Észrevétlen szerelem 2. rész

Előzmény: Észrevétlen szerelem 1. rész

Írta: RedEmerald
Fordította: Sinara
Az eredeti megjelenésének időpontja: 2009. március 15.

****************************************************************************

– Jessica? – hallatszott sürgető hangja.

Felálltam az asztalomtól és besiettem Diane irodájába. Ő felnézett rám és kikapcsolta a telefonját.

– Visszajelzett már az értékbecslő? Szükségem lenne az anyagaira.

– Nem hinném – ingattam a fejem. – Hadd ellenőrizzem az e-mailokat! – rohantam vissza az asztalomhoz, de nem érkezett új mail.

– Nem, már megmondtam – magyarázott Diane ingerülten a telefonba, amikor visszaértem. – Nem írhatjuk alá a szerződést, amíg az értékbecslő nem végez. Nem fogom megengedni senkinek a részünkről, hogy vakon írjon alá bármit is. – Reménykedve pillantott fel rám, én viszont csak megcsóváltam a fejem. Ő csak a fogát szívogatta és olyan szavakat tátogott, amiket esze ágában se volt hangosan kimondani.

– Nem – szólalt meg ismét. – Maga nem figyel rám… Mi nem… igen… nem… Rendben. Ez talán működhet. Ebben megegyezhetünk? – Aztán a szemei elkerekedtek. – Úton van? Ugye csak viccel? Én nem engedhetem…

Türelmesen vártam, hátha szüksége van még valamire. Azon kaptam magam, hogy várakozás közben a széket bámulom a háta mögött, és az emlékek elöntötték az elmémet.

            Hirtelen észrevettem, hogy nekem jelez, úgyhogy ismét rá összpontosítottam a figyelmemet.

– Igen – mondta. – Addigra kész leszünk. A konferencia helyiségünk megteszi. Igen. Rendben. – Azzal letette a telefont és idegesen mordult egyet.

– Mi a gond? – kérdeztem.

– Az a seggfej fel akarja rúgni a megállapodást – sóhajtott, hátradőlve a székében és a homlokát dörzsölgette. – Összeraktak egy új megállapodást és a véleményemre kíváncsiak. Már úton is vannak. Tíz perc múlva találkozunk lent.

– Tíz perc múlva? – rökönyödtem meg.

– Tudom, a fenébe is! – morogta. – Utálom az utolsó percben összehozott megbeszéléseket.

– Kész leszel addigra? – kérdeztem, és talán az agyam mélyén megcsillant egy kis reménysugár is. – Az ügyfél nem sokára itt lesz. Ez nem épp egy könnyű helyzet.

– Igen – válaszolta, hirtelen előbukó aggodalmassággal. – A múltkor sem voltak túl boldogok.

Kissé idegesen rámosolyogtam.

– Tehetek bármit is érted?

Sóhajtott egy nagyot és hátra hajtotta a fejét a szék támlájára.

– Többé-kevésbé.

Valami az agyam mélyén azt súgta, itt az alkalom. Most vagy soha. Ez után pedig már nem tudtam megállni. Nem néztem rá miközben megkerültem az asztalt és megragadtam a szék karfáját, magam felé fordítva azt. Meglepetten nézett rám, miközben letérdelte, megragadva csuklóit és szorosan a helyén tartva.

– Jessica! Mit…

Még mindig némán előre hajoltam és a fejemmel toltam félre a szoknyáját.

– Megőrültél? – nyögte. – Jessica, én nem…

Agyamat elöntötte a homály, és csak azt érzékeltem, hogy egy szóval sem mondta, hagyjam abba. És mielőtt még folytathatta volna, ajkaim a bugyija szövetén át ágyékára tapadtak. Teste megremegett forró leheletem érintésétől. Hallottam, ahogy felnyög és karjai megfeszültek szorításomban, ahogy próbált szabadulni, de én nem engedtem. Éreztem, hogy szeméremajkai tátogni kezdenek nyelvem alatt. Közeledtünk ahhoz a ponthoz, ahol, reméltem, megszűnik az ellenállása.

– Jessica – zihálta megint. – Kérlek. Ezt nem… – Hangja egy vékony, apró sikoltásba torkollott, ahogy nyelvem megérintette csiklóját a bugyija anyagán keresztül. Izmai elernyedtek egy pillanatra, ez azonban épp elég volt arra, hogy lerántsam a bugyiját és nyelvem abba az édes barlangba temessem, amiről már hetek óta álmodoztam. Azonnal elvesztem az édes, puha érzésben a nyelvem alatt, és a testéből áradó hőben.

– Semmi gond. – Épp csak annyira húzódtam el tőle, hogy ezt elmormoghassam, és még mielőtt válaszolhatott volna, ismét meztelen csiklójára vetettem magam, érezve, ahogy a kis pöcök megkeményedik munkám nyomán. Körözni kezdtem a nyelvemmel, tudva nagyon jól, hogy ennek az érzésnek egy nő se képes ellenállni. Legalábbis egy se tudott, akivel eddig találkoztam. Akármit is akart Diane mondani, az hangos nyöszörgésbe fulladt, ahogy fészkelődni kezdett a székében. Vetettem rá egy gyors pillantást, és láttam, ahogy mellei ütemesen emelkednek fel, majd süllyednek le, miközben tekintete ismét a plafonra szegeződik.

Lassítottam, és most már gyengéden, érzékien nyalogattam. Éreztem, ahogy ismét megremeg… szemei pedig lecsukódnak. Ujjongtam magamban. Én is egyre jobban felizgultam, ahogy mélyen belé temettem a nyelvem, lassan körözve csiklója körül, majd mélyen belemerülve barlangjába. Teste teljesen elernyedt. Nem tudom, hogy az izgatottság miatt adta-e fel a küzdelmet, azért, mert értelmetlennek látta, vagy azért, mert annyira kétségbeesetten el akart menni még a tárgyalás előtt. Nem tudhattam, de nem is igazán érdekelt.

            Végigfuttattam nyelvem barlangja bejáratán, körözve körülötte, felfedezve minden apró négyzetcentiméterét, kitapogatva az érzékeny pontokat. Tudtam, örökké tudnám ezt folytatni, ha engedné. De ugyanakkor azt is tudtam, csak korlátozott időm van. Mélyen belé mártottam nyelvemet, és majdnem elaléltam az orromat megtöltő illatáradattól. És éreztem, hogy teste kissé elemelkedik a széktől, miközben hangosan nyög és zihál.

            Teste remegett, én pedig szinte ittam feltörő nedveit. Lehunytam a szemeimet, kezeim pedig már csak pihentek karján. Végül egy megkönnyebbült sóhajjal ernyedt el.

            Tisztára nyaltam ágyékát, mielőtt visszahelyeztem volna a bugyiját, hogy ismét hátra dőljek és ajkaimat is szárazra nyaljam. Az én szemeim is elkerekedtek a megrökönyödéstől, hogy még egyszer lehetőségem nyílt megízlelni őt. Lábaim remegtek, és tudtam, nem kerülne sokba, hogy én is elmenjek. Lassan felemelkedtem és tekintetem ziháló testén nyugtattam.

– Leszólok a tárgyalóba, hogy úton vagy – mondtam lassan, fátyolos hangon, miközben az ajtó felé indultam.

– Jessica! – állított meg a hangja, de nem éreztem semmiféle dühöt szavai mögött.

Megtorpantam.

– Ugye nem gondolod… hogy ezt vártam el tőled?

Nem tudtam azonosítani a szavaiban bujkáló élt.

Megfordultam és tekintetünk találkozott.

– Nem. De tudtam, hogy ez most kell. Én csak… – nyeltem egyet – azt tettem, ami szerintem a legtöbbet segíthet.

Diane csak bámult rám, míg végül meg nem fordultam, hogy kilépjek az irodából. Leültem az asztalomhoz, és ismét a munkámba merültem. Pár perc múlva szó nélkül sétált el mellettem, útban a tárgyalásra.

Folytatása következik!

******************************************************************************

Ha eljutottál idáig, remélem, kialakult benned egy vélemény a történetről. Hálás lennék, ha ezt megosztanád velem, kommentben, vagy a címre kattintva elérhető kérdőív segítségével. Utóbbi használatához az útmutató itt található.