonaglik az övé alatt, ujjai pedig mélyebben barlangomba süppednek.

Két ujja hatolt belém, miközben csuklója szeméremdombomra simult. Aztán egyre gyorsuló ütemben ki-be kezdett mozogni.

Hátra löktem a fejem és hangosan felnyögtem, hátra feszítve a vállaimat. Nyögéseit lefojtotta, ahogy nyakam hajlatába temette arcát. Éreztem forró leheletét a bőrömön. Az egyik pillanatban még megnyugvásért könyörögtem, aztán szinte lebegtem.

Susie legördült rólam és addig fészkelődött, míg végül mögöttem feküdt a párnáknak dőlve. Keze még mindig lábaim közé merült. Megborzongtam, ahogy ismét mozogni kezdett bennem.

Megrándultam, amikor meghallottam nyögéseit a fülemben: - Üdv a sötét oldalon, Jenna!

Folytatása következik!